Csönd van. A legbékésebb, legmámorítóbb csönd. Kürülöttem minden vakító fehérbe burkolózik, testemet finom légiesség veszi körül, s én egyre lejjebb merülök a hívogató nyugalomba. Itt már nincsen tér, a színek simogató játéka is elhalványul. Mintha két világ között lebegnék, csupán átadom magam a semmiségnek. Igen, ezt akarom tenni..

Tudatom mély nyugalmában mocorgó ellenkezést érzek.
Át akar törni, felébreszteni, kiragadni ebből a biztonságból.
És én engedek neki.

      𖤐

Bella arcába víz tódul, a hidegsége azonnal a csontjáig hatol.

Levegő kell!

A hullámok maguk alá temették, a sebes sodrású folyó hihetetlenül mély volt.
Szinte kétségbeesetten kapkodta a felette lévő víztömeget, ahol átszűrődő napfényt látott.

Feljebb kell jutnia!

Tüdeje elszorult, teste megfeszült mikor egy utolsó rúgással elérte a felszínt.
Köhögve csapkodott maga körül, a hullámok egyre tovább sodorták.
Mikor látása kitisztult, tőle távolabb meglátta Ericet, aki a folyó partjához közeli sziklába kapaszkodott s ahogy észrevette, felé nyújtotta a karját.

- Fogd meg a kezem Bella!

A lány maradék erejét összeszedve kinyújtózott, és elkapta a felé nyújtott kezet. Hirtelen nagyot fordult vele a világ, érezte ahogy teste kitör a víz rettenetes fogva tartó erejéből , majd fordulva egyet szilárd talajt ér.

Partot értek.

Kissé szédült még, de lassan megpróbált felülni. Mellette Eric csuromvizesen kapkodta a levegőt.

- Jól vagy? - fordult hozzá, hangjában aggodalom bujkált.
- Azt hiszem igen.. ez.. én.. - Bella megrázta a fejét majd a elfogadta a fiú kezét aki felsegítette a földről - Megmenekültünk! - bökte ki végre, és boldogan mosolygott a társára.

Eric fényes fekete hajából víz csöpögött, a lány pillantása pedig önkéntelenül is lejjebb vándorolt a fiú márvány fehér nyakán és mellkasán. Szakadt, szürke ingje átázva tapadt izmos karjaira és testére, ezzel kiemelve legszebb annak vonalait.

Amikor újra elkapta a fiú pillantását zavartan fordult el, mert eszébe jutott, hogy valószínűleg ő is ugyanígy festhet csuromvizes ruhájában. Karját melle fölött összekulcsolta, és elindult a vízparttal ellentétes irányba.
- Gyere, rakjunk tüzet, hogy megszáradjunk ! - kiáltott vissza Ericnek-Mégsem maradhatunk így..

A fiú mosolyogva követte, és elindultak fát gyűjteni az erdőbe.
A nap magasan delelt, cinkos sugarai át-átfénylettek a zöld lombok között.
Ennek, a meleg időnek és a korhadt gallyakból rakott tűznek köszönhetően ruháik egészen hamar megszáradtak.
Eric elindult, hogy körbenézzen az erdőben, a lány pedig a tűz mellett precíz mozdulatokkal kezdett neki haja befonásának. Elmélázva nézett a fiú távolodó alakja után.
Most, hogy már látta, akaratlanul is felidéződtek benne Eric erős vonalai, és szobor fehérségű bőre...

Vajon  ha megérintené is olyan hideg lenne mint egy szobor? És azok a jégkék szemek..

Gyorsan rázta meg a fejét, válla felett átvetette haját. Hirtelen nagyon hálás volt hogy a fiú nem látja ahogy nyakig elvörösödött.

Igaz, nem rég ismeri, de megmozdított benne valamit. Valami olyat, amiről nem is tudta, hogy létezik. Többet akart tudni erről a bátor és büszke fiúról akit kívül belül értékesnek tartott.

