Tomura szemszöge:

- Biztos meglesznek egyedül is? - kérdezte Kurogiri, miközben a poharakat törölgette.

- Igen. Most nem én vagyok a porondon. Megoldják egyedül is. Mondjuk úgy, hogy megváltozott a játék - magyarázta Shigaraki. - Eddig egy szerepjáték volt, amelyben megvoltak az eszközeink, de egyes szintűek voltunk, mikor kihívtuk a főellenséget. Inkább stratégia játékként kellene gondolnom rá. Én vagyok a játékos, és arra használom a bábuimat, hogy magasabb szintre törjek általuk. Hogy ezt elérjem, először repedéseket kell létrehoznom a szuperember társadalomban. A Gonosztevők Szövetségének Előőrs Akciócsoportja. Nem számít, hogy sikerrel járnak-e, vagy sem. Már a tény, hogy ott vannak, megijeszti a hősöket - mosolygott Shigaraki.

Igen. Sokkal jobban kell figyelnie a taktikájára. Ha előre alaposabban átgondol minden kis mozzanatot, akkor sokkal egyszerűbben kelthet bizonytalanságot a társadalomban. A civilek és a sajtó mindig is olyan ostobák voltak, hogy csak az eredményeket látják, a beléjük ölt munkát és időt nem. És neki ezt csak ki kellett használnia.

- Akkor ők csak áldozati bárányok? - kérdezte Kurogiri.

- Ne viccelj! - tárta szét a karját Shigaraki. - Ilyen szívtelennek tartasz engem? Az erejük valós. Hiába haladnak mind más-más irányba, attól még megbízható társak.

Megbízhatók, de attól még nem bírta őket. Viszont a tudat, hogy neki engedelmeskednek, valamennyire feloldotta a velük szembeni ellenszenvét. Felemelte az asztalon pihenő kártyák mellől a fotót, ami a sportfesztiválon készült.

- Egy szabályokkal korlátozott társadalomban nem mi vagyunk az egyetlen tiltakozók - mosolygott Bakugo Katsuki fényképére, aki dühösen nézett a kamerába, szájában az aranyéremmel, ami ellen olyan hevesen tiltakozott.

Bakugo Katsuki. Akaguro Aika. A fiún egyértelműen látszott a düh, ám a lány szeme csendesen lángolt, mikor találkozott vele abban a bevásárlóközpontban. Tombolt belülről, ezt tisztán érezte. Mindkettőjüknek fel akarta ajánlani a visszautasíthatatlan lehetőséget, hogy beteljesíthetik a társadalom átformálásával kapcsolatos elméleteiket.

- Imádkozom a sikerükért - morogta, és a csapatra gondolt, akik az információk szerint alig egy órája lendültek akcióba.

Midoriya szemszöge:

A gonosztevő ájultan feküdt a törmelékhalomban, ő pedig úgy zihált, mintha kilométereket futott volna. Megbillent, mintha össze akarna esni, és Kouta fel is kiáltott:

- Hé!

Gyorsan lépett egyet előre, nehogy összeessen.

- Semmi baj. El kell még intéznem valamit - mondta elfúló hangon.

- Össze vagy verve! Mégis, mit akarsz még csinálni? - rémüldözött Kouta.

- Kouta-kunnak igaza van - mondta Aika, és négykézláb mászva odament a mankója maradékához. - Menjünk vissza a táborba.

- Tudtam, hogy védekezni fog, de muszáj volt támadnom. Azt hittem, hogy a védelemtől függetlenül komoly sérülést okozhatok neki. De sokkal erősebb gonosztevő, mint hittem. Ha a ma esti támadásban résztvevő összes gonosztevő ilyen erős, - pillantott a tűz felé. - ... akkor mindenki veszélyben van! Ráadásul nem kizárt, hogy minket, diákokat akarnak. Muszáj értesítenem Aizawa-senseit és a Kiscicákat! Ha bárkit meg tudok menteni azzal, hogy tovább megyek... akkor tovább kell mennem, nem?

Kouta nyelt egyet, de Akaguro hangosan megszólalt.

