Maria egy kedves hangra ébredt. Nicoll, az egyik fiatal szolgáló keltette fel. Párat forgolódott, majd kinyitotta gesztenye barna szemeit. A kinti fény szürkés volt, a függönyök aprókat lengtek a kis szobában. Egy újabb londoni reggel.. Az utolsó londoni reggel. Maria szomorkodva kelt ki hőn szeretett ágyából, amit majd lassanként nagy porréteg fog eltakarni. Körbenézett szobájában. A polcok, a ruhásszekrény, a kis asztal, a szék... Pár hét és mindent elborít majd a kosz. A csodás házból kihalt épület lesz. Vajon lebontják? Vagy pár év múlva valaki újra beköltözik?
El sem tudta képzelni, hogy abban a házban, ahol ő gyermekből kis hölggyé vált, oda bármikor beléphet egy teljesen idegen család. Az apró udvarban, ahol apjával bújócskázott, ott majd valaki más fog játszani... Borzasztó érzés volt ebbe belegondolni.
De mennie kellett, nem volt maradása. A székről levette az napi ruháját, Nicoll pedig segített a felhúzásában. Ez volt az egyik kedvence. Kék, hosszúujjú egyberuha, elöl egy csodaszép tulipánnal. Nem túl nyitott, nem túl zárt. Utazásra vagy még akár egy színházi estére is tökéletes választás. Aranybarna haja lágy hullámokkal omlott a vállára. Nyakába egy kék szallagot kötött. Így pont tökéletes az összhatás.

Virágos útitáskája a küszöbön várt rá. Felvette és mégegyszer utoljára körbejáratta szemét a szobáján, majd kisétált az ajtón.

Indulnia kellett.

A lovas kocsi már kint várt rá. Egy egyszerű hintó volt, a célnak, hogy vidékre költözik, pont megfelel. Nem szokott hozzá az ilyen egyszerűséghez, de semmit sem tehetett volna ez ellen. Miss Heliotrope a kocsissal beszélgetett.

Maria a mellette felsorakoztatott cselédekre nézett. Mindegyiktől elbúcsúzott. Nem mindenkit ismert név szerint, mégis tudta, hogy nagyon fognak hiányozni. Nem tudta, mi vár rá Holdföldén, hogy milyen házban fog ezentúl élni. Semmit nem tudott bácsikájáról, csak azt, hogy apja édes testvére. Nem csoda, hogy szorongás töltötte el.
Óvatosan lépegetett le a lépcsőn. A kocsis oda sietett hozzá és kedvesen köszöntötte.
- Jó reggelt kisasszony! Sir Benjamin jobb keze, Mr. Digweed vagyok. Én fogom a kisasszonyt és a nevelő nőjét elvinni Holdföldére. Semmitől nem kell tartania ameddig velem van, hölgyem. Én vigyázok önökre! - Biztató mosolya és kedves szavai enyhítették Maria aggodalmait.

Nem volt díszesen felöltözve Mr. Digweed. Látszott, hogy nem Lomdonban él.. Egy egyszerű barna kabát és egy lenge szürkés nadrág plussz egy kalap, amin három sima virág volt.. És ennyi. Mariat egyébként nem zavarta, sőt. Végre valaki, aki a saját stílusát mutattja!.

- Mr. Digweed, örvendek! Maria Merryweather vagyok.
Köszönöm kedvességét, bízom önben!..
Viszont lenne egy.. inkább két kérdésem.
-Csak nyugodtan, kisasszomy!
- Mennyi idő az út és milyen közel van a bácsikám birtoka a természethez?
- Úgy saccolom kisasszony, hogy három óra alatt ott leszünk a bácsikája birtokán, ami egy erdő mellett található. Pár méterre egy kisebb falu is van,de az erdő csak néhány lépésre.- mosolygott Digweed.
Hát ez remek..- gondolta Maria.
- Köszönöm, Mr. Digweed-
Az úr bólintva elvette a csomagokat és a kocsi tetejére helyezte őket.
Maria nagy nehezen beült a hintóba Miss Heliotrope mellé, aztán elindultak.

                         ***

Az utazás kicsit zötykölődve folytatódott, miután a Londoni sima utakat maguk után hagyták.
Földes úton haladtak Holdfölde felé.

Miss Heliotrope sosem bírta a hosszú utakat, főleg azokat nem, amik egy centire is felugrasztották. Szén tablettáit keresgetve morgott az orra alatt.
Marianak sem nyerte el a tetszését ez az út. Szerinte már egy óránál több ideje is mehettek.

Pár perc után inkább belekezdtek a hímzésbe. Ez valamennyire lenyugtatta őket és a figyelmüket is le tudták kötni. Maria egy gyönyörű rózsát varrt éppen, amikor megállt a kocsi. Digweed fütyörészve leszállt és egy nagy vas kapuhoz igyekezett. Zsebéből egy hatalmas kulccsomót vett elő és egyesével próbálgatta a kulcsokat.
Maria kinézett a hintó ablakán, hogy mi tart ilyen sokáig Digweednek, amikor valaki megragadta mindkét kezét. Kiáltott egy hatalmasat, de az idegen nem engedte el. Nem tudta ki foghatta le, mert a kocsi tetején volt az alak. Miss Heliotropenak is tartania kellett az ajtót nehogy a bandita másik tagja bejuthasson.
Maria hirtelen a hatalmas hímző tűjével megkarcolta támadója jobb kézfejét, aki egy fájdalmas sikoltással elengedte őt.
Digweed ebből semmit nem észlelt. Mikor a kaput kinyitotta, az pedig felvontatta magát, visszaült eredeti helyére és egy gyors indulással lelökte a fickót, aki lefogta Mariat. Az nagyot puffant, majd felkászálódva, társával együtt szaladni kezdtek a kapu felé.
Digweed, ahogy áthajtott a kapun, egyből meghúzta a le engedő kart, amivel elzárta az utat a nem kívánatos személyek előtt, akik mérgesen felkiáltottak.

Maria szaggatott lélegzeteket vett és Miss Heliotrope karjaiban pihent. Mind a ketten nagyon féltek. Nem értették, hogy Mr. Digweed miért nem sietett egyből a segítségükre. Ilyen sosem történt velük Londonban.

Az út hátralevő részében próbálták össze szedni gondolataikat és azt, hogy pontosan mi is történt.
Amikor a kocsi ismét megállt, remélték, hogy most már megérkeztek.
Digweed kinyitotta az ajtót és köszöntötte őket Holdföldén.