A toronyban lángok csaptak fel, a nyelvek körbemardosták a magas márványfalakat, tomboltak, perzseltek, pusztítottak. A tűz perzselő ereje bárkit meghátrálásra késztetett volna. Majd ahogy jött, egyetlen varázsintésre el is tűnt, nem hagyva maga után mást, mint füstöt és kénszagot.
Bella rettegett ettől a varázslattól, és bár a gyakorlóteremben semmi bajuk sem eshetett a márványból faragott falak között, a vörös szikrák, majd a magasba nyúló lángok látványa pánikkal, és félelemmel töltötte el.

- Gyűlölöm a tűzvarázst - mondta a füsttől kissé rekedt hangon Margarethnek, ahogy leült mellé a földre - de muszáj mindent megtanulnunk, ha készen akarunk állni.
- Csak ne lenne ennyire, átkozottul nehéz! - rázta a fejét sóhajtva Margareth - Már a harmadik órája védővarázslatokkal foglalkozunk, és néha azt kívánom, bár sose kellene ezeket használnunk..
- Mind ezt kívánjuk- lépett eléje Miss Lionel, aki az elmúlt napokban hihetetlen kitartással, és türemmel tanította őket - de ahhoz, hogy ezeknek a szörnyű mágiáknak a nevét se kelljen kiejtenünk a szánkon, az kell, hogy béke legyen. Ehhez pedig meg kell nyernünk egy háborút - sütötte le a szemét.

- De tudom, hogy mindenki rettentő fáradt, és félholt boszorkányokkal nem megyünk sokra, úgyhogy ideje pihenni menni, mára vége az óráknak, ügyesek voltatok - csapta össze tenyerét Miss Lionel, és kivezette a lányokat a toronyból.

Az iskolára általánosan nyomott hangulat telepedett. Megtanultak harcolni, ismerték a fegyvereket, sebeket kötöztek, és a legfontosabb varázslatokat is elsajátították, de legbelül mindannyian rettegtek, vajon mire lesz ez elég? Napokon belül megindulnak, hogy biztosítsák a katonai pontokat. Nem szabadott megtörniük.

A szobájuk felé haladva Bella a gondolataiba merült. Nem gondolta volna, hogy ilyen mélyen érinti a téma, miszerint lehetett bárki ebben a világban, aki az őse. Nagyra becsülte, hogy Lady Stella nem kevés akadnivalója mellett is megígérte: segít kideríteni valamit. Különben egyiküknek sem volt könnyű. Naponta hallották a híreket, tudták, hogy vészesen fogy az idő, az idő amelynek leteltével mindannyian közelebb kerülnek életük legszörnyűbb megpróbáltatásához. A gondolat is émelyítő volt, hogy sokaknak ez lesz az utolsó is.

Megrázta a fejét. Elég volt! Most nem gondolhat erre. Pihennie kellett, az agya már így is alig bírta a terhelést. Fáradtan lépkedtek a lépcsőkön, majd a szobába benyitva nem is volt más dolguk, mint mihamarabb lefekeküdni.
Margareth az ágyán feküdve olvasott valamit, Bella pedig hátát az ágynak támasztva, ölében Tenebrissel próbált lehunyt szemmel pihenni. Alexa és Helena csöndben beszélgettek.

Pár óra telhetett el, mikor Bella hangokra rezzent össze. Az aranymedve kiugrott öléből, és néhány szemrehányó pillantás után gömbölyödött össze újra, ezúttal Margareth ruháin. A lány körbepislogott a szobában. Besötétedett, és észre sem vette, hogy egyedül maradt a szobában. A hangok az ajtón túl érkeztek, így hát nehézkesen felállt, és ajtóhoz lépve kikukantott rajta. A folyosó végén, a lépcső tetején kisebb csoport gyűlt össze. Lady Stella gondterhelt mozdulatokkal magyarázott valamit. A tömegben Bella kiszúrta barátnőjét, és odasietett hozzá.

- Margareth! Mi.. Mi történt? -kapkodta a fejét, kicsit arrébb vonva a lányt a boszorkányok köréből.

- Ne haragudj, hogy nem ébresztettünk fel, de mi sem tudtuk, hogy miért kellett idejönnünk. Nos, most már tudjuk.. - Margareth idegesen pillantott félre - Levél jött, jelentést kaptunk a határokról. Clara csapatai nagyon közel merészkedtek, sokkal hamarabb mint vártuk.

