Drágáim~ Nem sokára jön a tavaszi szünet, remélem ez az új rész, tartja bennetek egy kicsit a lelket~♡

Jaebum: Éppen Marknak akarnék valamit mondani, hogy ne nézzen már így ránk, amikor Jackson beszól, és én a pillanat töredéke alatt fulladok bele a saját nyálamba, elkezdve hevesen köhögni. Mi a szar...?! Ez a barom biztos többet ivott már a kelleténél.

Mark: Hátra kapom a fejem Jacksonra, és most rá nézek hitetlenkedve. Oké, a kicsik már elmentek "aludni", de... De miért kell ennyire parasztnak lennie? Még én sem kérdeztem semmit, erre ő meg... De ahogy szemeibe nézek, egyből leesik, hogy ja, igen, csak részeg a lelkem. Nagyszerű. Sóhajtva intek Jinyoungéknak, hogy ha szeretnének, menjenek haza, vagy akár maradhatnak is, nekem mindegy, én most úgyis fogom a kedves páromat, és beállítom a hideg zuhany alá, hogy egy kicsit kijózanodjon.

Jackson: Másnap borzalmas fejfájással ébredek Mark mellett, valamikor tizenegy óra környékén. Jó isten, emberemlékezet óta nem voltam másnapos, de most... Ahha, most pedig rá kellene jönnöm, hogy Markék merre tarthatják a gyógyszereket. A csapra csak ráakasztom a torkomat, azzal nincs gond, Bambamék pedig... Alszanak még? Vagy már nem? Nem, most csak ezért nem fogok visszamenni, hogy megnézzem, alszik-e még a két gyerek. Maradok az aszpirin-hajtóvadászatnál.

Yugyeom: Ásítozva sétálok ki a konyhába, hogy készítsek egy kávét magamnak meg Bambamnek, amikor észre veszem, hogy Jackson kóvályog ki Mark szobájából, hulla sápadtan, nagyon másnaposan. Aljasan elvigyorodom, és jó hangosan ráköszönök. - Good morning, hyung! - kiáltom, mire elfintorodik, és a fülére tapasztja kezeit. - Hupsz, hangos voltam? - játszom a meglepettet. - Csak nem fáj a fejed, hyung? - húzom tovább az agyát, mire úgy néz rám, mint aki képes lenne menten felnyársalni, ha nem lenne ilyen szarul. - Adok gyógyszert, ne aggódj! - vágom hátba, majd elindulok a gyógyszeres fiók felé. - Egyébként Mark végül hajlandó volt melletted aludni? Mert éjjel még nagyon hangoztatta, hogy inkább hagy téged megfulladni a zuhanyzóban, ő meg elmegy Youngjiékkal a lakásotokba aludni.

Jackson: Hát egyszer én még kiherélem ezt a gyereket, de komolyan. Adja itt nekem a kis ártatlant, miután lényegében beszakította a dobhártyámat. De legalább ad gyógyszert. - Mark? Zuhany? - nézek értetlenül a kölyökre, ahogy felém nyújtja a két fájdalomcsillapítót meg a pohár vizet. - Mellettem aludt, igen... Mondd csak Yungyeom... ennyire részeg voltam?

Yugyeom: Felhúzom szemöldökeimet, és lesajnálóan nézek rá. - Hyung... Annyira részeg voltál, hogy Jaebumnak és Marknak kellett berángatnia a zuhany alá, hogy legalább egy picit emberi formába kerülj. - csóválom meg fejemet. - De azt hiszem ezt inkább a kedves pasiddal kellene megbeszélned, mert mi már csak a hangokból tudtuk, hogy mi folyik idekint, de Mark konkrétan olyan hangosan hisztizett, hogy nem tudtunk tőle aludni. És... szóval nem hiszem, hogy most egy könnyen ki fogod tudni engesztelni. - homályosítom fel a helyzetről.

Jackson: Oh, basszus. - Oké, hát... köszi Yugyeom - fordulok el tőle és máris a hűtőben tűnök el derékig, hogy mi az amit főzhetnék, süthetnék "reggelit". Mivel ennyire kifárasztottam tegnap a részegségemmel Markot, durván még egy órám van valami ehetőt készítenem neki. Oké, akkor reggeli, amerikai stílusban. Előveszek négy tojást, amit megcsinálok tükörtojásnak, közben pirítok neki három toastot, és kávé. Kávé, három cukorral, sok tejszínhabbal és... Bocsi Bambam, de lopok a kakaóporodból, valahogy ki is kellene néznie a díszítésnek a kávén. Ilyenkor áldom az eget, hogy anno Hongkongban mindig én csináltam a reggelit az egész családnak. Most már legalább hasznosítani is tudom az otthon szerzett "főzőtudományomat". Mindent amit készítettem, felteszem egy nagyobb tálcára és elviszem Marknak. Ha nem is engesztelem ki teljesen a tegnap éjszaka és a ma hajnal miatt, kezdetnek megteszi...nem?

