[Név] - a neved/karaktered neve

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

   Valójában a börtönben eltöltött napok alatt vártad Tauriel felbukkanását. Tökéletesen ráláttál Kili cellájára, és amikor megláttad a követ, amit dobált már sejtetted a tünde megjelenését is. Azonban ő soha nem jött. Kili egyetlen beszédpartnere te voltál, és habár egyáltalán nem bántad a törp társaságát, el sem tudtad képzelni, hogy miért nem jött egyszer sem Tauriel meglátogatni. Ennek nem így kellett volna lennie.

   Vele ellentétben Legolas felbukkant. Majdnem minden nap megállt a cellád előtt, és rövid beszélgetéseket folytatott veled. Minden alkalommal megkérdezte, hogy megváltoztattad-e már a döntésed az apja ajánlatával kapcsolatban, de amikor továbbra is nemmel feleltél sem ment el. Helyette kérdéseket tett fel, olyan kérdéseket, amik segítettek neki jobban megismerni téged. Nem értetted miért, de a lehető legtöbb kérdésére őszinte választ adtál. Csak a családodról, és a szülőföldedről nem voltál hajlandó beszélni, amit a tünde tiszteletben tartott.

   Kili Legolas minden látogatása után órákig beszélt veled, egyetlen perc nyugtot sem hagyott neked. Mintha azt akarta volna, hogy elmondhassa, ő maga többet beszélt veled, mint a tünde herceg. Néha hallhattál tőle történeteket a gyerekkorából, amikor ő és Fili folyamatos csínyeket követtek el. Ezek a történetek megmosolyogtattak. Minél többet tudtál meg róla, annál inkább eltökélted, hogy megmented őt. Képtelen volnál végignézni a halálát.

   A napok lassan hetekké váltak. Tudtad, hogy a filmben ez csupán egyetlen napnak tűnt, de azt is, hogy a könyvekben hosszú-hosszú hetek voltak. Átélni elég unalmas volt, csak Kili és Legolas szolgáltatott némi izgalmat. Tudtad, hogy Bilbó hamarosan megment majd, de fogalmad sem volt róla, hogy pontosan mikor. Néha énekkel ütötted el az időt, elénekelted a világodból származó kedvenceidet, és habár a hangod nem volt a legjobb, a törpök gyakran kértek rá, hogy énekelj nekik. Ők is unatkoztak, nekik is szükségük volt valamire, ami elűzte az unalmat. Néha maguk a törpök énekeltek, és tanítgattak a dalaikra. Tudták, hogy ha te ennyire nyugodt voltál, akkor nekik sem volt okuk aggodalmaskodni.

   Gyakran kérted Legolast, hogy egy papírt és ceruzát legalább adjon, hogy rajzolhass, de a tünde minden alkalommal elutasította a kérésed. Azt mondta, hogy parancsba kapták, hogy semmit sem adhatnak, ami veszélyes lehet. Vitatkozni akartál vele, hogy egy ceruza aztán nem veszélyes, de aztán eszedbe jutott John Wick*, és azonnal meggondoltad magad. Te nem lettél volna képes arra ugyan, de értetted az okot. Ettől függetlenül továbbra is kérted a tündét, aki egyre inkább nehezen mondott nemet neked.

   Legolas észrevette a törpök pillantását, amikor rád néztek. Mindegyikük törődött a jóléteddel, és felismerte, mikor egy-egy törp sokkal erősebb érzéseket táplált irányodba. Tudta, hogy vannak, akik nem barátként tekintettek rád. Eleinte nem értette. Az erdőben azonnal észrevette, mennyire védők feléd a törpök, akik pedig nem arról voltak híresek, hogy könnyen elfogadtak másokat, vagy törődtek másokkal. Különleges voltál, és hamar felkeltetted a herceg érdeklődését. Miért voltál ennyire fontos mindegyiküknek? Meg akarta tudni. És a hosszú hetek alatt egyre inkább megértette. Észre sem vette, hogy mikor váltál kedvessé számára.

   Volt egy ismeretlen báj benned, valami, ami mindenkit vonzott. Veszélyes voltál, ezt a testeden lévő hegek, és a szemeidben csillogó fények mutatták. Mégis, annyira ártalmatlannak is tűntél egyszerre, ahogy a celládban ültél, és mosolyogva csacsogtál valamiről, ami igazán nem volt fontos. Egészen más voltál, mint bármelyik nő, akit eddig ismert. Tényleg különlegesnek kellett lenned.

