9. Fejezet
Reggel elvégeztem szokásos teendőim, majd indultam is a suliba. Találkoztam a fiúkkal és miután becsöngettek, indultunk az óráinkra. Órák után megkérdeztem a véleményüket, hogy elmondjam-e Sarahnak és Jack-nek, hogy mi vagyok. Mind azt mondták hogy az én döntésem. Otthon apát is megkérdeztem és ő is ugyanezt mondta.
^^Szombaton^^
Elindultam a mozihoz és a mozi előtt már ott voltak mind a ketten. Köszöntem nekik egy öleléssel és megvettük a jegyeinket. Vettünk popcornt és üditőt, majd beültünk a terembe. Míg a reklámok mentem beszélgettünk, de mikor elkezdődött a film, csendesen figyeltem azt. Csak néha suttogtam oda valamit Sarahnak. Mikor vége lett a filmnek bementünk még pár boltba és Jacknek hála egy új pólóval és egy új koktélruhával gazdagodtam. A koktélruha fekete, pántja csipkés. A póló egy egyszerű, amerikai focimezhez hasonló, az ujja fehér a többi lila. Persze hogy lila. Aztán hozzám mentünk.
-- Kértek valami inni? - kérdeztem mikor haza értünk és már kényelembe helyeztük magunkat a szobámban. Egymásra néztek és válaszoltak.
-- Kolát! - üvöltették egyszerre. Felnevettem és lementem a konyhába. Kivettem a szekrényből három poharat és a hűtőből egy kolát és felvittem őket a szobámba. Leraktam a poharakat az asztalamra és mindegyikbe öntöttem kólát. Egy-egy poharat adtam a két hülyének, de majdnem takaríthattam fel, mert annyira röhögtettek, hogy majdnem elestem. Miután mind megittuk eldöntöttem, hogy akkor most elmondom nekik.
-- Ti hisztek a természetfelettiben? -kezdtem egy egyszerű kérdéssel.
-- Nem. - mondták egyszerre.
-- Pedig kéne.
-- Minek? - kérdezték már megint egyszerre. Megőrülök. Mintha ikrek lennének.
-- Mert.
-- Mondj egy nyomós okot. - mondta Sarah. Nyomós ok... nyomós ok. Á, megvan. Becsuktam a szemem, de mikor kinyitottam, már a hibrid szemmel néztem vissza rájuk. Ahogy meglátták a szemem, arcukon félelem tükröződött.
-- Nem kell félni.
-- Te... mi vagy?
-- Hibrid. Vérfarkas és vámpír keverék.
-- Azta. Vannak képességeid?
-- Egyenlőre csak a jövőbe látás és még valami. De ahhoz, hogy azt megmutassam, ki kell mennünk az udvarra.
-- Mi az hogy egyenlőre?
-- Lehet hogy több képességem lesz. De akkor most menjünk. - mondtam és felálltunk az ágyról. Lementünk, felvettük a cipőinket és kimentünk az udvarra. Erősen a szárnyaim elő ,,varázsolására'' gondoltam. Mikor megjelent a szárnyam döbbent ült ki az arcukra. Odajöttek hozzám és megsimították. Eléggé csikizett. Eltüntettem, majd felmentünk a szobámba egy zacskó csipszel. Még sokat beszélgettünk, de aztán elég későre járt az idő, ezért haza mentek. Miután megvacsoráztam és megfürödtem, befeküdtem az ágyamba és bekapcsoltam a tv-t. Már vagy egy fél órája nézhettem a tv-t mikor megcsörrent a telefonom. Kikászálódtam az ágyból és a táskámból kivettem a telefonom. Felvettem majd beleszoltam.
-- Szia Harry.
-- Szia. Honnan tudtad hogy én vagyok az?
-- Mert már megadtad a telószámod, hülye gyerek. - röhögtem ki.
-- Ok. Na mindegy. Azért hívtalak, hogy megkérdezzem eljönnél-e holnap velünk a vidámparkba?
-- Persze. Már nagyon régen voltam ott és véleményem szerint az ember sosem nő ki a vidámparkból.
-- Ok. Amugy elmondtad a barátaidnak, hogy hibrid vagy?
-- Igen.
-- És rólunk valamit?
-- Nem. De arról igen, hogy most is iskolába járok, csak hogy ez ,,különleges'' iskola.
-- Oh értem. De szerintem mesélhettél volna rólunk. Várj gyorsan megkérdezem a srácokat.
-- Ok. - mondtam majd pár perc mulva visszatért.
-- Ők is azt mondták, hogy mesélhettél volna rólunk. Ha szeretnéd holnapra meghívhatod őket is.
-- Ok. Akkor felhívom őket és majd írok hogy mit mondtak.
-- Rendben. Akkor szia.
-- Szia. - köszöntem el én is. Felhívtam először Sarah-t, majd Jack-et is és megkérdeztem tőlük eljönnek-e. Beleegyeztek és még elmondtam nekik hogy majd még más is fog jönni. Mondtak egy okét majd elköszöntek és letettem. Esküszöm, ha egyszerre hívtam volna őket, akkor biztos egyszerre beszéltek volna. Lehet hogy szétválsztott testvérek. Írtam Harrynek, hogy beleegyeztek. Letettem a telóm, majd még néztem egy kicsit a tv-t, majd kikapcsoltam és elaludtam.
Na hat itt lenne a kárpötlás. Milyen lett?
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro