Fudo a moziszobájában egy feketefehér filmet nézett, csaknem hang nélkül, így szerette. Egy cigaretta füstölgött a kezében, a fejét sem fordította oldalra, miközben Yama leült mellé a bársonnyal húzott székbe. Keresztbe tette a lábait, a kezeit az ölébe húzta és elkezdte nézni a filmet. Látta már párszor, Fudo kedvelte, Yama pedig tudta, hogy nem kell ilyenkor zavarnia, megvárja, míg vagy vége lesz, vagy Fudo szól hozzá. Valami romantikus film volt, amit magától sosem nézett volna meg, nem is tartotta valami jó alkotásnak. Rezzenéstelen arccal figyelte a cselekményt, a főhősök kínlódását, hogy aztán a végén mégis egymás mellett kössenek ki. Úgy gondolta, hogy túlbonyolítják az egészet, lehetne ezt sokkal egyszerűbben, bár igaz volt, hogy abból nem lett volna egy másfél órás mozi.

Nem volt már sok a filmből, mikor Fudo újra rágyújtott. Félig égett a cigaretta, mikor a rezgő mobiljára pillantott. Kyo kereste, de most nem fogadta a hívást. Yama a szeme sarkából nézett a telefonra, de nem szólt semmit.

- Hogy haladsz? – kérdezte már-már unottan Fudo.

- Nem adja könnyen magát. Bizalmatlan, óvatos. Macerás.

- Mint az anyja – mondta halkan. – Hasonlít rá.

- Bánod?

- Néha – ismerte el. – Mikor hiányzik. Olyankor nehéz.

- Ezért vagy Kyoval rideg?

- Az volnék? – fordította a fejét Yama felé.

- Azt mondta, hogy mióta az anyja meghalt, megváltozott a viszonyotok.

- Azóta mindenkivel máshogy bánok. De ez most nem számít. Haladtál valamit a másik dologgal?

- Elég nagy a csend. Lehet, hogy túl lihegtük.

- Túl lehet lihegni azt, hogy a fiamat csaknem kinyírták?

- Nem így értettem.

- Nyomozz le mindenkit, akihez valaha köze volt, az óvodai szerelmét is. Biztos vagyok benne, hogy ilyesmi van a háttérben.

- Neked nincs elég ügyed, ami miatt őt kiszúrhatták?

- Úgy érzem, ehhez most nincs közöm.

- Egy sértett szerető? – gondolkodott el Yama.

- Tudod, kikkel járt?

- Mondtam, hogy nem járt senkivel.

- Azt is mondtad, hogy bizalmatlan és nehéz eset. Az ágyig el kell jutni, az addig vezető utat minek neveznéd, ha nem kapcsolatnak? Mindegy, hogy nevezzük, a kérdésre válaszolj.

- Nem tudom, kikkel járt. Nem érdekelt sosem, és az is igaz, hogy nagyon diszkrét. Azt sem tudom, hogy a köreinkből voltak-e, vagy külsősök.

- Jobban kellett volna erre a vonalra figyelnem. Ettől még a feladat adott. Keresd meg mind és informáld le őket.

- Lehet valaki, aki el sem jutott addig, hogy Kyo szóba álljon vele. Mindenkit nem nyomozhatok le, akivel valaha találkozott.

- Keresd meg, aki bántani akarja. Nem érdekel, hogy csinálod, vagy mennyi munkád lesz vele, adok elég pénzt, hogy ez beleférjen.

- És, ha családon belül kell keresni?

- Már folyamatban van ennek a vizsgálata. Ne gondold, hogy csak ülök és várok.

- Bocsánat – billentette a fejét Yama.

- Beszéltesd, hízelegj neki és tudj meg végre valamit. Hetek óta fűzöd és nem történik semmi, azt hittem, hogy ennél jobb vagy.

- Igyekszem, de tojáshéjon lépkedek. Nem bízik bennem, ha arról van szó, hogy akarok tőle valamit.

- Ez most nem jó nekünk, de legalább nem ribanc.

- Akarsz még valamit, vagy mehetek? Még ki kell találnom a mai randitémát.

- Ennyit akartam kérdezni, vagy mondani. Még annyit – szólt Yama után, mikor az elindult kifelé. – Ne várd meg míg baja esik.