- Nem! Deku-kun, nézz magadra! A jobb karod... - Akagurot úgy tűnt, a sírógörcs kerülgette, de hogy a fájdalomtól vagy az osztálytársa állapotától, azt Izuku nem tudta megmondani. - A jobb karod iszonyatos állapotban van!

- Jól vagyok... - kezdte Izuku, de Akaguro félbeszakította.

- Deku-kun! A bal karod eltört, a jobb pedig... a jobb pedig... - a lány úgy nyöszörgött, mintha fájna kimondania. - Hallottam, ahogy a karodban a csontjaid tűzijáték módjára robbannak szét! Az ereid súlyosan sérültek ettől, annyi belső vérzésed van, hogy már számolni se tudom! Ha a karod így marad, akkor lebénul!

Izuku megdermedt. Erre még sosem gondolt, hogy ilyen súlyos következményei lehetnek annak, hogy így használja az erejét, és ez a tény, hogy akár el is veszítheti a karjait... hogy lesz így hős? Hevesen gondolkodni kezdett.

- Akaguro-san, maximum egy éjszakát kell így kibírnia a karomnak. Ennyi tehet benne maradandó kárt?

- Már most is tett. Szerintem ennek iszonyatos nyoma fog maradni - mondta Akaguro. - És nem csak a mostani éjszakáról beszélek. Ha még nagyjából háromszor... nem, inkább kétszer... még kétszer ilyen durván megsérted magad, le fognak bénulni a karjaid.

Izuku nagyot sóhajtott. Gondolkodnia kell!

- Ezt a gonosztevőt egyenlőre itt hagyjuk - kezdte felvázolni a tervet. - A sérült karomtól nem kapott akkora ütést, de még így is rendesen megsérült. Nem hinném, hogy egyhamar felkel... Akaguro-san, meg tudnád saccolni...?

- A szívhangjából ítélve körülbelül négy vagy öt óra múlva fog magához térni. De ha fel is kell, nem fog tudni sokáig mozogni.

- Rendben... mindegy, most rólatok kell gondoskodnom. Akaguro-san... tudsz valamiféleképp járni?

- Igen - bólintott a lány, és felkapta a mankója egyik szilkánját.

Megperdítette az éles eszközt, és belevágta a térdhajlatába, és egy mély sebet ejtett egészen a lábszára közepéig, majd a kétoldalt vágott magának egy-egy kisebb sebet is. Ezt a másik lábán is megismételte.

- Mit csinálsz?! - rémüldözött Kouta, ám elhallgatott, mikor Akaguro a vérét három erős, hegyes cövekszerűséggé formázva lábra állt. A vére vékony, szilárd hálóként körbefonta a bokáit és a lábfejét, hogy azok stabilan maradjanak.

Akaguro egy kicsit próbálgatta az új bokáit, majd odament a két fiúhoz.

- Nos, nekem az az ötletem, hogy te, Deku-kun visszaviszed Kouta-kunt a táborba, majd ott is maradtok. Addig én...

- Én úgy gondoltam, te viszed vissza...

- Én harcolni fogok, valamint értesítem Mandalay-senseit a helyzetről.

- De én is harcolni fogok!

- Argh! Le vagy sérülve!

- Te nemkülönben!

- De nem törtem szilánkosra a karomat!

- Igaz, csak járni nem tudsz rendesen.

- Hidd el, többet jártam így az elmúlt tíz évben, mint rendesen. Sokkal gyorsabb és hatékonyabb tudok lenni így. Nem mellesleg... Az osztálytársunkra vadásznak!

- És nem kétséges, hogy rád is! - kiáltotta Izuku. - Abból, amit a gonosztevő mondott... - érezte, hogy mindkettőjük agyába bevillant a két mondat: Meg ne öld magad, mert akkor semmi értelme nem volt ennek a harcnak! Te élve kellesz!

- Az most legyen mellékes...

- Nem mellékes, én is aggódok Kacchan miatt, és a többiek miatt is, de ne vidd...