Mark: Nem alszom valami jól. Jackson össze-vissza nyöszörög egész hajnalban, forgolódik, dobálja magát, és úgy alapjáraton irritál, hogy még zuhanyzás után is árad belőle az alkohol szag. Komolyan ott tartok, hogy fogom magam, és kimegyek a kanapéra aludni, de olyan rohadt fáradt vagyok, hogy beájulok olyan hajnali öt felé. Nem tudom, hogy mikor, pedig arra ébredek, hogy ínycsiklandozó illatok szálnak felém. Nyammogva nyitom ki szemeimet, és meglátom az ágy mellett Jackson egy tálcával a kezében. Elsötétülnek szemeim. Még mindig mérges vagyok rá a részeg beszólásai miatt, akkor is, ha tudom, nagyon nem volt magánál.

Jackson: Ahogy becsukom magam mögött a szobánk ajtaját, Mark édesen nyújtózva nyitogatja szemeit, de ahogy rám néz, már el is sötétül tekintete. Bassza meg. - Jó reggelt, Baby - megyek oda hozzá mosolygást mímelve és leteszem a tálcát az éjjeli szekrényre. - Öhm... ne haragudj a tegnapért, bármit is tettem. Szinte semmire nem emlékszem, de azt tudom, hogy nagyon paraszt voltam. Mégis... mit műveltem én az éjszaka folyamán?

Mark: Egy pillanatig elgondolkozom, hogy egyszerűen ne válaszoljak, és büntessem azzal, hogy nem beszélek ma vele, de csak néz rám a bűnbánó kis kutya szemeivel, én pedig nem tudok nem elolvadni tőle. Sóhajtva ülök fel, ölembe véve a tálcát. - Kezdjük ott, hogy beszóltál Jaebumnak. Az csak egy volt. Még szinte meg is értettem volna. De amikor... elkezdtél hisztizni velem, amiért "nem nyugodtam le a csókjaidtól", és "én nem is szeretlek téged", blablabla, na akkor... - szívok egyet fogaimon. - Akkor elegem lett.

Jackson: Elkerekedett szemekkel figyelem Markot, ahogy elmondja mit mondtam neki. - Én a helyedben felképeltem volna magamat, minimum - nézek Markra, miközben még mindig nem nyúlt a "reggelijéhez" attól függetlenül, hogy ott van az ölében a tálca. Elgondolkodva nézek Mark szemébe, és látom, hogy nem dühös rám emiatt igazán, hanem... inkább megbántott. Jaj ne, ugye nem. - Mark... ugye tudod, hogy ez nem igaz? Hogy nem gondoltam komolyan, hogy te nem szeretsz? - nézek rá, de nem mond semmit. - Mark, nem mondhatod komolyan! Youngji után te vagy az az ember, akin a legjobban érzem, hogy szeret! Szinte minden nap ezen gondolkodom, hogy hogy lehetek ekkora mázlista, hogy itt vagy nekem? Mivel érdemeltem ki azt, hogy itt vagy nekem? És te így elhitted, hogy komolyan mondtam ezt a faszságot? - a végére már kicsit felemelem a hangom és... megint iszonyatosan bunkónak érzem magam. Fasza, olyanok miatt ordibálok vele, ami az én hibám és ő csak segíteni akart... Jackson... te egy igazi balfasz vagy.

Mark: Könnybe lábadnak szemeim, ahogy felemeli a hangját. Igazából... nem akartam elhinni, hogy komolyan mondaná, de... De tény, hogy valahol bántott, és komolyan vettem. Most pedig még le is basz érte. Egyre jobb. Elteszem a tálcát az ölemből, és kimászom az ágyból, leszegett fejjel sétálva el mellette. - Kimegyek a mosdóba. - motyogom, nagyon remélve, hogy nem fog megállítani, mert akkor itt fogok felzokogni.

Jackson: - Mark - nyúlok csuklója után, ahogy feláll előlem, és érzem, hogy megremeg, ezért rögtön elé lépek és fejét nyakamhoz húzom. - Baby, I'm sorry - suttogom fülébe. - Ne haragudj, eltúloztam, tényleg. Te is tudod, hogy imádlak, és... igazából remélem, hogy azért még te is szeretsz engem - adok egy puszit halántékára miközben egyik kezemmel a derekát ölelem, a másikkal pedig tarkóját simogatom. Komolyan... hogy tud egy ekkora faszkalap mellett, mint én megmaradni ez az angyal?

Mark: Persze, hogy meg kell állítania, mert az úgy jó! Természetes, hogy azonnal fel is sírok, és akkor még magához húz, és angolul kér bocsánatot, amivel tudja, hogy meg tud ölni. Ajkamba harapva sírok, közben fölsőjébe markolva, úgy húzva még jobban magamhoz. - Hülye fasz. - szipogom. - Miért ne szeretnélek? - ütöm meg mellkasát, átkarolva nyakát, úgy bújva még jobban. Néha nagyon tudom utálni, hogy ez a balfasz ennyire fontos része lett az életemnek, de tudom, hogy sosem fogom megbánni, hogy összejöttem vele.