Yama biccentett, majd otthagyta a mozitermet. Nem szerette, ha szorongatják, most pedig Fudo ezt tette. Tudta, hogy egyik rábízott feladattal sem áll jól, de nem is volt hozzászokva az ilyen megbízásokhoz. Nem csak Kyoért kellett aggódnia, hanem magárért is, mert abban biztos volt, hogy ha Kyo meghal, ő is megy utána pillanatokon belül. Fudo akármennyire kedvelte őt, akármennyire tartotta sokra, kérdés nélkül végez vele, ha nyomós oka van rá, ezt Yama tudta jól. Ingerülten szívott a cigarettájába az autója mellett, az állára húzta a kezét és gondolkozott. Hívást indított, az egyik emberét hívta, majd röviden, érthetően utasításba adta, hogy a lehető legnagyobb titokban kezdjen utána nézni Kyo ismerőseinek.

Úton Kyo felé végig azon gondolkozott, hogy ki lehet az, aki a halálát óhajtja, és vajon azzal tényleg viszonya volt-e? Most nagyon bánta, hogy sosem érdekelte az a téma, hogy Kyo kivel bújik ágyba. Figyelhetett volna erre? Tényleg az ő dolga lett volna? Egy pillanatra saját magában is megingott a bizalma. Nem volt folyton Kyo közelében, ő Fudo embere volt, róla mindent tudott, Kyo mellett mások voltak. Yama a kormányra csapott és hangosan szitkozódott, majd a telefonon felvillanó számra pillantott. Kyo hívta, ezért kifújta magát és fogadta a hívást.

- Apával vagy? – kérdezte Kyo.

- Nem, úton vagyok hozzád. Randink van.

- Ó, tényleg? – kérdezett vissza, mintha nem számítana.

- Elfelejtetted?

- Talán – mosolyogta a vonal másik végén, de Yama nem találta ezt olyan viccesnek. – Szóval, kerestem apát, de nem vette fel, azt hittem nála vagy.

- Nem találkoztam vele, mostanában más feladatom van, nem én vagyok mellette.

- Feladat vagyok?

- Vigyáznom kell rád.

- Így jobban hangzik – jegyezte meg. – Mit csinálunk ma? – kérdezte, közben az ablakhoz sétált.

- Mire odaérek, kitalálom. Van kedved valamihez?

- Kimehetnénk a városba.

- A legutóbb se volt jó ötlet.

- Azóta nem is történt semmi.

- Mert otthon vagy.

- Kezd igazán bosszantó lenni a helyzet. Úgy bántok velem, mint egy életképtelen senkivel. Megvédem magam.

- Emlékszem, a legutóbb is jól ment.

Kyo bontotta a hívást, nem szerette, ha ezt a témát boncolgatták. Yama nevetett egyet, de már nem is tudta, hogy haragszik-e épp, vagy sem. Sóhajtott, majd odalépett a gázra és meg sem állt a birtokig.

Megkereste Kyot, majd elindult vele az épület hátsó szárnya felé, ahová nem igazán jártak sosem. Régebben Kyo anyja használta, de hosszú évek óta már csak időnként takarítják. Kyo nem tudta, hogy jutott ez eszébe Yamának, vagy mit akarhat itt, de követte. Elegáns, világos terembe értek, abból nyílt néhány szoba, az egyikbe indult Yama. Úgy járt, mintha mindennap itt lenne, Kyonak úgy tűnt, hogy pontosan tudta, hová is tart. A szoba, amit Yama kiválasztott valójában egy kreatív szoba volt. Volt itt festőállvány, zongora, agyagozó asztal, könyvespolc, egy régi írógép, amibe papír is volt fűzve. Kyo rég nem járt itt. Már el is felejtette, hogy a papíron még írás is volt. Az anyja hobbiból írogatott, és épp egy mondat felénél állt fel, mikor utoljára használta az írógépet. Yama figyelte a fiút, egészen lágyak voltak most a vonásai, óvatosan nézelődött és ért hozzá bármihez is a szobában.

- Mit keresünk itt? – kérdezte Kyo.

- Szeretnék festeni, és eszembe jutott, hogy van egy ilyen szoba itt. Talán neked is jól esik idejönni.

