Sziasztok, itt az új rész! Remélem tetszeni fog!❤ Jó olvasást!

- Szóval, ha jól értem - próbált összegezni Florian - szellemként tudsz ugrálni oda, ahova csak akarsz. - Bizonyára nagyon furcsán nézhettem rá, mert zavartan megkérdezte: - Ez a lényege az odagondolásnak, nem?
- Tulajdonképpen igen - feleltem, bár ennyire azért nem egyszerű, de sebaj. Nem volt kedvem tovább magyarázni az erőm működését, mert ennél jobban akkor sem érthette volna meg, ha még húsz percig papolok neki róla. Leszármazott ide vagy oda, akkor is csak egy ember. Nehéz olyasvalakinek magyarázni a varázslatról, aki nem él együtt vele.
- Te aztán hihetetlen egy lány vagy - mosolygott hitetlenül, miközben egy vékony botocskával megpiszkálta a rögtönzött tábortűzünket.
- Miért? - értetlenkedtem.
- Elképesztő képességeid vannak és te arra használod őket, hogy a nővérednek segíts? - bámulta a lángokat.
- Hát persze - feleltem. - Ő a királynő és az egyetlen testvérem.
- És soha nem zavart, hogy feletted áll? - nézett rám a szeme sarkából.
- Dehogy. Szeretem a nővéremet.
- És sosem akartál királynő lenni - fordult felém teljesen, így az oldalra fordított farönk ~ amit az imént cipeltünk a tűz mellé, hogy ne kelljen a földön ülnünk ~ kissé megingott alattunk.
- Nem - feleltem határozottan.
- Pedig azt hittem, minden kislány erre vágyik - gondolkodott hangosan.
- Én nem vagyok már kislány...
- Tudod, hogy nem így értettem - mosolygott kedvesen.
- Igen, tudom - bólintottam, ezután én kezdtem a tüzet bámulni. - Túl nagy felelősséggel járna. Talán ezért nem akartam soha királynő lenni. De amúgyis csak aranysárkányból lehet uralkodó.
- Hű, de túlbonyolítjátok ti ezt az egészet - túrt idegesen a hajába. Szegény fiúnak túl sok lehetett ez a rengeteg új információ.
- Ne haragudj, hogy ilyenekkel traktállak - mosolyogtam rá.
- Semmi gond, hát én kérdeztem - legyintett. - Lehet egy más irányú kérdésem?
- Igen - bár fogalmam sem volt, mit jelent a más irányú. Meg is bántam, hogy igent mondtam.
- Neked Soralen kicsodád?
- A nővérem kérte meg rá, hogy edzen engem...
- Nem úgy értem - nevetett fel Florian. - Ő a pasid?
Nem igazán tudom megmondani miért, de felforrt az agyvizem.
- Dehogyis! Mikor leordítottam a fejét, te hova figyeltél? Még barátok sem vagyunk, maximum tanár és tanítvány, de még csak nem is tanultam tőle semmit - hadartam idegesen.
- Hé, hé, bocsánat - kapta el a kezeimet, amiket eddig az orra előtt lóbáltam gesztikulálás címszó alatt. - Csak érdekelt, hogy mit reagálsz.
- Miért? - morogtam még mindig idegesen.
- Mert tudni akartam, mit érzel iránta - nézett mélyen a szemembe. Már nem mosolygott, ebből tudtam, hogy komolyan érdekli.
- Hát... Mostmár tudod, hogy gyűlölöm őt - feleltem mogorván.
- Erről nem vagyok meggyőződve...
- Pedig így van - majd nyomatékosításként közelebb hajoltam hozzá. Florian azonban ahelyett, hogy hátra hőkölt volna, közelebb húzódott hozzám, amivel sikerült meglepnie.
- És irántam mit érzel? - tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és a jobb kezével a fülem mögé simított egy hajtincset.