- Te jó ég.. Ez direkt lehet? Vajon tudják, hogy még nem áll teljesen biztos lábakon a hadseregünk?

- Lehetséges.. Annyi biztos, hogy előbb indulunk, nincs mit tenni - Margareth pillantása összeakadt Belláéval, és hirtelen érezték,mindketten érezték azt az apró lángot a lelkükben, ami lehetett elszántságé, de magáé a félelemé is.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Huszonnégy óra. Huszonnégy óra állt rendelkezésükre az indulásig. Az induló három csapat megkapta az utasításokat, a lovaik felnyergelve vártak, felöltötték speciális védőruhájukat. Ezen a júniusi reggelen Bella és Margareth a parkba mentek átbeszélni a legfontosabb teendőiket.

- Szóval.. Először is Helena itt marad Lady Stellával, mi pedig Lyra és Debby csapataival indulunk, hogy aztán a katonai pontoknál szétváljunk - dobolt ujjaival a különleges fekete bőrből és lenvászonból készült nadrágján - Amikor az elsōt eléri az alakulat,meg kell gyújtani egy különleges fának a törzsébe rejtett kōoszlopot, ekkor kialakul az elsō védelmi lánc. A tovàbbi pontok ugyanígy mūködnek. Ha egy làng megsemmisül, a védelmi vonal még épen marad. Ahhoz, hogy az egész megszūnjön, mind a négy làngot meg kell semmisíteni - sorolta mindazt, amit Lady Stella elmagyarázott nekik.

- Tehát az oszlopokat egyenként kell meggyújtani, és megsemmisíteni is. - bólogatott Margareth - Lyra csapata a második pontot kapta, innen Debbyvel mi megyünk tovább, majd miután ők is elfoglalták a helyüket, az utolsó szakaszt mi foglaljuk el. Aztán csak annyi a dolgunk, hogy a mágusnőkkel, és a védőállatokkal visszaszorítsuk a délről észak felé haladó Clara seregeit - tette hozzá Margareth.

- Jólvan, azt hiszem minden világos, most itt az ideje, hogy megnyugodjunk kicsit - sóhajtotta Bella, ahogy körbenézett a parkban. Korán volt még, körülöttük a szél fiatal harmatcseppekkel játszott, miközben a nap halványra színezte az eget - Olyan szép itt minden! Hosszú ideig nem látjuk, talán körbesétálhatnánk - vetette fel az ötletet Bella. Tekintete a mellettük húzódó erdőre vetült. A lombok között, valahol mélyen, a többi farkas között nyugszik az ő Ónixa is.. Vajon mit szólna most, hogy idáig jutottak?

A két lány derülten járta be a parkot, a ligetet, nevetve vonultak a cédrusok alatt, felderítették a birtok hátulsó területén található vidám patakot, amely fölött fahíd ívelt. Ez a reggel olyan boldog volt, talán még sosem érezték ilyen jól magukat, mióta visszatértek a küldetésükről.

Miután kiszellőztették a fejüket, kis idejük maradt csak az indulásig. Sietve átvágtak a parkon, majd a kapu előtt gyülekező csoporthoz csatlakoztak. Lady Stella büszkén állt előttük, úgy tűnt, eljött az utolsó beszélgetés ideje.

- Hihetetlen, hogy erre a napra készülünk, de tudnotok kell, hogy tökéletesen bízom bennetek, és ha ti is bíztok magatokban, nem történhet semmi baj. Viselkedjetek egy csapathoz méltóan, mert csak így győzhetünk. Sok sikert lányok! - Lady Stella mosolyogva búcsúzott tőlük.

Mielőtt azonban Bella is felülhetett volna a lóra, odalépett hozzá.
- Bella, tudom, hogy talán nem ez a legmegfelelőbb alkalom, de szeretném ha tudnád, hogy sikerült kiderítenem valamit.
- Micsoda? A családomról? - Bella szeme kikerekedett,erre álmában sem gondolt.
- Azt hiszem, ő az első ismert felmenőd Negromundóban. 150 évvel ezelőtt élt, a neve pedig.. Edmund Luna volt.

- Edmund Luna - ismételte a nevet ámultan a lány - Sosem hallottam róla.

- Nos, nem csodálom. Nem valami hosszú az élettörténete. Ha jól értelmeztem, fiatalon meghalt, ugyanis lopás miatt kivégezték. Utolsó éveit Gaudium Villában élte le, de többet sajnos nem tudni róla - rázta a fejét Lady Stella.