- Nem annyira – húzta a vállát. – Nem tudtam, hogy tudsz festeni.

- Azt nem mondtam, csak néha szeretek ecsetet ragadni.

- Most miért?

- Feszült vagyok.

- Tőlem?

- Átvitt értelemben. A helyzetedtől, hogy nem oldottam még meg. Morzsolja az egom.

- Meg az is, hogy még nem vittél ágyba, mi?

- Igen, eléggé – vallotta be. – De belegondolva, nem olyan rossz ez. Nem egy elhasznált rongyért kapálózok, ez tetszik.

- Most bókoltál? – kérdezte élesen.

- Tényt közöltem. Tetszik ahogy ezt kezeled. Melós, nem mondom, hogy türelmesen várok, de megéri.

- Ez már jobban hangzik.

- Miért vagy ilyen bizalmatlan? Bántott valaki? – kérdezte Yama.

Kyo hátat fordított, mint aki nem is hallotta a kérdést. A festőállványról lehúzta a lepedőt, amivel le volt takarva, egy félig kész kép bukkant elő, a bal sarkában az anyja nevével. Kyo levette a vásznat és félre tette, óvatosan, nehogy valahogy megsérüljön. Elővett egy újat és feltette az állványra, majd a festékeket forgatta. Ő maga sosem csinált ilyesmit és el sem tudta volna képzelni Yamáról, hogy fest. Yama nem faggatta, várta, hogy Kyo vagy válaszoljon, vagy terelje a témát. Kyo kinyitott egy hatalmas ablakot, amin finom langyos, friss levegő áradt be, majd kiült a párkányra és rágyújtott. Yama válogatott az ecsetek között, majd mégis inkább egy szénceruzát vett a kezébe. Kyo felé fordult, ahogy az első mozdulatból származó sercenést meghallotta. Beleszippantott a cigarettájába, lassan eresztette ki a szájából a füstöt, majd elfordította a fejét.

- ...A gimi utolsó évében történt – kezdte Kyo. – Sosem voltam az, aki mosolyért adta magát, de ennél azért könnyebben ment... Volt egy cserediák Angliából. Adam, így hívták. Hófehér bőr, vörös haj, kevés szeplő, szexi akcentus. Röviden, bejött. Kedves volt, kicsit rámenős, kicsit pimasz, tetszett. Hamar rájöttünk, hogy van miről beszélnünk, randizgattunk, alakult a dolog, de szorított az idő, mert nem sokáig volt itt. Úgy gondoltam, hogy szerelmes vagyok, hogy ő is az. Olyan őszintén hazudott végig, hogy fel sem merült bennem, hogy átver. Végül történt minden, aminek kellett. Aztán elkezdett koptatni. Nem csak finoman leépíteni, hanem durván beszólogatott, goromba volt, mintha én kezdtem volna az egészet, és rácsavarodtam volna. Egyszer szembesítettem ezzel az egésszel, amire nem ő reagált, hanem a másik srác, akivel Angliából jöttek. Képeket mutattak rólam..., rólunk. Az a két patkány fogadást kötött rám, illetve nem is ők ketten, hanem otthon egy társaság. Fogadtak arra, hogy Adam letud-e vadászni valakit, míg itt van. Adam nyert. Kellett bizonyíték. Van ötleted, mi volt a képeken?

- Túl élték? – kérdezte Yama.

- Akkoriban még nem voltam ilyen, mint manapság.

- Ettől változtál meg?

- Te nem változtál volna meg, miután valaki, akiről azt hitted, hogy kedvel és bíztál benne, így elárul?

- Nem tudom – mondta őszintén. – Talán igen.

- Voltál már szerelmes?

- Régen – bólintotta.

- Nő, vagy férfi?

- Nő, egy lány.

- Hol van most?

- A férjével valahol távol innen.

- Ő máshogy érzett?

- Nem, csak ezt az életet ő nem bírta elviselni. Inkább választott egy biztonságos unalmas életet, mint egy bizonytalan holnapot mellettem. Elengedtem.

- Szereted még?

- Nem, régen volt. Különleges helyen lesz mindig a szívemben, de ez már nem szerelem.

- Volt már pasid?

- Sosem jártam egyel sem, de igen voltak férfiak.

