Mindenki elfoglalta a helyét a buszon. Én csak levágtam magam valahova középtájt, és bedugtam a vezeték nélküli fülhallgatómat, majd lehunytam a szemem, és élveztem ahogy a zene ezerrel dübörög a fülemben. Teljesen kizártam a külvilágot, ahogy mindig is szoktam, ha közösségbe kell mennem. Nem azért vagyok itt, vagy bármely iskolai programon, mert élvezem, és szeretek itt lenni. Egyszerűen csak kötelező minden iskolai programon részt venni. Csak nyomos ok esetében lehet őket kihagyni. Benne van az iskola házirendjében. Mivel ez egy elit gimnázium, azt vonja maga után, hogy a taníttatás felsőfokú. Fel évente kell tandíjat fizetni, az iskola tanulói pedig nem hétköznapi diákok. Politikusok, hírességek gyerekei járnak ebbe az iskolába. Vagy csak szimplán azok, akiknek van elég pénzük ahhoz, hogy a gyerekeiket az ország legjobb gimnáziumában taníttassak. Egyszer csak valaki megkocogtatta a vállamat, így a szemeim azonnal felpattantak, és kirántottam a fülhallgatót a fülemből.

- Szia, szabad ez a hely? - kérdezte tőlem egy lány. Kissé alacsony volt és vékony, de nem az anorexiás típus, hanem szép csinos lány volt, barna hajú és barna szemű. Annyira hasonlított valakire... Csak nem tudtam, hogy mégis kire.

- Szia, persze ülj csak le. - mondtam, kissé meglepődve, ugyanis a hírnevem miatt, na meg azért is mert sosem szocializálódok, senki nem szokott mellém ülni, vagy hozzám szólni. Levettem a mellettem lévő székről a táskámat, és leraktam a lábamhoz, így a lány le tudott ülni. Valószínűleg 11.-es lehet, mert eddig még nem láttam.

- A nevem Valéria. - mutatkozott be. - Fekete Valéria. - nyújtotta felém a kezét.

- Fekete? - kérdeztem vissza reflexből, elkerekedett szemekkel.

- Ha most az érdekel, hogy Nát a rokonom, akkor igen. - kuncogott. - Ő a bátyám.

- Hű! Nem is tudtam, hogy van egy húga. - csodálkoztam. - Az én nevem Osváth Kéla. - mutatkoztam be én is.

- Jégkirálynő? - vonta fel a szemöldökét Valéria.

- Én volnék. - csináltam úgy, mintha meghajolnék, mire Valéria ezen jót nevetett. - De téged eddig egyszer sem láttalak. Hogy lehetséges? - kérdeztem.

- Két évig kint voltam Londonban tanulni, egy cserediák programon. Te meg ugye akkor érkeztél mikor én elmentem. Szóval így nem találkozhattunk. Hallottam rólad, amúgy. Nát említett párszor. Főleg, amikor idejöttél. - mondta.

- A bátyád mesélt neked rólam? - néztem rá úgy, mint aki maga sem hiszi ezt el.

- Hát, igazából az összes osztálytársáról mesélt. Nagyon jó a viszonyunk. Mondta, hogy szép hosszú vörös hajad van, zöld szemed, gyönyörű arcod. És senkivel nem beszélsz. Nincsenek barátaid, nem vagy hajlandó az emberekkel társalogni. Így elneveztek jégkirálynőnek. - mondta. Az arcomra csak egy halovány mosoly kúszott fel.

- Mindennek oka van, Valéria. De erről nem szeretnék beszélni. - mondtam halkan.

- Persze. Megértem. Egyébként szólíts csak Valnak. Mindenki így hív. - mosolygott rám kedvesen. - Amúgy hallottam, hogy büntetést kaptál. Miért? - nézett rám kíváncsi szemekkel.

- Cigiztem az iskola előtt és flegma voltam Lékai tanárnővel. Csak az idióta bátyád még jobban felhúzta, így én is büntetést kaptam. - pufogtam.

