Mire jó a kényszer házasság? Semelyik fél sem boldog, sőt főleg az, amelyikhez mást rendelt a sors. Szüleim hozzá akarnak adni az egyik koreai nemeshez, ugyanis a Meglepetés törvényének az ajándéka vagyok.

Hogy mi is ez a Meglepetés törvénye? Egy egyszerű, mégis béna dolog.

Ha az ember ezt kéri a másiktól, oda kell neki  adja  azt, amiről még nem tud hogy az otthonában van. Apámmal is egy hasonló történt, ugyanis a fiú édesapja megmentette egy ütközet során. Erre a férfi, mivel nem akart nagy dolgot kérni, kijelentette, hogy azt, amiről még nem tud az otthonában. Így jöttem a képbe én, ugyanis akkor volt anyám velem terhes. 

Bárcsak akkor apám nem egyezett volna bele ebbe a jutalmazásba...

-Yun Hee.-nyit be édesanyám az ajtón.- Készen vagy?

-Teljesen készen vagyok.- könyökölök a szépítkező asztalon.- Nem akarok ahhoz a dagadt hájpacnihoz hozzámenni!- puffogok.

-Tudod, hogy nem tehetsz ellene semmit.- fogja meg óvatosan  vállamat.- Olyan szép vagy ebben a hanbokban. - mosolyog.- Rajtam is ez volt az esküvőnk napján. 

Nem hinné az ember, hogy koreai származású vagyok. Pedig kijelenthetem, hogy részben az vagyok. Édesanyám német nemesi származású, édesapám koreai főnemes. Az ő házasságuk is kényszerből lett, viszont az első látásra egymásba szerettek. Mind a ketten fiatalok voltak, míg édesapám 18, addig anyám 16. Ezzel a házassággal mindkét fél célja a szövetségkötés volt. Egyikük sem volt kalandvágyó, szemük előtt tartották szüleik akaratát.

Sajnos ezt nem örököltem tőlük. Imádtam a kalandokat, a harcokat és a hajózást. Amikor kicsi voltam, édesapámmal sokszor kihajóztunk és elmentünk a legközelebbi kikötőbe. Ilyenkor mindig egy újabb dolgot tanulhattam meg a hajózásról vagy a tengeri lényekről . Sokszor mesélt legendákat és mitológiákat, melyeknek egy részét átírta. Imádtam őket, de az egyik, mely a sok történet közül a legkiemelkedőbb, az kezdett el foglalkoztatni. 

-Nyugalom.- simogatja meg a hátamat, mire visszatérek az emlékeimből. - Ha az égiek úgy akarják, megfogják változtatni.

-Örülnék, ha megtörténne.- forgatom meg a szemem, majd lassan felegyenesedve a székről, elindultam, kezembe az illatos virágcsokrommal. Édesanyám gyorsan beült a padok közé, mielőtt még felcsendülne a nászinduló. A csukott ajtó előtt megálltam, és próbáltam nyugtatni magam. 

-Gyönyörű vagy.- lép mellém mosolyogva apám.- Olyan vagy, mint anyád a Nagy Napján.- tartja ki a kezét, mire óvatosan belekarolok. 

-Köszönöm szépen.-biccentek. Idegesen kifújom a levegőt, majd a kinyíló ajtóra pillantok. Hatalmas fény árad ki a teremből és az orgona felcsendülésekor a násznép egy emberként fordult hátra. 

A sok szempár hatására éreztem, hogy egy kicsit remegek, hiszen nem voltam hozzászokva, hogy ennyi ember engem bámul. Végignézve a tömegen viszont megpillantottam olyat is, aki csak előre nézett. Egyszer sem mozgatta a fejét, végig az oltárt nézte. Magasságával és  különös kinézetével teljesen kilógott onnan. Rongyos ruhát viselt, barna tépázott haja hanyagul félig fel volt kötve.Arca viszont olyan sármmal ragyogott, hogy az összes lány a bugyiját ledobta volna érte. Barna szemeiben pajkosság és furfangosság csillogot.  Mire feleszméltem már a vőlegény mellett álltam. Róla nem lehetett ezeket a jelzőket mondani. Teljesen az ellentéte volt annak a férfinak. Alacsony termetű, dagadt és ezek mellett még ragyás is volt.  Az ő szemeiben csak a pénz jeleit fedeztem fel, mert a fiút csak a hozomány érdekelte. 