- Milyenek voltak? Mint én?

- Nem is tudom. Külsőre talán. Ők nem voltak ilyen határozottak, kemények. Selyemfiúk inkább – nevette halkan.

- Szóval nem tartasz annak?

- Nem tudnálak.

- Hízelegsz – jelentette ki Kyo, majd Yama felé fordította a fejét. – Miért most érdeklődsz irántam?

- Kell, hogy oka legyen?

- Még nem tudom.

Kyo felállt és a zongorához lépett, majd lenyomott rajta néhány billentyűt. Kicsit hamis volt, rég nem nyúlt hozzá senki. Elkezdett rajta játszani, Yama pedig őt figyelte. A kezeit főleg, ahogy azok lebegnek a fekete-fehér billentyűk felett, könnyedén értek egyikhez-másikhoz, miközben egy ismerős dallamot szólaltattak meg. Nem tudta, hogy Kyo tud zongorázni, de biztos volt abban, hogy ez csak egy dolog, amit még nem tud a fiúról. Letette a ceruzát, majd Kyo mögé lépett és a tarkójára csókolt. A zongora durván felzúgott, ahogy Kyo ijedten összerezzent, nem számított erre. Újra játszani kezdett, miközben Yama folytatta, amit elkezdett. Kyo lehunyta a szemét és játszott tovább. Egészen beleborzongott, ahogy játék közben Yama csókolgatta, ezt most kifejezetten szexinek találta. Yama lehúzta a válláról a felsőt és Kyo szabaddá tett bőrét becézgette tovább. Előre nyúlt, megfogta Kyo kezét és elhúzta a zongorától, majd szembe fordította magával. Készült megcsókolni, de Kyo kifordult a mozdulatból, így csak a nyakát érinthette Yama.

- Nem vesztegeted az időd – mondta Kyo, közben ellépett a férfi elől, aki összeszorította a szemeit és az ajkait is, hogy a fiú megint blokkolta.

- Van egyáltalán esélyem, vagy csak húzol és röhögsz rajtam?

- Sosem nevetek senkin, legutóbbi hasonló helyzetünkben is elmondtam. Ilyen kérdésben pedig pláne.

- Engedj egy kicsit.

- Szerinted nem azt teszem, amikor hagyom, hogy ilyesmit csinálj?

- Kicsit többet.

- Nem bízom még benned eléggé.

- Fogsz valaha?

- Talán – húzta a vállát.

- Ez így nehéz, tudod?

- Elfelejted, hogy te akarsz engem, és nem fordítva. Megmondtam az elején, hogy nem adom könnyen magam. Nem erre számítottál, igaz? – mosolyogta.

- Nem, tényleg nem – ismerte el Yama.

- Unalmas?

- Más, mint általában, de kíváncsi vagyok, arra a Kyora, akit csak kevesen láthatnak, szóval elérem, hogy bízz bennem.

- És, mi lesz, ha hiba csúszik a számításaidba?

- Miféle hiba?

- Mondjuk, hogy belém szeretsz.

- Gond volna?

Kyo tartotta a szemkontaktust, Yama meg sem rezzent, miközben ezeket mondta, ami tetszett neki. Yama nem hezitált, azonnal válaszolt. A tekintetéből nem feltétlenül tudott olvasni, de őszintének tűnt. Talán paranoiás, hogy mindenkiben egy Adam-féle szemétládát lát, ezért ilyen gyanakvó. Yama közelebb óvatoskodott és újra cirógatni kezdte Kyot, lassanként édesgette magához, ami tulajdonképpen nem esett nehezére, csak a tempó volt számára lassú. Kyo ezúttal engedte, hogy megcsókolja, hogy felpakolja egy asztalra, hogy cicázzon vele. Elnézett Yama válla fölött a vászon irányába, miközben az folyamatosan simogatta a felsője alatt, csókolgatta a nyakát, torkát, vállait, ahol csak érte. Kyo a vásznon magát látta, nem volt kész, hogyan is lehetett volna, de felismerte magát. Egész tehetséges – mondta magában, majd belesimított Yama hajába és felemelte a fejét, hogy ezúttal ő csókolja meg a férfit. Yama ki sem húzta a fiú felsője alól a kezét, folyamatosan a bőrén csúsztatta ide-oda a tenyerét, ami egyre melegebb, talán nyirkosabb is lett, ahogy belemelegedtek a csókba. Yama beleakasztotta az ujjait Kyo felsőjébe, készült áthúzni a fején, hogy végre ne legyen útban. Kyo megakadt, pihegve nézte Yamát, nem mondott sem igent, sem nemet erre a dologra, így a férfi végül levette a felsőt. Alig volt hangja, amint földet ért, Kyo egy pillanatig odanézett, majd vissza Yamára, aki a saját ingét gombolta végig villámgyorsan és húzta is le a vállairól, de Kyo megállította.

