Itt vagyok!!!

 Kivételesen nem hatalmas nagy kihagyás után. Yeeee! Gyújtsunk örömtüzet! xD 

Khm... Szóval, komolyra fordítva; Remélem tetszeni fog az új fejezet. :P

Cordelia szinte belezuhant az események sűrűjébe. A Nagyherceg előrehozatta az esküvőt. Egészen pontosan másnapra tervezte... Minden kapkodósan és gyorsan történt. Az események ily fajta alakulásáról az egyik szolgáló értesítette az ifjú hölgyet, aki azonnal a férfihez sietett. Hiszen az sem számított, hogy nem lesznek ott Cordelia barátai és rokonsága. Követelte a férfitól, hogy változtasson a döntésén, de az rá se hederített és azt sem közölte vele, hogy miért sietteti úgy a frigyet. A férfi egyszerűen rá sem hederített jövendőbelijére, ez pedig a szó legszorosabb értelmében felingerelte a hölgyet. 

- Nem tartozom magyarázattal önnek. Én vagyok a férfi, minden döntés az enyém. Maga pedig fejet hajt előttük - hangja színtelen és érzelemmentes volt. Még veszekedni sem lehetett vele, hiszen az ifjú hölgy úgy érezte, hogy a hercegből egyszerűen hiányzik az élet.

A lány összeszorította a fogait, hogy ne vágjon a Frederic arcába valami szitokszót, amit az Orion fényén tanult. 

- És mégis mit mondjak az apámnak és bátyámnak? - követelte a választ. 

- Okos teremtés maga, biztosan kitalál valamit - válaszolta Frederic fel sem pillantva a papírból, amit éppen olvasott. A lány legszívesebben sikított volna a dühtől. Távozott. Meg sem állt a lakosztályáig, ahol aztán az ágyra huppant és könnyekben tört ki. 

Tragikusnak érezte a helyzetét. Megint elővette a zenedobozt, de ezúttal a lágy dallam sem tudott megnyugvást hozni számára. Csupán még több szenvedéssel halmozta el a szívét. Vajon alakulhatott volna ez az egész másképp? Ha Drystan sosem bukkan fel, akkor bizonyára csak sokkal később ismeri meg a Nagyherceg másik énjét. Vajon az jobb lett volna? Jobb, ha az ember tudatlan? Hisz azt szokás mondani, hogy a tudatlanság áldás. 

Vett egy reszketeg lélegzetet és lehunyta a szemeit. 

Frederic biztos volt benne, hogy Drystan nem fogja annyiban hagyni a dolgot. Ismerte a férfit... Gyerekkorukban akár még barátoknak is tekinthették egymást. Öt esztendővel volt idősebb Drystan-nal és még emlékezett, amikor gyerekként folyton utána járkált, mintha csak az árnyéka volna. Akkoriban élvezte mindezt, mivel nem volt testvére és úgy érezhette mintha lenne egy kisöccse. De a helyzet hamar megváltozott, amint az apja jobbkezévé vált. Beavatta a birtok igazgatásának ügyeibe és elmagyarázta számára mennyire fontos a rangja és a vagyona már tudta, hogy a kalóz fiúcska nem megfelelő társaság. Jobban mondva nem tudta... De az apja igen nyomatékosan a tudtára adta, hogy nem tűri a további barátkozást a gyerekkel. 

Hosszú esztendők teltek el, az édesapja meghalt és megörökölte, mind a rangot, mind a vagyont. Minden az ő kezében összpontosult és nagyon jól végezte a dolgát. Nem érdekelte, ha a céljai elérése miatt át kellett gázolnia valakin vagy bántania kellett valakit. Természetesen sosem az ő kezéhez tapadt a vér, hanem a legénységéhez. 

Drystan-nal több nézeteltérésük is akadt, amikor még az ő kalózai közé tartozott.  A férfi sokszor keményebben bánt vele, mint bárki mással. Kissé dühös volt rá... Dühös amiért ő szabad lehet, míg őt annyi minden tartja gúzsban. Dühös, amiért minden az övé lehet.

Így egyáltalán nem érte meglepetésként, hogy távozott. Nem is bánta, hogy így döntött. 

Csakhogy nem hitte volna, hogy újra keresztezhetik egymást az útjaik. Hogy éppen az ő menyasszonyát nézné ki magának. Mérhetetlen harag tombolt benne, amikor megtudta a hírt. Elhatározta, hogy egyszer és mindenkorra lerendezi ezt a zavaró tényezőt. De a nő az útjába állt... Amint megérkezett már tudta... Cordelia sosem lesz az övé, mert Drystan megszerezte magának. 

Újabb dolog, amit a Kalóz Király megszerzett. Ám ő visszaszerezte és nem is fogja elengedni. Elveszi a nőt és az övé lesz. Ha kell örök életén át egy szobába zárva tartja, de nem ereszti át Drystan-nak. 

Azzal kulcsra zárta Cordelia lakosztályának ajtaját. 

Az ifjú hölgy valószínűleg hallotta a kattanó hangot, mivel a következő pillanatban a klincs rángatózni kezdett. 

- Hahó! - kiáltotta. - Miért zárták be az ajtómat? Valaki! Hé! Engedjenek ki!

