Bella maga elé nézett, gondolataiba mélyedve. Margareth fel-alá járkált a szobában. A kandallóban égett a tűz.
Az ágyon ülő boszorkány tekintete beleveszett a lángokba. Annyi mindenen keresztülmentek! Együtt. Most olyan közel vannak a célhoz, s már talán jóval több forog kockán mint egy nyakék előkerítése!
" A világunknak szüksége lenne az egyensúlyra" .
Így elmékezett Lady Brown szavaira amelyet a küldetés kiosztásakor mondott.
Akkor még fogalma sem volt róla miről beszélhetett, de már tudta, hogy igaza van. Ha a lázadás felkelésbe torkollik..
Túl sok volt a "ha".

Margareth megtorpant a tűz előtt, és Bellára nézett. A lány viszonozta a pillantást és elszántan így szólt :
- Te is tudod , hogy meg kell tennünk. Hatalmas feladat, de erre lettünk kiképezve. Boszorkányok vagyunk. És megküzdünk azért a nyakláncért!

Margareth egyetértően megszorította előtte álló barátnője kezét, majd az ajtó felé intett a fejévével.
- Gyere! Mondjuk el Taizmunak!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Reggel, az istállónál, lovaik előkészítése után búcsúztak el a nőtől és Liamtől.
Taizmu még tett egy utolsó kísérletet arra hogy lebeszélje őket a veszélyes túráról, de persze sikertelenül. A két lány megölelte és megköszönte a segítségét.

- Biztosan fogunk írni nektek, ne aggódjatok! Még az sem kizárt, hogy találkozunk még - mondta kedvesen Margareth.

Bella magához ölelte Liamet, és megígérte hogy meglátogatja. Már felállt volna amikor a gyerek megrántotta a kabátja szárát. Kivett a zsebéből valamit, és a lány kezébe nyomta. A nyaklánca volt az. Az amit a vásárban elcserélt a kártyalapra.
- Liam! Hogyan szerezted vissza ezt? - nézett rá hálásan.

- Bella kisasszony, magának fontos ez az ékszer. Annak a kapzsi embernek pedig rengeteg kincse van. Visszahoztam mikor Taizmu kisasszony sétálni vitt. Kérem fogadja el! Szeretném megköszönni amit kaptam maguktól - Liam halkan mondta ezeket a szavakat, és Bella ezért mégegyszer megölelte.
- Nagyon, nagyon szeretünk tudod?Csak maradj mindig ilyen. Köszönöm. - ránézett Taizmura - Nagyon vigyázz magadra és Liamra is, kérlek! Visszajövünk Margarethtel, ez biztos.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Ahogy maguk mögött hagyták Gaudium Villa fényes házait, és jókedvű lakosait, Bellát hatalmába kerítette az idegesség érzése.
- Mi a baj Bella? - Margareth aggódva nézett rá - Nyugtalannak tűnsz.

- Nem tudom. Elgondolkodom néha, képes vagyok e egy ekkora feladatra. Korábban, soha de soha nem bíztak meg ilyesmivel. Tudod az árvaház ahol ezelőtt éltem,nem igazán hitte hogy bármire is viszem az életben - Bella szórakozottan sóhajtott.

Margareth megállította a lovát és szembefordult vele.
- Figyelj! Hinnünk kell magunkban. Nem ismertem még nálad alázatosabb és tehetségesebb embert sem. Ha valaki, akkor te vagy az aki képes lehet erre. Ez az egész most nagyon nehéz, de meg fogunk vele bírkózni, mert a célegyenesben vagyunk! Te meg én megcsináljuk rendben? - Margareth elszántan beszélt, annyira hogy Bellába visszatért a jókedv.

A lovak tovább vágtattak, a szikár föld a téli fagy ellenére, porzott alattuk. Lassan egy pagony bontakozott ki a szemük előtt. Ritkás volt , száraz, és egészen halott. Ahogy leszálltak a nyeregből, egyből tudták, hogy megérkeztek. Sötét köd lengte körbe ezt a tájat.
Bella magához vette a legnagyobb tőrét, és a ruhájába rejtette. Őszintén remélte, hogy nem rá szükség.

Miután kikötözték a lovakat elindultak a fák sűrűje felé. Csizmájuk alatt megroppant néhány levél és talán állati csontok is. Kígyófészek.. Csak ez járt az eszükben.

