Vidáman ültél Dwalin mellett, és az előtted lévő salátát rágcsáltad. A törpök hús és krumpli után kutattak, és amikor meglátták, hogy mennyire boldogan falatozol, undorodva néztek rád. Dwalin meg is jegyezte, hogy nem érti miért eszed meg ezt a förtelmet. A szavait idézve: „Nem vagyunk mi kecskék, hogy ilyet együnk!" Erre hangosan felnevettél, és egy apróbb vitába kezdtél Dwalinnal arról, hogy márpedig a saláta finom. Mivel a lexikális tudásod nagyobb volt a törpökénél ezért természetesen te nyerted az érvelést. A veszekedést nem, Dwalin makacsul kitartott az álláspontja mellett, habár semmilyen érvet nem tudott felhozni. És bár te is elég makacs voltál, nem érezted szükségét, hogy ezúttal is akaratos legyél.

   Csak akkor hagytad abba a vitát vele, amikor meghallottad Balin hangját, ahogy Bilbóhoz beszélt. Szegény hobbit tudni akarta, hogy van-e neve a kardjának. Kissé elmosolyodtál, és áthajolva az asztalon, ajkaidon vigyorral kacsintottál Bilbóra és Balinra.

   – Az a kard sokkal nagyobb jelentőséggel bír majd, mint hinnétek – mondtad. Bár Balin kissé szkeptikus volt, láttad rajta, hogy hitt a szavaidnak. Bilbó szemei felcsillantak erre, mindketten tudták, hogy ha te mondasz valamit a jövővel kapcsolatban, akkor az minden bizonnyal úgy is lesz. – És később megtalálod majd a megfelelő nevet is neki, szóval ne aggódj!

   – Ritka, hogy bármit is megosztasz velünk a jövővel kapcsolatban – mondta Balin, mire mosolyogva vállat vontál, és visszaültél a helyedre.

   – Vannak dolgok, amiket elárulhatok, és vannak olyanok is, amiket meg kell tartanom magamnak – felelted. – Azzal, hogy ezt elmondtam, nem változtattam a jövőn.

   Ezután a téma másra terelődött, pontosabban arra, hogy Bombur vajon mennyi salátalevelet tud magába tuszkolni. A válasz egyszerű: semennyit. Bár Bombur mindig kapva kapott az alkalmon, amikor ehetett, ezúttal rá sem volt hajlandó nézni az előtte lévő ételre. Végül úgy sikerült evésre bírni, hogy az egész asztal egyszerre kántálta, hogy Bombur csirke megenni a salátát. A törp erre természetesen mindent betermelt, majd jóllakottan dőlt hátra, míg mindenki más hangosan nevetett.

   A hangulat, ahogy eddig is, most is nagyon jó volt, és szinte sajnáltad a pillanatot, amikor a vacsora végén egy külön kis helyiségbe húzódtatok. Már sötét volt, és ebben a teremben sem volt semmi fény. Elég nyomasztó volt, főleg, amikor hallgathattad, hogy Thorin Gandalffal vitatkozott. Mivel meguntad hallgatni őket, a csendesen álló Elrondhoz léptél.

   – Lord Elrond – szólítottad meg. A tünde lepillantott rád. – Kérdezhetek valamit?

   – Mit akarhat tudni valaki, aki ismeri a jövő minden aspektusát? – kérdezte vissza, ajkain mosollyal. Mivel tisztában voltál vele, hogy látott töredékeket a jövőből, ezért nem lepődtél meg annyira, hogy rólad is volt tudomása. – A válasz, amit hallani akarsz, nincs a birtokomban.

   Némán néztél rá, majd halkan felsóhajtottál, és kissé bólintottál. Remélted, hogy ő segíthet hazajutni neked, de úgy tűnik, senki sem tudta, hogyan térhetsz vissza a világodba. Thorin ekkor lépett melléd, és nyújtotta a tünde felé a térképet, miközben a másik kezével kissé hátrébb tolt, Balin és Bilbó irányába. Nem értetted pontosan, hogy miért is voltak ennyire védők feléd mindannyian, de a szíved felmelegedett a látványukra, ahogy mindketten óvón közelebb léptek hozzád. Nem, mintha bármi veszély fenyegetett volna. Közben Elrond kihajtogatta a térképet.

