Savitr és a pálcás felvitt minket a Notre Dame harangjaihoz. Ott egy-egy székre leültettek minket, jó távol egymástól, és megkötöztek. Aztán mielőtt elmentek volna, még odaszóltam a pálcásnak:

– Azért lehetne benned annyi emberiség, hogy a nevedet megmondod! Rossz lenne azzal a tudattal a pokolba küldeni, hogy nem tudom a neved. 

Azért ne nézzetek hülyének, mert hát rájöttem, hogy én vagyok megkötözve, de fel akartam idegesíteni. Nem tudom miért, de akkor jobb lett volna. Vagyis hát senkinek sem lett volna jobb, csak a lelkiismeretemnek és az elégedettségemnek. 

A srác odasétált hozzám, majd a szemembe nézett. 

– A nevemet akarod? – kérdezte, majd hirtelen alakot váltott. Mostmár nem srác volt hanem egy lány, akinek vörös, copfba fogott vállig érő göndör haja volt. – Melyiket? 

Nem tudtam válaszolni, annyira meg voltam döbbenve ettől a jelenettől. Meg hát az is át futott a fejemen, hogy ha látszólag lány lett, akkor...mindenhol? De amúgy komolyan mondom, nem nézett ki rosszul a csaj! Csak hát így, hogy ezt így beadta az előbb...

Aztán visszhangozni kezdett a fejemben, amit mondott: 'Melyiket?'. Ezek szerint rengeteg alakban lépett már elő, és mindig máshogy hívták. Lehet, hogy a barátaim, osztálytársaim közt is ott volt? Nem bízhatok senkiben?

– Mit akartok velünk csinálni? – kérdezte Kara, elterelve a témát. Szerencsémre. 

– Mi semmit, Lander – mondta Savitar. – Viszont Anna mindjárt feljön, és hatszemközt akar veletek beszélni. 

– Te miért segítessz egyáltalán neki? – kérdeztem az istent. – Úgy értem, hogy elpusztította a világod...

– Én voltam, aki elpusztította a világom! ÉN! – csattant fel, majd Karára nézett. – Szépen egyesével levadásztam minden egyes istent. A te apád volt az utolsó. – Kara izmai megfeszültek. – Talán vele gyűlt meg a legtöbb bajom. De gyenge volt. 

Láttam, amint egy könnycsepp kicsordul a lány szeméből, és végigfolyik az arcán, majd lecsöppen. Rosszul éreztem magam, hogy nem mondtam neki semmit Agni-ról, de tudtam, hogy most nem szabadna. Tudtam, hogy ennek a kis beszédnek, amit Savitr most mondott, nem Kara volt a fő címzett, hanem én. 

Anna ebben a pillanatban megérkezett, Savitr és a csajszi, aki az előbb még pasas volt, elment. 

– Tudjátok...

– Csak könnyísd meg a dolgunkat, Anna! – vágtam bele a szavába, amit egy gyilkos tekintettel dícsért. 

– Nem akarok kettőtökkel harcolni – mondta Anna. – Főleg veled nem, Jason. Mi lenne, ha együtt dolgoznánk? Mint testvér a testvérrel és...Kara. 

– Savitar megölte apámat! – csattant fel Kara. – Szerinted hol akarok én vele egy oldalon lenni?! Na meg veled! A saját testvéred ellen kezdtél harcolni! Meg akartad ölni! És ne is próbáld tagadni, mert láttam! 

Tehát nem csak nekem voltak látomásaim. Ezt is jó tudni!

Anna csak elmosolyodott. 

– Bosszút állhatsz Savitaron, ha akarod... – kezdte. 

– Bosszút állok én nélküled is, kösz! – állta Anna tekintetét Kara. 

A nővérem közelebb lépett hozzá, és fenyegetően megidézte a kezében a Káoszkardot. 

– Ha hozzá mersz érni... – próbáltam fenyegetőzni hátulról. 

– Akkor mi lesz? – Anna a kard hegyét Kara arcához szegezte, és egy kicsit megvágta. A lány csak szisszent egyet, de még mindig állta a nővérem tekintetét. 