   – Sosem érünk el a hegyhez, ugye? – hallottad meg Ori hangját. Ez a mondat ismerős volt, és azonnal lábra pattantál, ahogy meghallottad.

   – Ha itt ültök bezárva, úgy nem – felelte egy hang, amit már hetek óta nem hallottál. Ajkaidra mosoly húzódott, és a szintúgy feltápászkodó Kilire néztél. A törp maga is boldognak tűnt, ahogy visszatekintett rád.

   – Olyan sokáig tartott Bilbó! – kiáltottad, de hangodból csakis boldogságot lehetett hallani. A törpök is zúgolódni kezdtek, Bilbó nevét kiáltotta mindenki. – Csendet, még meghallanak az őrök!

   – Te voltál az első, aki kiabált – vágott vissza Fili, mire felnevettél, és habár ezt a törp nem láthatta, megvontad a vállad. Aztán hallottad a nyíló ajtókat, és pillanatokkal később egy ismerős hobbit állt a cellád előtt. Vigyorogva nézted, ahogy kinyitotta az ajtót, majd gyors ölelésre húztad.

   – Imádom a hobbitokat – jelentetted ki, majd elengedve a többiek felé indultál. Felfelé akartak menni, de Bilbó rájuk szólt, így mindenki a hobbit után indult. Te Fili és Kili közé szorultál, akik nagyon is örültek a közelségednek. Így meg tudtak védeni, ha valami történne.

   Az út meglepően rövid volt a pincébe, tényleg nem voltak messze az őrök. Azonban, amikor leértetek már mind aludtak. Tekinteted azonnal körbefuttattad a kis termen, és amint megláttad az egyik őr lábánál heverő íjat és nyilakat, odalopakodtál. A többiek már a hordókhoz indultak, és habár Bilbó rád szólt, hogy ne csináld, te még ekkor is az alvó őrök felé lépkedtél. Nem volt más választásod, meg kellett szerezned az íjat. Ha nem, akkor nem tudod megmenteni Kilit. Már mindent elterveztél a celládban, már csak abban tudtál reménykedni, hogy képes leszel egy mozgó hordóból eltalálni egy mozgó ellenfelet. Sokkal jobb lett volna, ha inkább Kilinek kellett volna megmentenie téged, mert a törp legalább egészen biztosan képes lenne rá. De most neked kellett cselekedned, és nem fogod engedni, hogy megsérüljön.

   Lassan az íj és a tegez köré kulcsoltad az ujjaidat, majd felemelve azokat hátrébb léptél. Az egyik őr feje felemelkedett az asztalról, és rád nézett. Egy pillanatig meredtetek egymásra, mielőtt a tünde feje ismét az asztalra hanyatlott volna. Halkan kifújtad a benntartott levegőt, és a többiek felé indultál. A törpök már a hordókban voltak, amikor odaértél, és Fili a mellette lévő hordóra mutatott, ami üres volt. Szerencsére Fili Kili mellett volt, ezért közel lehettél te is hozzá. Gyorsan bemásztál, és vártad, hogy Bilbó cselekedjen.

   Bilbó figyelmeztetett, hogy vegyetek levegőt, mire te azonnal engedelmeskedtél, majd figyelted, ahogy a hobbit meghúzta a kart. Érezted, ahogy a padló megbillent alattatok, majd gurultál. A következő pillanatban pedig már a vízben úsztál, a többiek között. Thorin két sziklába kapaszkodva állította meg a hordókat, míg Bilbóra vártatok. Figyelted, ahogy a padló ismét kinyílt, és egy bizonyos hobbit esett le rajta. Amikor felbukkant a víz alól Nori megragadta, és a hordójához húzta, amibe Bilbó belekapaszkodott. Thorin megdicsérte a hobbitot, majd elengedve a sziklákat hagyta, hogy a csapat tovább haladjon a folyón.

