Bocsánat, nyaraltam, ezért késett a rész, de most itt van, egy csomó érdekességgel! Remélem tetszeni fog, jó olvasást!❤

A folyosón egy számomra már jól ismert személy jött velünk szembe. Anyám tanítványa, Helia tűzsárkánya, Fowel. A fiúnak már vagy 8 éve van bejárása a palotába, mióta anyám a szárnyai alá vette és 6 éve ide is költözött, mikor az anyja meghalt. Rengeteget változott, mióta megismertem. Egy flegma, tiszteletlen, koszos kis utcagyerekként érkezett, mára katona vált belőle. Nemrég töltötte be huszadik életévét. Fekete haját többnyire hátra fésülte, katonai egyenruhát viselt most is, mint általában. Sárga szemeibe az idők során bölcsesség vegyült. Mivel nagyon ritkán hagyta el a palotát, napbarnított bőre kissé fakóvá vált. Alázatos lett, szorgalmas és bátor. Elemsárkányként automatikusan a Királyi Testőrség tagjává vált, de mostanság igazából az anyám személyi testőre, a nővérem kifejezett kérésére, ám jelenleg, a bál miatt kapuőri szolgálatba helyezték. Gondolom Coner tábornok tájékoztatta a kialakult helyzetről, mikor a királynő elhagyta a palotát, ezért indult el a keresésünkre.
- Miben segítsek? - lépett elém bátran, de az arcán egy leheletnyi félelem azért látszódott. Azt érezhette, amit én. Mióta az anyja meghalt, tulajdonképpen mi voltunk a családja, mintha csak a bátyám lett volna. Ő is aggódott a nővérünkért. Ez érthető volt, de... Ha ő is eljön velem, anyám összeomlik. Ki maradna itt tartani benne a lelket?
- Vigyázz a családomra, amíg nem vagyok itt! - Nos... Elég régen kaptam tőle ilyen lesújtó pillantást.
- Miben segítsek? - tette fel újra a kérdést, ezúttal hangsúlyozva a segítsek szót.
- Nekik nagyobb szükségük van rád!
- Ezt te sem gondolod komolyan - vonta fel a szemöldökét higgadtan.
Jobban belegondolva, igaza volt. Lehet, hogy lelki támasznak sem utolsó, de én nagyobb hasznát vehetném az erejének és a harci tudásának. És ha ő így akar segíteni, a jóslat szerint nem akadályozhatom meg benne. Kezd idegesíteni ez a jóslat...
- Jól van, gyere! - egyeztem bele. Még ha nem is veszem hasznát, akkor is jobb társaság, mint a Senkiházi Soralen Fai.
Immáron öten - az anyám, Aiden, Soralen, Fowel és én - tértünk vissza a bálterembe. Az aggódó tömeg azonnal letámadott minket. Kérdezősködtek, mi lesz most, hová tart a királynő. Teljes volt a pánik.
Ekkor Aiden színre lépett. Teljes nyugalommal a hangjában lecsitította az aggódó tömeget. Elmondta nekik, hogy mire készülök és hogy már segítségem is van, nincs mitől félni, épségben hazahozzuk a királynőt. Eközben én és a két fiú hátra vonultunk az asztalokhoz néhány szendvicsért és palackozott ásványvízért. Előbbiből hatot, utóbbiból hármat raktam a hátizsákba - amitől olyan nehéz lett, hogy majd leszakadt a vállam. Fowel kérdés nélkül elvette tőlem, nekem pedig eszembe sem jutott tiltakozni.
- Allen! - Soralen unokatestvére, a rókavörös hajú Anima fúrta át magát a tömegen, majd érkezett meg a köreinkbe. - Én is jövök!
- Nem - vágta rá Soralen gondolkodás nélkül.
- A szüleid is beleegyeztek! - dacoskodott a lány.
- Én nem a szüleim vagyok - emlékeztette rá a fiú. Szemei most szürkének hatottak, ettől a tekintete fagyossá és ellentmondást nem tűrővé vált, pont mint az apjáé szokott lenni, ha valami baj üti fel a fejét a Birodalomban.
