Halihó~ Örülök, hogy most éppen ezt olvasod, mert akkor az azt jelenti, hogy az első rész elnyerte a tetszésedet. Jó olvasást, millió puszi♡

Mark: Miután Jackson bejelentette, hogy érdeklődik irántam, másnap úgy mentem suliba, hogy biztosra vettem, keresztül fog nézni rajtam, és úgy tesz majd, mintha semmi sem történt volna. Hát tévedtem. Már négy nap is eltelt, de Jackson még mindig bejár órákra, ha nincs közös óránk, akkor valamilyen csoda folytán az épületben talál meg, és folyamatosan próbál kiszedni belőlem valami infót magamról. Hihetetlen! Ilyen játékosnak és zabálnivalónak még soha nem láttam. Még Jinyoung is beismerte, hogy a helyemben ő sem tudna ellenállni neki. Már csak azt várom, hogy egyszer sulin kívül fussunk össze, mert ott sokkal szívesebben mesélnék neki személyesebb dolgokat is, vagy viselkednék vele bensőségesebben, mert itt túl sokan figyelnek, főleg azok közül, akiknek napi rutinja beszólogatni nekem.

Jackson: Mióta próbálom Markot meghódítani, azóta újra járok órákra rendesen és kicsit olyan, mintha... a régi önmagam lennék. Annyi mindent szeretnék megtudni Markról, hiszen nagyon keveset beszél, alig tudok róla valamit. Előjött a régi, ölelgetős énem is, és bár ezeken Mark még meglepődik, van, hogy csak random módon átölelem hátulról, államat vállára ejtve, vagy ha ülünk egymás mellett, akkor a fejemet a vállára hajtom. Imádom, ilyenkor mindig olyan édesen elpirul. Egyik óraközi szünetben, amikor összefutunk, úgy döntök, most már ennél többet is megengedhetünk magunknak. - Mark, eljönnél velem valamelyik este... valahová? Esetleg egy mozi, vagy étterem, vagy csak ki a parkba, ilyesmi, tudod... - hihetetlen, hogy ez a srác a puszta jelenlétével mit ki nem hoz belőlem. Leplezetlenül zavarban utoljára kis gimis koromban voltam, most meg itt állok másodéves egyetemistaként és nem merem normálisan randira hívni Markot.

Mark: Nagyon jót mulatok magamban azon, hogy mennyire hihetetlenül zavarban van, amikor randira hív. Legszívesebben vigyorogva nyugtatnám meg, hogy kevés olyan dolog van, amire én az ő társaságában nemet tudnék mondani, de nem akarom, hogy elbízza magát idő előtt. - Ma nagyon szép idő van. Úgyis terveztem kimenni a parkba deszkázni. - mosolygok rá. - Ha neked jó, akkor suli után haza megyek, lecuccolok, felkapom a deszkám, és találkozzunk a parkban.

Jackson: - Ohó, szóval gördeszka - vigyorodom el, átölelve. - Még egy dolog Mark Yien Tuan rejtélyes kilétéről. Rendben, akkor... Ma négyig vagy ugye? Ha ötkor találkozunk a palánkoknál, az neked jó? - kérdezem szemeibe nézve, és elmosolyodom. - Még mindig imádom a szemeidet... meseszépek... és a mosolyod... - átölelem elölről, és nyakához most először hozzáérve, végighúzom az orromat -, az illatod... De, ki kell bírnom délután ötig, hogy ma újra lássalak, mert nekem az épület végében lesz órám, mára az utolsó.

Mark: Ez most... olyan volt, mint egy megkezdett pornó film, esküszöm! Amikor ezt csinálja, nem tudom eldönteni, sírjak-e vagy nevessek. Kikészít. - Balfasz. - közlöm hát vele bájosan, vigyorogva csóválva meg fejemet, miközben eltolom magamtól. - Rendben, ötkor a parkban! De ha késel, nem állok szóba veled. - kekeckedem, ami nálam már flörtölésnek számít. És erre szerintem már ő is rájött ennyi idő alatt.

Jackson: - Majd sietek - vigyorgok, és kap egy puszit az arcára,aztán elrohanok, szó szerint az épület másik végébe a Gyógytorna alapok anatómiai szempontok szerint c. előadásomra. Ott fogok megpusztulni, ez már egészen biztos. Rohanok és látom, hogy az ajtóra ki van téve a plakát és... ja hogy ez jövőhéten lesz, már mindent értek. Fogom magam, és haza rohanok Youngjihoz. Ő nem jött ma suliba, holnap valami komolyabb zh-ja lesz, arra tanul. - Édes kis húgom, megjöttem - kiáltom el magam, belépve a lakásba.

Youngji: - Na, mi újság, te feltűnően jókedvű egyén? - nevetek, kitárva karjaimat, hogy magához ölelhessen, ahogy berohan a szobámba. - Csak nem valami programod lesz Markkal? - tippelek, mert mostanában a bátyám hangulatát csak egyetlen személy határozza meg: Mark Tuan. A fogadásról már nem is beszélünk, én csak annak örülök, hogy végre emberként viselkedik ez a barom társaságban is, és iszonyatosan boldog. Le se tagadhatná. Pedig szerintem még semmi lényeges nem történt köztük, mert azt már rég elújságolta volna nekem.

Jackson: - Markkal randizom, ma ötkor - vigyorgom elengedve Youngjit, hogy a konyhába rohanhassak valami kaja után nézve. - Youngjim, főztél ma valami finomat? - kiáltok ki a konyhából a hűtőben nézelődve, majd meglátok az asztalon két bontatlan poharas ramyunt. Ha főzött, ha nem, én most biztosan ezt fogok enni.

Youngji: - Egészen eddig tanultam, drágám, ugyanis nekem nincs egy olyan cuki kis pasim, mint neked, aki után futkoshatnék, ezért a tanulmányaimnak szenteltem hátra lévő életemet! - sóhajtom drámaian, ráborulva a jegyzeteimre. - Irigyellek, te kis mázlista. - motyogom, egészen biztosan olyan halkan, hogy azt meg sem hallhatta.

Jackson: Bemegyek szobájába, miután megcsináltam mindkét ramyunt, és az egyiket a kezébe nyomom. - Mázlista, mert van egy ilyen imádnivaló húgom, aki rávett arra, hogy ugyan próbáljak már összejönni egy sráccal - simítok végig Youngji arcán. - Lényegében neked köszönhetem, hogy ott van nekem Mark. Ha te nem lennél, akkor ő sem lenne nekem. Tehát abból a szempontból valóban mázlista vagyok, hogy te vagy a húgom - adok egy puszit feje búbjára, majd leülök vele szemben az ágyára.

Youngji: - Ejjjj, de nyálas lett itt valaki! - fintorodok el, de közben már vigyorgok. - És? - húzom fel huncutul szemöldökömet, ahogyan ő is szokta néha. - Meddig jutottatok? Legalább egy csók volt már, Mr. Tíz-per-alatt-megfektetek-bárkit? - gúnyolom egy kicsit, de tudja, hogy csak szeretetből.

Jackson: Felnevetek. Nos igen, négy nap alatt Mark kihozta belőlem a régi énemet, és a mindenkit megfektető Jackson eltűnt. - Nem, nem volt még csók. Ma majdnem a nyakába csókoltam, de visszafogtam magam inkább. Ne röhögj, csaknem akarom elszúrni - nézek kuncogó húgomra. - igazából... terveim szerint ma megcsókolom, ha engedi... de nem vagyok benne biztos, hogy engedné-e. Ha csak attól lángba borul az egész arca, hogy ráhajtom a fejem a vállára... Nem tudom, megbízik-e már bennem ennyire.

Youngji: - Én tuti nem hagynám neked. - merengek el. - De most komolyan. Akármennyire is jó pasi vagy, túl sok ellenérv szól amellett, hogy alig egy hét ismeretség után megcsókoljon. Szerintem el fog utasítani, szóval készülj fel lelkileg. - veregetem vállon, majd neki látok az evésnek, ekkor döbbenve rá, hogy én ma még semmit sem ettem.