- Azt ne mondd, hogy ne vigyem vásárra a bőrömet! Te is harcolni akarsz! Az előbb mondtad, hogy amíg meg tudsz menteni másokat, addig tovább mész! Én is tovább fogok menni, főleg amíg az unokatestvérem is odakint van! - kiabálta Aika az erdőtűz felé mutatva. - Ha bármi történne Sho-channal... vagy elragadnák Bukko-kunt... vagy bárki más megsérülne... nem tudnék megbocsátani magamnak, ha most nem teszek semmit! Eldöntöttem, hogy olyan gyógyító hős leszek, akit az apám elismer! De ha nem teszek semmit, akkor ez az álmomról való teljes lemondás lesz!

Izuku nyelt egyet. Most, hogy Akaguro megemlítette Todoroki-kunt, még egyel több nyomós oka volt visszamenni. A sportfesztivál óta összebarátkozott a hűvös természetű fiúval, és most szinte jobban aggódott érte, mint bárki másért.

Akaguro nagyot sóhajtott és megdörzsölte a homlokát. Végül Kouta felé fordult.

- Figyelj, Kouta-kun. Van valami, amiben csak te tudsz nekünk segíteni. Mint látod - mutatott a fák felé. - , kigyulladt az erdő. Így a többiek csapdába esnek, bármit is csinálnak.

- Szükség van a képességedre - mondta Izuku. - Ments meg mindenkit, ahogy velünk tetted!

Kouta összeszorította a száját, de a tekintetében látszódott az elhatározottság.

- Szerintem... Deku-kun, a lábadat direkt kímélted, nem igaz? - fordult Akaguro Izuku felé, aki bólintott egyet. - Akkor vedd a hátadra Kouta-kunt, és vidd vissza a táborba. Őt még elbírod, és sokkal gyorsabbak is vagytok. A tábor és ezen hely között nem hallok egyetlen ellenséget sem. Mintha a tábornál lett volna egy, de őt Aizawa-sensei elintézte. Már nem hallom. Aizawa-sensei valahol arrafelé van. Ha tudsz, akkor beszélj vele, hogy a gonosztevők ezen az emberen kívül kilencen vannak és mindegyik a bátorságpórba színhelyén. Mindegyikük nagyon erős. Mintha valami elit csoportszerűséget alkotnának. Nagyon távoliak innen, de meg tudom számolni őket.

- És te mihez fogsz kezdeni? - kérdezte Kouta, miközben Izuku hátára mászott.

- Én követem a nagynénéd szívhangját, és odamegyek. Ő értesíteni tud mindenkit a jelen helyzetről. Valamint onnan már pontosabb információkat is tudok majd vele közölni.

Izuku felállt, és a sziklaperemhez lépett.

- Akaguro-san... nagyon vigyázz magadra.

- Ez rád is vonatkozik. Ne tégy magadban még nagyobb kárt.

- Úgy lesz. Kouta-kun, kapaszkodj! Indulunk! - kiáltotta, majd egy hatalmasat ugorva eltávolodtak a sziklafaltól. Visszafelé pillantva látta, ahogy Akaguro a vérét használva leereszkedik a sziklaperemen, és eltűnik a fák között.

Nagyon rossz előérzete volt.

Aizawa szemszöge:

Futólépésben haladt a bátorságpróba helyszíne felé, és a sárrá váló hamisított gonosztevő szavain gondolkodott.

- Mondd, hős! Fontosak a diákjaid? Remélem, meg tudod őket védeni.

A közlésmódjából egyértelmű volt, hogy a diákokat fogják elsősorban támadni. Akkor viszont a profikkal való harc... csak lefoglalás lenne?

- Sensei!

Shouta megtorpant és észrevette a felé tartó diákot.

- Midori... - a szava elakadt és mérgesen nézett végig a fiún, akinek jól láthatóan mindkét karja el volt törve. A hátán Mandalay unokaöccse ült.

- Sensei! Hála az égnek! - lihegte Midoriya. Az arcán látszódott, hogy nemrégiben vérzett, és az egyik szemét nem tudta rendesen nyitva tartani.

- Nagy baj van! Rengeteg dolgot kell elmondanom!

- Hé...

- Először is, mondanom kell valamit Mandalaynek...

- Hékás!

- Kérem, vigyázzon Kouta-kunra!  Víz alapú képessége van. Meg kell őt védenie! És Akaguro-san is velem volt, de ő is megindult Mandalay felé, hátha én nem tudok odamenni, és onnan már be tudja mérni a gonosztevőket!