   – Erebor – mondta felnézve, és egyenesen Thorinra bámulva. – Miért érdekel titeket ez a térkép?

   – Tudományos alapon – felelte Gandalf Thorin helyett. – Mint tudod, az efféle leletek néha rejtett szöveget tartalmaznak. Még tudsz az ősi törp nyelven olvasni, ugye?

   – Talán szólhattam volna a holdrúnákról? – motyogtad magadban elgondolkozva. Persze mindenki hallotta, legalábbis Gandalf rád vetett pillantásából ezt szűrted le. Kissé elmosolyodtál, majd lazán megvontad a vállad. – Meh, minek is? Habár, azt elmondhatom, hogy most el lehet olvasni, szóval menjünk is!

   – Sokkal egyszerűbb dolgunk lenne, ha végre hajlandó lennél elmondani azt, amit tudsz – morogta Thorin, habár a várttal ellentétben a hangjában nem hallottál igazi dühöt. Kissé elmosolyodtál, és a törp mellé lépve egyik karod átvetetted a vállain.

   – Mi volna abban a móka, kedves Thorin? – kérdezted, mire a törp a szemeit forgatta, azonban nem rázta le a kezedet, vagy lökött el. Végül a kis csapat elindult Elrond után, így kénytelen voltál elhúzódni Thorintól. Mikor elértétek a célt, elképedve néztél körbe. Ahogy minden, ez is egészen más élmény volt a valóságban.

   – Nos, ahogy azt kedves [Név] is mondta, ma ugyanolyan Hold süt le ránk, mint amikor ezt írták – mondta Elrond, ahogy letette a papírt. Thorin felpillantott a Holdra, és te is így tettél. – „Állj oda a szürke kőhöz, amikor kopog a rigó, és a lenyugvó Nap utolsó sugara Durin napján, rásüt egyenest a kulcslyukra".

   – Hát, ez rossz hír – mondta Thorin, ezzel magára vonva a figyelmet Gandalfról, aki éppen a hobbitnak magyarázta, hogy mit is jelentett a Durin napja. – Múlik a nyár, Durin napja itt van a nyakunkon.

   – Jól van, még van időnk – legyintettél, és álmosan ásítottál. Elég régen feküdtél már igazi ágyban, és ami azt illeti, nagyon csábító volt a gondolat, hogy most elfoglalj egyet. Persze tudtad, hogy nem fogsz ma sem ágyban aludni, de azért álmodozni lehet. – Egyszerűen csak oda kell állni a megfelelő helyre, a megfelelő időben, és minden jó lesz. Vagyis, valami ilyesmi.

   – Hogy érted, hogy valami ilyesmi? – kérdezte Bilbó, mire megvontad a vállad.

   – Ki tudja? – felelted.

   – Szóval ez hát a célotok? – jött a következő kérdés Elrondtól. – Bejutni a hegybe?

   – Hát, aztán? – kérdezte Thorin.

   – Akadnak, akik szerint ez nem lenne bölcs lépés – mondta Elrond, ahogy visszanyújtotta Thorinnak a térképet. A törp elvette a papírt, de nem mondott semmit. Helyette Gandalf beszélt.

   – Mire célzol?

   – Nem te vagy az egyetlen, aki őrködik Középfölde felett – felelte a tünde, majd egyszerűen elment. Felsóhajtottál, és te is utána indultál. A többiek lassan követtek, ahogy visszatértetek a többi törphöz. Amikor odaértetek, nagyban röhögtek valamin, és ahogy a földön heverő Bomburra néztél, aki éppen megpróbált felállni, azonnal tudtad is, hogy min. Te is felnevettél, és odaléptél a szegény törphöz, hogy felsegítsd.

