Jackson: Mikor beléptünk Mark lakására, lepörgött előttem minden, amit a klubban mondtam, és én még életemben nem éreztem, hogy ekkora öngólt rúgtam volna, egy fatális nagy marhasággal összekötve. Már csak az előtér akkora volt, mint Youngjival közös lakásunknak a negyede, el sem tudtam képzelni, hogy mekkora a nappali, de Mark erre rásegített, amikor beljebb invitált: a lakásunk felét láthattam magam előtt, tágas tér, néhány bútorral. Nem keltette üresség érzetét és nem is volt zsúfolásig pakolva. Egyszerűen... illett Markhoz. Mikor vissza sétáltam az előszobába, na akkor... akkor lekevertem volna magamnak egy pofont, amiért foggal-körömmel hadakoztam a szex ellen. Lépcsősor. Ami a második szintre vezet. Mindezt úgy, hogy lent is volt legalább két szoba. Hát Jackson Wang... ezt elbasztad.

Mark: Látom, ahogy Jackson tátja a száját a lakásomon, és nem állom meg, felnevetek. Bambam alapból úgy alszik, hogy a harmadik világháború sem kelthetné fel, én meg még mindig egy kicsit részeg vagyok, szóval nagyon nem törődöm vele, hogy mennyire vagyok hangos. - Látnod kellene az arcodat! - fogom kezeim közé arcát vihogva. - Ott villog a homlokodon, hogy looser~! - rázkódom a nevetéstől, majd átkarolom nyakát, és megcsókolom. - Mondtam én, hogy nem kellene annyira ellenkezned. Különben sem rád vall. - dörzsölöm össze orrainkat engesztelően.

Jackson: Nem, Jackson, úriember vagy, és nem használod ki, hogy a szerelmed részeg, és akkora a lakása, hogy ha torkaszakadtából nyögne is, esélytelen lenne, hogy meghallja bárki is. Úriember, Jackson, úriember! - Elismerem, kár volt hadakozni, de... - adok egy rövidke csókot Mark mosolygós ajkaira. - Az sem vallana rám, ha visszatáncolnék a saját kikötéseimtől, szóval... azt hiszem, marad az együtt alvás, igen - és mennyivel határozottabb lett volna ez a mondat, ha nem úgy hangzott volna, mintha saját magamat is éppen próbálnám meggyőzni arról, hogy mi a helyes.

Mark: - Behalok, hogy mekkora úriember lettél a kedvemért! - csóválom meg a fejem, aprót sóhajtva. - Néha kezdem bánni, hogy ezt hoztam ki belőled... - engedem el motyogva, majd elindulok a nappalin át a saját hálómba, közben random dobálva le magamról a cuccaimat. - Te tudod. - teszem még hozzá, csak a vállam mögött visszaszólva.

Jackson: Legalább ő biztos benne, hogy én tudom, mert én nem vagyok, nagyon nem. És előttem dobálja le magáról a ruháit, egyre több általam még felfedezésre váró bőrfelületet felfedve. Nagyot sóhajtva indulok meg utána, és még mindig döntésképtelen vagyok a tekintetben, hogy mégis hogy a büdös francba kellene döntenem. Ha ezelőtt három héttel művelt volna ilyeneket, hát már régen nyögne alattam, de olyanokat, hogy arra még a szomszéd utcában is felébrednének, nemhogy az unokaöccse. És... van itt ennél nagyobb probléma is. Hiába ekkora a szám, és hiába tűnik úgy, hogy mennyire tudom, hogy kell bánni Markkal, és kifogástalan vagyok meleg kapcsolatok terén... ez nincs így. Igen, van valami, amiben még Jackson Wang sem tökéletes. Bárhonnan nézem, Mark nem nő - de még mennyire, hogy nem az -, és bármennyire tűnt úgy, akkor ott a teremben, hogy helyben megdugom, nem is mertem volna. Nem akarok neki fájdalmat okozni, és ő is bevallotta, hogy az első nem volt egy felemelő élmény, márpedig én azt akarom, hogy ha mi lefekszünk egymással, az igenis felemelő élmény legyen. Belépek be a hálójába, és... képtelen vagyok gondolkodni.

Mark: Végül úgy döntök, ma a boxeremet magamon hagyom, úgy vetődök el a hatalmas francia ágyamon, aztán várakozva nézem az ajtómat, mikor fog belépni rajta Jackson. De az a Jackson, aki végül megjelenik, nem az a magabiztos pasi, akit egészen eddig ismertem. Látom rajta, hogy nem tudja, mit kezdjen magával, a helyzettel, meg úgy mindennel. Olyan elveszetten lép be a hálómba, hogy komolyan megsajnálom, ezért felkapom az ágyam mellől a pár napja oda dobott, combközépig érő pólómat, és felhúzom, aztán hozzá sétálok. - Édes... azt hiszem most rajtad a sor, hogy elmondd, mi jár a fejedben. - nyúlok álla alá, megsimogatva a puha bőrt.

Jackson: Természetesen észreveszi, hogy jelenleg elveszettebbnek érzem magam, mint egy kölyökkutya az anyja nélkül, de egészen egyszerűen nem akarok csalódást okozni neki. Ő engem úgy ismert meg, mint a faszagyerek, aki minden helyzet, minden pillanatának tökéletesen az ura, mindig határozott, és tökéletesen kezében tartja az irányítást. Ő ebbe a Jackson Wangba szeretett bele, nem a kis gimis, a szerelméért bármire hajlandó, nyálas és szinte félénk Wang Ka Yee-be... - Inkább... inkább csak aludjunk jó? Nem akarom, hogy ha holnap felébredsz iszonyatos fejfájás közepette, még az este háromnegyedét meg is bánd mellé. Csak aludjunk.

Mark: - Miért bánnám meg? - pislogok rá, miközben érzem, hogy egyre józanabb és józanabb vagyok. Hiába, az az egy liter víz, amit hazáig megittam, és a hűvös levegő besegített. - Jackson... - húzom össze szemöldökeimet, ahogy valami kezd megfogalmazódni bennem. - Te... ugye nem azért nem fekszel le velem, mert félsz attól, hogy egy fiúval kell csinálnod? - kezd el zakatolni a szívem fájdalmasan. Már a puszta gondolat is, hogy megrémiszti a tudat, hogy fiú vagyok olyan, mintha gyomorszájon rúgtak volna. És ahogy elkapja pillantását... Azonnal elengedem, és két lépést hátrálok. - Nem... - suttogom elborzadva, mert nem akarok hinni a szemeimnek. Hát végig ez volt a baja!