Jackson: - Hát mondjuk pont ezért, mert hülye fasz vagyok - vigyorodom el és kicsit eltolom magamtól, majd hüvelyk ujjammal letörlöm kicsordult könnyeit és megcsókolom. Jó isten, most már tudom, hogy ez hiányzott a reggelemből. Mark csodálatosan és tökéletesen egyedi és szerelemmel teli csókja. Már tolom a falhoz, hogy még jobban mélyítsem, amikor meghallom a telefonomat csörögni, ezért egy utolsó puszi után ellépek tőle és felveszem a telefonomat. Youngji... ugye nincs valami baj?

Youngji: Idegesen dobolok az ujjaimmal az asztalon, amíg Jackson fel nem veszi a telefont. Végre meghallom a kattanást, és egyből hadarni kezdek. - Jackson, hála istennek, hogy felvetted! - hadarom. - Figyelj, most hívott anyu. Nem fogod elhinni, hogy hol vannak. - meg sem várom, hogy találgasson, egyből megadom a választ. - Az Incheon repülőtéren! Úgyhogy rángasd haza a segged, de sürgősen, mert látni óhajtanak, és a titokzatos "párodat" is, úgyhogy valahogy... nem tudom... maszkírozd lánynak Markot, vagy tudom is én, de neki is jönni kell, és mindezt úgy... - órámra nézek. - Röpke húsz percen belül vigyétek végbe, különben kitör a harmadik világháború!

Jackson: Döbbenten pislogok magam elé, úgy körülbelül sehová nem nézve, és idegességemben meg sem tudok szólalni, csak szorítom a telefonom, hogy már belefehéredtek ujjaim. El sem köszön Youngji, csak elhadarja, hogy mit, merre, hová, mikor és már le is csapja a telefont, én pedig halálra váltan veszem el fülemtől a mobilomat. Körülbelül fél percig meg sem tudok szólalni, mire megérzem, hogy Mark figyel. Felnézek aggódó szemeibe és nagyot sóhajtva jelentembe a helyzet állását. - A szüleim... itt vannak az Incheon reptéren. Fél órán belül otthon kell lennem, és neked is jönnöd kell velem, és be kell mutassalak, mint a "barátnőm" - ecsetelem, és ez így kimondva... pont olyan érzés, mintha valaki úgy istenigazából gyomorszájon rúgott volna.

Mark: Nagy szemekkel bámulok Jacksonra. Éppen csak kibékültünk, a szívemen a seb éppen csak elkezdett behegedni, erre ez történik! Nem lehetek ennyire peches. Amikor pedig azt mondja, hogy úgy kell bemutatnia a szüleinek, mint a "barátnőjét"... Nyelek egy nagyot, mert a gyomrom görcsbe ugrik a kellemetlen érzéstől. Ennyit arról, hogy elkezdett volna jó kedvem lenni. - Felejtsd el. - fordítok hátat neki, a ruhásszekrényemhez lépve, hogy keressek valami ruhát magamnak. - Mondd azt, hogy dobtad a csajod, és ennyi. Engem ugyan nem viszel oda, mint a kis "barátnődet". - fintorgok.

Jackson: Elképedve bámulok vissza Markra. - Mark, eszemben sem volt, téged a barátnőmként bemutatni. Nincsen semmi csajom, nem is lesz, hanem téged, Mark Yien Tuant foglak bemutatni a szüleimnek, mint a barátom, az életem szerelme, a párom - hadarom neki, és lépek oda hozzá, hogy most azonnal felejtse el azt a hülyeséget, hogy én rá valaha is nőként tekintettem, vagy fogok tekinteni, akár csak egy pillanatra is, mert ez sosem volt így és soha nem is lesz. - Csak azért mondtam ezt, mert Youngji is így mondta. Én csak be akarlak nekik mutatni, és úgy, ahogyan te szeretnéd. Kérlek, nem fogom hagyni, hogy bármi is történjen.

Mark: Nagyot sóhajtok. Nem érti... Ha a szülei úgy tudják, hogy egy lánnyal van együtt... Hát nekem nagyon nincs kedvem ma ahhoz, hogy végig nézzem élőben, ahogy lehervad a várakozással teli mosoly arcukról, mikor realizálják, hogy az imádott kicsi fiúk barátnője valójában... egy srác. - Nem, Jackson, nekem ma nincs lelki erőm ehhez, értsd meg. - rázom meg fejem vehemensen, megpróbálva őt kikerülni, hogy bejuthassak a fürdőszobába.

