Jackson: Sosem voltam ilyen téren jó megfigyelő, de még engem is mosolygásra késztet, hogy Bambam mennyire szerelmes pillantásokat vet Yugyeomra, mindezt pedig valószínűleg észre sem veszi, és csak úgy ragyog a boldogságtól. Drága párom pedig még mindig nehezen dolgozza fel a tényt, hogy bizony a kis unokaöcsi, már nem is olyan kicsi többé. - Baby - settenkedek mögé és átölelve őt nyakába csókolok. - Azt ne mondd, hogy te nem látod, hogy ezek jobban egymásba vannak esve, mint mi. És Bambam vigyora esküszöm, bármelyik fogkrém reklámot kenterbe veri, olyan ragyogó és boldog. Ne duzzogj már... Legközelebb majd mi nem hagyjuk őket aludni és kész - mondom mosolyogva, ahogy a "fiatalokat" figyelem, miközben reggeliznek. - Tényleg, Baby, feneked hogy van? - simítom tenyeremet az említett formás testrészre.

Mark: - Még jól, de jobban teszed, ha most pár napra elfelejted! - öltök rá nyelvet, megpördülve karjaiba, hogy szembe nézhessek vele, de hiba volt, mert szinte kocsonyásodom látványától. Ez a pasi annyira szexi, komolyan mondom, hogy... Már majdnem ott tartanék, hogy oké, akkor én most ejtek mindenre, és vad smárolásba kezdek vele itt és most a konyhába, amikor kivágódik a bejárati ajtó, és JB zuhan be a konyhába, izzadtan, zihálva. Meglepetten bámulunk mindannyian rá. "Mark... alapozó kéne... most...!" - nyögi, teljesen kifulladva, esedezve nézve rám. Ó, szóval kora reggeli smink-vészhelyzet van otthon. Így már minden világos.

Bambam: Ó, Jézusom, szóval Jinyoung sminkel. Felrohanok a szobámba, és előszedem az alapozómat, hogy odaadjam Jaebumnak. Tegnap csak fél órát beszéltünk erről Jinyounggal, hogy ugyanazt az alapozót használjuk, ráadásul ugyanazt a színt is. - Hyung! - szólok Jaebumnak már a lépcső aljáról. - Vidd az enyémet, ugyanilyet használ ő is, nekem pedig még úgyis van belőle - kacsintok rá,majd visszaülök Yugyeom mellé befejezni az egy tál müzlimet.

Jaebum: - Imádlak, Bambam, jövök neked eggyel! - lépek hozzá, hogy magamhoz öleljem iszonyat hálásan, aztán intek Mark és Jackson felé, és már rohanok is vissza hozzánk, hogy megmentsem Jinyoungot a pusztulástól. Ugyanis reggelre kijött két pattanás a bal arcán, amibe szimplán bele akar halni, miszerint "ilyen fejjel nem mehet emberek közé", és persze most fogyott ki a kedvenc alapozója is, a bolt meg még nem volt nyitva, szóval hova máshova jöhettem volna, mint ide?

Jackson: Csak nagyokat pislogva nézek, ahogy a Jaebum tornádó beesett az ajtón, majd kettőt pislogok és már el is viharzott. - Félelmetes - nézek utána, de Mark kérdő tekintetét látva már magyarázom is. - Azt eddig is tudtam, hogy Jaebum mindent megtenne Jinyoungért és a világ végére is elszaladna érte, ezek szerint szó szerint - ülök le én is Bambamékkel szemben az asztalhoz, magam után húzva életemet. - De... gondolj bele, milyen ijesztő lehet Jinyoung, ha akar valamit, ha Jaebumnak a tüdeje kiszakad a helyéről, azért, hogy élete szerelme, lényegében tök feleslegesen lealapozózza az egyébként is szép pofiját... Félelmetes - ingatom meg a fejemet, majd elkezdenék enni, de rájövök, hogy mekkora irtó nagy seggfej vagyok, ezért próbálok javítani a helyzeten. - Azt sem értem, hogy te minek használsz bármilyen sminket, édes. Csak eltakarod vele, hogy te természetesen is mindenkinél gyönyörűbb vagy - oh, Jézus, mikor lettem én ennyire nyálas?  Vagy eddig is az voltam, csak nem mondtam ki minden gondolatomat és érzésemet?

Mark: - Igen, Jinyoung valami félelmetesen nagy hatással van Jaebumra, de jó ez így. Amíg Jaebumnál nem szakad el megint a szál... - tűnődök el, miközben neki állok összeütni magamnak egy turmixot, lényegében figyelmen kívül hagyva Jacksonnak azon megjegyzését, hogy nem kellene sminkelnem magam. Tudom, hogy így is jól nézek ki, de akkor is szeretek sokkal jobban kinézni. - Azt hiszem el kell majd beszélgetnem erről Jinyounggal. Nem szeretném, ha megint botrány lenne köztük azért, mert Jaebum úgy ugrál neki, mint egy elmeháborodott, valahányszor ő hisztis. Mert, bár Jinyoung a legeslegjobb barátom, nem tartom egészségesnek, hogy ezt csinálják. Persze, édes, de... Ha te tennéd azt velem, mint Jaebum Jinyounggal... azt hiszem előbb-utóbb kidobnálak a fenébe, mert úgy érezném, nincs semmi saját méltóságod velem szemben. Én pedig nem tudnék elviselni egy ilyen párt. Oké, szeressen a párom engem a legjobban a világon, de állítson le, ha értelmetlenül hisztizek, mutasson rá szeretettel a hibáimra, és érje el, hogy jobb embernek érezzem magam mellette. Ne hunyászkodjon meg előttem, mert egy párkapcsolat nem erről szól. - elmélkedem, és érzem, hogy most mély csönd lett a konyhában. Mikor pedig körbe nézek, három ledöbbent szempár pislog rám. - Most mi van? - pirulok el. Talán túl sokat beszéltem? Még mindig nem szokták meg, hogy kinyíltam Jackson mellett?

