Az előző napi meglepően hosszúra nyúlt korcsolyázás után izomlázas lábakkal keltem. Némán sírtam fel ahogy kikeltem az ágyból.

- Kellett nekem ennyit korizni – morgolódtam miközben felöltöztem. Mivel anyáék már elmentek dolgozni, Boti pedig még aludt így nyugodtan tudtam reggelizni. Miután befejeztem a gitárommal és egy füzettel leültem az ágyamra. Mostanában van egy dallam a fejemben amit le akarok írni, hátha lesz egy dal belőle. Egy jó órán át ezzel szenvedtem, mire sikerült valamit összehoznom ami nem hangzott macskanyávogásnak, és nem csak öt másodperc.

- Bora! Mi lesz ebédre? – nyitott be hozzám Boti tizenegy körül.

- Fantasztikus kérdés – kezdtem lelkesen – halványlila gőzöm sincs – vontam meg a vállam.

- Jó sok segítség vagy – fintorodott el.

- Tudom. De szerintem lehet tésztát főzni, mert anya most nem főzött előre.

- Megcsinálod?

Az öcsém kiskutyaszemeibe meredtem fél percig, latolgatva, hogy megfőzzem e neki is a tésztát.

- Jól van – adtam meg magam. – Mit kapok érte?

- Hm... Meghívlak egy forró csokira a koripályán legközelebb. – nyújtotta felém a kezét. Elvigyorodtam és megráztam.

- Rendben van.

Megfőztem a spagettit Botinak és magamnak, és csináltam hozzá paradicsom szószt is. Együtt megettük, bár egy szót sem szóltunk közben a másikhoz. Nálunk ez volt az általános ha csak mi ketten ettünk. Mindketten elvoltunk magunkban.

- Bora? – nézett rám Boti az ebéd vége felé.

- Mi az?

- Ma átjöhet Soma?

Sóhajtottam egyet. Nincs semmi bajom Somával, sőt, de azért örültem volna egy kis nyuginak. – Jöjjön.

Boti egyből felderült, és futott is a szobájába, hogy megírja a híreket Somának. Mosolyogva néztem utána, aranyos srác.

- A tányérodat pakold el magad után! – kiabáltam utána.

- Jól van! – kiabálta vissza az öcsém. Megforgattam a szememet, mivel tudtam, hogy úgysem fogja elvinni. De nem baj, majd anya őt cseszi le. Elpakoltam magam után, és bepakoltam a mosogató gépet is.

- A tányérodat rakd be a mosogatógépbe és indítsd el! – kiabáltam még fel Botinak.

- Oké!

Ezt sem fogja, de nem baj. Egyek kevesebb dolog ami miatt aggódhatok.

Miután letöröltem az asztalt is (kivéve Boti helyét) visszamentem a szobámba. Néhányan kicsit kegyetlennek tarthatnak emiatt, vagy legalább egy rossz nővérnek, de Botinak meg kell tanulnia, hogy eltakarítson mag után.

Lehuppantam az ágyra és megnyitottam IWIW-et a laptopomon. Nem történt sok minden, az osztálycsoport a szünetre való tekintettel némán állt, és az a pár másik amiben benne voltam is üres volt.

Egy karácsonyi reklámot meglátva lefagytam. Villámcsapásként emlékeztem vissza egy régebbi beszélgetésemre a srácokkal és Zoéval. Amikor megbeszéltük, hogy csinálunk karácsonyi húzást. Teljesen kiment a fejemből. És most itt ültem ajándék nélkül, és a tolltartómban lévő „Zoé" cetlivel.

- Mi a francot csináljak? -temettem a kezemet az arcomba. Utolsó pillanati ajándék vásárlást kell csinálnom. Az biztos, de mégis mit vegyek?

Egy csomag gumicukor az biztos, de azon kívül...

Zoé mostanában olvasta el a Twilightot, és mondta nekem, hogy szeretné a második könyvet ha kijön, ami elméletileg nemrég jelent meg magyarul. Jól van. Már tudom mit veszek. Ez haladás.

Fel alá járkáltam a szobámban ahogy ezen filóztam. Úgy voltam vele, hogy Botit egy kis időre itthon hagyhatom, addig el tudok menni a könyvesboltba, és gumicukrot is tudok venni.

Gyorsan elkészültem, elköszöntem Botitól, és az időközben megérkezett Somától. Az ajtón kilépve arcba csapott a téli hideg.

- A mínusz tíz fok még mindig nem a kedvencem... - morogtam magamnak.

A fülhallgatómat bedugtam, és nyálas karácsonyi zenéket hallgatva indultam el a bolt felé.

Nyálas zenékről jut eszembe. Azt még mindig nem tudom mit gondoljak rólam és Örsről, és ez nagyon nem hagy nyugodni. Már annyit agyaltam ezen, és még mindig nem jutottam semmire. Lehet, hogy az lesz, hogy majd megkér, hogy legyek a barátnője? Vagy őszintén nem is tudom. Lehet az lenne a legjobb ha én kérném meg őt? Argh... Kezd ebből elegem lenni.

Időközben azonban megérkeztem a könyvesbolthoz. Kívülről semmi extra, de belül egész hangulatos megvilágítása volt.

- Jó napot! – köszöntem ahogy beléptem. A dolgozó rám se hederített. Megvontam a vállamat, és elkezdtem körülnézni.

Személy szerint nem rajongok annyira az olvasásért (az iskola elcseszte nekem), de ha időnként találok valami jót, azt el szoktam olvasni, ami sajnos nem túl gyakori.

Hamar megtaláltam az „Új megjelenések"-nél a könyvet Zoénak. Kicsit elszörnyedtem az árát nézve, de túl lehetett élni.

- Ezt szeretném – raktam le a könyvet a pultra, a dolgozó elé. Az eladó monoton hangon elmondta az árát. Én meg se próbálkoztam beszélgetéssel, csak átnyújtottam a pénzt. Ő elfogadta, és Zoé ajándékának az első felével távoztam a boltból.

Na, ezzel is megvagyunk. Már csak egy csomag gumicukor kell és kész is vagyok.

A gumicukrot viszonylag könnyedén beszereztem egy közeli kisboltból. Nem is volt drága, és Zoé imádja is.

- Kész is vagyok! – csaptam össze a kezemet boldogan a kisbolt előtt. Elindultam hazafele sietve mert anya azért nem a legboldogabb ha Botit egyedül hagyom otthon.

- Megjöttem! – kiabáltam fel Botinak és Somának ahogy bezártam az ajtót magam mögött. Levettem a cipőmet és a kabátomat, és benéztem hozzájuk. Valami játékot vitattak meg, mosolyogva hagytam őket nyugiban. A táskát a könyvvel, és a gumicukorral leszórtam az ajtó mellé, és bedőltem az ágyba. Úgy fél óra múlva megszólaltam.

- Be is kéne csomagolnom... - fintorogtam ahogy a matracba nyomtam a fejemet. Sosem szerettem ajándékot csomagolni, és nem azért mert nem ment. Egész tűrhetően tudtam megcsinálni, csak sosem szerettem.

Egy nyögéssel feltápászkodtam, és anyáék szobájából csórtam csomagoló papírt. Leültem az íróasztalhoz. Elkezdtem figyelmesen, de a lehető leggyorsabban becsomagolni a az ajándékokat. Hamar meg is voltam vele.

- Ez nem is olyan vészes – néztem elégedetten a csomagra.

Az immár becsomagolt ajándékot a ruhásszekrényem egyik eldugottabb részébe raktam.