Meglepődve nézek "szerelmemre." Ugye ez csak egy vicc? Kifújva a levegőt várom a magyarázatát, ám helyette mást kapok. Ajkakat! A szó szoros értelmében megcsókolt, igaz nem mozgatta az ajkait és csupán két másodpercig ha tarthatott, de ez akkor is annak minősül. És én még azon gondolkoztam, bízhatok benne. Ja, látszik... 

- Miről beszélsz? - kérdezek rá kimászva az öleléséből.

- Ne játszd itt a tudatlant, picinyem. - húz vissza magához mosolyogva. Picinyem. Ez elég aranyos. Ilhoon, az öccse csak furcsa tekintettel méreget. Nos, azt hiszem nem nagyon nyertem el a tetszését. Mármint úgy látszik. Hoseok közelebb hajolva a fülemhez kezd suttogni. - Kérlek, menj bele a játékba, mindent meg fogok magyarázni! 

Magamba őrlődve adom meg neki, amit akar. Rendben van, akkor "járjunk."  De nyomos indokra várok, mert ha nem, akkor esküszöm, eltűnik az eddig csendben üldögélő fiúcska. Értem én, hogy befogadott, azt is hogy segíteni akart ezzel, de akkor ne várjon cserébe semmit. Holott én direkt megkérdeztem, mi kell neki. Akkor persze csak annyit mondott, hogy segítsek a házimunkában! 

- Hyung - szólítja meg Ilhoon a bátyát unottan, nem hiszem hogy a mi "szerelmeskedésünkre" lenne kíváncsi -, ledőlök egy kicsit. 

Ezzel el is indult afelé a szoba felé, ahol eddig én aludtam. Ezek szerint amíg ő itt lesz, nem fogok.  Valójában kíváncsi vagyok, én meddig maradhatok itt. Megvárom, míg az öcsije látótávolságon kívülre esik és ránézek. Lehet, hogy  eddig kussba maradtam, de ezt már én sem hagyhatom szó nélkül. Még hogy a szerelme...

— Figyelj, tudom értetlen ez az egész, de megmagyarázom! 

Karba tett kézzel jelzem neki,  hogy várok.  Már ne haragudjon,  de hogy a szerelme? Miért lennék az. Először is,  még csak pár napja ismerem, nem lenne ajánlatos ilyen rövid ismertség után járni vele.  Azért én sem vagyok hülye.  Másodszor meg...  Nos,  nincs második ellenérvem,  de akkor is.

— Körülbelül egy éve költöztem el otthonról,  új életet akartam kezdeni, egyedül. És tudod, mint minden gyereket engem is elkezdtek már nyaggatni a gyermekvállalással. 

— De én akkor hogy kerülök a képbe? 

— Ha nem szólsz bele,  talán el tudom mondani. — pirított rám — Végül a sok nyaggatás miatt azt hazudtam,  hogy meleg vagyok.

— Ó,  értem — bólintok helyeslően egy kis enyhe gúnnyal a hangomba —, végülis a mégegyszerűbb ha melegnek hazudod magad?  Mond csak,  meg van mind a négy kereked?  — lehet,  hogy kissé felvágták a nyelvem,  de ezt élvezet volt mondani neki. 

— Igenis könnyebb!  A nagybátyám is meleg, őt elfogadták,  ezért tudtam, hogy engem is el fognak.

— Szerintem meg azt gondolták,  hogy "jaj ne,  még egy buzi a családban,  ezt hogy magyarázzuk meg a nagyiéknak. "
— Hé,  nem vagy valami kedves.  Én is szemétkedhetnék veled, meg meg is tehettem volna, mégse tettem. Szóval segítened kell! 

— Mi az,  hogy kell?  — akadok ki teljesen,  ugyanakkor továbbra is suttogva folytatom a tárgyalásunkat — Kötelező vagy mi,  ehelyett inkább kérnél meg rendesen! 

— Jó, rendben, akkor Jimin.  Igaz?  — bólintok,  bár őszintén meglepődöm,  hogy bizonytalan a nevemmel kapcsolatban — Megtennéd hogy eljátszod nekem a szerető társat,  amíg itt van Ilhoon? 

Most már teljesen felesleges feltennie ezt a kérdést.  Az előbb már bele mentem az öccse előtt. Lehet,  hogy rosszul gondolom,  de akkor csak ezért vett volna fel azon az éjszakán?  Kíváncsi lennék rá, mit válaszolna,  azonban nem merem szóba hozni azt a témát.  Annak örülök, hogy már ennyit képes voltam vele beszélni. 

— Jólvan, rendben, legyen. — bólintok azért hogy boldog legyen,  hogy elhelyett a fancsali kép helyett,  amit most vág az a mosolygós arca legyen. 

******************************

Szerencsére Ilhoon csak órák múlva jön ki a szobából.  Még szerencse, hogy nincs sok cuccom,  így nem olyan feltűnő neki, hogy ott élt valaki.  Apropó. Én hol fogok aludni?!

Gyorsan felpattanva ugrok fel a kanapéról,  egyenesen befogadóm szobája felé.

