Rosa Rubnum állt előttük. Haját aranytűvel, szorosan fogta össze,szemei fáradtabbak voltak mint legutóbbi találkozásukkor. De volt bennük valami más is..
A két lány döbbenten nézte, ahogy Rosa, végig tartva a szemkontaktust, megkerüli őket, a szoba ajtajához hátrál, majd ráteszi a tenyerét annak deszkáira. A zár hangos kattanással zárult. Rájuk zárult.

- Rosa.. Mit csinálsz? - Margareth egyre szaporábban vette a levegőt.
Bella mögötte megkövülten nézte a jövevényt, a nyakéket szorosan kezébe zárta.

Rosa hirtelen közelebb lépett a lányokhoz, mire Maragerth ösztönösen oldalához kapott. De a fegyvere eltűnt.

-Enyje, hát így szokás fogadni a barátokat kedvesem? - nézett lesajnálóan a lányra.

- Nem vagyunk barátok - szólalt meg Bella, aki eddig csendbe burkolózott - sosem voltunk.

- Miért mondod ezt ? - Rosa arcáról eltűnt minden tettetett érzelem. Szeme ijesztően villant, és egészen közel lépett a lányhoz.

- Te ölted meg az igazgatónőt. - Bella a lány világoskék íriszeibe nézett. - Csak te lehettél.

Rosa újból elmosolyodott. Lassan hátrált egy lépést, felemelte a karját. Egy mozdulattal kihúzta hajából a tűt, melyet a padlóra ejtett.
Az csak gurult, gurult, majd koppanva állt meg a sarok kiszögellésében. Óriási fehér fény töltötte be a szobát.
Rosa teste árasztotta, de Margareth és Bella a szikráktól szinte alig láttak bármit is. Lassan kialudt a fény, egykori osztálytársuk pedig teljesen megváltozott.
Egész lénye légiessé, áttetszővé vált, vibráló sziluett volt, arc helyett csak két szeme égett, de az úgy mint a tüzes Nap.
Gyönyörű volt, és megfoghatatlan.

Majd ez a forma is eltűnt. Visszahúzódott egy testbe, egyetlenegy női testbe.
Magas volt, ruhája narancspiros, köpenye mint a vulkán, haja szikrázóan szőke. Írisze aranyszínű, ajka vörös. Kísértetiesen hasonlított a Moonlight iskola dísztermében lógó Fény falifestményre. Csak sokkal valósághűbb volt. Vérfagyasztóan valósághű.

Fény létezett. És végig a közelükben volt, anélkül, hogy tudták volna. De honnan is sejthettek volna ilyesmit?

- Ó, igen. Én voltam. Én öltem meg. Ahogy veletek is megteszem majd, de előtte, mivel ilyen kegyes vagyok, hagyom , hogy megtudjátok miért is adjátok az életeteket. Figyeljetek jól, mert csak egyszer mondom el!
- Évekkel ezelőtt vártam a tökéletes alkalomra. Amikor megtudtam, hogy az iskola ismét felfedezőútra indítja tanítványait, annak a bizonyos dolognak a megtalálása érdekében, tudtam, hogy nem habozhatok. Nekem kellett megtalálnom a nyakéket. Bejutottam az iskolába, és mindent szándékosan úgy intéztem, hogy minél hamarabb bejuthassak az Lady Aurora irodájába is. Ki kellett várnom a tökéletes alkalmat.
Tudtam, hogy a nyomokat, ott őrzik, azt amivel ti is idejutottatok. Mikor ketten voltunk, sikerült megmérgeznem Aurórát, és így alkalmam nyílt keresgélni. De sietnem kellett, nem tudtam mikor találnak ránk. Igen, a nyomok előkerültek, és egy levél is, melyben Lady Brown a felfezőútra alkalmas jelöltek listáját álította össze.

-Rájöttem, mennyivel egyszerűbb, ha hagyom, hogy mások találják meg helyettem az amulettet, én pedig addig igyekszem belüről bomlasztani az iskola rendszerét. Hogy miért? Mert ti, boszorkányok vagytok a király első számú védelmezői. Embereket állítottam magam mellé, szökést szerveztem, és nagyon közel vagyok ahhoz is, hogy a nép is az oldalamra álljon. Persze ők csak Lady Clara mágusasszonyként ismernek,de az leszek aki megmenti őket a király meggondolatlan lépéseitől! Uralkodni fogok felettük, és ők hálásak lesznek nekem.
Úgyhogy, kérlek add ide azt az amulettet, mert szükségem van rá, ahhoz, hogy az utolsó hibát is elsimítsam.- nevetve nézett a két lányra - A legendák nem mindig igazak, lányok. Szándékosan zártam drága testvérem abba a tükörbe. De most itt az idő hogy teljesen eltűnjön a képből! Csak így vihetem véghez a tervemet.

