Drágáim! Képzeljétek, tegnap volt az első koncertem, ahol énekeltem, ettől pedig még mindig annyira boldog vagyok, hogy úgy döntöttem, ma két részt is posztolok. Millió puszi, jó olvasást!♡

Mark: Két hét telt el azóta, hogy Youngji elkezdett járni Youngjaevel. Azóta szinte folyamatosan Jacksonéknál kellett aludnom, ami kicsit megviselt, figyelembe véve a tényt, hogy az egy szem unokaöcsém így a lakásomban maradt egyedül a pasijával. Végül másfél hét után úgy döntöttem, nem érdekel mit fog szólni Jackson, visszaköltözök. Ekkor kaptam egy telefont a nagynénémtől, hogy beszéltek Bambammel, és a kölyök átiratkozott Szöulba iskolába. Teljes titokban. Mindenki le volt döbbenve, de ismerve a makacsságát, elfogadták a döntését, és most Bambam hivatalosan is nálam fog élni. Rám lett bízva, a szülei pedig nekem küldi a "tartás díját". Remek. Hivatalosan is lett egy gyerekem. De ha már így alakult, kitaláltam, hogy rendezzünk egy bulit nálam, egy felől, hogy lehetőségem legyen kiengesztelni a páromat, más felől pedig így mindenki összegyűlhet: Jaebum és Jinyoung, Youngji és Youngjae, Bambam és Yugyeom és mi ketten. Ilyen még úgysem volt.

Jackson: Csak úgy, se szó, se beszéd... hazament. De... de én nem akarok külön tölteni egyetlen éjszakát sem Markkal! Igénylem a közelségét, csak, hogy legyen kit megölelnem, vagy akihez én bújhatok, ha úgy adódik... De én így nem mehetek Mark lakására, mert akkor Youngji és Youngjae túl messzire mennek és én nem akarom, hogy ilyen gyorsan haladjanak! Bár... rendben, megértem Markot, hiszen ott az unokaöccse, és ahogy azt a Yugyeom gyereket elnéztem, azok ketten már az egész lakást végigdugták... De, mint kiderült, most már hivatalosan is Mark úgymond a gyámja Bambamnek, hiszen csak úgy otthagyta a szüleit és átiratkozott ide, Szöulba. De, hogy megünnepeljük, hogy Marknak lényegében gyereke lett, kitalálta, hogy szervezzünk nála bulit, ahová az egész bagázs eljön - természetesen ha Youngji jön, akkor Youngjae is... nem baj, legalább rajtuk tudom majd tartani a szemem. Jó isten... mondjuk ahogy így végiggondolom... az a buli egy konkrét orgia lesz szerintem...

Mark: Hétvégére sikerül is összeinvitálnom mindenkit, és szerencsére az összes páros igent is mond, úgyhogy pénteken Bambammel elmegyünk bevásárolni. Bár a kölyök még nagyon kis korú, a pasijával együtt, tudom, hogy már nem egyszer ittak, úgyhogy nyugodt szívvel teszem tele a kosarat piával. Bár azért náluk figyelni fogok a mértékre, meg arra, hogy ne keverjenek mindent mindennel, mert én nem fogok két hányós tinit pátyolgatni, ennyire nem vagyok anyás. Nasikat is bedobunk, majd irány haza takarítani. Jó, nem kell sokat, de azért felporszívózunk meg felmosunk, hogy lehessen a földön fetrengeni, meg megcsináljuk előre az alvó helyeket, hogy amint kiüti valaki magát, mehessen ledőlni. Szombaton aztán izgatottan készülődöm. Négy napja nem voltam Jacksonnal, a suliban is alig futottunk össze, és ez nem kicsit megviselt. Szeretnék bombasztikusan kinézni ma este, hogy kb újra belém szeressen. Ezúttal halvány kék pólót húzok, természetesen mély V kivágásút, fehér nadrággal, és olyan sminket készítek magamnak, amennyire merészet csak merek. Belövöm vöröses barna hajamat, majd rohanok Bambamhez, hogy mondja meg, jó leszek-e így. De a kis töki csak bólint egyet, aztán megy is vissza skypeolni Yugyeommal, miközben mindketten készülődnek. Hát nem hiszem el, ezek a mai fiatalok!

Jackson: Egyértelmű, hogy Youngjae már itt van nálunk. Hát hol máshol is lenne? És itt enyelegnek a húgommal, miközben én tanácstalanul és elveszve állok a szekrényem előtt, mert egyszerűen ötletem sincs, hogy mit vegyek fel. Négy. Négy. Teljes. Napja. Nem. Aludtam. Markkal! Kiborít! Mármint, ez így nem, de hogy neki a héten folyamatosan gyakorlati órái voltak, nekem meg pont elméletik, ez így nem fair, mert így alig tudtunk egyáltalán találkozni egy-egy futó csókra is alig volt időnk. Végül fél óra szenvedés után kiválasztok egy csípőfarmert, ami nem teljesen passzos, de például baromi jó seggem van benne, meg a fekete izompólómat. Most, hogy újra eljárok kondizni, már van is mit mutogatnom, és Mark... már amikor nem alszunk vagy szexelünk, akkor csak bő pólókban lát, de ez azért eléggé tapad. Viszont a hajam... a hajammal nem tudok mit kezdeni, így bekopogok Youngji szobájába (azért annyira nem vagyok bunkó, hogy egyből benyissak, amikor itt van Youngjae), és miután mosolyogva beenged, kiskutya szemekkel nézek rá. - Csináld meg a hajam! - kérem meg, és amíg ő a hajammal kezd valamit, végigmérem ezt a Youngjae gyereket. De... azt kell, hogy mondjam... olyan szerelmes tekintettel bámulja a húgomat, hogy kénytelen leszek róluk teljes mértékben leszállni. És Youngji határtalanul boldog, úgyhogy tényleg semmi baj a sráccal.

Youngji: Szerencséje van Jacksonnak, hogy annak ellenére, hogy túl reagálja a helyzetet, kopogni még nem felejtett el. Különben már párszor látott volna olyat, amit nem szeretett volna. Például most is. Nem mondom, hogy könnyű volt felpattanni Youngjae mellől, amikor a kezem már szinte a nadrágjában volt, de... Khm... Gyorsan megcsinálom a haját, aztán megdicsérem, hogy nagyon dögös, és kitessékelem, hogy én is "befejezhessem a készülést". Vagyis újra neki eshessek Youngjaenek. A sminkem alapból rég kész van, és csak a fölsőmet fogom max átvenni.

Youngjae: Youngji hajába túrok és úgy csókolom, szenvedélyesen. Gyönyörű ez a lány és egyre merészebb, ahogy markolássza a combomat egyre föntebb és föntebb... amikor kopognak az ajtaján. Először nem akarom elengedni Youngjit de... ha nem nyit ajtót, akkor szó nélkül benyitna Jackson, úgyhogy mégis amellett döntök, hogy elengedem ajkait. Habár folyamatosan őt nézem, miközben Jackson haját megcsinálja, majd gyorsan kitessékeli bátyját, és az ölembe ülve csókol tovább én pedig combját simogatva dönteném el az ágyon, de nem engedi. De azt azért megjegyzi, hogy ha nem csak tíz percük lenne indulásig, akkor biztos, hogy másképp döntött volna.

Jinyoung: - De nem fogom felvenni a világos farmeromat, mert múltkor is az volt rajtam, amikor bulizni mentünk! - hajítom vissza a szekrénybe a farmeromat, Jaebum pedig tenyerébe temetett arccal viseli, hogy ötödjére is átöltözzem. - De apuci, segííts, mit vegyek fel? Abban nem mehetek, amiben múltkor voltam! - biggyesztem le alsó ajkamat, majd a tükör felé fordulok és... - TE MIÉRT NEM SZÓLTÁL, HOGY MÉG SEHOGY SEM ÁLL A SMINKEM? - kiáltok rá Jaebumra és bezárkózom a fürdőszobába. El fogunk késni. Tuti el fogunk késni, és ez az ő hibája, mert nem szólt!

Jaebum: Csak egy mélyet sóhajtok, de nem szólok semmit. Hogy is mernék? Ma eddig akármit mondtam, nem tetszett neki. Inkább kussolok, és föl-le kezdek el járkálni. Már rég kész vagyok, csak életem értelmére várok, hogy végre eldöntse, miben jön. Nem, nem fogok neki segíteni, mert ha a hatodik nadrágot adnám oda neki, akkor ő hatodszorra üvöltené le a fejem, hogy az miért nem jó. De könyörgöm! Felőlem egy zsákba is jöhetne, én akkor is kanos lennék rá!

