[Név] - a neved/karaktered neve

~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~∞~

   Nem voltál benne teljesen biztos, hogy hány nap telt el az indulásotok óta. A filmben ez egy összevágott montázs volt, csak egy fél percnyi idő. A valóságban hosszú napokig tartó lovaglás, ami kifejezetten unalmas tudott lenni. Persze a törpök folyamatos társasága kissé enyhített az unalmon, illetve a csodásabbnál-csodásabb tájak is feldobták kicsit az utat, de összességében nem volt valami izgalmas. Már alig vártad, hogy történjen valami. Az egyik legizgalmasabb pillanat az utazás alatt eddig csak az volt, amikor Balin elmesélte Thorin és Azog, a Fehér Ork történetét. Bár, mivel már hallottad párszor, és ezúttal még csak nem is nézhetted végig a csatát, ez is sokkal kevésbé volt izgalmas, mintha első alkalommal hallgattad volna végig.

   Bár, a tudat, hogy nem messze tőletek orkok voltak, és titeket néztek, egész izgalmas volt. Mivel azonban tudtad, hogy nem fognak támadni, ezért ez is hamar elmúlt. Ezután az este után újabb unalmas napok következtek. Dwalin az ígéretéhez híven tanított harcolni, és legnagyobb meglepetésedre Kili is csatlakozott hozzá, hogy megtanítson bánni az íjjal. Az összes törp közül valahogy a két testvér került a legközelebb hozzád, habár Dwalinnal is sikerült jól kijönnöd. A törp meglepően jó oktató volt, és ahogy ő maga mondta, te pedig meglepően jó diák. Valóban, elég gyorsan tanultál, és habár mindig úgy érezted, hogy a törpök nehéz kardja valahogy nem illet a kezedbe, mégis egész jól forgattad már.

   Sőt, Balinnal is jókat beszélgettél, a törp volt ugyanis messze az egyik legintelligensebb. Nem tehettek róla a többiek, a törpök nem éppen értelmiségi lények voltak. Viszont remekül lehetett velük mulatni.

   Volt egy másik kisebb affér is az utazás során, amikor Gandalf elmagyarázta, hogy nem ő volt az egyetlen mágus. Habár számítottál rá, amikor meghallottad Saruman nevét, dühödben véletlenül belerúgtál a lovadba, aki ettől kezelhetetlenné vált. Thorin mentett meg, majd egy adag dühös kioktató szó után tovább folytattátok az utatokat. De ezeken kívül tényleg semmi sem történt.

   Aztán eljött a nap, amikor Gandalf elment. Tudtad, hogy Thorin és ő miről beszéltek, és tudtad azt is, hogy el fog menni. Mégis meglepett, amikor eléd állt. Kicsit távolabb voltál a törpöktől, a lovadat kötötted éppen ki. Kérdőn pislogtál fel a mágusra.

   – Vigyázz Bilbóra, amíg távol vagyok – kérte, mire elmosolyodtál, és intettél neki.

   – Így fogok tenni, habár történni fognak dolgok, amiket semmiképpen sem akadályozhatok meg – mondtad, majd komolyan a varázsló szemeibe néztél. – Napkeltére érj vissza Gandalf. Csak ennyit kérek.

   – Fontos, hogy napkeltére érjek vissza? – kérdezte, habár tudtad, hogy már tisztában volt a válasszal. Ezért nem is mondtál semmit, csak visszafordultál a lovad felé, és hallgattad, ahogy a mágus léptei egyre távolodtak tőled. Miután a kedélyek kissé lenyugodtak, Dwalinhoz mentél, hogy edzhessetek. A törp anélkül is tudta, hogy mit akartál, hogy megszólaltál volna, ezért felkapta a fegyvereit, és egy kardot a kezedbe csúsztatva kissé távolabb vezetett a többi törptől.

   Persze, azok a törpök, akiknek nem volt éppen semmi feladatuk azonnal körétek gyűltek, és nézték, ahogy Dwalin oktatott téged. A nap hátralevő részét gyakorlással töltötted, és amikor már elég sötét volt, hogy ne láss semmit, örömmel ültél le megenni a vacsorát. Legalábbis örömmel tetted volna ezt, de mivel tisztában voltál vele, hogy mi fog történni, kénytelen voltál Bilbóval együtt Kilihez és Filihez menni, akik a lovakat őrizték.