- Mondjuk, ha nem cigizel és nem vagy flegma, tuti nem kapsz büntetést, szépségem. - állt meg mellettünk Nát vigyorogva.

- Miattad vagyok szarban! - vágtam a fejéhez dühösen.

- Ez így nem teljesen igaz. De, így legalább szerény személyemmel tölthetsz egy délutánt. - kacsintott rám, mire én csak megforgattam a szemem.

- Bátyus, szerintem ülj le, mert ártani fog a hírnevednek, hogy a hugicád körül vagy, és beszélgetsz a gimi jégkirálynőjével. Nem gondolod? - kérdezte Val szarkasztikusan a bátyától.

- De, igazad van, Val. - adott egy puszit a testvére feje búbjára Nát. Akaratlanul is eszembe jutott az én bátyám. Anya első házasságából született Johanna a nővérem, aki már 27 éves és Alex, a bátyám, aki 25 éves. Egy ideig még tartottuk a kapcsolatot, aztán mikor apa lelépett, és anya neki állt a pasizásnak, és az ivásnak, se Johanna sem pedig Alex nem keresett többet se engem, se azt a nőt, aki biológiailag az anyánk. 10 éves korom óta nem láttam őket. Az elején nagyon hiányoztak. Főleg, amikor senkim nem maradt az általános iskolában. Próbáltam felvenni velük a kapcsolatot, de mintha a föld nyelte volna el őket. Vagy csak egyszerűen nem voltak kíváncsiak a húgukra. Az egy szem húgukra. - Mi pedig még találkozunk. - kacsintott rám Fekete.

- Alig várom. - dünnyögtem, és közen megforgattam a szemem. A busz elindult, én pedig ismét bedugtam a fülhallgatót a fülembe, benyomtam egy random számot, és az ablaknak döntöttem a fejemet.

Bámultam ki rajta, mint valami idióta, és miközben a fülemben dübörgött valamilyen rockzene, csak gondolkoztam azon, mennyire tönkrement az életem. Mennyire félresiklott minden. A kislány, aki arról álmodozott, hogy felnővén boldog, sikeres családja lesz, remek barátokkal, és eljön érte a szőke herceg fehér lovon, mind csődbe ment. Ha vajon most látna engem, az a 10 éves kislány, akinek még meg volt mindene, és nem ismerte a fájdalmat, mit mondana nekem? Ez igen, szépen elcsesződött minden? Vagy azt, hogy nem a te hibád volt, ne bántsd magad ez miatt? De valamilyen szinten az én hibám is volt! Különben miért hagyott volna el az apám, és a testvéreim is? Miért árult el a legjobbnak hitt barátnőm? Miért viselkedik velem úgy a tulajdon anyám, ahogy? A zene viszont nem állt, meg, amint lement az egyik szám, a spotify már kapcsolta is a következőt.

Fekete Nát szemszöge:

Remek! Takaríthatom ki az öltözőket! Fantasztikus! Komolyan, pont erre vágytam első nap a táborban! De legalább nem egyedül kell megcsinálnom. Ott lesz velem Kéla is. Igazából eddig nem sokat beszélgettünk, az viszont tény és való, hogy én adtam neki a gúnynevet, ami miatt híressé vált az iskolában. De komolyan, számomra ez elég érthetetlen, hogy senkivel nem beszél, és csak zenét hallgat, mivel én eléggé társasági személy vagyok, az. Néha a szünetekben rágyújt, de ezen kívül semmi. Pedig az anyja híres divattervező, hatalmas házban laknak. De az apjáról viszont nem tudni semmit. Az anyja két hetente új fazont visz az ágyába, Kéla pedig egy hónapban legalább egy hétig bekötözött karral jár iskolába, ahogy most is. Mindenki csak ennyit tud róla. Se többet, se kevesebbet. Pedig gyönyörű arca van, szép fényes vörös hajkoronája, és smaragdzöld szemei, ami mindig olyan bánatos, és letört... Mindig is rejtély volt a számomra ez a lány. Hogy vajon mit tehetett vele az élet, amiért így viselkedik. Amiért nem nyit az emberek felé, és ha azok akarnak felé nyitni, ellöki őket. Emlékszem, mikor a második évben a gimiben, ami ugye a 10. év, megláttam őt az évnyitón. Ott ült egyedül, a középső padsor bal szélén, és üres tekintettel bámult ki a fejéből. A karja akkor is be volt kötve. Ez volt az első, ami szemet szúrt, és azóta is folyamatosan látom magam előtt, szinte minden nap. Mert ő minden nap ilyen.