— Kérdezhetek valamit?  — hajolok be a nyitott ajtón, amin aztán be is invitál.  Szép szobája van,  tágas, az elrendezés egyszerű, bár az élénk színek itt is uralkodnak.  — Most,  hogy az öccséd itt van,  hol fogok aludni? 

— Mellettem.  — mondja olyan komolysággal,  hogy egy pillanatra le is fagyok.  Mi a fene? 
— Miért aludnék melletted? 

— Öhm,  nincs több szobám és a "párom" vagy?

— Nekem jó a kanapé is! — lépek közelebb hozzá. Nem szokásom bevetni a cuki pofim,  de az ilyesfajta történések megkövetelik.  Aprót felfújom az arcom,  az ajkam csücsörítve.  Azt mondták az eddigi ismerőseim,  hogy aranyos vagyok így. Remélem, igazuk volt.

— Az nem lehet,  akkor az öcsém azt gondolná,  rosszban vagyunk,  azt meg ugye nem akarjuk?  — kérdezi felnézve rám.  Tekintete olyan lágy,  hogyha nem érezném tartó karját a derekamra simulni,  azt hiszem zavarba jönnék. Tényleg bele kell mennem ebbe az egészbe?  — Itt alszol mellettem,  bele mentél,  ne aggódj, csak pár nap. Jó?  — kedveskedően beszél hozzám, ami igazán jól esik,  nem beszélve a cirógató,  meleg ujjairól.  Felszántják a bőröm, ahogyan a derekamon fel csúsztatva pólóm érinti meg a bőröm. Jó érzés, talán ha nem lettem volna olyan távolság tartó, akkor előbb megérzem.

— Bocs,  ha zavarok — hallom meg az öcsikéjét az ajtó irányából —, de éhes vagyok. 

Hátra nézek rá. Az ajtó félfának van támaszkodva és gúnyosan pillant felénk. Öhm, most miért érzem úgy, mintha rajtakapott volna valamin? 

— Mindjárt megyek és készítek valamit — húz magához közelebb Hoseok. Arcát hajamba mélyeszti,  szinte érzem orra pihe mozgását.  Jó érzés, lassan emelem meg kezem, ami eddig csak pihent a semmibe és a fülét megfogom.  Fülfétisem van,  szeretem megsimogatni a partnereimet a fülkagyló mögötti részén és mivel ebbe a felállásban Hoseok a barátom, ezért az övét is. 

— Mindjárt hányok!  — szólal meg ismét Ilhoon.  Undorodó arcot vágva fordul meg és megy ki a szobából. Amint ezt megteszi fel is hagyom mindenfajta cselekedetemmel. 

Értetlenkedve pillant fel rám, azonban nem érdekel, helyette Ilhoon útját követve igyekezem,  hogy utolérjem.  Ha már itt lesz pár napig, úgy gondolom összebarátkozhatnék vele. Mint már mondtam ő szimpatikus nekem.

Tojás rántottára gondoltam, fel is ajánlom hogy megcsinálhatom. Nem tudok főzni, nem az erősségem,  de ez még nekem is megy.  Mi több, mióta itt vagyok most érzem magam igazán hasznosnak. 

************************

Még soha nem aludtam senkivel,  nem szokásom. Az eddigi alkalmi partnereim pedig mindig leléptek az aktusok után.  Ezért is olyan furcsa a mellettem horkoló fiú.  Túl hangos. Megfordulok és nézni kezdem a takaróval bevont hátát. Alapból fel se tűnt volna,  de ebből a szögből viszonylag széles válla van. Viszonylag.  Őszintén nem tudom, mi van velem.  Egyik percben félek, a másikban bízni próbálok benne,  aranyosnak találom és most meg arra eszmélek rá, hogy szívesen rásimítanék a hátára. De több oka is van,  amiért nem tehetem meg.  Először is,  nem régóta ismerem,  másodszor,  zavarban vagyok,  harmadszor pedig nincs merszem még az újbegyem is végig húzni a gerincen.  Vajon libabőrös lenne?  Beszari vagyok,  mi sem bizonyítja, hogy tőle a lehető legtávolabb fekszem a szélén egy kis helyen. Aludnom kéne inkább, de nem megy.  Talán majd egy pohár víz segít.

Kikelve az ágyból csendben,  alig hallhatóan sétálok ki,  csakhogy a konyhába nem egyedül vagyok. Itt van a Ilhoon is. 

— Szia. — köszönök hallkan,  legalább a hangom nem olyan gyenge. — Nem tudsz aludni? 

— Nem nagyon — rázza meg a fejét a konyhapultnak dőlve —, rajtad gondolkodom.— Kijelentésén meglepődöm. Rajtam, miért? — Kíváncsi vagy, igaz?  — nevet fel. Vacsoránál figyeltelek és már ne is haragudj,  de nem látom semmi jelét annak,  hogy te szerelmes legyél a bátyámba.

— De az vagyok!  — ellenkezek azonnal talán egy kicsit túlságosan is feltűnően.  Mégis honnan veszi,  mi ő, Sherlock? 

— Persze,  persze — mosolyodik el gúnyosan —, de figyelmeztetlek!  Ha játszadozol a hyungommal és kihasználod,  akkor velem gyűlik meg a bajod!