Megint itt állt előtte Yama, ugyanolyan valószerűtlennek tűnt, mint legutóbb a szobájában, mikor hasonló helyzetbe kerültek. Kívánatos volt, nagyon is kedvére való, de mégiscsak az apja első embere, aki hirtelen őt akarja. Nem akart erre gondolni, de képtelen volt ettől a gondolattól elszakadni. Zavarta a saját gyanakvása, igyekezett úrrá lenni rajta, így saját maga húzta le az inget Yamáról, hogy később ne tudja csak az ő számlájára írni ezt az egészet, amikor majd magában elemezgeti. Yama nem tudta, hogy ezúttal meddig engedi majd Kyo, de ebben a pillanatban jó esélyeket gondolt magának. Próbálta hanyatt dönteni az asztalon, de Kyo ellentartott, így hamar visszavonult és csak annyit tett, amit eddig is. A különbség annyi volt, hogy Kyo szélesre nyitott comjai közé szorította magát és ölelkezve csókolózott vele. Yama felismerte, hogy Kyot nem kell félteni, ha ilyesmiről van szó, a csókjai nem voltak unalmasak, egészen kíváncsivá tették a folytatást illetően. Valahogy úgy gondolta, hogy amilyen óvatos, olyan tüzes lehet a kellő időben.

Yama szerette volna, ha ez itt és most kiderül, de Kyo egyértelművé tette, hogy ő irányít, élesen húzta a határokat most is. Korábban mondta, hogy van önuralma, de akkor Yama nem egészen tudta, mire gondol a másik, most viszont világossá vált. Egy centivel sem engedte közelebb a céljához, amivel sokkal jobban felizgatta, mit azt valaha gondolta. Kyo vörösre csókolt ajkaiba akasztotta a fogait, a szája sarkában pimasz mosoly játszott, miközben Yama vágytól terhes tekintetét fürkészte. Érezte, látta, hogy kívánja őt, amitől végtelenül elégedettnek érezte magát. Hazudott volna, ha azt mondja, hogy ő nem így érez, de ennyi neki nem elég a folytatáshoz. Csókolózni, összesimulni nem olyasmi, amiből nagy ügyet csinált volna, de a szex az más, azért még tenni kell.

- Elég lesz – mondta Kyo, mire Yama arca elégedetlen fintorba torzult.

- Nem teheted!

- Dehogynem – mondta a legtermészetesebb hangnemben. – Távol vagy még a szextől, már mondtam.

- Játszol velem – jelentette ki Yama. – Akkor nekem is lehet.

Kyo nem tudta, mire gondol a másik, még akkor sem, amikor az letérdelt a padlóra és a kezébe vette a lábát. A meztelen lábfejére csókolt és lassan haladt felfelé. Kyo hagyta, kíváncsi volt, mit hoz ki ebből a helyzetből. Amíg el nem jutott a combjáig, addig nem is volt érdekes a dolog. Yama ekkor lassabban, mélyebben folytatta. Aprókat harapott a nadrágon keresztül, a csókok öblösebbé váltak, és egészen forróvá, nedvessé, ahogy elérték az ágyékot. Kyo igyekezett nyugalmat erőltetni magára, de felesleges volt a színjáték. A mellkasa szaporábban mozgott, a szája szárazon feszült, a forró, izgatott pihegéstől. A fényes asztallapon alig tudott támaszkodni, a nedvessé vált tenyerei nehezen tartották, épp csak el nem csúsztak. Yama felhúzta az ajkait Kyo izgalmára, mire az eltolta a fejét. Yama a fiú combjai közül nézett fel, miközben az ajkait nyalta, Kyo pedig pihegve figyelte. Yama újra mozdult, ezúttal Kyo nadrágját is lentebb tűrte, a nyelve a fiú bőrét is elérte, mire az belemarkolt a hajába. Kyo nagyot nyelt, miközben keményen állt a másik éhes tekintetét.