Yugyeom: Még egy utolsó pillantást vetek a tükörbe, közben Bambamre vigyorogva, aki a mobilomon keresztül figyel, a tükörnek "támasztva". - Na, azt hiszem meg is vagyok, úgyhogy indulok hozzátok. Szerintem egy kb. húsz perc, és ott vagyok. Addig bírd ki a látványosan jóképű megjelenésem nélkül. - kacsintok rá, aztán miután elköszöntünk, zsebre teszem a mobilom, és elindulok hozzájuk.

Bambam: Olyan egy dög! Tudja, hogy iszonyatosan féltékeny vagyok arra, hogy ilyen magas és direkt tapadós nadrágot is vett fel,mert tudja, hogy imádom a combjait! De nem támadhatom le lényegében idegenek előtt! Mármint, Jacksont ismerem, ő nem az a szégyellős fajta... meg Jinyoungék sem... Hát akkor viszont Yugyeom, ennyi piától, amit vettünk, bizony rád fogok mászni úgy érzem. - Mark! - kiáltok nagybátyámért, mire kidugja a fejét az egyik vendégszobából. - Na? Így milyen vagyok? - nem, én nem mutattam meg Yugyeomienak, hogy hogy fogok kinézni, úgyhogy Mark láthatja elsőként, hogy egy fekete szűk szárú nadrágot és fölé a fekete-piros kockás ingemet vettem fel, (tudom, hogy Yugyeom imádja, ha ingben vagyok), hajamat pedig homlokomba fésültem és kicsit összeborzoltam.

Mark: Végig nézek az unoka öcsémen, és elsápadok. Hát mikor lett abból a cuki kis totyogó srácból ilyen dögös kis pasi? Elmosolyodom, majd magamhoz ölelem. - Jól nézel ki, kis taknyos! - borzolom össze elől még jobban a haját, mire egyből nyüszítve elugrik tőlem, de én csak röhögök rajta. Egészen addig, míg meg nem szólal a csengő. Egyből rohanok ajtót nyitni, és amikor megpillantom Jacksont, visítva, ugrok nyakába, lábaimat átfonva derekán, hevesen megcsókolva. Fel sem tűnik, hogy Youngji és Youngjae ott állnak mögötte, egyszerűn... Iszonyatosan hiányzott nekem ez a balfasz szex isten.

Jackson: Megnyomom a csengőt és körülbelül fél perc múlva már visítva landol is a nyakamban Mark, rögtön lábaival is átfonva csípőmet és levegőt sincs időm venni, már csókol is, én pedig egyensúlyozva az előszoba falának tolom, és átveszem az irányítást a csókban, egyik kezemmel hajába markolok, a másikkal fenekébe, és az az édes kis nyöszörgés, ami feltör belőle... Kegyetlenül hiányzott már az én gyönyörű és szexi szerelmem. Elválok tőle a csókból vigyorogva, de csak pár milliméterre távolodom el. - Szia - harapdálom meg alsó ajkát.

Youngjae: Öhm... rendben, ebben még nem volt részem, de... azt hiszem, tudom mit láthat Youngji a nap huszonnégy órájában, amikor Jacksonék is ott vannak. Bár mintha édesem említette volna, hogy Jackson teljesen ki van készülve, hogy a hét nagy részében szinte nem is látta Markot. Hát most már látom mennyire.

Bambam: Az emeletig felhallom Mark visítását, ezért inkább lemegyek én is, mert hogy ő most egy darabig nem fog kimászni Jackson szájából, az is biztos. Oh, az ott Jackson, zseniális, őket pedig... nem ismerem, csak hallomásból. - Sziasztok, Bambam vagyok, az unokaöccse annak ott, akit Jackson felkent a falra. Te pedig gondolom Youngji vagy, Jackson... húga? - elmosolyodva bólint egyet. - Te pedig a barátja, Youngjae - nyújtok kezet a srácnak. - Gyertek be, a nappaliban fogunk tömörülni, és bocsánat Mark viselkedése miatt, de borzasztóan alkalmatlan házigazdának, de, mint látjátok, kiváló tapéta lenne belőle!

Mark: Visszamotyogok egy sziát, de aztán már csókolom is újra, teljesen kizárva a külvilágot. Tudom, hogy ez most bunkóság meg önzőség, de... Annyira hiányzott! Legszívesebben bevinném a szobámba, és most azonnal... Ez az a pont, ahol eleresztem Jacksont, és leszállok róla, eltolva kicsit magamtól. - Oké, nagyon örülök neked, de azt hiszem ezt most itt kellene abba hagynunk. - vigyorgok rá, végig simítva arcélén.

Youngji: Nem vártam sokkal többet a bátyámtól meg Marktól. Igazából pontosan erre számítottam. Mosolyogva figyelem csak őket, ahogy pettingelnek az előszobában, aztán mikor felbukkan Bambam és bemutatkozik, felkacagok beszólásán. Van humora a kis srácnak, pedig szerintem jó pár évvel fiatalabb nálunk. - Örülök, hogy végre megismerhetlek, Mark sokat mesélt rólad. - vigyorgok a srácra, leülve a kanapéra, magam mellé húzva Youngjaet, és vállára hajtva fejemet.

Jackson: - Nem is tudom, hogy ki ugrott rám a szó szoros értelmében, Baby - lépek vissza egészen közel hozzá, kezeim még mindig a fenekén vannak, annak ellenére, hogy már két lábbal áll a földön. - Hiányoztál - suttogom neki, majd csak egy szájra puszit adok neki, és ellököm magam a faltól, majd leveszem a kabátomat, és követem Markot a konyhába, és segítek neki bevinni a három tálca szendvicset, amit készítettek.

Jinyoung: - Na? Hogy tetszem? - állok húsz perc múlva Jaebum elé egy fehér teljesen tapadós nadrágban és egy kicsit bővebb, szintén fehér pólóban, hajamat felállítottam enyhén összevisszára, szemeimet pedig nem túl erősen kihúztam fekete szemceruzával - amiből az én életem a múltkori eset után vett ötöt másnap rögtön, hogy ebből ne legyen probléma.

Jaebum: - Tökéletesen szívdöglesztő vagy életem, mint mindig. - sóhajtok egyet mosolyogva, röviden megcsókolva. - De most már indulhatunk, mert nagyon csúnyán elkéstünk, és... - még be sem fejezem, ő már rohan is az ajtó felé, mire csak magamban nevetve csóválom meg fejem, és iramodok utána, hogy derekát átkarolva induljunk el.

Mark: Jacksonnal kivisszük a nem kis mennyiségű harapnivalót, majd éppen indulunk, hogy neki lássunk az italokat is becipelni, mikor végre ismét csöngetnek. De csak Yugyeom az. Azért őt is megölelem, de nem sok idő marad a szeretgetésére, mert Bambam már rohan is, hogy a karjába csimpaszkodjon, és miközben lehetetlenül cuki akcentusával hadar, becibálja a pasiját a nappaliba, hogy bemutassa Youngjiéknek. Tüneményesek, komolyan mondom! Még mindig lesokkol ugyan a tény, hogy 17 évesek csak, de látom rajtuk, hogy komolyan gondolják, ezért nem ellenzem egy percig sem a kapcsolatukat.

Bambam: Végre megérkezik az én szívdöglesztő félistenem is, és egy gyors csók után behúzom magammal a nappaliba, és mindenkinek bemutatom, aki a szobában van. - Jackson, vele már találkoztál, amikor majdnem megdugta a kanapén a nagybátyámat, ő itt Youngji, Jackson gyönyörű húga, ő pedig Youngjae, a barátja, aki nem mellesleg fiatalabb Youngjinál. Úgy mint ahogy te is fiatalabb vagy nálam - vigyorgok rá. Imádom hangoztatni, hogy fiatalabb nálam, ő pedig utálja, hogy mindig ezt csinálom. De egyszerűen nem tudom nem imádni, és végre annyiszor láthatom, amennyiszer akarom.

Youngji: Nagyon kis cukor a két kölök! Össze-vissza szívatják egymást, de közben Bambamet a harmadik világháború kedvéért sem lehetne kiugrasztani Yugyeom öléből, ő pedig nagyon is készségesen karolja át az alacsonyabb fiút, aki meglepő módon idősebb nála, pedig pont fordítva gondoltuk volna a dolgot. Megdöbbentően jól elbeszélgetünk velük, hatalmasakat nevetve, miközben Mark és Jackson kihordanak elénk egy olyan mennyiségű alkohol készletet, hogy szerintem simán kocsmát nyithatnánk ma estére. - Na, szerelmem, kiszolgálsz ma is? - markolom meg Youngjae combját incselkedve, finoman alsó ajkába harapva. Imádom ugratni a rész-munkájával!