   – Szerinted vissza fog jönni? – kérdezte a hobbit, ameddig a két törp felé tartottatok. Erre kissé elmosolyodtál, és aprót bólintottál. Habár azért voltál itt, hogy elmondj néhány dolgot a jövőről, Thorin eddig egyszer sem volt hajlandó a segítséged kérni. Ezt persze megértetted, eddig még nem is történt semmi, ráadásul előre leszögezted, hogy csak olyan információkat oszthatsz meg, amiknek tudatában sem lesznek képesek változtatni a jövőn. Mégis ki kérne így információkat? Nos, Gandalf és Bilbó. Illetve, amikor a törpök fogadásokat kötöttek egymással, akkor is szerették kikérni a véleményed. Csak a fontos dolgokba nem volt beleszólásod. Egyelőre.

   – Ne aggódj – mondtad, és megnyugtatón a vállára ejtetted a kezed. – Csak higgy benne.

   – De aggódom – sóhajtotta, mire felkuncogtál. – De hiszek neked.

   – Bölcs döntés – vigyorogtál. Aztán megláttad a két testvért. Halkan felsóhajtottál, és magabiztosan melléjük léptél, a kezedben tartott egyik tányért Fili felé nyújtva. Nem lepődtél meg, amikor se ő nem vette el tőled, se Kili Bilbótól. – Hogy tudtatok elveszteni két pónit?

   – Nem tudjuk – felelte Kili, és most tekintete rád siklott. – Tizenhatnak kellene lennie.

   – Igen, ezt én is tudom – bólintottál. – A kérdés az, hogy nem vettétek észre, amikor az a kettő eltűnt. Megspórolom nektek a számlálást, Pitypang és Bungó nincs meg.

   – Tudod, hol vannak? – kérdezte Fili, mire bólintottál.

   – Nos, én először a fény irányában kutakodnék a helyetekben – felelted, és az említett irányba mutattál. A tálat közben már letetted egy kicsavart fa törzsére. – Viszont, még most sem értem, hogy nem vettetek észre egy adag trollt, akik a pónijainkat lopják.

   – Ügyesen lopakodtak? – kérdezte Fili, mire fél szemöldököd felemelve néztél rá. Ő csak vállat vont.

   – Mindegy, én szólok Thorinnak – sóhajtottad, és habár elindultál, tudtad, hogy meg fognak állítani. Amikor pedig két kéz kulcsolódott mindkét csuklódra, egyáltalán nem érezted magad meglepve. – Srácok, ezek trollok. Tudjátok, kicsit nagyobbak és erősebbek nálunk.

   – De butábbak is – felelte Kili. – Nem kéne felzaklatni Thorint.

   – A ti hibátok, hogy ellopták a két pónit – mondtad, majd a két bűnös törpre néztél. – Oldjátok is meg. Visszamegyek a táborba, de egyelőre nem szólok senkinek. Ha egy bizonyos időn belül nem tértek vissza a két pónival, akkor elmondom Thorinnak.

   Ezzel leráztad magadról a testvérek fogását, és hátat fordítva nekik a tábor irányába léptél. Amikor visszaértél, azonnal Thorinhoz siettél, és mit sem törődve azzal, hogy éppen nem volt beszédes kedvében elmondtad neki, hogy baj volt. A törpök azonnal felpattantak, ahogy Thorin kiadta az utasítást, és a fegyvereiket magukhoz ragadva néztek rád. Elvetted Dwalintól a feléd nyújtott kardot, majd egy utolsó pillantást vetve a törpökre a trollok felé irányítottad őket.

   Amikor odaértetek, egy troll éppen akkor hajította Kilinek Bilbót, és abban a másodpercben, ahogy a törp és a hobbit a földön voltak, a társaság támadást indított. Kissé bizonytalan voltál magadban ugyan, de tudtad, hogy most nem volt időd a habozásra. Támadtál hát. Ütötted a trollokat, ahol érted, és fürgén kerülgetve lassú, mégis erőteljes csapásaikat manővereztél a törpök és a trollok között. Nem hitted, hogy bármi hatást gyakorolt volna akár egy csapásod is a trollokra, de kitartóan folytattad, együtt harcolva a bajtársaiddal. A leginkább meglepő az volt, hogy mennyire könnyen összedolgoztál a törpökkel.

