Drágáim, itt is van az új rész, jó olvasást~

Jinyoung: Azóta, hogy bejelentette Jaebum, hogy ő nélkülem nem fog debütálni, és egy rögtönzött "na, mutasd, mit tudsz, kölyök" után, maga az ügynökség vezetője előtt, másból sem áll az életem, csak gyakorlásból. Azt mondta, a CEO, hogy ha rágyúrok, akkor még lehet is belőlem valami, de majd meglátjuk, viszont Jaebumot továbbra is tárt karokkal várják. Ennek külön örülök, mert nem akartam, hogy miattam veszítse el a debütálás lehetőségét. Hiába lakunk együtt Jaebummal, én az óta órák előtt két órával korábban bemegyek gyakorolni, és van, hogy csak éjfélre esek haza. Az is igaz, hogy mivel sokkal intenzívebben mozgok, mindemellett énektanárhoz is járok, és a zh-kra folyamatosan készülök, elkezdtem rohamosan fogyni a mozgás és a stressz miatt, és Jaebumra is kevesebb időm jut, de arra figyelek, hogy semmiképpen se hanyagoljam őt el. Én örülök, hogy egyre jobb az alakom, de Jaebum láthatóan aggódik.

Jaebum: Azt hiszem ezer meg egyszer megbántam, hogy elmondtam Jinyoungienak, hogy debütálhattam volna. Ha csak titokban visszamondom, és türelmesen várok rá, akkor most nem lenne úgy lefogyva, hogy megijeszt vele. Kidolgozza a belét, én pedig nem tudom, hogy mit csináljak, hogy könnyebb legyen neki. Már az is megfordult a fejemben, hogy feladom az éneklést, de azt még érte sem lennék képes. Csak tehetetlenül figyelem hát, ahogy fejlődik, de közben szinte elfogy a szemem előtt. Egyik nap épp pettingelnénk tévézés közben, amikor megérzem brutálisan kiálló csípőcsontját. - Életem, ez így nem mehet tovább. - húzódok el tőle komolyan.

Jinyoung: Elhúzódik tőlem, nekem pedig kell egy perc a csókjai és a simogatása után, hogy felfogjam, mit is mondott. - Hm? - kérdezem még kicsit ködös szemekkel, majd fel is ülök normálisan. - Mi az, mi nem mehet így tovább? - kérdezem, majd ajkaihoz hajolok - Szeretnél megint alul lenni? - suttogom ajkaira, de látva, hogy továbbra is komolyan figyel, visszaülök normálisan, összehúzva magamon a pulcsimat, amit szétcipzárazott, és combjára teszem egyik kezem. - Rendben, figyelek, nem hülyéskedek. Mi a baj?

Jaebum: - Az, életem, hogy lassan félek erősebben hozzád érni, nehogy eltörjelek. - sóhajtok. - Tényleg nem akarok máshogy debütálni, csak veled, de ha ez azt jelenti, hogy te így tönkre teszed magad, akkor inkább... inkább kitalálok valami mást. - harapok ajkamba. Oké, fogalmam sincs, mi mást tehetnék, de meg kell értenie, hogy mennyire aggódom érte. Nem venném a szívemre, ha miattam bármi baja esne. Nem, azt nem engedhetem!

Jinyoung: - De... dehát... Folyamatosan fejlődöm, mind tánc, mind ének és rap terén, mindezt úgy, hogy a tanulmányi eredményeim sem romlottak - értetlenkedem. - És... most érzem magam igazán jónak hozzád... Végre azt érzem, hogy jó alakom van, hogy helyes vagyok, és... hogy vagyok talán annyira jó, hogy veled debütálhassak - hajtom le a fejemet. - Tény, hogy kevesebbet eszem, és többet mozgok, de... ez nem baj! Ha veled egy színpadon állhatok, ez semmi ahhoz képest! Meg aztán... ha debütálunk... - nem tudom folytatni, mert Jaebum a szavamba vág.