Jackson: - Baby, édesem... Félre ne értsd, nem attól félek, hogy egy fiúval kell csinálnom - nyúlok utána, és lépek felé, de elrántja magát minden közeledésem elől. - Mark, figyelj, ha azzal lenne bajom, arról már régen tudnál, és... a fenébe is, ha zavarna, akkor nem lennék ennyire szerelmes beléd! - túrok hajamba idegesen és emelem fel a hangomat. Nem, így nem jutunk egyről a kettőre, le kell higgadnom, és mélyeket lélegeznem. - Figyelj, félek attól, hogy lefeküdjek veled, igen. De nem azért, mert ijesztő a gondolat, hogy fiú vagy, nem az egy kicsit sem az. Az az ijesztő, hogy elronthatom, hogy van valami, amit még én sem tudok, megijeszt a gondolat, hogy neked fájhat, hogy neked rossz lesz. Ez az ijesztő - mondom már sokkal nyugodtabban, és fejemet is felemelem, és felé fordulok. - Téged kicsim, nagyon kívánlak, életemben nem kívántam még senkit ennyire, mint téged, de... - elcsuklik a hangom. Hát ez briliáns, nagyszerű, de tényleg! Lejáratom magam, azt hiszi, hogy undorodom tőle és még bőgök is, komolyan, ennél már nem is lehetne jobb az este. - Azt hiszem, nekem nem túl sok keresnivalóm van itt - fordulok inkább el, hogy kimenjek a hálószobájából.

Mark: Úgy érzem, menten elbőgöm magam. De aztán ő az, akinek a szemei előbb bevörösödnek, majd a hangja is elcsuklik, és itt akar hagyni. Na, azt már nem! Abból nem eszel, Jackson Wang! Gyorsan utána ugrok, és elkapom a karját, magam felé fordítva egy rántással. - Meg ne próbálj lelépni, mert esküszöm, soha többet vissza nem jössz, felfogtad? - mondom arcába, a kelleténél kicsit hangosabban, aztán veszek egy mély lélegzetet, hogy én is lehiggadjak. - Oké. Megértem, hogy megijedtél, de... Aish! - borzolom szét a hajamat. - Elmondtam, hogy nem vagyok szűz, nem? És... és... ha arról van szó, majd én segítek! - harapok ajkamba, lesütve szememet, ahogy a szégyenlős énem kezd előbukkanni. - Majd én mondom, hogy mit csinálj, oké?

Jackson: - Mark, kérlek... - emelem meg arcát egy kicsit, állainál fogva. - Csak... csak aludjunk ma, rendben? Esküszöm, ha... ha már lesz elég gerincem ahhoz, hogy lefeküdjek veled, te leszel az első, aki ezt észre fogja venni, de kérlek... ma ne. Ne ma - hajolok hozzá közelebb és csókolom meg finoman. Ha nekem valaki egy hónapja azt mondja, hogy azért fogok könyörögni a páromnak, aki fiú, hogy ne feküdjünk le, hát azt úgy pofán röhögtem volna, hogy ott helyben még a föld alá is bebújt volna, ehhez képest... itt állok, és mégis ez történik.

Mark: - Nem is ma gondoltam. - forgatom meg szemeimet, elütve kezét arcomtól. - Mára el is ment tőle a kedvem, ne aggódj. - teszem még hozzá, ami már csak a fáradtságnak köszönhető, meg az enyhe, kezdődő fejfájásnak. Azt hiszem megbánom én még, hogy annyit ittam ma. - Aludjunk. - zuhanok vissza az ágyamba, magamra húzva a takarómat. - Hátha akkor kevésbé leszek szarul ma. - motyogom, behunyva szemeimet, és már érzem is, hogy másodpercek kérdése és mélyen alszom.

Jackson: Végül mégis sikerült tönkretennem az estét. Éreztem, hogy ez lesz. Pár pillanatig magatehetetlenül figyelem, ahogy Mark befekszik az ágyba, és valószínűleg el is alszik. Elgondolkodom, hogy talán ki kellene mennem a kanapéra aludni, de teljesen mindegy lett volna, az úgy sem hozza rendbe, amit elbénáztam. Hangtalanul leveszem magamról a ruháimat, csak a boxerem marad rajtam, és lefekszem Mark mellé az ágyba, pár perc tétovázás után pedig az ő takarója alá fekszem és hátulról hozzásimulva átölelem, tarkójára adva egy csókot.

Mark: Valamikor délután négy felé arra ébredek, hogy az agyam ki akar esni a helyéről. Nyögve nyitom ki szememet, és pusztán az az egy tény csillapítja fájdalmamat, hogy konkrétan Jackson mellkasán fekszem, aki édesdeden alszik alattam. Elmosolyodom, adok egy pille könnyű csókot ajkaira, majd óvatosan kimászom mellőle, elindulva a konyha felé. Legnagyobb meglepetésemre Bambamet is ott találom, ahogy éppen a hűtőm tartalmát igyekszik kifosztani teljesen. - Jó reggelt Bambam. Hogy aludtál? - puszilom homlokon, mire kapok tőle, egy amolyan 'neked elmentek otthonról hyung? láttad te hány óra van?' fejet, de figyelmen kívül hagyom.

Jackson: Arra ébredek, hogy megszűnik az eddigi kellemes nyomás a mellkasomon és hűvösebb lesz hirtelen. Kinyitom szememet, és körbenézek a szobában - tehát tényleg nem otthon vagyok. Felülök az ágyon, a fejem éppen hogy, de azért fáj. Előkeresem nadrágomból a telefonomat, és amikor meglátom, hogy délután négy van, kétségbeesetten kezdeném magamra rángatni a ruháimat, de először inkább a híváslistát nézem meg telefonomban és már hívom is Youngjit. Nem vagyok normális. Szóltam neki, hogy eljövök, de Jinyoungéktól gyakorlatilag el sem köszöntünk, így esélyem se volt mondani nekik, hogy vigyázzanak a húgomra.

Youngji: Csörögni kezd a mobilom, mire nyögve nyitom ki szememet. Meg sem nézem, hogy kihív, csak felveszem, és gyilkos hangon morranok bele. - Mi az? - hát igen. Egy kicsit hosszú volt a buli, Jinyoungékkal végig maradtunk, ezért nem örülök neki, hogy most valaki tönkre tette a jó kis alvásomat. Ezért még megfizet!

Jackson: - Úristen, Youngji, aludtál? Basszus, ne haragudj, hogy felébresztettelek, meg azért sem, hogy csak úgy ott hagytalak, bocsánat, tényleg. Jól vagy? Jinyoung vigyázott rád, ugye? - rohanom le rögtön a bocsánat és kérdés áradatommal. Nagyon remélem, hogy a kis hugom nem csinált semmi hülyeséget és Jinyoung tényleg vigyázott rá, mert ha nem, akkor leszarom, hogy mennyit segített Marknak, én esküszöm megverem. Mark...