   Láttad ugyan a filmben, hogy ők teljes összhangban harcoltak, de ez azért lehetett, mert már régóta ismerték egymást, ráadásul mindannyian tudtak is harcolni. Te velük ellentétben maximum másfél hónapja ismerhetted őket személyesen, és ezalatt az idő alatt is csak annyira voltál képes forgatni a kardot, hogy egyszerűbb ellenfelekkel tudj szembenézni. Mégis, ezalatt az idő alatt, annyira ráhangolódtál a törpökre, és ők annyira rád hangolódtak, hogy a mozdulataid tökéletes szinkronban voltak a tizenhárom társaddal. Szó nélkül tudtad, ki, mikor, hova lép, és ők is tudták, te milyen mozdulatokra készültél.

   Őszintén szólva élvezted a harcot mellettük.

   Azonban tudtad, hogy a harc nem a ti győzelmetekkel zárul. Amikor megláttad, ahogy a két troll Bilbót tartotta, azonnal megálltál, és a hobbit ijedt arcára bámultál. Bilbó a szemeidet kereste, várta a megnyugtatást tőled, amit meg is kapott, egy apró biccentés képében. Mikor Thorin a földbe szúrta a kardját, egy mozdulattal a lábad elé hajítottad a saját fegyvered, és némán meredtél a trollokra. Aztán hagytad, hogy megkötözzenek, és egy törp kupacra dobjanak. Az alattad lévők hangosan felnyögtek a hirtelen súlyra, mire bocsánatkérően legördültél róluk, és figyelted a tűz fölött kikötözött társaidat.

   – Várjatok! – kiáltottál, majd Bilbóra és Balinra néztél. Ők ketten már tudták, hogy mit terveztél, abban a pillanatban, hogy meghallották az egyik troll elejtett mondatát. – Szörnyű hibát követtek el ezzel! Igaz Bilbó?

   – Igen! – felelte a félszerzet, és nehezen lábra tornászva magát a trollok elé ugrándozott. Ajkaidon mosollyal nézted, majd a melletted fekvő Balinra kacsintottál. A törp ajkaira mosoly húzódott, és kissé a fejét ingatta. – Már úgy érti, hogy a fűszerezéssel.

   – Mi a gond a fűszerezéssel? – kérdezte az egyik troll.

   –Megszagoltad őket? – kérdezte Bilbó. A nevetés olyan gyorsan tört ki belőled, hogy nem voltál képes visszatartani, ezért jobb híján a melletted fekvő Thorin vállába temetted az arcod, ezzel fojtva el a nevetésed hangját. A törp nem mozdult el, bár ha felnéztél volna, láttad volna, hogy nem igazán tetszett neki, hogy az ő kárukra nevettél. – Valami erősebb fűszer kell, hogy tálalhatók legyenek.

   – Mit tudsz te a törpsütésről? – kérdezte egy másik troll. Lassan megnyugodtál, ezért fejedet elemelve a hangtompítóként használt törptől ismét Bilbóra és a trollokra néztél.

   – Kussolj! – kiáltott rá a másik. – Hagyd a... gebetörő hobbitot beszélni.

   – Gebetörő! – röhögtél fel megint, visszatemetve az arcodat Thorin vállába.

   – A helyzetünk ellenére elég nyugodt vagy – morogta a törp, tekintete a nevetéstől remegő alakodra rögzült.

   – Elfelejtetted, hogy látom a jövőt? – kérdezted, habár nem vártál rá feleletet. Thorin pedig nem is válaszolt. Természetesen nem felejtette el, egyszerűen csak nem hitt benne. Talán vannak emberek, akik képesek a jövendőmondásra, de mivel a jövő bizonytalan dolog, nem lehetnek százszázalékosan biztosak benne, hogy úgy is fog történni, ahogy mondták. Ezért kezelte fenntartásokkal a te „képességeidet" is, habár minél többször „jósoltál" annál kevésbé kételkedett. Eddig még egyetlen jóslatod sem tévedett. – Minden rendben lesz. Hagyd ezt a betörőnkre, és a mágusunkra.

   Amikor meghallottad, hogy Bilbó kitalálta a bélkukacos történetet, a nevetésed megkétszereződött. Thorin csak ingerülten hallgatta a rágalmakat, habár nem mondott semmit. Néhány törp már rájött, hogy mire ment ki a játék, és ő is egy volt ezek közül. Amikor pedig Kili elkezdett ordítozni, hogy ő nem kukacos, Thorin oldalba lökte. Fejedet ismét elemelve a törpről nézted a többieket. Kili tekintete Thorinról rád siklott, mire mosolyogva kacsintottál egyet. Erre a törpök visszafordultak a trollok felé, és most egymást túllicitálva ordítoztak a „kukacaikról". Ezúttal meg tudtad állítani a nevetést, habár nem volt egyszerű.

