-Ne ácsorogj a tükör előtt,gyere már !-szóltám rá a Doktorra kicsit mérgesen,hiszen már percek óta vizsgálgatta magát a tükör előtt.
Még az sem hatott rá,hogy az előbb éppen a TARDIS kulcsai kerültek szóba.Ő csak bámult saját magára és néha-néha megtapogatta az arcát.
-Mondd csak Sky,a múltkor is ennyire,hogyis mondjam,jóképű voltam ?Mert nem nagyon emlékszem.
-Igen!Fejezd már be,mennünk kell !-mire ezt kimondtam,rájöttem mekkora hülyeséget csináltam.
Ezt a Doktor fülig érő vigyora is bizonyította.
-Szóval azt mondod,hogy jóképű vagyok ?-kérdezte még mindig vigyorogva.
-Nem.-próbáltam kerülni a tekintetét,éreztem, ahogyan forróság öntötte el az arcomat.
-Ne tagadd,most rajtakaptalak.Mellesleg te is szép vagy.-tette hozzá csak úgy mellékesen.
-Uramisten.-gondoltam magamban.Elment az esze.Szoktuk ezzel heccelni egymást,de volt egy bizonyos határ,amit soha nem léptünk át.Ő viszont most megtette.
-Mit mondtál ?-kérdeztem cérnavékony hangon.
-Azt,hogy szép vagy.-ismételte el teljesen természetesen.
-Fejezd be és menjünk már !
-Ahogy akarod.-mondta nevetve és elindult kifelé a lakásból.
Kinyitotta előttem az ajtót,furcsán előzékeny volt velem szemben.Nem tudtam ezt mire vélni.Mindig is volt közöttünk egy egészségesnek számító vonzalom, de mióta megcsókólt (azaz visszaadta az emlékeimet,próbáltam győzködni saját magamat) egyszerűen képtelen voltam másra gondolni.Abban a pár másodpercben forrott a vérem,a szívem majdnem kiugrott a helyéről.Senkivel nem éreztem még ehhez foghatót.De nem szerettem őt,mármint nem szerethettem őt,nem lett volna helyes.A Doktor olyan nekem,mint egy testvér,ösztönösen megbíztunk egymásban.
Mikor kiléptünk a friss levegőre,megint megragadta a kezem,ez volt a mi szokásunk.
-Hol vannak a kulcsok ?-kérdezte a Doktor.
-A szobámban,abban a fiókban,amiben a fontos dolgokat tartom.
Gyalog mentünk,a Marylebone Roadtól csak egy köpésre volt a Baker Street.Az emberek megbámultak minket,szerencsére a Doktor feltette a sisakját (bármennyire nem tetszett neki) és a napszemüvegét is,így nem ismerték fel,csak kíváncsiskodtak.Hiába,ő már örökre David Tennant marad az egész emberiségnek,ezen már nem fog tudni változtani és ez így van jól.Sietős léptekkel haladtunk a 214-es házszám felé,természetesen gyalog mentünk fel az emeletre.Előhalásztam a lakáskulcsokat a zsebemből és kinyitottam az ajtót. Hála az égnek Emma nem volt otthon,biztosan be kellett mennie dolgozni.Beverettem a szobámba és kihúztam a kisszekrényem alsó fiókját.Elkezdtem kotorászni a fiókban,a Doktor leguggolt mellém és segített a keresésben.Tudta,hogy melyik kisdobozt kerestem,sokszor látta már nálam a TARDIS-on is. Magától értetődő volt,hogy a dobozkába rejtettem el a kulcsokat,úgy őriztem,mint egy igazi kincset.
-Megtaláltam.-pattant fel a Doktor,kezében a fadobozommal.
-Nyisd ki !-utasítottam a Doktort.
Kipattintotta az apró zárat,majd óvatosan felhajtotta a dobozka tetejét.Azonnal felragyogott az arca, amikor megpillantotta szeretett hajója kulcsait.
-Indulhatunk ?-kérdezte türelmetlenül,majd elindult kifelé a lakásból.
-Persze.-mosolyogtam rá és én is az ajtó felé vettem az irányt.Nehéz volt a döntés,nem akartunk metrózni,nehogy megint észrevegyenek minket, taxival viszont tovább tartott az út.Végül a metró mellett voksoltunk,persze elvégeztük a kellő óvintézkedéseket.