Dől belőle a szó... gondolta Shouta.

- Kérem! - kiáltotta Midoriya, majd megindult visszafelé.

- Várj, Midoriya! - kiáltott a fiú után, aki megtorpant és megfordult. - Azok a sérülések... megint azt csináltad, ugye? Elfelejtetted, hogy mi történt Hosuban?

Shouta mérges volt Midoriyára, amiért ismét szanaszét verte magát, de tudta, hogy nyomós oka volt rá. Viszont hiába minden, a képesítés nélküli személyekért a profiknak kellett felelősséget vállalniuk.

- Nem... de...

- Éppen ezért - vágott a szavába Shouta. - Mondd meg Mandalaynek... - és elmondta az instrukciókat. - Megjegyezted?

- Igen! Ó, és Akaguro-san megállapította, hogy összesen tíz gonosztevő van a táborban. Egyel már elbántunk, de maradt kilenc, és mindannyian nagyon erősek!

Azzal elrohant. Shouta felkapta Koutát, és megindult visszafelé. Tíz gonosztevő. Akaguronak mindenképp el kell jutnia Mandalayhez. Ha közel ér a többiekhez, talán még a gonosztevők helyzetét is meg tudja állapítani a diákokhoz mérten.

Ekkor eszébe jutott, hogy elfelejtette mondani Midoriyának, hogy azonnal térjen vissza, miután átadta az üzenetet. Ez nem jó. Nagyon nem jó. A lehető legrosszabb. Midoriya kizárólag azért képes még mozogni, mert hajtják az endorfinok, de amint eléri a célját és lehiggad, valószínűleg mozdulni sem tud majd.

- Uram... - szólalt meg Kouta, és keservesen a sálába markolt. - Ugye nem lesz baja?

Shouta a fiúra pillantott.

- Én... Megütöttem őt... és ennek ellenére ő összeverette magát, hogy megmentsen engem! Akaguro majdnem sírt, annyira fájtak a lábai, de ő is harcolt, pedig vele sem voltam kedves! Egyiküknek sem mondtam annyit, hogy "bocsánat"... vagy hogy "köszönöm"... U-Ugye nem lesz bajuk? - sírta fiú, és a fejét belefúrta a férfi vállába.

- Ne aggódj... - aggódok helyetted is. - Midoriya azért néz ki most így, mert nem állt szándékában meghalni. De tanárként kötelességem volt leszidni, mert felelőtlenül és engedély nélkül cselekedett. Akagurot nem láttam, de ő is kemény küzd, ebben biztos lehetsz. Éppen ezért, ha véget ér ez az egész, beszélj nekik az érzéseidről. Ha lehet, nyomd meg egy kicsit a "köszönöm" részt.

Aika szemszöge:

A fák között manőverezve futott Mandalay szívhangja felé. Ahogy egyre közelebb ért, megérezte, hogy ott van két gonosztevő, valamit Mandalay, Pixie-bob, aki a pulzusa alapján ájult volt, és Tiger. Midoriya pont feléjük tartott, és megállt, mikor odaért hozzájuk. Fél perccel ezután meghallotta a fejében Mandalay hangját:

- A és B osztályos tanulók! A profi hős, Eraserhead nevében, engedélyt kaptok, hogy harcoljatok! Ismétlem: A és B osztályos tanulók! Engedélyt kaptok, hogy harcoljatok!

- Tehát Deku-kun összefutott Aizawa-sensei-el? Igaz, Kouta-kun már nincs nála...

Midoriya továbbindult az erdőbe, és Mandalay ismét megszólalt a fejében:

- Fény derült a gonosztevők két célpontjára. A diákok közül ketten: Kacchan és Akaguro-san! Kacchan és Akaguro igyekezzenek elkerülni a harcot és az önálló akciókat! Értettétek, Kacchan, Akaguro?!

- Muszáj volt engem is említeni? - sziszegte idegesen Aika, ám ekkor meghallotta a felé közeledő lépteket.

