A két ló patája hangosan koppant az utca sima kövén. Megérkeztek a falu határába. Kovácsolt vaskapu alatt haladtak át, amikor eléjük tárult Gaudium Villa pompája. Megannyi fehérre meszelt, mégis gyöngyházasan csillogó ház, mérnökileg lehetetlen pozíciókban és formákban állt előttük. Az utca egy ideig egyenesen folytatódott, majd ezerfelé ágazott el. Hatalmas épületek, a szénfekete  tetőkből újabb emeletek, tornyok magasodtak.

Bella segített Liamnek kiszállni a nyeregből, amíg Margareth körbenézett, hogy hol tudnák lerakni a lovakat, és élelmet szerezni. Hamarosan találtak egy fogadót ahol volt istálló, és beszerezhettek minden szükséges dolgot.
Amíg Liam a szobában aludt, a lányok az ebédlőben beszélgettek.

- Most mi lesz? Azt a kisfiút kidobta az apja. Mi küldetésen vagyunk, nem tudjuk garantálni a biztonságát. - nézett fel aggodalmasan Margareth. - Az iskolába csak nem vihetjük!

- Tudom jól.. De biztosan nem fogom egyedül hagyni. Találnunk kéne valakit aki befogadja, legalább csak addig amíg vissza nem jövünk.

-És ha van itt egy árvaház? Nincs szívem oda vinni, de ha muszáj akkor..

Ekkor váratlanul odalépett hozzájuk egy nő. Középkorú lehetett, fekete haját aranykarikákkal fogta össze. Zöld ,indiai ruhát viselt, narancsos kendővel, ami kiemelte mandulaszínű bőrét. Mosolygós, vidám arca volt, fekete szemei csillogtak.

- Leülhetek? - kérdezte óvatosan. - A fogadó tulajdonosa vagyok, itt lakom egy melléképületben.Titeket Margarethnek és Bellának hívnak ha jól emlékszem. Meghallottam hogy miről beszéltek, talán tudok segíteni. Taizmu vagyok.

A lányok egymásra néztek. Nem tudták megbízhatnak e az idegenben. Azonban a megoldás lehetőségét nem szalaszthatták el. Bella hátradőlt a széken és megszólalt.

- Ülj csak le nyugodtan! Hogy tudnál segíteni nekünk?
- A gyerek akivel jöttettek.. Liam a neve igaz? Nos, én szívesem befogadnám. A férjem meghalt és a gyerekünket is korán elvesztettük. Legalább ha csak addig marad amíg dolgotok van, boldogan vigyáznék rá. - Taizmu reménykedve nézett rájuk.

Belláék megsajnálták a nőt, kinek a szeméből most csak úgy sütött az őszinte gyász és fájdalom.

- Jobb lesz neki veled Taizmu. Köszönjük neked, tényleg. Liam is örülni fog, nagyon tetszett neki a falu. - mosolygott rá a lány.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Délután a lányok úgy döntöttek, tesznek egy sétát a városban. Taizmu említette hogy van egy vásár is, ahol csupa érdekes dolgot lehet venni.
A téli utcákon valóban álltak fabódék, mindenféle árut kínálva. Az árusok nyakában mind lila színű kendő volt.

- Szerintem váljunk szét, és úgy nézzünk körül. Ha találunk valamit ami segíthet, bármilyen nyom vagy eszköz, akkor úgy egy óra múlva találkozzunk a fogadó előtt. - javasolta Bella.

A kis utcán keresztül egyenesen a térre ment, ahol sok ember gyülekezett a különböző kör alakban kialakított standoknál. Ez a  falu egy bűvösfalu volt, tehát a lakói nem rendelkeztek olyan nagy varázserővel mint mondjuk a boszorkányok vagy  a lovagok, de távolabb is éltek ezektől a területektől, és saját magukat tartották fennt.

Bella látott árusokat akik varázscikkeket árultak, esetleg ruhákat, bájitalokat, különböző ételeket. A tértől nem messze játékok zajlottak, és szólt a zene. A vidám hangulatot még a zord idő sem tudta elrontani.