Youngji: - Nyugi, nem volt semmi gáz. Láttuk, hogy elmentetek, meg Jinyoung mondta, hogy Mark egy kicsit sokat ivott, szóval inkább értetek aggódtam, de jót buliztunk, a legvégén jöttünk csak el. - mosolyodom el, ahogy rájövök, hogy csak az én idióta bátyám az, aki zaklat. - Veletek minden rendben volt? Mark jól van?

Jackson: - Ja, persze... nagyjából... - mondom vontatottan. - Hazaértünk és... lefeküdtünk aludni. Viszont most meg kell keresnem Markot, még egyszer bocs, hogy felébresztettelek! - ki is nyomom a telefont és felrángatva magamra véglegesen a nadrágomat, elindulok megkeresni Markot. Őszintén remélem, hogy nem haragszik rám a tegnapiért. Valahonnan zajt hallok kiszűrődni, ezért elindulok arra, és így a konyhába jutok, ott meg is találva Markot és... minden bizonnyal az unokaöccsét.

Mark: Amikor meghallom Jakcson lépéseit, egyből fordulok is meg, hogy köszönjek neki, de a hirtelen mozdulattól megszédülök, ezért meg kell kapaszkodnom a konyhapultban. Bambam riadtan néz rám, de csak rámosolygok, majd a szintén rémült Jacksonhoz megyek, és átkarolva nyakát, megcsókolom. - Tudtál tőlem aludni? - kérdezem, egyelőre nem foglalkozva a minket bámuló unokaöcsémmel. Nem ez az első, hogy pasival lát. Meg, ő meg se mukkanjon, amióta összejöttek Yugyeommal.

Jackson: Meglepetten fogadom a csókját és az álmos, lusta mosolyát. Na most akkor vagy semmire nem emlékszik hajnalról, vagy ennyire könnyen túltette magát rajta. Nem érdekel melyik opció, de hogy mosolyog, az mindennél többet jelent. - Persze, nélküled viszont nem. Ahogy eltűntél, fel is ébredtem - adok egy puszit halántékára. - Hogy vagy? Nagyon fáj a fejed? - kérdezem tőle aggódva, de eszembe jut, hogy van egy szemtanúnk is, úgyhogy gyorsan odafordulva köszönök neki. - Jackson Wang vagyok, te pedig biztosan Bambam, örülsz, hogy megismerhetsz - vigyorgok rá szélesen. Na, kezdek megint formába jönni.

Mark: Bambam egy apró fintorral köszön, és bemutatkozik ő is, én meg kuncogva bújok Jackson nyakához. Pont akkor, amikor Bambam közli, hogy ő akkor most lelép, mert találkozója van. Elengedve páromat, hozzá sietek, és megölelgetem, mielőtt eltűnne. - Azért okosan, és lehetőleg időben hazaérni, vagy ha van valami, azonnal hívj! - ígértetem meg vele, aztán kiterelgetem az ajtón. Amint megint kettesben maradtunk, Jacksonra nézek, és sóhajtok egyet. - Amúgy széthasad a fejem, de még élek. - válaszolok kérdésére. Nem, nem felejtettem el, mi történt hajnalban, pusztán nem akarom újra felhozni a témát.

Jackson: - Eljössz hozzánk? A kis húgom isteni másnaposság elleni levest tud készíteni - ajánlom fel, aztán leolvad a mosoly az arcomról. - Bár te is tudsz főzni, és valószínűleg nem pont most szeretnél családlátogatást tenni nálunk - ülök le az asztalhoz és szerintem én inkább csendben maradok. Hát ez körülbelül öt percig tart, mármint, hogy én egy helyben üljek, mert rögtön fel is állok, és Markhoz lépve átölelem hátulról és nyakába csókolva hajtom fejemet vállára.

Mark: - Szívesen mennék én akármikor hozzátok, de ma nincs kedvem kimozdulni, ha nem baj. - mosolyodom el, ahogy átölel, és vállamra hatja fejét. Persze a nyak csóktól végig borzongtam alaposan, de a hajnali eset óta megtanultam, hogy teljesen fölösleges megkívánnom Jacksont, úgyis el fog utasítani. Majd ha egyszer összeszedi magát... vagy szól, vagy addigra én már kiéhezetten pusztulok el valamelyik útszéli árokban.

Jackson: - Ellenben, édes, én iszom egy kávét és hazamegyek. Hiába mondja Youngji, hogy minden oké, borzasztó bűntudatom van, hogy csak úgy ott hagytam tegnap - meg szerintem hazaérve Youngjit halálra szorongatva fogom elbőgni bánatomat, hogy mekkora egy balfasz bátyja van, úgy mégis, de erről Marknak nem kell tudnia. - De bármi van, hívj, írj, akármi és azonnal itt leszek, oké? - puszilok még egyszer nyakába és amíg fő a kávé, addig eltűnök a hálóban, hogy magamra rángassam a pulcsimat, eltegyem a telefonomat és a kulcsomat.

Mark: Itt hagy... nem hiszem el... Azt hiszem kezd elegem lenni ebből a huza-vonából, de csak összepréselem ajkaimat, és egy szót sem szólok. Nem tudom, mit fogok csinálni, ha elmegy. Vagy hisztérikusan bőgni kezdek, és szétverek mindent, ami a közelébe kerül, vagy beülök egy sarokba, és csak nézek ki magam elé, amíg Bambam haza nem talál jönni... Persze Jinyoung ilyenkor foglalt, hiszen Jaebummal van (jó, mondjuk mikor nem?). Más pedig nincs, akit felhívhatnék, hogy elsírjam neki a nyomoromat. Viszont abban Jackson biztos lehet, hogy sem hívni, sem írni nem fogok neki. Kizárt. Majd ha hiányzom neki, megkeres. Vagy nem.

Jackson: Visszamegyek a konyhába, de Mark nem néz a szemembe. Ez már alapjaiban véve is gyanús, de csak öntök magamnak kávét, és miközben iszom, csak őt nézem. Valahogy az egész testtartása megváltozott ahhoz képest, amilyen ezelőtt fél órával volt. Egyszerre feszült és lehangolt. Megiszom az utolsó kortyot a kávémból, majd a bögrét letéve odalépek hozzá, magam felé fordítom, és megcsókolom, és ahogy visszacsókol, rögtön érzem, hogy mi változott: szomorú. Karjaimmal átölelem derekát és pontosan tudom, hogy nem, én nem fogok most hazamenni. Óvatosan lépdelni kezdek vele, amíg egy falnak nem támasztom, és ajkaitól elszakadva nyakához hajolok. Ha lefeküdni nem is fogok vele, attól még kényeztethetem, nem?

Mark: Aprót sóhajtok, ahogy csókolni kezdi nyakamat, de csak a szívembe hasít a fájdalom, és elszorul a torkom. Nem. Ha ezt így folytatja, megint el fogom bőgni magam előtte. - Jackson... - nyögöm, megpróbálva eltolni magamtól. - Ne csináld... - csuklik el a hangom, és már égnek is szemeim. Ó, remek! Taposs belém még, kérlek!