Youngjae: Lefogom Youngji kezét, hogy ezt nem most kellene, és egy csók után fejemet csóválva felállok a kanapéról. - Te nőszemély... de csak a két szép szemedért - majd odasétálok az asztalhoz és Markra nézek, aki bólint, hogy érezzem magam otthon. - Tequila jöhet mindenkinek? Bambam, Yugyeom? - kérdezek rá a két kiskorúra is, akik bőszen bólogatnak, hogy hát persze hogy, Mark pedig csak legyint, hogy ennyi belefér. Fogok nyolc feles poharat (mert tudtommal annyian leszünk), citrommal benedvesítem a poharak szájának egyik felét, majd a sóba teszem őket fejjel lefelé, hogy megtapadjon, töltök a tequilából (azért Bambaeméknek kevesebbet), ráteszem a poharakat egy tálcára,majd mindegyik pohárka tetejére kerül egy citromszelet. Körbeviszem utána átadom a szót Marknak,én pedig visszaülök Youngji mellé.

Jinyoung: Az utolsó tíz métert futva tesszük meg, és mivel egy időben szinte a második otthonom volt Mark lakása, nem bajlódom a csengetéssel, hanem csak beengedjük magunkat, mire a szobába érve látom, hogy már mindenkinek a kezében van a feles pohár. - Csak nem nélkülünk akartatok inni? - kérdezem színlelt felháborodással, és mindenkinek egyesével köszönök, Youngjinak és Marknak puszival, a többieknek kézfogással. - Ejj, látod, apuci, megint miattad késtünk - fordulok Jaebum felé, mire természetesen kuncogás hallatszik mindenkitől. Már tisztában vannak vele, hogy nekem a ruha kiválasztása egy fél élet, plusz mínusz két nap.

Jaebum: Végre beesünk Markhoz, ahol természetesen már mindenki ott van, és Youngjae közreműködésével neki is látnak a ma esti ivászatnak. Nagyon helyes! Reménykedtem benne, hogy a két kis korú jelenlétének ellenére Mark lesz annyira kedves, és vesz nekünk piát, mert hát azért na. Ha már buli, akkor alkohol legyen, ha csak minimális is. De aztán, ahogy beljebb megyünk, és meglátjuk a földön sorakozó üvegeket... Hohóó! Tévedtem. Mark nagyon-nagyon-nagyon rendes volt. Elvigyorodva veszem el az egyik poharat, a másikat páromnak nyújtva, majd várakozóan Markra nézek, ha már ő a házigazda, akkor az első kör előtt még mondjon valami tósztot vagy ilyesmit. Mark kínosan feláll, megvakarja tarkóját, majd benyög egy iszonyatosan cuki, szerencsétlen mondatot. "Hát akkor... érezzétek jól magatokat nálunk!" Majdnem kipukkad belőlem a röhögés, de visszafogom magam, és inkább felhajtom az italt. Hiába Jackson, azért van, ami sosem változik.

Jackson: Az én egyetlenem ha velem van, olyan mint egy igazi vadmacska, de ha mások előtt kell bármit is csinálnia felkészületlenül, akkor visszaváltozik egy édes, esetlen, alig kéthetes kiscicává. De így is lehetetlenül imádom, senkit nem láttam még rajta kívül, aki ennyire dögös és ennyire jól áll neki, ha fülig vörösödik. Inkább ölembe húzom, de máris látom, hogy Bambam készül megmenteni a helyzetet.

Bambam: Nem hiszem el Markot, de komolyan. Megpaskolom Yugyeom combját hogy engedjen felállni. - Na, most, hogy megvolt az én bájos és édes, de házigazdaként rémesen funkcionáló nagybátyám tósztnak aligha nevezhető valamije, jövök én - kacsintok Markra, aki csak durcásan felfújja arcát, de hát Jackson csókja mindent megold. - Először is, köszi, hogy itt vagytok, valójában Mark azért rendezte ezt a bulit, mert hivatalosan is apa lett, ugyanis múlthét óta nála lakom. Mindemellett köszönjük, hogy az a töménytelen mennyiségű tömény, az ő bankszámláját terheli. Tehát, mindenki érezze jól magát, és igyunk a szerelemre, ha már itt egymástól és egymás szájából nem tudunk elszakadni.

Mark: Majdnem félre nyelem az italomat, amikor meghallom, milyen szöveget nyom le Bambam. Mi az, hogy nem tudok tósztot mondani?? Jó, mondjuk ez igaz, de... Na jó, mivel mindenki nagyon jót nevet a beszédén, és hangos éljenzésbe kezdenek, csak szusszantva fúrom arcomat Jackson nyakába, combját kezdve el simogatni, amíg iszik. Hát, az már egészen biztos, hogy ma este tényleg senki nem fogja szarul érezni magát amiatt, hogy nem smárolhat annyit a párjával, amennyit akar. A kanapén ülő Youngji is annak ellenére, hogy a tesója itt ül tőlük két lépésnyire, lazán magához húzza egy mély csókra Younjaet, csak hogy "megkóstolja, hogy az ő itala is olyan finom volt-e". Én csak vigyorgok rajtuk, mert iszonyat édesek, de érzem, hogy Jackson egy pillanatra megfeszül, ezért alig feltűnően végig nyalok nyaki ütő erén, hogy eltereljem a figyelmét. Nem szeretném, hogy ha ma este bármi is elrontaná a hangulatot.

Yugyeom: Kész vagyok Bambamtől, de komolyan! Jó, trollkodásért nekem se kell a szomszédba mennem, de ő még pofátlanabb, mint én! Én csak akkor vagyok az, ha kérdeznek. Ő kérdezés nélkül teszi. Mikor visszaül az ölembe, röhögve karolom át ismét derekát, magamhoz szorítva. - Akkora barom vagy, hogy az hihetetlen! - súgom nyakába, majd kap egy puszit puha arcára. - Meg foglak egyszer zabálni érte! - teszem még hozzá vigyorogva.

Jackson: Az egy dolog, hogy Mark simogatja a combomat, erre még azt is mondhatnám akár, hogy megszokott, elvégre a suliban is elég sokat ül az ölemben és otthon is. De az, hogy Youngji, az én kishúgom ugyanezt csinálja Youngjaevel, sőt még mélyen meg is csókolja, a srác meg még végig is simogat Youngji hátán... feszülten próbálok nem rájuk koncentrálni, hanem mondjuk Bambamre, aki folyamatosan csacsog Jinyoungékkal és állandóan ugratja Yugyeomot, amikor megérzem Mark forró nyelvét és puha ajkait a nyakamon lágyan végigszántani. Átölelem derekát, és így egy ujjammal beférkőzöm pólója alá hasához, majd odasúgom neki. - Baby, ugye tudod, hogy ezzel - nyalok végig én is nyakán -, nem nyugtatsz le, hanem csak felizgatsz? Ha nem akarsz bemutatót tartani a szexuális életünkből itt és most, akkor hanyagold az ilyen váratlan nyelvmozdulatokat, oké? - csókolok füle alá, aztán visszahajolok, de kezemet nem veszem ki pólója alól.

Jinyoung: Mindig is imádtam Bambam humorát, nála jobban szerintem még sosem oltotta szegény Markot, ez a gyerek viszont minimum születése óta ezt csinálja, vagy ha mégsem, akkor Yugyeomon gyakorolja a beszólásait, mert ő is kap belőle jócskán. De az a csillogás a szemében ahogy arról mesél, hogy Yugyeommal egy osztályba is jár, és az az elszontyolodott hangsúly, amikor ecseteli, hogy sajnos nem ülnek egymás mellett, meg néhány órájuk külön van, amibe minimum bele akar halni mind a kettő, hát én menten elolvadok, miközben Jaebum folyamatosan cirógatja derekamat. - Apuci, jelzem töketlen voltál. Nézd meg, Yugyeom egy hét után lecsapott, Bambamre, neked meg kellett egy teljes év, hogy egyáltalán hozzám szólj - piszkálódom én is, de egy pillanatra sem állva le combja simogatásával és finom markolászásával. - Pedig ők csak egyszer találkoztak, véletlenül, amikor Mark és Bambam vásárolni mentek valahova...

