Bakugo szemszöge:

Teljes mértékben elege volt az idegesítő osztálytársaiból. Hullafáradt volt már akkor, amikor megérkeztek, és az is rendesen felidegesítette, hogy a vörös szemű megint nem csinált semmit, csakúgy, mint a gyakorlati vizsgán. Neki elég volt az írásbeli. Neki elég volt segítenie a Kiscicáknak, míg ők kint rohangáltak az erdőben. "Elkényeztetett kurva." - gondolta elsőre, amíg meg nem látta az arcát, mikor közölte a félarcúval, hogy holnaptól ő is komolyan edzhet majd, a lábterhelést leszámítva. Ragyogott az izgalomtól, mint az az idióta Deku. Ez viszonylag átírta Katsuki róla alkotott véleményét, mivel látta a vörös szeműn, hogy tényleg bántja az, hogy most sem mehetett a többiekkel, mert hátráltatta volna őket.

Majd mikor a fürdésnél a négyszemű, a bogyófejű, majd Deku és az a kölyök is jelenetet csinált, végleg elege lett. Mi a franc ütött ezekbe? Nem képesek egy pillanatra lenyugodni, és holnapra tartogatni a fölös energiájukat? Hogy van ezeknek még olyan? Hiszen ők is alig éltek, mire kivánszorogtak az erdőből.

Ilyen és ezekhez hasonló gondolatokkal hagyta ott a többieket, és indult meg a fiúk szobája felé. Lehetőség szerint elalszik azelőtt, hogy a többiek felérnek, és nem kell hallgatnia őket még fent is.

Már majdnem a lépcsőhöz ért, mikor az egyik folyosókereszteződésnél a vörös szemű majdnem nekirohant.

- Mi a...?! - kiáltotta, és elugrott a lány útjából, aki egy bocsánatkérésre se méltatta, csak elrobogott mellette, és felsprintelt a lépcsőn, kisebb víztócsákat hagyva maga után.

Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Katsuki azt hitte, egy pillanat alatt felrobban, és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, akkor is kicsikarja a pofátlan vörös szeműből a bocsánatkérést.

- Hé! - üvöltötte, és elindult a víztócsák nyomában. - Toldd vissza a képed, és kérj bocsánatot!

A lány azonban már messze járt. Katsuki morogva követte a vízcseppeket egészen a legfelső emeletig, ahol aztán végigfutott a folyosón, és a végében található erkélyen megpillantotta a vörös szeműt, aki magzatpózba gömbölyödve térdelt az erkélykorlát mellett, mintha hányingere lenne.

- Hé - Katsuki kinyitotta az erkélyajtót, és kilépett a hűvös, nyári levegőre. A lány tudomást sem vett róla.

- Hé! - szólította meg egy kicsit hangosabban, és közelebb lépett hozzá. Ekkor meghallotta, hogy a lány motyog valamit.

Leguggolt mellé, és akkor végre megértette, hogy mit beszél.

- ...könyörgöm, esküszöm, soha többet nem szólok egy szót se, csak hagyd abba, kérlek... nem fogok sírni, nem fogok beszélni, csak hagyd abba, ne csináld... kérlek, kérlek... - suttogta elfúló hangon a lány, miközben a torkára szorította a kezét. Úgy zihált, mintha kilométereket futott volna, és egész testében remegett.

- Mi a fasz? - szaladt ki Katsuki száján. Egyáltalán nem értette, mi a fenéről beszél a lány, de láthatólag valami nagyon sokkolta, legalábbis erre utalt a rémült-üres tekintete, és az egész viselkedése.

- Hé... hallasz engem? - lengette meg a kezét a vörös szemű arca előtt. - Hé!

- Kérlek... ne fojts meg, esküszöm, rendes leszek...

-HÉ! - üvöltötte Katsuki, és egy laza, visszakezes pofonnal végre magához térítette a lányt, mivel az az ütésre összerezzent, és rémülten megnyikkant.

- Hallod amit mondok?

A vörös szemű megdermedt, majd lassan bólintott, és megemelte a fejét.

- Remek. Mi a fene bajod van? - kérdezte Katsuki.

- Bukko-kun? - kérdezett vissza a vörös szemű. Valószínűleg csak most jutott el az agyáig egyáltalán az, hogy ki is van mellette.

- Ne beszélj hülyeségeket, hanem válaszolj a kérdésre - mérgelődött Katsuki. - Minek jöttél ide, miért viselkedsz idiótán, és miért vagy csurom víz?

A lány szorosabbra húzta a maga köré csavart törölközőt, amit egyértelműen hajszárításra találtak ki, mivel csak a mellkasát tudta eltakarni vele. Pedig a pizsamanadrágja is vizes volt. Ez ruhástól fürdött? Lassan felült, és a térdeit nyakig felhúzta.

- Ashido-san a vízbe dobott - borzongott meg a gondolatra is, és még összébb húzta magát.

- És? Mi van abban? - nézett rá értetlenül Katsuki.

- Félek a víztől.

- Mi van?!

- Félek a víztől - ismételte meg cérnavékony hangon a vörös szemű. - Kérlek, ne kiabálj.

- És ezért jöttél ide? Mert az alien csaj bedobott a vízbe, te félsz a víztől, és minél messzebb akartál tőle kerülni?

- Nagyjából igen.

- És kinek motyogtál? - folytatta a kikérdezést Katsuki, mire a lány ha lehetséges, még inkább összébb húzódott.

- Az apámnak - suttogta a térdeinek, mintha csak azok kérdezték volna.