- Uram Isten.. Ez valóban nem valami boldog történet. De nagyon köszönöm, hogy elmondta. Sokat jelent - mosolygott Bella búcsúzóul, majd lovával felzárkózott a sor elejére. Elindultak. Mikor elhagyták a birtokot, hátrafordulva még látta, ahogy az egyik fatörzsben felizzik a láng,megalkotva az első védelmi láncot. Megtették az első lépést. Most már nincs visszaút.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A csapat gyorsan haladt. Már csak félnapnyi lovaglásra voltak a második katonai ponttól, Lyra csapatának állomásától és már egész későre járt. Leginkább erdőn keresztül vezettett az útjuk, illetve átkeltek egy kisebb forrás felett is. A tájat emlkézetükbe vésve, kitartóan haladtak, várták, hogy elérjék a jeleket amelyeket a határ közelében lévő mágusnők hagytak nekik. Tudták, hogy a fára csavart éjsötét kendő azt jelzi : hamarosan megérkeznek.
Bella az úton elmesélte Margarethnek amit Lady Stellától megtudott.

- Szerinted lehet valami nyoma még?- nézett rá Margareth.
- Nyoma? Úgy érted, hátha tudni róla valami mást is, ezeken az információkon kívül? Nem tudom, de talán nem kizárt.
- Nos, én mindenesetre Gaudium Villában néznék körbe, ez az egyetlen támpont - javasolta Bella barátnője - bár mostanában aligha lesz időnk ilyesmire, szívesen visszamennék oda. Nagyon rég láttam Liamet.
- Ó igen, a kis Liam és Taizmu - mosolyodott el Bella - Nekem is hiányoznak.

Ebben a pillanatban Lyra lova lefékezett előttük.
- Nézzétek! Ott a fán! - kiáltott a csapatra - A kendő! Hamarosan beérkezünk a táborba.

És valóban, bár a nap lenyugtával a szürkület erősödött, a fán kivehető volt a kendő.
Lyra azonban megtorpant. Hátrafordult, és nyugtalanul vizslatta a mögöttük lévő feketeséget.

- Baj van Lyra? - kérdezte Bella.
- Szerintem.. Hallottam valamit - suttogta, a csapat mögé mutatva.
- Várj csak, megnézem - szólt neki a lány - Menjetek tovább! - kiáltott még vissza, majd megfordította lovát és kikerülve a többi lányt, a fák sűrűjébe vágtatott.

Egy pillanatig azt gondolta, csak a képzelete játszott vele. Vissza akart fordulni, mikor elállt a lélegzete. A távolban, megannyi apró lámpás közeledett feléje az úton. Dübörgő hang vette körbe a fényeket, majd rengeteg lovas alakja rajzolódott ki előtte. Katonák.
És nem éppen voltak barátságosak.

Bella iszonyatos gyorsasággal húzta meg a kantárt, hogy figyelmeztethesse a többieket. Átvágott a bokrokon, a lova patája alig érintette a földet. De sajnos nem volt elég gyors.

Margarethék szerencsére észrevették, hogy üldözik őket, így Lyra vezetésével nekiiramodtak a határnak, hogy minél előbb átérjenek a biztonsági láncon.

- Siessetek! - üvöltötte Bella, ahogy csak kifért rajta. Tudta hogy nem érheti utol őket, de reménykedett, hogy nekik sikerült átjutniuk.

Hirtelen két lovas érte utol, hatalmas állataik, ezüstösen fémes színűek és vehemensek voltak. A lány azonnal felismerte őket : Ezek Vasszárnyúak. A fekete lovagok repülő lovai!

Már semmit sem látott elmosódott alakokon kívül, körülötte zúgott a szél, majd hirtelenjében iszonyatosat fordult vele a világ. Testébe fájdalom hatolt, nem látott, nem hallott, de érzete, hogy felrángatják a hideg földről ahová zuhant, és fejére zsákot húznak. Ezzel pedig végleg elvesztette az eszméletét.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok! Öhm.. Na igen, kicsit régóta nem volt új rész. De szeptember óra rengeteg dolgom van, bár azért fokozatosan írogattam magamnak vázlatokat, és összeállítottam a történetet, nagyon nehéz.
Na mindegy is, igyekszem gyakrabban hozni, a következő fejezet már meg is van írva, csak néhány simítás fér még rá :))
Remélem, hogy azért tetszett, mindenképp írd le a véleményed, fontos a visszajelzés❤
Utólag is boldog karácsonyt mindenkinek, hamarosan pedig 2023✨