Mark: Felnyögök halkan, ahogy ő is végig csókolja nyakamat, de képtelen vagyok nem vigyorogna, úgy csókolok szája szélére. - Tudom, édesem, de inkább begerjedt legyél, mint ideges. - duruzsolom fülébe, próbálva ignorálni ujját, amivel hasamat simogatja. Nem, mintha ez könnyű lenne. Főleg azok után nem, mikor Youngjae már vagy a negyedik kör tequilát adja körbe, bár az utolsó kettőből Bambamék kimaradtak, ami miatt meg voltak sértődve, de megmondtam, hogy előbb fél órán át tessék szépen nassolni, csak azután ihatnak újra. Úgy nem fognak annyira bebaszni, és közben suttyomban vizet is itatunk velük, hogy múljon az alkohol hatása.

Jaebum: Küldök egy durcás pillantást életem értelme felé, amikor elkezd egy taknyos kis kölyökhöz hasonlítani, de amikor még ettől sem hagyja abba, és csak folytatja, szavába vágok. - Édesem, lehet, hogy ők két hét után összejöttek, és lényegében nem is ismerték egymást, de remélem belátod, hogy én alapból hátránnyal indultam, mert egy segg kúrogató köcsögnek gondoltál, én pedig ezt nagyon jól tudtam, és mivel ennél jobbnak tartottalak, hogy egy magamfajtával összeállj, ezért nem közeledtem feléd. Kell ezt nekem még egyáltalán ismételnem? Azt hittem ezt már rég felfogtad. - csúszok el mellőle, enyhén mérgesen, hogy töltsek magamnak egy nagy pohár vodkát. Nekem ehhez pia kell. Sok.

Jinyoung: Döbbenten pislogok Jaebum után. Dehát... az ilyet sosem szokta felvenni és mindig tudja, hogy mikor mondom komolyan a dolgokat, mikor szívatásból. Akkor most... mi történt? Ha iszunk, akkor meg pláne veszi a poénokat, sőt rá is kontráz de... már nagyon régen volt az, hogy megsértődött volna bármiért is...

Bambam: Szinte még engem is kiráz a hideg Jaebum hangjától. Amióta ismerem őket még sosem hallottam Jaebumot így beszélni Jinyounggal. Látom szegény srácon, hogy nem tudja eldönteni, hogy sírjon vagy nevessen párja reakcióján, ezért Jaebum után nézek, akinél látom, hogy egy pohár jócskán teli vodkával ül le Youngjae mellé beszélgetni. Azt hiszem itt menteni kell a helyzetet, úgyhogy egy nagy vigyorral emelem meg a hangomat. - Na mindenki! Mivel a kellő hangulat megvan, azt hiszem itt az ideje, hogy a beszélgetésen és egymás felfalásán kívül mást is csináljunk. Mondjuk idő utazzunk egy kicsit, és repüljünk vissza a gimis idők első két évébe, amikor még menő volt az Igazság vagy bátorság nevezetű játék!

Youngji: Felkapom a fejem Bambam ötletére, ahogyan a többiek is, de én azért nagyobb lelkesedéssel. - Juj, azt nagyon szerettük! A legtöbb lánynak úgy volt meg az első csókja, hogy ilyet játszottunk. - kuncogok, beülve Youngjae ölébe, de pusztán csak azért, hogy Jaebum kényelmesebben mellénk férjen. - Mark, ugye van papírod? - mikor bólint, ráparancsolok, hogy akkor hozzon egy kupaccal, meg tollakat is. Mindenki úgy néz rám, a két maknaen kívül, mintha elment volna az eszem. Amikor a házigazda visszaér, kiosztom a papírokat, meg a tollakat. - Mindenki írjon fel két kérdést, amire kíváncsi lenne valakitől, meg két kihívást, amit véleménye szerint nem mernének a többiek megcsinálni. Kell két sapka... Ó, köszönöm, Mark! - vigyorgok rá, ahogy azonnal átnyújt két sildes sapkát. - Az egyikbe a kérdések mennek, azok lesznek az igazság, a másik meg a merészség. Aki valami nem hajlandó válaszolni, vagy nem teszi meg a kihívást, akkor innia kell, természetesen. - magyarázom a szabályokat, hátha valaki nem emlékezne.

Yugyeom: Imádom ezt a játékot! Tudom, hogy az egyetemistáknak ez már cikis, de ahogy Youngji elkezd pörögni, valahogy mindenki belelkesül. Kis energia bomba ez a csaj, nagyon édes. Amint mindenki megírta a papírjait, betesszük őket a sapkákba, aztán az asztal közepére kerül egy megüresedett Tequilás üveg, és megszavazzuk, hogy Youngji kezdjen, ha már ő az egy szem lány közöttünk, ő pedig vihogva fogadja el, megpörgetve az üveget.

Youngjae: Hát én nem tudok ezzel a nőszeméllyel betelni, komolyan! Esküszöm, ha nagy neonbetűkkel villogna a homloka közepén, hogy ő álmaim nője, akkor se lenne nyilvánvalóbb! Lelkes, nem finnyás, lehet vele poénkodni, és ő is visszaolt bárkit. Nem tart olyan dolgokat cikinek, amit a korabeli csajok már lenéző pillantással illettek volna, imádja a testvérét és mindenben segítőkész. Intelligens, és csak akkor gyerekes, ha az adott pillanatban lehet érezni, hogy másként nem is lehetne viselkedni, és borzasztóan empatikus is. Az pedig már csak a bónusz, hogy mindemellett gyönyörű, jól csókol, és van egy olyan sejtésem, hogy az ágyban sem lesz vele semmi gond. Én nem győzöm dicsérni! Egyszer erről el fogok beszélgetni Jacksonnal, csak hogy tudja, hogy tényleg komolyak a szándékaim a húgával. Hatalmas puszit adok arcára, és átölelem, miután megpörgette az üveget.

Youngji: Oda bújok Youngjaehez, várva, hogy kinél fog megállni az üveg. Amikor Bambamen áll meg, elvigyorodom. - Igazság vagy bátorság, prücsök? - húzogatom szemöldökömet.

Bambam: Te jó isten, mit írhatott ez a lány, hogy így húzogatja a szemöldökét? - Oké, hogy én vetettem fel az ötletet, de nem leszek olyan hülye, hogy elsőre bátorságot válasszak, ahhoz több alkohol kell. Úgyhogy egyelőre maradjunk az igazságnál - vigyorodom el a lány szemeibe nézve.

Youngji: Ahogy sejtettem! Nagy a szája a kölyöknek, de azért nem ennyire bátor. Kihúzok egy lapot az igazságok közül, ami persze nem az enyém. Hangosan olvasom fel a kérdést: - Mit szeretsz jobban, ha leszopnak, vagy ha te szophatsz? Ejjj, fiúk, remélem nem lesz tele ilyen meleg kérdésekkel az egész igazság részleg! - nézek körbe rosszallóan, és valamiért van egy olyan érzésem, hogy én ezt a kézírást ismerem.

Jackson: Ohó, itt a kérdésem! Igaz, hogy Jaebumnak szántam, de a kis tökinek is nagyon jó kérdés. Vigyorogva nézek rá Mark unokaöccsére, életem pedig belecsíp az oldalamba, amiért ezt kérdeztem. Dehát nem az én hibám, hogy Youngji pont Bambamnél húzta ezt ki!

Bambam: Annyira nyilvánvaló, hogy Jackson kérdése... De, vagy iszok, vagy válaszolok... - Olyan lehetőség nincs, hogy válaszolok és iszok? - kérdezem, mire nagybátyám hozzám vág egy párnát. - Tehát nincs. Oké, nézd milyen jó fej leszek, Mark, válaszolok. És a válaszom... - nézek rá Yugyeomra mosolyogva, aki már előre fél a válaszomtól. - Mindkettőt szeretem, de Yugyeom hangja... Úgyhogy szopni szeretek jobban.

Jaebum: - Aztakurva! - kiáltok fel röhögve, kb egyszerre Markkal, aki szintén valamit káromkodik, Jinyoung is felkiált, Youngji egyenesen visít, Youngjae mellkasába rejtve arcát, én meg csak röhögök tovább, emelve poharamat a magasba. - A fiatalságra! - tisztelgek, majd megiszom a maradék italomat, nem törődve a torkomat végig maró égető érzéssel.

Yugyeom: - Jól van, balfaszom, te jössz. - fúrom arcomat Bambam hátába. Nem hiszem el, hogy kimondta! Azt hiszem nekem ehhez többet kellene most innom. De inkább csak kilesek párom mögül, és figyelem, hogy az üveg feje kinél fog megállni.