Katsuki leült mellé, és nekidőlt a korlátnak.

- Az apád börtönben van, nem?

- De igen.

- Akkor meg minek...

- Csak egyszerre villant be az összes olyan emlékem, amiben fuldoklom.

Katsuki megdermedt.

- Egyszer már volt olyan, hogy beleestél a vízbe, és majdnem megfulladtál?

A lány megrázta a fejét.

- Akkor meg? Hogyan másképp fuldokoltál? És hogy volt ebben benne az apád is?

- Víz alá nyomta a fejemet, valahányszor sírtam vagy beszéltem. Így nevelt arra, hogy maradjak csendben.

Erre már nem tudott mit mondani. Katsuki egyrészt elszörnyedt, hogy hogyan képes bárki ilyet csinálni a tulajdon gyermekével, másrészt végre megértette, hogy a vörös szemű miért volt alapvetően ugyanolyan nyers őszinte és csendes, mint az idegesítő unokatestvére. Egyik idiótának sem volt normális gyerekkora, habár a vörös szeműét inkább brutálisnak kellett volna nevezni.

- Tehát ezért vagy alapvetően is csendes...

- Aha.

- És hogyan tudtál legyőzni?

- Az apám edzett is.

- De hát folyton el volt törve a lábad. Hogy voltál képes harcmodort tanulni, mikor járni sem tudsz normálisan?

- A képességem segítségével.

Katsuki hümmögött egy sort. Tehát a csaj képessége az, hogy hallja a körülötte lévők szívverését, és valami más is, minek a segítségével képes mozogni akkor is, ha le van sérülve. Erről viszont úgy tűnt, végképp nem akar beszélni. Lassan kezdett megszáradni, de a haja és a pizsamája továbbra is hideg és vizes maradt. Lehet, hogy ezért húzta össze magát annyira?

- Nesze - Katsuki levette a pólóját, és hozzávágta a lányhoz. Az megriadt a hirtelen mozdulatra, és ijedten megnyikkant, mikor a póló a fején landolt. - Fázol, nem igaz?

- Miért adod nekem? - kérdezte a vörös szemű, és a kezébe vette a ruhadarabot.

- Ha megfázol, megint nem fogsz edzeni, és akkor nem is küzdhetek meg veled rendesen.

- Ó... Igazad lehet - bólintott a lány, majd elfordult, és magára vette a fekete pólót. A haját összefogta a törölközővel, mivel már nem kellett azzal takarnia magát.

- Mindig igazam van - morgott Katsuki. - Nyavalyás vörös szemű.

- Igazából Akaguro Aikának hívnak.

- Nem érdekel - állt fel Katsuki, és a korlát felé fordult. Csak az erdőt látta, és az épület előtt elterülő sík terepet. Tökéletes csend volt, csak a tücskök ciripelését és a fák lombjának susogását lehetett hallani.

- De ne szólíts vörös szeműnek - mondta Akaguro, és ő is felállt.

- Úgy szólítalak ahogy akarlak. Különben is, te se szólítasz a rendes nevemen.

- De nem úgy hívlak, hogy "vörös szemű", vagy "szénaboglya"...

- HAHH?! Te most sértegetni akarsz?!

- Nem! Csak te mindig a tulajdonságok alapján nevezel el mindenkit... kivéve Deku-kunt. Én legalább a nevedet használom, csak félreértettem amikor Ochako-chan először mondta. És a Bukko jobban tetszik nekem, mint a Bakugo.

Katsuki felvont a szemöldökkel hallgatta a magyarázatot. Ezt a kölyköt néha tényleg annyira érdekli mások véleménye, mint őt. Azaz semennyire.

- Tehát... - próbálta kibogozni a problémát. - Neked az a bajod a "vörös szemű" elnevezéssel, hogy köze nincs a nevedhez?

- Nagyjából igen.

- Akkor innentől... Bakaguro leszel.

- Hé!

- Mi van? Ennek már van köze a nevedhez - vigyorgott Katsuki. Néha még saját magát is meglepte a leleményességével. Bakaguro. Tényleg tetszett neki a név, tetejébe még zavaróbb is volt talán, mint a vörös szemű. (A "baka" japánul hülyét, bolondot jelent, Bakugo pedig összemixelte vele Aika nevét.)

Akaguro morcosan hümmögött.

- Jó, mindegy. Ez még tényleg jobb mint a "vörös szemű" - mosolygott a fiúra. - Majd holnap visszaadom a pólódat, Bukko-kun. További szép estét!

Azzal felállt, és bement az épületbe. Katsuki pár percig még bámulta azt a helyet, ahol eltűnt a lépcsőn, majd ő is megindult a fiúk szobája felé.

- Hé, Bakugo! Hol voltál? - támadt neki Kirishima, mikor belépett a fiúkhoz. - És hol van a pólód?

- Semmi közöd hozzá, tüskehajú! - rivallt rá dühösen. Kinek képzeli ez magát, hogy beleüti az orrát a dolgaiba?

Ám amikor Kirishima rákérdezett a pólója hollétére a többiek is furán néztek rá. A bogyófejű súgott valamit az elektromos baromnak, mire mind a ketten úgy néztek egymásra, mint akik nem tudják, hogy sírjanak-e vagy röhögjenek. Deku aggódva pislogott felé, a négyszemű pedig morgott valamit a UA-s diákok öltözködéséről.

Katsuki hanyatt vágta magát a futonon, és igyekezett elaludni annak ellenére is, hogy a többiek még sokáig sustorogtak körülötte.