Jackson: Szájtátva nézek Markra, de ahogy elnézem, nem csak engem, de még Bambamet is meglepte, Yugyeom meg egyszerűen lefagyott két rágás között. Dehát... dehát Mark egy főnyeremény, Úristen! Ezt eddig is tudtam, de az ilyen pillanatokban mindig újra és újra rádöbbenek, hogy ekkora seggfej létemre, én vagyok a legszerencsésebb ember a Földön. Hát én nem tudom megállni, ahogy így pirulva néz ránk szégyellősen, hogy odamenjek hozzá. - Szeretlek - szakad ki belőlem, aztán derekánál és hátánál átölelve magamhoz húzom egy csókra. Imádom, egyszerűen imádom. Fogalma sincs mit jelent, hogy így jellemzi a számára tökéletes pasit, és közben én vagyok a párja... Akkor ez azt jelenti, hogy velem kapcsolatban is így érez? Jobb embernek érzi magát? Mellettem?

Bambam: Azt hiszem... félig-meddig Yogyeomki lett oktatva, hogy hogyan bánjon velem. De fogalma sincs Marknak, hogy Yugyeom nemhogy ilyen, ennél ezerszer jobb. - Szerintem mi elindulunk - szólalok meg, ahogy látom, hogy Yugyeom is befejezte a reggelijét, és ráadásul Jackson is rendkívül szentimentális pillanatait éli jelenleg. - Ne várjatok ma haza, nála alszom - adok egy puszit lábujjhegyre állva szerelmemnek. - Kulcsom van, pénzem van, mobil nálam, ha el akarsz érni - mondom még mindig Marknak címezve, majd elköszönve elindulunk, és az utcán most először fogja meg ennyire határozottan a kezemet Yugyeom.

Mark: - Én is szeretlek. - vigyorodom el, amikor a gyerekek már elmentek. Valahogy most olyan pillanatomban vagyok, hogy az sem hat meg, hogy Bambam nem alszik itthon. Elvégre, ma szülinapja van, ünnepleje úgy, ahogy szeretné. - És hallottad? Ma estére miénk a lakás. - duruzsolom ajkaira, elkezdve cirógatni tarkóját. Tudom, azt mondtam, pár napig mondjon le a fenekemről, de... Hogy lehetne ellen állni ennek a pasinak?

Yugyeom: Elgondolkodtatott, amit Mark mondott. Nagyon is. Eddig nem tudtam megfogalmazni, hogy mi az, amit érzek a kapcsolatunkról Bambammel, de most a nagybátyja szó szerint kimondta, amitől egészen meghatódtam. Mi akkor tökéletes pár lennénk? Ugyan ezt nem gondolom, de abban biztos vagyok, hogy közelítünk hozzá. Most már csak azt kell valahogy ügyesen megoldanom, hogy órák után elszökjek fodrászhoz, és Bambam ne vegyen ebből semmit se észre. Elméletileg ma neki van egy órája még, amikor én már végzek, reméljük, annyi idő elég lesz a fodrászhoz.

Jackson: - Hallottam, de... Nem akarom, hogy a szó szoros értelmében ne tudj menni sem, így is baromira bánt, hogy most is fájdalmat okoz, hogy egyáltalán leülj - adok egy csókot ajkaira. - Ki fogjuk használni, hogy miénk a lakás, ígérem, de azt hiszem a fenekedről egy pár napra lemondok, ameddig úgy nem érzed, hogy jobban vagy - mosolygok rá és cirógatom meg állát, majd visszaülök az asztalhoz. - Egyébként... Jaebumot bántja, hogy azon a bulin mi történt és próbálja valahogy jóvá tenni. Tudom, hogy idegesíti, hogy Jinyoung ennyire hisztis és bolhából csinál elefántot, de azt is tudom, hogy az életét adná érte. Mindemellett állítólag Jinyoung is próbál változni, legalábbis Jaebum ezt mondta, de ezt szerintem te jobban látod - iszok bele a kávémba. - A múltkorit leszámítva, szerintem valahol az ő kapcsolatuk is tökéletesnek mondható, ha mindig mindent meg tudnak beszélni, hiszen egy kapcsolatban ez is nagyon meghatározó, és náluk szinte tökéletes a kommunikáció.

Mark: - Hát, egyelőre túlzottan lefoglaltál ahhoz, édesem, hogy oda tudjak figyelni Jinyoung személyiség fejlődésére, de majd ha lesz rá időm, meg alkalmam, megfigyelem a srácot. - vigyorgok, megpuszilva arcát. - És köszönöm, hogy ennyire vigyázol rám, iszonyat édes tőled. - dörgölöm orromat az övéhez cukin.

Yugyeom: Egész nap igyekszem megszervezni a szökésemet. Végül sikerül összebeszélnem Youngjaevel, aki ugyebár szintén festetni akar. Leszervezzük, hogy délben találkozunk a suli kapuban, és együtt megyünk fodrászhoz, aztán amint végeztem, ő visszahoz engem kocsival, mert mára kölcsön kapta a szülei autóját, ugyanis valami meglepetéssel is készül Youngjinak estére. Így már nem is lesz olyan nehéz dolgom!

Bambam: Kicsit furán viselkedik Yugyeom egész nap. Úgy értem, feszültebb, és eddig ha telefonált, nem zavarta, ha ott voltam mellette, most viszont elment mellőlem, hogy ne halljam mit beszél, de közben folyamatosan mosolygott, azzal a lágy és imádnivaló mosolyával, miközben beszélt azzal a valakivel. Nem kérdeztem rá, ha akarja úgyis elmondja. Viszont nagyon lelomboz, amikor azt mondja, hogy ma nem tudunk együtt ebédelni... Ráadásul ma még több órám is van mint neki... Amint kicsöngetnek, kapok egy gyors csókot és el is indul ellenkező irányba, én pedig kissé kedv szegetten indulok meg a menza felé.

Yugyeom: Youngjae már vár a kapuban. Lepacsizok vele, aztán beszállok mellé az autóba, és megmondom, mi a fodrász címe, akit kinéztem magunknak. Rögtön el is indulok, én pedig kezdek egyre idegesebb lenni. Vajon jó ötlet ez? Biztos, hogy nem fogom megbánni? Egyáltalán értékelni fogja Bambam? Nem tudom eldönteni, hát Youngjae felé fordulok. - Te nem parázol? Úgy értem... biztos vagy benne, hogy színt akarsz változtatni? - harapdálom ajkamat. Talán ha ő magabiztos, az nekem is erőt ad majd, hogy megtegyem, amit elterveztem. Már úgyis túl késő lenne más ajándék után nézni.

Youngjae: Idegesen harapdálja a száját Yugyeom, kezdi kétségbe vonni az ötlet sikerességét. - Biztos vagyok benne. Egyrészt már én is unom, hogy a barnák különböző árnyalatait váltogatom, másrészt Youngjitól azt hallgattam tegnap, hogy valamelyik szaktársa befestette szőkére a haját és teljesen megváltoztatta az arcberendezését, nem akarta elhinni, hogy ugyanaz a srác. Szóval tuti. Nem valószínű, hogy nagyon meg fog lepődni, hiszen szinte egyértelmű, hogy azt akarja, hogy legyek szőke, csak a szemembe még nem akarja mondani – mosolygok Yugyeomra. - És ne aggódj a tökmag miatt, imádni fogja, hidd el. Bambam mindent imád, amihez neked közöd van. Új szín, új fazon, és még jobban beléd fog zuhanni a srác, erre mérget vehetsz - veregetem kicsit hátba, miután leállítom az autót a fodrász előtt.

Yugyeom: Csak neki legyen igaza! Bemegyünk a fodrászhoz, majd beülünk a két szabad lány elé, és eléjük tárjuk kívánságainkat. A szívem végig a torkomban dolog, ahogy figyelem átváltozásomat. Percről percre jobban rettegek, de amikor felkerül rám a festék már tudom, innen nincs menekvés.

Youngji: Youngjae eltűnt. Egyik szaktársa sem tudja, hogy hova lett, csak annyit, hogy egyszer csak elment. Kihagyta az utolsó óráját. De hát... nem felejtette el a fordulónkat, ugye? Az... nem lehet... És szó nélkül se szokása elhúzni, mindig meg vár, legalább egy csók erejéig, ha esetleg nem nálam aludna. Kezdek mérges lenni, ezért megpróbálom felhívni, de csak kicsöng, fel nem veszi. A tizedik hívás után elfutják a dühös könnyek a szemem, és felhívom azt az embert, akire mindig számíthatok: a bátyámat. Sírva.

Jackson: Alig lépek ki a zuhany alól, meghallom, hogy csörög a telefonom, így csak egy törölközőt a derekamra csavarva rohanok be Mark hálószobájába a telefonomért. - Igen? Youngji? Hé-hé, nyugi, higgadj le egy kicsit és úgy mondd mert így nem értek belőle semmit - ülök le az ágyra idegesen. Youngji mások előtt szinte soha nem sír, most mégis az iskolából hív, zokogva. - Youngjae eltűnt? Kincsem, figyelj, nem fogok haragudni, esküszöm, de mondd meg nekem. Így, hogy tegnap nem voltam otthon, lefeküdtetek? - ahogy szipog egy igent, bennem felzubog a düh. - Ne aggódj, ha vége van az óráidnak és Youngjae még mindig sehol, akkor gyere ide Markhoz, én pedig ha megtalálom a srácot, kiherélem.

Youngji: - Nem fogod bántani, Jackson, azt soha nem engedném! - állok a sarkamra, amint megfenyegeti a szerelmemet, és rögtön elapadnak könnyeim. - Ha most arra gondolsz, azért tűnt el, mert lefeküdtem vele, akkor azt kell mondjam: NE magadból indulj ki! - vágom fejéhez keményen, bár csak telefonon keresztül, de szinte érzem, hogy most megfagyott a döbbenettől. - Nem tudom, hogy hova a francba tűnt Youngjae, de csak egy kis vigasztalást vártam tőled, nem túlbuzgó apai reakciókat. Úgyhogy inkább felejtsd el, amit mondtam, majd... majd jobban leszek. - teszem le a telefont, majd szipogva indulok el hazafelé. Majd ha Youngjaenak eszébe jutok, felhív. Addig meg... hát addig kisírom a lelkemet is, az biztos. Ritkán sírok, még ritkábban, mint Jackson, ezért amikor rám tör, akkor mindent kisírok magamból, amit eddig felhalmoztam.

