Sziasztok! Elkezdődött az új könyv! Egyenlőre három résszel, hetente újakkal. Csütörtök lesz a résznap!
Továbbá volt egy nyereményjáték, amit Kentaura nyert meg és a szoros második helyezett AnyOneGirl3102 úgy gondoltam szintén megérdemli a jutalmat, ami egy saját tervezésű karakter lett ebben a sztoriban! Az első Anima, a második Scartia. Mindkét karakter felbukkan még a cselekmény beindulása előtt. A későbbiekben még csatlakozik egy ilyen típusú karakter, szintén segítségért cserébe készült, de őt majd akkor konferálom, mikor már aktuális lesz. Köszönöm a figyelmet és jó olvasást! 😘

Palotaudvar, hátsó kert, terasz. A korláton ültem, a virágokat bámultam és azon gondolkodtam, miért nem létezik fekete virág. Ha lenne, az lenne a kedvencem és még a hajamba is hajlandó lennék beletűzni. Menne a szememhez. Meg a lelkemhez... Ja, az nincs. Akkor csak a szememhez.
Sosem voltam egy vidám ember. Nem szeretem a virágokat, csak a tulipánt, meg a kaktuszt. Az előbbit, mert nincs szaga, az utóbbit, mert szúr és... Ja igen, a rózsát is szeretem, de csak akkor, ha nem piros, mert az a szerelem virága, és a szerelem... Szintén nem tartozik a kedvenc témáim közé. Na de miért is ülök a terasz korlátján? Hiszen mindenki, aki a palotában él, Helia királynő szolgálatában áll és hűségének jutalmaként a kegyeit élvezi. Van elég bársonyos kanapé, arany fonallal díszített dívány, hogy azon üljek, sőt ha már kert, a hintaágy is megfelelő lenne... Csakhogy én teszek ezekre a puccos dolgokra. Nem hordok selyem ruhát, nem ülök kihúzott háttal, mint a palota népe. Nem tartozom ide. Tehát azt csinálok, amit akarok... Talán könnyebb lenne, ha tudnám, mit akarok.
- Kisasszony - lépett mellém egy ötvenes éveiben járó asszony.
- Igen? - fordultam felé semlegesen.
- Nem fog elkésni az iskolából? - felsóhajtottam. Mikor Helia királynő visszatért a Birodalomba, első dolga volt felépíteni egy iskolát. Stréber! Csak a rajz órákat szeretem. Ott azt csinálok, amit szeretek.
A sárkányok 12 évesen kezdik az iskolát, hogy nagykorúak, vagyis 16 évesek legyenek, mire levizsgáznak. Plusz van még egy év, ahol emberként kell helytállnunk. Nekem ez lenne jövőre, de kösz, inkább kihagyom.
Leszálltam a korlátról, majd a szobámba indultam. A folyosón kis híján elütött egy sárga fény.
- Tessi? - perdültem ki az útjából.
- Szia, Siera, viszlát, Siera! - mondta a kutya méretű történelem sárkány és már el is tűnt a folyosó végén. Igazi alak... Ezt sem csípem. Fénysebességgel repülni a palotában balesetveszélyes. Meg kéne bűntetni gyorshajtásért, vagy hogy mondják az emberek... És mellesleg miért néz ki úgy egy sárkány a valódi alakjában, mint egy Földi kutya szárnyakkal!?
A szobám, mint minden másom: sötét. Jó, nem minden, de már alakul. Fekete ágy, asztal és szék. És a kedvencem a sötétítő függöny! Minek nekem más? Nyugalom és sötétség. Az íróasztalom az ajtóval szemben volt. Mellette balra a fekete baldachinos ágy, ami még kedvezőbb az én vidám és színes életem körülményeihez, hiszen ha valaki szét meri húzni a függönyt, akkor a nap nem rögtön a szemembe világít. Jobbra található a gardróbom és Yzera. Hasonlít az én nevemhez, így belegondolva. Mármint a kiejtése: ,,Izera", az én nevem pedig ,,Zira". Hogy én mennyire utáltam, mikor elsőben minden tanár ,,Sziera"-nak hívott, mert nem tudták, hogy kell kiejteni! Na mindegy!