Hófehér inge elszakadt pár helyen, orgonaszínű,vékony tunikáját pedig, melyet fekete ónixberakásos öv fogott össze már rég elvitte a víz. Sóhajtva karolta át magát és gondolataiba mélyedt.

Ez az egész út, a szökések és menekülések, a csata felkavaró látványa és a feszült bizonytalanság amelyet csapata mihamarabbi viszontlátásában érzett rendkívül kifárasztotta. Másra sem vágyott mint aludni egy nagyot.
Azonban ennek még nem jött el az ideje, tudta, hogy mielőbb tudatnia kell Margareth-tel a történteket. A bárónál tett „látogatás" és minden ami utána jött, annyira megviselte a varázserejét, hogy még egy üzenetet sem tudott volna mágiával továbbítani... Egyetlen esélyük az volt, ha utolérik a csapatot.

Már éppen kialudt a tűz, mikor a távolban meglátta Eric magas alakját a vele szemben lévő emelkedő tetején. Széles mozdulatokkal integetett felé.

- Bella! Gyere, találtam valamit! - kiáltott felé.
A lány mellé érve kérdőn pillantott rá, mire az gyöngéden megfogta a kezét és felhúzta maga mellé.  Virágos tisztás tárult eléjük, és a távoli lombok mögött a messzeségben szögletes alakok formálódtak ki. Eric arrafelé mutatott. Bella pillantásával követte  az irányt és a szíve hatalmasat dobbant. Megkerülte a széles fa tövét és a lombok, bokrok között  kikukkantva azt látta amire olyan nagyon számított.

Ez már nem a természet szabályos, nyugodt és őszinte kompozíciója volt .A távolban emberi kéz és lélek munkálta házak sorakoztak a görbe utcák mentén. A gyöngyház színűre meszelt házak tiszta rendjét megdöntötte a koromfekete, szokatlan alakú tetejük.
Anélkül, hogy látta volna, tudta, hogy kovácsolt vaskapun keresztül vezet az út a furcsa bűvösfaluba.

Hiszen járt már itt!

- Ez a Gaudium Villa, Eric! Majdnem elértük a 3. katonai pontot! - boldogan kiáltott fel.
- Hihetetlen! Olyan messzire sodort minket a folyó, hogy végül itt kötöttünk ki.. - Eric nevetve csóválta a fejét - Nos, megnézzük?
- Még szép! - mosolygott Bella és sietve húzta maga után a társát - Olyan régen jártam itt.. Még az első küldetésem alatt! Liam, Taizmu - izgatottan mesélt a fiúnak róluk aki érdeklődve hallgatta.
Sőt, mintha kitalálta volna a következő gondolatait, így szólt:

- Ráadásul, ha jól emlékszem azt mondtad, ez a bizonyos felmenőd is itt élt. Talán találunk róla valamit - vetette fel és úgy tűnt komolyan érdekli a dolog. Örült, hogy ilyen boldognak láthatja Bellát.

Közelebb érve Bella mindent úgy talált ahogyan emlékezett.. Kivéve a kaput. Tárva nyitva állt, s bár az utcák  magukhoz híven kissé kaotikusak voltak,  az egész falut csend uralta. Taizmu egykori fogadója üresen állt. A lány döbbenten torpant meg.

Hol van mindenki?

Feszült figyelemmel nézett körbe de semmi gyanúsat vagy veszélyre figyelmeztető okot nem talált. Széttárta karját és Ericre nézett.
- Nem értem.. Miért nincsenek itt az emberek?

A fiú végighúzta kezét az épület fehér falán, majd az ébenfa ajtófélfán is. Döbbenten nézett fel. Kezén fekete por maradt.

- Ez szén.. - suttogta, majd ránézett a lányra - csak nem tűnt fel először, hiszen ugyanolyan fekete! Gyújtogattak a faluban!
- Hát persze! Hiszen itt is voltak zavargások! Talán pont Clara hívei voltak.. - Bella dühösen nézett körbe - De miért nem roncsolódott meg jobban a falu?