Jackson: Döbbenten ülök az ágyon, telefonommal a kezemben és csak bámulok magam elé. Igen, én valóban ilyen voltam, de... rengeteget változtam, sőt, teljesen megváltoztam! Rohadtul fáj, hogy Youngji ezt csak így a fejemhez vágta. Ezen kívül pontosan tudja ő is, hogy én és a vigasztalás két külön műfaj vagyunk. Soha nem tudtam neki többet nyújtani annál, hogy meghallgattam, majd magamhoz ölelve, haját simogatva hagytam, hogy kisírja magát. Soha nem tudtam neki bátorító szavakat mondani... Ezek pedig nem túlbuzgó apai reakciók, csak...féltem őt! Szerintem természetes, hogy ez az első, ami megfordul a fejemben, hogy csak erre kellett neki!

Mark: Már kétszer hívtam Jacksont ebédelni, de nem is reagál, ezért bemegyek a hálóba, hogy megnézzem, készen van-e már a zuhanyzással. De amikor belépek, az ágyamon egy teljesen összezuhant Jacksont találok. Rémülten sietek hozzá, és ölelem át. - Édesem, mi történt? - kérdezem, magam felé fordítva arcát, hogy szemeiből próbáljam meg kiolvasni a választ. - Kivel beszéltél? - pillantok a kezében tartott mobilra.

Jackson: - Youngjival... - mondom színtelen hangon. - Nem tudja, hogy hova tűnt Youngjae, pedig ma van fordulójuk, és tegnap, hogy nem voltam otthon, lefeküdtek egymással. Egyértelmű, hogy az jutott eszembe, hogy csak erre kellett neki Youngji! - mondom idegesen elnézve Markról és kezdek el járkálni a szobában. - Mondtam neki, hogy ne aggódjon, ha pedig vége van az óráinak, és még mindig nem került elő, akkor jöjjön ide, én pedig... ellátom Youngjae baját. Erre pedig... - akadok el és érzem, hogy nő a gombóc a torkomban, és hiába lettem ennyire érzékeny, nem fogok sírni csak azért sem. - Erre hozzám vágta, hogy ne magamból induljak ki, és hogy ne apáskodjak felette, meg ő csak arra várt, hogy megvigasztaljam... De egyértelmű, hogy féltem! - nézek Markra kétségbeesetten, mert jelen pillanatban úgy érzem, hogy tönkrement a kapcsolatom Youngjival, én pedig abba belehalnék...

Mark: Uh, na ez nem könnyű helyzet. Idegesen harapok ajkamba, majd felállok, és újra magamhoz ölelem Jacksont. - Semmi gond. Hidd el, Youngji csak ki van borulva, feldúlt, nem tudja, mit tegyen, és ezért támadott vissza, de nem hiszem, hogy komolyan gondolta volna, csak... érzékeny. És te nem azt a reakciót adtad neki, amire vágyott, amit rosszul viselt. De amint előbukkan Youngjae, minden rendben lesz, higgy nekem! - csókolom meg szelíden. - Youngjae pedig... nem tudom, hová tűnhetett, de szerintem jó oka volt rá, hogy elvesszen a semmibe, csak Youngji... Nő. És túlreagálja az ilyen dolgokat. Ennyi. - próbálom meg minél józanabbul megnyugtatni.

Jackson: - Youngji még soha nem vágott ilyet a fejemhez, csak ha jogos volt, de ez... ez most rohadtul fájt. Én elhiszem, hogy ideges, de... már megváltoztam! És ezt neked köszönhetem, és egyáltalán nem vagyok büszke arra, amilyen voltam, és ő ezt pontosan tudja, mégis... - hajtom Mark vállára a fejemet, ahogy hozzábújok. - Nem akarom, hogy megromoljon közöttünk a kapcsolat.... abba minimum belehalnék... Youngjaenek pedig melegen ajánlom, hogy nyomós oka legyen, amiért megsiratta a húgomat...

Mark: - Ne vedd a szívedre, édes! Biztos vagyok benne, hogy Youngjiban csak felbuzgott a szerelme védése, amiért megfenyegetted, és ezért bárkivel szembe szállna, még veled is. Te nem tennéd ugyan ezt, ha fordított helyzetben lennétek? - nézek szemeibe, gyengéden simogatva arcát.

Jackson: - Dehogynem! Csak merjen egyetlen ujjal hozzád érni, vagy rossz szándékkal rád nézni, hát biztos, hogy... áh mindegy is, Youngji nem tenne ilyet, ő imád téged... - mosolyodom el keserűen, ahogy ráébredek, hogy íme még egy dolog, amiért rossz bátyja vagyok: nem tudom annyira megszeretni Youngjaet, amennyire a kis húgom szereti Markot. - Felejtsük is el, inkább megpróbálom felhívni Yugyeomot, úgyis vele voltak összenőve, hátha tud róla valamit - adok egy csókot Mark homlokára, majd keresem is elő a kis srác telefonszámát.

Mark: Apró sóhajtással csóválom meg fejem, nem követve, amikor elvonul telefonálni. Szeretnék segíteni neki, de félek, most nem tudok.

Yugyeom: Csak állunk a tükör előtt Youngjaevel, és bámuljuk a képmásainkat. Hát... nem olyan, mint amilyenre számítottam. Sokkal jobb! Esküszöm, még sosem éreztem ennyire dögösnek magam, mint most, ezzel a hajjal. Szélesen elvigyorodom, és az új szőke tincseivel babráló haverom felé fordulok. - Hát, ha ettől nem esnek hanyatt, akkor semmitől sem! - csapok a lapockájára, mikor rezegni kezd mobilom a zsebemben. Azt hittem Bambam keres, de nem. Jackson. Felhúzom szemöldökeimet, majd felveszem a telefont. - Igen? - kérdezem, az órára pillantva. Még van fél óránk, hogy visszaérjünk a sulihoz, mielőtt a kicsikém végezne.

