Te talán nem emlékszel rá, kicsi voltál még, de ott voltam én is a kertben. Tulajdonképpen ebben a pillanatban is ott vagyok, és ott is leszek.

Ádámot addigra már kiírtuk a kódból, odáig viszont még nem jutottunk el, hogy mind sikeresen kimeneküljünk.

Soha nem értettem Istent. Nem tűrte az engdetlenséget, de szinte provokált, mint aki valójában azt akarja, hogy szembeszálljunk vele. Vajon Ő is csak egy báb valaki kezében?

Néhányszor én mentem veletek ki, de akkor más maradt ott a abban a primordiális bunkerben, amit Isten az univerzum legbiztonságosabb intézményének tartott.

Azt gondoltam, hogy a hit, a remény és a szeretet hármasához nem illett oda a harag, disszonanciát okozott. A harag olyasmi, amihez igazából talán csak Istennek van joga.

De akkor rájöttem, hogy te én vagyok. Hogy ti mind én vagytok. Ha erre ráébredsz majd, minden egyszerűbbnek fog látszani.

Még azt kell elmondanom neked, hogy szeretlek. Valószínűleg örökké, ha van olyan.

Éva

Éjjel van, és szükségem volt arra, hogy nagy szavakat használjak epik szövegben. Nem tudom, mi ez, valószínűleg belevetítettem valamit.