Már több, mint egy hónap, mióta Harry és Perselus nem igazán látták egymást. Az Aranyfiú gyakorlatilag igenis látta a férfit, mivel vagy folyton követte, vagy távolról megfigyelte. Bármikor, amikor köpenye alatt haladt tudta, hogy Perselus érzi a jelenlétét. Ennek segítségével bejutott halálfaló gyűlésekre is, ahol tanúja volt Charity Burbage halálának. Tudta, hogy Perselusnak mennyire fájt végig nézni, ahogy barátja könyörög neki és ő nem tehet semmit sem érte.

A férfi minden nap hordta a nyakláncát és Harry látta rajta, hogy erőt merít belőle. Mikor ideges volt, vagy lelki fájdalmat élt át, akkor ujjaival megdörzsölte a fekete gyöngy sima, különlegesen csillogó felszínét. Azóta akárhányszor próbálkozott, a férfi nem állt szóba vele, pedig ő minden egyes alkalommal igyekezett bebizonyítani az igazát. Esténként jócskán előfordult, hogy szerelme után epekedve, sírva merült álomba.

Harry már lassan úgy hitte az őrület útjára lép, mert egy hosszú párnát ölelgetett elalvás előtt. Ahogy haladt az idő ő úgy érezte magát egyre rosszabbul. Pedig az érzéseinek múlnia kellett volna, minél tovább vannak külön, de csak egyre erősebb lett a férfi irányába ő pedig annál elkeseredettebben küzdött érte. Nem lelte örömét semmiben sem, csak a férfi által elkapott beszélgetések, vagy alváskor kisimult arca tudott mosolyt csalni az ajkára.

A férfit kijelölték a Roxfort új igazgatójának, a nyári szünetnek pedig lassan végére értek, melyre a fiú sok átsírt éjszakával válaszolt. Elhatározta, hogy muszáj lesz elmennie az iskolába, hogy a másik közelében maradhasson. Nem hagyhatta, hogy Carrowék teljesen felzaklassák, ahogy az általuk folytatott kegyetlen hadjárat a diákok ellen sem volt tűrhető.

...

Mikor bekövetkezett a tanév első napja Harry már régen készenállt tervével. A hosszú évek alatt, amíg Perselusszal volt, patrónusa megváltozott. Holló lett. Ez idő alatt ő bejelentetlen animágussá vált és ezen képességét igyekezte elrejteni mindenki elől. Patrónusával animágus formája is megegyezett és örült, hogy olyan állat lett, mely szerelmére emlékeztette. Hiszen Perselusnak a haja és szeme fekete volt, ő maga rendkívül intelligens és félreismerhető volt akárcsak ezek a csodálatos állatok. Perselus szíve mélyén is a hűség és szeretet dominált a külső, álcaszerű maszkkal ellentétben. Összességében Harry szerette a hollókat. 

Most is éppen madártávlatból követte a Roxfort Expresszt, mely gyorsan szelte át a változó tájat. A felhők felett a nap szépen sütött, míg alattuk az eső is esett, előre megteremtve az elkövetkező tanév hangulatát. Carrowék pokollá fogják tenni a diákok életét, de Harry biztos volt benne, hogy Perselus megpróbálja őket megvédeni addig, amíg nem áll fenn a lebukás veszélye. Rendkívül nagyra tartotta a férfit, amiért ezt megteszi, annak ellenére, hogy ő abban az időben ott sem volt az iskolában.

Fent erős szél fújt és Harry boldogan adta hangját örömének. Mindig is élvezte, ahogy a felfelé áramló levegő szárnya alá kap és emiatt szinte szárnycsapások nélkül tehet meg óriási távokat. Élvezte, ahogy tollát borzolja, a kviddicsre emlékeztette.

Mikor a hosszú repülés után meglátta a Roxfortot, mely most is égbe törő tornyaival pompázott Harryt megcsapta az otthon érzése. Egy nyitva hagyott ablakon keresztül beszökött a kastélyba, majd a Nagyterem felé vette az irányt, ahol várnia kellett egy ideig, mire bejutott. Mikor végig repült a terem közepén a diákok hüledezve nézték, majd egészen Perselusig szállt, ahol letelepedett a vállára.

