*Sky szemszöge*

-Hogy mi van ?-kérdeztem levegő után kapkodva.
-A Mester...
-Igen,tudom.De ez hihetetlen.Akkor most a Mester az apám ?
-Nem.Vagyis igen.A Mestertől sejteket loptak és így születtél.Sky én annyira sajnálom.-nézett rám őszinte bánattal a szemében a Doktor.
-Lehetséges ez egyáltalán ? Mármint az ilyen születés az,de eddig azt sem tudtam,hogy két szívem van.
-Neked ez a természetes,csakúgy,mint nekem.Soha életedben nem voltál orvosi vizsgálaton,mert egyszer sem érezted magad rosszul,egyszer sem voltál beteg.-magyarázta a Doktor.
-Mióta tudod ?-tettem fel azt a kérdést,amelynek a legjobban érdekelt a válasza.
-Én mentettelek meg tőle.Éppen ki akarta nyitni az Időháborún lévő Időzárat a te segítségeddel.Azért kellettél neki és kellesz neki most is,mert a Lakat kinyitásához két Időlordra van szükség.Akkor sikerült őt megakadályoznom,téged is meg tudtalak védeni.Azóta velem utazol.
-És mi van a családommal ?-csak úgy ömlöttek belőlem a kérdések.
-Ők valódiak.Örömmel fogadtak be téged,habár nem a vérszerinti gyerekük vagy,de ők a kezdettől fogva úgy tekintettek rád.-válaszolt bocsánatkérő pillantással.
-Én....Nem tudom,mit mondjak.-sóhajtottam,majd elsötétült körülöttem minden.Az utolsó dolog,amire emlékszem,hogy a Doktor elkapott,mielőtt a földre rogytam volna.

*A Doktor szemszöge*

Gyorsan kellett reagálnom.Ma már másodszor emeltem fel Sky-t,besétáltam vele a szobájába és letettem őt az ágyra.Gyengéden megemeltem a fejét és egy puha párnát tettem alá.Kimentem a konyhába és hoztam egy pohár vizet,arra az esetre,ha ébredésekor szomjas lesz.Kigomboltam az ingem felső gombjait,hogy lazább legyen és ledőltem mellé az ágyra.Nem bírtam megállni,nyomtam egy apró puszit a homlokára.Hogy mi a jó fene ütött belém ? Nem értettem.Csak azt tudtam,hogy képtelen lettem volna elviselni Sky hiányát.Bal kezemmel óvatosan kisimítottam egy kósza hajtincset a szeméből. Ottfelejtettem a kezem az arcán,hüvelykujjammal megsimogattam a tökéletes arcccsontját.Érintésemre mocorogni kezdett,rögtön elvettem a kezem.
-Folytasd csak.-motyogta.
Elmosolyodtam és megint simogatni kezdtem az arcát.Felsóhajtott az érintésemre,még szélesebben vigyorogtam.Pár perc múlva kinyitotta a szemét és rámmosolygott.
-Jól vagy ?-kérdeztem,még mindig az arcát cirógatva.
-Soha jobban.-válaszolt,majd ő is felkönyökölt,hogy egy szintben legyen a fejünk.
-Van valami,amit még nem mondtam el.-hajoltam közelebb az arcához,megvillantva egy fáradt és elkeseredett,de annál boldogabb mosolyt.
Mert boldog voltam,annak ellenére,hogy hatalmas veszélyben voltunk.
-Nem úgy volt,hogy nem titkolózunk egymás előtt ?-kérdezte Sky,lélegzete megcsapta az arcomat,annyira közel voltunk egymáshoz.
-De igen.Ezért mondom el most.Nem tudnék úgy szembeszállni a Mesterrel,hogy nem mondtam el neked,hogy....
Elakadt a szavam.
-Mit,Doktor ?-suttogta Sky.
Ennyi volt,nem bírtam tovább ellenállni.Vettem egy mély levegőt,az arcán lévő kezemet a nyakára csúsztattam.Kitapintottam a pulzusát,nagyon gyorsan vert a szíve.Mélyen belenéztem a szemébe, ártatlan tekintettel nézett vissza rám.Végre megcsókoltam,de úgy igazából.Ez nem olyan csók volt,mint amikor visszaadtam az emlékeit.Egészen más volt,jó értelemben.Csak pár másodpercig tartott az egész,majd elhajoltam,kicsit távolabb húzódtam Sky-tól.
-Sajnálom.Nem akartam,ne haragudj,én...