Az asztal előtti forgószéken volt az oldal táskám, az asztalon egy lyukas doboz. Odamentem és kinyitottam a tárolót, majd kivettem belőle a benne csücsülő békát. Gloria rendszeresen megkérdezi, hogy vagyok képes brekegés mellett aludni, de néha el kell viselnem.
Bevágtam a mozgó salátát Yzera terráriumába, majd rutin szerűen megsimítottam az én kis kedvencemet. Ja, Yzera egy kígyó. Pontosabban Morelia piton. És a nevét nem rólam kapta, hanem az egyik osztálytársamról, a testsárkány Yzera-ról. Nem, nem jó értelemben, hanem mert az a lány is egy kígyó.
Az ágyam mellett, a szekrényen volt a tolltartóm, amit néha használni is szoktam, a tankönyvekkel ellentétben, így azt még el kellett raknom, majd felkaptam a táskámat és elindultam suliba. Szerencsére nincs messze, nem kell az utazással túl sokat szenvednem. Csak fél perc repülve. Jó, egy sárkánynak minden közel van.
Utálok iskolába járni. Csak az okosak és a népszerűek szeretik... Vagyis a stréberek, meg a taplók. És én egyiknek sem tartom magam.
Alig pár perccel becsengő előtt érkeztem. Mint mindig. Az iskolában szigorúan emberi alakban kell megjelenni, és elméletben titokban kéne tartani, hogy ki milyen sárkány. Nem tudom miért, meg aztán a szabályok arra valók, hogy megszegjük őket, szóval... Szinte senki nem tartja be őket...
Kivettem pár füzetemet a szekrényemből és már húztam is be a terembe. Mivel az iskola sem nagy, a terem is kicsi. Két sor, két oszlopnyi pad, mind a két oszlopban két dupla asztal van összetolva, így 16 diák fér el, bár csak 10 sárkány jár az osztályba. Az enyémben legalábbis ennyien vannak.
- Siera, hát megjöttél - hallottam egy jól ismert nyávogást a bal oldalról. Felhúztam a fejemre a kapucnimat és a helyemre siettem. - Mi van, Siera, már nem is állsz velünk szóba? - jött a folytatás.
Tévedés kisanyám, csak veled nem állok szóba - gondoltam magamban.
- Hagyd a francba, Yzy- hallottam egy sokkal kevésbé idegesítő hangot. A nyafogó hangú csaj, nem nehéz kitalálni, Yzera Yvette Handel. Barna haj, kék szem, rosszalló tekintet és akkora pofa, hogy alig fér be az ajtón! A fiú Narael. Narael Stephensen. Fekete hajú és barna szemű. Egyesek szerint bunkó, szerintem tudja, hol van mások helye. Egyesek szerint csendes, szerintem tudja, mikor kell megszólalni. Fekete ruhákat hord, mint én, arrogáns, mint én és pont olyan szar izlése van, mint nekem. Mert igen, mondjuk, hogy egy egészen ici-picit kedvelem a srácot. Az egyetlen srácot, aki szerelmes Yzerába. Jó, talán ez is azok közé a dolgok közé sorolható, amik miatt utálom Yzerát... Vagy inkább ez az I a pont alatt... Hogy együtt járnak. És már három hónapja. Nem érdekel, ha Narael nem velem jár, mert a szerelem egy baromság, de akkor olyan lánnyal járjon, aki tényleg megérdemli őt!
Szerencsére Yzera nem tudja, hogy érzek valamit Narael iránt. Akkor soha nem tudnám magamról levakarni.
- Ugyan, miért hagyjam abba? Őt sem zavarja, ugye, Mumus? - ez a gúnynevem. Minden nyominak kell gúnynév, nem?
Azt sem tudom, ki vagy mi az a Mumus... Vagy egyáltalán miért pont ezt a nevet kaptam... Persze nem fogom megmondani annak a nagypofájú csitrinek, hogy dunsztom sincs, miről beszél. Még csak az kéne... Már azért is piszkálna.
