Az öltözőben ülve a jéghidegben hallgattam a többiek csevegését, valami újabb híres "ultramenő" popsztárról. Miközben öltöztem, saját magamat azzal szórakoztattam, hogy a leheletemet néztem, ahogy elszáll, amiközben a lányok a témák között össze-vissza csapongva cseverésztek. Majd egy idő után meguntam őket, húztam egy utolsót a korcsolyán, felálltam, megigazítottam a ruhámat, elsimítottam itt-ott egy-két gyűrődést, és elindultam az ajtó felé. 

Mikor már kimentem, hallottam, hogy a lányok egy újabb "sztárt" fedeztek fel, mert hogy "milyen menőn néz ki, jaj de szupi lenne, ha a pasim lenne" nyávogással értettek egyet. Fejcsóválva mentem ki a szűk helyiségből, majd a pálya mellett sétálva gondolkodtam. A hatalmas eltűnődéseim közepette észre se vettem, hogy már elérkeztem a bejárathoz. 

Rápillantottam; nyitva volt. Ráléptem a jégre, majd egy-két bizonytalan csúszás után a közepére siklottam az edzőmhöz, aki a másik tanárral, és az új oktatóval, Laurával beszélgetett. Mikor meglátott engem, bólintott, és oda sietett hozzám. Szinte futott a jégen, még én magam is elcsodálkoztam

 - Hol van a szájpartis társaság? - kérdezte nem túl kedvesen. Engem nem ijesztett meg, már régen hozzászoktam az efféle köszöntésekhez. Én is, akárcsak az edzőm, hidegen köszönöttem őt is. 

- Az öltözőben. - válaszoltam a hátam mögé mutatva. A kis konténerben hatalmas vihorászások hallatszottak ki, gyanítom, Tamaráéktól. Rami bá legyintett, aztán visszament a tanárnőhöz. Beszéltek pár dolgot, ami alatt én pár dolgot átismételtem. Ugrottam, siklottam, pördültem, megálltam, fordulgattam, majd az egészet újra átismételtem.

Legalább öt percig gyakorolgattam, és láttam, hogy a tanár bá mutogat felém, és nézik, milyen hibátlanul csinálom a nagyon nehéz gyakorlatokat. Utána pedig a láthatáron megérkezett a négyfős cseverésző lányok. Egy kicsit pihentem.

Majd mikor a lányok fellépkedtek egyenként a jégre, elkezdődhetett végre az óra. A tanárnő a négyes csoporttal, míg Rami velem foglalkozott. 

***

Az órák után az izzadtságcseppjeimet törölgetve léptem ki az öltözőből. Elkezdődött a hazafelé vezető út.

Kiléptem a hatalmas csarnokból, és elindultam jobbra. Sétáltam sok ideig, majd amikor már csak száz méterre voltam az otthonomtól, megszaporáztam a lépéseimet, és amikor egy kereszteződéshez értem, megálltam, és megvártam, míg a lámpa zöldre nem váltott. 

És akkor ez volt a lehető legrosszabb döntésem. 

Kiléptem az úttestre, megszaporáztam a lépésemet, majd egy vakító fénysugár, kerékcsikorgás kocsiütközés, és... 

Utána csak melegséget, és sötétséget éreztem.