Bella tanácstalanul forgatta kezében a kis papírt, majd végül erőt vett magán, és úgy döntött elutazik a papíron szereplő városba, hátha akkor közelebb lehet a megoldáshoz.
Sietősen elhagyta az utcát és a vonatpályaudvar felé vette az irányt. A magas lépcsősoron felsétálva elé tárult Anglia nyüzsgő rétege. A gőzmozdonyok mellett sípszó harsant, tweed zakós vagy ballonkabátos férfiak, karjukon válltöméses, hosszú ujjú kabátot viselő hölgyeikkel siettek előre, kiknek csigákba fésült haja redőzött tetejű posztókalap alól kunkorodott ki.

A jegypénztárhoz érve letámasztotta kopott bőröndjét.

-Jó napot! Egy vonatjegyet szeretnék Gloucestershirebe-mondta a jegyárusnál. Elővette a papírjait és azt a némi pénzt ami a jegyre még elég volt.
A férfi unottan méregette a lányt, és mivel a papírjai stimmeltek, átadta a jegyet majd megszólalt:

- A 2. vágánynál szálljon fel úgy 10 perc múlva. Viszont látásra! - intett a lánynak.

Bella gyorsan vette föl a bőröndjét majd elindult a peron felé.Hamarosan gőz szállt fel, a vonat  megérkezett, ő pedig elindult felé.

Egy pillanatra még megállt és visszanézett még a nyüzsgő londoni utcára.Visszagondolt arra a sok évre amit itt élt, és arra hogy valójában egy egyszerű álomra alapozva vágna neki a vakvilágnak. De ekkor eszébe jutott az árvaház is, a sok rossz emlék amelyek tönkretették a boldogságát. Gúnyos mosolyra húzta a száját és megrázta a fejét. Bárhová is készül menni, biztosan jobb lesz mint ott ahol eddig volt! Hiszen most már végre ő irányítja a sorsát.. Hinnie kell abban, hogy létezik egy új remény!

Gondolatmenetét a kalauz szakította meg.

-Nem akarom zavarni kisasszony de a vonat indulni készül, és úgy látom ön is fel szeretne szállni - szólt.

- Oh, hát persze, köszönöm! - sietett fel a lány a vonatra.

Beült egy fülkébe, lepakolt majd fejét az ablaknak döntötte és úgy nézte az akkor már távolodó peront. Még egy utolsó pillantást vetett a londoni pályaudvarra, de akkor már biztosan tudta, hogy soha nem tér vissza ide...
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
3 óra múlva éles füttyszóra pattantak fel Bella szemei. Megérkezett! Felkapta a bőröndjét majd izgatottan leszállt a vonatról. A gloucestershirei pályaudvar egészen máshogy festett mint a londoni. Kevesebb ember volt ott, és valahogy a levegő is megváltozott. Talán Bella csak azért érezte így, mert még soha nem járt Anglia ezen részében. Valahogy minden vidámabbnak tűnt.

Úgy döntött felfedezi a környéket hátha megtalálja a titokzatos várt az álmából.
-Talán lemegyek a városba-gondolta-Ott biztos tudnak nekem segíteni!

Egy köves úton, indulva, a utazóládáját cipelve, rájött hogy talán nem is volt olyan jó ötlet gyalog indulni a városba .. De az akarata minden fáradság ellenére felülkerekedett rajta és egy jó fél óra gyaloglás leért Gloucester városba.
A városban jóval több ember volt mint a peronnál ezért úgy határozott odamegy valakihez aki talán segít neki.

Körülnézve egy csomó embert látott, különböző tevékenységeik közben. Végül megakadt a szeme egy zöldségesen aki az áruját pakolta ki. Bella úgy gondolta idevalósi, csak tud segíteni .

-Elnézést! Tudna nekem segíteni?
-Természetesen! Talán valami baj van?
Bella megrázta a fejét , nagy levegőt vett majd megkérdezte:
-Nem ismer a környéken valahol egy erdőt?

Az árus pár pillanatig némán meredt rá, majd felnevetett.
-Egy erdőt? A környéken? Te idevalósi vagy?
-Nem! Éppen ezért szeretném tudni, hogy van- e itt valamilyen erdő!
-Jól van értem már! Persze! Anglia egyik legősibb erdeje, a Deani erdő! Nem mondod hogy még nem hallottál róla! Úgy innen 8-9 km-re lehet abban az irányban-mutatott maga elé .