Jackson: - Nagyon biztató vagy húgi, igazán. Akkor ez napolva, majd ha ő csókol meg, vagy ő teremt olyan helyzetet, akkor megcsókolom, ha engedi. De... - hátravágódom ágyán és fogalmam sincs mikor beszéltem ilyenekről utoljára a húgommal. - De.... azok az ajkak, Youngji, érted? A szemembe nézve harapdálja az alsó ajkát, én viszont pont amiatt, amit mondtál, nem merek, csak egy homlokcsókot adni neki. És a szemei... - sóhajtok fel, ahogy becsukom szemem, és magam elé idézem Mark arcát. - Édes istenem, a szemei, egyszerűen feneketlen mélységet rejt az a csodálatos csokoládébarna írisz, és én minden egyes alkalommal, amikor a szemembe néz, nyakig süllyedek benne. Youngji, én utoljára... gimiben éreztem azt, hogy valakit ennyire meg akarok csókolni, ennyire ölelni akarom... - ölelem magamhoz húgom párnáját lehunyt szemekkel.

Youngji: - Ahhwuu~! - pattanok fel, kikapva kezei közül a párnámat. - Szörnyű, hogy itt az én ágyamban vered a nyáladat! - csapkodom meg a párnával, de amikor felül, nyakába esek, és szorosan megölelem. - De nagyon boldog vagyok, hogy végre szerelmesnek látlak. - suttogom, őszintén meghatódva. Már komolyan kezdtem félteni a bátyámat, és azt hallani, hogy így beszél valakiről, végtelenül megnyugtat. - Szereztem is neked valamit. - pattanok a szekrényemhez, derékig elmerülve benne. - Azt hiszem erőt fog adni a mai randihoz, és talán ebben az első csókotok is elcsattan végre, és nem kell tovább vágyakoznod. - bújok elő, felmutatva azt a sapkát, amit eredetileg a nyereményéből tervezett megvenni.

Jackson: - Youngji... Most komolyan? - nézek rá hitetlenkedve, ahogy a kezében tartja a sapkát. - Dehát... ez egy vagyonba kerül... - veszem ki a kezéből a sapkát, majd a tükörhöz lépek és a fejemre teszem. Még a méret is jó. - De... ezt most miért kaptam? Idén korábban van karácsony, vagy mi?

Youngji: - Így is mondhatjuk. - kuncogok. - Nekem mindenképp. Ha nem kell több másnapos, pityergő libát kikísérgetnem a lakásból, és nem alszol az én szobámban hortyogva, akkor akár még tíz ilyen sapkát hajlandó vagyok venni neked! - vigyorgok vidáman. - Sokkal szívesebben kísérgetem inkább ki Markot majd... már ha szükség lesz rám hozzá. - kacsintok rá.

Jackson: - Ácsi, nagyon előreszaladtál kisasszony - nevetek fel. - Előbb az első csók történjen meg, aztán majd szépen sorjában a többi. Különben is... amikor a mosdóban beszéltünk, azt mondta,hogy felejtsem is el, hogy ő valaha az ágyam közelébe fog jönni... én pedig még így is rábólintottam - mondom mosolyogva. - Szóval... az nagyon odébb lesz, ha egyáltalán megéli azt a kapcsolatunk...

Youngji: - Te tudod, drága. - puszilom meg könnyedén. - A sapit minden esetre vedd fel ma. Mark tuti oda lesz érte. - borzolok a hajába, mielőtt újra fejébe húzna a sapkát, amit tuti hónapokig nem fog többet levenni.

Mark: Irritálóan lassan telik a nap, és mire végzek, komolyan úgy érzem magam, mint egy zombi. De kilépve az iskolából, már suhanok is haza vidáman, újra feléledve. Bekapok valami szendót, levágom a táskámat a szobámba, fölsőt cserélek, majd kihalászom a gördeszkámat a szekrényem aljáról, és rohanok vissza a parkba. Az órámra nézek. Öt perc múlva öt óra. Kíváncsi vagyok, Jackson mennyire lesz pontos.

Jackson: Még lecserélem a pólómat a fekete izompólómra, a farmer és az edzőcipő maradhat, majd végül fejemre a sapka, egy övtáska, benne a pénztárcámmal, és a kulcsokkal, és már indulok is. Még van bő fél órám odaérni, kényelmes sétával is negyedóra alatt ott vagyok. Felülök az egyik használaton kívüli palánkra, és már csak annyi a dolgom, hogy várom Markot.

Mark: Amíg várakozom, elindulok a palánkok felé, de mielőtt oda érnék, megtorpanok. Jól látom, hogy az ott Jackson? Megelőzött volna? Nem bírom ki, hogy ne vigyorodjak el, majd letéve deszkámat, oda hajtom magam hozzá, neki döccenve a deszkával a palánknak, és mellette két oldalt támaszkodva meg, hogy ne essek el. - Hát szia. Te már itt? Elűztek otthonról? - poénkodok.

Jackson: - Még ha űztek volna, de nem kockáztathattam meg a tényt, hogy soha többet ne szólj hozzám - hajolok kicsit közelebb arcához. - Bele is haltam volna -ugrom le a palánkról, így szinte éppen hogy nem simulok hozzá teljesen, arcunkat nem egészen tíz centi választja el. Nem tudom, hogy ezt most vegyem-e jelnek, vagy sem, de inkább az utóbbi mellett döntök, és meglököm mellkasánál, így gurul hátra valamennyit én pedig biztonságban, anélkül, hogy félreérthető mozdulatot tennék, el tudok jönni a palánktól. - Szóval? Kedves Mark Tuan, most csak mi ketten vagyunk itt. Mi mindent nem tudok még, ha szabad érdeklődnöm? - fordulok felé mosolyogva.

Mark: - Van egy gyerekem. - mondom komolyan, elkezdve körbe deszkázni a terepet, kipróbálva pár trükköt, amit régen csináltam már, de szinte mindegyikbe belebukom. Nem is csoda. Az előbb a szívverésem a tízszeresére gyorsult, és ha nem lökött volna el, tuti, hogy ott helyben csókoltam volna meg, annyira meghatott, hogy tényleg betartotta az időpontot, csak mert megkértem rá.

Jackson: Csak szívat, ezért belemegyek a játékba. - És kisfiú vagy kislány? Hány éves? - érdeklődöm a "gyereke" felől. Nézem, ahogy enyhén ki van pirulva az arca,mert egyetlen ugratást sem sikerül tökéletesen megcsinálnia. Zavarban van én pedig ettől még sokkal aranyosabbnak találom, mint általában.

Mark: Szóval nem veszi be? Pedig jó poén lett volna. Sebaj! Ha belekezdtem, folytatom. - Fiú. Bambamnak hívják. Nagyon édes. - mondom két bénázás között, de amikor sokadszorra sem sikerül egy alap flip, vicsorítva szállok le a deszkáról, és kapom fel, hogy úgy tegyek, mint aki rögvest földhöz vágja ezt a szart.

Jackson: - Hé, nyugi- megyek oda hozzá, és fogom le a kezét. - Szóval Bambam és nagyon édes - egy pillanatra, elfog a kényszer, hogy elmondjam neki, hogy az egész kapcsolatunk egy fogadásból indult, de... inkább elvetem az ötletet. Kézen fogom Markot, és a legalacsonyabb palánkra ülve az ölembe húzom. - Mesélj még Bambamről... vagy egyéb rejtegetnivalód is van? - mosolyodom el, ahogy átölelem a derekát, hogy még csak esélyese legyen leesni.

Mark: Ha másvalakiről lenne szó, kényelmetlenül érezném így magam, de vele... Egészen természetes, ezért még a nyakát is átkarolom fél kézzel, úgy mosolyodom el. - Hát... egy gyereknek kell egy apa is. - mondom, majd a szemeibe nézek, hogy lássam, erre mit lép. Komolyan, egyre jobban tetszik ez a játék, pedig csak az első fatális baromságból indult, ami az eszembe jutott.

Jackson: - Ez bizony így van. Szívesen hallgatok meg bármit az apáról is - mosolyodom el, ahogy átkarolja a nyakamat. Akkor... azt már tudom, hogy nem érzi így magát feszélyezve. - Vagy esetleg... van szerencsém éppen az anyát ölelnem? - incselkedem vele és átölelem derekát, mellkasának döntve a fejemet.

Mark: - Jó kérdés! - kacagok fel, feje tetejére támasztva államat. - Az a partnertől függ. - mondom ki, és érzem, hogy ez a beszélgetés most fog olyan irányt venni, amitől egy kicsit tartok, de izgatott is vagyok tőle. Miért akarok vele ilyesmikről beszélni, te jó isten?! Hiszen én voltam az, aki a fejéhez vágta, hogy semmilyen körülmények közt nem feküdnék le vele. Mondjuk ez már akkor hazugság volt.