- Mert maradtak néhányan akik így sem menekülnek el! A saját otthonunkból!
Mögöttük egy gyönge hang válaszolt a kérdésre.
Egy idős asszony lépkedett feléjük, haja szürkés, szemei olyan feketék mint a szénpor Eric ujjain. Bella érezte, hogy mágia csillog körülötte.

Egy bűvössel van tehát dolguk.

Előrébb lépett és az asszonyra nézett.
- Hol van a többi lakos? - nem tudta bízhat e benne, de minden információra szükségük volt.
- Jól gondoltátok, az a boszorkány és a nyomorult kutyái voltak.. Megtámadták a falut és kifosztották, persze csak erődemonstrálásként, meg tiltakozásképp. Még hetekkel ezelőtt. Gaudium Villa fontos kereskedőpontja a királynak. Sokan elmenekültek és csak nagyon kevesen maradtunk itt.. Mi tartjuk életben a falut.

- Ez azt jelenti, hogy a királyi hatalom vészesen gyengül - pillantott Ericre Bella.
- Mit ért az alatt, hogy a boszorkány kutyái? - akadt meg Eric egy pillanatra.

Mindketten az idős nőre néztek. Annak tekintetében aggodalom villant.
- Rettenetes élőlények azok.. - suttogta a nő - Démonok , vagy valami rosszabb. Árnyak csupán de szemük úgy izzik mint a vulkán bele!

Bella beleremegett a gondolatba. Ha valóban igaz amit a nő mond, akkor Clara nemcsak fegyveres erőkkel de egyenesen szörnyekkel egészíti ki lázadó csapatait. Bele sem mert gondolni, miket ígérhetett nekik a támadásért cserébe. Ezek a lények nem arról híresek, hogy földekkel és pénzzel lehet őket kielégíteni..

- Mielőbb figyelmeztetnünk kell Margarethéket és  Lady Stellát! Lehet, hogy semmi esélyünk nincsen ellenük! - Bella kapkodva vette a levegőt, ez a hír teljesen felzaklatta.

Eric megrázta a fejét és jégkék szemeivel Bellára pillantott. Nyugalom és magabiztosság áradt belőle.
- Nem lehet Bella.. Napok óta meg sem állunk, látom,hogy te is nagyon fáradt vagy. Muszáj pihennünk egy kicsit - látva a lány tiltakozását megsimította a karját és segélykérően nézett a mellettük álló nőre.

Az mosolyogva méregette őket, majd így szólt:
- Tudok nektek szállást adni, a férjem a helyi bibliotéka tulajdonosa. Mindig van egy szoba fenntartva az épületben, ha sokáig maradna. Ott tudtok aludni. Adok nektek enni és másnap olyan hamar indultok amilyen hamar csak szeretnétek. És egypár új ruha is rátok férne, nem igaz? - a nő kedves ajánlatát Bella sem tudta elutasítani.

Valójában igazat adott Ericnek és hálás volt neki amiért lebeszélte az utazásról, hiszen ő is alig állt már a lábán, annyira fáradt volt.
Miután megvacsoráztak az asszonynál, aki ígéretéhez híven ruhát is adott nekik, elindultak a könyvtárépület felé.
Bella máris jobban érezte magát új, Gaudium Villa letisztultságára oly' nagyon jellemző világoskék, nadrágrészes öltözékében és fehér  csípőjég érő mellényében, melyet ezüstszínű gombok díszítettek.