   – A hajnal elragad titeket! – hallottad a kiáltást, és tekinteted a sziklán álló Gandalfra vezetted. Látványára a mosolyod kiszélesedett, és amikor a szikla kettétört, felfedve a Napot, elégedetten Thorinra vigyorogtál. A törp némán nézett rád vissza, látszólag nem akarta elismerni, hogy igazad volt. Azonban mindketten tudtátok, hogy lassan megtört a makacssága a jóslataid hitelességének megkérdőjelezése kapcsán.

   A törpökkel együtt örvendeztél, és szívesen fogadtad, amikor a már kiszabadított Bilbó hozzád lépett, hogy téged is kioldozzon. Amikor szabad voltál, Balinhoz hajoltál, és segítettél neki, majd a többi megkötözött törphöz siettél. Mikor mind szabadok lettetek vigyorogva léptél Gandalf mellé.

   – Tökéletes időzítés, mint mindig – mondtad neki, mire elmosolyodott, és lepillantott rád.

   – Habár egy pillanatig sem kételkedtem benned, tudni szeretném, hogy miért volt fontos, hogy a trollok elkapják a törpöket – mondta a férfi, mire felnevettél, és elégedetten kinyújtóztattad elgémberedett tagjaid.

   – Nos, ezek a szobrok hatvan év múlva még itt fognak állni – mondtad, és tekinteted a három trollra esett. – Történetek szólnak majd erről az éjszakáról, amiket fiatal hobbitok hallgathatnak majd végig. Illetve, ha nem haltak volna meg a trollok, nem akadnánk rá valamikre, amik a jövőben hasznosak lesznek nekünk. Szóval, több okból is fontos volt.

   A mágus nem felelt, csupán szomorú tekintettel nézett rád. Tudtad, hogy miért kaptál tőle ilyen pillantást. Valószínűleg az egész társaságban ő volt az egyetlen, aki rájött, hogy a tudásod mekkora teher is egyben. Bár még rettenetesen messze volt az a pillanat, de tudtad, hogy el fog jönni a nap, amikor szó nélkül végig kell nézned számodra fontos személyek halálát, méghozzá úgy, hogy megakadályozhatnád. De mivel nem változtathatsz a jövőn, ezért nem is menthettél meg senkit. És most, hogy elárultad, hogy hatvan évvel előre látsz, az egész még nagyobb súlynak tűnt.

   – Ezek a trollok... – kezdte a varázsló, de szinte azonnal megállítottad, hogy tovább beszéljen.

   – Sokkal hamarabb, mint gondolnád, történni fog valami, ami mozgásba hozza a dolgokat – mondtad, tekinteted a törpökre vezetted. – A sejtelmeid helyesek.

   Ezzel a törpökhöz léptél, és mosolyogva bekapcsolódtál az örömteli beszélgetésbe, gyengéden megütögetve Bilbó vállát. A hobbit hálásan nézett fel rád, és ajkain kis mosoly ült. Fogalmad sem volt róla, hogy mennyire örült annak, hogy az életébe csöppentél. Ahogy azt sem tudtad, hogy nem volt ezzel egyedül.

   A beszélgetést Thorin és Gandalf zavarta meg, akik elárulták a sejtelmüket a barlangról. Persze Gandalf vetett rád egy pillantást a megerősítésért, mire elmosolyodtál is bólintottál egyet. Ekkor mindenki a barlang kutatására indult, és amikor megtaláltátok azt, sorban lemásztatok a sötét, és kifejezetten büdös kis járatba.

   – A trollok annyira undorítóak – morogtad magadnak, habár Kili és Fili, akik melletted sétáltak meghallották, és egyszerre kezdtek nevetni a kijelentéseden. A hangjukra elmosolyodtál, habár hamar ismét elkomorodtál, amikor a bűz újra megcsapta az orrodat.