- Látod, Narael, a hallgatás beleegyezés! - hallottam, hogy gúnyosan mosolyog.
- Yzera, mit mondtál, mit vettél a hétvégén? - ez az egyetlen dolog, amivel el lehet terelni a liba figyelmét. A vásárlás! A világ legfeleslegesebb emberi tevékenysége. Még szerencse, hogy engem nem kényszerítenek ilyen baromságokra.
Amúgy az idióta, aki sikeresen levakarta rólam Yzerát, Narael legjobb barátja, a senkiházi Soralen Fai. Menőzik, meg jár a pofája, de igazából senkit nem érdekel. Történelem sárkányhoz képest meglepően sötétszőke, már majdnem barna a haja. Mert nekik többnyire világos szőke hajuk szokott lenni, szóval... Szóval még köztük is egy senkiházi. Ráadásul azt hiszi, mindent megtehet. Milyen kár, hogy igazából az ötös töridogán kívül semmire nem képes. De legalább a béna és idétlen kérdéseivel el tudja vonni Yzera figyelmét.
Két lány sétált be a terembe. Lone és Scar. Vagyis Lone Inferna és Scartia Lopten. Az osztály eszei. Órán - hogy ne vonják el egymás figyelmét, Lone hátul ül, bal oldalt a sarokban, Scar pedig mellettem. Lone egy átlagos, barna hajú, szemüveges, tipikus nyomi arcú csaj. Yzera gyakran Alone-nak hívja, mert ha nem Scarral van, akkor egyedül bambul vagy olvas.
Scar haja skarlát vörös és a derekáig ér. Tengerkék szeme nyugalmat áraszt. Igazából egy érdekes egyéniség. És ő az egyetlen személy, akivel beszélő viszonyban vagyok az osztályomból. És szintén az egyedüli, akiről nem tudom, milyen sárkány. A haja miatt lehetne vérsárkány, ékszersárkány vagy ilyen szarságok, de konkrétan senkinek nem mondta el, ezért senki nem tud biztosat.
Határozott személyiség, aki könnyedén lepattintja magáról Yzerát és gyakran kiáll másokért is, többek közt értem.
- Megint piszkált, Antiszoc? - hajolt be elém, hogy lássa az arcom a kapucnitól.
- Dehogy - morogtam szarkasztikusan. - Ma egy szót sem szólt. Sőt, hozott nekem süteményt, hogy kiengeszteljen az eddigiekért!
Scar elhúzta a száját.
- Ne foglalkozz vele.
- Nem szoktam - mind a ketten tudtuk, hogy ez nem igaz. Érzékenyebb vagyok, mint látszik. Ezt ő is tudja és én is. De kimondani egyikünk sem fogja.
Mikor megérkezett az osztály maradék része becsengettek. Nem, róluk nem fogok beszélni, mert egy pillanatig nem érdekelnek. Úgy vagyok vele, hogy minél kevesebbet foglalkozom velük, annál kevesebbet foglalkoznak ők velem, nem úgy, mint Yzera.
Matematikával kezdtünk, amiből csak az egyenes arányosságot ismerem: a tanár jelenléte egyenesen arányos az alvással. Már azzal, hogy én alszom. Szóval halálos nyugalommal átaludtam az első órát, utána jött egy szintén roppant izgalmasnak ígérkező sárkány-történelem. Ezen csak azért nem akartam aludni, mert dolgozatot írtunk előző órán. Na nem mintha az eredmény érdekelt volna annyira, de ha a tanár nem önmagára figyel, mert ugye a mi jegyeinket mondja el, akkor sajnos észreveszi, ha valaki tesz rá. Hármast kaptam, hozom a formám. Se túl jó, se túl rossz. Addig próbálok láthatatlan lenni, amíg megtehetem. A túl jó vagyok, ha túl rossz, rögtön kipécéznek a tanárok is.
Ahogy így elmerültem a gondolataimban, valami szokatlan dolog történt. A szemem sarkából ugyanis mozgást érzékeltem. Csakhogy a bal oldalamon nem ül senki...