Jaebum: - Akkor még ennél is több edzésünk lesz, és még kevesebbet ehetsz majd! - mondom, jóval hangosabban, mint szerettem volna, amivel láthatóam megijesztem, ezért elszégyellem magam. Nagyot sóhajtok, és mellkasomhoz ölelem, úgy simogatva hátát. - Tudom, hogy rengeteget fejlődtél, büszke is vagyok rád nagyon, de könyörgöm, vigyázz az egészségedre, és próbálj meg többet enni, hiszen úgyis lemozgod! - puszilom meg halántékát szeretettel.

Jinyoung: Hozzábújok, és amikor megérzem, hogy csípőcsontja hozzányomódik féloldalasan az én csípőcsontomnak, kezd leesni, hogy mennyire vékony is vagyok. Eddig sosem fájt, de most majdnem felszisszentem, ahogy megéreztem csontját. - Rendben, igyekszem többet enni... meg többet aludni - mosolyodom el féloldalasan. Igen, az éjfél utáni fekvések és az öt-hat óra körüli kelés sem biztos, hogy jót tett a szervezetemnek. - Holnap reggel nem megyek be gyakorolni, hanem itthon maradok, készítek reggelit, együtt megreggelizünk, és úgy megyünk órára, mit szólsz? - mosolygok felnézve szemeibe.

Jaebum: - Azt, hogy ez egy tökéletes döntés életem. - csókolom meg mosolyogva, szép lassan eldöntve a kanapén, és folytatva, amit nem rég elkezdtünk. Pár hét múlva pedig meg is látszott végre, hogy hatott a beszédem. Jinyoung hajlandó volt többet aludni és enni, így lassan kezdett újra formába jönni. Bár még így is vékonyabb volt, mint azelőtt, de nem betegesen, és már nem is kellett két kiló alapozóval elrejteni a szeme alatti karikákat. Végre én is elkezdhettem megnyugodni, hogy minden rendben lesz vele.

Jinyoung: Debütálhatunk. Úgy értem mi. Jaebum és én. Együtt. Megdicsért a menedzserünk is (jó isten, van menedzserünk!), és bevallotta, hogy látta, amit produkáltam három hónapja, de nem bízott benne, hogy debütálás-képes állapotba hozom magam. De örül neki, hogy ilyen szorgalmas vagyok, mert erre szükségem lesz a pályafutásom során. Jaebumnak a hangja pedig még mindig olyan, mint valami álom. Őt csak az utóbbi egy hónapban hallottam otthon dalolászni, de... a többi időben pedig nyilván nem voltam otthon, mert épp valahol gyakoroltam. Most pedig... itthon ülünk a céges laptop előtt, mindjárt éjfél, azaz mindjárt kikerül a hivatalos oldalra is az első, a debütáló klipünk. A srácoknak nem szóltunk, hogy most debütálunk, meglepetésnek szántuk. Azt tudták, hogy fogunk debütálni, csak azt nem, hogy mikor. Hát jelentem... egy percen belül.

Jaebum: Hát ez is megtörtént! Valóra vált minden álmom! Jinyoung az enyém és most egyszerre debütálunk, mint duo. Lehetne ennél szebb az élet? Amikor kikerül a hivatalos oldalra a klipünk, remegő kézzel kattintok rá. Már van négy megtekintés. Lefogadom, hogy ezek Jacksonék, Yugyeomék, és Youngjaeék. De nem bánom. Nem várok rögtön országos sikert, én már annak is örülök, hogy egy színpadon lehetünk. Mint a JJ Project. - Gratulálok nekünk, életem! - csókolom meg Jinyoungot boldogan, szinte oda sem figyelve a klipre.

Jinyoung: Boldogan csókolok vissza, és fogalmam sincsen, mennyi ideje csókolhat Jaebum, de a klipünknek már vége. Oldalra fordítom fejemet. - Azért, nézzük már meg mi is, hogy hogy sikerült - kacsintok Jaebumra, lábai közé ülve, mellkasának döntve hátamat. Frissítem az oldalt, és meglepetten kiáltok fel. - Nézd, nézd! Már több mint háromszáz! - indítom el a klipet, és ahogy nézem a kerettörténetet... ezek annyira mi vagyunk. A suliban kezdődött minden, és valahogy tényleg olyan álomszerű az egész. - Csak nehogy mi is felébredjünk és angolórán legyünk éppen - nevetek rá Jaebumra, ahogy a klip végével hátrafordulok, hogy megcsókoljam. - Most már aludni kellene, elvégre jövő héten próba, próba hátán, és első hivatalos fellépés, mint JJ Project - hajtom le a laptopot és bújok hozzá a takaró alatt. - Szeretlek, apuci.