Bambam: Megpörgetem az üveget és figyelem, ahogy belassul, majd megáll és... iszonyatos röhögésben török ki. - Hát édes-kedves nagybátyám! Na mondjad szépen, felelsz, vagy most nagyon elvadulsz és bevállalsz valami merészet? - vigyorgok rá pofátlanul.

Mark: Még szép, hogy én, miért is ne? Sóhajtok egy aprót, majd körbe lesek. Ahogy elnézem az arcokat, mindenki egy jó bulit akar, hát legyen, megadom nekik, amire vágynak. - Oké, legyen bátorság. - mondom ki, mély lélegzetet véve, ahogy nyúl a sapkáért, hogy kihúzzon belőle egy lapot. Édes istenem, csak add, hogy ne valami végtelenül gusztustalant kelljen csinálni, mert akkor én ma nagyon segg részeg leszek! Így is érzem, hogy már most kezdek részegedni.

Bambam: Elolvasom a kérdésnek az első felét, és már vigyorodom el, ami az arcomra is fagy, ahogy elolvasom a végét is. Felnézek, Mark mellé pillantok, és vissza a papírra. Ennyit a zseniális békítőtervemről. - Csókold meg a tőled balra ülő személyt!

Mark: Érzem, hogy megfagy bennem a vér, ahogy balra nézek. Jaebum pedig ugyan azzal az arckifejezéssel én vissza rám. Na várjunk ez... ez most így nem lesz jó. Már készülnék, hogy kimondjam, hogy jó, akkor én inkább iszok, leszarom, ha utána kihányok mindent, mikor... Jaebum egyszerűen hozzám hajol, a tarkómra fog, és kertelés nélkül úgy lesmárol, hogy esküszöm a fejem búbjáig vörösödök, főleg akkor, amikor realizálom, hogy becsuktam a szemem, és visszacsókolok. Mi a szart művelek? Már értem Jinyoungot, miért van oda a pasijáért... Ennek nagyom nem lesz jó vége!

Jackson: Ez... én... de... biztos voltam benne, hogy Mark inni fog, de Jaebum esélyt sem hagyott, hogy megszólalhasson. Látom, ahogy Mark elvörösödik utána pedig... a mellkasom. A szívem. A gyomrom... tompa, de erős ütés éri mindhárom helyet, mintha... egyenesen, a szó legszorosabb értelmében, beletapostak volna a lelkembe. Mozdulni sem tudok, csak nézem, ahogy Jaebum lesmárolja Markot ő pedig... ő pedig visszacsókol. Forog velem a szoba, de nem az alkohol teszi. Elfordítom róluk tekintetemet és ahogy előre nézek... Uram isten...

Jinyoung: Mi? Ez nem lehet. Miért smárolta le? Fordítva volt írva... és Mark miért nem lökte még el? Egyre jobban szúr a szemem, és érzem, hogy folynak a könnyeim, de nem tudom levenni a szememet róluk, ahogy életem szerelme, a legjobb barátomat csókolja, aki visszacsókol... Nem, ez nem lehet... az nagyon régen volt és különben is, azóta... Megérzem, hogy besüllyed mellettem a kanapé, majd csak azt érzem, hogy magához ölel valaki, és ahogy felnézek, Jacksont látom, ahogy húz magához és próbálja mellkasába rejteni arcomat, hogy ne is nézzek oda, de látom a szemeiben, szinte hallom, ahogy összetörik benne valami...

Youngji: Mi... az isten... folyik itt...? Csak azt látom, hogy Jaebum lesmárolja Markot, aki nem is ellenkezik, a bátyám kiborul, aztán oda megy a síró Jinyounghoz, hogy megvigasztalja. Elpattan az agyam, és a fölsőjénél fogva rántom le Markról Jaebumot, majd előbb neki, aztán Marknak is lekeverek egy hatalmas pofont. - Mi a faszt műveltek?! - sikítok rájuk, villámokat szóró szemekkel. - Mark neked innod kellett volna, Jaebum te... te ne kerülj a szemem elé többet! - sziszegem az arcába, és látom, hogy most kezd magához térni csak.

Mark: Fáj, ahogy Youngji megüt, mert hatalmasat üt, de ami sokkal jobban fáj, az a velem szemben lévő látvány. Ahogy Jackson rám néz... És Jinyoung a mellkasába zokog. Érzem, hogy én is elkezdek sírni. - Jackson...! - motyogom. - Én nem... - próbálnék magyarázkodni, hogy én nem ezt akartam, de elcsuklik a hangom, mert érzem, reménytelen lenne. Nem hinne nekem. Főleg azok után nem, hogy visszacsókoltam. A rohadt életbe!

Jackson: Elfordítom a fejemet róluk, miután Youngji lekever mindkettőnek egy-egy hatalmas pofont, de... istenem, Jinyoung csak még jobban sírni kezd, ahogy meghallja a csattanást, és nagyon halkan, hallom, ahogy szinte érthetetlenül azt motyogja: ne bántsd! Kezeim közé fogom arcát, és... borzasztóan összetört. Próbálom megállíthatatlan könnyeit letörölni. - Figyelj ide Jinyoung, nagyon figyelj rám. Jaebum szeret téged, tudom. Mindennél, az életénél is jobban, csak nagyon részeg, érted? Imád téged, ne küldd el, ne szakíts vele, beszéljétek meg holnap reggel, rendben? Amikor már tiszta lesz a feje, oké? Csak nagyon részeg, világos Jinyoung? - nézek bele szemeibe, és újra mellkasomhoz ölelem. Igen... és Marknál mire fogjam? Arra a két tequilára? Ránézek, és látom, hogy megbánja, és feldereng, ahogy mesél valamit alkoholgőzösen a "régi életéről" a klub hátsó termében... De nem viselem el pillantását, ezért inkább elnézek róla és a pillantásom Bambamre esik...

Bambam: Nem, én nem ezt akartam... egyáltalán nem akartam ezt. Yugyeom azonnal kapcsol, és maga felé fordítva ölel és simogatja a hátam, miközben én a nyakába motyogok. - Én nem ezt akartam... Az egész az én hibám... a kártya is és a játék is... én írtam, én találtam ki... Yugyeom, hogy lehetek ilyen?

Yugyeom: Halkan csitítgatom Bambamet, hogy nem az ő hibája volt, közben pedig intek Youngjiéknak, hogy menjenek fel a felső szobába, úgyis azt szántuk nekik. Látom, hogy a lány nem akar menni, de Youngjae van olyan józan, hogy szelíd erőszakkal felrángassa. Aztán Marka nézek, és oda tátogom neki, hogy mi most bemegyünk a legkisebb szobába, ami egyébként csak tároló szokott lenni, de most nekünk van megágyazva, ők pedig rendezzék ezt el. Aztán már viszem is az egyre gyanúsabban szipogó páromat.

Mark: Oldjam meg. Oldjam meg. De hogy? Amikor Jaebum úgy ül a kanapén, mint akiből kiszállt a lélek, Jinyoung a szívét kizokogja, Jackson meg egyszerűen rám sem bír nézni. Meghalok! Nagy nehezen felállok, aztán oda csoszogok Jinyoungékhoz, és felkészülve rá, hogy még legalább két pofont fogok kapni, megérintem legjobb barátom vállát. - Jinyoung... kérlek, ne sírj! Ez csak... csak játék volt. Jaebum pedig túl részeg, ezért...

Jaebum: - Mi lenne, ha megpróbálnátok nem beszélni a nevemben? - csattanok fel, mire Jackson és Mark felém kapja a fejét. - Részeg vagyok, ezt elismerem, de nem annyira, hogy ne tudjam, mit csinálok. Egyébként egy csókon nem tudom mit kell kiakadni, főleg, hogy csak a játék kedvéért volt. Mindenki tisztában van vele, hogy én ilyen vagyok. Te a legjobban, Jinyoung. - állok fel, majd anélkül, hogy hátra néznék, az előszobába megyek, hogy felvegyem a cipőmet, és elhúzzak innen a fenébe. Ehhez a bulihoz kb onnantól nem volt kedvem, hogy Jinyoung megint előadta a "semmiben sem nézek ki elég jól" hisztijét.

