Markról és Jacksonról sokat olvashattatok már, ugyhogy ebben a részben Jaebum és Jinyoung kapcsolatáról tudhatunk meg többet.
FIGYELEM: Ez a fejezet +18-as jeleneteket tartalmaz

Jaebum: Csak ülök a büfében. Körülöttem zsongnak a diákok, de én egy hangot sem hallok belőle. Az agyam kiürült, ahogy a szívem is. Csak egyetlen dolog jár a fejemben... A pillanat, amikor megérkeztem a nyári Művészeti táborba, ahol Jinyounggal voltunk vezetők. Látom magam előtt, ahogy megérkezek a táborba, vállamon a húsz kilós óriás sporttáskámmal, lihegve, izzadtan, és benyitok abba a bolha fingnyi szobába, amit nekem szántak és... Jinyoung áll ott a két összetolt ágy mellett, nagy szemekkel pislogva rám. Már ismertem akkor. De még mennyire! Egy éve, hogy szemezünk, de megszólítani nem mertem egyszer sem. Tudom, hogy hívják, milyen szakon van, még az év végi vizsga táncát is láttam, de... Ez a srác túl tökéletes ahhoz, hogy én akárcsak hozzá merjek szólni. Pedig őszintén, Im Jaebum nem az az ember, aki valaha is megijedt volna attól, hogy felcsípjen valakit. De Jinyoung... Jinyoungot nem lehet csak úgy "felcsípni". Ez a srác sokkal többet érdemel ennél.

Jinyoung: Végre megérkeztünk a tánc- és énektábor helyszínére, ahol természetesen mindkét szaknak volt egy-egy vezetője, és nekik egy-egy helyettesük. Ez alatt körülbelül annyit kell érteni, hogy a két szak egyetemi tanára kiadja a helyetteseknek a programot, elmondja, hogy körülbelül mit és hogyan képzel, utána bokros és halaszthatatlan teendőikre hivatkozva lényegében hazamennek, és majd valamelyik nap talán kinéznek, hogy mennek a dolgok. Nos, az egyik ilyen helyettes én lennék, a táncszakos. Már vagy fél órája megérkeztem és a külön vezetői szobába felvittem a hatalmas sporttáskányi cuccomat, és az összetolt ágyak jobb oldalára levágtam. Épphogy kinyitottam a táskámat, bevágódik az ajtó és... Szentséges atya úr isten. Nem, nem lehet, hogy pont ő, Ő legyen a másik helyettes. Jó, végül is mit vártam, ha egyszer annyira tökéletes, és tiszta és simogató meg elképesztő hangja van Im Jaebumnak! Már egy éve figyelem, de mindig csak távolról, hiába vagyunk évfolyamtársak, pontosan tudom, hogy nem vagyunk egy szinten. Elvégre, ki venne észre egy táncost, főleg, hogy az énekesek az évfolyamomon teljesen lenézik őket, mondván, hogy "amíg ők a színpad elején lesznek, addig mi majd a háttérben toporgunk...". Ehhez képest most ő is helyettes és egy szobában leszünk...

Jaebum: Nem tudom, hány percen át bámultunk egymásra Jinyounggal, míg nem az egyik tanár a folyosóról bekiált, hogy igyekezzünk, mert mennünk kell eligazításra. Összerezzenek a nem várt hangtól, majd egy gyors torokköszörülés után ledobom csak a cuccom, és elindulok. Aztán a vállam felett hátra nézek, és látom, hogy Jinyoung még mindig csak ott áll. Hát jó, akkor most törjük át azt a halvány falat, ami eddig köztünk volt. - Te nem jössz? - szólítom meg, most először, és szinte érzem, ahogy beleborzongok. Hozzá szóltam! "Beszéltem" Park Jinyounggal!! Jól van, Jaebum, nyugodj le. Ez még nem a világ mindenség. Majd ha válaszol...!

Jinyoung: Nem, nem akarok egy szobában lenni Jaebummal, én abba minimum bele fogok halni. És most meg rám néz, és beszél hozzám! Jó ég, fogalmam sincs, mit mondott, annyira lefoglalt a tény, hogy mozognak az ajkai, miközben rám néz... - Tessék? Mármint... én? - Park Jinyoung, egyedül vagy ebben az istenverte szobában, ki máshoz beszélne, úgy mégis... - Ne haragudj, nem figyeltem... - hát ez aztán az indítás, szép kis első benyomás.

Jaebum: Képtelen vagyok nem elvigyorodni a tényen, hogy nem hallotta, mit mondtam, és csak hebeg össze-vissza. Jó ég, ez a srác végtelenül cuki! - A megbeszélésre. Jössz? - mutatok az irányba, közben nagyon picit végig stírölve. A csípőjénél egy pillanatra megakad tekintetem. Láttam én már mit tud az a csípő, és most olyan közel van hozzám, mint talán még soha. Jól van, nem gondolunk semmi rosszra. Nem. Azt mondtam NEM!

Jinyoung: - Ja, persze - bólintok egy aprót teljesen elvörösödve és utánaindulok, de egy lépés távolságban lemaradva tőle. Természetesen jót vigyorgott rajtam, ez az, máris röhej tárgya lettem! Két mondatot nem vagyok képes összefüggően kinyögni... Leérünk az ebédlőhöz, ahol már vár minket a két szakvezető és az egyiknek már kezében a kocsikulcs. Oh, ez az, tehát a szó szoros értelmében teljesen egyedül leszünk Jaebummal. Magunkra leszünk hagyva. Nem fog ránk felügyelni senki. Akkor én pont kint tudok aludni a folyosón, vagy az udvaron a hintaágyban, vagy bánom is én, de én Im Jaebummal nem fogok egy... ágyban... aludni... - HOGY MI? - kiáltok fel hirtelen, mire mindkét tanár és Jaebum is rám néznek. Ja, hogy már folyik a megbeszélés és én most valamibe beleszóltam... - Elnézést... - jó, én feladom, hazamegyek, nem tudom, de mindenkinek jobb lesz, ha inkább kussolok.

Jaebum: Én egy picivel tovább nézem Jinyoungot, mint a tanárok, akik elkezdik magyarázni, mit engedhetünk, meg mit nem a gyerekeknek. Aztán kb. 10 kemény perc után az órájukra néznek, és elkezdenek magyarázkodni, hogy nekik most sürgős dolguk van, blablabla, aztán elhúznak, mint a vadlibák. Sóhajtok egyet, aztán Jinyoungra nézek, aki szerintem megint egészen máson gondolkozik, miközben arca enyhén piros. - Azt hiszem neki kellene látnunk a szoba ellenőrzésnek, aztán estére összekürtölni a kölyköket, hogy megbeszéljük velük is a menetrendet. - beszélek. Jinyounghoz. Több mondatot is. Jó, ezt nekem még emésztenem kell. Persze igyekszem lazának mutatkozni, de közben majd' megöl a vágy, hogy flörtöljek vele.

Jinyoung: Egyszerűen lövésem sincs, hogy mi a menetrend, elvoltam foglalva azzal, hogy ne égessem le magam többször, úgyhogy estig még azt is át kellene nyálaznom. Bezzeg Jaebum... ő máris tudja, hogy mit kell csinálni,és olyan határozottan mégis lazán adja elő magát... biztosan imádni fogják a gyerekek. - Rendben, akkor én... megyek a lányokhoz, te nézd meg a fiú-részleget. Írd fel a szobabeosztást is - mondom viszonylag halkan, igyekezve nem dadogni, miközben odanyújtom neki a lapot . Én még mindig nem tettem magam túl azon, hogy egy ágyban alszunk. Ha mindketten végzünk a szoba ellenőrzésekkel, tuti, hogy ez lesz az első javaslatom, hogy húzzuk szét az ágyakat. Meg fogok halni, ha ennyire közel lesz hozzám egy éves álmodozásom "tárgya".

Jaebum: - Oké. - bólintok rá javaslatára, majd átvéve tőle a papírt, elindulok a fiúrészleg felé. Kell valami, ami eltereli a figyelmemet a tényről, hogy egy szobában leszek Jinyounggal. A srácok persze rendetlenek, már most úgy érzik, hogy mindent megtehetnek, de néhány szigorú rászólás, és figyelmeztető tekintet, és egészen engedelmes kis csürhévé növik ki magukat. Felírom a szobabeosztásokat, majd szólok mindenkinek, hogy este 6-kor, vacsora után, megbeszélés lesz, úgyhogy még senki ne szaladjon el alukálni. Majd visszasétálok a szobánkhoz, hogy elkezdjem kipakolni a saját cuccaimat is.

Jinyoung: Alig szabadulok egy-egy szobából, úgy rám akaszkodnak a lányok, miközben írom fel a szobabeosztásokat. Alig kell rájuk szólnom, ha mégis, akkor sem kell felemelnem a hangomat, úgy viselkednek, mint a kis angyalok. Gyorsan rápillantok a napirendre és még minden szobán végigjárva szólok nekik, hogy hatkor vacsora, utána pedig ne menjenek sehova, mert akkor beszéljük meg pontosan a tábor további programjait. Ahogy végzek, visszamegyek a szobámba, ahol Jaebum már pakolja ki a saját táskáját. Én is odamegyek a sajátomhoz, és csendesen pakolászni kezdek, de meg akarom törni a kínos csendet és nem akarok máris az egy ágyban alvással indítani. - Na? Milyenek a fiúk?