Jackson: De... de csak így... kikerül. Nemes egyszerűséggel elmegy mellettem be a fürdőszobába, amikor lényegében most vallottam neki szerelmet megint, egy napon belül, sőt egy órán belül kétszer és... le se szarja. Jó, hát ha "nincs hozzá lelki ereje", akkor majd megyek én, egyedül. De nem fogom anyáméknak azt hazudni, hogy van egy akármilyen barátnőm, aki miatt én így el vagyok varázsolva. Nem, aki miatt én el vagyok varázsolva, az egy srác, és nem egy nyafogós kis csaj. De rendben, akkor maradj itthon, Mark. Előveszek egy post-itet, lefirkantom, hogy elmentem, majd jövök, aztán magamra kapva a cipőmet és a kabátomat, eltűnök itthonról. Aha, itthonról... vicces. Gyalog megyek vissza haza, közben dobok egy sms-t Bambamnek, hogy legyen olyan kedves és ma ne menjen el otthonról, mert én már megint faszkalap voltam és a nagybátyjának szüksége lesz rá.

Mark: Lassan készülődöm, közben pontosan halom, hogy Jackson elmegy, és... nem tudom, hogy én most örülök-e ennek. Igen, nem akartam találkozni a szüleivel, de valahol azt vártam, hogy erőnek erejével is elrángasson, ha tényleg annyira be akarna engem mutatni. De nem. Hát... azt hiszem volt egy kapcsolatom. Nem, Mark, nem fogsz sírni, eszedbe se jusson... Mire kimegyek a konyhába, ahol Bambam és Yugyeom éppen vigyorogva isznak egy bögréből két szívószállal kakaót, újra bőgni kezdek. Ennyire balszerencsés idióta is csak én lehetek.

Bambam: Leér Mark a zuhanyzásból és ekkor csipog a telefonom, hogy kaptam egy sms-t. Oh, Jackson, komolyan, már megint mi a tököm bajotok van egymással, úgy mégis? Felnézek Yugyeomra, aki csak megrántja a vállát, majd felnézek nagybátyámra, aki a sírógörcsével küszködve fordul ki a konyhából én pedig lefejelem az asztalt és bocsánatkérően nézve Yugyeomra, Mark után megyek a szobájába. Zseniális. Mark az ágyán bőg és... és csak bőg. Leülök mellé és átölelem vállát. - Na hadd halljam, mi a balhé tárgya már megint? - komolyan ő az idősebb és nem én?

Jackson: Már félig-meddig lehiggadva érek haza, de már kapásból csak levágom a kabátom és ebből persze lehet látni, hogy igen, ideges vagyok (ha amúgy nem látszana, hogy vörösek a szemeim és legszívesebben sírva fakadnék).

Mark: - J-Jackson... - hüppögöm, Bambam nyakába fúrva arcomat, ha már más választásom nincs. Nem tudok többet mondani, de azt hiszem ennyiből is érti.

Youngji: Végre Jackson beesik a lakásba, én pedig ajkamat harapdálva futok hozzá, de egy méterre tőle megakadok, és csak bámulok rá. - Jackson... Mi történt? - suttogom. - Hol van Mark...? - nézek mögé, de sehol senki. Ugye nem...? A bátyám szemei vörösek, és ahogy megemlítem élete szerelmének a nevét, láthatóan nagyot kell nyelnie, hogy ne sírja el magát. Ó, a francba! Közben megjelenik mögöttem Youngjae, aki persze itt volt velem éjszaka, és ha már jönnek anyáék, akkor miért ne maradt volna itt, hogy bemutassam, de valahogy úgy érzem, ez most nagyon nem jól jön ki.

Bambam: Na ne mondd, kedves nagybátyám! Jó, ezt így nyilván nem mondom neki, de komolyan mondom... - Igen, ezt gondoltam, mivel küldött egy sms-t, hogy figyeljek rád, ameddig vissza nem ér - felkapja a fejét arra, hogy Jackson visszaér. Már minden világos. - Mark Tuan, te egyáltalán figyelsz a környezetedre néha, vagy csak úgy belelovalod magad a hülyeségekbe? - mutatok a tükörre, ahol ott világít a kis sárga lapon Jackson kézírása, miszerint majd jön vissza. Nem hiszem el a nagybátyámat, hogy azt hitte, hogy Jackson elhagyta...

Jackson: - Hagyjuk Markot - sóhajtok egyet nagyot nyelve, hogy ne törjön rám a sírás. - Amikor mondtam neki, hogy eszem ágában sincs csajként bemutatni, hanem pasiként, a barátomként mutatnám be, de nem, ő erre "nincs lelkileg felkészülve". Hát mondom akkor, jó, ne gyere - idegesítem fel magam megint, majd sóhajtok egy nagyot. - Jó, mindegy, írtam Bambamnek egy sms-t, hogy ne menjen ma sehova, maradjon már ott, mert Marknak szüksége lesz rá. De... úgy döntöttem, hogy akkor is elmondom, hogy nekem pasim van, nem csajom.

Mark: Felnézek a tükörre és... Jackson visszajön... nem hagyott el! Ajkamba harapva vigyorodok el, és kezdek el még jobban sírni. Idióta vagyok, ez most már tényleg hivatalos. Aztán elvetődöm az ágyon, és a fejemre húzom a takarót. Jobb, ha Bambam nem nézi sokáig, hogy mekkora egy rakás szerencsétlenség az nagybátyja.

