- Jó napot! - jött be Takács tanárnő. Üdvözlésképp felpattantunk és kórusban elmondtunk egy Jó reggeltet – Remélem mindannyian megcsináltátok a házikat amit adtam a szünetre.

Kinyitottam a füzetemet a lecke elején. Jó három oldalnyi matekpéldát kaptunk a szünetre, ami hadd ne mondjam rohadt "jó" volt.

– Köszi, hogy elküldted – suttogta nekem Zoé. Jó barát módjára, feleztük a házit, így jóval gyorsabban végeztünk.

– Én is köszönöm.

- Nekem el se küldtétek? - szólt közbe Örs mögülünk.

- Bocsi, nem kérted – küldtem felé egy bocsánatkérő fintort.

- Értékelem a csapatmunkájukat, de jó lenne ha nem a matekházit csinálnák így – tűnt fel a semmiből mellettünk a tanár.

- Elnézést Tanárnő – szólt Zoé. Takács továbbment, mi pedig igyekeztünk, hogy a lehető leghalkabban röhögjük el magunkat.

- Legközelebb neked is elküldjük – ígérte meg Zoé Örsnek.

- Kösz.

--- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- --- ---

- Milyen óránk lesz ez után? - kérdeztem. Az egyik eldugottabb lépcsőn ültünk, vagy néhány esetben álltunk mind a hatan. Szeretem azt a suliban, hogy van néhány csöndes, eldugott része.

- Tesi. Úgyhogy táncolni fogunk – fintorodott el Zoé.

- Ma van tesi? - kerekedtek el Roni szemei – Nem hoztam tesi cuccot.

- Áh, szerintem megúszod. Kétlem, hogy át kell öltözni.

- Nektek mi lesz? - kérdezte Örs Danitól.

- Nagyon jó kérdés. Bence?

- Fizika.

- Ne már! - kesergett Dani. Becsöngettek, úgyhogy mindannyiunknak órára kellett menni. Mint kiderült Roni nem úszta meg, mert a tesicipőt át kellett venni. Így ő zokniban volt, és kapott egy felszerelés hiányt.

- Jó napot, üdvözlök mindenkit! Én leszek a tánctanárotok, Pásztor tanár úr. A bálig heti két tesiórán fogunk táncot tanulni – kezdte el a negyed órás beszédét a tánc fontosságáról, és hasonló dolgokról a tanár – Mindenki keressen magának egy párt. Ha már tudjátok kivel fogtok táncolni a bálon akkor legyetek vele, ha még nem, vagy nem ide jár a párotok akkor álljatok össze valaki mással a gyakorlás idejére. Szerencsére párosával vagyunk, így nem fog senki sem kimaradni.

Örshöz fordultam és elindultunk kicsit távolabb a teremben.

- Zoé szerinted kivel lesz? - kérdezte Örs. A kettőjük kapcsolatáról mindig kicsit olyan beütésem volt, mintha Örs amolyan bátyja lenne Zoénak.

- Nem tudom. Talán elhívja Danit, de jó kérdés.

- Mindenki álljon a párjával szembe! - kezdte el hogy is hívják tanár úr – Szépen húzzátok ki magatokat, fejeket fel. Lányok tegyétek a bal kezeteket a párotok vállára, a jobb kezetekkel pedig fogjátok meg a párotokét. Ha két lány van együtt, akkor döntsétek el, hogy ki lesz a lány és ki a fiú. Fiúk, a jobb kezeteket tegyétek a párotok hátára – adta ki az utasításokat.

Elkezdett a tanár járkálni köztünk, szinte mindenkinél megállt, hogy kijavítson valamit.

Hozzánk is elért. Örs kezének a pozícióján változtatott, és nekem mondta, hogy húzzam ki magam jobban. Miután, mindenkit a megfelelő pozícióban tudott, elkezdte bemutatni a tánclépéseket, a tesitanárunkkal. Nagyon figyelnem kellett, hogy ne röhögjem el magam, de így is kijött néhány fuldokló bálnához hasonlító hang belőlem.

- Jól vagy? - kérdezte Örs szintén egy hajszálra a nevetéstől.

- Persze – bólintottam, és próbáltam lenyugodni.

Hamarosan elkezdtünk táncolni. Katasztrofálisan ment, és a többségnek semmi kedve nem volt hozzá, de azért vicces volt. Szinte sajnáltam szegény tanárokat, ahogy próbáltak úrrá lenni a káoszon, amit az első próbálkozások okoztak.

Végül arra jutottak, hogy megállítják az egészet, és egyenként mutatják meg mindenkinek, hogy pontosan mit kell csinálni. Két sorban álltunk, így egy tanárra jutott egy sor. Örs és én nagyjából középen álltunk így eltartott egy darabig, hogy hozzánk is odaérjen, hogy is hívják tanár úr.

- Jól van, kezdjük. Te lépj egyet előre, te pedig hátra. Aztán oldalra- nem nem, másik láb – rázta a fejét. Örssel, enyhén fintorogva összenéztünk. Próbáltuk megcsinálni amit mondott, de kissé zavaró volt, hogy két másodpercenként félbeszakított minket.

A katasztrófa csak nőtt, mivel Örs szokás szerint nem kötötte meg a cipőfűzőjét, és ez most elég nagy problémát okozott. Örs előreesett a cipőfűzőjében, így engem is a földre döntött. Arra eszméltem, hogy a földön fekszek, fáj a fenekem, Örs pedig rajtam fekszik.

Egy pillanatra elvesztem a szemében. Gyönyörűen kavarogtak benne a kék árnyalatai, tele érzelmekkel. De a varázs elillant ahogy Örs elkezdett felállni.

- Bocsi – segített fel – Megvagy?

- Aha, csak a fenekem fáj egy kicsit.

Ekkor tűnt fel, hogy milyen csönd van körülöttünk. Egy pillanattal később mindenki elkezdett tapsolni és fütyülni. Elvörösödtem, és zavaromban a földre szegeztem a tekintetem.

- Elég, elég! - próbálták a tanárok csitítani a többieket.

- Ez mégis mi volt?! - Zoé a semmiből tűnt fel mellettem.

- Örs elesett – válaszoltam, olyan nyugodt hangon ahogy csak tudtam.

- Még egyszer bocsi. - túrt bele a hajába.

- Semmi baj, nem történt semmi komoly – mosolyodtam el halványan.

- Erről még beszélünk – súgta Zoé a fülembe mindentudó arckifejezéssel.

- Aha, persze...

Szerencsére öt percen belül kicsengettek így nem kellett az osztály sugdolózását hallgatnom. Már előre félek milyen pletykák jönnek ez után.