Jaebum: - Csak nem fogunk felébredni angol órán! - kuncogok, szorosan magamhoz húzva, miközben nyakába csókolok. A debütálásunk után azonban jó kétévnyi töménytelen hajtás után néha igenis megfordult a fejemben, hogy talán mégis jobb lett volna felébredni. Bár a színpadot és a szerepléseket még mindig imádtam, a hajtás kezdett kimeríteni, és megviselt a tény, hogy már nem szexelhettünk akármikor Jinyounggal. Nem, mintha ebből állt volna csak a kapcsolatunk, dehogy! De a tény, hogy nem érhettem akármikor hozzá, nem vállalhattam fel, hogy ő a párom, és hetente max kettő fél órás gyors szexre futotta... Na, ez igen is megviselt!

Jinyoung: Fanservice. Ha valamit nagyon szeretetett Jaebum a fellépéseken, az a fanservice volt. Amióta sikeresek is lettünk, nagyon kellett vigyáznunk, hogy semmi túl félreérthető dolgot ne tegyünk nyilvánosan. Pontosabban kellett volna, de Jaebum ebbe majdnem bele akart halni. Nekem is hiányzott, persze, de nem akartam, hogy a karrierünk rovására menjen a kapcsolatunk, apuci pedig lépten-nyomon csókot akart lopni tőlem, én pedig... beismerem, nem mindig utasítottam vissza és már többször is majdnem lebuktunk.

Jaebum: Éppen egy fellépésre készülünk az új kis lemezünk címadó dalával. A sminkünk kész, a hajunk belőve, a ruhánk rajtunk, és a staff lassan visszavonul, hogy hagyjon minket nyugodtan felkészülni. Már tudják, hogy a fellépés előtti fél órát szigorúan kettesben szoktuk tölteni. Ezt még a menedzserünk is elfogadta, bár az elején nagyon ellenkezett, és kézzel-lábbal tiltakozott, hogy így legyen, mert szerinte nem tesz nekünk jót. Csak hogy nem tudta, hogy akkor még nem tudtunk fél óra alatt kielégülni. Hát, mostanra akár ez is megy, bár Jinyoung még mindig nem híve a fellépés előtti szexnek. De... most bő másfél hete nem voltunk együtt és... legalább egy kis kóstoló kell a nyakából... Ezért amint magunkra maradunk, mögé lépek, átkarolva derekát, és nyakába csókolok, igyekezve sem a ruháját nem összegyűrni, sem a sminkjét nem tönkre tenni, vagy a haját összekócolni. Csak éreznem kell egy kicsit a közelségét.

Jinyoung: - Jaebum! Már megint elment az eszed? - ugrom meg egy kicsit, ahogy mögém lépve átkarol és a nyakamba csókol. - Bírjál már a farkaddal - fordulok meg ölelésében, de amint szemeibe nézek, meglágyul szívem és adok egy puszit szájára. - Mi lesz, ha valaki meglát minket, hm? Tisztában vagy vele mekkora botrány lenne belőle? - turnék bele hajába, de a levegőben megáll a kezem, és inkább csak arcán simítok végig. - Mondtam már, nyilvános helyen bírd ki valahogy, hogy nem érsz hozzám, legyél egy kicsit felelősségtudatosabb – tudom, hogy rossz, nekem is, de sajnos nem engedhetünk meg magunknak mindent. Már így is pletykálnak rólunk azok, akikkel egy egyetemre jártunk.