   Aztán Thorin hangja hatolt a nevetésbe, ahogy készülődésre utasított. Mindenki azonnal abbahagyta a röhögést, és eleget téve a parancsnak, a cuccait szedegette. Mivel te nem pakoltál ki, ezért csak a hátadra vetetted a táskádat. Örültél, hogy volt annyi időd, hogy kicseréld a nadrágod, így legalább az már nem volt lyukas. Ha nem tudtad volna, hogy milyen sietve távoztok, akkor nem szántál volna időt erre, és most folytathatnád az utad azzal a ruhaneművel.

   Amikor mindenki készen volt, Thorin biccentett, és a társaság a nyomában ismét útra kelt. Egyetlen utolsó pillantást vetettél még Völgyzugolyra, mielőtt követted volna őket. Tudtad, hogy ezután az utazás már csak veszélyesebb lesz, Azog is hamarosan fel fog bukkanni. A gondolatra görcsbe rándult a gyomrod. Annyira messzinek tűnt a pillanat, amikor az Öt Sereg Csatája lesz, és mégis előre rettegtél. Nem magad miatt, hanem a Durin örökösökért. Mindhármukért.

   Nem voltál hozzászokva ennyi gyalogláshoz. Napokig semmi mást sem tettetek, csak sétáltatok. Az út hosszú, és ismét unalmas lett. Ezúttal tényleg csak a Dwalinnal és Kilivel folytatott edzések szolgáltattak egy kis izgalommal. A törpök szigorúan oktattak, nem hagyták, hogy lazsálj. Nem mintha akartál volna. Mindened fájt, a talpadat már nem is érezted. De emlékeztél, hogy mennyire féltél az első találkozásodkor az orkokkal. Ez az emlék tartotta benned az erőt, hogy a kimerülésig eddz, és a lehető legtöbbet megtanulj. Dwalin jól tanított, azonban hamarosan már nem voltak új mozdulatok, vagy tippek, amikkel elláthatott. Már csak az addig ismert mozgást ismételted, újra- és újra. Egészen addig kellett ezt tenned, ameddig képes lettél legyőzni a törpöt.

   Kili ezzel szemben végül nekilátott a mozgó célpontok eltalálására való tanításnak. Eleinte nagy dolgok voltak azok, szarvasok, és hasonló állatok. Amikor azokkal már boldogultál, jöttek a kisebb célpontok. Egyre apróbb dolgokat kellett eltalálnod, most éppen a nyúlnál tartottál. Habár, nem sok szíved volt lelőni egy nyulat, Kili ragaszkodott hozzá, hogy meg kell tanulnod ezt is.

   A többi törp is tanítani kezdett. A túlélésre, apró kis trükkökre, amelyekkel könnyebb lesz az utazás. A főzésre, az állatok megnyúzására, az ehető részek felhasználására. Sőt, még Bilbó is segített, méghozzá a növényekkel. A hobbit bár nem járt soha a Megyén kívül, rengeteg könyvet olvasott, és szinte minden ehető vagy mérgező növényt ismert. Ő arra tanított, hogy honnan ismerheted fel mit ehetsz meg, és mit nem. A legviccesebb mégis az volt, amikor egyszerre körbeültetek, és a törpök a különböző hajfonási módokra oktattak. Nem voltál benne biztos, hogy ezt miért tanították meg neked, de nagyon élvezted, igazán mókás volt.

   Végül is, bár nem volt izgalmas, élvezted az utazás ezen szakaszát is. Egészen addig el is felejtetted, hogy tulajdonképpen miért voltatok úton, amíg egy bizonyos sziklás hegy peremén, sűrű esőben egyensúlyoztatok egy szakadék felett. Mikor rájöttél, hogy hol voltatok, Bilbó mellé húzódtál. A hobbit örömmel fogadta a közelséged, és halkan beszélgettetek mindenféle semmiségről. Közben támogattad a hobbitot, és nagyon ügyeltél rá, hogy nehogy véletlenül megcsússzon.