Jackson: Ahogy meghallom elcsukló hangját, visszahajolok ajkaihoz. - Csak kényeztetni akarlak, ennyi jár neked. Még csak ennyire vagyok képes, de ezt mind szeretném neked adni - csókolom meg. - Vagy ennyit se? Nem akarod? - kérdezem, és végigsimítok arcán, amin máris utat talált magának egy kósza könnycsepp.

Mark: És eléri, hogy pillanatok alatt megutáljam magam, amiért kb az első perctől kezdve, hogy hozzám szólt, le akarok feküdni vele. Szégyenemben hangosan felsírok, és nyakába fúrom arcomat. Érzem, hogy megfeszül. Tuti a frászt hozom rá. - Ne haragudj... - hüppögöm, próbálva nem bőgni, de egyelőre úgy tűnik, nem bírok leállni. - Ez nem fog működni... - csóválom meg fejem, amennyire tudom. Én még mindig egy utolsó ribanc vagyok, akinek szex kell, ő viszont megváltozott, és ezt tisztelem is benne, de tudom, hogy még egy pár visszautasítás, és az amúgyis megcsappant önbecsülésem végleg el fog tűnni, ezt pedig nem akarom.

Jackson: Ahogy meghallom, hogy "ez nem fog működni", leejtem arcáról a kezemet, és másik kezemmel elengedem derekát, és csak hagyom, hadd sírjon a vállamon. Nem fog működni... csak ez visszhangzik a fejemben és érzem, hogy ez a pár szó nem csak az agyamat üríti ki teljesen, de egész egyszerűen fáj, ahogy a szívem is kong az ürességtől. Összetörtem azt, akit a világon a legjobban szeretek a húgom után. Igen, ettől féltem... ha megismeri az igazi énemet, akkor már nem fogok neki kelleni, és... és igazam lett. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy miért is lett Jackson Wang olyan, amilyen. Végigsimítok haján, mire megemeli fejét én pedig el lépek tőle. Még egyszer megsimogatom könnyáztatta arcát és... ennyi. Eljövök Marktól és hazaindulok, otthon pedig nem érdekel senki és semmi, nem érdekel, hogy Youngji köszön, majd aggódva kérdezi, hogy mi a baj, csak bemegyek a szobámba, magamra zárom az ajtót, összehúzom a függönyöket és lefekszem. Majd elmúlik, majd jobb lesz, holnap már nem fog fájni...

Mark: Ahogy Jackson kilép a lakásból, a falnak vetett háttal a földre rogyok, és zokogni kezdek. Nem hiszem el... Már majdnem volt egy tökéletes kapcsolatom, és tönkre teszem! Én ebbe bele fogok pusztulni! Nem bírom! Nagy nehezen elvánszorgok a telefonomig, jóformán a földön csúszva, majd felhívom az egyetlen embert, akire számíthatok. Amint meghallom Jinyoung hangját a túloldalon, megint felsírok, mire rémülten kérdezi, mi a baj, de csak sírni tudok, és azt ismételgetni, hogy meg akarok halni. Hallom, hogy Jinyoung folyamatosan beszél hozzám, közben minden bizonnyal elindulva felém, mert egyre több lesz mögötte a zaj, de az agyam teljesen kiüresedett. Mark Tuan, tanuld már végre meg, te nem érdemled meg, hogy szeressenek!

Youngji: Amikor Jackson megjön, nagyon meglepődök. Azt hittem estig Marknál lesz. De amikor meglátom arcát... A szívem megáll egy pillanatra. És még be is zárkózik előlem a szobájába! Jó isten! Fogalmam sincs, mit tegyek. Kopogok, de nem válaszol. Beszélek hozzá, de nem reagál. Semmi. Én pedig csak tehetetlenül toporgok, a hajam tépem, és azon tűnődöm, van-e valami olyan eszköz, amivel kinyithatom az ajtót, vagy legalább betörhetném.

Jackson: Egy kis idő után mégis kijövök a szobámból, amikor hallom, hogy Youngji már mindjárt sírva fakad az idegességtől. Rögtön a nyakamba vetődik, de én csak finoman lefejtem magamról, és adok egy puszit a homlokára. - Szólj Jinyoungnak, hogy menjen át Markhoz és vigyázzon rá - mondom Youngjinak, majd lezuhanok a kanapéra. - Velem pedig csinálj valamit, hogy hétfőre ne köszönjön vissza a seggfej és nőcsábász Jackson Wang.

Jinyoung: Ahogy Mark belezokog a telefonba, megrémülök, hogy mi történhetett, de bármit kérdezek csak zokogás és annyi a válasz, hogy meg akar halni... Én kiheréllek Jackson Wang, esküszöm megöllek. - Jaebum, Wanghoz, most! - parancsolok rá páromra, miközben veszem a cipőmet és már indulok is el. - Jól van Mark, figyelj rám. Menj el a nappaliig és ülj le, ott várj meg, világos? Felhívom majd Bambamet, hogy maradjon Yugyeomnál, én pedig tíz percen belül ott vagyok nálad - mondom lassan a telefonba, de közben majd szétvet az ideg. - Mark, életem, ne csinálj semmi hülyeséget, rendben? Figyelsz rám? - amint valami halk beleegyezés-szerű nyöszörgést hallok, leteszem a telefont és rohanni kezdek, majd ahogy odaérek a házhoz, benyitok, és a nappaliba érve meglátok egy teljesen összetört, kisírt szemű Markot. - Édes élet - rohanok hozzá, már ölelve is magamhoz. Kiherélem Wangot, ha addig élek is.

Youngji: - Hogy... mi? - hüledezek, konkrétan térdre zuhanva mellette. - Jackson... mi a jó büdös franc történt? - kérdezem elborzadva, és úgy érzem, mindjárt tényleg megőrülök. Ha ezek most szétmentek, én... én... nem is tudom, hogy kit öljek meg!

Jaebum: Amikor Jinyoung rám parancsol, már félig a cipőmben vagyok, ugyanis még én is hallom a telefonból, ahogy Mark keservesen zokog, és ettől elborul az agyam. Bár nem az én legjobb barátom, de a szerelmemnek az életében a második legfontosabb ember, úgyhogy nem kell engem sokat uszítani, hogy menjek megölni Jackson Wangot, magamtól is készen állok rá. Nem tudom, hogy mi történt, de én ennyit sírni az utóbbi egy évben nem láttam Markot, amióta ismerem, úgyhogy kijár egy alapos arc-átrendezés Jacksonnak.

Mark: Amikor megérzem magam körül Jinyoung karjait, újra feltör a sírás belőlem, de már hang nélkül. Teljesen elment a hangom, érzem, hogy be is lázasodtam, de nem érdekel semmi sem. Ha légi riadó lenne, az sem hatna meg. Amikor Jinyoung már nyolcadszor kérdezi, mi történt, halkan, rekedten csak annyit sikerül kinyögnöm: - Elküldtem Jacksont, mert egy utolsó ribanc vagyok.