Youngji: Megfogom Jackson karját, és picit megszorítom, együtt érzően. - Itt leszek veled, oké? Segítek lerendezni anyáékat, ne félj! - mosolygok rá biztatóan, de két pillanat sem telik el, máris csöngetnek, én pedig tudom, hogy most érkeztek meg kedves, drága szüleink. Eddig sem mondhatom, hogy nem izgultam, de most a torkomba ugrik a szívem. És nem magam miatt, meg Youngjae miatt, hanem csakis kizárólag az imádott bátyám miatt.

Jackson: Megjöttek anyáék. Oké, semmi pánik, eléggé szabad szelleműek, talán ki sem fognak annyira akadni, talán számítottak rá, talán elhiszik, hogy végre tényleg boldog és szerelmes vagyok egy férfi mellett, miután a sulim szinte összes csaját meghúztam. Hát persze, hogy örülni fognak nekem, egyértelmű. Ha Youngjaere majd furán néznek, de én rámondom, hogy oké a srác akkor úgyis elfogadják, mert pontosan tudják, hogy Youngjit én szinte jobban féltem, mint ők, tehát ha nálam átment a gyerek, akkor náluk is. Na igen... de Mark és én... Az már egy érdekes menet lesz.

Bambam: - Jó isten, mi ez a forgalom már itt komolyan? - veszem fel a telefonomat. - Oh, szia anya - köszönök bele a telefonba, kilépve Mark szobájából, majd vissza is fordulok, közben intek Yugyeomnak, hogy jöjjön ide. - Hogy a jövő hét végén beugranál? Igen? Szombaton délután? Hát persze anya, hogyne! És akkor legalább láthatod az öcsédet is, hát hogyne! - bólogatok a telefonba. Az odáig oké, hogy anya tudja, hogy Mark meleg, mert hát mégis csak az öccse, na de én... rólam nem tud. - Persze, várlak. szia! - köszönök el, kinyomom a telefont és... - Te, Yugyeom, kérd már meg Youngjaet meg Youngjit, hogy énekeljenek a temetésemen...

Youngji: Bejönnek anyáék, és nagy vidáman puszilgatnak minket agyon, megy az ölelgetés, meg a kérdés özön, hogy hogy vagyunk, élünk-e még, satöbbi. Aztán meglátják Youngjaet, és beáll a halotti csend. Nyelek egy aprót, majd páromhoz lépek, megfogom a kezét, és a szüleinkre mosolygok. - Anya, apa, ő itt Youngjae, a párom. - mutatom be nagy büszkén, felmosolyogva rá, hogy picit biztassam.

Mark: - Mi baj van? - megyek ki a szobámból, amikor meghallom Bambam kiáltását, közben kifújva az orrom, meg megtörölve szemeimet. Amikor aztán a kis kölyök bejelenti, hogy jönni fog látogatóba a nővérem... Megáll bennem az ütő. Ajjajj... Ez így nagyon nem lesz jó! Hát nem elég nekem Jackson, meg az ő szülei, most még a nővéremmel is meg kell küzdenem, aki tuti ki fog herélni abban a pillanatban, hogy megtudja, hagytam, hogy az egy szem kicsi fia pasizzon!

Youngjae: - Jó napot! Youngjae vagyok, első éves ének szakos ugyanazon az egyetemen, ahová Youngji és Jackson is járnak. Nagyon örülök, hogy megismerhetem önöket! - köszönök Yougjiék szüleinek, és próbálok a lehető legilledelmesebben beszélni és a legmegnyerőbb mosolyomat villantani rájuk. Az, hogy Youngji fogja a kezem, hatalmas biztonságot ad nekem, egyébként már nyárfalevélként remegve esnék össze.

Youngji: Látom, hogy anya egyből meg van győzve, és már vigyorog is Youngjaere, de apunak még több kell. Egy darabig nézi a páromat, majd Jacksonra néz, aki bólint egyet felé. Apa ismét felénk néz, majd kínzóan lassan elmosolyodik végre. Mindketten meghajolnak Youngjae felé, ahogy szokás, majd beterelgetnek minket a lakásba, hogy ne ácsorogjunk már az előszobában, menjünk, és üljünk le beszélgetni a nappaliba. Ám ekkor elhangzik a végzetes kérdés anyutól: "És a te barátnőd merre van, Jackson?". Ettől féltem...

Jackson: Oh, hát hogyne, én miért is maradnék ki? - Nincs barátnőm - jelentem be halálos nyugalommal, de közben belülről majd megesz az ideg. Lényegében leszarom, én nem fogok hazudni, ha rákérdeznek majd elmondom, hogy barátom van és vele boldogabb vagyok mint valaha voltam, és szerelmesebb vagyok mint bármikor az életem során máskor.