Óvatosan haladtak tovább. A fák helyére sziklák kerültek, egyre nagyobb lett a szürkeség. Néhány holló körzött felettük. Megálltak.Ott volt előttük. Mély barlang volt, egy magas sziklafal tövében. A két lány tétován pillantott egymásra.

- Menjünk- suttogta Bella.
Egymás mellett másztak be a tágas nyíláson, amely egy barlangfolyosóra nyílt.

Fáklyák világítottak a szikla falán. Sötét volt, és rettentően nyugtalanító. De nem amiatt mert tudták mi lakozik itt. Megmagyarázhatatlan félelmet éreztek, minél beljebb merészkedtek.

Bella a másik boszorkány mögött ment, a lába óvatosan érintette a csúszós köveket.
Csúszós.. Pont mint a nagák!
A lány fejében megszólalt egy hang, majd egy velőtrázó sikolyt hallott .
Ijedten állt meg. Hátrapillantott, de már nem látta a kijáratot.
Csúsznak. Elkapnak.
- Margareth! - kiáltotta, mert már őt sem látta - Margareth! Hol vagy? - kétségbeesetten szólítgatta.

Félelem. Rettegés. Apró darabokra szaggatnak.

Füstöt érzett maga körül és barlang falához hőkölt. De az már nem is kőből volt, hanem valami egészen más, sikamlós anyagból.
A lábai összecsuklottak, térde esve kiáltott. Valaki megragadta a vállát.

Remegő kezeit elemelte az arcától.
Margareth volt az.
- Jesszusom, Bella mi történt? Egyszer csak eltűntél és teljesen elnémult a barlang. Tele volt minden árnyakkal.. Aztán hallottam hogy sikoltasz előttem.. - Margareth reszketve segítette fel a társát. A fal ismét kőből volt, mintha semmi sem történt volna.

- Én hangokat hallottam és nem láttam semmit sem.Margareth én mögötted voltam! - suttogott - Meg fognak ölni.

- Várj csak! Te teljesen mást éltél át? Ez a barlang megőrjít minket.. Emlékszel Taizmu dalára? Azt üzeni vigyáznunk kell. Semmit sem szabad elhinnünk amit itt élünk át. - magyarázta Margareth.

- Akkor ez az egész a fejünkben él. Ellenünk fordítják a saját tudatunkat! - mondta kissé még mindig remegve Bella.
- Tovább megyünk - bólintott Margareth.

Minél beljebb értek, annál rosszabb volt a nyomasztó érzés. Hiába próbáltak ellenállni neki, újabb és újabb rémképek tolakodtak a fejükbe.
A folyosó szépen szélesedett, lépcsőzetesen mélyült lefelé. A hangok tompultak, a fejük szinte kavargott .
Megérkeztek a Kígyófészekbe.

Itt uralkodott a nagybetűs téboly, nemcsak a rettentő erejű , gyilkos nagák hanem a vegytiszta őrület is. A nagák emberi felfogással valóban ijesztőek voltak, de a félelemnek egészen más formája telepedett rájuk. Emberfeletti, megfogalmazhatatlan, hátborzongató zavar. Mintha kikerültek volna a saját testükből, mintha nem tudnák kontrollálni a tudatukat.
Szédületes, villanó emlékképek, hangfoszlányok, minden egyszerre szabadult rájuk. Ez a nagák módszere, így őrjítik meg az áldozataik, mielőtt végeznek velük.

A két lány alig bírt végigmenni a folyosón, de ahogy elérték a legvégét, eléjük tárult egy borzalmasan nagy terem pompája.

Telis tele volt tömve arannyal és mindenféle drágakővel . A kártyán látott kép csak törtrésze volt annak a csillogásnak és aranymennyiségnek amelybe itt botlottak. Egy kisebb kupac mögött megbújva figyelték a terepet, szemükkel a nyakéket keresve. Nos, észrevették. A baj az volt, hogy egy naga nyakában függött.

A legnagyobb kupac tetején feküdt az óriási lény. Ő lehetett a királynő.
Pikkelyes teste, hosszú, kegyetlenül éles karmai voltak, gyilkos fogai, és vérszomjas ábrázata. Csodaszép, kékes fényű, Hold medállal és fehér gyöngyökkel díszített ékszert viselt. Hat másik naga vette körbe.