Csöndben sétáltak az asszony mögött, mígnem a magas épület elé érve Bellának  hirtelen ötlete támadt. Odalépett szállásadójukhoz.
- Nagyon hálásak vagyunk mindenért, és ígérem sosem fogjuk elfelejteni Gaudium Villa örök kedvességét. - felrémlett benne Taizmu segítsége , hogy milyen hálásak voltak neki is. Talán egy nap újra találkozik vele és Liammel..
- Lenne egy fontos kérdésem. Ebben a könyvtárban nincsenek véletlenül jegyzékek a falu néhai lakosságáról? - Bella Ericre pillantott, aki meglepődötten kapta fel a fejét, majd szélesen elmosolyodva bólogatott, hiszen azonnal megértette mire akar Bella kilyukadni.

- Ott segítünk mindig ahol tudunk! Természetesen itt őrizzük az összes jegyzetet a falu alapítása óta - az asszony büszkén húzta ki magát. - A férjemnek rengeteg munkája van ebben. Keresnek valakit?

Bella nagy levegőt vett. Itt van az alkalom hogy megtudja, miképp is  kezdődött a kötődése ehhez a világhoz. Most már készen áll.
- Egy Edmund Luna nevű emberre vagyunk kíváncsiak - felelte határozottan.

A nő arca elkomorult a névre, így Bella hirtelen meg is bánta, hogy ilyen hamar hozakodott elő ezzel. Azonban érezte ,hogy Eric mellélép és finoman megszorítja a kezét.
Az érintésre felgyorsult a szívverése és boldogan rámosolygott.
- Nagyon fontos lenne.. Kérem ha tud valamit, ossza meg velünk - szólt Eric.

A nő lassan bólintott, arca kissé megenyhült.
- Ki ne ismerné itt Edmund Lunát? Hát hogy lehet , hogy sosem hallottak még róla? Nagyjából 150 évvel ezelőtt élhetett, szegény földbirtokosként. Az apja elhagyta a családot, így az anyja egyedül nevelte a fiút. Nagyon fiatalon rohant a végzetébe, halálra ítélték a bűnei miatt. Fenyvestető közelében született, de itt élte le az élete nagy részét, ezért itt érte az ítélet is. Sok lopás és betörés fűződik a nevéhez, a pletykák szerint semmilyen tisztességtelen módot nem vetett meg, csak hogy pénzhez jusson.. A végén azt mondták róla, hogy teljesen beleőrült az egészbe. A tárgyalásán már egyre csak ugyanazt a mondatot ismételgette : „ A kő hazudott nekem!" Vagy valami ilyesmit..

Bella és Eric csendben hallgatták a nőt, nem akarták félbeszakítani. A döbbenet szülte csönd arra késztette az asszonyt, hogy betessékelje őket az ajtón.
- Nem is szeretek erről beszélni, nem szép történet.. Mindenesetre ha többet akartok tudni a könyvtárban megtaláljátok, a lezárt dossziék között. Itt van a kulcs. Reggel nyugodtan hagyjátok az asztalon. - a nő Bella kezébe nyomott egy nehéz kulcsot melynek végeit obszidiánból faragták.

Elbúcsúztak egymástól és Eric becsukta maguk mögött az ajtót. Bella szíve elnehezült.

Hiszen ő akarta tudni.. De erre ő sem számított.

Sóhajtva forgatta kezében a kulcsot, és fáradtan nézett Ericre.
A fiú közvetlenül mellette állt és aggódva figyelte.  Úgy tűnt ,mintha kissé tétovázna, de végül kezével megsimította Bella arcát.
- Jól vagy? Nem kell tovább keresgélnünk, ha nem akarod.

Bella szíve nagyot dobbant. Kezét a fiú kezére kulcsolta és bólintott.
- Most már elkezdtem. És nem tudom adódik-e többet ilyen alkalom. Akármilyen ember is volt Edmund Luna, mindent tudni akarok róla. A véréből vagyok.

Eric komoly arccal nézte őt. Nézte a két mélykék, csillogó szemet, elbűvölte az elszántsága.  Végül bólintott.