Jackson: Kezd egészen érdekes irányt felvenni a beszélgetés, ettől függetlenül érdekel, habár teljesen világos, hogy mi hányadán állnánk egymással, ha mégis arra kerülne a sor. - Ne haragudj, de játékhoz tartva magunkat, ezt muszáj így megkérdeznem. Te inkább anya vagy, vagy apa?- kérdezem enyhén elnevetve a végét.

Mark: Mélyen elvörösödöm, ezért külön örülök, hogy feje még mindig a mellkasomon pihen, bár így pont hallhatja, hogy a szívverésem lassan eléri a százszorosát. Ez az illata miatt van, hogy rohadna meg...! - Anya, gondolom. - motyogom, olyan halkan, hogy szinte még én sem hallottam. Ó, jesszusom, meg fogok halni! Mégis folytatni akarom a beszélgetést. Őrület.

Jackson: Hallom, hogy szívverése hirtelen felgyorsul, ahogy elsuttogja a választ, de én tovább megyek. - És az eddigi kapcsolataid során? - kérdezem óvatosan, és csak addig fogok kérdezni ameddig válaszol, onnantól nem erőltetem. Egyik kezemet derekáról leveszem, és combját kezdem vele simogatni. Nem követelőzően, semmit nem akarva, csak... csak érinteni és simogatni.

Mark: - Nem volt túl sok. - nyelek egy nagyot, ahogy a fél oldalam bizseregni és zsibbadni kezd attól, hogy simogat. - De abban a párban én voltam az "anya". - sóhajtok egy aprót. - Azt hiszem nekem nem az eseteim az "anyás" srácok. - mondom, majd ahogy keze egy picikével följebb és beljebb csúszik simogatás közben, felnyögök. Nem túl hangosan, de annyira éppen hangosan, hogy ezt egészen biztosan tisztán hallotta. Ajkamba harapva próbálok meg nyugodt maradni, és nem kiadni újabb ilyen hangokat.

Jackson: Tehát határozottan passzív fél... Ahogy egy kicsit föntebb és beljebb siklik a kezem, egy rendkívül édes nyögés szakad fel belőle és ajkait harapja... azokat az ajkakat. - Ne segítsek? - kérdezem teljesen önkéntelenül, mégis szemeibe nézve, ettől még rendkívül zavarban érzem magam, kezem pedig nem áll meg combja simogatásában.

Mark: Segíteni? - Miben? - kérdezem, totálisan ártatlanul, rákerekítve szemeimet, miközben a levegő is bennem akad, ahogy rájövök, hogy most az arcomba bámul, látja, hogy mennyire vörös vagyok, miközben érzi, hogy megint egész testemben remegek. Totális lebukás. Nagyszerű.

Jackson: - Úgy látom, igen nagy erőfeszítések árán harapdálod az ajkaidat, nos... ebben tudok segíteni... - mondom, ahogy rákérdez, és úgy remeg a karjaimban,mint egy nyárfalevél, és arca is teljesen vörös. Nem biztos, hogy ez a legjobb kérdés volt. - De nem feltétlenül muszáj, csinálhatunk bármi mást is - veszem el combjáról kezemet és újra csak ölelem.

Mark: Kettő. Ez eddig a második eset, hogy nem csókol meg. Kezdi megfeszíteni az idegeimet. Sóhajtok egy nagyot, majd kibújva öleléséből, lecsúszom öléből, úgy állok csak simán lábai közé, jobb híján combjaira támaszkodva, miközben oldalra billentett fejjel, kérdőn felvonom szemöldökömet. - És mi lenne az a bármi más, amit szívesebben csinálnál ennél? - kérdezem, még magam számára is meglepően mély hangon.

Jackson: - Ennél szívesebben? Semmit - válaszolom teljesen őszintén, amint meghallottam mély hangját, és gyönyörű szemeibe nézve enyhén előrébb hajolok. - Legszívesebben megcsókolnálak, és soha többet el nem engednélek - egészítem ki válaszomat, hogy teljesen világos legyen, miközben végigsimítok arcának puha bőrén. Ha elijesztettem... akkor hivatalosan is én vagyok a világ legnagyobb balfasza.

Mark: Igen, a szívem képesebb még hevesebben dobogni, és tudom, hogy megint tiszta pír az arcom, de nem érdekel. Tartom a szemkontaktust, úgy nyalok végig alsó ajkamon lassan, még egy egészen hangyányit közelebb hajolva hozzá. - Akkor miért nem teszed? - kérdezem, és érzem, hogy menten elájulok, ha nem csinál valamit.

Jackson: Szívem hevesebben kezd el verni, ahogy még közelebb hajolok hozzá, és a távolság egyre csak csökken. - Engedélyre várok. Arra, hogy biztosan megtehetem-e - folyamatosan csökkentem köztünk a távolságot, de az utolsó pár centit neki kell megszüntetnie. Akkor egészen biztosan fogom tudni, hogy ő is pont ugyanannyira akarja, mint én, nem pedig csak ráerőltetem a dolgot.

Mark: - Balfasz. - suttogom, megforgatva szemeimet, ahogy mosolyogva zárom be a köztünk lévő két centi távolságot, de nem csókolom, csak összeérintem ajkainkat. Azt várom, hogy ő csókoljon elsőnek, még ha látszólag én is kezdeményeztem ezt a csókot.

Jackson: Amint ajka hozzáér enyémhez, elválok tőle, leugrom a palánkról, és derekánál fogva húzom magamhoz közelebb, hogy végre tisztességesen megcsókolhassam. Előbb alsó ajkát veszem ajkaim közé, majd a felsőt, folyamatosan, de nem gyorsan és nem is túl lassan majd a felső ajkára is rácsókolok, aztán óvatosan végigfuttatom nyelvemet alsó ajkán, mire automatikusan leejti állát, én pedig egyik kezemmel tarkójára fogok, és úgy mélyítem el a csókot, és ahogy nyelveink összetalálkoznak, kiszakad belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. Végre.

Mark: Ez a srác tökéletesen csókol, de komolyan! Már nem remeg, egyszerűen csak minden sejtem bizsereg, ahogy enyhén oldalra billentett fejjel viszonzom a csókot, mindkét kezemmel átkarolva nyakát, úgy simulva hozzá. Az íze, te jó ég! Annyira őrjítő, hogy mostantól kezdve minden alkalommal, amikor meglátom, a számban fogom érzeni, és kívánni fogom, ebben biztos vagyok.

Jackson: Legszívesebben sötétedésig csókolnám, vagy addig, ameddig ő nem mondja, hogy elég, de levegőt néha nekem is kell vennem, ezért enyhén elválok tőle, és homlokomat az övének támasztom. - Azóta vágyom a csókodra, hogy a büfében meghallottam a nevetésedet, de nem mertem lépni, nem akartalak megijeszteni. És most végre... akárhányszor találkozunk, a legkisebb rossz érzés nélkül foglak megcsókolni, ezt megígérhetem.

Mark: - Jackson, ha a suliban megcsókolsz, abból oltári nagy botrány lesz, és oda a hírneved. - mosolygok, igazából iszonyatosan boldogan, amiért ennyire régóta vágyik rám. Ez megtisztelő. - Már így is pletykálnak rólunk, pedig igazán nem csináltunk semmi feltűnőt ezidáig. - motyogom, hátul a hajába futtatva ujjaimat, ahogy elfog a vágy, hogy csókoljon meg újra. És újra. És újra. És újra. Az örökkévalóságig.

Jackson: - És téged ez zavarna? - nézek a sötétbarna szemeikbe, hogy lássam, is a valódi jelentést a válasza mögött. - Mert én pont leszarom. Az egyetemen csak annyit fognak látni, hogy most már srácokat is könnyűszerrel megszerzek magamnak - vigyorgok rá, és elkapom a derekát, mielőtt félreértené a mondatomat és ellökne. - Senki sem fogja tudni, hogy ezért az egy srácért akármit megtennék, és a legkisebb szándék sincs bennem, hogy az első adandó alkalommal gerincre vágjam, sőt - simítok végig arcán és adok egy csókot homlokára. - Rád, Mark Tuan, szinte az örökkévalóságig várnék.