   Te közben elrendezted a nyilakat, hogy amikor kelleni fognak, akkor majd elérhesd őket, míg az íjat szorosan a kezedben tartottad. Amikor leestél a vízesésen, meg kellett fognod a tegezt, hogy ne essen ki belőle egy nyíl sem, ezért csak egy kézzel tudtál kapaszkodni a hordódba. Nem volt egyszerű, de végül sikerült magadat, és a nyilakat is bent tartanod. A hordód többször is összeütközött másokéval, és a sziklákkal, de mindig úgy igyekeztél maradni, hogy jól láthasd Kilit. Hallottad a kürtöt, és hátranézve láttad Legolast, de most nem volt időd ezen aggódni. Sokkal nagyobb problémátok volt, mint a tündék.

   – Bezárják a kaput! – kiáltottál, mire mindenki az előttetek lévő kapura nézett. A tündék valóban nekiláttak annak bezárásának, és habár tudtad, hogy semmit sem tehettél, azért remélted, hogy mégis sikerül időben odaérnetek. Mégsem lepődtél meg, amikor nem így történt. Mivel eléggé hátul haladtál, amikor a hordód megállt a többiek miatt, akkor pont ráláttál a kapura felettetek. Ez fontos volt.

   Láttad, ahogy egy nyíl eltalálta az egyik tündét, és azonnal feltartottad az íjadat, egy nyilat téve a húrra. Az első vessző egyenesen az ork fejébe fúródott. De sokan voltak, és tudtad, hogy nem lőhetted le mindet. Csak azt az egyet kellett, aki Kilit veszélyeztette, ezért a következő nyilat már nem lőtted ki. Az orkok, és tündék testei sorra landoltak a vízben közöttetek, de te nem figyeltél rájuk. Csakis Kilit nézted. Láttad, ahogy kiugrott a hordójából, és a partra jutott, ahogy azt is, mikor Dwalin átdobta neki a kardját. Továbbra sem lőttél, vártad a megfelelő alkalmat, ahogy a törp az orkokkal harcolt. Abban a pillanatban, ahogy megláttad, hogy Fili ledobta az egyik orkot, a tekinteted arra a bizonyos orkra szállt, aki már kifeszített íját Kilire szegezte. Gyorsan, ösztönszerűen mozdultál. A nyíl akadálytalanul süvített végig a levegőben, és egyenesen az ork kezébe állt. Az felordítva eldobta az íját, így Kili sérülés nélkül meghúzta a kart. Nem néztél rá, azonnal lőtted is a következő nyilat, mely a mögötte közeledő ork fejébe állt, ezzel azonnal végezve vele.

   Kili tekintete rád esett, szemeiben hálás, szeretetteljes fények csillantak, ahogy visszaugrott a hordójába. A társaság lassan ismét elindult, azonban mivel máshová figyeltél, nem vetted észre a parton álló orkot, amely egyenesen feléd lendítette a kardját. A szemed sarkából láttad csak a fémes villanást, és rémült szemekkel néztél felé. Nem volt időd, hogy kifeszítsd az íjadat. Itt volt a vége.

   Egy nyíl egyenesen az ork fején száguldott át. A lény a földre esett, te pedig arra kaptad a fejed, amerről a segítség jött. Legolas állt ott, szemei az alakodon pihentek, de a kezében még mindig ott volt az íj, megmutatva, hogy ő mentett meg. Hálásan mosolyogtál rá, majd felhúzva az íjad te is kilőttél egy a tündétől nem messze álló orkot. Legolas elkerekedett szemekkel nézett rád, látszólag lenyűgözte az íjásztudásod. Mosolyogva intettél neki, ahogy a hordód eltűnt a kapu alatt. Ahogy lezuhantál a vízesésen egyenesen Kili mellé értél.

   – Hálás vagyok [Név]! – kiáltotta, és hatalmas mosollyal nézett rád. A tőled megszokott vigyorral válaszoltál neki, majd ismét felemeltél egy nyilat.

   – Majd azután légy hálás, hogy megmenekültünk – mondtad, mire Kili bólintott. A folyó egyre vadabbá vált, nehéz volt egyáltalán benne maradni a hordóban. Te mégis kilőttél egy-két orkot, ami túl közel ért hozzátok. Láttad, hogy elől Thorin is levágott néhányat, és azt is, hogy a titeket üldöző Tauriel és Legolas is lelőtt jó sokat. A törpök állták a sarat, egymás után vágták le a vízbe ugráló orkokat, míg te próbáltad a lehető legtöbbet lelőni. Ilyenkor nem volt idő azon gondolkodni, hogy úgyis megmenekültök. A túlélési ösztönöd dolgozott minden egyes kilőtt nyílban.