𖤐

A nő igazat beszélt. Bella és Eric órákon keresztül bújták a régi iratokat, míg rátaláltak
Edmund Luna jegyzékeire, adataira. Bella különösen érdekesnek talált egyet közülük, mely megemlítette, hogy Edmund Luna bár sosem volt házas, egy Marie nevű nő a szeretője lehetett, de ő még a kivégzése előtt eltűnt a faluból, sőt állítólag még Negromundoból is.

Bella most először sikert érzett. Sosem gondolta volna, hogy valaha kiderül bármi az őseiről, a gyökereiről. A gyökerek, amelyek Negromundohoz kötik.

- Bella.. ezeket ő maga írta! - suttogta ámulva Eric, és Bella felé nyújtott egy kopottas, szakadt könyvecskét, melyből rendezetlenül álltak ki a megsárgult lapok.

A padlón ülve, a sok szétszórt könyv között a lány remegő kézzel nyúlt a viseltes könyvért melyen a következő felirat állt:
„Edmund Luna személyes emlékiratai"

Kinyitotta.
A szöveg sok helyen kivehetetlen volt, mindösszesen kettő bejegyzést tudott elolvasni. Az elsőnél  tinta megkopott, de Edmund karcos írása talán itt volt a legkivehetőbb :

Edmund Luna, március 19.
„ Végre elérkezett az idő, hogy véghezvigyem a tervem, amelyet olyan régóta elterveztem már. Egyetlen nap, és minden bevégeztetik . Megszerzem a kincset, és többé senki sem fog megkérdőjelezni engem. "

Bella remegő kézzel fordított a túloldarla.
Már tudta, hogy Edmund akármit is tervezett, nem sikerült neki, ugyanis alig egy hónappal később elkapták.

Edmund Luna, április 20.
„ Kudarc. Ezek lesznek az utolsó sorok amiket a papírra vetek. Ha megboldogult anyám nem tanít meg írni, talán senki sem tudná meg az igazat. Bűnös vagyok, egy romlott, átkozott lélek. Milyen világ az, ahol ilyen emberek születnek? Ha azt kérdik megbántam -e? Azt felelem, nem. Mindent magamért tettem, és Marie-ért. Most haza kell juttatnom a saját világába. Ott biztonságosabb lesz neki, most, hogy a gyermekemet hordja. Ő lesz az utolsó dolog ami belőlem a világon marad. Ebből a nyomorultból, akit a világ a bűnbe hajszolt. "

Bella nagyot sóhajtva dőlt hátra.
- Marie talán Angliában hozta világra a gyermekét. És az ő leszármazottai pedig- Ericre pillantott. - A szüleim.
- És persze te - mosolygott rá a fiú. - Mit gondolsz?
- Azt hittem nehezebb lesz. De megkönnyebbültem. Lehet, hogy bűnös volt, de talán mégis volt benne valamennyi jóság. Nem lehetett könnyű akkoriban az élet. Annyira most sem az!- nevetett a fiúra.

Bella úgy döntött ezeket az iratokat elrakja, és amint lesz elég ereje, mágiával továbbítja Lady Stellának.
Későre járt már az idő és a fáradtság is teljesen legyűrte. Egyetlen dologra vágyott már csak: aludni.
Eric visszahelyezte az iratokat a helyükre, kivéve azokat amikre még szükségük volt.
Bella ujjaival végigsimított a súlyos obszidián kulcson és gyors mozdulattal lehelyezte a bibliotéka ébenfaasztalára.
Hófehér viaszgyertyáját elfújta, és nyugovóra tért Eric mellé a tágas szobába.
Innentől már csak a hold világított nekik.

✧ ━━━━━━━━━━━━━━━━━━━
Sziasztok! Készen lett egy újabb rész, lassan de biztosan haladunk a történettel! 😅🥰
A képet én készítettem egy AI alkalmazással, remélem tetszik!
Utólag is boldog karácsonyt és boldog új évet mindenkinek!
Hamarosan találkozunk, szép napot!