Mark: Már majdnem ott voltam, hogy ellököm magamtól, de a kis sunyi készült, és elkapott, mielőtt még cselekedhettem volna, aztán még a fejemhez vág egy olyan szöveget, hogy konkrétan itt csöpögök el a karjai közt. Ó, Jackson Wang, te nagyon szemét! - Megtennél bármit? - mosolyodom el féloldalasan, újra átkarolva nyakát, de most úgy, hogy ujjaimat összekulcsolom tarkóján, úgy húzom közelebb magamhoz. - Kíváncsi lennék, hogy az a minden, miben merül ki. - húzom végig nyelvem hegyét alsó ajkán, mire hallom, hogy felnyöszörög, de elhúzódom, mielőtt szám után kaphatna, és csak csípőmet tolom előre, hogy teljesen összesimuljunk deréktól lefelé. - Például hyungnak is szólítanál, ha megtudnád, egy évvel idősebb vagyok nálad? - húzom fel szemöldökeimet incselkedően, pedig igazat mondok.

Jackson: Erősebben markolom derekát, ahogy deréktól lefelé összesimulunk, és legszívesebben megcsókolnám, de elhúzódik tőlem és közli, hogy... idősebb nálam. Pislogok egyet, majd még egyet, majd még párat, mire meg tudok szólalni: - Hyung? - kérdezem, mire elvigyorodik azokkal a tökéletes ajkaival, én pedig még mindig alig tudok megszólalni. - De te... az én évfolyamomra jársz, azt hittem, velem egykorú vagy és nem pedig idősebb... - komolyan úgy érzem magam, mint hal a szatyorban: csak tátogok és pislogok. Na de várjunk csak... - És kedves hyung... te honnan tudtad, hogy én a dongsaenged vagyok? - vigyorodom el végül, egészen közel hajolva hozzá.

Mark: - Könyörgöm, Jackson! - forgatom meg szemeimet, elhajolva ajkai elől, így vállára hajtom a fejem. - A suliban még azt is tudják rólad, mennyi a jelenlegi testsúlyod, hány centis a farkad, és mennyit nőttél gimi óta. - sóhajtom. - Szóval nem volt nehéz megtudni, hogy 94-es vagy, és március 28-án van a szülinapod. - fordítom arcomat nyaka felé, hogy úgy vigyorodjak el. - Én viszont kihagytam egy évet, mielőtt elkezdtem volna az egyetemet, mert előtte Amerikában éltem, és nem éreztem kényelmesnek, hogy úgy vágjak neki a sulinak, hogy szinte egy szót sem beszélek koreaiul. Ezért egy évig csak itt éltem és dolgoztam. - mesélem el neki azt, amit eddig rólam csak Jinyoung tudott.

Jackson: Szóval ő figyelte is ilyen információkat, valószínűleg kicsit hamarabb felkeltettem az érdeklődését, mint ő az enyémet. Viszont... ismételten új információ, hogy Amerikában élt. Az világos volt, hogy külföldi, de az nem, hogy mégis honnan. - Arra, hogy külföldi voltál, a neved után a kézírásodból rögtön rájöttem: szabályos betűk, enyhén lufis kézírás. Egy külföldinek sokkal olvashatóbb az írása, mint egy koreainak, aki siet. De... szabad érdeklődnöm, hogy mégis mióta figyeled te rólam ezeket az információkat? - vigyorodom el, ahogy azok az ismerős rózsaszín foltok megjelennek arcán. - Főként arra az információra miért is figyeltél, hogy hány centis a farkam? - most már mondhatnám szemtelenül szélesnek is a vigyort, ami az arcomon szélesedik, miközben az ő csodálatos szemeit fürkészem.

Mark: - É-én nem figyeltem, jó ég! - vörösödöm el, és most tényleg sikerül is ellöknöm magamtól, hogy egy pár lépést hátrálhassak, csak azt nem számolom bele, hogy a következő ugrató hátulja pont mögém kerül, én meg egyenesen neki sétálok. - Csak az egyik órán két áldozatod éppen előttem ült, és másról se pofáztak, mint rólad, meg egyéb dolgaidról. - harapok finoman ajkamba, ahogy eszembe jut, mennyire iszonyatosan nem kötött le a tanár magyarázata, csak arra tudtam koncentrálni, hogy Jackson miket művelt a csajokkal az ágyban. - Ezért tudom... - motyogom.

Jackson: Csapdából csapdába, édes Mark. Egyre csak vörösödik és vörösödik, én pedig közelítek felé, és megtámaszkodom két oldalán. Megint abba az iszonyatosan kívánatos ajkába harap, és próbálja kerülni a pillantásomat. Nyakához hajolok, de nem, még mindig nem csókolok nyakába, csak suttogok úgy, hogy érezzem, ahogy leheletem visszacsapódik bőréről. - Mondd csak hyung, miről pofáztak, hogy ennyire belepirultál, talán csak nem... nem is tudom, tetszett amit hallottál? Esetleg el is képzeltél? Hm? - húzom vissza arcomat és csókolok alsó ajkára, de mielőtt számra kaphatna, elhúzódom tőle.

Mark: Felmorrannék, amiért elhúzódik, de így igazságos. Én kezdtem a játékot. És te jó isten, hyungnak szólít, menten meghalok! - Felesleges lett volna elképzelnem. - húzom fel orromat fintorogva. - Minek képzeljem el, ahogy két idióta, vihorászó libával henteregsz? Nincs abban semmi jó. - fordítom el fejem tőle, hogy ne bámulja már a szemeimet. - Ha pedig arra céloztál, hogy elképzeltem-e magamat veled... Akkor a válaszom nem. Őszintén. Eszembe sem jutott, ugyanis abban a hittben éltem, hogy akkor se néznél rám, ha én lennék az egyetlen ember az egyetemen. - nyelek egyet. Tényleg ezt hittem.

Jackson: Egy pár pillanatig még nézem arcát, majd ellököm magam előle, és leülök a földre a palánk tövébe. Gondolkodom. Nem tudom, hogy elmondjam-e neki. Ha elmondom, soha többet nem fog velem szóba állni, és valljuk be, teljesen jogosan. Jobb esetben sokkal zárkózottabb lenne, és csak kevesebbet beszélne velem. Nem tudom, hogy mit csináljak... Végül csak sóhajtok egyet, leveszem a sapkámat, hátrafésülöm hajamat ujjaimmal. - Lényegében a húgomnak köszönhetem, hogy megismertelek.

Mark: Meglepetten húzom fel szemöldökeimet, lenézve rá. Nem értem, hogy mi ez a hirtelen komolyság és távolság tartás. Valamiért kellemetlenül feszülni kezd tőle a gyomrom. Mint, amikor valami rossz fog történni. - A húgodnak? Dehát én nem is ismertem a húgodat addig, amíg Jinyoung be nem mutatta pár napja. - értetlenkedem. Ennek így se füle, se farka.

Jackson: - Youngji... mutatott rólad egy képet a telefonján, mint Jinyoung legjobb barátja. Fogadtunk. Adott két hetet, hogy ha akkora nagy kan vagyok, akkor hódítsak meg valakit, akit ő mond, én pedig azt mondtam, csak ha megüti a mércémet. Így kerültél a képbe - sóhajtok egyet, majd leteszem a földre a sapkát. - Mutatott rólad egy képet, hogy te megfelelnél-e az elvárásaimnak. Először meglepődtem, hogy egy fiút mutatott. De igent mondtam, hogy persze, hogy meg tudom csinálni. Már a képen feltűntek a szemeid, egyszerűen gyönyörűek - mosolyodtam el és egy pillanatra ránéztem Márkra, aztán visszabámultam magam elé. - Akkor még nem tudtam, hogy meleg lennél. Az másnap derült ki számomra, amikor elkértem a jegyzeteid és ki voltak húzva a szemeid, ami egyébként nagyon jól áll - szúrom oda mellékesen enyhítő körülménynek. - Akkor még ezért kértem el a jegyzeteidet, és ezért rohantam Youngjihoz, lényegében dicsekedni, hogy ennyire egyszerű. Aztán... aztán meghallottam a nevetésedet... már ott tudtam, hogy életem legértelmetlenebb fogadásába mentem bele. Másnap a kávézóban pedig... pont leszartam a fogadást. Ahogy megláttalak, eldöntöttem, hogy leszarom az egész fogadást, nekem te kellesz, meg akarlak ismerni, meg akarok rólad tudni mindent... - végre felnéztem Markra a szemeibe és... nos igen, valahogy számítottam erre.