Jackson: - Hello! Figyelj, nem tudod, hogy Youngjae merre kószálhat? Youngji halálra aggódja magát miatta, amiért nem találta a suliban és a telefont sem vette fel neki... Engem hívott fel sírva, hogy nem tudja mi van Youngjaevel - vázolom gyorsan a helyzetet, viszonylag már higgadtan és már az én hangomba is vegyült egy kis aggódás,bár inkább Youngji miatt, mint a kedves barátja holléte miatt...

Yugyeom: - Hát öööö... - pillantok a mellettem álló Youngjaere, aki egyből kérdőn néz vissza rám, hogy mi az, mi történt, mire ajkamba harapok. Ez kínos, nagyon kínos. - Izé... velem van, de... jó oka volt rá, hogy eltűnjön, viszont akkor mondom neki, hogy igyekezzen minél előbb visszamenni a... hol van most Youngji? - kérdezem, mire látom, hogy Youngjae szemeiben azonnal felcsillan a sürgető kérdés, hogy mégis mi a fenéről van szó, és minden bizonnyal arckifejezésem miatt, még aggodalom is suhan át arcán. Azt hiszem szegény elég nagy szarban van.

Youngjae: Kikapom Yugyeom kezéből a telefont és máris hadarni kezdek. - Itt vagyok, mi történt Youngjival? Hol van? Mi a baj? - zúdítom rá Jacksonra a kérdéseimet és jelenleg egyáltalán nem érdekel Yugyeom rosszalló pillantása, amiért elvettem a telefonját.

Jackson: - Te idióta! - kiáltok bele rögtön a telefonba, de inkább próbálok lehiggadni. - Csak azért nemfoglak kiherélni, mert akkor Youngji soha többé nem állna velem szóba. A húgom sírva hívott fel, mert nem tudta, hova tűntél, mert a suliban sem talált, de a telefonodat sem vetted fel. Mi a fenének van telefonod, ha a barátnőd sem tud elérni, ember? - emelem fel újra a hangom. - Azt ajánlom, hogy sürgősen húzzál haza, mármint hozzánk, mert Youngji valószínűleg most a lelkét is kisírja miattad! Egyébként is, mi volt ilyen kurvafontos, hogy így elrohantál?

Youngjae: Francba! Nagy szarban vagyok. - Figyelj, hyung, jó okom volt rá hidd el - egy pillanatra eltartom a telefont a fülemtől, ahogy visszakiált, hogy mégis mi. - Ma van a fordulónk, és meg akartam lepni valamivel, amit csak és kizárólag most tudtam elintézni, úgyhogy ne tépd le a fejemet! Most pedig... azt hiszem rohanok hozzátok - el sem köszönök, csak kinyomom a telefont és visszaadom Yugyeomnak. - Ne haragudj, egy kicsit várnod kell majd Bambamre, de sürgősen Youngjiékhoz kell mennem.

Yugyeom: Nem egészen értem, hogy mi a fene történt, de nem ellenkezem. Youngjae elvisz a sulihoz, kidob, majd hajt is tovább, én meg csak sóhajtva elindulok Bambamék terme elé. Remélem a drága lélek meg fog így ismerni, és nem sétál el mellettem, mert akkor esküszöm, egy évig ezzel fogom szívatni!

Youngji: Nem tudom, hogy mennyit sírtam, csak azt tudom, hogy zúg a fejem, be vannak dagadva a szemeim, és régen voltam olyan csúnya, mint most. Kimegyek a fürdőbe, és legalább az elkent sminkem lemosom, majd kimegyek a konyhába, és kivéve két sört a hűtőből, szememre teszem a hideg dobozokat, hogy lemenjen a puffadás. Aztán az egyiket fel is bontom, és kábé egy húzásra megiszom. Majd fél percig szemezek a másikkal, és azt is megiszom. Aztán meglátom a hűtőben a mai "ünneplésre" szánt pezsgőt. Nem tart tovább két percnél, hogy azt is kivegyem, és elkezdjem elpusztítani. Francba a pasikkal! Ezentúl csak meleg srácokkal kezdek. Le van szarva minden hetero pasi.

Youngjae: Kipattanok a kocsiból, ahogy leparkolok, és azt se tudom, hogy lezártam-e egyáltalán az autót,már rohanok is fel a harmadikra, és szerencsémre nincs bezárva az ajtó, így azonnal berontok. Meglátom szerelmemet, ahogy bedagadt szemekkel emeli a szájához a pezsgős üveget, de gyorsan odarohanok és megfogom a kezét, majd kiveszem belőle az üveget és leteszem az asztalra. Nyugtatóan próbálok mosolyt erőltetni magamra és kedvesen, kisebb poénnal próbálom oldani a hangulatát. - Na de édesem, nélkülem akartál ünnepelni? Hát hogy nézne az ki, hogy a barátod nélkül ünnepled a fordulót? - simítok végig döbbent pofiján és finoman rácsókolok a meglepődöttségtől elnyílt ajkaira.

Youngji: Képzelődnék? Vagy tényleg itt van? De amikor megcsókol, megbizonyosodom róla, hogy nem, nem aludtam el sírás közben, tényleg itt van. Aztán elhúzódom tőle, és lendületből felpofozom, dühösen nézve rá. - Mi a francért nem voltál képes felvenni azt a kurva telefont?! - ordítom le a fejét, kirúgva magam alól a széket, úgy állva fel. Megint egész testemben remegek, és már nyitnám a számat, hogy tovább ordítsak vele, amikor... Elkerekednek a szemeim. Valami nem stimmel. Mitől...? Ó. Ó! Óóóóó! Ó, te jóságos isten! Szám elé kapom a kezem, és csak bámulom. - Youngjae... a... a hajad...! - hebegem, közelebb lépve hozzá, hogy megérintsem az egyik szőke tincsét, ami a szemébe lóg. Nem hiszem el, hogy befestette!