Jackson: Döbbenten nézek Jaebum után, majd lenézek az ölemben zokogó Jinyoungra, utána felnézek Markra. - Ezt beszéljétek meg - elengedem Jinyoungot, Mark pedig leül a helyemre én pedig felkapva cipőmet, Jaebum után rohanok, de nem jutott messzire így utána rohanok, és ahogy elérem, hátrarántom pólója nyakánál, és behúzok neki egy hatalmasat, és így, hogy részeg, még hátra is esik az üléstől, fölé hajolok és pólóját megfogva ordítok arcába. - HOGY VAN EHHEZ POFÁD IM JAEBUM? A TE párod, aki elvileg életed szerelme és életed értelme, ott zokog bent és te képes lennél csak úgy haza sétálni, mint aki jól végezte dolgát? GONDOLKODJÁL MÁR BASZD MEG! - rázom meg még mindig pólójánál fogva. - Jinyoung világ életében önbizalom hiányos volt, és pontosan tudta, a legelső pillanattól fogva, hogy találkoztál Markkal, hogy bejön neked és nem is kicsit! Csak egy csók? Jaebum legyen már eszed! A legjobb barátja! Szerinted milyen érzés lehetett neki ezt látni? Életed szerelmének nem csak a szívét törted darabokra, de a nehezen felépített önbizalmát is a földbe döngölted, hülye gyerek! Takarodjál vissza de kurva gyorsan, és esedezz Jinyoung bocsánatáért, nem érdekel, mit találsz ki, hogy miért csináltad, de hozd rendbe a dolgokat, mert ezt öregem, te basztad el! Ha pedig visszafogad... a lábnyomát is csókold meg, mert nincs még egy ember a világon, aki ennyire szeretne! Az pedig, hogy pont Mark... majd megbeszélem vele... és te magad mondtad, hogy bejön... majd....megbeszéljük valahogy... - dühös könnyek csillognak a szememben. Én Jaebumot a barátomnak tartottam, de őszintén remélem, hogy ez csak egy gyenge pillanata volt...

Mark: Magamhoz ölelem Jinyoungot, és simogatni kezdem haját, lágyan ringatva. - Annyira sajnálom, Jinyoungie! Én nem ezt akartam. Nem akartam elvállalni a feladatot. Én... úristen, borzalmasan érzem magam! - szipogok, most már vele együtt sírva.

Jaebum: Oké, ezt megérdemeltem a részéről Mark miatt, elfogadom. De ne mondja már meg nekem, hogy kinek és mikor könyörögjek! - Majd visszamegyek, ha ÉN akarok. Egyébként ezek után kétlem, hogy Jinyoung a párom lenne, szóval hagyj békén Jackson, és menj vissza a pasidhoz, szerintem neki most nagyobb szüksége van rád, mint nekem. - fordítok hátat neki. - Egyébként tudom, hogy milyen Jinyoung. Nálam jobban senki sem ismeri. De te nem tudod, hogy mi van velünk, úgyhogy leszel szíves nem beleszólni a kapcsolatunkba.

Jinyoung: Csak sírni vagyok képes, és tudom, hogy nem akarta elvállalni, de attól még fáj, borzasztóan... De Mark a legjobb barátom. - Tudom, hogy sajnálod - szipogok kissé lenyugodva. - Én is sajnálom, hidd el, fogalmad sincs mennyire... Tudom, hogy nem akartad elvállalni, láttam rajtad. Nem haragszom... csak fáj és egy darabig még fog is fájni... majd megleszek - erőltetek magamra egy vérszegény mosolyt.

Jackson: Tátott szájjal bámulok utána... Ez egy fasz. Igaza van, nem tudok, csak annyit, amennyit Mark, de nem gondolom, hogy a legfontosabbakat Mark nem tudja. Visszakullogok a házba és látom, hogy ők ketten már beszélnek azért. Helyes. - Látom, alakulnak a dolgok - simogatom meg Jinyoung hátát leguggolva a kanapé mellé. - Beszéljétek meg a dolgokat, aludjon nálad Mark, szüksége van rád, tudom - mosolyodom el, majd letörlök pár könnycseppet Jinyoung arcáról, felállok a kanapé mellől, és elindulok az emeletre, az eredetileg Jinyoungéknak előkészített szobába.

Mark: Csak nézek nagy szemekkel Jackson után. Rám sem nézett. Hozzám sem ért. Hozzám sem szólt. Érzem, hogy menten beleőrülök a fájdalomba, és egyből esedezve nézek Jinyoungra. - Hadd menjek utána, kérlek! - nézek rá, pergő könnyekkel arcomon, pedig tudom, hogy nincs miért engedélyt kérnem tőle, de úgy érzem, mégis ezt kell tennem.

Jinyoung: - Menj csak - bólintok, egy kis mosolyt erőltetve arcomra. - Megágyazok a szobádban, aztán majd eldöntöd, hol alszol - felállok és beérve Mark szobájába, lerogyok az ágyra és a párnába fúrva az arcomat, hogy ne hallja senki, keservesen zokogni kezdek. Nem jött vissza... nem kíváncsi rám... Pedig tudom, hogy Jackson miatta rohant ki, néhány ordítása be is hallatszott... De most nincs itt... Egyedül hagyott... összetörve... Semminek sincs értelme...

Mark: Felfutok Jackson után, és halkan benyitok hozzá. Az ágyon ül, meg sem moccan. Nagyon óvatosan hozzá osonok, majd úgy ülök le mellé, mintha az is tilos lenne. Meg akarom fogni a kezét. Vagy csak hozzá érni vállát, de félek, hogy leüvöltené a fejem, ezért csak a takaró huzatába markolok két oldalt magam mellett, miközben igyekszem nem hangosan zokogni. - Jackson... ne haragudj rám, kérlek...! - suttogom, rekedt hangon, tele fájdalommal.

Jaebum: Két sarokkal odébb megállok, és neki dőlök egy ház falának, fejem a hideg cementnek döntve. Mit művelek? Képes lennék így elhagyni Jinyoungot? Miért is? Mert felbosszantott a hisztijével, meg a beszólásaival, amikkel totálisan balfasznak állított be mindenki előtt? Jó, tudom, hogy az vagyok, de minek kell folyton ismételgetni is. Sóhajtok egy mélyet, majd előhalászom mobilom, és hívni kezdem az első gyors hívót, ami természetesen az ő száma. Nem tudom, hogy felveszi-e, és ha igen, mit fogok mondani, egyszerűen csak úgy érzem, legalább ennyit tennem kell.

Jackson: Folyamatosan a csókjelenet pörög az agyamban, de nem tudok sírni, nem megy, egyszerűen... nem. Fogalmam sincs, hogy mit kellene éreznem, de azt még mindig érzem, hogy borzasztóan szeretem Markot. Felrémlik előttem az a beszélgetés és az, amikor mondja Jaebum, hogy bejön neki Mark... de azt mondta, Jinyoung élete szerelme, most mégis... Mark pedig, amikor mondtam neki, csak nevetett... összerezzenek, ahogy meghallom az ajtó nyitódását és meglátom Mark sziluettjét, majd lassan közelebb lép hozzám és leül mellém, de nem ér hozzám, csak könyörögve, meggyötört hangon kér bocsánatot. Picit ellazulok hangjától, de még nem fordulok hozzá. - Tudom, hogy inni akartál, de ha már megtörtént... miért nem lökted el?

Jinyoung: Már csak fekszem az ágyon, és csak bámulok a semmibe. Erőtlenül veszem elő a telefonom, amikor megcsörren, de ahogy meglátom a kijelzőn, hogy ki hív, kapkodva veszem fel. - Hol vagy? - kérdezem remegő hangon, köszönés nélkül, és újra elerednek könnyeim, ahogy meghallom hangját.

Mark: Nagyot nyelek. Hát ezt én is szeretném tudni! - Fogalmam sincs... - vallom be őszintén, mert úgy érzem, itt csak akkor lehet bármi féle békülés, ha nem hazudok. - Tudom, hogy látszólag nem ittam sokat, de egész nap nem ettem semmit, így ennyi is ütött, és az agyam teljesen lezsibbadt, amikor Jaebum megcsókolt, és... el hiszed nekem, ha azt mondom, pusztán reflex volt, de abban a pillanatban, hogy megtettem, tudtam, hogy ostobaságot csinálok? - harapok erősen ajkamba, próbálva visszafogni csuklásaimat, amik csak azért is előtörnek.

Jaebum: - Két saroknyira Mark lakásától. - mondom halkan, az eget bámulva, majd elhallgatok. Mit mondjak neki? Kérjek bocsánatot? Fogja érdekelni, ha telefonon keresztül teszem? Inkább hagyom neki, hadd üvöltse le a fejem.