- Köszönöm a segítséget! - mondta bólintva Bella, majd nagyot sóhajtva felkapta bőröndjét.
Elindult a mutatott irány felé és valóban, mire kellőképpen le sétálta a lábát, a külváros szélénél már megpillantotta a fákat. A felismerés úgy hasított belé hogy szinte alig állt a lábán.. Hiszen ez az az erdő az álomból!

Mikor beljebb ért egyre sűrűsödtek a fák és több patakot is megpillantott.. Márpedig ha van patak.. Akkor van tó is! A víz irányába sietve folytatta a keresést. A nap már alacsonyan járt mikor végre észrevett valamit. A mellette álló fasor ágai egymásba hajolva kis utat képeztek, és egyre sűrűsödtek. Fogta a ládáját és belépett a kis úton. Ekkor hirtelen a táj megváltozott. Mögötte valóban ott állt a fasor, de előtte már megjelent valami ami eddig nem volt ott... Egy tó.

Bella ösztönösen fordult meg és szinte belebotlott szemével a düledező épületbe. Tudta hogy megérkezett. Tudta hogy ide vezette a célja. Tudta hogy valóban ez amit keresett. És mégis félt.

Félt megtenni azt amit előtte már megtett az álmában.
Félt szembe nézni a jövőjével.
Félt attól hogy rádöbbenjen az igazságra,arra hogy ki is valójában.
Földbe gyökerezett lábbal állt , a nap pedig addigra már teljesen lenyugodott.
Szíve a torkában dobogott mikor megtette az első lépést. Remegő kezével maga után hozta bőröndjét, a másikkal belökte a rozoga faajtót. Az nyikorogva nyílt ki. Számított rá, számított arra amit látni fog de nem gondolta volna hogy ez valóságos. És mégis. Nem álom volt, ott állt a lépcső alján, és lassan felsétált a tetejére.

Arra gondolt hogy, bármi is történjen az ajtón túl, nem fogja megbánni amit tesz. Ez erőt adott neki arra hogy benyisson, és akkor.. Meglátta a szoba közepén azt a tárgyat, amibe minden reményét fektette. A szíve nagyot dobbant.

Hisz olyan ostobaságnak tűnt, hogy ez az egész valódi lehet! És mégis itt vagyok.

A ládáját lerakta a földre, becsukta maga mögött az ajtót majd, majd a vászonnal letakart tükörhöz lépett és lerántotta róla. A fény sokkal élethűbb és erősebb volt mint álmában. Bella letérdelt és felszegte a fejét. Hirtelen a tükörben visszapillantott rá egy életnagyságú farkas. Bella szeme kitágult és a bámulattól elakadt a szava. Elbűvölve nézte az állatot.
De a farkas hirtelen eltűnt a tükörből. Volt.. nincs. Egyszerűen köddé vált.
A lány zavarodott gondolkodott.
Mit csináljon? Az álma itt véget ért.. Hogy legyen tovább?

De nem gondolkodhatott sokáig mert a tükörben ismét megpillantott valamit, újra fényesen csillogva. Saját magát,térdelve. Pontosabban a tükörképét. De amikor észrevette hogy a képen a válla mögött áll egy igazi farkas, ijedtében felkiáltott.
Megpördült a tengelye körül hogy megbizonyosodjon arról, nem csak képzeleg.

És nem. Ott állt előtte a fekete farkas hús-vér valójában, borostyán szemeit rászegezte. De nem volt ijesztő. Sokkal inkább megnyugtató. A farkas közelebb lépett hozzá majd ránézett.
Bella ekkor egy hangot hallott, és biztos volt benne hogy nem a szobából jött.
Ránézett a farkasra aki mintha mosolygott volna.

- Ne félj! Most velem kell jönnöd. Hazaviszlek -hallotta Bella újra. Döbbenten meredt a farkasra, aki fejével bólintott egyet.

- Csak te hallasz engem - mondta bár a száját nem nyitotta ki- Mit válaszolsz? Jössz? -kérdezte.

Bella hirtelen megértette miért van itt. Valami furcsa dolog folytán, nem ebbe a világba tartozik. Már rég óta érezte hogy nem ide való. Lehetőséget kapott hogy elkezdjen valami olyat ami talán megváltoztatja az életét.

Bólintott.
-Megyek-suttogta végül.

A farkas még odalépett a bőröndhöz és rárakta a jobb mancsát,mire az egy villanással eltűnt.

Aztán odalépett Bellához és fejével a tükör felé intett.

- Mehetünk. - mondta és indult volna mikor a lány kérdezett valamit:

- De ki vagy te?-mondta szinte suttogva.

- A védelmeződ- válaszolt a farkas majd Bellával az oldalán belétek a tükrön túli világba.....