Sziasztok! Hát durva, hogy már 2000 olvasottság felett járunk. :) Köszi nektek!!!

Tudom kissé eltűntem, de mondhatjuk, hogy amolyan írói válságszerűségben szenvedek. Ötletem az van, de nincs kedvem leírni őket. Szóval bocsánat! Tudom sokan várjátok a folytikat és próbálom összeszedni magam. :D Azt is tudom, hogy nem lett valami hosszú ez a rész és nem valami nagy szám... De remélem tetszeni fog. :)

Drystan szinte mindig megérezte, ha vihar közeledett. 

Valahogy mélyen legbelül a zsigereiben tudta. 

Nem igazán tudta volna mindezt megmagyarázni. Talán olyasmi lehetett, mint amikor az idősöknek fájnak az ízületeik az időjárás változások előtt. Ám ő mindig csakis a viharra reagált és semmije sem fájt. Egyszerűen csak tudta, hogy az be fog következni. A matrózok egy időben azzal viccelődtek, hogy bizonyára Poszeidón isten vére csörgedezik az ereiben. Pedig sajnálatosan erről szó sem volt. Jól ismerte az apját és külsejét tekintve túlzottan is hasonlított rá, mintsem letagadhatta volna.

Néha szerencsés volt és az Orion fénye messze elkerülte a sötét fellegeket.

Máskor azonban már nem volt idő irányt váltani. 

Az éjszaka közepén, amikor felriadt jól tudta, hogy ez sem az a nap lesz, amikor sikerül kikerülniük a veszedelmes széllökéseket és hullámokat. Szinte kipattant az ágyból. Szemei elkerekedtek és egy kicsit kapkodta vette a levegőt.

- Cordelia, ébredjen! - szólt a lányra, megfeledkezve az udvariasság szabályairól. A hölgy nem adott számára engedélyt, hogy a keresztnevén szólítsa. De amikor a másik kinyitotta a szemeit nem úgy tűnt, mintha a férfi nyelvbotlását észrevette volna. Tekintete csupán zavart tükrözött. - Jobb lesz, ha most inkább ébren van. Vihar közeleg - magyarázta a Drystan miközben a csizmáját húzta, majd copfba fogta éjszínű tincseit.

- Rendben - bólintott a nő. Nem kérdezősködött és nem pánikolt. Bár nem értette, hogy a férfi honnan veszi, hogy vihar készülődik. De amikor kinézett az apró ablakocskán, akkor látta, hogy a távolban villámok cikáznak. Tudta jól, hogy hamarosan elég közel kerülnek és akkor minden erőre szükség lesz, hogy a hajót épen tartsák. Pár perc múlva már hallatszott is a fedélzeten lévő kolomp, mely a veszélyre figyelmeztette a legénységet. 

Mire Drystan felért, már mindenki elfoglalta a helyét. Mély lélegzetet vett az orrán keresztül. Egyetlen perc alatt bőrig ázott. Az eső zuhogott. A ruhája a bőréhez tapadt. A hűvös széltől a hideg rázta.

- Tudjátok a dolgotok! - kiáltott acélos hangon.

A kormánykerék mögé állt. A férfiak arcán elszántság csillogott, ahogy neki láttak a tennivalóknak. 

Nem lesz könnyű, de ők mindent megtesznek, hogy senkinek se essen baja és a hajóban se legyen nagy kár.

Cordelia felvette a hálóköntösét és karjaival átkarolta magát. A hajó erősen himbálózott és pár holmi a földön kötött ki. Az egyik láda elcsúszott és neki koccant az ágynak. A kabin ablakocskája kivágódott és besüvített rajta a fagyos szellő. A lány csurom víz lett, ahogy próbálta visszacsukni. Meg kellett kapaszkodnia, amikor a hajó erősen oldalra billent. Mennydörgés rázkódott, mire a Lady ijedten összerezzent. 

Kezdte megérteni, hogy miről beszélt Donoven, amikor azt mondta a tenger kiszámíthatatlan. Hiszen az egyik pillanatban még minden oly nyugodt volt, a másikban pedig kész katasztrófa. Ő maga pedig semmit sem tehetett. Nem tudott segíteni. Jelen helyzetben csupán egy kolonc volt. Kopogtattak az ajtón. 

- Jöhet! - kiáltotta ki a fiatal nő. Marie asszonyság állt vele szemben, arca hamuszürke volt és a kezeit tördelte. 

- Bocsásson meg, hogy épp most zavarom - pukedlizett a nő.- Véletlenül nem látta Scarlett-et? Amikor meghallotta a kolompot elrohant és én... Ezelőtt még nem csinált ilyesmit... - A nő hangja megbicsaklott. 

Cordelia rögtön megértette, hogy miért tűnt olyan gondterheltnek a nő.  A kislánynak baja eshet. Csakhogy a gyermek nem járt nála. Tagadón megrázta a fejét. 

- Segítek keresni - jelentette ki és azon nyomban előre indult. 

- Biztos benne? 

- Egészen biztos - bólintott Cordelia és mindkettejüknek meg kellett kapaszkodnia, ahogy a hajó megingott. - Ön nézzen körül idelent! Maga könnyebben kiigazodik. Én csak eltévednék. Addig felmegyek a fedélzetre. 

Az asszonyság ijedten megragadta a kezét. Félelem suhant át az arcán.

- Kisasszony ne tegyen butaságot! Ott most veszélyes. Majd én fel megyek.

- Nyugodjon meg! Semmi bajom nem eshet - mosolygott Miss. d'Aumale, majd lefejtette magáról az asszony kezét. Habár csak egy úrlány, de akkor is képes ennyi önállóságra. És senki életénél sem ér többet az övé. Úgyhogy egyenesen a lépcső felé igyekezett. 