Youngjae: Ahha, oké, ezt azt hiszem... megérdemeltem. - Ne haragudj életem, hogy nem szóltam, de... meglepetésnek szántam, mert hát annyit áradoztál mostanában a szőke hajú srácokról, hát gondoltam, akkor megleplek azzal, hogy én is befestetem... Valószínűleg a fodrász székben ültem, amikor hívtál és szerintem ezért nem hallottam, bocsánat - hajtom le picit a fejem, amikor elkezdi birizgálni a hajamat. - Azért... tetszik? Vagy nagyon borzalmas? Visszafestessem?

Youngji: - Azt próbáld meg, Choi Youngjae, és esküszöm, szakítok veled! - vigyorodom el, átkarolva nyakát, majd ahogy felkapja fejét, egyből szájon csókolom, majd elválva tőle, összedörgölöm orrainkat. - Sajnálom, hogy kiborultam, azt hiszem túlreagáltam a dolgot. - mondom halkan, bűntudatosan. - A hajad pedig... eddig is oda voltam érted, de most... Jó isten, ne tudd meg, hogy mennyire szexi vagy, mert abban a pillanatban elhagynál, és jobb nő után néznél! - nevetek fel viccelődve, újabb csókot adva neki.

Youngjae: - Hát én azért kíváncsi lennék a véleményedre - vigyorodom el szájához hajolva. - De ha nem akarod kimondani, elég, ha megmutatod, mit szólsz? - simítok végig hátán a gerince mentén, másik kezemmel pedig hátrafésülöm haját és tarkóján megállítva kezemet magamhoz húzom egy már szenvedélyesebb csókra.

Youngji: Jó, hát én... én pocsolyává váltam. Igen, még csak tegnap feküdtünk le először, de azt hiszem máris függője lettem ennek a srácnak. Aprót nyögve futtatom ujjaimat iszonyatosan puha és selymes hajába, mire egy sokkal mélyebb nyögés tör ki belőlem. Mekkora mázli, hogy a bátyám nincs itthon! Most még az ő kedvéért sem fognám vissza magam, az tuti! - Ki is mondanám, de azt hiszem a megmutatás most sokkal jobb ötlet. - duruzsolom ajkaira, elkezdve a szobám felé tolni, még mindig haját markolászva.

Bambam: Még tizenöt perc. Tizenöt. Rohadt. Perc. Kín keserves negyed óra Yugyeom nélkül. Eddig, mióta beértünk az iskolába, borzalmas a születésnapom... Nem ebédeltünk együtt, csak úgy elrohant, ki tudja, hová... én pedig itt rohadok és annyira... de olyan szinten nem köt le a nyomorult két ismeretlenes egyenlet, hogy... esküszöm, még mákot is számolnék matekon, minthogy ezt csináljam! De nem... Ahh... ilyenkor úgy irigylem a nagybátyámat... ha akar ellóg és bármikor dughat egyet Jacksonnal, és ahogy hallottam, még jól is csinálja... De Yugyeomot nem támadhatom le csak úgy, a folyosón, nem kenhet fel a falra, vagy én őt, hogy aztán... Ohó, Bambam, csigavér, még órán vagy, és ha nem akarsz felnyögni a saját képzelgéseidtől Yugyeom csodálatos, hosszú combjairól, a hangjáról és arról, ahogy megujjaz és... Álljál már le, hülye agy!

Yugyeom: Az órámra nézek, és felsóhajtok. Még negyed óra. Kínomban játszani kezdek a mobilomon, nem figyelve oda senkire, aki esetleg ilyenkor a folyosón császkálhat, pedig egy ízben hallom, ahogy egy csapat lány halad el előttem sugdolózva, majd vihogva fordulnak be a folyosó végén. Az egyik ok, amiért nem bírom a lányokat. Már a puszta hangfrekvenciájuk kicsapja nálam a biztosítékot. Hogy lehet ilyen hangokat egyáltalán kiadni? Szent meggyőződésem, hogy a nők a denevérekkel állnak a legközelebbi rokonságban.

Bambam: Három... Kettő... Egy... Csengő! Végre vége! Pont nem érdekel a házi feladat, hagyjanak békén, csak hadd mehessek végre Yugyeomhoz, mert sikeresen felizgattam magam a kis ábrándozásommal, úgyhogy őszintén remélem, hogy nem lesznek otthon Yugyeom szülei, mert ők azt nem akarják hallani, amit mi művelni fogunk. Felkapom a táskámat és már rohanok is ki az osztályból, az iskolából a kapuig, és alig várom, hogy végre Yugyeom visszaérjen!

Yugyeom: Kicsöngetnek, és szinte azonnal kirobban az ajtó, én pedig várom, hogy megjelenjen Bambam és... Úgy elsprintel mellettem, mint akit gépfegyverrel üldöznek, én meg csak köszönésre nyíló szájjal, elkerekedett szemekkel bámulok utána. Az, hogy nem vett észre, enyhe kifejezés lenne. Becsukom számat, majd aljasan elvigyorodva csóválom meg fejemet. Pici Bambam, adod alám a lovat, de sebaj. Zsebre tett kézzel, szépen, komótosan utána sétálok, majd a kapuban érem utol. Háttal áll nekem, és jobbra-balra nézelődik, hogy hol a francban lehetek. Megállok mögötte, majd kivéve egyik kezemet a zsebemből, és megkocogtatom vállát.

