1938 augusztus 20- a , Anglia

Bella nagyon kialvatlanul ébredt. Elhatározta hogy az éjszaka történtekről senkinek sem fog beszélni. Bár.. Ha jobban belegondolt nem is volt senki akinek elmondhatta volna. Az árvaházban sokan voltak akik nem kedvelték,bár okot nem adott rá.. Egyszerűen a többi gyerekben volt egy fajta rosszindulat, és az általános nyomott hangulat kihatott a viselkedésükre. Néha levegőnek nézték a lányt, vagy gúnyos megjegyzéseket tettek rá. Bella kicsit sem hibáztatta őket, ezen a helyen aligha szorul bárkibe is egy csepp pozitivitás.

Az árvaházban volt egy Bellánál pár évvel fiatalabb lány, Anne aki megállás nélkül szidta, és a háta mögött beszélt róla.
Bellának megvolt az a furcsa szokása hogy esténként, hogy a Holdat bámulja, egészen hosszú ideig. . Megbabonázta ez az oly távoli csoda,ami minden este kitartóan ragyogott nekik. Egyik este kiült az ablakba és onnan nézte a sötét, csillagos eget. Sajnos Anne ezt meglátta, és azóta minden adandó alkalmat kihasznált hogy ezt gúnyos megjegyzésekkel tűzdelve a lány szemére vesse.

A lány lemondóan sóhajtott majd a kis levelére pillantott ami az asztalán hevert. Még mindig nem nyitotta ki. Úgy döntött a reggeli után megnézi.

Felállt és a tükörhöz sétálva egy fáradt de csinos lány tükörképe pillantott vissza rá.
Bella arcát hosszú, aranybarna tincsek keresztezték hullámozva. A vonásai finomak és kedvesek, a szeme az ég kissé sötétebb kékjéhez hasonlított, akár egy felhős este .

Megdörzsölte az arcát,mintha ezzel kiűzhette volna magából a fáradságot. Hozzálátott a készülődéshez. Felvette az árvaház egyszerű női egyenruháját. Tekintete elidőzött a nyomasztó, szürke pamutanyagon, a szűk mandzsettába fogott ujjakon. Éppolyan fojtogató, akár az intézmény. Fejét csóválva lépett a kisasztalhoz, melyen egy fésű hevert. Haját egyszerűen kifésülte, egy tincset leválasztott előröl, és oldalra tűzte. Mély levegőt vett, majd kinyitotta szobája ajtaját és kilépett a folyosóra.

- Istenem - sóhajtotta maga előtt mikor az ebédlőhöz igyekezve belefutott Annebe.
- Ó, a mi kis holdkórosunk felébredt!  Netán megint  túl sokáig bámultál az ablakon kifelé? Nem bánnám ha egyszer kizuhannál - gúnyos mosolya megszokott volt már Bellának. Most mégis feszültebb volt a kelleténél, és a kora reggeli kötekedés teljesen kikezdte az idegeit. Megtehette volna, hogy szó nélkül továbbáll, de nem tudta fékezni magát.

- Anne! El sem tudom mondani, mennyire elegem van belőled! Most az egyszer foglalkozz a saját dolgoddal, és hagyj engem békén! - kiáltott rá.

Már sokadjára szívta vissza magában amit ki akart mondani. Utolsó szavai még ott csengtek a levegőben mikor felbukkant az egyik árvaházi dolgozó, Mrs. Hepborn. 

-Még ilyet?! Kiabálás a folyosón! Hogy képzeli? Azonnal indítson az ebédlőbe! Bella kisasszony, már épp elegem volt magából! Azt ajánlom jól húzza meg magát,a ma reggeli akciójáról pedig az igazgatónő is tudni fog, arra mérget vehet!

-Elnézést kérek Mrs. Hepborn - mondta összeszorított fogakkal a lányt. Gyűlölte a nőt, aki kivételesen gonoszul bánt vele. Gyorsan kikerülte a felügyelőt de még látta Anne elégedett mosolyát.

Az ebédlőbe érve elvette a reggelit, és leült egy asztalhoz. A többi gyerek furcsán méregette, de a lány ezt már megszokta. Amikor befejezte az étkezést beadta a tálcáját majd indult volna az emeleti szobájába mikor megjelent előtte Mrs. Hepborn.