– Ne hidd, hogy félek tőled, Coose! – kezdett el izzani a lány. Végre előjött az isteni ereje! 

Kara egy másodperc múlva már nem izzott, hanem rendesen lángolt! Egész testében. A kötél pedig, amivel oda volt kötve, elégett, így Kara kiszabadult. Anna pedig hátrahőkölt, ezzel jelezve, hogy erre ő sem számított. 

Kara dobbantott egyet, és az egész padló lángolni kezdett, amitől Anna a lépcsőre ugrott, ahol a tűztől biztonságos volt. Arcán pedig legfőképpen nem a döbbenet, hanem egy gonosz vigyor látszott, amivel szerintem azt jelezte, hogy ő szerinte még maga mellé fogja állítani Karát. De ebben nagyon téved!

– Hééé... Még én is itt vagyok – szóltam Karának, amikor Anna már elment, én pedig már majdnem megégtem. Ekkor a lány elállította a tüzet, majd eloldozott. – És most hogyan tovább?

– Szerintem menjünk vissza a Jupiter Táborba, aztán kezdjük el keresni Percyt – vetette fel Karát. 

A legelső volt ez, amire én is gondoltam, de aztán rögtön el is vetettem az egészet, mert hát ugye Anna mondta azt, hogy egy másik világba küldte át. Viszont ha bele gondoltok, akkor rengeteg másik világ is létezhet, nem csak egy. Vagyis ez a terv így magában kudarcba fulladt, de ezt még nem akartam elmondani Karának, had reménykedjen egy kicsit! Most úgyis van egy fontosabb dolgunk: visszajutni a Jupiter Táborba. 

***

Furamód senki sem akadályozott minket abban, hogy csak úgy kisétáljunk a Notre Dame-ból. Sem Anna, sem Savitr, sem pedig az a transszexuális pálcás csitri. Pedig még az előbb itt voltak. 

Mondjuk sokat nem foglalkoztunk a dologgal, mert hát mind a ketten próbáltunk valamit kitalálni arra, hogy visszakerüljünk legalább Amerikába, de ha nem jön az a bronzsárkány, akkor komolyan mondom, hogy itt csöveztünk volna életünk végéig. 

De jött az a bronzsárkány, aminek valaki ült a hátán. Pontosabban két valaki. Fekete hajú, alacsony srác és egy szőke, göndör hajú lány, aki még távolról is Annabeth-nek nézett ki. 

A bronzsárkány mellettünk szállt le a térre. Ismét furcsálltam azt a dolgot, hogy ugyan pár óra telt el az óta, hogy ide hoztak minket, és e között a pillanat között, még mindig nem látták a furcsaságot a világban, ami pedig most kb ötször-hatszor nagyobb volt, mint Savitr. És nem! Semmi! Mintha természetes lenne!

– Hol van Percy? – kérdezte köszönés nélkül, aggódó arccal Annabeth. 

Ilyenkor mit mond az ember? Nincs itt, mert máshol van? Vagy most nem ér rá? De akár még az is lehet, hogy egy másik Földön hanyatt fekve. De most komolyan, ti mit mondanátok ilyenkor? Nos, hát Kara megoldotta egyszerűen:

– Anna átdobta egy portálon. 

Annabeth mégjobban elkezdett aggóni. Látszott rajta, hogy idegileg már nem lehet rosszabb állapotban. 

– Őt is...? 

– Szálljatok fel, haza viszünk titeket – mondta a srác, és felsegített a bronzsárkányra. 

– Amúgy te ki vagy? – kérdezte Kara. 

– Leo Valdez. Héphaisztosz fia. 

– Hogy értetted, hogy őt is? Őt is mi? – kérdeztem Annabeth-től. A lány komoran válaszolt:

– Még két félvér eltűnt – mondta. – Egy portálon dobták át őket is?

– Kik tűntek el?

– Jászon Grace, Jupiter fia és Nico di Angelo, Hádész fia. Vagyis Percyvel együtt a triász fiai. 

~FOLYTATJUK~