Bella remegett a dühtől, mellette barátnője szinte elájult.

- Maga egy őrült! A félelme és a bizalmatlansága miatt két ártatlan is meghalt! És ki tudja hányan fognak még! Ennyire fél, hogy a két országrész szövetkezik? - a lány szemét forró könnyek mardosták. Emlékezett, hogy Taizmu emlétett egy lehetséges egyezményt Kelet- és Nyugat-Negromundo között.

- Hiszem, hogy a király alkalmatlan a feladatra, ha barbárokkal kötne szövetséget!

- Miféle barbárokról beszél? Igen, Kelet-Negromundot erőszakkal foglalták el, de nagyon-nagyon régen, azóta az ott lakók békében élnek! Onnan származik a családom is - sziszegte Margareth.

- Sajnálom, de a lakosok alighanem rám fognak hallgatni, csupán felszínre hozom az évek óta elnyomott feszültséget. De mostmár elég legyen! Bella, add ide a nyakéket! - szemei vörösen izzottak fel, Bella és Margareth a falhoz csapódtak. Órákon belül másodszor kerültek szorult helyzetbe. Lábukra béklyók tekeredtek.

Lady Clara vészesen közeledett feléjük.
Bella a még mindig markolta a Hold amulettjét, de a tükör túl messze volt.
Ahogy a nőre nézett újból fellángolt benne a düh. Ónix most nem él, mindössze alaptalan félelem, rágalmazás, és egy zsarnok akarata miatt.
Abban a minutumban ahogy Clara odaugrott elé, ő elhajította a követ.

Szállt,repült a levegőben majd belecsapódott a tükörbe. Az üvegen pillanatok alatt végigszántottak a repedések, a kékes fény szivárgott belőle. Úgy ahogy azt a látomásában élte meg.
A nő haragosan kiáltott fel, felpattant a lányok mellől és lélegzetvisszafojtva várta a végkifejletet.

Bella a levegőt kapkodva nézett a mellette térdelő Margarethre, aki viszonozta rémült pillantását.

Az üvegből hatalmas erővel kitörő sugár azonnal alakot öltött. Emberi alakot.
Olyan volt mint Clara, ugyanolyan csodálatos erő sugárzott belőle is. A bőre sötét színű, haja kékesfekete. Fején csillagkoszorú. Köpenyét a zodiákus díszítette. Éj volt az.

A két nővér farkasszemet nézett egymással. A feszültség a tapintható volt.
- Clara.. Mit művelsz? - a nő hangja szomorúan csengett.

Húga arca dühösen rándult össze.
- Ez a háború már eldőlt! Ahogy mondani szokták: " Alea iacta est "! - mondta a híres idézetet majd egy fanyar mosoly kíséretében a szikrák felcsaptak a feje felett és eltűnt a szemük elől.

Lady Stella felsóhajtott majd aggodalmasan nézett a két, teljesen megdöbbent lányra.
- Köszönöm, lányok. Nem hittem volna, hogy valaha is sikerülhet... De most menjünk, nem maradhatunk itt. Nektek haza kell mennetek. - mondta,majd kezével újabb átjárót nyitott Negromundoba.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A nap lenyugvóban volt. Bella és Margareth Stella mellett ültek, tekintetük az égboltra szegezve.
Bella egy ideje gondolkodott, majd lassan odafordult a mágusnőhöz. De az már kitalálta a gondolatait.

- Vissza akarsz menni ugye? Elbúcsúzni a farkasodtól. Ez természetes. Vannak dolgok az életben amiket meg kell tennünk, hogy tovább tudjunk lépni és bármit is cselekedni. Hajnalban indulunk.
Az iskolának már küldtem egy üzenetet, a történtekkel, de pihennetek kell, így is rengeteg kérdésük lesz.

- Mit gondol, mit fog tenni most.. Ro..úgy értem Lady Clara?- tette fel a kimondatlan kérdést Margareth.

- A húgom kiszámíthatatlan, de biztos vagyok benne, hogy nem adja, fel. Eltervezte, hogy leváltatja a királyt, és ehhez minden eszközt be fog vetni. Akkor is ha alaptalanok feltételezései. És a boszorkányokon a sor, hogy megvédjék az országot. Egy valamiben igaza van azonban. Fel kell készülnünk egy háborúra..

A szavai után Stella felállt, úgy nézte ahogy előttük a fák közötti messzeségben lebukik a nap, véresre festve a horizontot.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok! Huhh.. Hát sikerült befejezni az első könyvet. Nagyon nagyon élveztem az írását az elejétől a végéig, de még koránt sincs vége a történetnek :D
Remélem tetszett, és hamarosan újra találkozunk🥺🥰
Jelezd a véleményed kommentben✨