   Láttad, ahogy Bombur hordója a szárazföldre került, és letarolva az orkokat elég sokáig gurult. Azt is láttad, amikor megállt, és Bombur kitörve belőle a kezeit harcolt odakint az orkokkal. Segítettél neki néhány lövéssel, de nem tudtál sokat tenni, mert a víz gyorsan sodort tovább. Végül is a törp egyedül is elboldogult, és a következő pillanatban ismét köztetek sodródott egy hordóban. Aztán egyszer csak megjelent előtted Legolas két törp fején állva, és úgy lőtte le az orkokat. A látványra a helyzet ellenére is felkacagtál. A tünde a törpök fején ugrándozva haladt, egyszer kiugorva a partra, majd ismét a törpök fején átkelve a másik partra ment. Egyszer úgy tűnt, hogy a te fejedre is rálép, de végül csak átugrott feletted, és a melletted sodródó Bifur fejére lépett.

   Aztán láttad, ahogy egy ork mögötte lecsapni készült rá, és szinte vakon, reflexből lőtted ki a nyilat. Egyenesen az ork szemei közé fúródott. Legolas rád nézett, és megállva a sziklán figyelte, ahogy egyre távolodtál tőle. Lassan leengedted az íjadat, és egy utolsó mosolyt adva neki előre fordultál. Még úgyis látni fogjátok egymást, ezért nem aggódtál.

   Az orkok persze továbbra is követtek, de csak akkor lőttél ki egyet-egyet, ha annak sikerült rátok támadnia. Nem akartál feleslegesen elpazarolni nyilakat, mert amikor majd szükség lesz rá, kellett, hogy legyen nálad. A kardodat elvették tőled, ezért most csakis az íjra számíthattál. Végül hosszú utazás után leráztátok őket, és a partra evickéltetek. Nehéz volt kijutni, de Thorin és Kili segítő kezeivel végül sikerült a partra jutnod. Amikor kiértél, megkönnyebbülten rogytál össze a földön, és az égre meredve bámultál magad elé. Észre sem vetted, mennyire elfáradtál az utazás során.

   Mielőtt bármit is tehettél volna, egy nehéz tömeg omlott rád, és erős karokat éreztél magad körül. Meglepetten fontad át te is a karjaiddal a testet, majd tekinteted Kili arcára esett.

   – Mi történt volna, ha nem mentesz meg? – kérdezte ő. Egy pillanatig csendben néztél rá, hallgattad a többiek beszélgetését, mielőtt válaszoltál volna.

   – Nem haltál volna meg, ha erre vagy kíváncsi – felelted, és kissé elmosolyodtál. – Csak a lábad sérült volna meg. Időben kaptál volna ellátást, de nem akartam, hogy szenvedj, ha tudtam, hogy megakadályozhatom.

   – Azt hittem, nem változtathatsz a jövőn – mondta ő, ahogy elengedett, és ülésbe húzott. Megvontad a vállad.

   – Senki sem mondta, hogy nem tehetem – tudattad vele. – Azt hittem, talán nem lehet, hogy talán ártok vele. De tudod, rájöttem, hogy nem érdekel. Nem értem, miért vagyok itt, de ha már ismerem a jövőt, akkor hasznos is lehetek. Már nem izgat, mi lesz. Meg foglak védeni mindannyiótokat!

   – Túl jó vagy erre a világra Kurdu – súgta a törp, ahogy ajkain szeretetteljes mosollyal homlokát a tiédnek döntötte. Kissé elmosolyodtál erre, és behunyt szemekkel élvezted az érintését.

   – Örülök, hogy így gondolod, még ha nem is így van – válaszoltad, majd elhúzódva ragyogó mosolyt villantottál rá. – Csupán azt teszem, amit ti is tennétek értem.

   Kili mondani akart valamit, de mielőtt megtehette volna, a tekintete az arcodról mögéd mozdult, és elkerekedett szemekkel nézett arra. Értetlenül fordultál hátra, csak hogy meglásd a kifeszített íjjal álló Bardot. Dwalin azonnal Ori elé ugrott, hogy megvédje a férfitől, aki a baltájába lőtt egy nyilat, majd Kili felé fordult, aki egy követ tartott, és azt is kilőtte a törp kezéből. Te csak nyugodtan ültél, és az emberre bámultál.