Lefékezett, és irányt változtatott, mivel érezte, hogy nem az egyik évfolyamtársa, és nem is az egyik hős közeledik felé. Akkor hallotta volna a szívüket, ezt az embert viszont egyáltalán nem vette észre, így az túl közel került hozzá.

Megállt, a karjain lévő sebekből ismét eleresztette a vérét, és köteleket formázva belőlük felrántotta magát egy magasabb fára. Lihegve felugrott az egyik ágra, és várta, hogy a gonosztevő odébb álljon. Az tényleg lelassított, és immár nem futva közeledett Aika felé. Miért nincs pulzusa? - gondolkodott idegesen Aika. Az idegen kilépett a bokrok közül, és körülnézett. Egy húszas éveiben járó férfi képét keltette, fekete haja volt, és varrott bőre, ami sok helyen ellilult és teljesen halottnak látszott. A szívhangja nem volt sehol. Olyan volt, mint egy élőholt, vagy egy bábu.

- Ez egy hamisítvány? - suttogta maga elé Aika, és vele egy időben a férfi is megszólalt:

- Gyere elő, tudom, hogy itt vagy valahol...

Aika összehúzta magát.

- Ha nem jössz elő, rád gyújtom az erdőt. Nem szeretek jelentéktelen kölykökkel baszakodni.

Hogy nyomatékosítsa a mondanivalóját, a fércelt bőrű kék lánggal égő tüzet gyújtott a tenyerén, és odament az egyik fához. A tüze hasonlított Shotoéra, de mégis olyan hidegen és gonoszan fénylett.

- Ha nem jössz elő háromra, akkor nem fogsz menekülni. Szerintem nem túl kellemes a tűzhalál, ezért azt ajánlom, bújj elő. Egy...

Aika megfeszült, és a lábaiban felkészítette a vért az ugrás után való érkezésre.

- Kettő...

Aika elrugaszkodott az ágról, és a férfi háta mögé ugrott. A vére ismét a lába kisegítésére sietett, és nagy port kavarva belekapott a talajba, ahogy földet ért. 

- Három - fordult meg a gonosztevő, és a szemébe nézett.

Aika előre nyújtotta a kezeit. A férfi elvigyorodott, mikor meglátta, hogy kivel áll szemben.

- Kettes célpont...! - azzal Aika felé lendítette lángoló kezét, de a lány gyorsabb volt nála.

A vére elképesztő sebességgel tört elő a karjaiból, és száz meg száz tűhegyes lándzsaként szitává szúrta a gonosztevő hasonmását. A férfi akkorát rándult, mintha ugrani akarna, de csak vergődni tudott. Ahogy Aika gondolta, egyáltalán nem vérzett. Sőt, mintha mállani kezdett volna...

- Te kis... - sziszegte a gonosztevő, de elakadt a szava, mikor Aika dühtől remegve ránézett.

- Ha megtalálom az eredetidet, azt sem fogom kímélni - morogta a lány.

Tudta, hogy a dühe miatt most teljesen az apjára hasonlíthat, attól rendült meg így a gonosztevő is. Hiába gyűlölte az apja gyilkolási hajlamát, az ebből fakadó nevelése erősen megmutatkozott most, hogy a barátai és a saját élete forgott kockán.

A gonosztevő egy pillanat alatt sárrá változott, és nagyot csattanva szétfolyt az aljnövényzeten. Hát tényleg hamisítvány volt. Aika a pocsolyát figyelmen kívül hagyva ismét Mandalay felé vette az irányt.

Mikor kiért a tisztásra, ahonnan a többiek indultak a bátorságpróbára, már tisztán hallotta az összes gonosztevőt. Ott volt Mandalay, az ájult Pixie-bob és Tiger is. Arra viszont nem számított, hogy mind a két eszméleténél lévő felnőtt egy gonosztevő fölött áll kifulladva, mintha csak egy perce ütötték volna ki őket. Mikor közelebb ért, Mandalay észrevette és felé fordult.

- Akaguro! Azonnal menj vissza a táborba! Nem hallottad a telepátiámat?!

- Dehogynem - fújta ki a levegőt Aika. - Viszont fontos információim vannak a gonosztevők helyzetéről! És meg tudom mondani hányan, hol és milyen állapotban vannak! Figyelmeztetni kell a többieket, hogy hol van az ellenség!