Jaebum: Ez most fájt. Általában egy durcás ajakbiggyesztéssel letudom Jinyoung elutasítását, de ez... most duplán fájt. Egy pillanatra azon vagyok, hogy ellépek tőle, és nem szólok hozzá késő estig, amíg haza nem érünk, de azt úgysem bírnám ki épp ésszel, hát inkább támadok. De nem szavakkal. Azokkal Jinypung mindig is jobban bánt. Hanem csípőjére markolok, de úgy, hogy ne tudjon elhúzódni, és erőteljesen a sminkes asztalnak tolom, szikrákat szóró szemmel nézve rá, amitől látom, hogy megijed. - Elárulnád, hogy mégis mi bajod van? Komolyan még hozzá sem érhetek a páromhoz? - sziszegem ajkaira, majd úgy csókolom meg, ahogy talán még soha: erőszakosan, minden gyengédség nélkül, és csak akkor engedem el, amikor felnyüszít, de nagyon nem az élvezettől. Nem akarom bántani, de kimerült vagyok, hiányos, és ingerült, így nem tudok uralkodni magamon.

Jinyoung: Fájt, ahogy neki lökött a sminkes asztalnak, és ahogy olyan durván csókolt meg. Nem szokott ilyen lenni. Csak egy nyüszítésre futja, de elenged, én pedig rögtön ellököm magamtól. Nem mondok egy szót sem, mert ha kinyitom a számat, biztosan elbőgöm magam. Megfogom a vizesüvegem és hátat fordítva Jaebumnak, kirontok az öltözőnkből és keresek valami nyugisabb pontot a színfalak mögött, közben folyamatosan kortyolom a vizemet, hogy ne bőgjem el magam. Megértem, hogy szeret, én is őt, azt is, hogy kíván, mert én is őt. De azzal nem fog megoldani semmit, ha erőszakos velem szemben, mert akkor nem csak nyilvánosság előtt, de otthon sem érhet hozzám. Semmilyen téren.

Jaebum: Beleöklözök az ajtó melletti falba, amitől szép nagyot reccsen az ujjam, majd felszisszenve harapok alsó ajkamba. Legszívesebben utána futnék, és bocsánatot kérnék, de nincs már arra időnk, hogy békülgessünk. Tíz perc, és színpadra kell állnunk, mindegy milyen hangulatban vagyunk. Az új számunk elég cuki, és tele van a koreográfia fansevice-szel, direkt az én kedvemért, most mégis tudom, hogy képtelen leszek vigyorogva végig csinálni. Mély lélegzeteket veszek, hogy lenyugodjak, közben fájó kezemet dörzsölgetem. Elméletileg meg kellene csinálnom a szám végén egy kézen átfordulást ezzel a kezemmel. Hm... Hát, majd lesz valahogy. A kezdés előtt két perccel megérkezik mellém Jinyoung. Nem nézünk egymásra, és "hwaiting"-ot se mondunk, csak várjuk a jelet, hogy mehessünk fel. Persze a színpadon már mindketten vigyorgunk, de ha valaki ismer minket, tudhatja, hogy nagyon nem szívből.

Jinyoung: Felállunk a színpadra és azonnal felvesszük a szokásos vigyorunkat, csak most ez mindkettőnknél természetellenesen hat. Beállunk a kezdőállásba és lepillantok Jaebum kezére, ami egy kissé mintha be lenne dagadva. Elindul a zene és a koreográfiában most jön az a rész, hogy jobb kezével felhúz engem, szintén a jobb kezemnél fogva, de inkább a balt nyújtom, és gyorsan kapcsol is, így ő is a bal kezét nyújtja. Aztán jön a kézen átfordulás, amihez már kénytelen a jobb kezét használni, és látom, hogy a fájdalomtól eltorzul az arca, de még így is hibátlanul megcsinálja a részét.

Jaebum: Oké, ez piszkosul fájt. De igazából nem érdekel. A rajongók az elvakult imádattól úgy tűnik, nem vesznek észre semmit, és most csak ez a fontos. Lejövünk a színpadról, én pedig úgy viharzok el zuhanyozni, mint a tornádó. Még csak le sem ülök a menedzserünk mellé visszanézni a fellépésünket, ahogy szoktuk. Nem érdekel. Az egész idolosdi most kezd az agyamra menni, úgyhogy le kell nyugodnom, mielőtt a CEO-hoz sétálok, és a szeme láttára tépem szét a szerződésemet. Ilyen állapotban bármire képes vagyok, de szerencsére ismerem annyira önmagamat, hogy ezzel tisztában legyek és tegyek ellene. Utána úgyis megbánnám, tudom jól.