   – Még egy ilyen, és halott vagy – mondta az, kifeszített íját a törpökre mutatva.

   – Már megbocsáss, de te a Tóvárosból jössz, ha nem tévedek – mondta Balin, ahogy feltett kezekkel közelebb lépdelt Bardhoz. A férfi azonnal rá szegezte fegyverét. – Azt a dereglyét ott, nem vehetnénk bérbe tőled, egész véletlenül?

   A férfi leengedte az íját, majd a csónakja felé indult. A törpök és te azonnal követtétek.

   – Miből gondolod, hogy segítek nektek? – kérdezte Bard, ahogy az üres hordókat rakosgatta a hajójára.

   – A csizmád jobb napokat is látott már – felelte Balin. – Ahogy a kabátod is. Nyilván van pár éhes száj, akiket etetned kell.

   Míg a törp Barddal tárgyalt, addig te kölcsönvetted Bilbótól Fullánkot, és a kard segítségével a combod közepe tájt elvágtad az egyébként földet súroló ruhádat. A tündék megígérték ugyan, hogy visszakapod az eredeti felszerelésed, végül nem adták oda. Így kénytelen voltál a lenge fehér ruhában, és mezítláb lenni. A hosszú, tág ujjakat is letépted, így a ruha eléggé harc viseltnek tűnt. Néhány törp hangosan tiltakozott az ellen, amit csináltál, míg mások csak némán nézték gyönyörű alakodat. Bilbó pedig rád sem mert nézni, vörös arccal bámult a földre a lába előtt.

   – Mi ilyen sürgős? – kérdezte Bard, majd tekintete megakadt rajtad, ahogy mosolyogva visszaadtad Bilbónak Fullánkot. – És miért utazik egy emberi nő tizenhárom törppel, és egy hobbittal?

   – Nos, tudod ezek a törpök itt egyszerű kereskedők a Kék-hegységből – kezdted, és mosolyogva léptél a férfi elé, derekadat az egyik hordónak vetve. – Én és Bilbó pedig világot akartunk látni, ezért hozzájuk szegődtünk.

   – Szóval egyszerű kereskedők? – kérdezte, majd tekintete megállapodott néhány hegen a bőrödön.

   – Ők igen – felelted, majd halkan felsóhajtva a sebeidre mutattál. – Én azonban jövendőmondó vagyok. Sokan akarták tudni a jövőt, és ha kellett, akkor erőszakot is alkalmaztak, hogy elmondjam. Mivel nem árulhatok el semmi konkrétat, ezért sokszor bántottak. Azért utazom a törpökkel, mert látni akarom a világot, de azért is egyben, hogy megvédjenek azoktól, akik olyan információkat akarnak megszerezni, amiket még nem tudhatnak. Élelemre, fegyverre és felszerelésre van szükségünk. Tudnál nekünk segíteni?

   – Tudom, hová valósiak ezek a hordók – kezdte Bard. – Nem tudom, mi dolgotok volt a tündékkel, de kétlem, hogy jó vége lett.

   – Ők is tudni akarták a jövőt – felelted, tekinteted a sérült hordókra szegezve. – Tudni akarták, mi fog velük történni. Hát nem nevetséges? Az ember azt hinné, hogy ők tudják, mi az, amit még nem szabad ismerniük.

   – Tóvárosba csak az úr engedélyével lehet belépni – mondta Bard néhány másodperces csend után. – Minden vagyona az erdei királysággal való üzletekből származik. Előbb dugna rács mögé titeket, mintsem, hogy ujjat húzzon Thranduillal.

   – Oké, a törpök a dupláját fizetik annak, amit kérnél – mondtad, és az említettekre mutattál. Hallottad, hogy felhördültek mögötted, és többen is hangos ellenkezésbe kezdtek, de nem figyeltél rájuk. - Illetve, ha szeretnéd, akkor jósolhatok neked. Semmi konkrétat nem mondok majd, de ha időben megfejted a szavaimat, akkor talán sikerül változtatnod valamin, amihez nekem nincsen hatalmam.

