Emily nehezen kinyitotta szemeit, majd feltápászkodott a földről. Alig látott valamit, de a hold fénye átvilágított a fa ágain. Leporolva magát felállt, és faágakat szedett fel a földről. Tüzet rakott, majd a fa tövébe leült, és egy pokrócot magára terítve, a csillagos eget bámulta.

„Hol vagyok? Mi lehet ez a hely? Nincs itt egy árva lélek se, és félek itt elaludni. Mi van ha valami álmomban rám támad? Nincs elég fény ahhoz, hogy felállítsam a sátrat, vagy valami menedéket építsek. Ez az erdő nagyon furcsa. Olyan mintha  nem lenne itt élet, és a fák kopasz ágai, szinte már feketék. Mintha gyászolnának....de kit? Növény is alig van, és gondolom ha nem is más miatt, de emiatt az összes állat elmenekült. A helyükben én se lennék itt szívesen, de inkább itt leszek mint otthon, és legalább átgondolhatom ezt az egészet.... Még most se fér a fejembe hogy anya dili házba akar vinni, de bizonyos szinten mama befolyásolta őt, mégis én rohantam el a problémáim elő gyáva módon. Még egy barátot se tudok normálisan szerezni. Igaza lehet mamának valami tényleg nem stimmel velem. Olyan üresnek érzem magam legbelül, egyre nyomasztóbb napról napra ez az érzés. Mi lehet ez?”

Fáradtan kezdte bámulni, a megigéző lángokat, és hallgatta a pislakoló parázs pattogó hangjait, a füst, mint szürke selyemsál ölelte át a fák ágait, majd  megunva őket a csillagok felé nyújtózott. A lángok melegsége alig érte el a vacogó lányt, aki teljesen belemerülve a gondolataiba, elejtett egy könnycseppet fátyolos szemeiből. Ismeretlen környezetéből, léptek zaját hallott meg a közelből, mire gyorsan elővette kését, és a hozzá közeledő ember nyakához emelte. A pillanatnyi adrenalin után, feltekintett, és megpillantotta a meglepett kis szőkeséget.

- Tudom hogy nem annyira bírsz, de ez egy kicsit túlzás.- mosolyogva tolta el Katy az éles  pengét, a nyaka közeléből.

Emily fázis késéssel azonnal elrakta kését, majd megkönnyebbülve Katy felé fordult, és mielőtt szólhatott volna, az szavába vágva megnyugtatta Emilyt.

- Nyugi nem a te hibád. Én jöttem ide úgy, hogy nem köszöntem azonnal, és gondolom megijesztettelek, ezért reagáltál így.- nevetve Katy leült a tűz elé melegedni. Emily csak  csodálkozott hogy ennyire jól átlátta ezt az egészet. Mindketten némán a tűz elött ültek, és bámulták a lobogó lángokat, amik szórakoztatták őket érdekes táncukkal.

- Figyelj ide mert csak egyszer mondom el!- összeszedve a minden bátorságát, lehajtotta a fejét Emily, majd az értetlen lány felé fordította tekintetét.- Saj...nálom amit a múltkor mondtam neked a suliban. Nagyon megbántottalak téged, és ezt őszintén sajná...lom.

Félénken összehúzta magát, hogy a lány  ne lássa megviselt arcát. Hirtelen egy kezet érzett meg, ami végig simította a hátát, majd mind két karjával átkarolta őt. A meleg  ölelést, követően Emily száján egy halovány mosoly tűnt fel. Katy halkan a fülébe suttogta azt a megváltó két szót, és megkönnyebbülve  engedték el egymást.
- Amúgy Katy, hogy kerültél ide? – vetette fel értetlenül a kérdést Emily.

- Hát hogy őszinte legyek, eddig mindig úgy jutottam ide hogy lefeküdtem, és amikor elaludtam, ide érkeztem, de most egy valamiféle átjáró beszippantott, és ide zuhantam.- valta be őszintén Katy.

- Várjunk csak.....te tudod hogy hol vagyunk?- emelte fel a hangját Emily.

- Persze, hogy tudom. Ez az álmok világa, legalább is amennyi maradt belőle. Már hosszú ideje egy háború dül a barátok és a félelem között.

- Milyen barátokról beszélsz?- kérdezte Emily, akinek még rengeteg kérdése volt a lány felé.

- Hát, a saját barátaink, akiket kiválasztottunk, és megalkottunk. Neked nincs?- a lány erre értetlenül megrázta a fejét, majd összehúzott szemmel a magyarázatot várta.- Akkor hogyan hozott ide az átjáró?- tette fel magának a kérdést Katy.