Asszem sokkot kaptam. Florian nagyon helyes srác volt, de alig fél napja ismertem, mégis mit kellett volna válaszolnom? Bár ha tudtam volna, mit akarok mondani, akkor sem tudtam volna megszólalni. Az agyam úgymond lefagyott. A saját nevemet se tudtam volna megmondani. Bár eddig nem történt velem ilyen, de ha jól sejtem erre mondják, hogy totál zavarba jöttem. A keze az arcomon pihent, így biztosra vettem, hogy ha nem is látja a félhomályban, de érezni érzi, hogy felforrósodik az arcom, ugyanis biztos, hogy elvörösödtem. Tudtam, hogy mondanom kéne valamit, de az agyam cserben hagyott. Csak bámultam a srác szemébe, fogalmam sincs meddig...
- Khm! - hallottam bal felől. Soralen visszatért bevásárló körútjáról. Arcán szemrehányás, szemében lesajnálás, kezében pedig három hengerbe csomagolható hálózsák, három szintén kicsire összecsukható sátor volt, továbbá némi kolbász, szalonna és kenyér, hogy legyen vacsoránk is.
Florian letette a karját, én pedig hátrébb húzódtam és próbáltam magamhoz térni.
Ezután nem is emlékeztem túl sokra. Mind fizikailag, mind mentálisan megterhelő volt ez a nap. Miután egész vacsora alatt kattogtak az agyamban a fogaskerekek, úgy döntöttem korán lefekszem, hátha csak túl fáradt vagyok a logikus gondolkodáshoz. Mégis egészen addig, míg elaludtam azon járt az eszem: lehetséges lenne, hogy belezúgtam Florian-be?

Soralen szemszöge:

Gyakran elgondolkodom azon, hogy vajon Sierának van-e valamilyen halláskárosodása. Ezernyi célzást küldtem felé, sőt ki is mondtam, hogy ne bízzon Florian-ben, erre mikor visszaérek, mit látok? Békésen enyelegnek a romantikus félhomályban. Ennek a lánynak nincsenek ösztönei!?
Vártam egy kicsit, hátha Siera észbe kap, de mikor a fiú megérintette az arcát, már nem láttam rá esélyt. Mikor én megérintettem az arcát, megfenyegetett, hogy ne tegyem többet, különben eltöri a kezem. De Florian keze épségben pihent Siera arcán.
Megköszörültem a torkomat, mire a párocska szétrebbent.
- Mi csak... - motyogta Siera, de nem voltam kiváncsi a magyarázkodására.
- Segítene valaki? - intettem a fejemmel a kezem felé. Gyorsan felugrottak, hogy segítsenek, majd mindenki felállította a saját sátrát. Mindezt néma csöndben. Én végig a hercegnőt figyeltem. Zavartnak tűnt. Nem szokott így viselkedni. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy nem kellett volna egyedül hagynom.
A tábortűznél pirítottunk szalonnát és azt ettük kenyérrel, bár ahogy elnéztem, Siera nem evett túl sokat. Nem sokára el is köszönt tőlünk és elment aludni.
- Úgy tűnik, ketten maradtunk - jópofizott Florian.
- Ne színészkedj, nincs közönséged - céloztam arra, hogy Siera már rég nem hall minket.
- Ezt most magadnak mondtad? - fordult felém továbbra is ártatlan tekintettel. - Tudom, hogy féltékeny vagy rám, amiért engem kedvel és nem téged, de ez nem az én hibám...
- Féltékeny? - ráncoltam a szemöldökömet értetlenül. - Azt hiszed, ez a bajom veled?
- Haver, ne próbálj becsapni, elég jó emberismerő vagyok - mosolygott lazán.
- De sárkány ismeretből megbuktál - vontam fel lenézően a szemöldököm.
- Valóban? - ment bele a játékba. - Akkor miért nem kedvelsz, ha nem azért, mert neked is bejön Siera?
- Vázolom a helyzetet - fordultam felé felső testtel, kapva az alkalmon. - Hány éves lenne most a nagyapád? - kérdeztem, Florian pedig próbált fejben utánaszámolni.