- Veletek fogok menni! Én is segíteni akarok! - erőszakoskodott Anima. Mivel Soralennél a kérése süket fülekre talált, tekintete rám siklott. - Hercegnő, kérlek, engedd meg, hogy veletek tartsak! - Soralen hitetlenkedve nézett mostohahúgára, majd segítségkérőn fordult felém. Ám az itélethozatal egy kissé eltolódott, ugyanis ekkor érkezett meg társaságunkba Scartia.
- Siera, ha megengeded, veletek tartanék - mondta határozottan. - Nagy hasznát veheted az erőmnek, ha bajba kerülnél - tette hozzá.
- Igen! Az enyémnek is! - vágta rá Anima. A fejem kezdett szétrobbanni a folyamatos hangzavartól, amit a tömeg okozott, és kifejezetten zavart, hogy még két személlyel nőtt a csapatom.
- Nem jöhetsz velünk! - kontrázott Soralen a húga megjegyzésére.
- Elég! - mordultam fel. -
Ki segíteni akar, fog
Segítségét fogadd el
Velük együtt a csapatod
Háborút, vagy békét nyer! - ismételtem el hangosan a jóslatom sorait. - Scar, Anima, ha tényleg jönni akartok, gyertek!
Ezzel a vitát lezártam.
- Siera - lépett mellém Fowel. Aggódva nézett körbe, majd egészen halkan folytatta. - Magunkkal kéne vinnünk az Augmenter-t - jegyezte meg. Az ötlet jó volt. Sedena erőnövelő medálja életmentő lehet, a nővéremen már segített régen, nekünk is a hasznunkra lehet...
- Igazad van - helyeseltem. - Aiden az ágya mellett tartja...
- Elmegyek érte - indult el Fowel.
- Tutira nem fogja megtalálni - húztam a számat gúnyosan. - A zoknija párját sem szokta tudni, hol van! És nem is mondtam...
- Segítek neki - vágta rá Anima, majd meg sem várva, hogy befejezzem, elindult Fowel után.
- De hogyan!? - értetlenkedett Soralen. - Most jár először a kastélyban, honnan a fenéből tudná, hol van egyáltalán Aiden ágya!?
- Hol tartja egészen pontosan? - kérdezte türelmesen Scar.
- Az ágy jobb oldalán lévő éjjeliszekrény legalsó fiókjában - mondtam el végre a lényeget. Scar higgadtan indult a másik kettő után, akik éppen a lépcsőn siettek felfelé. Ha ezt így folytatják, nagyon-nagyon hosszú lesz ez az út.
Alig fél perce tűntek el a lépcső tetején, mikor a bálterem ajtaja kivágódott. Hatalmas kétszárnyas ajtó volt, nem csoda hogy mindenki odakapta a fejét, mikor mindkét fele a falnak csapódott. Coner tábornok okozta a hangzavart. Emberi alakban, de kiengedett szárnyakkal állt az ajtóban. Ijedt volt és látszott rajta, hogy egész idáig repült, ahogy csak bírt.
- A királynő az emberek világába tart! - én már tudtam, hogy ez mit jelent. Régen, mikor Carol megsebezte apámat, majd később, mikor Helia távollétében apám elájult, és Helia, mint jogos örököse nem volt a Birodalomban, az összes kapu és minden átjáró lezárult. Ez egyfajta védelmi rendszer. És ha a nővérem öntudatlanul elhagyja a Sárkány Birodalmat, a rendszer biztosan elindul.
- Anima! Stopp - mormolta maga elé Soralen, mintha valami üzenetbe fogott volna bele, de biztos voltam benne, hogy a lány innen nem hallja meg, amit mondani akar neki. Egy pillanatra elbambulhattam, mert hallottam, ahogy Soralen tapsol egyet, de magát a mozdulatot nem láttam. Az üzenet küldésének rituáléja lehetett... - Indulás. Most - kérdéses, hogy ez nekem szólt-e vagy még az üzenet része volt, de gyanítom az előbbi, mert ezután megragadta a karomat és villámgyorsan kirepült a bálterem ajtaján. Olyan gyorsan repült, hogy én csak lobogtam utána, mint egy szürke zászló. A távolban megláttam a nővérem alakját. Nagyon közel volt a határhoz, alig két lépésre, amit még zombi tempóban is rizikósan kevés idő megtenni.