- Azt. Mondtam. Elég – tagolta szigorúan Kyo, mire Yama elhúzta a fejét és felállt, majd közel hajolt a fiú arcához.

- Hazudsz – mondta az arcába. – Kívánsz, majd' felrobbansz. Áruld el, miért hagyod idáig jutni a dolgot, ha aztán visszatáncolsz? Kettőnk közül te játszol, és nem én.

- Kár volt hagynom, hogy idáig gyűrűzőn ez az egész – mondta Kyo, közben lecsúszott az asztalról és lehajolt a pólójáért.

- Mindig ez van! Mindig igyekszel vissza a csigaházadba, miután közel kerülsz a tűzhöz. Nem mondta még senki, hogy egy férfit nem ajánlatos felizgatni és otthagyni?

- Fenyegetsz? – kérdezte élesen.

- Nem, de hidd el, ha kevésbé tisztelnélek, már az asztal tetején tekegőznél nedves tócsával a segged alatt.

Kyo megiramodott és lendítette a kezét, hogy odaüssön, de Yama könnyedén leszerelte. Magához rántotta, és szorosan tartotta, miközben farkasszemet néztek. Kyo világos bőre szinte vörössé vált, dühös volt, és izgatott, egészen különösen érezte magát. Yama volt az egyetlen férfi, aki így mert vele beszélni, aki vette a bátorságot ahhoz, hogy így bánjon vele.

- Folyton azt hajtod, hogy bizalom így, bizalom úgy! De miért csak neked kell bíznod a másikban? Miért csak nekem kell elérnem, hogy bízz bennem?

- ...Nem értelek...!

- A bizalom két oldalú dolog, nem? Eddig egy szó sem esett arról, hogy te mit teszel azért, hogy én megbízzak benned! Ahogy most áll a dolog, inkább nem kéne benned bíznom. Játszol velem, mint macska az egérrel. Joggal gondolhatom, hogy nem veszel komolyan, hogy épp hülyét csinálsz belőlem! – elengedte Kyot, aki nyomban hátrébb lépett kettőt és a csuklójára simított, amit eddig Yama szorított.

- Sosem tennék ilyet!

- Bizonyítsd be!

- Nem elég bizonyíték a ma délután is?

- Ez csak azt bizonyítja, hogy nem vagy fából. Az, hogy felizgultál egy ilyen helyzetben nem bizonyítja, hogy nem gúnyolódsz rajtam.

Kyo még a fejét is megrázta kicsit, eddig mindig az volt, amit ő akart, sosem mondott neki ilyet senki. Mindig ő diktált, az ő bizalmát kellett elnyerni, most pedig Yama számonkérte. Hogy ő bizonyítson Yama felé?

- Bocsánat – mondta, közben belebújt a pólójába. – Nem gondoltam, hogy megbántalak... Nem állt szándékomban. Eszembe sem jutott, hogy azt gondolod, szórakozom veled.

- Te viszont folyton erre gondolsz velem kapcsolatban, igaz? Rendben, ne feküdj le velem – magyarázta. – De legalább ne nézz rám úgy, mintha ki akarnálak használni. Sértő, tudod? Főleg annak fényében, ahogy reagálsz rám.

- Bocsánat – mondta újra.

- Attól, hogy vagyok, aki vagyok még vannak érzéseim.

- Nem akartalak megbántani.

- ...Rendben, felejtsük el – emelte a kezeit. – Kezdjük előről. Tetszel, érdekelsz, engedd meg, hogy kialakuljon valami köztünk, oké? Kezdj el bízni bennem.

Kyo aprót bólintott, mire Yama magához húzta és megölelte. Lehunyta a szemeit és arra gondolt, hogy színésznek is állhatott volna, olyan jól adta a sértődöttet. Kyo egészen elszégyellte magát valójában, amiért megsértette Yama érzéseit, egyúttal kicsit közelebb is engedte fejben magához, miközben arra gondolt, hogy nem lesz Yamával semmi baj.