Drystan dühösen meredt a kislányra, aki lent álldogált és didergett. 

- Scarlett! - kiáltotta. - Azonnal menj le!

- Nem! Segíteni szeretnék! - kiabálta vissza a kicsi dacosan. A haja nedvesen tapadt az arcába és a ruhái átáztak. A makacs mindenit neki - gondolta a férfi. Már éppen oda kiáltott volna Richard-nak, hogy dobja a gyereket a vállára és vigye le, amikor újra elállt a lélegzete. Cordelia igyekezett a gyermek felé. Ma mindenkinek elment az esze? 

A nő a szeme körbe nézett és egyetlen percre megdermedt, aztán megindult Scarlett felé. A férfi rögtön megértette, hogy bizonyára a gyereket kereste. A hajó oldalra dőlt, mire a Lady megcsúszott és elesett. Scarlett-nek még idejében sikerült megkapaszkodnia. Kiáltások visszhangzottak az éjszakában. 

Ekkor hatalmas csattanás hallatszott. Az a fajta, amely az ember velejéig hatol. Mindenki összerezzent. Scarlett lekuporodott a földre és a fejére szorította a kezeit. Az árbóc egyik darabja himbálózni kezdett. Mi több még némi füst is gomolygott. Egy villám csapott a hajójukba. A kapitány ereiben megfagyott a vér, ahogy a vaskos fa tömeg újra megbillent.

- Vigyázz! - kiáltotta Drystan. De már késő volt. Az árbóc darab lefelé kezdett zuhanni, egyenesen a kislány irányába. 

Cordelia a kapitány mély hangjára kapta fel a fejét és ő is rögtön meg látta a veszélyt. A hölgy nem teketóriázott sokat. Ő elég közel volt, hogy segíteni tudjon. Az adrenalin végi száguldott a testén. Előre ugrott és karjai közé zárva a gyermeket a földön kötöttek ki. A fa nagyot puffanva csapódott a fedélzetbe, amely be is horpadt a súlya alatt. Ha ez a gyerekre esett volna, akkor bizonyára életét veszti - gondolta rémülten Cordelia. Scarlett ijedten kapaszkodott a nő ruhájába. Cordelia is halálra rémült, de nyugtatón simogatta a kicsi fejét. Hevesen vette a levegőt és úgy szorította magához a kislányt, mintha attól tartana, hogy valaki elragadja tőle. Drystan átadta a kormányt az első-tisztjének és oda sietett a földön kuporgó alakokhoz. 

Scarlett azonnal a nyakába ugrott és sírva fakadt. A férfi szívéről hatalmas kő esett le, hogy a gyereknek az ijedtségen kívül semmi baja nem esett. Cordelia kissé esetlenül álldogált mellettük és nem nagyon tudta mit kezdjen magával. A kék szemek összekapcsolódtak az övével és mérhetetlen hálát lehetett belőlük kiolvasni. Drystan legszívesebben ott helyben szájon csókolta volna őt, de látta rajta mennyire zaklatott. A férfi megfogta a nő kezét és közelebb vonta magához.

- Köszönöm - suttogta, melytől a nőt kirázta a hideg. Mélyet sóhajtott és hagyta, hogy a teste felengedjen és a másik átölelje őt a szabad kezével. Fejét a férfi vállára hajtotta és ajka lefelé görbült. Szipogott egy kicsit és próbálta visszatartani a könnyeit. 

- Úgy féltem - mondta remegő hangon és oly halkan, hogy talán a másik meg sem hallotta. Még sosem félt ennyire. De nem is igazán a saját életét féltette... Amikor meglátta a zuhanó árbóc darabját csakis arra tudott gondolni, hogy megmentse Scarlett-et. Alig egy napja ismerte őt, de máris a szívébe zárta. Így hát hagyta, hogy Drystan megnyugtassa. Szüksége volt rá.

A vihar kezdett csillapodni. Már nem fújt  annyira fékezhetetlenül a szél és az eső is alábbhagyott. Az ég kezdett kitisztulni. Itt-ott már lehetett látni pár fénylő csillagot.

- Kapitány! - kiáltotta az egyik matróz, mire a kék szemek felé rebbentek. - Az árbóc miatt meg kell állnunk a legközelebbi kikötőben. 

Drystan bólintott. 

- Forduljatok nyugati irányba. Húsz tengeri mérföldnyire van egy sziget. 

Így hát nyugati irányba fordultak. Cordelia elhúzódott a férfitól és vöröslő szemekkel nézett rá. 

- Menjen vissza a kabinba! - mondta a férfi egy lágy mosoly kíséretében. - Én addig visszaviszem a kis hölgyet az ágyába. 

A hölgy vett egy mély lélegzetet aztán bólintott. Megsimogatta Scarlett fejét és mosolyogva nyugtatgatta. A kislány már csak hüppögött és a szemeit törölgette. Erősen megölelte a nőt, aki viszonozta azt. Végül Cordelia elindult, de Drystan megragadta a csuklóját. A szorítása nem volt erős, de határozott. 

- Ne higgye, hogy ennyivel megúszta! Még beszélnünk kell a kis mutatványáról - mondta.

Cordelia megilletődötten pislogott. Miről kell beszélniük? Lehet, hogy le fogja szidni, amiért nem maradt a kabinban? Ám ez miatt nem érzett bűntudatot. Ha elölről kezdhetné, akkor is ugyanúgy elhagyná a biztonságot nyújtó helyet. Aprót biccentett és mélyen a másik szemeibe nézett. Drystan még egy ideig nem eresztette el. Végül nagyot nyelt, tekintetét lesütötte és lassan elengedte a nőt.

Cordelia kíváncsi lett volna, hogy mi játszódhatott le a másik fejében.