Jaebum: - Borzalmasak, mint a fiúk általában ennyi idősen. - nevetek fel, becsukva a szekrény ajtaját, miután minden ruhámat kipakoltam. - És a lányok? - fordulok felé, de abban a pillanatban leakadok, ahogy meglátom, hogy Jinyoung lehajol a bőröndjéhez, és a fenekére olyan szép rálátásom nyílik, mint eddig még soha, mindezt egy komoly méter távolságból, köszönhetően a tényleg félelmetesen kicsi szobának. Úristen... jó, nem fogom letapizni. Képes vagyok másfelé nézni. Igen, ez az, csak koncentrálj és NE BÁMULD a seggét!

Jinyoung: - Mint a kis angyalok, szinte rájuk sem kellett szólni - fordulok Jaebum felé mosolyogva, aki hirtelen fordul vissza a táskájához. Most... most képzelődöm, vagy Jaebum tényleg... bámult engem? Ugyan már, esélytelen, könyörgöm, ő maga a megtestesült szőke herceg a fehér lovon, majd rögtön rajtam akad meg a pillantása, hát nyilván... - Te, figyelj... ne húzzuk szét az ágyakat? Mármint, ha zavar, hogy egy ágyban kell aludnunk... - kezdek el esetlenül magyarázkodni. Könyörgöm, én meg fogok mellette pusztulni az éjszaka folyamán! Ha nem húzzuk szét az ágyakat, gyakorlatilag lesz köztünk maximum harminc centi. Harminc. Azaz semennyi.

Jaebum: - Ha széthúzzuk őket, tényleg mozdulni sem marad helyünk. - nézek szét a szobában, amihez nem kell egy nagy fejmozdulatot tennem. - Nekem tökéletes megfelel így is. - mosolyodom el, de ekkor meglátom Jinyoung szemeit, és elbizonytalanodom. - Vagy... nagyon nem szeretnél velem aludni? - billentem oldalra fejem kérdőn, és... baszki, flörtölök vele! Igen, ez az a nézés, amivel az ágyamba szoktam édesgetni az embereket. Hát, ennél nyíltabban csak akkor adhatnám a tudtára, hogy bejön, ha egyenesen ezt mondanám neki.

Jinyoung: Mi... mi az, hogy vele?! Eddig... mármint ez így nem volt kimondva, most miért kellett? Im Jaebum, az ég áldjon meg, ne csináld ezt velem! Szemeibe nézek és... én ezt a nézést már láttam. Nem is egyszer, csak akkor sosem rám nézett. De ő most... Flörtöl velem? De mi, hogy, miért? - Nem, nem, szeretnék veled aludni, csak gondoltam, hogy zavarhat, vagy valami... - hát ez... gratulálhatok magamnak, érzem, hogy szabályosan kigyullad az arcom, elképzelni sem tudom, hogy mennyire lehetek vörös. Szeretnék vele aludni, hát persze, legközelebb megkérem, hogy amúgy lesz szíves lefeküdni velem, mert már csak a gondolat, hogy egy ágyban alszunk is kikészít. Nem, nekem ma tényleg nem kellene megszólalnom.

Jaebum: - Nem úgy gondoltam, hogy össze kell bújnunk csak... - istenem, megzabálom! Totál vörös az egész srác, és akármit is mondd, idáig látom, hogy nagyon is velem akar aludni, amitől felbuzog bennem a férfias magabiztosság. - Nem fogok hozzád érni, ne félj. - kuncogok egyet, aztán mielőtt kisétálnék mellette a szobából, füléhez hajolok, és beleduruzsolom. - Hacsak te nem akarod... - nyílt flörtölés, remek. Kijár neked egy nagy ötös, Jaebum. A pasizós faszkalap éned azonnal megmutatkozik, amint egy jó segget látsz. Gratulálok. Pontosan ezért nem mertem eddig lépni felé, bármennyire is cukinak és imádnivalónak tartottam ezt a srácot.

Jinyoung: De... Im Jaebum kikezdett velem! Rendben, az egy dolog, hogy bejön, ez nem vitás, mert könyörgök, kinek nem jön be? De nem, én nem leszek egy trófea, vagy egy strigula a füzetkéjében, hogy én is megvoltam. Na ezt nem. Attól, hogy helyes, még borzasztó... mint az a Wang. Össze kellene kötni őket; Wang a csajokat fűzné, Jaebum meg a pasikat, tökéletes páros. - Eszedbe se jusson hozzám érni, vagy esküszöm a folyosón alszol - sziszegem szemeibe nézve, és rávágom az ajtót, így csak én maradok a szobában. Fasza, egy lettem a számtalan dugni való segg közül. Belerúgok egyet a falba, majd kipakolom a maradék cuccomat.

Jaebum: Na... pontosan erről van szó. Jól van Jinyoung, esküszöm, le fogok egyszer borulni a srác előtt, amiért nem adta meg magát nekem! Igen, valahol picit bánt, de legalább saját magamtól is megvédett, amiért hálás vagyok neki. Elmosolyodom, majd elindulok megnézni, hogy haladnak a kölykök a pakolással, minden rendben van-e velük. Kint az udvaron észre veszem, hogy pár srác összeállt gitározgatni. Hozzájuk sétálok, majd megkérdezem, leülhetek-e én is. Persze nem ellenkeznek. Egy ideig hallgatom, milyen dallamot alakítanak, aztán felvéve a ritmust, random elkezdek ráénekelni.

Jinyoung: Lassan fél hat, ideje lenne elkezdenem készülődni nekem is. Kinyitom a szobában az ablakot, és azonnal meghallom Jaebum hangját. Kinézek, és szinte meg is látom, ahogy a tábor negyede Jaebum köré gyűlt, amíg ő énekel pár srác gitárjátékára. Hát igen... nem véletlenül van itt, hiszen évfolyamelső, és az a hang... Imádom a hangját, az egyediségét. Egészen biztosan sokra viszi majd... én meg ha mázlim lesz, akkor tánctanárnak visszamehetek az egyetemre, ennél többre biztosan nem viszem. Az ablakot nyitva hagyva indulok el a lányokhoz szólni, hogy lassan készülődjenek, félóra múlva vacsora, majd a kis csoportosuláshoz megyek és leguggolok nem messze Jaebumtól egy kis mosollyal a szám szegletében. Bunkó és trófeagyűjtő, de... nem tudok rá haragudni, látszik, hogy az egész lénye az énekre koncentrál...

Jaebum: Éneklés közben akaratlanul is Jinyoung jut eszembe, és a szavak maguktól jönnek a számra, pedig máskor dalszövegeken heteket szoktam szenvedni. Döbbenetes! Aztán úgy érzem, ennél tovább nem tudom nyújtani a szívből jövő szerelmi vallomást, ami már így is olyan nyálas, hogy azon én magam is megdöbbenek. Nem szokásom ilyennek lenni. Elhallgatok, mire hatalmas taps fogad. Fel sem tűnt, hogy ennyien gyűltek körénk. Aztán ránézek az órámra, és látom, hogy idő van. - Nyomás vacsizni, gyerekek! - állok fel vigyorogva, mire észre veszem Jinyoungot, és... Egy pillanatra a szemeibe nézek, majd olyan idétlenül nyálasan mosolygok rá, hogy az még nekem is fáj, aztán elindulok a gyerekekkel az ebédlő felé.

Jinyoung: Felzárkózom Jaebum mellé, majd mosolyogva meglököm vállammal. - Azért jó látni és hallani, hogy nem véletlen vagy évfolyamelső - dicsérem meg. Valamiért bűntudatom van, ahogy az előbb úgy rávágtam az ajtót, ettől függetlenül nem áll szándékomban bedőlni neki és hagyni magam. - Bemegyek, kizavarom a lassabbakat - vigyorgok rá, majd elindulok az ellentétes irányba. Ha csak énekel, akkor nincs vele bajom, az éjszaka lesz itt érdekes.

Jaebum: Na, mégsem haragszik rám annyira, ez valamiért jól esik. Megvacsizunk a gyerekekkel, majd megbeszéljük, hogy minden reggel futás van, aztán reggeli, utána ének próbák velem, ebéd után pedig táncpróbák estig Jinyounggal. Nem lesz könnyű, mert a gyerekek komolyan kezdik elengedni magukat már most, de van egy olyan érzésem, ha Jinyounggal össze tudunk dolgozni, akkor ügyesen összefogjuk őket.

Jinyoung: A délután határozottan kemény lesz mindenkinek, a gyerekeknek és nekem is. Ők kezdenek egyre elevenebbek lenni, és ráadásul, ahogy elnézem, minimum három csoportban kell dolgoznom, még holnap külön is kell válogatni őket kezdő, közép haladó és haladó szintre. Nem lesz egyszerű. Talán... ha Jaebum néha besegítene, akkor kicsit egyszerűbb lenne, de akkor már természetesen én is segítenék neki. Ha normálisan együtt tudunk dolgozni, akkor nem lesz itt semmi probléma.