Youngji: "Nincs? Szakítottatok?" - folytatja anya a kérdezősködést, jól hallhatóan csalódott hangon. Tudom, hogy mennyire örült, mikor megtudta, hogy Jacksonnak lett végre egy igazi kapcsolata, és abba hagyta a szórakozást, meg az egy éjszakás kalandok hajszolását. Aggódva nézek bátyámra. Most komolyan el fogja mondani nekik? Csak így? Egyszerűen?

Jackson: - Nem is volt barátnőm - felelem, de látom, hogy Youngji aggódva és riadtan figyel minden egyes szóra, amit kiejtek a számon. Pedig nem kellene aggódnia, igaz, hogy be vagyok szarva, mint még soha, de akkor is ura vagyok és leszek a helyzetnek. Markért bármit és mindent megteszek, és azért, hogy együtt maradhassak vele. És tudom, hogy a húgom és Youngjae is az én oldalamon állnak és ha kell segítenek.

Youngji: Ismét megfagy a levegő, de most sokkal feszültebben és kínosabban. Most apun a sor, hogy megszólaljon. Csendesen csak annyit kérdez, ezt hogy érti, talán hazudott arról, hogy jár valakivel. Nyelek egyet, és már nyitnám a számat, hogy közbe szóljak, de Jackson rám villantja szemeit, hogy nem kell, hagyjam, majd ő elintézi. Idegesen kezdem hát el harapdálni számat.

Jackson: - Nem hazudtam, tényleg járok valakivel - mondom, de itt már nincs helye a kertelésnek, hát jöjjön, aminek jönnie kell. - Egy sráccal, az évfolyamtársam és atlétika szakos. Több mint négy hónapja vagyunk együtt. És nagyon jól megvagyunk. Apa, anya, ne haragudjatok, hogy csalódást okozok, de ő életem szerelme és ezen senki és semmi nem változtat - hát kimondtam. Jöjjön, aminek jönnie kell. Legfeljebb kitagadnak, nem lesz pénzem és dolgozni fogok. Nem érdekel, Markért mindent.

Youngji: A csend még mélyebb és kínosabb lesz. Senki nem szól egy szót sem, én meg levegőt venni sem bírok. Végül elengedem párom kezét, és Jacksonhoz lépek, átölelve. Anya és apa csak néznek ránk. - Figyeljetek, Mark egy tündér, higgyétek el, nála tökéletesebb párt nem tudnék elképzelni Jackson mellé. És ha nem fogadjátok így el, vagy kitagadjátok, akkor engem is ki kell tagadnotok, mert én nem hagyom magára a tesómat, és... és... - gyűlnek haragos könnyek a szememben, de ekkor apu elmosolyodik, és hozzám lépve megsimogatja hajamat. "Kislányom, ki mondta, hogy bárkit is kitagadunk? Igaz, meglepett a dolog, mindenre számítottunk, csak erre nem, de... Jackson a fiúnk, és szeretjük, akárki mellett döntsön is." Megkönnyebbülten sóhajtok egyet, és vigyorgok vissza apura, mikor anyu is oda jön hozzánk, átölel mindkettőnket, majd megkérdezi: "És mikor ismerhetjük meg ezt a bizonyos Markot? Ő nincs itt?"

Jackson: Megkönnyebbülten ölelem át szüleimet, és olyan szinten nyugszom meg, hogy még a könnyeim is kicsordulnak. Azért ennél sokkal rosszabbra számítottam. Még egyszer szorosan átölelem Youngjit, amikor meghallom anyu kérdését. - Felhívom, egy pillanat - vigyorgom, majd nyúlok is telefonomért. - Mark! Édes, anyuék szeretnének megismerni, mit szólsz?

Mark: Remeg a kezem, amikor meglátom, hogy Jackson hív, és amit kérdez... Elsápadok. Bár nagyon vidáman mondja, szóval ezek szerint jól fogadták a hírt, mégis... - Nem tudom, hogy mernék-e bemutatkozni nekik. - motyogom. - Max akkor, ha kijössz elém, ha odaérek, és bekísérsz. - teszem hozzá halkan.

Jackson: - Ne hülyéskedj, Baby, téged mindenki imád - szelídül mosollyá a vigyorom. - De persze, hogy lemegyek eléd. Nem esznek meg, nyugi, édes - veszem lentebb a hangom. - Még meg is csókolhatnálak előttük, ha engeded. Nem kell félni, úgyis itt leszek melletted - nyugtatgatom a telefonban. - Majd csörögj, ha itt vagy, addig is csókollak Baby - teszem le a telefont, majd visszamegyek a nappaliba. - Mindjárt itt lesz - jelentem be nagy vigyorogva.

Mark: Izgatottan kezdek el készülődni, átöltözve újra, majd berohanva a fürdőbe, hogy egy egészen pici sminket csináljak magamnak, majd belövöm a hajam, és szólok Bambaméknek, hogy elmentem, majd jövök. A szívem óriásiakat dobban a mellkasomban. Ahogy pedig közeledek, egyre gyorsabban is ver. Amikor a ház elé érek, felhívom Jacksont, aki belekurjant a telefonba, hogy már suhan is le értem. Ajkamat harapdálva várom. Istenem, remélem tényleg szeretni fognak.