Mark: Hallom minden szavát, mégsem akarom felfogni. Csak egy... fogadás volt az egész? Még az sem érdekel, hogy azt mondja, később már nem erről volt szó. A szemeim megtelnek könnyel, és úgy érzem magam, mint akit gyomorszájon rúgtak. Forog velem a világ, és hirtelen eszembe jut Jinyoung. Figyelmeztetett. Előre megmondta, hogy csak megégetem magam, ha bedőlök neki. De én ostoba kis lány módjára hittem a bókjainak, és úgy omlottam a karjába, mint bármelyik másik kiéhezett picsa az egyetemen. Mark Yien Tuan, te világom barma! Ellököm magam a faltól, és felpattanok a gördeszkámra, olyan gyorsan hajtva el Jacksontól, amennyire csak tudok. Hallom, hogy utánam kiált, és minden bizonnyal futni is elkezd, de leszarom. Nem. Ez túl sok volt. Látni se akarom ma többet. Rendbe kell tennem a gondolataimat és az érzéseimet otthon, egyedül.

Jackson: - Mark! - kiáltok utána, de esze ágában sincs megállni, így elkezdek utána rohanni, de... teljesen felesleges. Megállok, a földhöz vágom a sapkámat, majd fel-alá elkezdek járkálni tarkóra tett kézzel. Hát ezt elbasztam, de tudnia kellett. Ha később tudja meg és nem tőlem, az sokkal rosszabb lett volna. Felveszem a sapkámat a földről, de nem veszem vissza. Lassan elindulok hazafelé, a negyed órás utat fél óra alatt sikerült megtennem. Hazaérek, csak bemegyek Youngjihoz és befekszem az ágyába, egy szót sem szólok. Elbasztam. De kegyetlenül.

Youngji: - Korán megjöttél. - motyogom álmosan, az órára nézve. - Minden rendben? - könyökölök fel, amikor nem válaszol, csak feljebb húzza magán a takarót. - Jacksonnie! - húzom le róla a takarót, mire meglátom, hogy a szemei vörösek. - Jackson! - kapom szám elé a kezem riadtan. - Mi történt? Mi baj van? Mesélj! - ölelem magamhoz egyből.

Jackson: Youngjihoz bújok és csak folynak a könnyeim. Nagyon régen sírtam, de most úgy érzem, kettészakadnék, ha nem tehetném meg. - Mi történt volna, elbasztam - szólalok meg rekedten és egyszerűen zokogni kezdek. - Elmondtam azt a kurva fogadást, hogy ne később tudja meg és ne mástól, még így is, hogy már semmi jelentősége nincs. De annyira nem hitte el, hogy annyi ember közül pont ő, és hogy úgysem venném észre, akkor mégis hogy... egyszerűen csak kiszakadt belőlem. Mondtam, hogy már semmi jelentősége nincs, sőt már másnap reggel nem érdekelt a fogadás, csak ő... de ő csak elment onnan. - zokogtam egyre keservesebben, húgomhoz egyre jobban csak bújva. - Miért hagytad, hogy ekkora faszkalap legyek Youngji... Miért nem lehetek a teljesen hétköznapi Wang Ka Yee, aki középsuliban voltam...

Youngji: Elszorul a szívem, ahogy zokog, és érzem, nekem is végig folyik egy könnycsepp az arcomon. Ez az én tesóm. Aki így tud szeretni. - Jacksonnie, - simogatom meg nedves arcát. - Ne mondj le róla teljesen. Csak időre van szüksége. Te a helyében nem ezt tetted volna? Te sem hitted, hogy vigyorogva a nyakadba borul, és bejelenti, hogy nem érdekli, miért kezdtél el hajtani rá. Biztos átgondolja az egészet, aztán holnap kiderül, hogy sikerült-e elrendeznie magában a dolgot. De ettől függetlenül még lehet, hogy akar téged, csak... most fáj neki. Kinek ne fájna? - sóhajtok egy nagyot. - Ne haragudj rám! Úgy sajnálom, hogy ilyen hülyén próbáltalak meg észhez téríteni!

Jackson: - Magamra haragszom... tetszett, hogy minden csajnak bejöttem az egyetemen és ezt ki is használtam... Megpróbálom holnap nem túl feltűnően, de kerülni. És azt hiszem viszek magammal jégzselét, mert hogy ezt Jinyoung nem fogja szó nélkül hagyni, abban is teljesen biztos vagyok, és még meg is fogom neki köszönni, ha behúz egyet - csóválom meg fejemet, majd felemelkedem Youngjiról, adok egy hosszú puszit homlokára,majd egy fürdés után már alszom is... inkább fel sem kelek holnap reggelig, viszont a kávézó felé teszek egy kitérőt. Inkább vissza próbálom csábítani magamhoz, veszek neki kávét és meg teszek neki semmiségeket. Nem beszélek vele, ha nem akarja, de megteszek érte mindent.

Mark: Tegnap este szívem szerint felhívtam volna Jinyoungot, hogy jöjjön át hozzám, és vigasztaljon meg, de tudtam, hogy Jaebumnál van, ezért csak bezuhantam az ágyamba, és bőgtem, bőgtem, bőgtem, amíg el nem ájultam, vagy aludtam. Másnap iszonyatosan fájó fejjel, bedagadt szemekkel, nyúzottan ébredek. Semmi kedvem egyetemre menni. Semmi kedvem emberek közé menni. De ismerem magam, nem tudnék itthon sem ülni. Hát felöltözöm, full feketébe, fejembe húzok egy sildes sapkát, amit ha jól előre húzok, akkor nem látszik az arcom, majd hátamra veszem a táskám, és elindulok iskolába. Az aulában egyből kiszúrom az egyedül ücsörgő Jinyoungot, aki abban a pillanatban pattan fel, hogy meglát. Hát igen, van egy ember a világon, akit nem tudnék megtéveszteni.

Jackson: Még épp, hogy csak reggelit készít Youngji, amikor elmegyek otthonról, és a kávézó felé veszem az irányt,, hogy vegyek egy karamellás lattét Marknak, magamnak pedig a cukormentes macchiatómat, és már megyek is az egyetemre, ahová amint beérek, épphogy leteszem a kávét, máris egy ököl csapódik az arcomba, Oh, tehát Jinyoung is koránra jár. - Köszi, tényleg.

Jinyoung: Még szinte be sem lépett az iskolába, de máris feltűnik, az én csupa mosoly barátomnak teljes fekete öltözete, és a komor, sminkmentes ábrázata és a vörösre sírt szemei. Nem mond szinte semmit, a tegnapról, de bennem már ébredezik a gyilkos ösztön, ami Jackson Wangra van most kiéleződve. Ő is belép az iskolába és már indulok is felé. - Te rohadék - ütöm meg jobb arcát, ő pedig elmosolyodik. És megköszöni. - Velem ne gúnyolódj, rohadék. Tönkreteszed az embereket magad körül, nem tűnik fel?

Jackson: Tudom, tudom, hogy nem vagyok képes normális lenni, de muszáj megpróbálnom, odalépek Markhoz, felé nyújtom a kávét, miközben közlöm vele, hogy neki vettem. De nem reagál: rám se néz, nem veszi el a poharat, nem csinál semmit, ezért sóhajtok egyet és leteszem a poharat a mellette lévő asztalra. - Karamellás latte, ha mégis kérnéd később - indulok fel a terembe, ahol mai első órám Markkal közös. Akkor csak fájdalomcsillapítót veszek be, a jégzselé nem kerül elő. Megérdemeltem, de kurvára.

Mark: Ahogy Jackson elmegy, Jinyoung pedig vicsorogva visszaül mellém, ajkamba harapva sírok fel. Nem azért, mert Jackson hozzám szólt, hanem mert nekem fájt, hogy Jinyoung megütötte. Bármennyire is megérdemelte, én hülye nem akarok fájdalmat okozni neki. - Jinyohohoung! - hüppögöm szaggatottan, ahogy vállára támasztom homlokomat, és nem törődve az egyre több figyelő szemmel, tovább sírok. - Ne bántsd többet, kérlek! - suttogom, miközben arra gondolok, hogy hozott nekem kávét. A kedvencemet. Mert megjegyezte, hogy szeretem. Mert törődik velem. Ó, istenem, annyira hinni akarom, hogy tényleg szeret!

