- Jössz Bora? - kérdezte Bence. Ma elmentünk kirándulni a közeli hegyekbe (inkább dombokba). Hatunk közül csak Bence, Dani, Zoé és én tudtunk jönni. Dani szülei hoztak el minket. A táj meglepően szép volt. Nem sokszor járok kirándulni mert anya annyira nem szeret járni, így családilag nagyon ritkán megyünk. De nekem nagyon tetszett. Az erdő különös csöndje amit a természet zenéje jár át.

- Megyek egy pillanat – kötöztem be a cipőfűzőmet. Bence megvárt majd a többiektől kicsit lemaradva együtt mentünk tovább.

- Örs mesélte, hogy beleegyeztél, hogy fellépj velünk majd csütörtökön.

- Igen, jónak hangzik – bólogattam.

- És mit fogsz elő adni?

- Meglepi! - vigyorogtam rá.

- Még nekem is? - nézett rám fájdalmasan.

- Bizony.

- Oké... Amúgy ha ezt bevállaltad a sulibálon nem szeretnél fellépni?

- Ez még nem jutott eszembe – túrtam bele a hajamba.

- Még nem hallottalak zenélni, de Örs szerint nagyon jó vagy benne. És ha ő ezt mondja valakiről, az tényleg nagyon jó.

Én rámosolyogtam, majd csöndben mentünk tovább. Én elmerültem a gondolataimban és a tájat néztem. Ősz volt így a falevelek színesek voltak, ami az egyik kedvenc dolgom az őszben. A gondolataimból egy rossz helyen lévő faág rázott ki. Pontosabban elbotlottam benne, így taknyoltam egy szépet.

- Jól vagy? - kérdezte Bence, és a többiek is visszafordultak hozzánk.

- Aha, semmi komoly – mutattam fel a meghorzsolódott kezemet.

- Mi történt? - ért hozzánk Dani anyukája.

- Elbotlottam és felhorzsoltam a kezem.

- Gyere, mossuk le – vette elő a kulacsát és megmosta a kezem.

- Megmaradsz? - kérdezte Zoé.

- Persze, én mindig – vigyorogtam rá.

Ezután viszonylag eseménytelenül telt a délelőtt. Más csak majdnem esett el. Majd megálltunk egyet ebédelni. Ebédre az erdő közepén természetesen úgy került sor ahogy arra kellett. Egy kis pihenő helyen ahol voltak padok leültünk, és mindenki elő vette a szendvicseit. Viszonylag gyorsan megebédeltünk majd mentünk tovább.

- Nézzétek! - szólt Dani. Egy állat volt az út szélén. Egyből odafutottam hozzá, és leguggoltam mellé.

- Ez egy nyuszi, meghalt – mondtam csendesen. Bence a vállamra tette a kezét.

- Eltemethetjük? - kérdezte Zoé.

- Háát... - gondolkozott el Dani apukája.

- Legyen – egyezett bele az anyukája – De ne érjetek hozzá puszta kézzel!

- Igenis! - Én halványan elmosolyodtam, majd elkezdtem a kezemmel ásni az úttól valamivel távolabb. Bence segített nekem, Zoé a nyuszit tekerte bele egy textil pelenkába, Dani pedig faágakat keresett amit majd a sírhoz tehetünk keresztként.

- Még gyerek nyúl lehetett – gondolkoztam hangosan.

- Igen... Nem is tudtam, hogy így szereted az állatokat.

- Nem vagyok, olyan nagy állat rajongó, de kicsiként volt egy nyuszink akit nagyon szerettem – meséltem Bencének.

- Hogy hívták?

- Nyalókának. Öt éves lehettem amikor megkaptuk, és én neveztem el – mosolyogtam – Na, de szerintem ez elég mély lett.

- Igen, szerintem is. Zoé, hozhatod! - szólt Bence.

- Jövök! - kiáltott vissza Zoé. A nyuszi tetemével odajött hozzánk és Dani is vissza ért. A nyuszit beleraktuk a rögtönzött sírgödörbe, majd betemettük.

- Nem kéne mondani valamit? - kérdezte Dani.

- Nyugodj békében, nyuszi. Pihenj örök időkig a nyuszi mennyországban – mondtam ünnepélyesen. A Dani által szerzett és összetákolt keresztet beleállítottuk a földbe. Némán álltunk egy darabig. Dani szülei mögöttünk álltak, majd egy két perc után szóltak, hogy tovább kéne menni.

A szomorú hangulat hamar szétoszlott és újra el kezdtünk hülyülni. Egyszer megálltunk fára mászni. Azaz, uzsonnázni, de a fa ami ott volt túl jónak bizonyult.

- Ez a fa egész kényelmes – nyeltem le a falatot.

- Igen, igazad van – bólogatott Dani – Mi van Bence, máris feladod?

- Inkább eszek mint, hogy azzal szenvedjek – rázta meg a fejét Bence,

- Úgy tűnik te inkább szenvedsz Zoé – vigyorogtam rá, ahogy ő próbálkozott felmászni.

- Aha! - mondta, és sikerült felmásznia egy alacsonyan lévő faágra.

- Ügyes! - néztem rá elismerően – Tovább nem jössz?

- Azt hiszem ennyi elég.

Egy tíz perc múlva befejeztük a kajálást és menni kellett. A fáról lemászás még mindig nem a kedvencem, de most egész jól megoldottam. Már nem volt sok a körből amit sétáltunk, és az viszonylag eseménymentesen zajlott. Zoéval beszélgettünk a suliújságról, és a srácokkal együtt elkezdtünk gyerekkori sztorikat felhozni. Mint kiderült Danit kicsiként megharapta egy macska, (azóta nincs oda a cicákért). Zoé pedig kissé igencsak kék volt amikor megszületett oxigénhiány miatt. Mint kiderült Bence elhagyott egy plüssmacit egyik nyaraláson a Balatonban (ne kérdezzétek, hogy történt), amit végül vissza is kapott amikor pár évvel később a Balaton egy másik részén a vízben horgászás közben kifogta.

------------------------------

Köszönöm a bétázást Succa13, Bodzsi2010.