- Komolyan képes lennél megmondani ezeket? - hüledezett a macskanő.

Todoroki szemszöge:

- Elég már a Kacchanozásból! - üvöltötte Bakugo. - Ne zajongjatok a fejemben!

Azzal nekitámadt a gonosztevőnek, de az a fogait megnövesztve ellentámadást indított, és ha Shoto nem jegeli le az utat a fiú előtt, akkor felnyársalva végezte volna.

- Ne rohanj bele ész nélkül! - kiáltotta Shoto.

Miért pont Bakugoval kellett egy csapatba kerülnie? Legszívesebben azonnal otthagyta volna az idegbajával és a dühkitöréseivel együtt, ha nem lett volna a hátuk mögött a gáz, előttük meg a gonosztevő. Aika a célpontok listáján volt. Ha baja esik, netalán megölik, és ő csak azért nem tudja megmenteni, mert Bakugo nem képes uralkodni magán... sose bocsátana meg neki.

- Követnem kell... El kell végeznem a munkát... - a gonosztevő egész arca le volt fedve, kivéve a száját, amit mintha drótok tartottak volna úgy, ahogy volt. A ruhája egy kényszerzubbonyhoz hasonlított.

- Hallottad? Te vagy az egyik célpont! - Shoto kiegyenesedett, de a hátán lévő ájult B osztályos - talán Tsuburabának hívták - nagyban megnehezítette a mozgását.

- Biztos, hogy az a szaros Deku művelt valamit. Először "harcolj", aztán meg "ne harcolj"! Árgh! Rohadtul nem érdekel, mit mondanak! - ordított Bakugo, majd azzal a mozdulattal megkerülte a jégfalat, és ismét támadott volna, de a gonosztevő tovább növesztette a fogait, így kénytelen volt elugrani az útjából.

Shoto ismét a jéggel védekezett, mivel a tüzét nem merte használni. A gonosztevő egy profi manőverrel kikerülte a támadást, majd az egyik fára ugrott.

- Ügyesen használja a környezetet a képességével.

- Pedig csak egy zakkant féregnek tűnik! Te aljadék! - kiabált Bakugo a gonosztevőre, aki kiugrott a fa lombkoronájából, és ismét támadott.

- Mutassátok... a húsotokat!

Bakugo felemelte a kezét, a tenyerén már pattogtak a kisebb petárdaszerű robbanások.

- Ha nagy lángot használsz, és a tűz elterjed, akkor körülvesz minket és mindenki meghal! Felfogtad? - Shoto el sem bírta hinni, hogy Bakugo a dühe ellenére is képes lenne tüzet gyújtani egy ilyen helyen. Ha megteszi, mindenkit megöl vele, főleg, hogy az erdő egyik része már égett a füstszagból és a távoli fényből ítélve.

- Pofa be! Tudom!

A gáz miatt hiába próbáltak volna visszavonulni. Egyértelmű volt, hogy sarokba akarták őket szorítani.

Hirtelen a fejében ismét felcsendült Mandalay hangja:

- Figyelem, diákok! Fontos információkat szereztünk a gonosztevőkről! Mindenki figyeljen! Az elhelyezkedés szerint most Ochako és Tsuyu egy nagyjából velük egyidős lánnyal harcolnak! Shoto és Bukko szintén, az ellenfelük egy gyorsan mozgó férfi. Tokoyami nagy bajban van, Shoji megsérült, és Midoriya is vele van! Kendou és Tetsutetsu egyenesen az egyik gonosztevő felé tartanak, aki még nálatok is fiatalabb! Ezen gonosztevő hatósugarában tizenöt ájult embert számoltunk össze, akik súlyos állapotban vannak, mintha megmérgezték volna őket! Két gonosztevő távolabb van, és nem mutatnak aktivitást! Egy másik brutálisan deformálódott és jelenleg Yaoyorozu és Awase felé tart! Egy folyamatosan mozog a fák között céltalanul, úgy tűnik, hogy diákokat keres! Legyetek óvatosak!