   Amikor mégis megbotlott, gyorsan utána kaptál, és visszahúztad a párkányra, hogy még véletlenül se essen le. Bilbó remegve beléd kapaszkodott, ahogy megnyugtató mosolyt adtál neki, és ujjaidat összefűzted az övéivel. Erre a kapcsolatra a hobbit kissé megnyugodott. Aztán elhangzott Dwalin kiáltása, és tekinteted a felétek repülő hatalmas sziklára esett. Szorosabban fogtad Bilbót, nem csak azért, hogy őt támogasd, hanem hogy magadat is, és a falnak préselve a saját és a hobbit testét vártad a kőesőt.

   – Ez nem égzengés lesz – mondta Balin, amikor már elmúlt a veszély. – Hanem csatavihar. Nézzétek!

   Tekinteted a kőóriásra szegezted, amire Balin is mutatott. Az éppen egy másik óriási sziklát emelt fel. Figyelted, ahogy elhajította a sziklát, ami így a mögöttetek lévő óriásnak csapódott. Amikor az a hegynek dőlt, amin álltatok, az egész beleremegett, és a lehulló szikladarabok lebontották a perem egy részét. Szorosan a falhoz kellett húzódnotok, hogy ne essetek le. Aztán a föld megmozdult alattatok, és az a kőóriás, amin álltatok is felkelni készült a helyéről. A csapat két részre oszlott.

   Mielőtt a kőóriás felállhatott volna, egy másik elé lépett, és lefejelte. Az óriás visszahanyatlott, és a lábai, amin álltatok a sziklafal felé dőltek. Kétségbeesetten kapaszkodtál a sziklába. A másik oldalon a többiek már le tudtak ugrani az óriásról, de ti még rajta ragadtatok. Aztán megláttad a közeledő sziklafalat veletek szemben, és csukott szemekkel vártad a becsapódást. Még mindig szorosan tartottad Bilbó kezét, ezért amikor lefelé esett, téged is magával rántott. Reflexszerűen nyúltál ki, és ragadtál meg egy kiálló szikladarabot.

   Kinyitottad a szemeid, és az alattad lógó hobbitra néztél. Bilbó kétségbeesetten szorította a kezed, annyira erősen, hogy elszorította a vérkeringésed, de ennek ellenére nem voltál hajlandó elengedni. Te is minden erőddel tartottad őt, miközben a másik kezeddel a sziklába kapaszkodtál. Láttad, ahogy a törpök fölétek hajoltak, és a kezüket nyújtották, de nem tudtál semmit tenni, mert mindkét kezed foglalt volt. A félelem elemi erővel tört rád, ahogy rájöttél, mennyire reménytelen helyzetben voltál. Nem csak te, de Bilbó is.

   Aztán a szemed sarkában megláttad Thorint, ahogy melletted lógott, és megragadva Bilbó kezét felsegítette a többieknek. Miután a hobbit feljutott te is felnyújtottad a kezed, és hagytad, hogy a társaid felhúzzanak, de még éppen csak feljutottál, amikor már vissza is fordultál. Thorin megpróbált felmászni, de megcsúszott, és te azonnal utána kaptál szorosan megragadva a kezét. A többiek segítségével felhúztad, majd hátadat a szikla falának vetve lihegtél.

   Hallottad, ahogy Thorin Bilbóra förmedt, és tudtad is, hogy mit mondott, de nem voltál képes megvédeni a hobbitot vagy akár csak megszólalni is. Helyette becsukott szemekkel nyugtattad a lélegzeted, és hagytad, hogy a melletted térdelő Bombur a lábadra húzzon. A törpre mosolyogtál, és követted a többieket a barlangba. Ahogy beértél oda, meg is találtad a tökéletes helyet magadnak, és egyszerűen csak lefeküdtél, majd behunytad a szemeidet, és vártad az álmot.

   Legalább egy kicsit pihenni akartál, mielőtt újabb veszélybe keverednétek.