Bellának fogalma sem volt róla, mennyi idő telhetett el. A rabszállító belsejében lekerült fejéről a zsák, de az apró fémnyílásokon keresztül csupán egy kis halvány fény szűrődött be. Valószínűleg már felkelt a nap.
A lány összekötözött teste megborzongott, érezte, hogy határozottan megváltozott a levegő. Más vidékre érkeztek. Az üldözéstől még mindig kábán próbált felülni, és összeszedni a gondolatait.

Miért fogták el a fekete lovagok? Hova készülnek?

Mivel válaszokat nem talált, igyekezett megnyugodni, és információkat szerezni. A sötétségbe meredt, és becsukta a szemét.
A körülötte lévő világra koncentrált..

Szárnycsapások.. Nagyon-nagyon messzi, de lehet hallani ahogy szelik a levegőt. És ott a szél, ahogy zúg.És az út.. Nem zörög a kocsi!

Abban a pillanatban, ahogy a lány ráeszmélt, hogy repülnek, egy erő hátrataszította, ő pedig a rabszállító vasfalának csapódott. Most már hangokat is hallott, több egymást követő kiáltást, fojtott beszélgetést, majd fegyvercsörgést, mint mikor egy katona vigyázba áll.

Hamarosan a zajok felerősödtek, ő pedig feltápászkodott, ugyanis fény áradt be a kocsiba, amikor a nyikorgó vasajtót kitárták. Bellát elvakította a hirtelen napfény, kezét a szeme elé kapta, de akkor egy sötét öltözékű fegyveres megragadta, és kirángatta börtönéből. Köteleit szorasabbra húzták, míg ő döbbenten körbenézett. Rettentő messze lehettek. Egy kopár erdőszélen álltak meg, a levelek színtelenek és halottak voltak a nyári évszak ellenére. Az ég szürke, a levegő csípős, csizmája alatt a fű száradt volt. Mellettük egy rideg kővár magasodott.

- Hol vagyunk? Mit csinálnak? - szegezte az egyik őrnek a kérdéseit, aki azonban erőszakosan megfogta a karját és a többi katonával a nyomában magával hurcolta az épületbe. A várkapun áthaladva négyzet alapú udvarra értek, ahol Bella feltekinktve észrevette a kőfal magasságát, a falépcsőket, és a fegyveres lovagokat. Határvár volt tehát, bizonyára a Fekete Lovagrend egyik birtoka.

A katonák elvezették termetes lovaikat, majd egy ajtóban álló őr intett, mire Bellát bevitték a vár beljesébe. A lépcsők recsegtek alattuk, ahogy egyre lejjebb értek. Lassan eltűnt a fény, a fekete egyenruhás férfi fáklyát vett a kezébe és végigvonszolta a lányt hűvös és mocskos pince folyosóján. Mozgása durva volt, az arcát sebek borították. Bella szinte beleütközött, mikor hirtelen megállt egy cella előtt, kitárta ajtaját és belökte rajta. Ahogy a földön puffant, még hallotta, ahogy megszólal :
- Fél óra múlva kihallgatunk.
Majd elment.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Bellának fél órája volt arra, hogy kitalálja mit csináljon. Még mindig sokkolta a támadás, de azt is tudta, hogy csupán ővele semmire sem mennek. Margarethék átjutottak az első ponton, nekik nem eshetett bajuk.
Ha pedig őt akarják vallatni, azzal ugyan próbálkozhatnak, egy árva szót sem fog mondani..
Körbenézett a rideg cellájában, ahol az apró kőpriccsen kívül semmi volt.
Valahogy ki kell jutnia innen!

Nem tűnődhetett sokat, ugyanis négy-öt katona érkezett vissza, tekintetük semmi jót nem ígért. Az udvaron át, egy másik szárnyba kísérték, ahol a lépcső tetején egy homályos szobában találta magát. Dolgozószoba lehetett, íróasztallal ,poros szekrényekkel,könyvekkel, és dohos szőnyeggel.
Körülnézni is alig tudott, egy lovag megfogta, és egy székhez kötözte, ami határozottan nem volt kellemes élmény. Ezután megfordult, kivonult a szobából, és egyedül hagyta.

Bella legalábbis azt hitte. Az ablak árnyékából egy magas, középkorú férfi lépett elé. Megállt az íróasztal előtt, és egészen közel hajolt hozzá. Szürke szemei ravaszul csillogtak. Kajánul elmosolyodott majd meghajolt előtte.
- Engedje meg, kishölgy, hogy üdvözlésképpen én hajoljak meg, tekintettel a maga helyzetére, - gyúnyosan pillantott a kötelekre - a Báró vagyok , a Fekete Lovagrend főparancsnoka!

A Báró megkerülte az íróasztalt, leült a kopott bársonyszékre, majd rászegezte a tekintetét. Ezúttal félelmetesen csillant.
- A bemutatkozást illik viszonozni! - vetette oda neki.
Miután látta, hogy Bella egy szót sem szól, felpattant a székből, zsebéből fényes tőrt húzott ki és a lány torkának nyomta. Fegyvere markolatát vörös rubinok díszítették.

- Akkor kezdem én! A neved Bella Luna, és Stella mágusnő 4. hadtestét vezeted, egészen a Széneai medence végéig. A társad Margaretha Ashley és összesen két hetet kaptatok, hogy elérjétek a katonai pontokat - sorolta a Báró, s mivel látta, hogy a lány döbbenten néz rá, felkacagott.

