Alig bírtam várni harmadik óra utáni szünetig. Nagyon izgatott voltam! Részben azért, mert tudtam, hogy Malfoy és a bandája végre megkapja a jól megérdemelt büntetését, részben pedig azért, hogy újra találkozhassak az ikrekkel. A második emeleti folyosón vártam rájuk, ahogy mondták. Késve, de végre odaértek.

- Szia - köszönt George.

Fogalmam sincs, hogy miből tudom őket megkülönböztetni. Egyszerűen csak tudom.

- Hellóka - ért oda Fred is. - Készen állsz?

- Persze - mosolyogtam rájuk.

Körülnéztek, hogy megbizonyosodjanak arról, senki sem hallgatózik.

- Tehát - kezdte felvázolni a tervet George -, lemegyünk a konyhára, és abban a tálban, amiből a mardekárosok fognak enni, a kuglófokat kicseréljük kanári kuglófokra. Attól kanárivá fognak változni.

- Ha lesz valami, ami miatt a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy terveztük, az sem baj. Vannak még ötleteink - tette hozzá Fred.

- Csináljuk! - mondtam izgatottan.

Elindultak, én pedig ezúttal habozás nélkül követtem őket. Megálltunk egy körtét ábrázoló festménynél, amit Fred megcsiklandozott. A kép elhúzódott, és így láthatóvá tette a Roxfort konyháját. Szemeim elkerekedtek. Rögtön finom illatok csapták meg az orrom, és melegség járt át. A helyiségben házimanók sürögtek-forogtak, és közben halkan dúdoltak.

- Gyere - intett nekem George.

- Uraim - hajolt meg egy manó az ikrek előtt. - Kisasszony.

Több tucat házimanó sereglett oda hozzánk, és kérlelni kezdtek, hogy vigyünk minden ételből. Követtem Fred pillantását, aki észrevette a kuglófos tálakat.

- Melyik tányér fog a Mardekár asztalára kerülni? - bökött a kuglófok felé.

Egy nagyon lelkes házimanó odaráncigált minket az édességek asztalához.

- Ez, uram - sipította.

- Köszönöm.

A manó csillogó szemmel nézett Fred-re, abban reménykedve, hogy még kap valamilyen utasítást a fiútól, aki körülnézett a konyhában.

- Hoznál nekünk egy muffint? - kérdezte, mikor látta, hogy az van a legmesszebb a kuglófoktól.

A házimanó elsietett. Az ikrek körülnéztek, majd villámgyorsan kicserélték a kuglófokat. A manó végül egy helyett három muffin-nal tért vissza.

- Köszönjük - vette el tőle George.

- A kisasszony is vegyen valamit - indult meg felém a lény.

- Ó, én nem kérek semmit... - kezdtem hátrálni. Egyre több házimanó akart rámtukmálni valamit.

George megfogta a kezem, és kihúzott a konyhából.

- Huhh - könnyebbültem meg, mikor kiértünk. - Lassan becsengetnek.

Az ikrek megvonták a vállukat.

- Nem baj. Még lehet, hogy megtréfálunk pár elsőst - mondta Fred lazán. - Szia!

- Ne felejtsd el, hogy nem szabad enned a kuglófból! - figyelmeztetett George. - Később találkozunk!

Megajándékozott egy gyönyörű mosollyal, majd elindult Fred után a folyosón. Vigyorogva néztem utánuk.

Végre elérkezett a várva várt ebéd! Végig az asztalomnál ülőket figyeltem, hogy mikor vesznek már a kuglófból. Az első természetesen Crak és Monstro volt. Mindketten nagy szeleteket vágtak, majd utánuk pár másodperccel Malfoy, Pansy és még több mardekáros is vett. Crak és Monstro elkezdtek köhögni, majd hangos pukkanást hallottunk, és hopp! A helyükön kettő kanári ült. Háztársaimnak elkerekedett a szemük, és próbálták kiköpni az édességet, de már késő volt. Sárga kanárik vettek engem körül az asztalnál. Az egész terem hangos nevetésben tört ki, beleértve engem is. Még néhány tanár is kuncogott alig észrevehetően. Dumbledore felé néztem. Mintha csak másodpercek választották volna el attól, hogy vigyorogni kezdjen. Ekkor McGalagony csendre intette a diákokat, és odasietett az asztalunkhoz. Visszaváltoztatta a mardekárosokat, majd odasúgta nekem:

- Fél óra múlva legyen az irodámban a Weasley ikrekkel.