Bambam: Hátrafordulok abban a pillanatban,ahogy megkocogtatja valaki a vállam és egy magas alak áll mögöttem, én pedig azonnal felnézek és... - Úristen... - döbbenek le, ahogy meglátom a haját. Dehát... dehát... rózsaszínes szőke... Hátrálok két lépést,mert én nem akarom elhinni, hogy ez a két lábon járó, mocsok mód vigyorgó szexisten ugyanaz a Yugyeom, aki elrohant előlem ebédszünetben, akkor még sötétbarna hajjal. Dadogva kezdek el rá mutogatni. - De... te... mikor és... hogy, vagy... mióta? Dehát... a hajad... de jó isten... mikor?

Yugyeom: Kuncogok egy sort azon, ahogy össze-vissza hebeg-habog, és lényegében a felét se értem annak, hogy mit akar kérdezni, csak úgy nagy vonalakban. Ezért aztán elé lépek, és álla alá nyúlva hajolok hozzá, hogy röviden megcsókoljam, utána válaszolok neki. - Most lett megcsináltatva, ezért hagytam ki a közös ebédet. Remélem nem haragszol, és örülsz az ajándékodnak, te vén róka. - nevetek fel, de aztán kihúzom magam, és elfordítom róla fejemet egy drámai sóhajjal. - De igazság szerint meg sem érdemled, miután elfutottál mellettem, pedig ott vártalak közvetlenül a terem előtt.

Bambam: - A... a terem előtt? Dehát ott nem volt senki, csak... - visszagondolok, ahogy kirohanok a teremből, és majdnem belerohanok egy tanárba... aki nem tanár volt ezek szerint, hanem... - AZ TE VOLTÁL? Akkor a te hibád! A nyomorult kisugárzásod! Amit még bent a teremben is lehet érezni! Hát tudod te, hogy... - rájövök, hogy lehet, hogy ezt már nem kellene ordítanom a suli kapujában, ezért csak megfogom pulcsija nyakát és közel húzom magamhoz. - Tudod te, hogy az óra utolsó tizenöt percében lényegében kezdett merevedésem lenni, mert folyamatosan te jártál az eszemben, és az, hogy mennyire szar, hogy nem tehetsz magadévá akár a suli folyosóján? Vagy lóghatunk el teljes napot, hogy végig szeretkezzük? És csak álmodoztam arról a kibaszott tökéletes testedről, ahogy hozzám simulsz, vagy a hangod, vagy amikor belém hatolsz... - már megint itt vannak a képek a szemem előtt és már inkább kapaszkodom csak Yugyeom pulcsijába, hogy remegő térdeim ne mondják fel a szolgálatot a képzelgéseimtől, mindeközben pedig érzem, hogy egyre szűkebb a nadrágom... - Erre te ideállítasz, mint egy kibaszott görög isten, aki most szökött meg az Olümposzról, ilyen hajjal és... Nem, nem örülök az ajándékodnak, mert közszeméremsértés fog történni, ha még öt percig a szemeidbe bámulok, vagy a tökéletesen szexi hajadba túrok...

Yugyeom: Ó. Hümm. Bambam, meg az a mocskos fantáziája. Ééértem. A kis huncut. De úgy látom, nagyon is értékeli a hajamat. Aminek persze örülök, de ezek a beszólások nem maradhatnak figyelmen kívül. Ó, nem! - De Bambam... Ki más, ha nem én? - nevetek rá, megfogva csuklóit, és lefejtve őt magamról, de továbbra is fogva kezeit. - Arról meg nem én tehetek, hogy ennyire mocskos kis fantáziád van, kicsim. - vonok vállat, kajánul vigyorogva. - Visszatérve az istenes dologra... Nincs igazad. Én ezerszer dögösebb vagyok bármelyik görög istennél. - hajolok hozzá hirtelen, amitől hallom, hogy a lélegzete is elakad, és félig lenyílt ajakkal, óriásira kerekedett szemekkel bámul rám, majd hajolna is előre, hogy megcsókoljon, de én szájára teszem mutató ujjam, és ismét kiegyenesedem. - Most pedig irány hozzánk, mert az ajándékodat illik kibontani, és hát... - mutatok végig magamon. - Mint láthatod, még eléggé be vagyok csomagolva. - vihogok.

Bambam: - Hát le fogom szaggatni rólad azt a rohadt csomagolást, készülj fel - nézek villogó szemekkel az ő szemeibe, amiért nem engedte, hogy megcsókoljam, és elindulok, de párméter után bevárom és megfogom a kezét és hirtelen olyan kis szerelmes tininek érzem magam, mint amikor először megcsókolt. - Igazad van... sokkal dögösebb vagy bármelyik görög istennél, de... Hogy jutott eszedbe, hogy befestesd a hajad? - nézek fel rá és annyira, de annyira beletúrnék a hajába, jó isten! - És miért pont ilyenre? Mármint... irtó dögös, és még mindig fenn áll a közszeméremsértés veszélye, de... hogy-hogy? - pislogok rá, és nem bírom ki, ezért ahogy beállunk a buszmegállóba, szembeállok vele, és kezeimet tarkójához vezetem és beletúrok frissen festett hajába, egy kicsit megmarkolva. - Milyen jó puha - markolászom tovább finoman a haját tarkóján, közben fejemet vállához fektetem, és nagyot sóhajtok.