Shoto arrafelé fordult, amerre a tisztást sejtette, ahonnan elindultak. Nem volt kétséges, ez Aika. A személyek megnevezései és a helyzetek pontos meghatározása csak rá illet. Tokoyamiék előttük voltak... ha jól hallotta, tényleg jött onnan néhány üvöltés. Ez annyit jelentett, hogy Tokoyaminak elszabadult a képessége? Nagyon nem jó... Tetejébe Midoriya is ott van? Ha minden igaz, ő tudta meg a célpontok kilétét, azaz már harcolt is... Most, hogy tudta, Aika valamennyire biztonságban van, Midoriya miatt kezdett aggódni. Nagy valószínűséggel megsérülhetett, mint mindig ilyenkor... Ha a gonosztevő nem állt volna az útjukba, akkor azonnal a fiú felé vette volna az irányt, most, hogy az unokatestvérét valamennyire biztonságban tudhatta.

- Először Kacchan, most meg Bukko... Nem jut normális ember annak a nőnek a közelébe?! - ordított Bakugo, miközben odébb ugrott az egyik jeget áttörő fog elől.

- Hát nem érted? - kiáltotta Shoto, és még egy adag jeget generált. - Ha Aika Mandalayel van, akkor valamennyire megvédik, és közben pontos információkat is tud adni a többiek helyzetéről! Ha Tokoyami nagy bajban van, az annyit tesz, hogy a képessége elszabadult!

- Hús... csak egy falat hús... HÚS! - ordította a gonosztevő, és a fogaival ripityára törte Shoto jegét.

- Nem tudok a közelébe férkőzni, a fenébe! - ordított Bakugo, félreugrálva a jeget átlyukasztó fogak elől. - Csak annyi lenne a dolgom, hogy minden erőmmel megtámadom!

- Nem szabad!

- Ha kigyulladnak a fák, azonnal küldj rájuk jeget!

- A robbanás miatt én sem látnék tisztán! Mi lesz, ha nem tudom megakadályozni az erdőtüzet? Tetejébe a gonosztevő a távolság és a támadásainak mennyisége miatt előnyben van.

Hirtelen hatalmas rengés rázta meg a földet a közelükben, és mintha Midoriya hangját vélte hallani.

- Ott! Jeget látok! Még mindig harcolnak!

Hamarosan meglátták a fákat kitépő, megállíthatatlanul taroló szörnyeteget, amiben Shoto rögtön felismerte Sötét Árnyat. Hatalmasra nőtt, és mindent játékként söpört odébb, miközben a feléjük futó Shojit üldözte.

- Bakugo! Todoroki! Az egyikőtök, kérlek, csináljon fényt!

Shoto észrevette, hogy Shoji hátán Midoriya van, olyan összevert állapotban, hogy összeszorult a torka a látványra. A gonosztevő feléjük fordult, és támadott.

- Hús!

Sötét Árny egy pillanat alatt összetörte a felé és Shojiék felé törő fogat, és a gonosztevő a földre esett. Shoji odébb ugrott, a férfi pedig a fogai segítségével feltápászkodott, mivel a karjait nem tudta használni a ruhája miatt.

Tokoyaminak folytak a könnyei a megerőltetéstől, ahogy próbálta visszaszorítani a másik énjét.

- Csináljatok gyorsan fényt! Tokoyami nem ura önmagának!

Shoji alig mondta ki ezt, Sötét Árny ökle felé sújtott, és szétrobbantotta a földet, ahol egy pillanattal azelőtt a két fiú volt.

- Válogatás nélkül támad? - hitetlenkedett Shoto, és a földre eresztette a B osztályost. - Akkor a lángjaimmal...

- Várj, idióta! - emelte fel a kezét Bakugo. - Nézd...

- Hús... egy darab hús... Ez nem jó... Nem engedhetem... Csakis én láthatom felkoncolva ezeket a kölyköket! Ne merd ellopni őket tőlem! - ordította a gonosztevő, és Sötét Árnyra támadt.

- Ne próbálkozz, te kis féreg! - bömbölte a szörnyeteg, azzal ripityára törte a fogakat, és megragadta a férfit.

Megpörgette, majd teljes erőből nekivágta az egyik fának. A gonosztevő ájultan esett a földre.