Jinyoung: Látom, ahogy berohan a zuhanyzókhoz, és magára zárja az ajtót, a menedzserünk mellett én is berohanok egy bocsánatot hadarva és befutok az öltözőnkbe, és becsukom magunk mögött az ajtót. Őszintén remélem, hogy nem most akarnak bejönni leszedni a fejem, amiért egy kis változtatást tettem a koreóba. Végre hallom, hogy kattan a zár, Jaebum pedig felöltözve kilép a zuhanyzóból, én pedig rögtön odalépek hozzá a lehető legfinomabban megfogva a kezét hogy adjak egy apró csókot liluló kézfejére. - Hogy van a kezed, mit csináltál vele? - nézek aggódva szemeibe. - Szóljak a menedzsernek, hogy menjünk orvoshoz?

Jaebum: Kikapnám a kezem az övéből, ha nem érezném, hogy mennyire aggódik, és nem olvadna a szívem pocsolyává tőle egy pillanat alatt. Ellágyulva simítok végig arcán másik kezemmel, rá mosolyogva. - Semmiség. Csak egy kis jég kell rá. - hazudom, nem mondva el neki, hogy belevertem a falba, mert akkor csak begurul, és leordítja a fejem, hogy ha veszekszünk is, akkor se bántsam magam. Ismerem, mindig ezt csinálja. - Öltözz át és menjünk haza. - teszem még hozzá, ellépve mellőle.

Jinyoung: Elmosolyodom, ahogy megsimogatja arcomat, majd egy puszit nyomva arcára, elfutok én is zuhanyozni. Nehogy azt hidd Im Jaebum, hogy ezzel nem megyünk orvoshoz, ebből nem engedek, láttam, hogy hogy néz ki a kezed, és mindkettőnknek volt elsősegély és anatómia órája, úgyhogy ne próbálj átverni. Beülünk a kisbuszba és a korház utcájánál előreszólok a menedzsernek. - Hyung, itt fordulj le jobbra, be kell mennem a kórházba valamiért! - hátradőlök, és látom, Jaebum bosszús tekintetét. - Nem hatsz meg, tudom, hogy orvosra van szüksége a kezednek - nézek ki az ablakon. Ahogy leparkolunk, már húzom is magammal, majd húsz perc várakozás után a doki behívja, de azonnal fel is küldi röntgenre "törés gyanújával". - Csak egy kis jég kell rá, mi?

Jaebum: - Nem gondoltam volna, hogy ennyire vészes. - morgom az orrom alatt, nem nézve fel rá. Mikor bejutok röntgenre, egyből kijön, hogy szépen összezúztam két ujjamat. Pompás. Most már csak az a kérdés, ezt hogy magyarázom ki a menedzsernek, amikor bekötözik a kézfejemet. Nagyot sóhajtok, aztán kimegyek az álmosakat pislogó Jinyounghoz a váróterembe, aki egyből fel is pattan, amint meglát. - Csak zúzódás. - válaszolom ki nem mondott kérdésére, elindulva kifelé anélkül, hogy akárcsak rámosolyognék, vagy megérinteném. Elvégre, nyílt terepen vagyunk, vagy mi. Sosem tudhatjuk, ki lát meg minket. Most meg már flörtölős kedvemben sem vagyok.

Jinyoung: Hát... most baromira megnyugtatott, tényleg. Nem hiszem el, hogy emiatt legyen ennyire morcos. Ahogy visszaülünk az autóba, meg akarom fogni a kezét, de elhúzza előlem, de a menedzser kérdése, hogy mi történt, nem engedi, hogy kiboruljak. - Ma, a fellépésnél, az átfordulásnál rosszul támaszkodott és megzúzta - válaszolok Jaebum helyett, aki láthatóan nem akar most már hazáig megszólalni. Ránézek még egy pillanatra, de már zenét hallgat, kizárva a külvilágot, ezért áthúzódom én is az ülés másik oldalára és az ablakon bámulok ki, ameddig haza nem érünk.