Jaebum: Miután nagy nehezen sikerül takarodót fújnunk, visszaindulunk mi is a szobánkba. Nem szólunk semmit. Nem is mernék, mert... minek? Elég egyértelműen a tudtomra adta, hogy semmi esélyem nála, én pedig vagyok annyira oda érte, hogy ezt tiszteletben tartsam. Igen, ilyen az, ha Im Jaebum nem csak egy feneket szemel ki magának, hanem egy imádnivaló embert. Mikor beérünk a szobába, egy pillanatig nézem az ágyunkat, majd elkezdem összehajtani a takarómat. Még nem tudom pontosan, hol fogok aludni, de hogy nem itt vele egy ágyban, az biztos. Majd... kitalálok valamit...

Jinyoung: Egész nap nem volt semmi félreérthető megmozdulása, azon az egyen kívül, amit értékelek. Valahol örülök neki, de valahol rosszul is esik. Beérünk a szobába, én összeszedném a törölközőmet, tusfürdőmet és valami pizsamának kikiáltott pólót és nadrágot, amikor látom, hogy pakol le az ágyról, legalább is az ő térfeléről. - Hát te mit csinálsz? - kérdezem csodálkozó szemekkel

Jaebum: - Felfogtam, hogy kényelmetlen velem aludnod, ezért... kitalálok valami mást. - vonok vállat. Nem akarom mártírként feltüntetni magam, nem is azért csinálom. Csupán tényleg nem akarom, hogy egy hétig most az legyen, hogy minden este totál kínos hangulatban fekszünk le aludni. Amúgy is hullák leszünk a nap végére, ne rontsunk tovább a helyzeten.

Jinyoung: - Hé, én nem azért mondtam - teszem le az ágyra a tisztálkodó cuccaimat, és megfogom a csuklóját, hogy ne pakoljon tovább. Hozzáértem. A kezéhez. Jó, nem, nem pánikolhatok. - Nyugodtan itt alhatsz, sőt, aludj is itt,szükséged lesz rá. És kivédhetetlen, hogy ha forgolódunk, ne érjünk egymáshoz, nem zavar, csak... ne mássz rám, ez minden - nézek szemeibe, és elengedem a csuklóját, mert a következő mozdulat az lett volna, hogy a másik kezét is lefogva letesztelem, a saját számmal, hogy az ajkai tényleg annyira puhák, mint amennyire annak látszanak.

Jaebum: A szívem majdnem felrobban a mellkasomban, ahogy megfogja csuklómat. Nem, ilyet még sosem éreztem. Belőlem senki sem váltott még ki ilyen reakciókat. Ne másszak rá? Hát azt nagyon könnyű mondani! Nevetve dobom vissza cuccaimat az ágyra, miközben megcsóválom fejemet. - Oké, nem megyek sehova, de akkor te sem lehetsz ennyire lehetetlenül cuki, mert nem könnyíted meg a dolgomat egy kicsit sem! - figyelmeztetem úgy, hogy konkrétan nem nézek rá. Mert akkor nem tudnék nem neki esni.

Jinyoung: Mi az, hogy cu... én nem vagyok cuki! Legalább is... sosem mondta ezt még senki. - Nem vagyok cuki, és ez nem zöld jelzés, úgyhogy fogd vissza magad - villantom rá szemeimet, majd kimegyek a fürdőbe, ott pedig magamra zárom az ajtót. Hogy cuki? És nem könnyítem meg a dolgát? Nem lehet rám ennyire beindulva! Inkább lehűtöm magam egy hideg zuhannyal, és amikor felöltözöm, visszamegyek a szobába és kiterítem az egyik szekrényajtóra a törölközőmet, majd ránézek az ágyra és csak... nézem. Nem, semmi nem fog történni, csak alszunk, ennyi, kész - ezt hajtogatom magamnak, amíg bebújok a takaró alá. Hiába van nyár, a komfortérzethez kell a takaró.

Jaebum: Nem cuki. Oh, dehogyis nem az! A következő két napban erről alaposan meg is bizonyosodom. Természetesen a délutáni táncórákba én is besegítek, de ennek ellenére minden nap hulla fáradtan dőlünk ki este 10 felé. Reggelente hatkor ki az ágyból, irány a gyerekekkel futni. Csütörtökre komolyan úgy érzem, megpusztulok. A mai napon rövidebb órákat tartunk, estére pedig elengedjük a kölyköket esti fürdőzni a medencéhez, hadd lazítsanak ők is. Fáradtan nézek az álmosakat pislogó Jinyoungra, majd átkarolva vállát, barátian megkérdezem. - Mi mi jót csináljunk? Ránk is ránk férne egy kis lazítás, nem? - mosolygok rá. Amióta együtt dolgozunk, úgy érzem egészen jóban lettünk, ahhoz képest, milyen volt az első napunk.

Jinyoung: - Aludjunk! - nézek rá csillogó szemekkel reménykedve, átölelve mindkét karommal oldalról, fejemet vállára döntve. Ahhoz képest, ahogy indult ez az egész, nagyon jóban lettünk. Mondjuk, még mindig vannak beszólásai, amire ugrom, de összegészében már nehezemre esik, hogy egy-két szép szó után ne váltsak halmazállapotot és váljak cseppfolyóssá. Egyre nehezebb a késztetést legyűrnöm éjszakánként, hogy ne öleljem át és úgy aludjak. - Egyébként fogalmam sincs, mit szeretnél csinálni?

Jaebum: - Az alvás se rossz ötlet, de akkor félő, hogy legközelebb csak szombat reggel ébrednénk fel, amikor már jönnek a kölykökért. - nevetek, átkarolva inkább derekát, hogy kényelmesebb legyen a póz. - Szóval... nem is tudom... mit szólsz egy forró fürdőzéshez? A kölykök a hideg vizes medencénél vannak, viszont a kicsi forróvizes medencénél nincs senki. Jót tenne az izmainknak is. - folytatom tovább az érvelést, hogy biztosan meggyőzzem, és ne mondjon nemet. A félpucérkodás úgyse lenne már kínos köztünk, elvégre iszonyat hűség van minden nap, ezért a próbákat is fölső nélkül szoktuk tartani, meg néha csak egy boxerben alszunk.

Jinyoung: - Hát jó, meggyőztél - adom be a derekam, és elindulok felfelé. Egyértelmű, hogy a medencézős napra értek vissza a szakvezetők, de legalább most egy kicsi nyugtunk lehet nekünk is. Átveszem a fürdőgatyámat, a vállamra csapom a törölközőmet és elindulok a másik medencéhez, és beleülök a forró vízbe, és nyögök egyet a jól eső melegtől. Jaebum egy zseni, ez isteni érzés.

Jaebum: Kicsi késéssel követem Jinyoungot, aki láthatóan nagyon élvezi a fürdőzést, ezért vigyorogva ülök be mellé. - Jó ötlet volt? - kérdezem, megsimogatva karját (bár szívem szerint egészen máshol simogatnám...), aztán sóhajtok egy nagyot, ahogy a meleg elkezdi átjárni izmaimat. - Holnap talán tudunk majd megint normálisan mozogni ezután. - teszem még hozzá, persze közben szemem sarkából végig őt figyelve. Hogy lehet valaki annyira gyönyörű, mint ő?

Jinyoung: - Ühüm - lehunyt szemmel adok választ és egy kisebb nyögéssel egybekötött sóhajjal nyújtózom egyet. - Tekintettel a tényre, hogy én az elkövetkezendő pár órában innen elmozdulni nem fogok, igen... talán holnapra már nem akarok meghalni minden mozdulatnál.

Jaebum: - Jinyoung... - szólítom meg, mire hümmög egyet, én pedig összepréselem ajkaimat, mielőtt kinyögném, amit akarok. - Van valakid? - tudom, hogy teljesen random, de rá akarok jönni, mi volt az oka, amiért csípőből elutasított az első komolyabb próbálkozásomnál.

Jinyoung: Enyhén elmosolyodom a kérdés hallatán. Egyértelmű a cél, de mégsem ízléstelen, talán így már nem fogom elutasítani olyan gyorsan. - Nem, nincsen - rázom meg a fejemet, még mindig lehunyt szemekkel. - Miért? - kérdezek vissza, még mindig mosollyal a szám sarkában. Lassan ki kellene nyitnom a szememet, mert azért kíváncsi vagyok Jaebum szemeire is.

Jaebum: - Furcsa... - hümmögök. - Biztos voltam benne, hogy egy olyan srácnak mint te, van valakije. - fordítom el tőle fejemet. Nem szabad ennyire bámulnom, mert gondok lesznek! - És... tényleg ne vedd sértésnek meg semmi, de... ugye a fiúkat szereted? - na jó, ezt nem kellett volna kimondanom. Nem vagyok normális! Most fog pofon vágni, és itt hagyni a picsába.