A férfi természetesen tudta, hogy szerelme az, de a többiek furcsán néztek rá, ezért magyarázkodnia kellett.

-Mi van? Mit akartok? -kérdezte ellenségesen, miközben ujjával megcirógatta a nyaka alatti tollakat, mire ő boldogan károgott. -Igen, az enyém! -mondta végül dühösen, majd egy pillanatot sem vesztegetve megkezdte a beosztási ceremóniát. 

Az elsősök reszketegen indultan meg a süveghez. A teremre a mardekárosokon kívül feszült csend telepedett. A mugliszületésűek többsége gyanúsan eltűnt a diákok sorai közül és a többieken is látszott a félelem. Harry sajnálta őket. El sem tudta képzelni mennyi mindent éltek át, míg ő távol volt és horcruxokat keresett a barátaival. Mikor a házakba való beosztásnak vége lett Perselus megnyitotta a lakomát.

A diákok némák voltak, csak a mardekárosok csevegtek. Az ember nem hallott nyári élményekről, barátokról, semmiről. A két új tanár Amycus és Alecto Carrow voltak, akik mugliismeretet és SVK-t tanítottak, természetesen nem úgy, ahogy kéne. Emlékszik miket meséltek róluk a többiek. Gyakorlatilag a muglik ellen próbálták hangolni őket, SVK-n pedig csak sötét varázslatokat tanítottak.

Buták voltak, de annál durvábbak. Sokszor kínozták a tanulókat a Cruciatus átokkal és fizikai erőszakot is bevetettek. Gondolatmenetét Perselus szakította meg, aki odatartott neki egy falatot a vacsorájából, ő pedig elvette azt és kedvesen megcsipkedte a férfi ujját.

-És hogy is hívják a madaradat? -kérdezte McGalagony, miközben szeme szikrákat szórt felé. Harry biztos volt benne, hogy megérezte egy másik animágus közelségét és tudta, hogy Piton tisztában van vele, hogy a holló nem egy állat.

-Donovan. -improvizált a férfi, mire Harry felé nézett és egyet boldogan károgott. -Te is szeretnél netán egyet Minerva, vagy csak a ragadozó ösztönök? -húzta gúnyos mosolyra a száját a férfi, miközben az animágus szemébe nézett. Az méreggel teli tekintettel elfordult tőle, majd minden figyelmét az ételének szentelte.

Ezután Perselus vállán ült az igazgatói irodáig, majd ahol az asztalára leszállt és elkezdett körülnézni. A Carrowékkal beszélte meg a tanév menetét és, hogy vigyék hozzá a problémásabb diákokat. Dumbledore portréja alvást színlelt, de amint a két testvér kilépett átható kék szemeivel kezdte el megfigyelni a madarat. Perselus a többi festményt elaltatva visszanézett a férfira, majd a hollóra.

-Harry az, visszautazott az időben és átéltünk mindent együtt, de erről maga is tud. -mondta nehézkesen. Harry elegánsan leröppent az asztalról és átalakult.

-Majdnem mindent. -mondta, majd arcán egy halvány mosoly jelent meg. -Ez a barom félreértett egy kellemetlen helyzetet. -mondta bátran, majd az igazgató sugárzóan kék szemeibe nézett. Arcán most is ott pihent a nagyapós mosoly és látszott, hogy büszke a griffendélesre.

Piton eközben arcát kezei közé temette és mélyeket lélegzett.

-Ez a másik pedig idáig eljött, csak, hogy megfigyelhessen. -mondta, majd felnézett a másik zöld szemeibe és elmosolyodott. A fiúra erre boldogan felnevetett és szemei csillogtak a szórakozottságtól. Ezért szerette ennyire ezt a férfit.

---------------------------

Emberek! Építő kritikákat várok! Nem számít, ha megsért, igyekszem fejlődni és ennek egyik eszköze a kritika! Egy videóban pedig tanultam egy új technikát, ami elvileg feldobja a könyvek minőségét, szóval nézzétek meg, hogy élvezhetőbbek lesznek-e a jövőbeli alkotásaim!