Jackson: - Elküldött - mondom Youngjinak színtelen hangon. - Azt mondta, hogy ez nem fog működni. Tudod... - kezdem el piszkálni a pólóm alját. - Megijedtem tegnap. Már régebb óta le akar velem feküdni, de ugye én nem tudom, hogy ez hogy is megy a melegeknél, ettől függetlenül szeretem Markot, és ezért várni akartam vele. Megint a kis Jia Er voltam, megismert így is. Féltem, hogy akkor nem fogok neki kelleni, mert teljesen más, mint az az én, amit felépítettem magamnak. Hát jogosan féltem - nevetek fel keserűen egyszerre nézve mindenre és sehova. - Úgy voltam vele, ma délután, hogy ha nem is megyünk el a legvégéig, de... szeretni akarom. Csak megcsókoltam, de... Nem engedte. Azt mondta, hogy ez nem fog működni és hát... most itt vagyok. Ennyi volt. Soha többé nem szabad engednem senkinek, hogy annyira ismerjen, mint te, Youngji, soha többé.

Jinyoung: - Te küldted el? Dehát... Mark, istenem, miket beszélsz, miért lennél te egy utolsó ribanc? - mi a fene történt tegnap? Pedig már úgy örültem, hogy végre lesz egy normális kapcsolata, és Jackson rengeteget változott a kedvéért, még én is láttam. Hiszen... tegnap este még mind a ketten annyira szerelmesek voltak, mi... mi történhetett? - Ki mondta neked, hogy ribanc lennél, kicsikém? - nem, nem fér az agyamba, nem tudom összerakni a képet.

Youngji: Csak pislogok rá döbbenten. Valahol meg is értem, de... - Te... nem feküdtél le vele, amikor Ő akart téged? - hüledezek. - J-Jackson én... - dadogom, hajamba túrva, majd lehuppanva a földre teljesen. - Jó. - veszek egy mély lélegzetet. - Értem, hogy nem tudod, hogy hogy megy pontosan a dolog, de... Ha Ő akart téged, és ezt a tudtodra is adta... Könyörgöm, miért nem léptél? - teszem össze kezeimet szánakozva. - Mark biztos segített volna, és te jóságos isten, hiszen az a srác fülig szerelmes beléd! Nem azért küldött el, mert nem tetszik neki az igazi éned! Hiszen úgy szeretett beléd, hogy azt hitte, a világ egyik legnagyobb seggfeje vagy! És még úgy is kellettél neki! - fogom meg a kezét, szomorúan nézve rá. - Édes istenem, nem hagyhatod, hogy egy ilyen baromság miatt elveszítsd azt az embert, aki minden bizonnyal most a lelkét is kisírja utánad! - alig, hogy végig mondom a mondatot, kopognak, én pedig összehúzott szemöldökkel állok fel, hogy megnézzem, ki jön át így késő délután.

Mark: - Hidd el, hogy az vagyok. - szipogom, kézfejemmel törölgetve szemeimet. - Nekem nem volt elég annyi, hogy Jackson szeret, és megváltozott értem. Nekem... több kell. Több, mint egy éve nem volt kapcsolatom, és... Úristen, Jinyoung, én az elmúlt három hét minden napján majd' meghaltam azért, hogy Jackson végre megdöntsön! - vallom be neki felkiáltva, újra elsírva magam. - Érted? Máson se járt az eszem, csak hogy mit tegyek, hogy végre tovább menjen, és lefeküdjünk! Hogy lehetek ekkora kurva?

Jackson: - De ez kurvára nem így megy, Youngji! Fogalmad sincs, mit műveltünk, mielőtt járni kezdtünk, rohadtul léptem felé! Az Isten bassza meg, majdnem megdugtam a suli egyik kibaszott termében, érted?! De nem tettem, mert nem akartam, hogy azt higgye, ő a soron következő! De ő kurvára azt akarta, hogy megdugjam, én meg a kibaszott szerelmes szívemre hallgattam, hogy nem akarom bántani! - ordítottam Youngji után magamból kikelve, már felállva a kanapéról sírva. Aztán felbukkant az ajtóban Jaebum. - Kurva jó, csak te hiányoztál, baszd meg, komolyan - sóhajtottam, arcomat kezembe temetve, visszazuhanva a kanapéra. - Jinyoung küldött, mi? ...Mark hogy van?

Jinyoung: Nem jutok szóhoz, csak ölelem és a hátát simogatva suttogom neki, hogy nincs semmi baj. Tehát... Jackson nem akart lefeküdni Markkal. Miért? Annyit változott érte, látszott a szemein, hogy imádja. Mi volt a baj? - Ettől nem vagy kurva, édesem, ne sírj, semmi baj. Bevallom, én is meghaltam volna, ha Jaebum nem ér hozzám három hétig, miután összejöttünk... ettől nem vagy kurva, életem - adok egy puszit fejére, és simogatom tovább a hátát.

Youngji: Ahogy meghallom, miket ordít a tesóm, VELEM, aki csak segíteni akarok neki, szám elé kapom a kezem, és peregni kezdenek könnyeim, de dühös is vagyok. Szerencséje, hogy Jaebum felbukkant a semmiből, különben most akkora pofont lekevertem volna neki, hogy... - JAEBUM! - sikítok fel, amikor köszönés meg mi egyebek nélkül akkorát behúz Jacksonnak, hogy ő visszaesik a kanapéra. - Te megvesztél, baszd meg?! - lököm meg mellkasánál, de mintha ott sem lennék, keresztül néz rajtam.

Jaebum: - Ezt Jinyoung küldi. - rázom le enyhén sajgó öklömet, majd veszek egy mély lélegzetet. - Egyébként Mark éppen öngyilkos akar lenni, ha jól hallottam, úgyhogy kérdésedre a válasz: kurva szarul van. Nem tudom, hogy mi a fene történt köztetek, de ha mindketten így bőgtök, akkor csak azt tudom mondani, a világ legnagyobb balfaszai vagytok. Mi volt az az istenverte nagy probléma, amit nem lehetett nyugodtan megoldani?

Mark: - De akkor szerinted most mégis mit csináljak? - tépem a hajam két kézzel. - Ha folytattuk volna így, előbb-utóbb én vetettem volna rá magam, és kényszerítem, hogy dugjon meg, amitől meg csak megundorodott volna tőlem. Jó ég, hiszen az a srác csont hetero! - verem a fejem a kanapé kartámlájába. - Mégis mit hittem? Hogy miattam majd buzi lesz?