Jinyoung: Tetszik, tetszik az udvarlás. Azt hiszem rájött, hogy engem az ilyenekkel lehet elvarázsolni. Kinyitom a szememet és ránézek, de ő csak a vizet nézi maga előtt. Amikor viszont megkérdezi, hogy a fiúkat szeretem-e, leesik az állam. Döbbenten nézek rá pár hosszú másodpercig, majd kirobban belőlem a nevetés. - Ez kérdés volt? Ne mondd, hogy nem volt szinte nyilvánvaló az első beszélgetéstől kezdve - szelídül mosollyá a vigyorgásom, majd újra becsukom szemeimet és nekidöntöm a medence falának a fejemet. - De igen, meleg vagyok, hogy válaszoljak a kérdésedre.

Jaebum: Nem hagy itt, csak felnevet, amin nagyon meglepődöm, de meg is könnyebbülök, aztán elvigyorodom. - Jó, tényleg egyértelmű volt, de sosem lehet tudni... - vonok vállat. - Viszont... akkor már csak egy kérdésem maradt. Újra ránézek. Nem nyitja ki szemeit, de így is látom, hogy feszülten figyel, és valamiért az az érzésem, tudja, hogy mit akarok kérdezni. - Miért utasítottál vissza kapásból? Ennyire nem vagyok az eseted? - nos igen, Im Jaebumnak nehéz felfogni, hogy létezik olyan srác a földön, akire ha rámozdul, az nem dől a karjaiba azonnal.

Jinyoung: Ahha, témánál vagyunk. Sóhajtok egyet és válaszolok. - Mert teljesen egyértelmű volt, hogy én voltam a következő a sorban. Kevésbé feltűnően nem adhattad volna a tudtomra, hogy meg akarsz dugni, ezért - nyitom ki a szememet és nézek rá. - Nem vagyok az a fajta, aki minden szembejövő helyes srác alá befekszik, bocs. Talán összetörte a büszkeségedet, hogy az én gatyámba nem fogsz bejutni a két szép szemedért?

Jaebum: Hát ez... durva volt. Őszinte, sajnos igaz, és durva. Nyelek egyet. - Te nem lennél soha "csak a soron következő". - mondom halkan, de én is őszintén. - Tudom, mi a véleményed rólam, és teljesen jogos, de... Ne hidd, hogy tényleg ismersz. - nézek fel rá, és valahogy ebben a pillanatban tudatosodik bennem, hogy én ezt az embert szeretem. Nem véletlen, hogy egy évig csak figyeltem, de hozzá nem értem volna egy ujjal sem. - Ha csak dugni akartam volna veled, már egy éve rád mozdultam volna, amikor megláttalak, és megtetszettél. - teszem még hozzá, majd úgy döntök, számomra itt ért véget a pancsi. Nem tudok úgy ülni tovább mellette, mintha nem éppen most vallottam volna szerelmet neki. Tényleg elment a maradék józan eszem!

Jinyoung: Mi...? Egy év? Egy éve tetszem neki? De... nem láttam semmi jelét, semmit, ami arra utalt volna, hogy esetleg én is bejövök neki. Egy év... ez lehetetlen, ennek azt kell jelentenie, hogy ahogy idejöttünk erre az egyetemre, azóta... - Jaebum, várj! - kiáltok utána és a medencéből kiszállva utána rohanok. A szobánktól nem messze sikerül elkapnom csuklóját, de hiába akarja kihúzni azonnal a kezét, nem engedem. - Egy év, Jaebum? Akkor miért most? Léphettél volna hamarabb, vagy valami!

Jaebum: - Mert nem érdemellek meg. - mondom ki azt, amiről azt hittem, sosem fogom hangosan beismerni, miközben szemeibe nézek, és nem bírom ki, hogy legalább ne simogassam meg szép arcát. - Te túl tökéletes vagy hozzám, én pedig... nem az az ember vagyok, aki megérdemli a szeretetedet. - mosolyodom el szomorkásan. Na, ez az az Im Jaebum, akit senki se ismer. Ő kaphatott csak egy apró bepillantást belőle most, mielőtt összetöröm a saját szívemet.

Jinyoung: Ahogy végigsimít az arcomon, az eddig is hevesen verő szívem még gyorsabb tempóra kapcsol. Megfogom kezét az arcomnál és elmosolyodom, majd tenyerébe simítom arcomat és komolyan a szemébe nézek. - Azt hadd döntsem el én, hogy ki érdemli meg a szeretetemet és ki nem. Úgyhogy kapd össze magad Im Jaebum, mert te igen is jó esélyekkel indulsz, hogy elnyerd a szeretetemet. Már egy éve igen jó esélyeid vannak - mosolyodom el és elengedem a kezét.

Jaebum: Rajtam a sor, hogy kiakadjak. Egy éve?? Mármint... akkor egészen eddig bejöttem neki, de elutasított, mert... Miért is? Hát jó, nem kell tovább biztatni, hogy szedjem össze magam. Tudom, hogy azt mondta, ne merészeljem letámadni, de... egy csók nem számít annak, ugye? Így hát további szócséplés, vagy kérdezés nélkül hozzá hajolok, és lágyan ajkaira csókolok, közben már két kézzel fogva arcát, ahogy lassan a falhoz sétálok vele, aminek neki döntöm hátát.

Jinyoung: Meg... megcsókolt. És most is engem csókol. Im Jaebum engem csókol! A falnak tol és úgy csókol, én pedig... a kiselőadásom után, hogy én nem vagyok könnyen kapható... visszacsókolok. Mindkét kezemmel az alkarjába kapaszkodom, ahogy lágy csókját viszonzom, majd egy pillanatra elszakadok tőle. - Bizonyítsd be, hogy nem csak egy vagyok a sok közül - mondom a szemeibe nézve, de azonnal visszahajolok ajkaira.

Jaebum: Visszacsókol! Ez már több, mint amit remélni mertem, de amit mond... Hogy lehet az ilyesmit bebizonyítani? Úgy érzem, erre csak egy megoldás van. Miután még egyszer, kicsit hosszabban megcsókoltam, elválok tőle és komolyan szemeibe nézek. - Azt hiszem ezt csak azzal tudom bizonyítani, ha innentől kezdve nem lépek feléd semmit. - látom arcából kifutni a vért, ahogy elkerekedő szemekkel néz rám, ezért gyorsan folytatom. - Úgy értem, ha meg akarsz csókolni, tedd, ha többet akarsz, kérd és megteszem, de én nem fogok rád mászni. Ez a legtöbb, amivel megmutathatom, sokkal többet jelentesz, mint eddig bárki az életemben.

Jinyoung: Ez mégis milyen logika már? Mi az, hogy azzal bizonyít, hogy nem lép felém? Na ilyet nem játszunk! - Im Jaebum, ezt még egyszer meg ne halljam! Ha eddig nagy legény voltál, ne most legyél visszafogott. Akkor csókolsz meg, amikor akarsz - nézek komolyan szemeibe. - Azzal tudsz bizonyítani, ha figyelsz rám. Nem vetted észre? A medencénél minden bókodon mosolyogtam, tudod, mennyire jól estek? Nekem életemben nem bókoltak, vagy ha mégis, az sem volt őszinte... - mosolyodom el keserűen. - Az édes kis semmiségekkel is tudsz bizonyítani. Az pedig egyértelmű volt, hogy megakarlak csókolni, akkor megteszem, ha ezt az utcán akarom, vagy mindenki előtt, akkor is megteszem - mosolyodom el szélesen, majd a szobánk felé húzom. - Viszont ha meg akarunk száradni vacsora előtt, akkor jó lenne átöltözni, nem gondolod?

Jaebum: Jó, én kész vagyok ettől a sráctól! Szóval léphetek felé, csak bókoljak neki? Ennél könnyebb dolgom nem is lehetne! - Á-átöltözni? - hebegem, enyhén zavartan, mert oké, hogy egy szobán osztozunk, lassan egy hete, de eddig még egyszer nem öltöztünk át egymás előtt, nagyon is konkrét okokból kifolyólag. - Azt hiszem az most nem lenne a legjobb ötlet. Vagy... legalábbis nem egy légtérben. - köszörülöm meg a torkomat, ahogy csak hátulról végig vezetem szemem Jinyoung testén. Nem, nem bírnék magammal, ha most meglátnám meztelenül.

Jinyoung: - Ez esetben, enyém a fürdő. Mire kijövök, addigra legyél kész - adok egy csókot ajkaira, majd egy pólóval és egy rövidnadrággal a kezemben, törölközővel a nyakamban kisétálok a fürdőbe. Ahogy végzek a zuhanyzással és felöltözök, összetalálkozom a tükörrel és... Jó isten. Én így nem mehetek emberek közé! Mármint oké, egy kicsit megpirult a tűző napon az arcom, azzal nem tudok mit kezdeni, de a hajam... és ki se hoztam a hajszárítómat! Most egy törölközővel kellene hajat varázsolnom a madárfészekből a fejemen? Ilyenkor azért nem értem, hogy hogy a fenében akadt meg pont rajtam Jaebum szeme. Nem tudok ezzel mit kezdeni, nagyjából fél óra szenvedés után, még nyirkos és kócos hajjal lépek be a szobánkba. Ennyi idő alatt már csak elkészült ő is, én nem a gyorsaságomról vagyok híres...