Egyre hevesebben rángatta a zárt, amely nem eresztett. Frederic a zsebébe csúsztatta a kulcsot és a nő kiáltásaitól visszhangzó folyosón távozott. 

- Szóval, hogy tervezed kiszabadítani a húgomat? - kérdezte Donoven. Scarlett a karjába kapaszkodva csimpaszkodott és azóta le sem lehetett róla vakarni, hogy megtudta ő Cordelia bátyja. Nagy szürke szemeiben csupa csodálat ragyogott, ha a férfi megszólalt. A kalóz kapitány ezt látva szinte már féltékeny volt. Úgy tűnik mindkét d'Aumale elrabolja tőle a kislányt...

- Nem vagyok jó az előretervezésben - vont vállat Drystan. A kormánykerék mögött állt és elszántan pillantott előre. A távolban már látszódott a szárazföld, de még mindig messze voltak.

- Pedig most muszáj lesz. A Nagyherceg bizonyára készenlétbe helyezte apád csapatait és ahogy behajózunk az öbölbe, lecsapnak ránk. Szerintem jobb, ha kerüljük a konfrontációt. 

- Milyen okos vagy! - kiáltotta Scarlett vidáman. 

- Köszönöm - mondta Donoven, bár inkább kérdésnek hangzott, mint kijelentésnek. Még az arca is elvörösödött. Látszott rajta, hogy nem sok tapasztalata van a gyerekek terén. 

- Akkor a terv a következő. A hajóval lehorgonyzunk valahol a szikláknál. Pár emberrel csónakba szállunk és a partig evezünk. Beosonunk a kastélyba és a többi pofonegyszerű. 

- A tervednek van jó néhány buktatója - ráncolta össze a homlokát a másik férfi. 

- Szerintem azonban fenomenálisan tökéletes terv. A kérdés inkább az, hogy mi lesz akkor, ha megmentem a húgod? Mit fogsz szólni ehhez az édesapátok? 

- Azt majd én intézem - legyintett Donoven. 

- Biztos? Csak mert egyik apa sem örülne, ha egy rangtalan senkiházi venné el a lányát. 

Donoven füttyentett. 

- Szóval elszeretnéd venni őt? 

- Ezt tervezem. Feltéve, ha beleegyezik - bólintott Drystan. Határozottan biztos volt benne, hogy ennél jobb ötlete még sosem született. 

- De mi lesz a hajóddal és a legénységgel? 

- Megfogják érteni. 

- És mi lesz velem?

Drystan megrökönyödve pillantott rá. 

- Hogy érted? 

- Engem meg sem kérdezel? Hiszen a húgomról van szó! Kellene a belegyezésem vagy valami - magyarázta. 

- Nem! Nem kell! Mivel veszélynek tetted ki őt és hazudtál mindkettőnknek. 

A férfi elhúzta a száját és lefelé pillantott. 

- A hazugság néha jó - szólt közbe Scarlett. - Ezt még te mondtad. Ha Donoven nem hazudott volna, akkor most nem ismernéd Cordelia-t - nézett a kapitányra. 

Miért van az, hogy a gyerekek mindig mindenre emlékeznek és a megfelelő pillanatban túl bölcsek tudnak lenni? - gondolta Drystan. 

Donoven ajkaira ördögi mosoly kúszott. Újra nyeregben érezte magát és ez Drystan-nak cseppet sem tetszett.

- Rendben - sóhajtott nagyot a kék szemű. - Donoven, enyém lehet a húgod keze? 

A másik férfi úgy tett, mint aki nagyon megfontolja a válaszát. 

- Ha ő is így érez, akkor áldásom rátok - mondta végül és vállon veregette barátját. A kapitány halványan elmosolyodott. 

Hamarosan elértek a sziklához. A legénység közül mindenki önként vállalkozott, hogy velük tartson, de sajnos csak két embert vihetett, ha nem akartak nagy feltűnést kelteni. Végül Richard és Edward mellett döntött, mivel mindketten kiváló harcosok voltak és a lopakodásban is jeleskedtek. 

- Én is menni szeretnék - könyörgött sokadjára Scarlett. A csapat már a csónakba szállt és már csak le kellett ereszkedniük. 

- Neked a legénységet kell megvédened amíg nem vagyunk itt - simogatta meg az arcát a kék szemű. - Ráadásul jó lenne, ha valami kedves ajándékkal várnád Cordelia-t. Biztos nagyon örülne. 

- Süthetnék neki valami finomságot - morfondírozott a gyerek. 

- Akkor sok süteményt csinálj, csibész - kiáltotta az egyik férfi. - Nem lenne szép dolog, ha csak Lady d'Aumale kapna és mi nem.

Mindenki egyetértően kurjantott. A kislány drámaian sóhajtott és csípőre tette a kezeit. 

- Add meg nekik a hőn áhított süteményt - nevetett Drystan. Örült volna neki, hogyha ez a jókedv vele maradhatott volna... De sajnos ahogy evezni kezdtek elkomorodott. Tudta, hogy bár eddig félvárról beszélt az eléjük táruló feladatról, de egyáltalán nem lesz egyszerű dolguk. 

A Nagyherceg biztosan foggal-körömmel fog harcolni.