Sky fojtotta belém a szót.Elmosolyodtam, amikor megcsókolt,lágyan beleharaptam a felső ajkába.Viszonzásul én is kaptam egy pici harapást.A derekára tettem a kezem,ő beletúrt a hajamba.Soha nem akartam elengedni.Most az egyszer tényleg boldog voltam,mindennél jobb érzés volt.Képtelen voltam visszafogni magam.Látszólag Sky is így volt ezzel,egyre mohóbban csókolt vissza. Szabad kezével elkezdte kigombolni az ingemet,mire eltoltam magamtól.Megjegyzem,ehhez az összes önuralmamra szükségem volt.
-Mi a baj ? Mit csináltam rosszul ?-vörösödött el Sky.
-Semmit.Csak azt akartam mondani,hogy szeretlek.-mondtam ki a bűvös szót.
-Én is szeretlek.-jött a válasz.
Újra megcsókoltam,ott folytattuk,ahol abbahagytuk.
-Ehhez hozzá tudnék szokni.-nevetett Sky.
-Lesz rá idő.
-Tudod,én már azóta kettőnkön rágódtam,amióta visszaadtad az emlékeimet.Féltem magamnak beismerni az érzéseimet,nem akartam fájdalmat okozni.-mondta.
-Mi változott meg azóta ?-érdeklődtem.
-Az,hogy nem vagyok ember.Azon aggódtam, hogy mi lesz veled,ha én meghalok.-vallotta be szomorúan.
-Most már nem kell aggódnod.-nyugtattam meg.
Már hajolt volna hozzám,amikor megint leállítottam.
-Biztos vagy benne ?-kérdeztem.
-Teljesen.-szólt magabiztosan.
-Ugye nem csak azért akarod,mert ha megtámadjuk a Mestert akár meg is halhatunk ?
-Nem.Azóta erre vágyom,mióta komolyabban megismertelek.-motyogta.
-Akkor jó.-sóhajtottam fel és megint összeért az ajkunk.
Olyan vadul esett nekem,hogy összekoccant a fogunk.Ezen mindketten felnevettünk.Ugyanabba a pozícióba helyezkedtünk,mint korábban.Folytatta az ingem kigombolását,közben egy pillanatra sem szakadt el tőlem.Ledobtam a feleslegessé vált göncöt a földre.Sky fölé hajoltam,egyik kezemmel megtámasztottam magam,hogy ne nehezedjek rá a teljes súlyommal.Beletúrt a hajamba,jólesően fesóhajtottam.Kicsit megemeltem a hátát, bizonytalanul húztam le a ruha cipzárját.Ő csak bólintott.Felült,hogy levegye magáról a hosszú ruhadarabot.Hirtelen kialudtak a fények a szobában.
Először azt hittem,hogy a TARDIS szándékosan csinálta ezt,de ő gondolatban hevesen tiltakozott.
-Mi történt ?Ez csak a TARDIS,ugye ?
-Én is rögtön erre gondoltam,de nem.Ez valami más.
Szavaimat újabb dörgések és villanások támasztották alá.
-Mennünk kell.-szóltam egy kicsit csalódottan.
-Tudom.Semmi baj.-mosolygott rám Sky,majd nyomott egy puszit az arcomra.
Annyira furcsa volt,de mégis olyan természetes. Tökéletesen passzoltunk egymáshoz,pedig voltak dolgok,amikben eléggé különböztünk.Amíg elmélkedtem Sky már fel is öltözött,nekem is odadobta az ingemet a földről.
-Én inkább a saját szerelésemben mennék,de azért köszi.-nevettem el magam,feltápászkodtam az ágy széléről és felfutottam a ruhatárba.

*Sky szemszöge*
A konzolteremben ücsörögve vártam a Doktort.Ez a nap,egyszerűen hihetetlen.Kiderült,hogy részben Időlord vagyok,a Mester az ,,apám" és értem jön,a Doktor elmondta,hogy szeret.Mi jöhet még ?
-Mit gondolsz ?-jött le a Doktor a lépcsőn.
Mindenre számítottam,csak a szmokingra és a csokornyakkendőre nem.Nagyon igyekeztem csukva tartani a számat,annyira szívdöglesztő volt a hagyományos öltönyben.
-Jól áll.-léptem oda hozzá és megigazítottam a nyakkendőjét.
-Ennyi ?
-Nagyon,nagyon jól áll.-nevettem el magam és elvettem a kezem.
Elkapta a csuklómat,észrevett rajta valamit.
-Ezt mikor csináltattad ?-kérdezte boldogan.
-Amikor kitörölted az emlékeimet és elintézted nekem a munkát a Doctor Who-ban,megszerettem a sorozatot.Megtetszett a szó,megint.-vontam vállat.
-De pont ez ? Allons-y ?
-Akkor imádtalak.Mármint Davidet.-vallottam be lesütött szemmel.
-Most már nem ?-incselkedett.
-De igen.Fejezd már be ! Azt hittem tetszeni fog a tetkóm.