Jaebum: Szerencsére megkímél attól, hogy a kanos létformám elszabaduljon, így nyugodtan felöltözhetek, majd egy egészen kicsit rendbe is szedem a hajam, meg vékonyan kihúzom szemeimet, ahogy legtöbbször szoktam. Aztán elheverve az ágyon várom, hogy Jinyoung végezzen. Nagy sokára meg is hallom, hogy nyílik az ajtó, ezért felülök, rögtön elvigyorodva, ahogy meglátom kócos fejét. - De hogy lehetsz te ennyire édes, jó isten! - kiáltok fel, felpattanva az ágyról, majd hozzá lépek, és kezeim közé fogva arcát, megcsókolom. Jó, én azt hiszem menthetetlenül szerelmes vagyok.

Jinyoung: Elmosolyodom, ahogy megérzem ajkait az enyémen, de egy pillanatra ellököm. - Oké, azért nem kell túlzásokba esni, ha őszinte vagy, az jobban esik - léptem el tőle és máris kutatni kezdtem a hajszárítóm meg egy fésű után, hogy belenézzek az apró tükörbe, ami a szobában volt. Ez nem édes, ez borzalmas és kócos. Ha most minden levegővételemet egy dicséret fogja kísérni, inkább visszavonom. Ne bókoljon, csak szeressen, az édes semmiségek megmaradhatnak, és akkor kvittek leszünk.

Jaebum: De... de én őszinte voltam. Nagyon nem ismer még, komolyan. Ha tudná, hogy én eddig soha senkinek nem bókoltam olyan őszintén, mint neki! De nem szólok semmit, pusztán elkomorodom, és zsebre tett kézzel magára hagyom a szobában. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet mindent bevallani neki, és bepróbálkozni nála. Tényleg hagynom kellett volna, és egyszerűen tovább lépni. Kimegyek a gyerekekhez, akik szintén visszajöttek a fürdőzésből, és most már felöltözve, nedves hajjal, csoportokba verődve nevetgélnek. Amint meglátnak, lelkesen körém gyűlnek, és mesélni kezdenek, mi mindent csináltak. Hihetetlen, hogy az eleinte elszabadulni látszó kölykök mennyire kezes bárányokká váltak pár nap alatt, és hogy megszerettek minket.

Jinyoung: Az ajtó csukódása szakít ki magam nézegetéséből, és körülnézve látom, hogy Jaebum nincs a szobában. Most... valami rosszat mondtam? Az nem lehet, hogy ő tényleg komolyan gondolta én meg lényegében leoltottam, hogy hazugsággal nálam nem ér el semmit... vagy mégis? Visszanézek a tükörbe, és beletúrva a hajamba oldalra fésülöm kézzel, majd visszanézek szekrényemhez. Hát rendben, itt úgysem fognak emiatt megverni. A suliban sem merem kihúzni a szemem, de itt most nem kell félnem, és ma már úgy sincs semmi megerőltető feladat, ennyi belefér. Leérve meglátom, hogy a gyerekek visszaértek és egymás szavába vágva, nevetve mesélik Jaebumnak, hogy mi mindent csináltak, ki milyeneket ugrott és hogy mennyire jó volt a mai "strandolás". Az ajtófélfának dőlve, a mellkasom előtt karba tett kézzel nézem őket egy darabig, amíg az egyik kislány hangosan sikítva nem kezd el felém szaladni, és átölel, ezzel természetesen a csoportnak több mint felét magával vonzva, hogy most ugyanúgy meséljenek nekem, mint Jaebumnak, én pedig csak mosolyogva, nevetgélve hallgatom és kérdezősködöm.

Jaebum: Váratlanul elrohannak a gyerekek, mire észre veszem, hogy Jinyoung is elkészült, és... Még dögösebb, mint valaha! A haját belőtte (bár nekem tényleg kócosan is nagyon tetszett), és a szemét is kihúzta, amitől egyszerűen nyelnem kell egy hatalmasat. Legszívesebben oda mennék, és agyon csókolnám, de a gyerekek előtt ennyire nem akarok nyíltan meleg lenni. Viszont, amikor az egyik lány oda kiált nekem, hogy "Appa, nem jössz ide Ommához?", na akkor elkerekednek a szemeim. Magamra mutatok kérdőn, mire az összes kis ördögfióka kacagni kezd, és bólogatnak nagy lelkesen. Homlokomra csapom a kezem, szintén felnevetve. - Jó isten, mikor lettünk mi Appa és Omma? - kérdezem, miközben hozzájuk sétálok, vigyorogva nézve Jinyoung szemeibe. "Amióta úgy viselkedtek egymással." érkezik egy másik lánytól a válasz. Ó. Vagy úgy.

Jinyoung: Nagyokat pislogok a nyolc év körüli kislányra és Jaebumra felváltva. Oké, az egy dolog, hogy titokban engem így szólítottak, de mondtam nekik, hogy el ne mondják Jaebumnak, hogy megengedtem, erre most meg... Appa? Kicsit félve pillantok Jaebum szemeibe, de amikor látom, hogy csak jót mosolyog rajta, megnyugszom, hogy akkor talán mégsem zavarja annyira. Aztán jön az újabb kiakasztó mondat. Hogy úgy viselkedünk egymással, ezért ha én omma, akkor ő appa... Végül... inkább csak belemegyek a játékba, miközben hevesen dobog a szívem, hogy félő, eltöri az egyik bordámat. - Hallod ezt apa, miket nem mondanak a gyerekeink? - ahogy kimondom, rögtön elkapom a pillantásomat. Ezt talán mégsem kellett volna.

Jaebum: Játszunk, Park Jinyoung? Ám legyen, bennem emberedre találtál! - Hallom, anyuci. - karolom át a derekát, oldalamhoz húzva, mire a nagyobb lányok visítani kezdenek. - Most mi legyen? Meg kellene nevelni őket, nem gondolod? - súgom a fülébe, közben nagyon, de nagyon nem a gyerekek nevelésére gondolva, sokkal inkább az Ő megnevelésére az ágyban, khm.

Jinyoung: Ahogy odalép hozzám és átkarolja a derekam, úgy érzem, végleg kitört a szívem a bordáim közül, amikor pedig még a fülembe is suttog, egészen biztos vagyok benne, hogy már nem csak a nap okozta pír festi vörösre az arcom, ezért tökéletesen értve a célzást, enyhén rácsapok kezemmel mellkasára. - Na de apuci, ne a gyerekek előtt! - nézek rá figyelmeztetően, mégis incselkedve, a gyerekek pedig csak sikongatnak, vagy nevetgélnek a mi kis szójátékunkon, mikor én elfordulok Jaebumtól és a gyerekekre nézek. - Na, fiúk, lányok, öt perc múlva vacsora, sipirc az ebédlőbe, különben anyu mérges lesz - mosolygok rájuk, mire rögtön szaladni kezdenek az étkező felé, és visszafordulok Jaebumhoz. - Megnevelni, mi? - vigyorodom el és finoman ráharapok alsó ajkára, hogy úgy csókoljam meg röviden.

Jaebum: - Rád férne, de nagyon. - mondom, amikor elválunk kicsit, miközben hátát kezdem el simogatni. - Csak szólok előre: ha még egyszer nem veszed komolyan a bókomat, amikor én komolyan mondom, nem fogom erőltetni az érzéseim bizonygatását, oké? - komolyodom el egy pillanatra. Igen, tudnia kell, hogy hányadán állunk, különben nem lesz ebből a bontakozó valamiből semmi sem. Pedig most, hogy így tartom a karjaimban, nagyon is szeretném, hogy legyen belőlünk valami.

Jinyoung: Ahogy szembefordulok vele, és úgy öleli derekamat két kézzel, miközben szemeimbe néz és úgy mondja, hogy vegyem komolyan... elszégyellem magam. - Ne haragudj - hajtom le a fejemet egy kicsit. - Csak tényleg nem vagyok ehhez hozzászokva. De komolyan jól esett! - nézek vissza szemeibe, hogy lássa rajtam, komolyan gondolom. - És komolyan fogom venni, ígérem, nem akarom, hogy lemondj rólam - suttogom a végét vállának, miközben karjaimat nyaka köré fonom. Nem akarom elszúrni, mikor egy év után végre így ölel az, akire mindig is vágytam.

Jaebum: - Jól van, nem mondok le rólad. - vigyorodom el, megcsókolva, közelebb húzva magamhoz. Csak reménykedem, hogy ezt most senki nem látja, ahogy enyhén végig nyalok alsó ajkán, hogy bebocsájtást nyerjek egy mélyebb csókhoz. Amint sóhajtva leejti nekem állát, becsúsztatom nyelvem szájába, és végre rendesen csókolni kezdem. De abban a pillanatban tudom, hogy elvesztem, és nekem ez a srác kell, de minél hamarabb! Az egyre szenvedélyesebb csókunkból az egyik tanár hangja ránt ki minket. Elpirulva ugrunk szét, szánkat törölgetve. "A mai napra fel vagytok mentve fiúk, menjetek csak a dolgotokra!" mondja lazán, vigyorogva figyelve minket. Csak pislogunk nagyokat. Semmi leszidás, semmi bunkó megjegyzés. Kezdem szeretni a tanárainkat.