Jackson: Ahogy behúz nekem Jaebum... teljesen elhallgatok, amit mond, hogy öngyilkos akar lenni... A szívem majd megszakad, de pontosan tudom, Jinyoung vigyáz rá... pár pillanatig csak meredek magam elé, majd elkezd folyni a szememből a könny, mégis felnevetek. - Tudjátok mit? Basszátok meg. Igazatok van, én basztam el, már abban a pillanatban, ahogy ránéztem Markra, egyértelműen én vagyok a hibás mindenért. Mi a fasznak is változtam meg? Pontosan úgy voltam jó, ahogy voltam, Jackson Wangként, aki tíz perc alatt bedumál egy nőt az ágyába. Ez itt a gond, nem kellett volna megváltoznom, jobb is, hogy Mark kidobott, leszarom. Nem érdekel - húzom fel a cipőmet meg egy pulcsit és elmegyek otthonról. Egyértelműen Mark az áldozat és miért? Mert én a faszkalap nőcsábász Wang vagyok. Nem, nem dobtam sutba a heteróságom egyik napról a másikra Markért, ugyan, ilyen sosem történt.

Jinyoung: - Na idefigyelj Mark. Jackson kurvára nem hetero, egy hetero srác nem néz úgy egy másik srácra, mint ahogyan Jackson nézett rád. Úristen, ezt el ne mondd Jaebumnak, de én zavarba jöttem néha attól, ahogy rád nézett! Úgyhogy ezt nagyon gyorsan felejtsd el. Az az ember olyan szerelmes beléd, mint... mint én Jaebumba, és esküszöm, nem túlzok. Láttam, hogy hogy nézett rád, beszéltem Youngjival, hogy mennyit változott érted, szóval felejtsd el ezt a butaságot életem - fogtam kezeim közé arcát, és szemeibe nézve próbáltam kiverni a fejéből, amit ő kitalált. - És nem undorodott volna meg tőled. Szerintem... szerintem csak megijedt, hiszen eddig a másik térfélen játszott, ez tény, de az életemre megesküszöm neked Mark, Jackson olyan szerelmes beléd, mint még soha senkibe. Csak egyetlen kérdés van... te... Te szerelmes vagy Jacksonba?

Youngji: - Jackson! - sikítok fel, ahogy elviharzik, de nem érem utol, és valahogy úgy érzem, fölösleges lenne. De teljesen kiborulok, és mivel Jaebum van a legközelebb, az ő nyakába esek zokogva. - Mindent elrontottam! Minek kellett felhoznom azt a hülye fogadást? - hüppögöm.

Mark: Ajkamba harapok, ahogy felteszi az utolsó kérdést, és ráébredek, hogy az elmúlt három hét alatt én egyszer nem mondtam ki, hogy mit is érzek, míg Jackson folyamatosan a szemembe mondta. Édes istenem... Mekkora hülye vagyok! - Persze, hogy szeretem! - csuklik el a hangom, ahogy megint sírok. - Soha senkit nem szerettem még így... - temetem kezeimbe arcomat, teljesen összezavarodva. - Jinyoungie... mit csináljak? Én mondtam neki, hogy nem fog működni... Nem táncolhatok vissza, hogy "hülye voltam, rohadtul szeretlek, gyere vissza hozzám". - harapok erősen ajkamba, összehúzva szemöldökeimet a fájdalomtól.

Jinyoung: - Figyelj. Jackson van akkora balfasz, hogy ezek után kitalálja, hogy az egész világ ellene van és totál felesleges volt minden, amit eddig csinált. Felhívom Jaebummiet, hogy náluk mi a helyzet, aztán kitaláljuk, hogy mi legyen, oké? - és hogy nem a mi kicsikénk, Jaebum, te fasz. Vedd fel a kurva telefont, gyerünk. - Helyzetjelentést! Most!

Jaebum: - Jackson elviharzott itthonról, isten tudja hova, Youngji meg a nyakamban sír. - jelentek életem értelmének, aki per pillanat igazi tigris anyaként viselkedik. - Ott? Mark hogy van? Rendbe szedted? Mert, amiket Jackson mondott... azt hiszem Mark szúrta el. - jegyzem meg, egészen halkan.

Jinyoung: - Hogy... hogy-hogy elviharzott? És te miért nem állítottad meg? Jaebum hogy tudsz ennyire töketlen lenni? Nem, ne mondj semmit! - szólok közbe, ahogy rácáfolna. - Ezt határozottan ketten bénázták el. Igen, nagyjából rendben vagyunk, legalábbis már nem zokog megállíthatatlanul és azon agyal, hogy hogy szerezze vissza Jacksont, mikor ő küldte el. Szedd rendbe Youngjit, de miket mondott Jackson, mielőtt elrohant? Csak úgy nagyjából - hátha abból ki lehet venni, hogy merre indult. Kihangosítom a telefont, hogy Mark is hallja, hátha neki eszébe jut valami.

Jaebum: Sóhajtok egyet, mielőtt elkezdem megismételni, miket mondott Jackson. - Hogy persze, most ő a hibás, és hogy minek kellett megváltoznia, és miért nem maradt az a seggfej, aki bármelyik csajt az ágyába dumálja... Valami ilyesmit... - ráncolom a homlokom, hogy volt-e még valami, amire emlékeznem kellene, közben adok Youngjinek egy zsepit, mire halkan megszólal, hogy a tesója minden bizonnyal valamelyik klubba ment leinni magát.

Mark: A vér is megfagy bennem, ahogy Jaebum ismétli, hogy miket mondott Jackson, és kezemre harapva újra felzokogok. - Megmondtam! - nyüszítem. - Nem szabadott volna hagynom, hogy velem legyen! Egy percig sem! - borulok el a kanapén.

Jinyoung: - Mark, életem, ezzel nem segítesz, elhiszem, hogy sajnálod, de ne nyivákolj! Youngji, köszi! Mi a UniCornba megyünk először Markkal, ti nézzetek körül máshol. Ügyes legyél életem, szeretlek! - köszönök el Jaebumtól, majd leteszem a telefont. - Na gyere Mark, keressük meg a nyomorék pasidat. Mondtam, hogy ez is bebeszél magának minden szart... Komolyan, két ekkora balfaszt... - karolom át Markot és adok egy puszit az arcára.

Youngjae: - Jackson... elég lesz, ez már a negyedik whisky. Nem tudom, mi akasztott ki ennyire, de az alkohol nem megoldás semmire - sóhajtok, ahogy az egyetem nagy nőcsábásza most az én hozzájárulásommal issza magát le a sárga földig. - Idd meg ezt, a ház ajándéka, a whisky-t sem hiszem, hogy ki tudod fizetni... - húzom el a számat, ahogy a kezébe nyomok egy félliteres mentes ásványvizet.