Jackson: Nem tudja... Nem evett semmit... Csak reflex volt... - Ha tudtad, hogy ostobaság, miért nem lökted el? - teszem fel a következő kérdésemet, már térdeimen könyökölve, fejemet lehajtva és kezeimet tarkómon összekulcsolva. - Mark, elhiszem, hogy nem akartad, ne sírj, csak azt mondd meg, hogy miért nem lökted el? Mire gondoltál? Gondoltál rám, vagy... Jinyoungra? Mark, a legjobb barátod pasijának csókoltál vissza és el sem lökted... - mondom halkan. Egyáltalán nem vagyok ingerült, vagy dühös, csak csalódott. És tudni akarom a válaszokat a miértekre.

Jinyoung: - Gyere vissza - suttogom elfúló hangon, ahogy a zokogás teljesen erőt vesz rajtam. - Gyere vissza Jaebum... - zokogom a telefonba, de kiesik a kezemből a telefon és újra a párnába fojtom könnyeimet.

Mark: A nyugalma, amivel velem beszél, még jobban fáj, mintha üvöltene, vagy dühöngene. - Nem tudom, miért nem löktem el. Talán... talán... - elcsuklik a hangom, ahogy a válasz zakatolni kezd a fejemben. - Jól csókolt, ezért nem löktem el. - mondom ki, és felpattanok mellőle, egyenesen az ablakhoz lépve, hogy kinyissam, és úgy zokogjak fel, míg az esti hűvös levegő az arcomnak ütközik. - Úristen, gusztustalan vagyok! - borulok térdre, kezeimbe temetve arcomat. Én erre nem akartam rájönni. Most már nem is várom Jacksontól, hogy megbocsásson.

Jaebum: Abban a pillanatban lököm el magam a faltól, ahogy egyetlen rossz szót sem szól, csak annyit kér, menjek vissza. Nagyot dobban a szívem, ahogy hallom zokogását. Mi a francokat művelek? Hiszen én ezt az embert tényleg mindennél jobban szeretem. - Jinyoung... Jinyoungie! - szólongatom, miközben reflexből indulok vissza. - Kicsim, itt vagyok, ne sírj! - kezdek el rohanni felfelé, kettesével szedve a lépcsőket.

Jackson: Jól csókol... ezt jó tudni. Ez kicsit fájt, de legalább őszinte, ez pedig, mindennél többet ér nekem. És ahogy hallom Mark zokogását, ez ott és akkor nem is tudatosult benne. Felállok az ágyról, az ablakhoz lépek és becsukom. - Megfázol, ne butáskodj, hideg van - hajolok le, és egyik kezét megfogva húzom fel a földről, és amikor velem egy magasságba kerül, végigsimítok kezemmel sírástól felpuffadt pofiján. - De azért nálam nem csókol jobban, ugye Baby? - mosolygok rá, és talán még életemben nem ejtettem ki ennyire lágyan, tőlem kapott "becenevét".

Mark: - Nem, nem! - rázom fejem hevesen, átkarolva nyakát, úgy csókolva meg, és óriási súly gördül le a szívemről, ahogy hagyja, és nem lök el. - Dehogy is! Nálad jobban senki, soha! - csókolgatom, és teljesen őszintén beszélek. Igen, Jaebum jól csókol, ezt alá írom, de Jackson...! Ha ő csókol, nem csak a teret felejtem el, hanem az időt és minden mást is. Olyankor csak ő létezik számomra. Ahogyan most is. - Senki sem csókol úgy, mint te. - suttogom, cicásan simítva fejemet nyakához, halkan szipogva. Istenem, engedi, hogy hozzá bújjak! Köszönöm! - Szeretlek Jackson, csak téged! Senki mást. - mondom, és remélem hallja, hogy ez teljes szívemből szólt.

Jaebum: Felérve a lakásba, nem látok sehol senkit. Körbe nézek, de túl nagy ez a hely. Fogalmam sincs, hol lehet. - Kicsim, Jinyoungie, hol vagy? - kérdezem, csak reménykedve benne, hogy hallja hangomat a zokogásán túl. A szívem olyan pulzusszámot diktál, hogy az alkohol utolsó hatásai is teljesen kimennek belőlem. Csak az aggódás marad bennem, hogy őt megtaláljam.

Jackson: Szorosan magamhoz ölelem és haját simogatom közben puszilgatom halántékát. - Én is szeretlek, kincsem - mosolyodom el, aztán meghallom a bejárati ajtó csapódását és... Jaebum kiáltását? - Úgy látszik megjött az esze, helyes - motyogom Mark nyakának. Teljesen kifárasztotta az alkohol, az ideg és a sírás... - Édes, ne aludjunk? Jinyoungék most már jól lesznek, én pedig itt vagyok melletted.

Jinyoung: Jaebum? Visszajött? Tényleg visszajött? Felállok az ágy mellől, és kinyitom az ajtót, a nappaliból hallottam a hangját, úgyhogy érteni fogjaa célzást. Én nem akarok kimenni, borzasztóan festhetek... Nem akarom, hogy így is lásson. Tudom, hogy már ezerszer látott sírni, de... akkor még nem számított, most viszont tudom, hogy mindig is lesz valaki, aki még szerinte is jobban néz ki nálam...

Mark: - Nem akarok aludni. - rázom meg fejem hevesen, közben persze örömmel véve tudomásul, hogy talán Jaebum is ki fogja tudni engesztelni Jinyoungot, és akkor minden rendben lesz. - Veled akarok lenni. Napok óta nem voltunk kettesben. - biggyesztem le ajkamat, összedörzsölve orrainkat. - És tényleg nagyon hiányoztál. - suttogom, szemeibe nézve.

Jaebum: Kinyílik Mark hálójának ajtaja, és bár senki nem jön ki, egyből tudom, hogy Jinyoung ott van. Leteszem a telefont, zsebembe csúsztatom, majd oda sietek. Nem látom Jinyoung arcát, mert sötét van, de még mindig hallom, hogy sír. - Jinyoung-ah... - fogom meg derekát, szelíden magamhoz húzva, homlokon csókolva. - Ne sírj... - kérem, elszoruló torokkal. Sosem akartam őt összetörni, de most rövid időn belül másodszor teszem meg.

Jackson: Elmosolyodom és végigsimítok arcán. - Te is hiányoztál nekem, de édesem, ma csak bújj hozzám és feküdjünk le. Alig állsz a lábadon, egy hatalmas alvásra van szükséged - adok egy puszit homlokára. - Holnap viszont ígérem, itt alszok megint és azt csinálunk, amit csak szeretnél, de nem akarom, hogy mégennél is jobban elfáradj. Ne haragudj életem - csókolom meg röviden.

Jinyoung: - Jaebum... - döntöm homlokomat vállának, szipogva. - Ugye... szeretsz még? Legalább egy kicsit? Tudom, hogy elviselhetetlen tudok lenni, tudom, hogy te sokkal jobbat és többet érdemelnél nálam, de... Én igyekszem! Meg fogok változni, próbálok olyan lenni, legalább természetben, ha már szépségben nem fogom megütni soha a mércét... - csuklik el a hangom és már nem tudok guggolni, végleg kicsúsznak alólam lábaim, csak ülök és bőgök Jaebum ölelésében, mint egy rakás szerencsétlenség...

Mark: Igaza van, én is tudom. - Jól van. - egyezem bele, lefeküdve az ágyra, őt pedig húzva magam után, lényegében magamra fektetve, úgy ölelve át. - De akkor nem engedhetsz el egész éjjel! - szuszogom nyakába.

Jaebum: - Kicsim, soha, de soha nem a külsőddel volt bajom. Számomra te vagy a legszebb a világon, bár ezt fölöslegesen próbálom a fejedbe verni, amióta összejöttünk. A viselkedésed bántott egyedül, de tény, nagyon hülyén reagáltam le, ne haragudj rám. - szorítom magamhoz, ott csókolva, ahol érem. - És kérlek hidd el, hogy szeretlek. Tudom, köcsög voltam, amiért megcsókoltam Markot... A legrosszabb útja volt, hogy kicsinyes bosszút álljak rajtad. Sajnálom. - emelem fel fejét, hogy a szemeibe nézhessek. - Sajnálom életem. - csókolom meg ajkait.

Youngji: Már vagy huszadszor akarok kirohanni a szobából, de Youngjae mindig visszafog, hogy ne tegyem. Megőrülök! Nem tudom, hogy kit fogok előbb megfojtani, ha kijutok egyszer innen: Markot, vagy Jaebumot? Hát, hogy jönnek ahhoz, hogy beletapossanak a bátyám lelkébe?! Fújtatva járkálok föl-le, folyamatosan hajamba túrva, időnként nagyot toppantva. Aish! Tudni akarom, mi folyik oda kint!