A lány összehúzta magán a hosszú kabátját, és közelebb ment egy pulthoz.
Elsőre nem tudta eldönteni mit is lehet ott kapni. Nem volt olyan egyértelmű mint a többi. Teljesen különböző tárgyak, díszek, anyagok sorakoztak ott. Bella azonban észrevett egy portékát, ami teljesen lekötötte a figyelmét.
A pult mögött egy sötétkék csuklyába burkolózott alak ült. Észrevette , hogy a lány nézelődik és felé fordult. Egy a huszas évei végén járó férfi lehetett.
Búzaszínű haja, sötétzöld szeme , és meggyőző mosolya volt. A nyakában ott táncolt egy lila kendő.

- Segíthetek széphölgy? - vigyorgott rá, amitől Bellának görcsbe ugrott a gyomra.

- Nagyon érdekes dolgokat árul, csupán kíváncsi voltam és megnéztem.

- És már nem kíváncsi? - fürkészte az árus továbbra is vigyorral az arcán.

-De.. De igen! Az a kártya, ott, az az arany szegélyű mire szolgál? - tette fel a kérdést a lány. A kártyalapra nézve olyan furcsa érzése támadt, a kezébe akarta fogni, olyan csalogatóan csillogott..

- Áh, látom az ön figyelmét is felkeltette.. Nos igen, a varázsműtárgyaim között ez egy igen értékes darab. A Kérdések Kártyájának nevezik. Állítólag ha ráírod azt a dolgot amire a legjobban kíváncsi vagy, elárulja neked a választ! De minden ember csak egy kérdést tehet fel, különben a kártya bosszúja fogja üldözni! Higgyen nekem, ha okosan bánik vele, élete legnagyobb kérdésére is választ kaphat. - a  szöveg végére az árus olyan áhítattal beszélt a kártyáról, hogy Bella már már kalapot emelt a színészi tehetség előtt.

Ugyanis ebben a helyzetben máskor, egyszerűen betudta volna egy kereskedő meggyőző beszédének, ami természetesen nem több mint átverés. Azonban most ez más volt. Érezte.

- Mennyit kér érte? - szögezte fel a kérdést.

- Hát, nem is tudom, én itt nem pénzzel kereskedem. Sokkal inkább cserével..Ha van valamije, amit elfogadok a kártyáért, viheti!

- De hát nálam nincs más, csak pénz, mit adhatnék? - Bella csalódottan nézett maga elé. Ekkor vette észre hogy a férfi hirtelen odalép elé. A pillantása a lány mellkasára esett. Kezével óvatosan felemelte a boszorkány nyakékét.
- Micsoda rendkívüli darab! Egészen elképesztő megmunkálás. Mit gondol hölgyem ezért cserébe elfogadná a kártyát? - ismét mosolygott egyet.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Öt perc múlva Bella a zsebében a szerzeményével indult, vissza a fogadóhoz. Sajnálta a nyakláncot azonban biztos volt benne hogy a kártyával sokkal többre megy. Már ugye ha az árus  nem verte át.
- Hogyha képes volt hazudni, magam megyek vissza és verem be a vigyorgó képét! - gondolta.

Nem volt sok ideje elmélkedni, ugyanis félúton belebotlott a felé lélek szakadva rohanó Margarethet.

- Jesszusom Margareth, jól vagy? Mi történt? Várj, állj meg kicsit jó? Fújd ki magad.
- Én.. én egészen idáig futottam.. Találtam egy tegnapi újságot, ezt nézd!
Felmutatotta cikket.

Az újság 12 diák szökéséről számolt be. A Moonlight iskolából! A képeken az iskola és annak jelvénye volt látható.
De ami Bellának a legjobban szemet szúrt, az az eltűntek neve közötti legismerősebb:
Rosalia Rubnum.
- Mi a fene? - nézett döbbenten Bella a barátnőjére.
- Nem tudom..Gyere menjünk inkább vissza a fogadóba! Te találtál valamit? -torpant meg Margareth.

De még mennyire, hogy talált.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok! Utólag is boldog karácsonyt mindenkinek! 🥰 Remélem tetszett ez a rész, a szünetben felszabadult egy csomó időm, úgyhogy még a jövő hétre ígérhetem a könyvem első részének befejezését! ☺