- Ott a Hold amulettje! - mondta folytott hangon Bella - Azt kell megszereznünk.
- Na jó, de hogy? Nincs egyedül.. A többi naga körbeveszi. Lehetetlen hogy megközelítsük..
- Várj, csak! Az aranyhalmok mögött kúszva meg tudom hátulról közelíteni, és talán elérhetem a nyakéket.
- És ha észrevesz?
- Akkor harcolunk! De nem megyünk el az amulett nélkül!

Bella úgy tett ahogy mondta. Nagyon halkan ereszkedett le a földre és elkezdett előre mászni. Margareth az aranyhoz lapult, kezében a tőrt szorongatta. Levegőt is alig bírt venni, úgy imádkozott Belláért.

A lány vigyázott, nehogy egy hangot is kiadjon. Elhaladt az első aranykupac mellett, még négy volt hátra. A zsebében a tőr egyre kényelmetlenebb lett. Még kettő.. Ahogy közeledett érezte, hogy felfordul a gyomra. Vérszag lengte körbe a királynőt, és nem akarta tudni kitől származott.
És ott is volt. Feltérdelt , így egyenesen a lény háta mögé került. Szerencsére az érmehalom kitakarta. Visszatekintett de nem látta Margarethet. Itt az idő!

Tőrével a naga nyakában lógó ékszer felé kapott és egy pillanat alatt levágta onnan azt. Még annyi ideje volt hogy oldara hajítsa a nyakláncot, mielőtt a naga karmai a torkát a falkoz nyomták. Egyenesen szembefordult vele, szemei kitágultak, vérben forogtak, úgy üvöltött.

BETOLAKODÓ!!

Egyre erősödött a szorítás. Bella azt hitte menten elájul. Hallotta hogy Margareth a többi nagával küzd. El akar jutni hozzá hogy segítsen!

MEGÖLLEK! SZÉTSZEDLEK HALLOD, TE NYOMORULT SENKIHÁZI! DARABOKBAN TÉPEM LE A BŐRT RÓLAD, UGYE FÉLSZ?

Fejében zavaros gondolatok cikáztak, a barlang még mindig megpróbálta befolyásolni. Kezével kitapintotta a földre esett tőrét, és teljes erejével a naga alhasába döfte. Az felüvöltött és engedett a szorításán.

Bella oldalra vágódott, a nyakát kaparászta. Pár pillanat alatt kapta fel a nyakéket és rohant Margarethhez , de őt teljesen körbevette a maradék három naga. Velük nem bírt a boszorkány.

Csinálnia kell valamit! Bármit! Segítenie kell Margarethnek!

De újból a padlóra szorították. A királynő rajta feküdt, ütésre emelve a karját. A fáklyák fénye megcsillant a hosszú karmokon.

Bella kétségbeesetten , és némán kiáltott segítségért. Szorosan lehunyta a szemét, és várta a végső csapást. Nem segíthet Margarethen. Ennyi volt.

Hallott egy suhogást, majd érezte hogy a hatalmas test lekerül róla. Már meg is ölte volna?
Felpattantak a szemei, és nem hitte el amit lát. A védelmezőjét.
- Ónix! Te.. - Bella döbbenten kapkodta a levegőt.

Körülöttük minden naga holtan feküdt. Margareth ott guggolt mellettük. A lábán seb vérzett. Bella odarohant hozzá és felsegítette. Ónix és a királynő halálos küzdelmet vívtak. Az égkőfarkas rámeredt Bellára. Borostyán szemének villanása egyértelmű üzenet volt: Fussatok!

Bella nem mert ellenkezni. De ahogy elérték a folyosó közepét, óriási vonítást és puffanást hallott. Hátralendült és az ereiben meghűlt a vér. Ónix a halott nagakirálynő mellett terült el, mozdulatlanul. Testét több mély vágás borította, körülötte vértócsa. Nem kelt fel többet.

A lány nem kapott levegőt. Oda akart rohanni, felkelteni, és vele kimenni ebből a barlangból. Nem lehet hogy meghalt..
Szemét elárasztották a maró könnyek, szinte fullodokolva próbált visszafutni, de a lába ismét elnehezült, és ő összeesett. Nem látott már semmit, csupán Margarethet hallotta ahogy próbálja szólongatni, majd végül minden elcsendesült körülötte. Elájult.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Sziasztok! Remélem tetszett ez a rész,kicsit hosszabb lett mint szokott, de tűrhető.😅 Már nagyon közeledünk a történet könyv első részének végéhez🥺😭 Jelezd kérlek kommentben a véleményed🥰