   – Nem hiszek a jóslatokban – felelte, de látszott rajta a habozás. Kissé elmosolyodtál, majd aprót bólintottál.

   – Én sem hinnék a helyedben – felelted. – Mégis, Thranduilnak megfeleltek volna a jóslataim.

   – Szálljatok be – mondta végül, mire büszkén vigyorogva fordultál a törpök felé. Társaid mosollyal az arcukon léptek el melletted, és mind büszkén megütögette a válladat. Mikor mindenki felszállt, te is utánuk mentél, és figyelted, ahogy Bard elindította a csónakot.

   A tutaj lágyan ringatózott a vízben. Tekinteted a hideg, jéggel tarkított vízre vezetted, és közben magadban dúdolgattál egy dalt. Bilbó melletted nyugodtan hallgatta a hangodat, majd feléd fordulva rákérdezett.

   – Ez milyen dal? – Lenéztél rá, és elmosolyodva a fejedet a kezedre támasztottad, mely a hajó korlátján nyugodott.

   – Kalózdal – felelted nyugodtan. Bilbó szemei elkerekedtek, mire nevetve folytattad. – Valójában csak egy film** betétdala. Habár a film kalózokról szól.

   – Mindig elfelejtem, milyen sok furcsa dolog van ott, ahonnan jöttél – mondta, mire felnevettél, és a hajába borzoltál.

   – Tényleg ismered a jövőt? – kérdezte Bard, aki nem messze melletted irányította a hajót. Tekinteted a ködön átsejlő épületek körvonalaira mozdult, ahogy válaszoltál neki.

   – Nem kenyerem hazudni – felelted. Szemeid most a Magányos Hegyre vándoroltak, és kissé elmosolyodtál. – Ha már itt tartunk, mondd azt, hogy az unokatestvéred vagyok, és látogatóba jöttem. Valahogy nem vonzanak a haltetemek.

   Bard nem felelt, de nem is kellett neki. Pontosan tudtad, hogy mit tervezett, és ezzel egészen biztos voltál benne, hogy sikerült bebizonyítanod a „képességeidet". Már kezdtél belefáradni, hogy jövendőmondónak adtad ki magad. Nézted, ahogy Bard a hordókba parancsolta a törpöket, majd a hajó kikötött. Továbbra is figyelted Bardot, ahogy egy emberrel beszélt, és próbáltál nem hangosan felröhögni, amikor egy adag halat öntöttek a hordókba. Bard elköszönt a férfitől, majd a hajóra lépve tovább kormányozta azt.

   Vigyorogva ültél egy ládán, és a hordókra bámultál.

   – Undorító, én mondom – mondtad, a vigyorod egy cseppet sem csökkent le. – Ha nem tudtam volna, hogy ezt fogod csinálni, most szakadnék a röhögéstől.

   – Elég furcsa szavakat használsz – mondta a férfi, gyanakvó tekintettel. – Honnan is jöttél?

   – Nem hiszem, hogy hallottál róla – felelted nyugodtan. – Nem Középföldéről származom.

   – Most mégis itt vagy – állapította meg a nyilvánvalót.

   – Igen – mondtad unottan, majd az előttetek lévő Tóvárosra néztél. – Most itt vagyok.

   Az út további kis része csendben telt. Amikor a város kapujához értetek, egy férfi megállított, hogy áru ellenőrzést hajtson végre. Elkérte Bardtól a papírjait, aki oda is adta neki. Úgy tűnt, minden rendben van, amikor a férfi szemei megakadtak rajtad.

   – Ki ez a szépség veled? – kérdezte, mire kissé elmosolyodtál, és biccentettél a férfi felé.

   – Az unokatestvérem Rohanból – felelte Bard. – Azért jött, hogy meglátogasson.

   – Nem is tudtam, hogy van egy unokatestvéred – mondta a férfi, majd a lepecsételt papírt Bard felé nyújtotta. – Meg is van. Minden rendben.

   – Ne olyan sebtiben – mondta egy harmadik hang, s tekinteted a férfi mögött megjelenő Alfridra vezetted. A férfi puszta látványára is rosszul lettél, de nem mutattad kifelé nemtetszésedet. – Üres hordók elszállítása az erdei királyságból. Csakhogy, ezek nem üresek. Igaz Bard? Ha nem csal az emlékezetem, neked révészkedésre van engedélyed, nem pedig halászásra.