Jinyoung: Felsóhajtok, ahogy sírva dől vállamra Mark, és magamhoz ölelem, lassan simogatom a hátát. - De csak mert te kérted. Legszívesebben Jaebumot is ráuszítanám - bosszankodom magamban, mert ahogy hallom Mark sírását, egyre jobban veszi át az uralmat a védelmező ösztönöm a gyilkos ösztön felett és egy idő után alább hagy a sírása is, én pedig eltolom magamtól, és letörlöm arcáról a sós könnyek nyomait.

Mark: - Szeretlek Jinyoung, komolyan, de elintézem én is, csak... - nyelek egy nagyot, még mindig szipogva. - Kell egy kis idő. Még nem tudom eldönteni, hogy minek higgyek: az eszemnek, vagy a szívemnek. - sóhajtok egy hatalmasat, felvéve a kávémat, és lassan beleszürcsölök. Sok habbal kérte. Nem hiszem el! Még erre is figyelt. Hát mi bizonyítja jobban, hogy tényleg érdeklem?

Jackson: Előveszem a füzetemet, ami tele van Mark jegyzeteivel, pontosabban, annak a másolatával, majd lapozok egyet és felírom a dátumot, már reflex-szerűen, hiszen Mark is így jegyzetelt. Még öt perc van órakezdésig... túl pontos lettem, a csoporttársak is furcsán tekintgetnek hátrafelé, hogy tényleg bent ülök-e, vagy már színt is öltött volna az egyre jobban sajgó arccsontom. Nyílik az ajtó, odakapom a fejem, és az első, amit meglátok, egy papír kávés pohár, majd utána az ismerős gyönyörű szem és száj, és a vörös haj. Elvette. Elvette a kávéját.

Mark: A terembe lépve erősen elgondolkodom, hova kellene ülnöm. Nem tudom, hogy mennyire üljek távol tőle. Így is látom, hogy engem bámul, de olyan kis kutya szemekkel, hogy a szívverésem azonnal megkétszereződik. Végül döntök. Határozottan, egyenes háttal elindulok Jackson felé, nem törődve a pusmogásokkal meg a furcsa tekintetekkel, sem azzal, hogy még mindig látszik az arcomon, hogy sírtam. Leülök mellé, leteszem a kávémat az asztalra, és úgy pakolok ki a táskámból, mintha nem venném észre, hogy konkrétan keresztül néz a koponyámon. Mikor már mindent kitettem, szusszantok egyet, és Jacksonra nézek. Komolyan, már csak lihegnie kellene, hogy olyan legyen, mint az egykori kutyusom. - Könyörgöm, Wang Puppy, ne bámulj így, mert kiesnek a szemeid a helyükből! - szólok rá halkan.

Jackson: Mellém ült! Hozzám szólt! Nála van a kávé! És még le is becézett! Nem, mindenkit leszarok, ez túl sok, ennyire életemben nem számítottam - Maaaark! - nyújtom el a nevét, ahogy felvinnyogok és hevesen átölelem. El sem hiszem! Aztán feltűnik a nyilalló fájdalom az arcomban,amivel vállának dörgölőztem, és amilyen hevesen öleltem meg, olyan hirtelen engedem el, és rögtön táskámba nyúlok a jégzseléért. - Ne haragudj, de erre most már szükségem van - nevetek kínosan Markra, ahogy arcomra teszem a jeget, majd előre fordulva felkiáltok. - Valami nem tetszik? - éles hangomtól mindenki rögtön előre fordul. - Én is így gondoltam.

Mark: - Paraszt. - kuncogok fel, ahogy elüvölti magát. De komolyan, annyira édes! Még azzal a jégzselével is az arcán. - Látom készültél. - realizálom, hogy minden bizonnyal nem véletlenül volt az a táskájában. - Sejtetted, hogy kapni fogsz, mégis bejöttél? - húzom fel kérdőn szemöldökeimet, egyik kezemmel felkönyökölve a padra, abba támasztva meg fejem, miközben őt nézem. Annyira dögös még így lestrapáltan is!

Jackson: - Biztos voltam benne, hogy kapni fogok, ezért jöttem be, csak arra nem számítottam, hogy ilyen korán. Kurvára megérdemeltem, és azt is tudtam, hogy Jinyoungtól fogom kapni - fordítom meg a zselét arcomon. - Viszonylag régóta ismerem, de mi sosem voltunk jóban, de Youngjival kapásból kijöttek, idézem: "Hogy lehet egy ilyen tündérnek ekkora seggfej a rokona?" - nevetek fel halkan. - Nos, igen, ez rejtély azóta is, ehhez képest együtt lakom vele és imádjuk egymást. Én legalábbis biztosan imádom őt, nagyon - mosolygok Markra.

Mark: - Az látszik. - mosolyodom el, egy pillanatra megfogva kezét, hogy elhúzzam arcáról a jeget, és megnézzem, mennyire lilult be az ütés. - Nekem nincs testvérem. És egyedül élek, amióta Szöulba jöttem. Úgyhogy irigyellek, amiért ilyen húgod van. Biztos jó lehet együtt lakni vele. - teszem vissza arcára a jeget, éppen csak ujjam hegyével simogatva meg bőrét, mielőtt visszahúzom a kezem.

Jackson: Meglepődöm, amikor megfogja a kezemet aztán rájövök, hogy csak az ütést nézi meg, ami gondolom kellőképpen belilult így, hogy rögtön vissza is teszi a jeget, de amikor megérzem, hogy hozzá ért arcbőrömhöz, nem engedem, hogy visszahúzza, hanem megfogom, és arcom másik feléhez húzom, és tenyerébe simítom arcomat. - Pont olyan puha a kezed, mint az arcbőröd - nézek szemeibe, hogy ezzel már átléptem-e a jelenlegi határokat, vagy ez még megengedhető.

Mark: Legszívesebben megcsókolnám, annyira édes, ahogy tenyerembe bújik. - Igazi kutyus vagy. - nevetek, jellegzetes nevetésemmel, mire megint felénk pislognak páran, én pedig most rendesen megsimogatom arcát, mielőtt ismét visszahúznám kezem, de közben gyengéden nézek rá, hogy tudja, nem miatta tettem. - Jackson... - pillantok az órámra, hogy vajon még időben vagyok-e a kérdéssel. Még van egy percem, mielőtt beállítana a tanár. - Van kedved órák után feljönni hozzám? - harapom be finoman ajkamat, picit elpirulva várva, hogy mit lép erre.

Jackson: Elmosolyodok nevetésén, de amikor felteszi a kérdést, a mosoly arcomra fagy. A szívem a torkomban dobog, próbálva jelezni, hogy "Mondj igent, te marha", de az eszem hevesen tiltakozik. Nézem szemeit és kipirult orcáit, végül elmosolyodom, és végigsimítok arcán. - Nem akarok - meglátom csalódott szemeit, ezért rögtön magyarázkodni kezdek. - Mármint, kedvem az van, és dehogy nem akarok, de ismerem magamat, úgyhogy nem. De szívesen beülök veled valahova órák után. Ez így jó? - kérdezem, közben hüvelyk ujjammal folyamatosan cirógatom arcát.

Mark: Hazudnék, ha azt mondanám, nem csalódtam egy picit, mert valahol akartam, hogy igen mondjon. Mégis... sokkal többre értékelem, hogy visszautasított. - Legyen. - mosolyodom el újra, megnyalva számat, ahogy még mindig simogat, és most már komolyan ott tartok, hogy itt helyben fogom lesmárolni. - Bár így nem ismerheted meg BamBamot... - viccelődök, rávillantva huncut pillantásomat, hogy lássa, veszi-e a lapot.

Jackson: Elvigyorodom, majd csalódottan sóhajtok egyet. - Kár... De majd máskor kerítünk rá alkalmat. De azért lesz, aki vigyázzon rá este? - hajolok hozzá közel és suttogok, mintha nem akarnám, hogy más meghallja, de közben folyamatosan arcát vizslatom, hogy amikor ajkaira téved a pillantásom, mit reagál.

Mark: - Megoldom. - súgom vissza, majd alig észrevehetően, a másodperc töredékéig megcsókolom. Nem érdekel, hogy látta-e valaki, se az, hogy mit gondolnak. Eddig is pont leszartam. Viszont a tanár éppen ezt a pillanatot választja, hogy megjelenjen, ezért elhúzódom Jacksontól, bár a szívem olyan hangosan kalapál, hogy tuti az első sorban is hallják.

