A szünetből eltelt néhány nap. Mi elutaztunk nagyiékhoz, és a koncert időpontja is közeledett. Gyakoroltam nem is keveset. Szegény nagyszüleimnek egy idő után már nagyon elege lehetett belőlem. Viszont elérkezett a koncert napja, én pedig még mindig Sopronban voltam. Aggódni nem kell, így lett ez tervezve.

Délelőtt indulunk és akkor bőven hazaérünk. De késve indultunk el, hála a kedves öcsémnek aki nem volt képes rendesen összepakolni. Az út jó két óra lett volna eredetileg, bár sikerült egy dugóba kerülnünk ami hozzáadott egy órát az úthoz. Boti egyszer el is hányta magát.

Végül sikerült hazaérnünk éppen időben. Összeszedtem a cuccomat és apa vitt is el Daniékhoz.

- Itt vagyok! Bocsi a késésért – érkeztem meg lihegve. Bencén kívül mindenki ott volt a házban.

- Mi történt? - kérdezte Örs.

- Dugóba kerültünk, semmi komoly de hosszú volt.

- Kezdeni kéne – jött be Bence - Oh, szia Bora!

- Heló! - intettem.

- Menjünk – mondta Roni.

Elindultunk a garázshoz. A hangszerek fel voltak állítva, és minden kész volt. Mivel én meglepetés vendég vagyok így bent maradtam és csak azután megyek ki, hogy Örsék eljátszák az első számot. Akkor előadom a Metallicától a Nothing Else Matters -t. Utána pedig közösen előadunk egy zenét amin dolgozunk egy ideje. Hivatalos címe még nincs de én Hozzád hasonló-nak hívom.

A garázs előtt harminc-negyvenen voltak közönségnek. Zoét felismertem, meg a srácok néhány haverját, a legtöbbjüket pedig a suliban láttam már.

- Most pedig egy meglepetés vendégünk van! - kiáltotta Örs, és elindultam a mikrofonhoz.

- Sziasztok kedves emberek! - köszöntem mindenkinek.

- A következő dal Nothing Else Matters, a Metallicától – jelentette be Örs.

Megvártam amíg a dal eleje lemegy amikor nincs ének, majd elkezdtem énekelni. - So close, no matter how far...

A dal nagy sikert aratott és igen nagy sikert váltott ki. Azonban ahogy minden jónak ennek is vége lett. Ezután következett az amit nagyon vártam. Jó volt ezt is elénekelni, meg a dalt is szeretem, de egy egyedül énekeltem mivel Örsnek nem erőssége az angol (ő gitározott addig), kettő jobban szeretek saját dalt előadni.

- Üres hétköznapok, olcsó éjszakák. Egymást váltják fel a megfakult csodák, - kezdtem el énekelni – megszokással járó fáradt érintés, szertefoszlott már a régi érzés.

- Elég most egy pár szó, s az erőtlennek látszó – csatlakozott be Örs. Éneklés közben felé fordultam és csak élveztem a pillanatot. Ahogy a zene áramlott közöttünk, és a "tömeg" is becsatlakozott, egyszerűen csodálatos volt. Szeretek Örssel meg úgy az egész bandával zenélni, mert rohadt jók, és meglepően sokat tudok tőlük tanulni. Emellett nem is érzem bénának magamat mellettük.

- Köszönjük szépen! - mondta Örs a mikrofonba miután befejeztük a dalt – És szeretném bemutatni nektek a csapatot. Gitár és szólógitár, Kökényes Dániel! A dobosok legcsodálatosabbika, Veress Áron a doboknál! Az ember aki nélkül nem lenne a zenekar, gitároknál Brucker Bence! És a legeslegjobb énekesünk, Kővári Borbála!

A tömeg megtapsolt minket, én pedig még odaálltam a mikrofonhoz.

- És, hogy senki se legyen kihagyva: a másik csodálatos énekes, Siklósi Örs! - kiáltottam el magam. Örs egy boldog és hálás mosoly keverékével nézett rám. Én visszavigyorogtam.

- Irány szocializálódni! - mondta Bence ahogy leraktuk a hangszerekeket és bementünk a "tömegbe".

- Rohadt jók voltatok!

- Szép volt!

- Jó koncert volt!

- Ez ***** jó volt! - találtuk meg Zoét.

- Köszönjük – válaszolt Dani.

Egy darabig elbeszélgettünk. Néhány ember még odajött és gratulált nekem, és a srácoknak. Voltak akik be is mutatkoztak, így megismerhettem Mentát, Ákost, Szabit, Csengét, és Marcit is. Van egy olyan érzésem, hogy lesz néhány barát jelölésem IWIW-en ha hazaérek.

- Bora? - szólított meg valaki.

- Hm? - néztem körül.

- Mögötted – megfordultam és az öcsém volta az. Nem tom miért nem ismertem meg a hangja alapján.

- Hogy tetszett?

- Nem volt rossz – válaszolt, majd pacsira nyújtotta a kezét.

- Kösz! - csaptam bele, és megborzoltam a haját.

- Én imádtam! Még soha nem hallottam ilyen jót! - dicsért minket izgatottan Soma aki valószínűleg Botival jött. A dicséret meglepett és nagyon jól esett, így egy pillanatra lefagytam, ami szerencsére nem volt katasztrófa mivel a srácok átvették a helyemet, és Zoé is arrébb húzott engem.

- Várj itt! - adott parancsot nekem, és visszament valószínűleg a srácokért. Szeretem benne, hogy egyszerre tud lenni nagyon cuki, és egy parancsokat osztó hadvezér. Hamarossan már mind a hatan itt voltunk.

- Na, szóval – vett Zoé egy nagy levegőt, és komoly hangon megszólalt –, arra gondoltam, hogy ne keljen mindenkinek egy csomó ajándékot vennie, húzzunk egymás között. És úgy mindenki egy valamit vesz, és mindenki kap valamit.

- Ez nem is rossz ötlet.

- Jónak hangzik.

- Felőlem oké

- Nekem jó.

- Csinálhatjuk – bólintottam én is.

Zoé elővett egy sapkát és odanyújtotta nekünk, hogy húzzunk. Elsőnek húzott Roni, aki ki is húzta magát, ezért újat húzott. Utána, húzott Dani, és utána húztam én. Reméltem, hogy jót húzok, bár nem nagyon tudok rosszat, azért mindenkit ismerek egész jól. Kihúztam a kezem és szétnyitottam a papírt. „Zoé". Oké ez nem is rossz. Már van is pár ötletem. Utánam jött Bence, Örs majd legvégül Zoé. Senki arcáról sem tudtam leolvasni semmi árulkodót.

Ekkor szólalt meg Zoénak a telefonja. Az apja hazarendelte, mert már kezdett sötétedni, és Somát is haza kell vinnie. Így elköszöntünk, és mindenki ment a maga dolgára.