-Tetszik is.-nyomott egy puszit a szó helyére a csuklómon.
-Egyébként miért van rajtad szmoking ?-kérdeztem kíváncsian.
-Meghívó a pszichikus papíron.Valami puccos gála, valószínűleg a Mester terve,óvatosnak kell lennünk.
-Várj,akkor átöltözöm.-indultam vissza a szobámba, mire visszarántott a derekamnál fogva.
Mikor jön majd el az az idő,amikor nem reagálok így az érintésére ?
-Ne menj.Gyönyörű vagy.-nyugtatott meg.
-Köszönöm.-néztem bele az igéző barna szemekbe.
-A Mester nem tudhatja meg,hogy mi...Szóval tudod.-kereste a szavakat.
-Együtt vagyunk.-szorítottam meg a kezét és rámosolyogtam.
-Igen,ezt a szót kerestem.
Ki tudja,ma hányadszorra csókolt meg,nem is érdekelt.Olyan csodálatos volt.Ahogy simogatta a hátam a gerincvonalam mentén,azt hittem belehalok,pedig mint kiderült,képtelen voltam a halálra.A nyaka köré fontam mindkét kezem,ujjaim között lazán tekergettem tökéletes barna tincseit.
-Azt hiszem mennünk kéne.-hajolt el tőlem,de azért kaptam még egy utolsó rövid csókot.
-Ha lerendeztük a Mestert,haza akarok menni.El kell mondanunk az anyámnak.-bukott ki belőlem a mondat.
-Igazad van,meg kell tudnia.Meg fog ölni, mindkettőnket.-nevette el magát a Doktor,szerintem
elképzelte drága édesanyám reakcióját.
-Menjünk.Hol lesz a parti ?
-Londonban,a BBC-nél.-válaszolta.
-A BBC-nél ? Akkor Emma is ott lesz.Miért pont ott ?
-Gőzöm sincs,de ideje indulnunk.
Meghúzott pár kart,egymásba kapaszkodtunk,meg persze a TARDIS-ba,hogy ne dőljünk el.
Pár perccel később már a BBC székháza előtti sorban ácsorogtunk.A Doktor egyszerűen felmutathatta volna a pszichikus papírt,de nem tette,mert szerinte feltűnő lett volna.Mindegy volt,amúgy is gyorsan sorra kerültünk.A bejárat két oldalán fotósok voltak, a vendégeket fényképezték.
-Doktor.-jött oda hozzánk Jack,akkor őt is meghívták.
-Jack.-mosolyogtunk mindketten.
De a jókedv nem tartott sokáig.Jack éppen kezdte volna a szokásos piszkálódást,amikor ugyanolyan mennydörgés rázta meg az eget és a földet,mint Cardiffban.Belekaroltam a Doktorba,így biztosítottuk egymás egyensúlyát.
-Vigyázz,bármelyik pillanatban itt lehet.-súgta a fülembe a Doktor.
Nem tévedett.A zenészeknek felállított színpadon hatalmas fekete lyuk keletkezett,amelyből a Mester és néhány csatlósa lépett ki.Gonosz szemeivel pásztázta a termet,utánunk kutatott.Az emberek sikítozva rohangáltak a teremben,csak a Doktor,Jack és én maradtunk a helyünkön.
-Jack,menj innen.Értesítsd a Torchwoodot és a UNIT-ot is.-mondta csendesen a Doktor.
Jack tiltakozni akart,de rájött,hogy a Doktornak igaza volt.Kelletlenül elindult kifelé.
-Maradj mellettem,akkor nem bánthatnak.
-Ígérem.-mondtam a Doktornak.
Már csak mi ketten,a Mester és a szolgái voltunk a teremben,a fekete lyuk is bezárult.A Mester felénk közeledett,kedvem lett volna most rögtön megölni, de a Doktornak más tervei voltak vele.
-Nicsak ki van itt ! -kiáltott fel a Mester kárörvendően,majd intett egyet a levegőbe.
Lépteket hallottunk a hátunk mögül,de túl késő volt.
Mire megfordultunk tűk szúródtak belénk és bekötötték a szánkat.Még mindig a Doktor könyökét szorítottam,ő is belémkapaszkodott,nem lett volna szerencsés,ha külön választanak minket.A szolgák felsétáltak velünk a terem másik végében lévő lépcsőn és egy szűk cellába dobtak minket.Annyi eszük nem volt,hogy átkutassák a zsebeinket,a Doktornál ott maradt a szónikus csavarhúzó. Bezárták a cella ajtaját és eltűntek.
-Nyugodj meg,Sky.Pontosan így terveztem el.-szólt a Doktor olyan halkan,hogy csak én halljam.