London

Másnap
Reggel 5 óra lehet, mikor kelek. Felkelve az ágyról, s kimenve a fürdőbe, arcot mostam és lekóslattam a konyhába. Apa már lent volt, az edzés terveit nézte át, mivel mától kezdődik a Junior Cup utolsó szezonja, a vizsga szezon. Ami, azt tartalmazta, hogy a 11-12.-eseknek jól kell tudniuk szerepelni. Odamegyek, az asztalhoz, s leülök vele szembe. Rámeredek, hogy mi csinál, az egyik volt barátom Ramiro edzéstervét csinálta, a
vezetéknevét, ne kérdezétek nem tudom, azóta sem, mióta szakítottunk. 2 éve Nizzában edzőtáborozott a csapat, ahol jobban összeismerkedtünk. A spanyol Akadémia Világkupán, legjobb barátok lettünk, de az edzőtáborban belészeretem. Mariano és Pablo hozott össze minket, ami nagyon vicces volt.

Tovább fürkészve apát, ahogy írja, az edzés terveket, mostmár a volt csapatomnak. Jól matekos, nem tagadja, s tudom tőle örököltem, ezt a matek tudást.

- Kicsit sok, ez Ramironak. - nevetek fel és apa rámnéz.

- Jó reggelt! - köszön, amit viszonzok is. - De, hogy sok neki. Ahhoz képest, hogy Lepke távozása után, az egyetlen egy kapusom, a csapatban.

Igen, Lepke alias Benjamin Lepkersen eltávozott tőlünk, a OGC Nice elleni búcsúmeccse volt, az utolsó velünk töltött éve. A szülő városába Köln-be ment, a német klub akadémiájára és apa megkérte, a csapat sportigazgatóját, ha teheti, az utánpótlás csapat egyik meccsén, Junior Cup bizottsági tagok előtt vizsgázon le. Lepke, igazából nem mindennapi profi kapus. Voltak hibái, mikor már csatár lettem. Sok sikertelen védése, meghozta a gyümölcsét. A Kontinentális Bajnokság 2.szezonjában, a Sasok ellen kapott egy gólt, amitól azóta is rémálma van. Remélem jól érzi magát, és örül Köln-nek, hiszen a szülő városában játszik, él, tanul és lakik, a szlovák csapattársával, Ondrej Duda-val, ha jól tudom.

Tovább fürkészve aput, ahogy a számológépbe és a tabletbe írja be számokat. Nagy levegőt veszek, és megszólalok.

- És Rafa? - érdeklődök, a második számú kapusunkról. Apa felnéz és fújtat egyet.

- Jézusom Rafa! - fogja meg a fejét. Elveszem tőle a tollat, a számológépet és a tabletet és helyette elkezdem írni, a dolgokat. - Dean, nem mondott róla semmit... - áll fel az asztaltól. Rafael, ha minden igaz megsérült a tavalyi szezon nyitó meccsén, és azóta én sem tudok többet, mint apu. - Csinálok neked és nekem egy kávét. - indul el, én pedig folytatom az, amit ő elkezdett.

A telefonja felvillan és csörögni kezd. Nyomban rávettem magam és felveszem, az asztalról. Giovánni, az ügynököm volt az. Elhúzom, a telefont és a fülemhez tartom.

- Chao! - köszön. - Csak azért kereslek, mert Arthur mondta, hogy a kiscsajért 6.45-re menjek.

- Khm, khm.! - köszörülöm meg a torkom. Kiscsaj? Tényleg, nem hiszek Arthurnak, gyerekkorom óta ismerem és azt hiszi, nem nőttem meg. Nevetséges! 1 IQ szinthez is más, az ő gondolkozás módja, de mindegyis, nem lényeges. Nem sértődtem meg.

- Ja! Bogi te vagy az. - nevet. - Összevagy rámolva?

- Nem Giovánni, tegnap reggel mindent kirámoltam. - darálom neki a mondanivalóimat. - Miért mennyi, az idő?

- 5.45! - érkezik vissza apa, kezében két kávéval.

- Giovánni leteszem! - jelentem ki és az ügynök elköszön, majd kinyomom a telefont. Ránézek apára, aki előttem, már rég helyett foglalt és a kávéját szürcsölte.