Jackson: - Pedig életem, rossz hírem van, de mellőznöd kell még egy kicsit - nézek le rá, de meggondolom magam. - Vagyis nem. Gyere velem. Utána ígérem, holnap délig fel sem kelünk, de előbb meglátogatjuk a húgomékat és az unokaöcsédet. Youngji már tuti, hogy tiszta idegbeteg, Bambam pedig vagy még mindig sír, vagy már alszik. Na gyere, megmutatjuk magunkat Youngjinak először - halkan kijövünk a szobából, majd két ajtóval arrébb benyitok, kopogás nélkül, és meglátom Youngjit, ezért gyorsan behúzom Markot is, de csak magam mögé, különben a húgom képes és még pár pofont kioszt Marknak.

Jinyoung: - Megváltozom, esküszöm, tényleg! Nem fogok annyit hisztizni sem, és igyekszem kedvesebb és figyelmesebb lenni. Nem azt mondom, hogy holnap már úgy ébredek, de... igyekszem! Csak szólj rám te is, ha már több a kettőnél - bújok hozzá még mindig enyhén remegve véve a levegőt. - Szeretlek Jaebum, nem tudom, mihez kezdenék nélküled.

Youngji: Amikor kinyílik a szoba ajtó, és meglátom Jacksont, első reakcióm az lenne, hogy a nyakába esve kérdezzem meg, jól van-e, de amikor Markot is meglátom, már ugranak is elő a körmeim, hogy átszabjam azt a csinos pofiját, de Jackson egyből maga mögé rántja, én pedig csak meglepetten nézek rá. - Mi a... Ne mondd, hogy ki is békültetek! - tátom a számat. Ezek... ezek ennyire reménytelenül szeretnék egymást?

Jaebum: Elmosolyodva csókolom meg újra, ezúttal hosszabban. - Szólni fogok, ezt megígérhetem. Szeretlek, kicsim. Mindennél jobban. Annyira sajnálom. - mondom, és úgy is gondolom. Tényleg imádom. Nem is tudom, hogy képzeltem, hogy én csak úgy ki tudnék sétálni az életéből. Ott pusztultam volna bele a hiányába pár óra múlva. Nem. Az én életemnek csak vele együtt van értelme.

Jackson: - Pedig de, kedves húgom, és kérnék is tőled valamit - puszilok homlokára, miközben arcát két kezembe fogom. - Soha, de soha többé ne emelj kezet Markra. Imádlak és tudom, hogy te csak engem védesz, de ne csinálj ilyet többször rendben? - nézek komolyan szemeimbe, majd Youngjaere nézek. - Te pedig... köszönöm, hogy vigyáztál rá, és... továbbra is vigyázz rá. Minden téren. És Youngji? - fordulok ismét húgomhoz. - Holnap itt alszom Marknál. Szóval... ne várj haza. És most menj oda szépen Markhoz és öleld meg, mert akit én szeretek, azt te is szereted, tudom.

Youngji: Köpni-nyelni nem tudok. Nem akarok hinni a füleimnek, de... Aztán cégül csak elmosolyodom, és könnybe lábadó szemekkel puszilom meg a testvéremet. - Szeretlek, te nagy mamlasz, és ne haragudj! - kérek tőle először bocsánatot, aztán Markhoz megyek, és nyelek egy nagyot. - Sajnálom, hogy megütöttelek, bár megérdemelted, de... szent a béke! - húzom magamhoz, és megpuszilom arcát, de utána a fülébe súgom. - Ha egyszer összetöröd a szívét, felkoncollak!

Mark: Halkan felnevetek, ahogy Youngji megfenyeget, bár tudom, hogy képes lenne rá, minden esetre szorosan magamhoz ölelem, és én is megpuszilom. - Nem fogom, ígérem! És köszönöm a pofont. Tudom, hogy kijárt. - mosolygok rá, mire ajkába harap, és végig perdül egy könnycsepp az arcán, amit én gyorsan le is törlök. - Na, semmi baj! - mondom, de ő csak visszafut a barátjához, és a mellkasába rejti arcát.

Jackson: - Egyébként azt hiszem, eltörtem Jaebum orrát, mert csak haza akart rohanni, én meg utána futottam és bevertem neki egyet, hogy itt akarja hagyni Jinyoungot... De megjött az esze, és most bent van Jinyoungnál, Mark szobájában, úgyhogy valószínű rendben lesznek ők is - mosolyodom el, majd jó éjszakát kívánva kisunnyogunk a szobájukból. - Megfenyegetett, mi? - nézek Markra vigyorogva. - Nem is ő lenne, ha nem tette volna meg... Na, Bambamék melyik szobában vannak?

Mark: - Meg hát. - kuncogok, oldalához simulva. - Lent, a legkisebb szobába. De őket majd rendezem én, jó? - puszilom meg, majd kézen fogva levezetem Bambamékhez. Hozzájuk már óvatosabban nyitok be, és jól is teszem, mert Yugyeom egyből ugrik az ajtóhoz, hogy kitessékeljen minket.

Yugyeom: - Bambam elaludt, sikerült lenyugtatnom, ne félj. - nyugtatom meg Markot, aki egyértelműen azért jött, mert félti az unokaöccsét. - Ti? Minden oké? - nézek rájuk, de ahogy elnézem, szépen kibékültek. Nagyon helyes! Bambam nem vette volna a lelkére, ha két párost is szét rombolt volna egy este alatt.

Jackson: - Minden oké - ölelem át hátulról Markot és puszilok vállára. - Jinyoungék most rendezik a helyzetet, úgyhogy nem kell aggódni, velük is minden rendben lesz. De akkor jó éjszakát nektek - mosolygok a magas srácra, Mark pedig megöleli, majd őt kézen fogom és visszaindulok vele az emeletre. - Egyre szimpatikusabb ez a Yugyeom - mondom Marknak, ahogy beérünk a szobánkba.

Mark: - De most már Youngjae is, ugye? - húzom magamhoz, hogy vigyorogva megcsókoljam. - Láttam, hogy milyen hálásan néztél rá, amiért ott volt a húgodnak most. Még a végén jó barátok lesztek. - pöckölöm meg orrát játékosan.

Youngji: Miután a fiúk eltűntek, szipogva emelem fel fejem, megtörölve arcomat, amennyire tudom. - El sem tudom képzelni, most mit gondolhatsz rólam, amiért ennyire felkaptam a vizet. - nevetek kínosan, elfordulva tőle, hogy valahogy leszedjem szemeim alól a lefolyt sminket. Nem elég, hogy szörnyen nézek ki, most még ezt a rossz természetemet is meg kellett tapasztalnia, amit bár csöndben tűrt, minden bizonnyal ez volt az utolsó közös esténk.

Youngjae: - Igazából teljesen megértelek, és az egyik legvonzóbb tulajdonságodnak tartom, hogy ennyire ragaszkodsz Jacksonhoz. Hogy ennyire jó testvérek vagytok, ezt hihetetlenül irigylem tőletek - mosolygok és átölelem hátulról. - És úgy vettem észre, végre elfogadott a bátyád, úgyhogy innentől zöld utat kaptam teljesen - puszilok Youngji nyakába. - És, ha úgy vesszük, az a pofon mentette meg valószínűleg mind a két párt, úgyhogy te vagy a nap hőse - vigyorgok rá.

Jackson: - Na,azért túlzásokba ne essünk! - nevetek fel, és levetkőztetem Markot, majd én is levetkőzöm és úgy fekszem az ágyba, félig magamra húzva Markot. - Na, innentől viszont nem foglak elengedni egész éjszaka, úgyhogy találj valami kényelmes alvó pózt, mert ha én egyszer átölellek, akkor többé már nem menekülsz - puszilom homlokon.

Youngji: Megint folyni kezdenek könnyeim, ahogy egyetlen rossz szava sincs rám, de közben már nevetek, és megfordulok karjaiban. - Igen, teljesen zöld utat kaptál, úgyhogy kérlek, meg se állj a következő piros lámpáig! - csókolom meg, szorosan hozzá simulva. - Ami szerintem nem nagyon lesz a közel jövőben. - teszem még hozzá, ajkaira dorombolva szerelmesen.

Mark: - Értettem. - kuncogok, elhelyezkedve rajta, nyakához simítva arcomat, majd bele is csókolok, mielőtt vissza hajtanám inkább mellkasára fejemet. - Szép álmokat, Jackson. Szeretlek! - motyogom, azonnal elzsibbadva az álmosságtól, ahogy becsukom szemeimet.