Jackson: - Életem kibaszott szerelme kidobott. Ne nézz így, még én is lehetek szerelmes. De Youngjae, tudod mi a legröhejesebb? - iszok bele a vízbe. - Az egyetemen, majdnem, esküszöm, majdnem minden csaj megfordult az ágyamban, mindegyik ott sikított alattam és baszd meg - csuklásom félbeszakít-, egyetlen, de egyetlen egy nem mozgatott meg bennem semmit. Bezzeg az én farkam az mozgott bennük... Erre... erre itt van Mark, egy srác, érted? Egy srác, Mark, és a kibaszott nevetésétől úgy érzem, hogy minimum világbéke van. És... esküszöm, még nem láttál olyan szemeket... Kóla! Olyan színe van mint a kólának! Csak... csak sokkal barnább, meg... meg barnább... És a hangja... És nem fektettem meg, érted? És a heteróságomat is feladtam, mert egyszer rám mosolygott... Úgy még te sem mosolyogsz a húgomra! Oh, bizony, nem vagyok ám vak, nem-nem, nehogy aszidd', hogy nem vettem észre, hogy mit össze nem flörtöltél tegnap a húgommal! - ismerős hangokat hallok meg, és hátrafordulok, közben látom, hogy Youngjae a második palack vizet nyomja a kezembe. - Nézd! Nézd Youngjae! Az a srác ott, Jaebum, tudod, a szaktársad, Jaebum pasija, Jinyoung! Na, mellette a srác, ő Mark, ő életem szerelme, látod?

Mark: Jinyounggal elindulunk, hogy megkeressük Jacksont, de én úgy reszketek, mint a nyárfalevél. És nem azért, mert a lázam szerintem olyan 38 körül lehet már... Hanem azért, mert nem akarom látni, milyen állapotban lesz éppen Jackson. Mi van ha... ha egy lánnyal van? Én ott helyben akasztom fel magam, ha valami lánnyal látom! Mikor oda érünk a bárhoz, belekarolok Jinyoungba, és úgy szorítom meg karját, hogy csoda, hogy tőből ki nem szakad. Aztán a bárpultnál észre vesszük Jacksont, akit a tegnap esti pultos srác láthatóan próbál összekaparni, és... Ajkamba harapva kapom szám elé a kezem, ahogy meglátom, Jackson taccs részeg. Teljesen leitta magát, de sehol egy lány. Aztán az is megüti a fülem, hogy mit mond, amikor észre vesz minket, nekem pedig megrogynak a térdeim, és csak azért nem esek össze, mert Jinyoung megtart. - Jackson...! - suttogom, a fáradtságtól, fejfájástól, és láztól már komolyan alig élve. Mit tettem...?

Jinyoung: Jól sejtettem, hogy itt lesz. Markot úgy kell megtartanom, hogy ne essen össze, amikor meghallja, hogy Jackson élete szerelmének hívja. - Mondtam, gyökérkém - mosolyodom el a megkönnyebbültségtől, és adok puszit Marknak, majd előkeresem mobilomat. - Életem, gyertek a Uniba, itt van Jackson és seggrészeg. Hál' istennek Youngjae a pultos, úgyhogy itatja vele a vizet rendesen. Öt perc? Oké - leteszem a telefont, majd leültetem Markot Jackson mellé.

Jackson: - Ne csókolgasd, ő az én szerelmem, nem a tiéd, Jinyoung! - kiáltom, de szerintem nem hallották, viszont látom, hogy Mark nincs jól. Hogy sokat sírt. Miért, hát ő dobott ki... - Mi a baj? - kérdezem Marktól, ahogy Jinyoung leülteti mellém.

Jaebum: - Jól van, meg van a tesód. - mosolygok Youngjira, aki iszonyatosan megkönnyebbül egyből. - Jinyoung a kezében tartja a dolgokat, úgyhogy szerintem mire oda érünk, az a két barom már újra együtt lesz.

Mark: Még megkérdezi, mi bajom van! Jó ég! Újra peregni kezdenek könnyeim, de most valahogy a megkönnyebbültségtől, amiért még nem utált meg. Ezért nemes egyszerűséggel a nyakába borulok, és úgy mondom a fülébe, hogy biztosan meghalja. - Szeretlek Jackson! Sajnálom. Hülye voltam!

Jackson: - Nee, nem kell sajnálni, csak részeg vagyok, ennyi - kezd hatni a víz, amit Youngjae belém diktált, és körülbelül még tíz másodperc múlva esik le a mondat első fele. - Mit... mit csinálsz? - toltam el magamtól, hogy szemébe nézzek. - Akkor miért... De akkor tényleg? Hallod, Youngjae? Ő is szeret! Hallod, hallod? - vigyorodom el boldogan, még enyhén alkoholgőzös szemekkel, és ahogy hirtelen előrehajolok, hogy megöleljem, felfordul a gyomrom. Ellököm magamtól Markot és a mosdó felé veszem az irányt, a pulton támaszkodva. Youngjae négy whiskyt mondott... de mi volt az a sok szar, amit közte megittam?

Jinyoung: Muszáj felröhögnöm. - Mondom én, balfasz. A legnagyobb, akit valaha láttam. Youngjae, köszönöm, szerintem az életét mentetted meg - fordulok a pultoshoz, majd elkérem a számlát, és a nulláktól a szemem elkezd jojózni, de kifizetem, pont ekkor érkezik meg életem is Youngjival. - Megöllek Wang... hú de sokkal jön nekem a bátyád. De esküszöm, ledolgozza - nézek Youngjira, de ő már rohan is a visszafelé tántorgó bátyjához, én meg Jaebum vállára dőlök mosolyogva. - Balfaszok. Balfaszok mindenhol.

Jaebum: Amikor Youngjivel beérünk a klubba, pont csak annyit látunk, ahogy Jackson kifut a mosdóba, Jinyoung pedig elsápadva fizeti ki a számlát. Egyből magamhoz húzom életem értelmét, és elismerően megcsókolom. - Ügyes voltál anyuci! Ezért imádlak! - duruzsolom fülébe, oldalát cirógatva.

Youngji: Most, hogy Jackson meg van, rajtam a sor, hogy lerogyjak Mark mellé, és a pultra támasszam homlokomat. Komolyan, úgy megviselt ez a kis balhé, mint még soha semmi. Amikor meglátom, hogy Mark zavartan néz rám, nyugtatóan megpaskolom combját. - Nyugi, drága, nem haragszom rád. De ha még egyszer kiborítod a tesómat, darabokra szedlek! - villantom rá szemeimet.

Mark: Nagyot nyelek Youngji fenyegetésétől, majd gyorsan bólintok, aztán nem törődve se fáradtsággal, se fejfájással, se lázzal, Jackson után megyek, hogy megnézzem, jól van-e. A mosdóba beérve, egyből meghallom, hogy a legelső fülkében öklendezik. Nem is akarom tudni, mennyit ivott... Utána megyek, és szó nélkül leguggolok mellé, hogy elkezdjem hátát simogatni, amíg ő kiad magából mindent.