Felállok, az étkezőasztaltól és felindulok a szobám felé. Futva, mivel 1 órám van, az indulásig. Bementem a szobámba, felkapcsoltam a villanyt és neki láttam a berámolásnak. Kivágva a szekrényemet és a börtöndöket kinyítva kezdem a rámolást. 6 óra lehetett, mikor a második nagy böröndömet cipzározom össze. Felöltöztem, a tegnapi kardigánomat és melegítőmet egy fehér Nike pólóval és egy cipővel. Leszólok apának, egy Insta üzenetben, hogy kész vagyok és segítsen levinni a böröndjeimet. A fekete táskámat a hátamra veszem, amiben a vizsga cuccaim voltak: Történelem, Matematika és Magyar, meg a tolltartóm. Elindulok apa után, le a házelé, hogy Giovánni-t megvárjam. Leérve, a kezembe nyomja a hideg kávémat, amit egyből lehúzok. Csodálkozva néz rám. Tudom, lehúztam langyos kávémat, megszoktam. Nyár eleje óta, csak is ilyen fajta kávékat iszok. Kimentem és leültem a lépcsőre. Felhúztam a térdemet, s átkulcsoltam a kezemel, a fejemet ráhelyezve alszok el.

Autódudára ébredek. Megtörölöm a szememet és felnézek. Giovánni megjött, a fekete Mercedesével. Felállok és a két böröndömet megfogva, odamegyek hozzá. Köszön, s elvéve a guruló táskáimat, beteszi a csomagtartóba. Beülök az autóba, az anyósülésre. Az ügynök megkerülve a kocsit beül mellém. Kinézek az ablakon, apa kint áll, az ajtóban. Intek neki és Giovánni beindítja a motort és elgurulunk a házam elől. A reptérig felválzolta a Serie A összes szabályát, a csapatok legértékesebb játékosait, játekos megfigyelő szemmel. Elmondta, hogy nem lehetnek szurkolók, egy UEFA rendelet miatt.

- A Serie A-ban, téged és 3 fiatalt támogatok a játékában. Elárulóm neked, hogy az egyik Ricky, a másik kettőt a szezonban megismered. - mered az útra, s hallgatva őt, elgondolkodom kik lehetnek azok.

- Ezequiel-lel mivan? - nézek az ügynökre.

- Remekül van. Ő játékát is én felügyelem, az U23-as Juventus csapatánál. - mondja, s ezzel kiderül számomra, hogy Ezequiel, a második, akinek kamasz kora óta felügyeli és támogatja a játékát, az ügynök. A harmadik játékos, még mindig ismeretlen nekem.

- Mi lett volna, ha nem fogadom el a Juve ajánlatát? Torres, miért szeretne látni magánál? - veszem ki a zsebemből a telefonomat.

- Maradtál volna Frednél, és Torres szerette volna, hogy segíts Gabonak, Martinnak és Ulisesnek a csapatnál.

- Nem maradtam, hanem elfogadtam. - oldom fel a telefonomat, s megnyitom az Instát. Végig néztem, a követettjeim képeit, s megakad a szemem, az egyiken. - Nem hiszem el.

- Mit? - néz rám az ügynököm.

- Elküldöm önnek! - mondom a telefonba bújva, s a megosztásokban kikeresve, az ügynök nevét. Megtalálás után rányomok a küldés gombra.

- A repülőn megnézem, mit küldtél. - sóhajt, mikor beállunk a repülőtér parkolójába.

Kiszállok, az autóból. A böröndöket magam mellett húzva, indulunk be a reptére. Beérve ránéztem, az órára és 7.15 percet mutat. Giovánni elindul, Arthur, egyik ismerőséhez, követem. Becsekollunk, s a böröndöket magam mellett húzva indulok el, a repülőhöz vezető folyosón. Kiértünk, az orromat szokásosan megcsapja, a repülőtéri hideg fuvallat és, az ismeretlen, Arthur egyik alkalmazottja, s felrakva a börtöndöket, egy kocsira. Az ügynököm és a repülő pilótája kezet fognak, s elindulunk a repülőre. Felértünk, helyet kerestünk, s leültünk. Giovánni belülre, én kívülre. Arthur becsukta, az ajtót, ami gyorsan ki is nyítódik. Egy szőke hajú, velem egy magas lány indul el, az 1.osztály legvégére. A pilóta, alias Arthur Fritz, Cris bátyja, körül néz és becsukta, az ajtót, s beült a pilótafülkébe.

- Giovánni! - mondom és az ügynök felkapja a fejét. - Nem úgy volt, hogy megnézi mit küldtem?

- De, de! - veszi elő a telefonját. Megnyítja, az Instát és az üzenetekre, s rányom a nevemre. A posztra kattintva, elolvassa a leírását és felnevet. - Bogi, nem értem, ezen miért akarsz kiakadni.

- De ki, akadok mert... - kezdek dühösé válni és a fülesemet a fülembe teszem. A zene felcsendül és elalszok.

Sziasztok! Elhoztam a kövi részt remélem tetszik. Tudom korai, de mi a véleményetek eddig a történetről? Van olyan dolog, amin változtassak? Szeretnétek, ha eljuttok a firenzei és a torinoi részekhez(az mindjárt itt lesz) más játékos szemszögéből olvasni a részeket?
Puszi Bogi💞