Jackson: Leérek, és meglátom Markot, amint ajkait harapdálja, és ahogy közelebb érek meglátom, hogy a szeme is ki van húzva. Átölelem és finoman megcsókolom. - Gyönyörű vagy, Baby. Akinek így nem tetszel az vagy vak, vagy hülye - adok egy puszit ajkaira, majd kézen fogom, és elindulok vele a harmadikra. Az ajtóban megállunk, majd Markhoz fordulok. - Először is, kicsim, hagyj ép csontot a kezemben, ne törd el mindet - mosolygok rá és két ujjammal megsimogatom arcát, mire elpirul, de a szorításon enged. - Másodszor ne pirulj, mert akkor nagyobb az esélye, hogy apuék előtt ugrom rád, és a szádat se harapdáld: azt hagyd meg nekem estére - vigyorgok rá és adok egy puszit ajkaira. - A húgom és Yougjae is itt vannak, te pedig gyönyörű és imádnivaló vagy, so don't worry, I'm here and I love you more than everything.

Mark: Pocsolyává olvadok Jackson minden egyes szavától, attól függetlenül, hogy tényleg nagyon izgulok. Veszek egy mély lélegzetet, kifújom, még egyszer megcsókolom Jacksont, majd rámosolygok. - I love you too, sweetheart. - dorombolom fülébe, aztán intek neki, hogy nyissa ki az ajtót. Az első dolog, hogy Youngji felénk rohan, és a nyakamba veti magát, aztán a fülembe súgja, hogy ne izguljak, a szülei nagyon rendesek lesznek. Aztán beljebb megyünk, biccentek Youngjaenek, és a nappaliban szemben találom magam a szülőkkel. Érzem, hogy elpirulok, hiába mondta Jackson, hogy ne tegyem. A lehető legmagabiztosabb hangomon bemutatkozom, majd 90 fokban meghajolok, és lesütöm szemem, úgy várom ítéletüket.

Jackson: Jaj, édes életem, hát a térdedet le ne fejeld a nagy tisztelettudásban. - Anyu, apu, ő itt Mark Yien Tuan, életem szerelme. Mark, ő itt apu és anyu - mutatom be egy kissé lazábban őket egymásnak. Anya mosolyogva lép Markhoz és ad neki két puszit, apa viszont először jól végigméri Markot, mire én megfogom életem kezét, ő pedig természetesen megint csontjaim ripityára törésén dolgozik, de végül apu elmosolyodik, és kezet nyújt Marknak. Odafordulok Markhoz és belesuttogok fülébe. - Na, ugye, hogy nem ettek meg.

Mark: - Még. - nyögöm vissza, mert még baromira nem nyugodtam meg. Oké, a szülei tényleg iszonyatosan édesek, és ugyan úgy elbeszélgetnek velem, mint Youngjaeval, mégis hamar kialakul, hogy Youngjae marad Jackson apukája mellett dumálni, én pedig az anyukája mellé telepszem, hogy vele beszélgessek. Nagyon érdekli, hogy hogy bírok Bambammel, hogy lehetek ennyire érett, és felelősségteljes, hogy elvállaltam a "nevelését". Mesélek neki Bambam utazgatásairól, hogy mindig jobban szeretett itt lenni, aztán mikor hallom, hogy Youngji megy ki, hogy hozzon be innivalót meg poharakat, elnézést kérek, és utána sietek, hogy segítsek neki.

Jackson: Édes istenem, én menten megeszem. Annyira tündérien zavarban van, mint amikor én elkezdtem neki udvarolni, még mielőtt járni kezdtünk volna. Mindemellett továbbra sem hiszem el, hogy vele áldott meg a sors. Odamegyek anyuhoz, aki mosolyogva néz Mark után. - Látod, anya? Megmondtam, egyszerűen tökéletes, és gyönyörű, és okos, és kedves, és tisztelettudó, felelősségteljes, és a nevetése... hallottad már nevetni? A szemei után az volt, amibe beleszerettem, a világon neki van a legédesebb nevetése - kezdek el áradozni, folyamatában, míg azt nem veszem észre, hogy Youngji karba tett kézzel, Youngjae mellkasának dőlve figyel engem mosolyogva, Mark pedig mellettük áll lehajtott fejjel, pirulva és az ajkait harapdálva, sőt még apu is mosolyogva néz engem, miközben én egyre jobban beleélem magam a mesélésbe. Elhallgatok, ahogy észreveszem, hogy mindenki engem néz, és kínosan a tarkómhoz nyúlok. - Azt... azt hiszem, sokat beszélek.