Jinyoung: Mint a tinédzserek, akikre rányitott valamelyikük anyja, úgy rebbenünk szét Jaebummal, ahogy meghalljuk a tanárunk hangját. Hogy... szabadok vagyunk? Mármint most? Mi ketten? Nem, most nem szabad engem vele kettesben hagyni, mert a végén képes lennék hagyni magam, azt pedig nem akarom, nem akarok könnyűvérűnek tűnni. Csak mosolyogva megköszönjük én pedig mentő ötlet után kutatok a környezetben, és ahogy a gyerek zsivalyt meghallom, máris megvan. - Együnk valamit, farkaséhes vagyok már! - fogom meg kezét és nézek rá. Szemeit látva, hiba volt ránézni... megjött az étvágyam... valami egészen máshoz.

Jaebum: Drága Jinyoungom, van egy rossz hírem, ha valamit én tökéletesen észre tudok venni az emberek szemében, az a szexuális éhség. Pimaszul elvigyorodva húzom vissza magamhoz, miközben nyakához hajolok. - És mit kívánsz olyan nagyon? Mondd csak, és az ágyadba viszem! - duruzsolom fülébe, hogy aztán a füle alatti puha bőrre csókoljak, nem túl kihívóan, de éppen eléggé izgatóan. Tudom, tudom, hogy nem akarja, hogy ő is csak egy legyen a sok közül, és biztosan könnyű esetnek sem akar látszani azzal, hogy megadja magát nekem, de... Már most tudom, hogy én ebből a srácból sosem fogok tudni eleget kapni! Egyszerűen... Úgy érzem, minket valahol az égben egymásnak szántak.

Jinyoung: Végem van... teljesen végem. Ahogy a nyakamhoz hajol, utána a fülemhez... teljesen elveszek. Egy aprót nyikkanok, ahogy ajkai a fülem alá érnek és el is rántom a fejemet kicsit. - A fülemet ne - mondom, de hangomból minden erő kiszállt, még enyhén meg is remeg, akárcsak én. Azt hiszem, ezt a csatát elvesztettem, nem fogom kibírni, hogy ne adjam meg magam. Én is egy leszek a sorban... de ezzel most nem akarok foglalkozni, erre majd ráérek később is.

Jaebum: Igen! Megadja magát, már most érzem. Elvigyorodva csókolom tovább nyakát lejjebb, aztán összekulcsolom ujjainkat és behúzom az épületbe a szobánkba. Bezárom az ajtót, és Jinyoung szemeibe nézve elkezdem tolni az ágy felé. - Szóval... mire is éhezel pontosan? - kérdezem, elővéve a kellemesen simogató hangomat, miközben csípőjén játszom ujjaimmal. Remélem most nem kíván a pokolba magában...

Jinyoung: Hogy... hogy csinálja? Soha, senkinek nem adtam meg magam ilyen gyorsan, akkor ő miért más? - Ne csinálj úgy, mintha nem lenne teljesen egyértelmű - nézek szemeibe határozottan, ahogy a borzongatóan jó érzéstől, amiért végigsimít csípőmön, enyhén megremegek. - A csókodra, az ölelésedre... Rád, lassan egy éve.

Jaebum: - Annál sokkal többet fogsz kapni, ne félj! - mosolygok rá, egészen gyengéden, miközben finoman lenyomom az ágyra, és fölé mászom. Nem, most nem szexelni fogok, hanem szeretkezni. Ezzel a sráccal képtelenség lenne mást csinálni. Óvatosan fölsője alá simítom kezemet, majd újra megcsókolom, egyből szájába csúsztatva nyelvemet, hogy végig simítsak az ő nyelvén, lágy táncba vonva.

Jinyoung: Ahogy megérzem bőrömön meleg tenyerét, belesóhajtok a csókba és egyik kezemmel mellkasán, másik kezemmel a lapockáinál a pólójába kapaszkodva élvezem, ahogy simogat. Soha, de soha nem voltam még ennyire könnyű vérű... még ha alkohol lenne a dologban, de teljesen józanul csókolom és hagyom, hogy megdöntsön és már csak a simogatásától sóhajtozom... Hát Park Jinyoung... elmondhatod magadról, hogy te is egy lettél a sok közül... és még élvezed is.

Jaebum: Nem tudom, hogy kívántam-e már valaha valakit ennyire elvetemülten! Úgy tombolnak bennem a hormonok, mint már nagyon régen nem, de közben nem akarom megijeszteni sem, ezért olyan finoman haladok csak előre, amennyire bírok. Leveszem fölsőjét, rögtön utána a sajátomat is ledobva, majd elkezdem csókolgatni finoman kidolgozott mellkasát. De... Hogy lehet ennyire puha a bőre?? Meghalok tőle, komolyan!

Jinyoung: Leveszi a saját fölsőjét is, én pedig úgy nézek végig rajta, mintha nem látnám így nagyjából minden nap. De nem hagy tovább gyönyörködni, rögtön lehajol és mellkasomat kezdi csókolgatni, mire én csupasz hátához kapok fél kézzel, másikkal pedig tarkójánál a hajába túrok. Na, ezt magyarázza meg nekem valaki, hogy festett szőke haj hogy lehet ennyire puha? Fejbőrén simítom végig a kezem, hogy belemarkoljak hajába, de pont ekkor ér csókjaival szegycsontom alá, én pedig felnyögök az érzéstől, így a haja helyett a számhoz kapom a kezemet. Ma tisztáztuk a dolgot, én pedig máris nyögök alatta...

Jaebum: Felnyög! De milyen hangon! Muszáj felnéznem rá, hogy az arcát is lássam hozzá. A szája elé kapja a kezét, de így is látom az arcán a vágyat, amitől még jobban begerjedek. Jó isten! Fogd vissza magad Jaebum, nem fogod megerőszakolni! Végig nyalok a számon, majd felnyúlok kezéhez, hogy elhúzzam szájától. - Ne takard el! Imádnivaló a hangod is, hallani akarom! - kérem, közben másik kezemmel combját kezdem el cirógatni.

Jinyoung: Hiába nem Jaebum az első, de borzasztóan zavarba jövök attól, amit mond. Nem akarom elhinni, hogy bármit csinálok, ő azt aranyosnak találja, de ha igaz, hogy ő is már egy éve figyel, mégsem lépett felém... Akkor nem csak úgy mondja, igaz? Beleremegek, ahogy combomat kezdi simogatni, és egy apró sóhaj is kiszökik ajkaim közül. Nem hiszem el, hogy minden érzékeny pontomat ennyire könnyen eltalálja! De, ameddig a nyakamat nem harapdálja vagy a derekamat nem simogatja, addig jó - na akkor tényleg nem tudnám visszafogni a hangom.

Jaebum: Újra felsóhajt, én pedig elvigyorodom, majd belső combjára csókolok. Szóval ez is egy érzékeny terület. Nagyon helyes! Csípőjére vezetem kezeimet, hogy miközben combját csókolom egyre beljebb és beljebb, azon körözzek izgatóan. Aztán eszembe jut egy kérdés, ami igen lényeges lenne most. Ismét felnézek ház rá. - Jinyoungie, mikor voltál utoljára bárkivel is? - kérdezem, még mindig csípőjét simogatva.

Jinyoung: Belső combomat csókolgatja, alig bírom ki, hogy ne nyögjek úgy, mint egy rossz kurva, és a csípőmet is simogatja, én pedig így próbáljak válaszolni... - Nem mindegy? Csak haladj már! - nyögöm ki nagy nehezen, de komoly tekintetét látva nagyot sóhajtok. - Talán másfél-két éve...

Jaebum: Picit elborzadok, mikor mondja, hogy mikor szexelt utoljára. Nagyon oda kell figyelnem, hogy ne okozzak fájdalmat neki! Ajkamba harapok, majd a neszesszerem után nyúlok, és kiveszem belőle a síkosítómat. (Igen, mindig van nálam, bárhova megyek.) Elhelyezkedem kényelmesen lábai közt, majd leveszem Jinyoung nadrágját és boxerét, amitől látom, hogy jobban elpirul, mint valaha, de én csak mosolygok rá, rácsókolok alhasához tapadt, merev péniszére, aztán nyomok kezembe a hűs gélből, elkenem ujjaimon, és miközben egyik kezemmel péniszére fogok, és elkezdem körbe nyalni, első ujjammal bejáratát kezdem simogatni.

Jinyoung: Ennyire még sosem voltam zavarban senki előtt, és ahogy mosolyogva rácsókol merevedésemre, sóhajtva a takaróba markolok és felhúzom egyik lábam. Aztán amikor makkomhoz ér meleg és nedves nyelve, nem tudok visszatartani egy nyöszörgést és hajába túrok. Csak akkor eszmélek fel, amikor hideg keze fenekemhez ér, és síkos ujjával bejáratomat kezdi simogatni. De... mikor vette elő a vazelint? Észre sem vettem! Hé, és én hozzá sem érhetek? Na nem! Megfogom fenekemnél játszó kezét, és egyetlen mozdulattal magam alá fordítom úgy hogy csípőjére ülök. - El ne képzeld, hogy csak úgy letaperolsz és máris megdugsz, apuci... Nekem is kijár a kínzásodból - hajolok nyakához és harapok rá enyhén érzékeny bőrére.