   Odalent, ahogy számítottál is rá, rengeteg kincs volt. Nem igazán érdekelt a sok csillogó arany helyette valami könnyebb fegyverért kezdtél kutatni. Mivel Fullánk és Gandalf illetve Thorin kardja is itt volt, reménykedtél benne, hogy találsz magadnak is valamit. Kihúztál néhány kardot de egyik sem volt az igazi. Nem igazán tudtad, hogy pontosan hogyan fogod eldönteni, hogy melyiket keresed, de valahogy biztos voltál benne, hogy eddig nem akadtál rá arra, ami után kutattál.

   Aztán megtaláltad.

   Már éppen kezdted feladni, és már az utolsó kardot húztad ki a kupacok alól, amikor végre ráakadtál. Hosszú kard volt, a pengére gyönyörű tünde betűk voltak karcolva, és olyan könnyű volt, hogy alig érezted a súlyát. Abban a pillanatban, ahogy a kezedben tartottad tudtad, hogy ezt kerested. A tökéletes kard volt a számodra. Felkaptad hát a hüvelyt, amiből kihúztad, és Gandalfhoz léptél, aki időközben már megtalálta Fullánkot.

   – Gandalf, mi van erre a kardra írva? – kérdezted, és a pengébe karcolt betűkre mutattál. A varázsló elolvasta, majd ajkain mosollyal nézett rád.

   – Évëa – felelte. Sajnos, csak azért, mert olvastad a könyveket és láttad a filmeket, még nem értetted a Sindarint. Ezt észre is vehette, mert folytatta. – Meglehetősen illik hozzád. Azt jelenti; jövő.

   Elmosolyodtál, és boldogan a derekadra csatoltad. Örültél, hogy találtál magadnak egy fegyvert, és ahogy azt Gandalf is mondta, úgy tűnt teljesen illett hozzád. Mintha neked készült volna. Ajkaidon szakadatlan mosollyal követted Thorin parancsát a barlang elhagyásáról, és izgatottan álltál Dwalin elé odakint. A törp kérdőn nézett rád, mire a derekadon lógó kard felé intettél.

   – Van kardom! – mondtad neki, és habár ő nem mosolyodott el, a szemei kissé meglágyultak a boldogságod láttán. A törpökkel eltöltött idő alatt igazán hozzájuk nőttél, és nem volt olyan tagja a társaságnak, aki ne kedvelt volna. Bár elég sok olyan törp volt, aki a világért sem vallotta volna be, hogy fontos voltál a számára. – Mostantól vele gyakorolhatunk! Képzeld, még neve is van. Bár... hogy is volt?

   A törp felhorkant erre, habár nem igazán érdekelt téged. Bár Gandalf az imént mondta el a kard nevét, elég nehéz egy másik nyelv szavát megjegyezni, főleg úgy, hogy csak egyszer hallottad eddig. Elhúztad a szádat, és halkan felsóhajtva ismét Gandalfhoz mentél, aki éppen akkor adta át Fullánkot Bilbónak.

   – Bocsi, hogy megzavarom a bölcseleteidet Gandalf – kezdted, mire a szólított rád pillantott. Szavaidra Bilbó ajkaira mosoly kúszott, ami szinte azonnal le is olvadt, amikor tekintete ismét Fullánkra esett. – Elfelejtettem, mi a neve a kardnak. Nehéz megjegyezni, mert nem értek tündéül.

   – Évëa, kedves [Név], Évëa – mondta elnéző mosollyal a varázsló.

   – Oké, megjegyeztem! – jelentetted ki, és elfordulva a varázslótól visszaléptél Dwalinhoz, az alatt a pár lépés alatt magadban szüntelenül ismételgetve a szót. – Évëa a neve! Azt jelenti, jövő. Nagyon jól hangzik, nem?

   – Illik hozzád – bólintott a törp, mire ragyogón elmosolyodtál, és elindultál, hogy megkeresd Kilit és Filit is, hogy elújságolhasd nekik a hírt. Nos, a két testvért végül Balin követte, akit Bofur, és mire észbe kaptál, már mindegyik törpnek elmondtad, Thorint kivéve. De nem is akartad neki eldicsekedni, mert igazán kételkedtél benne, hogy a törpöt érdekelte volna. Nos, lehet, hogy a többieket sem foglalkoztatta, de mindenki örült annak, ha beszélhetett veled, így rendben volt a dolog. Thorin volt a társaság egyetlen tagja, aki látszólag nem kedvelt téged.

   Nem is sejtetted, hogy mekkora tévedés volt ez.