- Nyolcvanhat... Vagy nyolcvanhét? - gondolkodott el. - Nem, nyolcvanhat, igen, biztosan ennyi - felelte végül.
- Nagyszerű. És említette esetleg, hány éves volt az anyukája, mikor megszületett? - faggattam tovább.
- Ez most beugratós kérdés? - kérdőn néztem rá. - Az anyukája nulla évesen született meg, mint mindenki más - mosolygott sunyin. Idegesen felsóhajtottam, és összeszedtem minden lelki erőmet, hogy ne vágjam fejbe.
- Mármint hány éves volt az anyja, mikor megszülte a fiát, vagyis a nagyapádat? - erőltettem magamra higgadtságot.
- Fiatalon, de nem tudom, hány évesen - vont vállat. - Miért te tudod a sajátod?
Nem akartam belemenni az erőm magyarázásába, ezért inkább figyelmen kívül hagytam a visszakérdezést.
- Akkor egy kis fejszámolás: 86 meg a fiatal mennyinek is számít, mindegy, biztos kevesebb 30-nál, ugye?
- Max 25. Miért? - fogalma sem volt, mit fogok ebből kihozni.
- Nem baj, számoljunk csak harmiccal. Kerekítsük fölfelé, az is csak 120. Ezután jön a nagyapád anyjának az anyja, aki ugye a sárkány felmenőd volt. A nők egy-két nagyon ritka kivételtől eltekintve húsz és ötven éves koruk közt szülnek, akkoriban még kevesebb, max. negyven évesen már volt gyereke annak, akinek egyáltalán lett utóda. Ez így is csak 160, pedig rászámoltam. Még így is kéne 55 év, hogy kijöjjön a 115...
- Oké, mi a fenére akarsz kilyukadni? - veszett el a fejszámolásomban.
- A névtábla varázslatot, amit a találkozásunknál használtál egy csúnya adatlopási ügy miatt betiltották, pontosan 115 éve.
- Na és? - értetlenkedett tovább.
- Az utolsó tisztavérű sárkány felmenőd még tervbe se volt, még talán az anyja sem, nemhogy ismerhesse a varázslatot, ugyanis a betiltás után már a gyerekeknek sem tanították meg.
- Erről én nem tehetek - vont vállat. - Nem tudom, honnan tudta, de továbbadta. Talán ő is töri sárkány volt és visszament az időben megnézni.
- Mennyit mesélt Siera az erőmről?
- Nem te voltál a fő téma - mosolygott gúnyosan.
- Akkor ne próbálj kioktatni arról, mire képes a fajom és mire nem - vágtam hozzá. - A történelemsárkányok csak azt látják, ami le van írva a sárkány történelem könyvekbe. Én is csak a történelmi hátterét ismerem, hogy miért tiltották be és mit csinált, magát a varázslatot nem tudtam, csak felismertem, amikor használtad.
- És ez mégis mit bizonyít? - forgatta a szemét. - Hogy az üknagyanyám törvényt szegett?
- Nem. Azt, hogy a családod nem tudott a törvény betiltásáról. Ez azt jelenti, hogy az egész sztorid sántít - nem reagált, ebből tudtam, hogy megfogtam. - Ha egy történelemsárkánynak próbálsz hazudni, nézz utána a számoknak - közöltem, majd a szalvétát, amiről már megettem a kenyeremet, bedobtam a tűzbe.
- Valóban jól tudsz fejben számolni - bólogatott. - A kérdés még mindig az, hogy mit bizonyít ez az egész? Azon kívül, hogy nem ismerem a családom teljes múltját...?
- Van sejtésem, hogy mit csinálsz, de nem fogom az orrodra kötni, mennyire jöttem rá - álltam fel. - De akármit is tervezel, rá fogok jönni és le foglak leplezni - majd elindultam a sátram felé, mert nem számítottam további beszélgetésre.
- Csak vigyázz - szólt utánam. Visszafordultam, ő pedig hidegen rám mosolygott. - Nehogy már túl késő legyen...