- Húzd össze a szárnyad! - kiabáltam Soralennek, hogy meghallja a menetszéltől.
- Megőrültél!? - kiáltott vissza.
- Csak csináld! - mindketten a testünkhöz szorítottuk a szárnyainkat, így a meglévő lendületünkkel olyanok lettünk, mint két szupergyors rakéta.
Hajszál híja volt. Épphogy sikerült. Pontosan ugyanakkor zúgtunk át a határon, mikor a nővérem utolsó testrésze - a jobb lába - is elhagyta a Birodalom területét.
Az örömujjongásunk azonban elmaradt, ugyanis zseniális tervemből hiányzott egy aprócska dolog: a kézifék. Így aztán jó rakétákhoz méltóan, teljes sebességgel, fejjel előre becsapódtunk a földbe és elsötétült körülöttünk a világ.

Fowel szemszöge:

Kissé sértőnek találtam Jasiera feltételezését, hogy egyedül nem boldogulok és szükségem van két kislány segítségére, hogy megtaláljak egy nyakláncot. De mit vártam, Ő senkiben sem bízik, miért pont bennem bízna, nemdebár!? Hiszen csak gyerekkorunk óta ismerjük egymást... Na jó, lehet pont ezért ismer ennyire. És szó ami szó, tényleg nem lesz meg az a nyaklánc, ha a sötétvörös hajú okoska oda nem lép a fiókhoz és ki nem veszi belőle gondolkodás nélkül a medált.
- Legközelebb hallgasd végig a parancsot és csak utána teljesítsd, katona - gúnyolódott. Kelletlenül elhúztam a számat és inkább nem szóltam semmit. Éppen indultunk volna vissza. Szemben, az ajtó mellett állt a másik lány, a róka hajú. És... Nem hittem volna el, ha nem a saját szememmel látom, hogy egy cetli termett a kezében.
- Anima, a királynő elhagyja a birodalmat. Keressetek egy kaput, vagy bent ragadtok! Soralen - olvasta fel a papír tartalmát.
- A trónteremben van egy kapu - jutott eszembe hirtelen.
Mindhárman oda rohantunk és szerencsénkre nem akadtunk össze senkivel, hogy feltarthasson minket. A trónterem a folyosó végén volt, közelebb mint a bálterem. Ez volt a szerencsénk. Mentem már át ezen a kapun és hála az égnek, most sem tartott tovább. Kijutottunk időben. Az öreg fűzfa alatt álltunk, ahova ez a kapu mindig is vezetett. De akadt egy kis probléma.
- És most? - kérdezte Anima. Na igen, ez volt a probléma. Ahány kapu, annyi helyre vezetnek. A határátkelő más tészta. A Birodalom földrajzi helye nagyjából (mert ugye térkép nincs róla, így pontosan nem tudom) Kanada déli részén, a Sziklás-hegység lábánál található, egy része átnyúlik az Egyesült Államokban, de csupán egy határ átjáró van, ami oda vezet. Bár az a leggyakrabban használt, és Siera csak azon kelt át eddig, mégsem biztos, hogy most is azt használták. A többi kapu pedig bizonyos helyekre vezet szerte Amerikában (kivéve a Tér kapu, ami a palota előtti mezőn áll. Az bárhonnan elérhető, de csak a történelemsárkányok irányíthatják. Ez hosszú sztori, ne menjünk bele). Ez a kapu nem messze New York Citytől tett ki bennünket az emberek világába, de még a legközelebbi kapu is többszáz kilóméterre van innét, a határ még többre. És mivel nem tudjuk, melyiken mentek át Sieráék (már ha átjutottak egyáltalán), és ötletem sem volt, hogy léphetnénk velük kapcsolatba...
- Passz - válaszoltam tanácstalanul.