- Erre én is kíváncsi lennék.- hirtelen megszólalt egy mély hang Katy oldaltáskája mélyéből.

- Ó, rólad meg is feledkeztem.- mondta Katy a fejéhez kapva, majd a táskájából egy furcsa rongybabát húzott elő, kinézete hasonló volt egy vudu babához. Kócos fekete haján, és két gombszemén, a tűz fénye lágyan  megvilágította a komoly kis babát.

- Emily, bemutatom neked Keith-et az én egyetlen itteni barátomat, Keith, ő itt Emily az egyik osztálytársam és mostantól már a barátnőm is.

- Szóval te vagy Emily.- oda hajolt közelebb hozzá Keith.- Mostantól, ha mégegyszer megbántod Katyt, megöllek téged. - Emily félve elkezdett bólogatni, egy kényszer mosoly társaságában.

Keith egy varrott mosollyal, felkapott egy követ a földről, amit feldobva a levegőbe, azonnal a szájába landolt, és egy hangos böfögéssel be is fejezte a vacsoráját.

- Szegényt most diétára fogtam, mert túl sok mindent falt fel egyszerre.  Volt olyan is régebben, hogy a szobámból egy egész polcot is megevett, sőt alig bírja visszafogni magát ha táskát lát. Olyan neki a táska mint nekünk az édesség. Azonnal rászokik és kissé pufók lesz tőle. Érdekes módon ő nem eszi meg az emberi kaját, hanem inkább a különböző tárgyakat, például székeket, csavarokat, ruhákat, meg az ilyen dolgokat szereti. - mesélte folyamatosan kuncogva Katy, Keith furcsábbnál furcsább szokásairól.

– Tényleg! Emily, te honnan tudtad, hogy ide fogsz kerülni?

- Ezt hogy érted? - kérdezte Emily ásítások közepette.

- Hát, mert mindenféle túlélési felszerelést hoztál.- előkapta a kíváncsi lány a  hátizsákot és azt kinyitva elkezdte átkutatni.

- Pillangókés , amit a nyakamhoz nyomtál...he..he..he, takaró, egy sátor, egy kulacs víz, elsősegély doboz, iránytű, távcső, egy-két konzerves kaja, és NASI!!!! Kérlek hadd bontsam ki az egyiket!- könyörgött csillogó szemekkel Katy.
Emily egy halovány mosollyal bólintva beleegyezett a chips kibontásába. Katy azonnal kinyitotta, majd egy nagy maréknyit kivett belőle, és mohón habzsolta a finom sós burgonyákat. Nem telt bele pár perc, Katy azonnal megette a nagy részét.

- Amúgy mit is kérdeztél tőlem?- kérdezte meg ásítva Emily Katytől, aki éppen az ujjait nyalogatta.

- Tényleg! Elfelejtettél válaszolni a kérdésemre. Öhm... Mi is volt? Ja igen! Ha nem tudtad, hogy ide fogsz kerülni, akkor miért voltak ezek nálad?- a lány kíváncsian Emily felé fordult, de az csak hallgatott, mivel nem tudta mit mondjon erre, és maga a téma is elszomorította.

- Kicsit túlléptél egy határon. Nem gondolod?- szólt rá Keith Katyre, miközben éppen titokban egy elszáradt bokrot próbált megenni.

- Óh, bocsánat. Néha túlzotan is kíváncs vagyok, és ezt sokszor nem veszem észre, ezért szokott Keith rám szólni.- zavartan dörzsölgetni kezdte Katy a tarkóját, amit  nevetéssel körített.

- Semmi gond.- a földet nézve Emily gondolkozott.- Amúgy nem tudod, hogy hogyan juthatnánk ki innen?

- Halvány gőzöm sincs. Eddig mindig vissza tértem, amikor felkeltem, de ez az egész nekem is új.- nevetett fel Katy.

- És ez téged nem rémít meg?- nyúlt bele a zacskóba, hogy kivegyen belőle egy kis chipset.

- Nem igazán.- válaszolt félvállról a lány, miközben Emily már a krumplit rágcsálta.

- Akkor most mit csináljunk?- tette fel a félve a kérdését, ami már régóta foglalkoztatta.

- Figyelj, feküdjünk le, és majd holnap kitaláljuk.- nyugtatta meg Katy, magukra terítve a takarót, majd egy fára dőlve mindketten elaludtak, Keith a bokor megevése után, teli hassal felmászott Katy ölébe, és őt is elnyomta az álom.