-Nos, Bella kisasszony, az igazgató asszony beszélni kíván magával.. Én azt ajánlom csomagoljon össze, mielőtt oda megy- vigyorgott. - És higgye el, az árvaháznak aztán nem fog hiányozni.... - suttogta, majd vigyorogva sarkon fordult.
Bella ott állt, a döbbenettől lefagyva, azt sem tudta hirtelen mihez kezdjen.
-Mit fogok csinálni? Ó te jó ég! Mit fogok most csinálni? - motyogta idegesen majd megpróbált lenyugodni.
Pár perc múlva már az igazgatói szoba ajtaja előtt toporgott. Vett egy nagy levegőt, hogy összeszedje magát, majd bekopogott.

-Szabad!-kiáltottak
Bella benyitott az ajtón.
-Jó reggelt igazgató asszony - köszönt a szabályok szerint bár tudta hogy bármit is közölnek vele egy köszönés nem segít rajta.

A nő rá sem nézett, csak intett,hogy üljön le.

Bella leült egy székre és vele szemben helyet foglalt az asztalánál az igazgató 

- Nos, bizonyára nem tudod miért hívattalak ide.. De nem is baj, majd most megtudod. Rendben, tehát akkor el is kezdem. 18 éve, mikor az árvaházba adtak én már akkor tudtam, hogy te egy nagyon furcsa gyerek vagy. Nem, nem! - intette le Bellát aki próbált ellenkezni - Kérlek ne szólj bele! Szóval mikor felnőttél nyilvánvalóvá vált számomra hogy rendívül eltérsz a többi gyerektől. Én már csak tudom, hiszen sokat láttam a pályafutásom során. Nem tudom, azt hogy miért vagy olyan amilyen,de sajnos ahogy nőttél, ez a betegesen furcsa viselkedésed kiteljesedett!

-És a ma reggeli rendbontásod is csak tetézi a dolgokat! De tudod mit? Hálás vagyok azért mert ezt tetted ugyanis okot adtál arra hogy kérdés nélkül kirúghassalak innen! Ó és még valami! - elővett egy nagyobb papírt, amin a lány neve volt és néhány adata, majd olvasni kezdte - Bella Luna, aki született 1920-ban, a Londoni Árvaház gondozása és felügyelete alatt áll egészen addig, amíg hivatalosan is nagykorú nem lesz...
És tudod mi a bökkenő? Hát az hogy egy hete betöltötted a tizennyolcat! Tehát az árvaház már nem köteles elviselni! Nem kell többé foglalkoznom a beteges dolgaiddal, és most már bizonyítható okom is van arra hogy elküldjelek- meglengette Bella előtt a papírt- A te dolgod hogy mit kezdesz ezután magaddal. Most pedig menj, csomagolj össze!
Ajánlom hogy jól viselkedj most, vagy ha nem, esetleg említést teszek a beteges dolgaidról egy londoni elmegyógyintézetnek.. Úgy hallottam szeretik a gyerekeket- vigyorgott.

Bella dühösen pattant fel a székből. Undorító dolognak tartotta ezt a viselkedést, és csalódott volt mert senkire sem számíthatott.
Odacsörtetett az ajtóhoz, sietve kinyitotta de mikor kilépett rajta a nő még odasuttogta neki:
-Ó és Bella! Azt hiszem én vagyok itt a legboldogabb mert végre eltakarodsz innen!

Erre a lány már csak bevágta maga mögött az ajtót és lerohant a szobájába. Fejében dühös és rémült gondolatok kavarogtak. Sietve kapkodta ki ruháit a szekrényből, kapkodva húzta ki bőröndjét. Felvette a kabátját is hiszen augusztus vége felé Angliában bármikor eshetett az eső. Épp indult volna kifelé, mikor a pillantása megakadt a kis levélen ami reggel óta ott hevert ártatlanul.

Megfogta és betömte a kabátja zsebébe majd elindult.. Szerencséjére senkivel nem futott össze amíg kiért az utcára. Mindeközben folyamatosan gondolkodott. Mihez fog kezdeni?

Ekkor úgy döntött megkeresi azt a pontot ami talán még biztos volt az életében. A helyet, amit álmában látott. Néhány utcával arrébb sétált egy sikátorba ott elővette az apró levelet, és olvasni kezdte. De a levélben csak ennyi állt:

 B. L. nevére:                                                                                                                                                                               Kelt: 1938 augusztus 19                                                                                                                                    Tartalom : Gloucestershire megye (Anglia) 300 km                 

Bella döbbenten nézte kiírást majd nem bírta tovább. Egyszerűen a sikátor falának dőlt és eleredtek a könnyei.