Jackson: Ahogy megérzem Mark simogató kezét hátamon, úgy kezd megnyugodni a gyomrom is, majd amikor már érzem, hogy vége, lehúzom a wc-t és a mosdó kagyló fölé hajolva kiöblítem a számat és megmosom az arcomat. A tükörből Mark szemébe nézek, és fáradtan elnevetem magam. - Fogadjunk, hogy most a wc fölé hajolva, újra belém szerettél - mondom, mire csak kapok egy enyhe ütést az oldalamba. Megmosom a kezemet jéghideg vízzel, majd Mark homlokára teszem a kezemet és a tarkóján is végigsimítok hideg vizes kezemmel. - Buta, nem érek annyit, hogy betegre sírd magad - adok egy puszit forró homlokára.

Mark: Bágyadtan elmosolyodok. Mintha érdekelne, hogy rókázik-e éppen, vagy sem! Nagyon nincs tisztában vele, hogy milyen szinten felforgatta ő is az életemet, amikor hosszú ideje úgy éreztem, én nem leszek képes szeretni senkit sem. - Szeretlek, Jacksonie! - ismétlem, amit az előbb kint mondtam, csak most még több érzelemmel, lényegében a saját érzéseimtől kocsonyásodva. - Nagyon szeretlek! - harapok ajkamba, erősen koncentrálva, hogy ne sírjam el magam még egyszer a mai nap folyamán, mert akkor félő, hogy a kórházban fogok kikötni estére.

Jackson: - Én is téged, csak ne becézz, az ég áldjon meg - nevetem el magam. - Ha nem haragszol, nem csókollak meg, amíg nem mostam fogat, addig be kell érned homlok puszikkal - mosolygom és adok tényleg egy puszit homlokára. - Ne sírjál édes szívem, jól vagyok, szeretsz, szeretlek, mindenki boldog - nevetek rá, újra bevizezve a kezemet és megsimogatom arcát. - Na gyere, szerintem odakint azt hiszik, hogy itt a mosdóban rendezzük le a békülős szexet - fogom meg derekát, mert jelen pillanatban neki jobban szüksége van támaszra, mint nekem. Ahogy visszaértünk, én Jaebumhoz lépek, míg Markot leültetem. - Veled beszélnem kell. Még a jövőhéten. Valamelyik nap átmegyek hozzátok, inkább mondd meg, te, hogy mikor, mert nem akarok rátok nyitni szex közben - vigyorgok, közben hallom, hogy Jinyoung olyasmit morog, hogy nincs is ennek semmi baja.

Mark: Nincs erőm ellenkezni sem. Nekem most az ágyamra, és 12 óra tömény alvásra van szükségem, lehetőleg Jackson mellett, akkor tuti egyből jól leszek.

Jaebum: Nagy szemekkel nézek Jacksonra, majd kérdőn mutatok magamra. Miért akar ez velem beszélni? Oké, az orra eléggé bevörösödött ott, ahol megütöttem, de... Csak nem ezért? - Nem tudom... miért? - pislogok rá, komolyan picit tartva attól, hogy mit akarhat.

Youngji: Most, hogy minden rendeződött, én úgy döntök, hogy egy darabig leszarom ezt a sok majmot, és inkább Youngjaevel kezdek el beszélgetni, első sorban megköszönve neki, amiért láthatóan igyekezett ügyesen kijózanítani a tesómat, és ahogy hallgatom Jacksont, egészen jól ment neki. Már alig érzékelem szavain az alkohol hatását.

Jackson: - Hogy is mondjam... - nézek segélykérően Youngjire, de ő már Youngjae-vel van elfoglalva, Jinyoung pedig szemmelláthatóan tudja, miről van szó és csak élvezi a helyzetet, de meg nem szólalna, hogy segítsen. - Nos... tanács kellene... úgy értem... Hát Jinyoung tudja, hogy Marknak mi volt a baja és hát... - látom, hogy Jinyoung egyre jobban vigyorog, de nem könyörülne meg rajtam, csak annyit mond, hogy mondjam ki bátran. - Kösz. A lényeg. Még sosem szexeltem sráccal és egyértelműen én vagyok az aktív fél, ezt anno meg is beszéltük Markkal... nem fontos. Szóval, csak kellene pár tanács, hogy biztosan ne szúrjak el semmit.

Youngjae: - Nem tesz semmit - mosolygok a lányra. - Van már tapasztalatom benne, elég sok haveromnak sikerül leinni magát, és mindig én vagyok a közelben az egyetlen józan ember - vigyorgok, mire Youngji elpirul. Hát... egy életem, egy halálom, nem veszíthetek semmit, megkérdezem. - Youngji, eljönnél velem randizni?

Youngji: Meglepetten pirulok el, ahogy se szó, se beszéd, csak úgy a semmiből elhív randizni, én meg érzem, hogy a pulzusszámom felszökött az egekbe. Jó ég! Youngjae randizni hívott!!! - Izé... - köszörülöm meg a torkomat, hogy tudjak értelmesen beszélni. - Igen. Szívesen. - mosolyodom el végül, nagyon igyekezve nem mutatni, hogy mennyire izgatott lettem.

Jaebum: Csak pislogok Jacksonra. Nem akarom elhinni, hogy jól hallottam. Aztán a mellettem hang nélkül vihogó Jinyoungra pillantok, majd a széken majdnem elalvó Markra. Végül sóhajtva túrok bele hajamba. - Jól van. Legyen. Kitanítalak, de sokkal jössz nekem ezért! - mutatok rá figyelmeztetően, felhúzva hozzá szemöldökeimet is. Az egy dolog, hogy isten vagyok az ágyban, de még sosem okítottam ki senkit sem arról, hogyan kell ezt csinálni. Nálam ez teljesen ösztönös volt. Ejj, mi lesz még itt!

Jackson: - Valahogy meghálálom, esküszöm, neked is, hogy kifizetted a számlámat - mosolygok rájuk egyszerre kínosan és hálásan. Hátrafordulok, és pont meghallom, ahogy Youngjae randizni hívja a húgomat, ő pedig... ide látom, hogy remeg az izgalomtól és igent mond! Igent! - Mit csinálsz, kivel hova? Nem! Az én kishúgom nem megy veled randizni, felejtsd is el haver, nem mehet randizni - nézek Youngjaere, de állja a pillantásomat, és Youngji is szó szerint bokán rúg. - Na jó, de csak mert ennyire jófej voltál, és segítettél - nézek szúrósan Youngjaere, aki bólint és még szélesebb lesz a vigyora. Elfordulok tőle, majd Markhoz hajolok és adok egy csókot a homlokára. Már megy le a láza, nem olyan meleg. - Gyere életem, indulunk haza. És el ne képzeld, hogy ma este elmozdulok mellőled.