Jackson: Jól... jól érzékeltem? Megcsókolt? Mármint a szája hozzáért a számhoz? A tegnapiak után? Ha a tanár nem lenne bent, olyan hangosat kiáltanék örömömben, ahogy csak a torkomon kifér. Helyette csak hatalmas vigyorral fordulok előre és folyamatosan Mark ajkain jár az eszem, illetve Mark mindenén... legalább jegyzetel, majd újra elkérem a jegyzeteit. A tanár kioszt valami papírokat is, de tíz perc múlva vissza is szedi, nem tudom mi volt az, és nem is érdekel. Oldalra fordítom a fejemet, és tenyerembe támaszkodva figyelem Mark arcát, amin először apró mosoly jeleink meg, majd a vörösnek különböző árnyalatait ölti magára.

Mark: Komolyan próbálnék figyelni, de Jackson mindent megtesz, hogy ez képtelenség legyen, ezért kitépek egy lapot a füzetemről, és ráírom: "Ne bámulj!!", aztán oda csúsztatom neki. Tudom, totál gyerekes levelezni órán, de ez a tanár szigorú, és nem szeretném, hogy megbuktasson vizsgán csak azért, mert magamra vontam a figyelmét.

Jackson: Érdeklődve figyelem a levelet, amit Marktól kapok, és alig sikerül visszafojtanom a nevetésemet, és csak egy kacsintós szívecskét rajzolok neki, mielőtt visszaadnám a lapot. Jó ég, mi van velem? Kezdek teljesen olyan lenni mint egy tizennégy éves szerelmes kis srác, de ebből csak a szerelmes igaz. Valamennyit vissza kellene csempészni magamba a csajozós Jacksonból... Hála az égnek, gyorsan vége az órának, én pedig kislisszolok a teremből, ott megvárva Markot.

Mark: Jackson óra végén elsprintel, én meg felhúzott szemöldökkel nézek utána. Ebbe meg mi ütött? Összepakolom a cuccaimat, aztán megyek kifelé, és majdnem frászt kapok, amikor Jackson az ajtó mellett vár vigyorogva. - Elment a maradék eszed? - morranok rá. - A frászt hoztad rám! - kapok a szívemhez. - Azt hittem dolgod van, azért siettél annyira. - nézek rá, arcát fürkészve.

Jackson: - Mi lenne más sietős, amihez nincs közöd? - vigyorgok rá, majd átölelem és megcsókolom a folyosó kellős közepén, pont nem érdekel, hogy kilátja és ki nem. Ehhez képest félbeszakít egy... talán elsős kislány, megkérdezve, hogy este ráérnék-e. Elfordulok Marktól, és végigsimítok a lány arcán, mire érzem, hogy Mark mozdulna el mellőlem, ezért gyorsan megfogom csuklóját. - Ne haragudj gyönyörűségem, de Jackson Wangnak ellopták a szívét, úgyhogy ma nem jó. Illetve nem csak ma, a közeli jövőben sem lesz jó. De édes vagy, hogy bepróbálkozol, miközben mást csókolok - mosolygok rá, majd összekulcsolom ujjaimat Markéval, és úgy indulok le a büfébe.

Mark: Már most tudom, egy valamit sosem fogok megszokni: hogy minden második lány megpróbál bekerülni Jackson ágyába, még akkor is, amikor VELEM SMÁROL A FOLYOSÓ KÖZEPÉN! Jó isten... nem normális, komolyan! Azt hittem ott halok meg helyben. Ilyen szempontból még jó is, hogy felbukkant a kis ribanc. Aztán Jackson lekoptatja, és elindul velem a büfé felé. - Rengeteg rajongód van... - jegyzem meg halkan, nem is tudom, hogy keserűen-e, vagy sem.

Jackson: - Még szép, hiszen én vagyok Jackson Wang - vigyorodom el. - De az a balszerencséjük, hogy én csak egyvalakiért rajongok. Gyönyörű csokoládébarna szemei vannak, a világon a legédesebb nevetése, amit valaha hallottam, és a legcsókolnivalóbb ajkai - adok egy puszit alsó ajkára. - Történetesen Mark Yien Tuannak hívják, és ellopta a nőcsábász Jackson Wang szívét.

Mark: Felnevetek, majd előre megyek, hogy nézzek magamnak valami édességet. Reggelizni még mindig nem szeretek, de édesség az bármikor jöhet. Meg leves! Sok-sok finom leves. Ahogy a büfé elé állok, Jackson szokásához híven hátulról átkarol, és a vállamra hajtja fejét. - Lehet, hogy nem csak a szívedet fogom ellopni, ha ezt így folytatod. - súgom oda neki, és szinte várom, hogy kiüljön az értetlenség az arcára.

Jackson: Oldalra fordítom fejemet, hogy szemeibe nézzek, egyik szemöldökömet felhúzva. - Ezt mégis hogy érted? - vissza is fordítom a fejemet a pulthoz és elveszek egy jókora szendvicset. - Kérj, amit szeretnél, kifizetem - fordulok vissza Markhoz mosolyogva és végigcirógatom karját.

Mark: - Úgy... - döntök végül egy csomag gumicukor mellett, amit az ő szendvicse mellé teszek, de nem hagyom, hogy fizessen helyettem, kezébe nyomom az árát, majd szemeibe nézek mélyen, igézően. - Hogy van valami, amit biztos, hogy még senki nem vett el tőled. - kacsintok rá, majd miután a büfés néni elvette a pénzem, elveszem a csomag gumicukromat, és vigyorogva, dudorászva elindulok visszafelé, útközben kibontva a zacskót, olyan tempóban haladva, hogy Jackson könnyedén beérjen.

Jackson: A... asszem kezd leesni. Jaj, Mark Tuan, ez esetben rossz ajtón kopogtatsz. Te nem ismered testközelből azt a Jackson Wangot, akitől szeretnélek megóvni, de bemutatót tarthatok belőle. Gyorsan utolérem, majd fülébe suttogok, elmélyített hangon. - Úgy gondolod, Baby, hogy majd te jössz és elveszed? - nyalok bele fülébe enyhén, majd egyik kezemmel elengedem a tálcát, és félig mögé állva, végigsimítok oldalán, csípőjénél hátravezetem a kezemet, végigsimítok feneke egyik felén, majd a két feneke közötti kis résen is végigsimítok, amennyire nadrágja engedi, közben belecsókolok nyakába. - Ezt te sem gondoltad komolyan, Baby, hogy pont most fogsz kilépni az anyuci szerepből - lépek el mellőle, majd mintha mi sem történt volna, levágódok a legközelebbi asztalhoz, és elkezdem enni a szendvicsemet. - Hyung, nem ülsz le?

Mark: Még jó, hogy semmi innivalót nem vettem magamnak, mert most tuti belefulladtam volna. Oké, természetesen hülyéskedtem vele, csak kíváncsi voltam a fejére, amikor leesik neki, hogy miről beszélek, de hogy így vissza fog szívatni...! Ezt nem gondoltam volna. Remegő lábakkal, égő arccal rogyok le mellé, majd egyszerűen az asztalra ejtem homlokomat, úgy próbálok meg normálisan lélegezni. Mert, hogy azt sem ártana, ha nem akarok elájulni oxigén hiányban, vagy ilyesmi. Jó, azt hiszem nem szeretnék belegondolni, mi lesz velem, ha Jackson egyszer úgy dönt, hajlandó feljönni hozzám...

Jackson: Kuncogok egyet, ahogy látom, hogy még jelenleg is egész testében remeg, majd végigsimítok vörös tincsein. - Nem kell megijedni, veled nem leszek ilyen akkor sem, ha már ennyire közel engedsz magadhoz. És természetesen beszélhetünk majd arról is, amit pedzegettél nekem az előbb - hajolok át az asztalon, hogy két ujjammal felemeljem Mark fejét az asztalról, állánál fogva, és puszit adjak rózsaszínes arcára és szájára, amit már megint szinte véresre harapott.

Mark: Már a nyelvem hegyén van, hogy de, én akarom! Legyen ilyen velem! Csináljon bármit, én hagyom, csak azt a hangot még egyszer halljam, és esküszöm, anélkül élvezek el, hogy hozzám érne! De nem. Csak még jobban elpirulok, ahogy ma harmadszor csókolózunk mindenki szeme láttára, majd sóhajtva hunyom be szemeimet. - Jinyoung előre figyelmeztetett, hogy baj lesz belőle, ha veled kezdek... csak azt nem tudta, hogy a saját gondolataimtól fogok előbb megőrülni, nem tőled. - motyogom, most én simítva arcomat tenyerébe cicásan.