***
Futottunk a Regents Park azon részére,ahol a TARDIS rejtőzött.A két apró kulcs izzani kezdett a Doktor kezében,ő nem törődött vele,csak rohant előre szeretett hajója felé.Szinte teljesen megfeledkeztünk a dalekekről meg a többi földönkívüliről,akik ilyen alakjukban nem okozhattak nekünk kellemetlenséget.Gyarapodott a körük,a szontár mellett már egy slitheen is helyet foglalt.A Doktor pillantásra sem méltatta őket,türelmetlenül elfordította a kulcsot a zárban és belépett az otthona ajtaján.Semmi nem változott a TARDIS-ban.Hosszú,barna kabátja az egyik kiugráson lógott,mint általában,a vezérlőpult is ugyanolyan fényesen villogott,mint legutóbb.A falak sem lettek különbözőek,a konzolterem végéből a csigalépcső sem tűnt el.A Doktor sugárzó mosollyal megsimogatta a vezérlőkart.
-Megyek átöltözni.-jelentette ki és elindult a csigalépcső felé.Közben levette magáról a melegítőt, sőt még a fehér pólót is,így láthatóvá vált meztelen felsőteste,mire én egyből elvörösödtem és lesütöttem a szemem.Nem szabadna ilyen reakciókát kiváltania belőlem,ez egyáltalán nincs jól.Volt egy olyan érzésem,hogy a Doktor ezt direkt csinálja,de megpróbáltam kizárni ezt a lehetőséget. Ruháival a kezében felvonult az emeletre,hatalmas szerencsémre nem fordult meg.Párc perc elteltével kiáltott,hogy menjek fel a hatalmas ruhatárba. Imádtam a TARDIS-ban tartózkodni,ennek egyik oka a már említett gardrób volt.Felmentem a lépcsőn és beléptem a méretes helységbe.A Doktor megint a tükör előtt állt,de már a saját stílusával.Most a kék öltönyét viselte piros Conversekkel és színben hozzá illő nyakkendővel.Világoskék inget választott, zakóját abban a pillanatban gombolta be,amikor észrevette,hogy ott vagyok.Megvillantotta elragadó mosolyát,benyúlt a zakója zsebébe és a kezébe vette a szónikus csavarhúzót.Olyan volt,mint egy nagy gyerek,már azt vártam,mikor kezd el ugrálni örömében.Megnevettetett a látvány,jó volt látni, hogy boldog.Kitárta mindkét karját,mire közelebb léptem és engedelmesen megöleltem.Egyik kezével megsimogatta a hajam,persze egyből felgyorsult a pulzusom.Úgy kapaszkodott belém,mintha az élete múlna rajta,nem akart elengedni.Annyira szorosan ölelt,hogy hallottam a szívverését,mindkét szíve egészségesen dobogott.Gőzöm sincs mennyi idő telhetett el,de sokára engedett el. Amikor a Doktorral vagyok elveszítem az időérzékemet. A másodpercek perceknek,a percek óráknak tűnnek. Elmosolyodott,majd húzott egyet a nyakkendőjén, elég érzékeny volt a megjelenésére.Megigazította a zakóját is,beletúrt az amúgy is tökéletesen beállított hajába és egy aprót biccentett a lépcső felé.Elindult lefelé,én is követtem.A konzolteremben a Doktor levágta magát a kis ülőalkalmatosságra és megveregette maga mellett a helyet.
-Hazaugrasz velem pár cuccomért ?-kérdeztem,majd leültem a felkínált helyre.
-Persze.Most menjünk ?
-Akár.-vontam meg a vállam.
A Doktor nem válaszolt,felállt,megnyomott néhány gombot a pulton és meghúzta az indítókart.Végig mosolygott ezen tevékenység közben,annyira élvezte,hogy végre önmaga lehet.Másodpercek múltán elcsendesedett a TARDIS,a Doktor az ajtó felé vette az irányt,felkapta kedvenc kabátját is. Jólesően felsóhajtott és kisimította a gyűrődést a kabát ujjánál.Imádta azt a kabátot,megmondom őszintén,hogy én is,nagy segítséget nyújtott pár elég nehéz helyzetben,ugyanis tele van mindenféle kütyüvel.Az az érdekes,hogy nem is látni,mennyire tele vannak a kabát zsebei.Büszkén kinyitotta az ajtót,ma másodszor engedett maga elé.Gondosan becsukta hajója bejáratát,majd zsebre vágta mindkét kezét.Egymásra mosolyogtunk.
-Szervusz Sky.-hallottam meg egy ismerős hangot, mire azonnal vettem egy 180 fokos fordulatot.Ez hihetetlen.Miért pont most ?
-Szia anya.-próbáltam bevágni egy műmosolyt,nem túl nagy sikerrel.A Doktor egyik kezével védelmezően átkarolt,tudta milyen a kapcsolatom az anyámmal.
-Látom,van mit mondanod.-szólalt meg anyám gúnnyal és megvetéssel a hangjában.