   – Bocsásson meg, de nem hinném, hogy ehhez magának bármi köze lenne – mondtad, és előre léptél, de éppen csak annyira, hogy magadra vond a férfi figyelmét. Amikor a szeme rád esett, és végigvizsgálta az alakod, azonnal megborzongtál a tekintetére.

   – Tévedés – mondta, és kissé elmosolyodott. A hideg is rázott ettől a kifejezéstől. – A város urára tartozik, így bizony közöm van hozzá.

   – Ugyan már Alfrid legyen szíved. A népek éhesek – mondta Bard, és egyetlen pillantással üzente neked, hogy maradj csendben. Azonnal engedelmeskedtél, semmi kedved nem volt több figyelmet magadra vonni az undorító férfitól.

   – Ez a rakomány illegális – mondta Alfrid. – Ürítsétek a hordókat a vízbe!

   Bard végül sikeresen meggyőzte a férfit, hogy ne dobassa a vízbe a halakat, és bár tudtad, hogy ez fog történni, kissé megnyugodtál, amikor a katonák végül visszatették azt a két hordót a helyére, amiből a halakat már elkezdték a vízbe önteni. Alfrid elment, és felhúzták a kaput, így folytathattátok az utatok.

   – Ezt is előre láttad? – kérdezte Bard.

   – Igen – felelted.

   – Mégsem mondtál semmit.

   – Hiszen nem kérdezted – mondtad mosolyogva. A férfi erre nem tudott felelni. – Ha azt akarod, hogy valamit elmondjak, kérdezned kell. Különben csendben maradok.

   Végül a dereglye megállt, és Bard felborítva a hordókat engedte ki a halak alól a törpöket. Voltak, akik észrevéve ezt maguktól is kibújtak, így végül nem landoltak a földön. Mikor mindenki kimászott a hordóból, és Bard lefizette a férfit, aki látta, elindultatok a férfi otthona felé. Kili és Fili gonosz vigyorral léptek melléd, és karjaikat a derekadra kulcsolva nyomódtak neked.

   – Fúj! – kiáltottál, és szabadulni próbáltál, de a testvérek erősen tartottak. – Engedjetek el, borzalmas törpök!

   Fili és Kili csak nevetett rajtad, míg te továbbra is menekülni próbáltál. Egészen addig történt így, amíg meg nem álltatok. Akkor aztán abbahagytad, és tekinteted Bardra esett. Láttad a fiát előtte, és tudtad, hogy miről beszéltek. Hallgattad, hogy Bard elküldte a törpöket, majd feléd fordult, és intett, hogy kövesd. Mivel rólad már tudtak, és az unokatestvérének hittek, neked nem kellett a szennyvízben közlekedned. Nagyon örültél ennek, és azonnal követted is őket, míg a törpök a maguk útjára indultak.

   Beérve Bard házába azonnal megpillantottad a lányait, és mosolyogva léptél beljebb a melegebb helyiségbe. Észre sem vetted eddig, hogy mennyire fáztál odakint. A két lány azonnal az apjukhoz rohantak, és átölelték őt. Az aranyos jelentere a mosolyod kissé ellágyult. A saját otthonodra emlékeztetett. Bard utasította a fiát, hogy engedje be a törpöket, mire Bain azonnal engedelmeskedett. Te közben bemutatkoztál a lányoknak, akik azonnal kedvesen fogadtak.

   – Apa, miért másznak ki törpök az illemhelyünkről? – kérdezte Sigrid.

   – Szerencsét hoznak nekünk? – jött a következő kérdés Tildától, mire hangosan felnevettél, és a dühös törpökre és a remegő hobbitra néztél, akik a lépcsőn jöttek felfelé.

   – Biztosíthatlak, hogy nem hoznak szerencsét – mondtad, és intettél a mogorva Dwalinnak. – Sőt, ha valamit, akkor inkább balszerencsét.

   Bard elküldte a lányait, hogy hozzanak pokrócokat, akik azonnal így is tettek. Hamarosan minden törp a melegben volt, és pokrócokba csavarva ültek a házban, próbálva felmelegedni.

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

*Aprócska, ártalmatlan utalás.

**Még egy aprócska, ártalmatlan utalás.