Jaebum: Nem tudom, hogy fordult-e már elő velünk olyan, hogy két óránál tovább nem beszéltünk egymással. Még akkor sem, ha filmet néztünk. Hát... most lassan öt órája egy mukkot nem szóltunk egymáshoz, úgy járkálunk a lakásban, mint két idegen, szó nélkül kikerülve a másikat, kerülve a szemkontaktust, és minden érintkezést, pedig a menedzser egyből felhívta az ügynökséget, hogy elmondja, mi történ a kezemmel, ezért kaptunk egy fél nap pihenőt, így holnap csak az esti showműsorba kell elmennünk. Itt lenne az alkalom, hogy kettesben legyünk, romantikázzunk, ehelyett... Úgy viselkedünk, mint két csökönyös kölyök.

Jinyoung: Engem lassan a sírógörcs kerülget. Ha továbbra is úgy viselkedünk, mint két idegen én, komolyan mondom, ejtve az egész világra, sírva fogok Markhoz rohanni, nem érdekel, hogy ki lát meg. Tíz perc után végül nem bírom tovább és bekopogtatok az ajtón (a saját szobánk ajtaján kopogtatok, nem hiszem el), és leülök az ágyra párom mellé. - Jaebum... Ap... édesem, mi a baj? - még a becenevét is elharapom, amit akkor használunk, ha magunk vagyunk. Tényleg nem tudom elképzelni, hogy mi lehet ekkora baj, hogy ne szóljon hozzám. Nem lehet, hogy még mindig a fellépés előtti hisztim miatt ilyen. Ha az orvos bántja, azt nem értem, mert pontosan tudta, hogy így fogok reagálni... - Miért nem beszélsz velem?

Jaebum: Nagyon szeretnék annyira makacs lenni, hogy ne szóljak hozzá most se, de nem. Túlzottan szeretem, így megadom magam, és végre ránézek. - Csak visszafogom a farkam, ahogy kérted. Igyekszem "felelősségteljesen" viselkedni. - hangsúlyozom szavait maró gúnnyal, amivel tudom, hogy meg fogom bántani, de ha még most sem fogja fel, hogy milyen szinten a lelkembe gázolt, akkor soha. Imádom, de komolyan, egy élet nem lenne elég vele, de vannak pillanatok, amikor egyszerűen falra mászom a hisztijeitől, és a szavaitól, amikkel az elevenembe talál. És még csodálkozik rajta, hogy meg vagyok sértődve.

Jinyoung: Akkor mégis csak a fellépés előtti veszekedésünk a baja... De én nem akartam megbántani! - Jaebummie... ne haragudj, kérlek... Nem akartam ezt mondani, csak kicsúszott – csúszok közelebb hozzá az ágyon, ahol még mindig ugyanabban a pózban fekszik, kezeit feje alá téve, behunyt szemekkel. - Tudom, hogy mostanában nem jutott egymásra úgy igazán időnk, tudom, hogy túlságosan is komolyan veszem ezt az egész "mi lesz, ha meglátnak" dolgot és tudom, hogy megint egyre többet hisztizem... - sorolom sarkaimra ülve, ölembe ejtett kezekkel, lehajtott fejjel, hogy mennyi mindenen kellene változtatnom. - Tényleg sajnálom, hogy azokat mondtam. Néha... néha én is megveszek egy-egy csókért, egy simogatásért, de nem akarom, hogy egy rossz mozdulat miatt tönkremenjen mindaz, amit eddig elértünk, ami az álmunk... az álmod volt... - érzem, hogy megremeg a hangom, pedig utálok előtte sírni, hiába is voltam mindig én az érzékenyebb. - Igyekszem változtatni, jó?

Jaebum: Ahogy megremeg a hangja, totálisan lerombolódnak a falak, amiket órák alatt építettem magam köré, és behunyt szemmel sóhajtva ülök fel, hogy magamhoz húzzam, és elkezdjem hátát simogatni. - Tudom, hogy csak jót akarsz, és néha áldalak is érte, amiért hideg fejjel tudsz állni olyan szituációkhoz, amiknél én elveszítem a fejem, de... Te se haragudj rám, kérlek! Kimerült vagyok, és ingerült, emellett iszonyat mód hiányos, és tudod, hogy ilyenkor jobb távol maradni tőlem, mert borzalmas tudok lenni. - puszilom meg arcát, megsimogatva ép kezemmel haját. - És nem akarom, hogy megváltozz, ezt te is tudod. Úgy szeretlek, ahogy vagy. - mosolyodom el végre, őszintén.