Jaebum: Ó, hogy Park Jinyoung ilyen is tud lenni? Hmm, ez egy teljesen új információ a számomra. De sokkal jobban leakadok a tényen, hogy apucinak hív. Megint. - Apuci? - nevetek fel, de hangom nyögésbe fullad, ahogy nyakamba harap. - Héé, akkor most örökre rajtam fog maradni ez az apuci megnevezés? - kérdezem, miközben végig simítok Jinyoung kecses hátán, le fenekéig, amit finoman megmarkolok, majd combjait kezdem markolászni, miközben ő tovább kínozza érzékeny nyakamat és kulcscsontomat.

Jinyoung: - Természetesen - mordulok nyakába, ahogy belemarkol fenekembe, és amikor combomba markol, halkan fel is nyögök. - Miért, bármi kifogásod van ellene? - haladok lefelé mellkasán csókjaimmal és harapásaimmal, amíg elérek nadrágjáig. - Sok rajtad a felesleges ruha - vigyorodom el, és alhasát harapdálom, amíg lehúzom róla nadrágját alsójával együtt. - Na, csak nem tetszik valami? - simítok végig vörösen meredő péniszén, majd makkját óvatosan számba veszem, megnyalom, majd egy cuppanó hang kíséretében kiengedem számból.

Jaebum: Nyelvembe kell harapnom, hogy ne hördüljek fel az érzéstől. Igen, sokan és sokszor szoptak már le, és mindig élveztem, de ez... Leírhatatlan! Fogalmam sincs, hogy csinálja, vagy mi váltja ki ezt, de remegek alatta a vágytól, és a lepedőbe kell markolnom, hogy ne a haját kezdjem el tépni. - Úristen, anyuci...! - nyögök fel, amikor újra szájába veszi, de most még erősebben szív rajtam egyet. Ha már én lettem az apuci, akkor bizony ő is marad anyuci!

Jinyoung: Elvigyorodok a hangon, amit kiad, majd amikor már látom, hogy alhasán kezdenek kidagadnak az erek, kiengedem ajkaim közül és felhajolok hozzá, végigcsókolok állkapcsán, majd mosolyogva ajkaihoz hajolok, hogy megcsókoljam.

Jaebum: Újra kezeim közé fogom Jinyoung arcát, ahogy megcsókol, és nem hagyom, hogy elhúzódjon. A csókon keresztül próbálom vele tudatni, hogy mit érzek, olyan szenvedélyesen és hosszan csókolva, mint még soha. Közben ő rám fekszik, ahogy már kényelmetlen kezd neki lenni a pozíció, én pedig egyik kezemet levezetem arcáról, hátát ölelve át, majd szépen fokozatosan visszafordítom eredeti helyzetünket, de egy darabig még mindig csókolom, míg úgy nem érzem, hogy most talán végre megértette, mit jelent nekem. Amikor elválok tőle, akkor sem húzódok el egyből, még összeérintem homlokainkat, úgy mosolygok le rá. Egyetlen lélegzetvételnyire vagyok attól, hogy szerelmet valljak neki.

Jinyoung: Ahogy visszacsókol... az a csók, te jó ég... annyira szenvedélyesen, annyira mélyen csókol, mégis annyira óvatosan, annyira... annyira... szerelmesen... Világ életemben hülyeségnek tartottam a szívben robbanó tűzijátékot és a pillangókat a gyomromban... de ez, ez tényleg leírhatatlan, elmondhatatlan és... ahogy a visszafektet hátamra, épp csak annyira válik el tőlem, hogy homlokát az enyémhez érintse és a mosolya... Nem szerethettem bele, ennyi idő alatt... De a szemei annyira csillognak, olyan gyönyörűen... Ez lenne az igazi Jaebum? A valódi? De miért takargatja, miért nem mutatja ki máskor, ha egyszer annyira gyönyörű személyisége van... - Jaebum... - csak ennyit tudok mondani, szinte suttogva, abban sem vagyok biztos, hogy kimondtam...

Jaebum: Mikor végre Jinyoung is kinyitja a szemeit, megdöbbenek. Őszintén. Mert ugyan azt látom benne, amit én is érzek. Aztán, ahogy a nevemet mondja... Kénytelen vagyok röviden újra megcsókolni, ajkaim közé véve az ő vörösre csókolt alsó ajkát, majd elválva tőle, szájára suttogom: - Szeretlek. - csak így röviden. Nem cifrázom tovább, így is tudom, hogy el fogja hinni. Muszáj elhinnie, mert ennyire szívből még sosem mondtam ezt senkinek. És valamiért úgy érzem, mielőtt tovább lépnénk, ezt tudnia kell. Hogy minden egyes következő mozdulatomnál tisztában legyen vele, hogy minden érintésem mögött ez az érzés van.

Jinyoung: Igen, kétségtelenül beleszerettem Im Jaebumba. De... jó isten, ne most, ne most, csak ne... és de. Kimondja, én pedig ebben a pillanatban becsukom a szememet. Mosolygok, és halkan felnevetek és érzem, hogy folyik a könnyem. Újra kinyitom szemeimet és valahol a sírás és a nevetés határán inkább csak karjaimat szorosan nyaka köré fonom és visszahúzom egy következő csókra. Egy év... egy évig kerülgettük egymást és itt van, négy nap alatt, minden megtörtént, amire egy évig még csak gondolni is alig mertem. Ennyire nem lehetek mázlista...

Jaebum: Elsírja magát! Jó, oké, nevet is, de sír! - Jinyoungie! - próbálnék hátrébb húzódni, de nem engedi. - Ne sírj! Nem mondok ilyeneket többet, ha ezzel megsiratlak! - fogadkozom, közben oldalát simogatva, hátha ezzel le tudom nyugtatni. Így nagyon nem lenne jó ötlet lefeküdni vele... Basszus, nem lett volna szabad ennyire elhamarkodottan szerelmet vallani neki!

Jinyoung: - Kuss már! - nevetek fülébe. - Én is szeretlek, hadd bőgjek már örömömben - ölelem át szorosan amikor pedig oldalamon végigsimít, felnyöszörgök, rámarkolok hátára és feltolom csípőmet, neki az övének. - Az oldalamat ki lehet hagyni a játékból - nézek újra szemébe, majd jobb kezemmel tarkójánál hajába túrok, és úgy húzva magamhoz csókolom meg. A vágy újra felébredt bennem, de most már egy cseppnyi félelem nincs bennem, hogy esetleg csak egy név vagyok, akit kihúzhat a listájáról.

Jaebum: Áh, szóval örömében bőg! Az mindjárt más. Elvigyorodva kezdem el puszilgatni a sós könnyektől nedves arcát, közben oldaláról combjára simítom kezemet, és felhúzom oldalam mellett, hogy jobban lábai közé férjek. Nem, nem fogom így egyből betenni neki, ez tuti, de egy kis izgatás így nem árthat. Ha még nem lennénk mindketten eléggé felhúzva.

Jinyoung: Nem hagyják az embert nyugton pityeregni az örömtől! Az oldalamról tovább simítja kezét a következő érzékeny bőrfelületre, de most fel is húzza maga mellett a lábamat, így megérzem combhajlatom alatt, hogy még mindig merev, és nem is akármennyire. Újra felnyöszörgök, és kissé megemelem csípőmet, hátát markoló kezeimet pedig levezetem fenekére és úgy húzom magamhoz még közelebb, hogy minél többet érezhessek belőle, és már egy nyögés is kiszökik ajkaim közül, közvetlenül fülébe.

Jaebum: Ő is türelmetlen. De még mennyire! Kuncogva csókolok nyakába, miközben péniszemet bejáratához nyomom, és finoman izgatni kezdem vele. Még többet akarom hallani a nyögéseit, amiket most szépen meg is kapok. Amikor viszont nagyon elkínzottak lesznek, ismét a vazelines tubusért nyúlok, és megint nyomok belőle kezembe, aztán enélkül, hogy leszállnék róla, magunk közé vezetem kezem, és elkezdek újra körözni bejáratán első ujjammal. Nagyon remélem, hogy most hagyni is fogja, hogy felkészítsem!

Jinyoung: Végem van, az utolsó legérzékenyebb pontom, a nyakam. Ahogy belecsókol nyakamba, és közben péniszével bejáratomat kezdi masszírozni, egyre sűrűbben kezdek nyögni is. Most észreveszem, hogy a síkosítóért nyúl, és mikor megérzem egy ujját bejáratomon már tiltakoznék, hogy hagyja a picsába az egészet, én őt akarom érezni, most és azonnal, de nem teszem. Inkább csak megemelem egy egészen picit a csípőmet, jelezve, hogy igazán haladhatna.

Jaebum: Azt hiszem rosszul érzékeltem. Nem kicsit türelmetlen, hanem egészen konkrétan iszonyatosan. De akkor sem akarom, hogy fájjon neki, ezért feltolom benne első ujjam. Ahogy sejtettem: nagyon szűk. Lassan körzök benne, igyekezve minél jobban tágítani, de akkor lazul a legintenzívebben, amikor közben nyakát szívom, így ezt a taktikát választom. Hamarosan lesz elég hely második ujjamnak is, így már ollózhatok forró, egyre nedvesebb bensejében. Hmm, azt hiszem sokkal hamarabb benne lehetek, mint képzeltem, ha így haladunk.