Jackson: Felhúzott szemöldökkel nézek rá, és lenyelek egy jó nagy falatot. Ez érdekesen hangzott, hát akkor boncolgassuk tovább ezt a témát. - Nocsak, a saját gondolataidtól? Ez érdekesen hangzott, mesélj róluk - simogatom hüvelyk ujjammal alsó ajkát, közben a vadászó tekintetemmel nézek szemeibe.

Mark: Ó, Jackson, baszd meg, falj még fel a pillantásoddal, kérlek! Nem haldoklom még eléggé... - Sajnálom. - dőlök hátra a széken, így nem éri el számat. - Te mondtad, hogy nem jössz fel, akkor ne érdekeljenek a gondolataim. - kapom fel ismét a zacskómat, és bedobok számba egy gumicukrot, közben kerülve Jackson tekintetét. Nem akarom, hogy rájöjjön, éppen próbálom húzni az agyát, hátha beadja a derekát.

Jackson: Nem fog csőbe húzni. - Azt viszont egy szóval sem mondtam, hogy nem érdekelne, hogy mit szeretnél csinálni, így természetesen a gondolataid is érdekelnek. És ha elmondod, akkor talán... - közelebb hajolok hozzá -, én is megosztom veled egy pár gondolatomat, sőt, talán gyakorlati síkra is helyezhetjük őket, ha majd szeretnéd. De... - dőlök én is hátra a széken, az utolsó falatot bekapva. - Ez a te döntésed.

Mark: - Mikor? - csúszik ki a számon a kérdés. Legszívesebben fejbe basznám magam egy asztallal. Most komolyan Mark? Megkérdezed, hogy mikor? Ennél nyíltabban nem is közölhetted volna vele, hogy ki vagy éhezve. Remek. Jó, mondjuk bő egy éve, hogy utoljára bárki is hozzám ért... azt hiszem így érthető, hogy vágyom rá. De azért nem kellene ezt ennyire egyértelműen. - Ú-úgy értem... - hebegek már megint totál cikisen. - Áhhh, felejtsd el! - sóhajtom kínosan, tenyereimbe temetve arcomat.

Jackson : Elvigyorodok az önkéntelen kis kérdésen, de ez egy kérdés volt, amire válaszolni kell, még ha azt is mondta, hogy felejtsem el. - Right now? - kérdezek vissza angolul. - De ehhez az kellene, hogy elmondd, hogy te mire gondoltál, és ne feledd, csak az én gondolataimat helyezzük gyakorlati síkra, amik szintén csak akkor derülnek ki, ha te elárulod mi mindenre gondoltál, amik megőrjítenek - nyalok végig finoman alsó ajkamon és várakozóan nézek rá.

Mark: - Könyörgöm, Jackson, ne csináld ezt! - nyüszítem, még mindig a kezeim takarásában, és basszus még így is látom magam előtt, ahogy vigyorog. - Pontosan tudod, hogy mikre gondolok, semmi kedvem hangosan részletezni őket, főleg nem a büfé kellős közepén, főleg nem úgy, hogy még a gondolatba is belevörösödöm, de ha kimondom, lehet, hogy meg is halok zavaromban. - vallok színt neki teljesen őszintén, és kezdek gyanakodni, hogy beadhatott nekem valamit, mert én még életemben ilyen személyes dolgokat nem mondtam el valakinek, akit alig egy hete ismerek csak.

Jackson: Elmosolyodom, majd megfogom egyik kezét, és felvezetem a terembe, ahol az előző óránk volt. Tudom, hogy itt most nem lesz óra, és azt akarom, hogy Mark mondja el nekem a gondolatait, akár tudom, akár nem. Tudni akarom őket. - Látod? Ez már nem is a büfé kellős közepe, sőt itt egyedül vagyunk, szóval akár nyugodtan el is mondhatod a gondolataidnak egy részét, mert fogalmam sincs, hogy mire gondolhatsz - mosolygok rá kedvesen, és végigsimítok puha arcbőrén.

Mark: Oké, tényleg nem a büfé kellős közepe, és kettesben is vagyunk, de... - Jackson, akkor sem fogok beszélni róla, értsd meg. - sóhajtom, leülve egy vele szemközti padra, úgy kezdve el lábaimat lóbálni. - Nem az a típus vagyok, aki ilyesmiről "csak úgy" beszél. De gondolom elég egyértelmű, hogy szexről van szó. - forgatom meg szemeimet, mindent nézve rajta, csak az arcát nem. Igen. Régen volt már kapcsolatom. Totálisan kijöttem a gyakorlatból, ez látszik.

Jackson: - Jól van - lépek elé, fölemelve arcát. - Akkor nem beszélünk róla. Ellenben, hanem bánod,én szeretnék neked párdolgot megmutatni abból, hogy én mire gondoltam - simogatom tovább arcát. Nem tudok betelni bőre puhaságával... vajon az egész teste ennyire puha lenne? - Szabad? - nézek szemeibe megerősítésre várva.

Mark: Ha hallaná a belső hangom sikítását...! - Ühüm. - bólintok, megint ajkamba harapva, ahogy vágyakozva nézek rá. Gőzöm sincs, mit akar csinálni, de ha csak ugrat valamivel, itt helyben fogom kiherélni, ebben biztos lehet.

Jackson: Elmosolyodom, és óvatosan ajkaim közé veszem először alsó, majd felső ajkát. Finoman és lassan csókolom, kezeimmel oldalára fogok, és amikor átkarolja nyakamat, akkor nyalok végig ajkain, és mélyítem el a csókot. Szájának minden szegletét bejárom nyelvemmel, incselkedve simogatom nyelvét a sajátommal, majd visszahúzom nyelvemet, és finoman ráharapok alsó ajkára, és elhúzódom tőle kissé, csak aztán engedem el ajkát. Adok egy újabb gyors puszit, majd állkapcsára csókolok, onnan pedig nyakához hajolok, amit először csak orrommal simogatom végig, majd leheletemmel utána ajkaimmal, és csak ezt követűen csókolok nyakába, nyelvemet is bevonva a játékba. Megremeg érintésem alatt, de én folytatom. Pólójának nyakát elhúzom, így a csókokkal továbbhaladok válla felé, amikor pedig elérem kulcscsontjának végét, elindulok lefelé, hogy kulcscsontját is végigcsókoljam, közben jobb kezemmel benyúlok hátul pólója alá, fölhajolok vissza arcához és újból megcsókolom, majd ujjbegyeimet végighúzom gerince vonalán, mire édesen belenyöszörög a csókba, így tudom, hogy ezt itt és most kell abbahagynom. Kihúzom kezemet pólója alól, és elhajolok ajkaitól. - És ez csak a gondolatom egy töredéke volt. A többit... későbbre hagyom, amikor már úgy érzem, felmehetek hozzád.

Mark: Amikor megcsókol, megint megszűnik minden. Teljesen belefeledkezem, és szemeimet még akkor sem nyitom ki teljesen, amikor elhajol tőlem, hogy a nyakamat vegye kezelésbe. Úristen, de én eddig abban a hitben éltem, hogy a nyakam nem érzékeny! Hát tévedtem. Hatalmasat. Legszívesebben lányosan nyögnék neki, de ügyes vagyok, és csak akkor nyögök fel, amikor újra csókolni kezd, közben pedig végig simít gerincemen, aminek a hatása egyenes vonalban száguld ágyékom felé. És pont akkor, amikor ott tartanék, hogy rendben, én itt és most fogom magamra rántani, elhúzódik, bennem pedig realizálódik, hogy az egyetemen vagyunk, én pedig most késtem el csúnyán az órámról azért, hogy Jacksonnal pettingeljek. Nyelek egy nagyot, miközben próbálom csillapítani légzésemet, majd halkan nevetve megcsóválom fejemet. - Hát ajánlom, hogy minél hamarabb érezd úgy, mert ezek után ha nem lépsz, keresnem kell valakit, akin levezethetem a felgyülemlett feszültségemet. - nézek szemeibe, szerintem most először olyan tetemre hívóan, ahogyan már jó másfél éve nem néztem senkire sem.