Jinyoung: - De elegem van, hogy mindig a hisztijeim a veszekedéseink kiváltó okai. Ha nem hisztiznék, szerintem soha nem is veszekednénk - motyogom mellkasába. - Nem haragszom, csak... bánt, hogy megint miattam sikerült magadat bántani - fordítom oldalra a fejemet mellkasán, végigsimítva a kezén lévő kötésen. - Majd... majd próbálok lazábban reagálni a közeledésedre, jó? Függetlenül attól, hogy hol vagyunk... - fordítom vissza fejemet mellkasához, és egy leheletnyi puszit nyomok mellkasára, ami kilátszódik a kivágás miatt, aztán visszafektetem fejemet mellkasára.

Jaebum: - Néha reagálhatsz lazábban, de egyébként meg elvárom, hogy utasíts vissza, ha eszemet veszteném, és veszélyes helyen kezdek el rád mászni. - kuncogom, végig simítva gerincén, amitől egy egészen kicsit megborzong. - Viszont... a kezeim miatt most pihennem kell, szóval... - nem hiszem el! Most komolyan én leszek az, aki visszautasítja a szexet?? Nem tudom mi ütött belém, de azt hiszem, jól esik egy kicsit gonoszkodni kedvesemmel. Elvégre, az utóbbi pár évben mindig ő volt az, aki random megvonta tőlem a szexet hetekre, hát most egy kicsit átérzi talán, hogy milyen ez nekem. Hátha tanul az esetből, és valami új büntetés után néz. Hálás lennék érte, az biztos!

Jinyoung: Pihenhetnénk, lenne időnk egymásra és... - A fene essen a felelősségtudatodba ilyenkor, komolyan. Soha többet nem ejtem ki a számon ezt a szót, abban biztos lehetsz - motyogom az orrom alatt, ahogy eldőlök vele, és vállára fektetem fejemet, miközben ő sérült kezével átölelés karomat simogatja. Nem baj, legalább addig is pihenünk, és ha csak csókokra, ölelkezésre vagy összebújásra van időnk, már az is több, mint az utóbbi időben alvásnak csúfolt hullaként való bezuhanás az ágyba.

Jaebum: Megpróbálok nem felnevetni szavain, de aztán még sem bírom ki és kipukkad belőlem a röhögés. Jinyoung persze sértetten akar kimászni mellőlem, de visszahúzom úgy, hogy pont rám essen, majd megcsókolom. - Szavadon foglak életem! - dorombolom ajkaira, majd becsúsztatom kezem fölsője alá. - Most viszont épp itt az idő, hogy kiengesztelj, mert tudod, sérülés érte az egomat. - poénkodom, bár az engesztelés részét teljesen komolyan gondolom.

Jinyoung: Meglepetten pislogok rá. De az előbb nem azt mondta, hogy... ne, ne, Jaebum a gerincemet ne... - De... most mondtad, hogy... pihenned kell... - nem fogok felnyögni, se felsóhajtani, se semmi más. Uralkodom magamon, meg tudom csinálni. - Hogy... hogy gondoltad így a kiengesztelést? Mivel... mivel engeszteljelek ki? - kapkodom össze-vissza a tekintetemet, hogy ne kelljen ránéznem. Én nem tudom, hogy ez Jaebumnál adottság, vagy külön azén tiszteletemre fejlesztette ki ezt a tekintetet, de ahogy rám tud nézni ilyenkor, szinte könyörögve azokkal a gyönyörű, fekete szemeivel...

Jaebum: - Szívem, nem tegnap kezdtünk randizni. - kuncogok. - Szerintem elég sok módját tudjuk, hogy ne nekem kelljen különösebben mozogni. Például... ha te lovagolsz rajtam... - simítok végig fenekén, majd onnan fel combjai külső felén, közben megnyalva alsó ajkát, hogy végre nézzen rám. - De ha nem szeretnél kiengesztelni... - hagyom lógva a mondatot, lebiggyesztve alsó ajkamat. Ha mással nem, ezzel biztosan meg tudom győzni.