Mark: Nem tudom, hogy mit mondjak, vagy tegyek. Jackson ma harmadszor áradozik arról, hogy mennyire szeret. Tudom, hogy bűntudata van a tegnapi berúgása miatt, na de ennyire! Mikor azonban az anyukája megfogja a kezem, én pedig ránézek, ő meg visszamosolyog rám és csak annyit mond: "igazad van, fiam, nagyszerű srácot fogtál ki.". Megfordul velem a világ, és tudom, hogy ciki, meg gáz, de lehuppanva mellé, megölelem, és sírni kezdek. Na, tessék! Nem is sokban különbözöm egy lánytól! De én tényleg fel voltam készülve a legrosszabbakra, üldöztek már el engem konyha késsel is, mikor kiderült, hogy kavartam a fiúkkal, szóval... De Jackson szülei nem. Ők kedvesek, közvetlenek, és úgy bánnak velem, mintha semmi furcsa nem lenne abban, hogy én vagyok a fiúk párja.

Jackson: Lassan rá kell jönnöm, hogy nem is sokban különbözök Bambamtől. Ha tehetem, én is áradozom mindenkinek arról, hogy mennyire imádom az én gyönyörű Markomat. Plusz az, hogy anyuék ennyire könnyen elfogadták a kapcsolatunkat, mi több, ennyire rövid idő alatt meg is kedvelték Markot, olyan szinten rátesz egy lapáttal a romantikától már így is csöpögő hangulatomra, hogy lassan az én fejemben is kezd minden rózsaszínben úszni. Átölelem Markot és apró, minden hátsó szándéktól mentes puszikkal kezdem beborítani nyakát és állát, majd eltolva magamtól meg is csókolom, egyáltalán nem félve attól, hogy ehhez a szüleim mégis mit fognak szólni. Imádom, egyszerűen úgy érzem, hogy egyre szerelmesebb és szerelmesebb vagyok Markba.

Bambam: Zseniális. Mark is eltűnt itthonról én pedig teljes idegben bújok Yugyeomhoz, hogy mégis mi lesz velem jövőhét szombaton, drága nagybátyám pedig valószínűleg romantikázik Jacksonnal. Nem, engem ki fognak nyírni. Jó, eddig nem volt barátnőm, de barátom sem, és Yugyeom úgy toppant be az életembe, mint derült égből villámcsapás. Egyszerűen ötletem sincs, hogy mit mondjak, ha anya egyszer ideér, mert titkolózni sem akarok, de nem feltétlenül állok még készen arra, hogy csak úgy előálljak, hogy "helló, ő itt Yugyeom, a pasim".

Mark: Iszonyatosan elvörösödöm, ahogy Jackson megcsókol a szülei előtt, de mikor erre sincs egy rossz szavuk se, végre tényleg kezdek megnyugodni. Aztán este felé eszembe jut az én drága Bambamem, és hogy otthon hagytam, mikor pont most hívta fel a nővérem, hogy haza fog jönni, és most biztos halálra izgulja magát. - Jackson, édesem, nem lenne gond, ha hazamennénk? - pislogok rá nagy szemekkel. - Nem szeretném Bambamet egyedül hagyni ma este, úgyhogy nekem mindenképp haza kellene mennem. - magyarázom, bár az okot később akarom elmondani neki.

Jackson: - Persze, mehetünk, ha gondolod - adok neki egy szájra puszit, majd apuékhoz fordulok. - Nos... nekünk mennünk kellene, ha nem baj. Anyu, apu, örülök, hogy láttalak titeket - megyek oda hozzájuk és ölelem meg őket egyszerre. - Köszönöm, tényleg köszönöm, nagyon szeretlek titeket - suttogom. Borzasztóan hálás vagyok nekik, amiért ilyen elfogadóak. - Hugi, Youngjae, ha bármi gond van, vagy szükség van rám, ránk, akkor telefon - megyek oda Youngjiékhoz, adok egy nagy cuppanósat húgom arcára, majd még Mark is elköszön mindenkitől és elindulunk haza. Ahogy kilépünk a házból, egyből megfogom Mark kezét és komoly arccal fordulok hozzá. - Baby, gond van?

Mark: - Meglátogat minket a nővérem. - sóhajtok egy nagyot. - És Bambam retteg, mi lesz akkor, ha kiderül, összejött Yugyeommal. - mesélem neki, közben összekulcsolva ujjainkat, úgy indulva a lakásom felé. - Őszintén, én is félek, hogy mi lesz, ha megtudja. Nem is Bambam miatt, sokkal inkább... - nyelek egy nagyot. - Magam miatt. Mert az egy dolog, hogy elfogadta, hogy az öccse meleg, de hogy a fia is az lett, miközben rám lett bízva... Lehet, hogy ezek az utolsó napjaink együtt. - nézek fel rá szomorú mosollyal.

Jackson: - Na ezt a butaságot nagyon gyorsan verd ki a fejedből édesem - szorítom meg egy kicsit a kezét. - Nem lesz itt semmi baj, ha pedig mégis lenne, akkor megvédjük Bambamet, vagy akár megvédünk téged. Ha pedig elfogadott téged, nem hinném, hogy akkora balhé lenne belőle, oké? - emelem kezét a számhoz és adok rá egy puszit. - Együtt mindent megoldunk, bárhogy is legyen.