Édes Istenem, most segíts meg...

-Azért gyűltünk ma itt össze...- törte meg a síri csendet rekedtes hangján a házasságkötő.-...hogy szemtanúi legyünk két fiatal szerelmének megpecsételésén. 

Talán a nászéjszakán megszökhetek...Kizárt, túl sok őr van vele.

Vagy eltehetem láb alól... Nem, az nem jó...

Gondolkodásomat egy monoton halk hang zavarta meg

Nilliri rarara nilliriya nillirimambo
Nilliri rarara nilliriya nillirimambo
Nilliri rarara nilliriya nillirimambo

Olyan különös volt, egyenesen vonzott a dallam.

-Dong Mu, nyilatkozzál az Istenek színe előtt, akarod-e a jelenlevő Yun Hee-t feleségül venni?- kérdezi az öreg férfi, mire vastag csülkeivel megfogja a kezemet. Zsíros, izzadt kezétől, teljesen kiráz a hideg.

-Persze, hogy akarom.-válaszol, hangjába egy kis megvetéssel.

- Yun Hee, nyilatkozzál az  Istenek színe előtt, akarsz-e a jelenlevő Dong Mu-hoz feleségül menni?

-Akarok.- hajtom le megadóan a fejem.

-Ha bárki tud olyan okot, ami miatt ez a két ember nem kötheti össze életét, az most szóljon, vagy hallgasson örökre.-visszhangzik ez a mondat a fülembe.

A mondat elhangzása után az ajtók, mintha ezt várták volna, hangos nyikorgásal kinyíltak.

Nilliri rarara nilliriya nillirimambo
Nilliri rarara nilliriya nillirimambo
Nilliri rarara nilliriya nillirimambo

Egy férfi állt az ajtóban, hasonló ruhákban, mint az, amelyik a padok között ült. Folyamatosan ezt a dallamot dúdolta vigyorogva, és lassan odalépdelt az oltár elé.

-Nekem lenne.- mosolyog, majd hátulról elkapva, a halántékomnak rak egy pisztolyt. Az őrök már ugrottak volna, de a fiú ravaszabb volt. Felhúzta fegyverét és óvatosan hátrálni kezdett.- Senki nem tesz semmi meggondolatlant, vagy különben a lány vére fog szétfolyni a templom kövén.- hangja határozott, olyan, mintha bármelyik perce meg merné tenni, tétovázás nélkül.  

Közben a többi fiú is köré állt, mindegyiknél valamilyen fegyver. Egyiknél kés,  másiknál pisztoly  vagy egy egyszerű szablya. Összesen 6-ot számoltam, már amennyire volt rá lehetőségem. 

Könnyekkel küzködtem, de nem akartam gyengének látszódni. Próbáltam szabadulni az erős szorításból, viszont ennek észrevételekor még erősebben szorította a fegyvert a halántékomhoz.

A dagadt kissé sokkott kapva dadogta el  a katonáinak, hogy mentsenek meg engem. Az őrök elindultak felénk, de a 6 fiú hajszál pontosan célzott. Leginkább olyan helyre céloztak, amelyek nem okoztak halálos sérülést. Gondolok itt a lábakra vagy a kezekre. 

Míg a 6 fiú feltartotta az őröket, addig engem kivonszolt az ajtón kívülre. Megpróbált a legmesszebb elmenni, majd leengedte a fegyvert a fejemről. Szabadulni akarta, de egy ütést érezve, a hideg kövön kötöttem ki, eszméletlenül.