-Te sem gondoltad komolyan, hogy nincsenek kémek a ti csodálatos alakulatotokban? Bizony.. Valaki elárult titeket. Azonban én többet szeretnék.. Hányan vagytok, kik támogatnak, mennyi fegyveretek van? - a Báró a hideg tőrpengét a lány mellkasáig csúsztatta, egészen a szíve fölé.

- Felőlem meg is ölhet. De sosem mondanék el semmit sem maguknak! Semmit! - rázta a fejét Bella, akinek a dühtől és a csalódottságtól könnyek gyűltek a szemébe.
Ekkor a főparancsnok tőrével szétvágta köteleit, majd torkon ragadta, és teljes erőből a padlóhoz vágta. A lány feje nagyot koppant a padlón.
Egy pillanatra homályossá vált a szoba..

- Ha a szép szó nem segít, majd beszélsz máshogy. Százados! - üvöltötte, mire nyílt az ajtó, s a sebhelyes arcú katona belépett rajta.
- Parancsára, uram!
- Rúgja meg! - utasította a Báró.
- Hogyan, uram?
- Jól, hallotta, rúgjon bele, de úgy rendesen! - mutatott a padlón heverő lányra.

A katona pár pillanatot várt, majd Bellához lépett, és kemény csizmájával belévágott. Egyenesen a gyomrába. A lány összegörnyedt a padlón, de már jött a következő ütés. Felkiáltott fájdalmában, érezte, hogy a bokája kifordul. Ekkor a mellkasa alatt érte az újabb ütés, fájdalmában felnyögött.. Sajogtak a bordái, tudta, hogy ebből nehezen fog felépülni. Mégis megmakacsolta magát. Felkúszott a székre, próbált visszaülni, de a Báró elkapta, és akkora pofont adott neki, hogy a vér kicsordult az orrából.

Ekkor a százados aki már távozott a szobából, most visszatért, nyomában egy másik alakkal.

- Méltóságos uram! A fia, az ezredes úr van itt.
A főparancsnok mit sem törődött vele. Megfogta Bellát a karjánál fogva és a székre lökte.
- Tudod mit? Mondok én neked valamit.. Nem véletlenül vagy ám itt, nemám! Nem is olyan rég, egy megnyerő hölgy keresett fel, aki rengeteg pénzt ajánlott, ha elfoglak, és neki adlak. A neve Lady Clara, lefogadom, hogy ismered - sziszegte - Biztosra veszem azt is, hogy ha ő kényszerít, neki már beszélni fog a szád! - azzal intett a századosnak, hogy vigye vissza a lányt a cellájába.

Bella alig hitte amit hall..
Clara tudott róla hogy erre indulnak, és képes volt a Fekete Lovagokkal elfogatni! Torka összeszorult, mikor oda sem nézve feltette a kérdést.
- Gondolom a hölgy azt is felajánlotta hogy a felkelésébe is szívesen elfogad katonákat..
- Lámcsak, tudsz te beszélni! De nem tévedsz.. Megegyeztem vele. Földet és birtokot ígért cserébe, ha segítek fellépni a király ellen.Sokkal jobban megéri ez mint..- kezdte de nem tudta befejezni.

Az alak, aki a századossal érkezett, most előrelépett.
- Hogy mit műveltél? - hangja döbbenten csengett.
- Ugyan már, Eric! Tudod jól hogy a király mire készül! Nem értek egyet vele.. És emellett jóval több birtokot kapnánk, mint amennyit tőle kaptunk! Magasabb rangú nemesek lehetnénk!

Az ezredes közelebb lépett a Báróhoz. Jeges szemeivel apja kegyetlen tekintetét kutatta.
- Teljesen megőrültél? Esküvel fogadtál hűséget a királynak! Amit teszel az felségárulás! Ezzel mindenkit veszélybe sodorsz! Meddig akarsz elmenni még?- kiáltotta feldúltan.

Bella a beszélgetés további részleteit nem hallhatta, mert a százados kivitte a toronyból. Vasmarokkal szorította a pincébe vezető útig, majd rácsapta a cellaajtót.
A lány fájdalmak közepette húzta össze magát. A nedves és rideg falhoz kuporodott, próbálta összeszedni gondolatait. Nem tudja hol van, nem tudnak érte jönni. A lába pedig megsérült, ezzel biztosan nem jut sehova.
Kimerülten és reményvesztetten döntötte a hátát a falnak, majd lassan lehunyta a szemét.

Teltek az órák, már bőven éjfél után járt az idő. Bella léptek zajára kapta fel a fejét. A hangokból arra következtetett hogy egyedül van az illető, ami meglepte. De abban a pillanatban jeges rémület fogta el, amitől gombóc képződött a torkában. Mi van ha Clara az? Ahogy a báró ígérte?
Minden erejével azon volt hogy lenyugodjon. A léptek egyre közeledtek. Bella a cella sarkába húzódott, a félelem hatására pedig elhatározta, hogy, akármennyire is nehéz, megragadja az utolsó lehetőséget a szökésre.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész, igyekszem hamar hozni a következőt! A véleményeteket írjátok le kommentben🥰 Szép estét mindenkinek!