Jinyoung: Egy picit felszisszenek, ahogy feltolja bennem első ujját, de ez a piszok kihasználja, hogy érzékeny a nyakam, ezért szinte rátapad, és csókolja, harapja, szívja. - Ne, te áhh... állat, meg fog... látszani - nyögöm nehezen a fülébe, és szerintem már így is van egy-két vörös csík a hátán, amit én karmoltam ki. Nem sokára megérzem második ujját is, és egyre közelebb ér prosztatámhoz, ahogy tapogatózik bennem, csak megvonaglom egy-egy ponttól, amit megnyom.

Jaebum: Nem foglalkozom vele, hogy nyomot hagyhatok rajta. Hagyjak is! Lássa csak az egész világ, hogy ő az enyém! Aztán végre egy apró sikoly hagyja el ajkait, én pedig érzem, hogy eltaláltam benne a keresett pontot. Diadalmasan elvigyorodva kezdem el azt a pontot simogatni benne, amitől hirtelen még jobban kitágul, és felnyüszít alattam. Ó, igen! Ezért a hangért fogok élni és halni. - Mit gondolsz, anyuci, készen állsz? - dorombolom fülébe a kérdést.

Jinyoung: Amikor eltalálja bennem azt a pontot... csak sikkantani tudok egyet, ahogy megvonaglik a testem. Hogy készen állok-e? Im Jaebum, már vagy fél órája minden tekintetben készen állok! De értékelem, hogy még így is és ilyenkor is vigyáz rám. Nem lesz fájdalom mentes, de ő mindent megtett és hadd ne mondjam, ennyire jól még sosem ujjaztak meg. - Gyere, apuci, tégy magadévá - nézek fel szemeibe, féloldalas mosollyal, ahogy felsimítok combjain, csípőjén át alhasáig, amit elkezdek cirógatni.

Jaebum: Oké, az mennyire beteg, ha izgatónak találom azt, ahogy apucinak hív? Azt hiszem nagyon. De per pillanat pont nem érdekel. Csak felmorranok, majd bekenve péniszemet rámarkolok, és finoman elkezdek belé hatolni. Ha csak egy egyszerű numera lenne, nem érdekelne, hogy gyors vagyok-e, fáj-e neki, csak csinálnám, amit akarok. De vele azt akarom, hogy ne csak én élvezzem, hanem ő is. Így miközben felcsúszok benne, ajkaihoz hajolok, hogy egy mély csókkal próbáljam meg elterelni a figyelmét a kezdeti fájdalmakról.

Jinyoung: Érzem, hogy amennyire lehet, óvatosan hatol belém, és bár így is fáj egy kicsit, egy csókkal próbálja tompítani a fájdalmamat. Nyakát átkarolva és lábaimat még jobban felhúzva próbálok minél jobban ellazulni körülötte. Elválok tőle és homlokomat nyakának döntve szólalok meg újra. - Kezdj mozogni, annyira nem fáj - adok egy csókot nyakára.

Jaebum: Meglep, hogy máris kéri, mozogjak, de ki vagyok én, hogy ellenkezzek? Megfeszülő izmokkal kezdek el finoman lökni belé, próbálva eltalálni azt a pontot, amitől megint sikítani fog. Újra meg újra szinte teljesen kihúzódom belőle, majd mélyen belé süllyedek, közben arcát figyelve végig. Érzem, hogy percről percre egyre szerelmesebb leszek ebbe a srácba. Őszintén, nem egyszer elképzeltem, milyen lenne, ha alattam feküdne, de ez a látvány minden képzeletemet felül múlja! Egyszerűen tökéletes. Nem is bírom sokáig, hogy ne csókolgassam mindenhol.

Jinyoung: Óvatosan és mélyeket lök csípőjével, és már ez önmagában jó érzés, hogy ennyire vigyáz rám, ennyire lassan csinálja, és minden egyes lökésénél kapok egy-egy csókot az államra, nyakamba, vállamra, arcomra, számra... mikor hol ér. Hirtelen megfeszülök alatta és vállaiba markolok, amikor egy mélyebbet sikerül löknie. - Ott! Mégy egy kicsit... mélyebben! - nyögöm alatta, és a következő lökésnél eltalálja prosztatámat, én pedig felsikoltok. - Ott! Még, Jaebum!

Jaebum: Ahogy meghallom sikolyát, kénytelen vagyok felnyögni. Jóságos ég, engem tényleg ez a hang fog a sírba vinni! - Oké. - harapok egészen finoman fülcimpájába, majd abban a szögben, amiben voltam, erősebben és mélyebben kezdek belé lökni, mire újra sikít. De még hogy! - Ahh, Jinyoungie! - nyögöm, egyre mélyebb hangon, ahogy az élvezet hullámai végig vágnak rajtam újra meg újra. Azt hiszem még soha nem szexeltem ilyen jót senkivel, és még nincs vége!

Jinyoung: Újra és újra eltalálja bennem azt a pontot, én pedig csak sikítani, a nevét nyögni és alatta vonaglani vagyok képes minden egyes mozdulatánál. Ahogy fülemhez hajol és egyre mélyülő hanggal nyög, az csak még inkább elveszi az eszemet, Ahogy folyamatosan ingerli prosztatámat, szájával pedig legérzékenyebb pontjaimat, egyre hangosabban nyögök, egyre közelebb vagyok az orgazmushoz. - Jaebum... csak még egy kicsit...mindjárt - nyöszörgöm fülébe, miközben egyre jobban markolom, néha karmolom hátát.

Jaebum: Az tuti, hogy holnaptól nem fogok fölső nélkül mászkálni, mert a hátam tiszta karmolás nyom, de leszarom! Amíg Jinyoung ilyen hangokat ad ki alattam, én bármit bevállalok! Érzem, hogy nem csak ő, de én is pillanatokon belül el fogok élvezni, úgyhogy először nyakához hajolok, hogy még egy szép, lila foltot alkossak rá, de az utolsó lökés előtt ajkai után kapok, és mélyen megcsókolom, miközben egymás szájába nyögve élvezünk el. Jól sejtettem, ilyen élvezetben sosem volt még részem.

Jinyoung: Ahogy megcsókol, csak még hangosabban nyögve élvezek el. Pár percig még csókol, görcsös ölelésemet ellazítom körülötte, és csak úgy szuszogok egyre növekvő mosollyal az arcomon. Őszintén remélem, hogy tényleg nem csak egy kihúzandó név vagyok a listáján, és az,amit mondott, azok az érzések, amiket én is éreztem, igaziak. Félek megkérdezni, hogy ugye ennek nem lesz vége a tábor után, hiszen azt mondta, hogy ha kétségbe vonom, amit mond, akkor nem fog felém lépni többet és az egészet hagyja a fenébe. De ha mégiscsak egy nyári futókaland vagyok...?

Jaebum: Egy darabig még rajta fekszem, amíg még zsibbadok az élvezettől, de aztán kihúzódom belőle, és mellé fekszem, de nem engedem el, egyből magamhoz húzom. Ahogy simogatom, ő pedig nyakamhoz bújik, megérzem, hogy valami bántja. - Mi baj van, anyuci? - puszilom meg homlokát, közben hátát cirógatva. Valamiért nekem fáj az, hogy neki valami nyomja a szívét.

Jinyoung: Magához ölel és finoman simogatja hátamat, és amikor homlokomra puszit ad, csak enyhén elmosolyodom és megrázom a fejem. - Nincs semmi, hülyeség, ne foglalkozz vele - hajolok arcához, hogy megcsókoljam, de tekintetét látva inkább csak visszafekszem mellkasára, és átölelem fél kézzel. - Csak... nem akarom, hogy egy futókaland legyek... nem akarom, hogy ez csak addig tartson, amíg a nyár is tart... - motyogom, miközben egy ujjal rajzolgatok mellkasára. - De mondom, hülyeség, ne foglalkozz vele...

Jaebum: - Te viccelsz velem? - nevetek fel, magamhoz szorítva még jobban, teljesen magamra húzva. - Ide figyelj, most, hogy megkaptalak, eszem ágában sincs elengedni téged! Nincs az az isten, hogy én téged másnak átengedjelek! Úgyhogy ezt felejtsd is el, és csak úgy mondom, hogy egy életen át nem szabadulsz tőlem, kedves. - csókolom meg végül, hogy tudja, teljesen komolyan gondoltam minden szót.

Jinyoung: Annyira jól esnek Jaebum szavai, hiába tudom, hogy így gondolja, de az, hogy ki is mondta, nekem rengeteget jelent. - Tudom, legalább is reméltem, ezért mondtam, hogy hülyeség és felejtsd el - mosolyogtam rá és nyakához bújva puszilgatni kezdtem minden apró bőrfelületet, amit csak értem. Csak tudatni akartam vele, hogy én is szeretem. - Én is szeretlek - suttogtam nyakának mosolyogva.