Jaj. Azt hiszem, bajban vagyunk. Immár újra ember háztársaim felháborodva hagyták el a Nagytermet.

- Ki fogom tekerni a nyakukat azoknak a mocskos manóknak - sziszegte Malfoy.
Mivel láttam, hogy Fred és George az ajtó felé indultak, gyorsan utánuk futottam.

- McGalagony azt kérte, hogy menjünk az irodájába - mondtam nekik.

- Gyere - szólt George.

Tudták az utat a tanárnő irodájához. Gondolom, már nagyon sokat jártak ott. A kezemet kopogásra nyújtottam.

- Szabad! - hallottuk McGalagony hangját.

George előre engedett, ami nagyon aranyos volt tőle.

- Jó napot - hagyta abba a dolgozat javítást McGalagony. - Térjünk is a lényegre. Mind tudjuk, hogy önök elég nagy bajkeverők - nézett a fiúkra -, úgyhogy rögtön magukra gyanakodtam a mai ebédnél. Ami pedig magát illeti, Hollóháti kisasszony, elég feltűnő volt, hogy egyedül ön nem vett a kuglófból.

A francba.

- Mivel semmivel sem tudom bizonyítani, hogy tényleg az önök műve lenne ez az egész, csak pontlevonással büntethetem meg önöket. Negyven pont a Griffendéltől, és húsz a Mardekártól.

Megkönnyebbültem.

- Biztosíthatom önöket, hogy máskor nem fogják ennyivel megúszni. Önök pedig igazán elszégyellhetnék magukat - fordult az ikrekhez. - Egy elsőst belerángatni ebbe?! Szép dolog, mondhatom!

- Nem rángattak bele. Magamtól csatlakoztam - szóltam halkan.

McGalagony szája tátva maradt.

- Pont maga? Aki Hollóháti Hedvig leszármazottja? A nagyanyja a kollégám volt! Most biztos nem lenne valami büszke.

- Tudom - gondoltam magamban.

A nő még vetett ránk egy mérges pillantást, aztán elengedett minket.

- Nagyon sajnáljuk - kezdte George.

- Igen. Nekünk ez rutin, de gondolom, neked nem. Csak fel akartunk vidítani - folytatta Fred.

- Semmi baj - mosolyogtam rájuk. - Én így is élveztem a tréfát. Most viszont mennem kell. Még lesz gyógynövénytan órám.

- Várj egy kicsit! Két hét múlva kviddics meccsünk lesz, a Hugrabug ellen játszunk. Eljössz? - szólt utánam George.

- Persze - mosolyogtam rá.

Elköszöntünk egymástól, én pedig a klubhelyiségem felé vettem az irányt. Ahogy beléptem az ajtón, egy pálca szegeződött rám.

- Tudjuk, hogy te csináltad - sziszegte a pálca tulajdonosa, Pansy Parkinson. Mögötte állt Crak, Monstro és Malfoy. Mindenki minket bámult.

- Mit? - kérdeztem értetlenül.

Kicsit sem féltem.

- Azt a kuglófos kis tréfát - nézett keményen a szemembe.

- És belehaltatok? Nem. Na akkor? - löktem el a kezét, amiben a pálcát tartotta.

Egyértelműen meglepte a reakcióm, de pálcáját gyorsan visszarántotta. Én is kikaptam a zsebemből az enyémet.

- Máskor szívesen párbajoznék veled, Parkinson, de most fáradt vagyok. Bár az igaz, hogy így is legyőznélek.

Ezzel elindultam a hálószobám felé. A lány utánam akart jönni, de valaki megállította.

- Hagyd. Még azt sem érdemli meg, hogy egy mardekáros párbajozzon vele - mondta Malfoy direkt úgy, hogy én is halljam.

A szobámba érve lehuppantam az ágyamra, és sírni kezdtem. Nem azért, mert szomorú voltam, inkább dühös. Bebizonyítom nekik, hogy nem vagyok olyan béna, ahogy gondolják! Egy erőszakos mozdulattal elhúztam a pálcám a hajam előtt, és néztem, ahogy sötétbarna tincseim a padlóra hullanak.