Visszaemlékezés:

- Szia szépségem, új vagy? - támaszkodtam meg a padján, és rávillantottam egy mosolyt. A lányok egyenesen olvadozni szoktak ilyenkor. Mondhatni a csajok körében, a védjegyemmé vált a mosolyom.

- Kopj le. - mondta halál nyugodtan, rám sem nézve.

- Hú látom harapós kedved van. A nevem Fekete Nátániel, de mindenki csak Nátnak hív. Mi a te neved gyönyörűm? - próbálkoztam tovább, hiszen nem voltam hozzászokva, hogy ellenállásba ütközzek.

- Anyád a gyönyörű! Most már elhúznál? - fordult felém idegesen. Istenem azok a szemek... Csak úgy szikrát szórtak a smaragd tekintetek, én pedig megrökönyödve álltam előtte.

- Csak kérdeztem valamit normálisan? Barátkozni se lehet? - pufogtam.

- Én nem akarok Mr. Seggfejjel barátkozni, szóval megkérnélek, hogy húzz el innen, és ülj le a helyedre. Szédítsd inkább a többi idióta picsát, akik odáig vannak érted, nagymenő! - vigyorgott rám gúnyosan.

- Honnan veszed, hogy olyan népszerű volnék? Az is lehet, hogy egy tök félénk srác vagyok, aki minden bátorságát összeszedve jött ide hozzád. - húztam tovább az agyát, mire ő a befáslizott kezével végig szántotta a vörös tincseit.

- Találkoztam már hozzád hasonlókkal. Felismerem, hogy kik azok, akik annyira el vannak magukkal telve, mint te. Még a járásodból is sugárzik a magas önbizalom. - mondta, egyenesen belenézve a szemembe.

- Először is, nem vagyok eltelve magammal! - kértem ki, mire a vörös szirén csak felhorkantott. - Másodszor pedig ez azt jelenti, hogy az előző iskoládban te is népszerűségnek örvendtél.

- Ezt mégis miből gondolod? - nézett rám csodálkozva.

- Én is találkoztam már hozzád hasonlókkal. Ha az embernek ennyi magabiztossága van, egy ilyen sráccal szemben, mint én, félre ne értsd, de ha most oda mennék egy teljesen egyszerű, átlagos lányhoz, annyira zavarban lenne, hogy elájulna. Te pedig nem így viselkedsz, mert te is nagymenő voltál, akárcsak most én. Stimmel? - néztem rá vigyorogva.

- Talán. Most már eltűnnél? - kérdezte a szája szélét rágva.

- Itt is lehetnél népszerű. Ha nem lennél te is ennyire nagyra magaddal. - vágtam hozzá, mire óriásira nyíltak a szemei, fogta magát, komótosan felállt a székről, és mélyen a szemembe nézett.

- Nem akarok népszerű lenni. Nem akarom, hogy közöm legyen a hozzád hasonló emberekhez, és nem akarom, hogy hozzám szólj. Remélem világos voltam. - mondta. A hangjában érezni lehetett a tömény megvetést.

- Mint a nap, jégkirálynő! - azzal a helyemre mentem és leültem Toni mellé.

- Na mi van haver, az új csaj nem adta be a derekát? - lökte meg a vállamat nevetve.

- Ja, egy igazi bunkó. - dünnyögtem.

- Ha jól hallottam Kélának hívják. Osváth Kéla. - mondta Toni, én pedig az előttem ülő Kéla vörös hajkoronáját nézve gondolkoztam a történteken.