Yugyeom: Hogy miért? Kicsit reménykedtem benne, hogy nem fogja feltenni nekem ezt a kérdést, de úgy tűnik, nem úszom meg. - Hát... igazából már egy ideje gondolkodtam a hajfestésen, de nem volt elég motivációm hozzá, meg igazi ötletem se, hogy milyen legyen, aztán amikor azon agyaltam, mit adjak neked szülinapodra, te besétáltál hozzám abban a kis cuki rózsaszín-fekete kockás pulcsidban. Tudod, aminek olyan mély V-kivágása van. - magyarázok, közben hátát simogatva, igyekezve nem behunyt szemmel élvezni, ahogy tarkómnál dögönyözi a hajamat. -Szóval megláttam rajtad, megtetszett a színe és... Egyszerűen csak belém hasított az ötlet, hogy olyasmire festessem a hajam, és majd ezt kapod szülinapodra. Mert hát, valljuk be őszintén, kaphatnál nálam jobb ajándékot? - vigyorodom el ismét önelégülten. - Persze, ha észre is vennél időnként... - szúrom oda aljasan.

Bambam: Hát nem hiszem el... Hogy a pulcsim rózsaszínje adta neki az ötletet? Hát én... megzabálom a pasimat. - Nem hiszlek el, Kim Yugyeom, komolyan nem - vigyorodom el és hajolok fel hozzá egy szájra pusziért. - És abba lehet hagyni a cseszegetésemet. Igenis észreveszlek, csak... túlzottan motivált, hogy láthassalak és úgy beszéltük meg, hogy a kapuban találkozunk, meg aztán... Reggel még igen erősen barna hajad volt, sőt délben is, és így... - szemeibe nézek, és sóhajtok egyet. - Nem fogsz leszállni a témáról, ugye? - kérdezem még mindig tarkóját simogatva és... hát úr isten, ennyire hogy lehet puha a haja, meg olyan illata is van pluszban, hogy... nem-nem, Bambam, nem kezdesz el megint fantáziálni.

Yugyeom: - Nem hiszem, élet. - nevetek fel, halkan nyögve egyet, ahogy tovább kényezteti a hajam. - Ezt most egy darabig még hallgatni fogod tőlem, de eljön az a nap, amikor már immúnis leszel rá, ne aggódj! - puszilom homlokon, majd meglátom, hogy jön a buszunk, ezért ellépek tőle, és összekulcsolva ujjainkat, megvárjuk, amíg beparkol a busz, aztán felszállunk rá, és hazáig nagyjából kussban is vagyunk. Otthon csak bekiáltok anyáéknak, hogy megjöttünk, aztán minden további nélkül száguldunk is fel a szobámba, hogy magunkra zárjuk az ajtót úgy jó három-négy órára.

Mark: Jackson még mindig ideges, de annyira, hogy nem merek hozzá szólni. Alapból nem gondolom, hogy jó lennék az emberek megnyugtatásában, vagy vigasztalásában, ezért csak számat harapdálva figyelem őt, és igyekszem nem tenni, vagy mondani semmit se, ami esetleg felhúzná. Mikor aztán kap egy sms-t Youngjitől, hogy minden rendben van, a "SZŐKE" hercege meg lett, bár nem fehér lovon, de lényeg, hogy ünnepelnek már, akkor látom rajta először, hogy valamennyire lenyugszik, ezért hozzá somfordálok, és oldalról bújva hozzá, átkarolom nyakát, megpuszilva arcát.

Jackson: Végre sikerül megnyugodnom, amikor Youngji küld egy üzenetet, hogy minden rendben van, és ezek szerint a nagy meglepetés jól sült el, de teljesen ellazulnom csak akkor sikerül, amikor Mark átölel és ad egy puszit az arcomra. - Igazad volt - sóhajtok egyet ölelésében. - Jó gyerek ez a Youngjae, csak kicsit hülyén sikerült intéznie a dolgokat... - fordulok oda Markhoz és adok egy puszit a szájára. - Ez a nyomorék befestette szőkére a haját, hogy meglepje vele Youngjit... és természetesen nem szólt Youngjinak, hogy ne várja meg, vagy majd otthon találkoznak, nem, csapot-papot ott hagyva rohant a fodrászhoz. Már csak arra lennék kíváncsi, hogy unokaöcséd drága barátja mit keresett ott Youngjaevel...

Mark: Elvigyorodom, amikor felém fordul, és megcsókol, majd még jobban hozzá simulok, és egyik kezem a hajába futtatom hátul, úgy bújok nyakához, hogy finoman belecsókoljak. - Hmm, nem tudom. Lehet, hogy ő is hajat festetett. - motyogom, orrommal simogatva tovább nyakát. - Egyébként... Mit szólnál hozzá, ha én festetném be a hajam? - kérdezem, nem túl komolyan, mert valljuk be őszintén, imádom a vörös hajamat, bár párszor megfordult a fejemben, hogy kezd unalmas lenni, és újítanom kéne.

Jackson: Meglepődöm kérdésén. Most komolyan be akarja festetni a haját? - Hát Baby... igazából nekem teljesen mindegy, mert így is, úgy is imádlak, és lehetetlen, hogy te valahogyan ne legyél gyönyörű, úgyhogy ha szeretnéd, nyugodtan, én nem foglak megállítani - fejtem ki véleményemet, majd elhúzódom tőle, és ujjaimmal kicsit megemelve állát most én csókolok rá nyakára. Nem ér, hogy csak ő ingereljen.

Mark: Felsóhajtok, ahogy nyakamba csókol, és abban a pillanatban kiröppen a fejemből a hajfestés gondolata. Mostanában még biztos nem is festeném át, de ki tudja? Egyszer lehet, hogy én is meglepem valami hasonló változtatással Jacksont. De egyelőre csak élvezem, ahogy neki áll módszeresen felfalni a kis piszok.