- Még nem szórakoztam eleget! - Sötét Árny felágaskodott, és ismét támadott volna, ha Bakugo és Shoto nem állják el az útját, és teremtenek a kezükben fényt. Sötét Árny vinnyogva visszahúzódott, Tokoyami pedig lihegve a földre esett.

- Velem szemben nem sokra mész - jelentette ki Bakugo, és megszüntette a robbanásokat a kezén. Shoto is kioltotta a tüzet.

- Sajnálom. Megmentettetek...

Shoto a fogas férfi felé pillantott.

- A gonosztevőt, aki ellen épphogy csak védekezni tudtunk, egy pillanat alatt lerendezted.

- Tokoyami, jól vagy? - lépett oda Shoji. - Hála égnek, hogy hallgattál ránk, mikor megkértünk, hogy ne küzdj ellene.

- Shoji... bocsáss meg. Midoriya, te is. Túl éretlen voltam... Hagytam, hogy elöntsön a harag és szabadjára engedtem Sötét Árnyat - pillantott Tokoyami remegő kezeire. - A sötétség hatása és a haragom felkorbácsolta őt. Végül olyan erőssé vált, hogy nem tudtam visszafogni, és bántottam Shojit.

- Hagyjuk későbbre a sajnálkozást - vágott a szavába Shoji. Tokoyami ráemelte a tekintetét. - Te is ezt mondanád a helyemben, nem?

- Tényleg! - szólalt meg Midoriya, mintha eszébe jutott volna valami. - Megtudtuk, hogy a gonosztevők egyik két célpontja Kacchan és Akaguro volt.

- Bakugo és Akaguro? Végezni akarnak velük? Miért? - kérdezte Tokoyami.

- Nem tudom. Mindenesetre, Vald King és Aizawa-sensei miatt, a tábor a legbiztonságosabb hely, hiszen ott van két profi.

- Értem - bólintott Tokoyami. - Szóval a feladatunk elkísérni oda Bakugot?

- Igen, ám a tisztáson jelenleg a Kiscicák harcolnak, és Mandalay legutóbbi üzenetéből kikövetkeztethetően Akaguro-san is ott van, aki szintén a gonosztevők célpontjai közt szerepel. Ha az ösvényen megyünk, akkor összetereljük a célpontokat, időt veszítünk, és felhívjuk magunkra a figyelmet. Egyenesen kell átvágnunk.

- Nem tudjuk, hogy hány gonosztevő van arra. Lehet, hogy belefutunk egybe.

- Akaguro legutóbbi információi szerint arra Uraraka-san és Tsuyu-chan harcolnak. Nekik segíthetünk, valamint használhatjuk Shoji-kun képességét. És ott van még Todoroki-kun fagyasztása, és ha Tokoyami-kun is beleegyezik, egy legyőzhetetlen, irányítható Sötét Árny.

Mindenki az erdő felé fordult.

- Őszintén szólva, ezzel a csapattal talán még All Might ellen is felvehetnénk a versenyt.

- Belétek meg mi ütött?! - kiabálta Bakugo.

- Te mész középen - jelentette ki Shoto.

- Ne védelmezzetek engem, gyökerek!

- Menjünk.

- Ne nézzetek levegőnek!

- Ne maradjatok le! - mondta Shoto, és a hátára vette a B osztályost, majd Shoji után indult.

- Ne parancsolgass nekem!

Bakugo továbbra is üvöltött, de azért követte őket.

- Midoriya, hogy érzed magad? - lépett Shoji mellé Shoto, és a zöld hajúra pillantott. Midoriya fájdalmas arcot vágott, de azért tartotta magát.

- Ez most nem igazán érdekes, Todoroki-kun... Az a lényeg, hogy ti jól vagytok, és vissza tudjunk jutni a táborba... Ha épségben visszajuttatunk mindenkit, akkor győztünk.

Elnézést a késésért, csak nagyon sűrű volt a mostani hetem. De itt van, megírva, és átnézve (de attól még persze hibásan, mert miért ne). Nagyon örülök, hogy már most ennyi szavazata van ennek a történetnek, és hogy a kommentek szerint tetszik nektek! Ha valami mégis kifogásolható benne, várom a kritikákat. Jó éjt!