Itt a kövi rész! Jó olvasást!😘

Fowel szemszöge:

- Ez meg mi a jó élet volt!? - fakadt ki Scar, miután Jasiera eltűnt.
- Az asztrál teste - próbáltam lenyugtatni. - Ez a képessége, ez normális.
- Normális!? Mégis milyen sárkány ő!? - értetlenkedett Scar, továbbra is teljesen kiakadva.
- Ez... Bonyolult... - gyorsan elhadartam nekik a kémsárkányos dolgot, amitől Scar végre kissé megnyugodott.
- Tehát az, de nem az? - kérdezte összevont szemöldökkel. - Ennek nem sok értelme van...
- Jó, ez most nem lényeges - szólt közbe Ana. - Mennyi az idő? - nézett körbe, kinél van karóra, de nem lett okosabb, ugyanis egyikőnknél sem volt.
- A közelben kell lennie templomnak, mert hallottam, mikor harangoztak - mondta Scar.
- És? Imádkozzunk a válaszért, vagy mi? - vontam össze a szemöldökömet.
- Nem, te hülye - nevetett fel Ana. - Azon van óra!
Ennek határozottan több értelme volt, ezért keresni kezdtük. Nem volt nehéz a kertesházak felett kiszúrni a templom tornyot, de túl messze volt, hogy lássuk rajta az órát, így elindultunk az irányába. Elég sokan néztek minket hülyének. Nem csoda, hisz úgy néztünk ki, mint akik a Sár-ünnepi bálról érkeztek. Elsősorban a lányok, mert rajtam egyenruha volt, nem nagyestélyi. Én lekaptam magamról a kabátomat, azalatt egy fekete póló volt, így már csak a nadrágom volt terepszínű. Mint egy átlagos fiatal srác. Egy MENŐ srác!
- Siera nem rakott el magának ruhát, véletlenül? - kapta le a vállamról a hátizsákot Scar.
Talált is egy fekete ujjatlan pólót és két farmert: egy rövidet, meg egy térdig érőt.
- Nadrág kettő van, de póló csak egy - dobta át Scar a rövidebb nadrágot Animának.
- Sebaj! - nyúlt a hátizsák oldalzsebébe Ana, ahonnan kilógott egy bicska. Először megijedtem, hogy leszúrja magát vele, de csak a ruhájába vágott bele és tönkre is tette a fehér estélyit és két részre vágta: pántos pólóra és szoknyára. A szoknya rész alá felhúzta a nadrágot, majd az előbbit egyszerűen letépte magáról. A hajából kivette a csattot és - mint egy teljes alakos sárkány, mikor vizes lesz - megrázta a fejét, majd az ötágú fésűvel, vagyis a kezével kicsit megigazította. Ő kész.
- Hát én nem tudok így átöltözni - panaszolta Scar, aki a nadrágját már felvette a ruhája alá.
- Miért nem vágod te is le? - kérdezte Anima, aki éppen a ruha fűzőjét kötötte át a háta mögött. Oda sem nézett, mint aki már ezerszer csinált ilyet.
- Mert cipzáros - mutatott a ruhája hátára. A cipzár a fenekétől indult és a ruha tetejéig ért, ha azt elvágja, a ruhának annyi.
- Akkor húzd felfelé - lépett mellé Ana.
Megoldották: Scar lefelé mászott ki a ruhából és a szoknya alatt elbújva felvette Jasiera felsőjét, majd kibújt alóla és immáron ő is normálisan nézett ki. Befonta a haját és a táskában levő hajgumival összefogta. Na, így már teljesen átlagosak voltunk. A báliruhákat, illetve azoknak maradványait egyszerűen kikukáztuk. Jó, szépek, meg drágák, de nem cipelhettük magunkkal!
Nemsokára egy térre értünk. Egy főtér szerűség lehetett, de sok nem látszódott belőle, mert olyan tömeg volt, mint... Igazából sehol nem láttam még ekkora tömeget.
- Mi a fene van itt? - kérdezte Ana döbbenten.
- Szerintem valami ünnepség - tippeltem.
- Hát persze! - jött rá Scar. - Ma van a nyári napforduló!
- Na és? - ráncolta a szemöldökét Ana.
- Az emberek minden apróságból képesek ünnepet csinálni, hogy szórakozhassanak egy jót - mutatott az egyik stand felé, ahol furcsa kis lampionokat lehetett kapni. Nem volt rajtuk zsineg, vagy akasztó, legalábbis én nem láttam...
- Ezeket hogy akasztják fel? - kérdeztem. Scar kedvesen elmosolyodott.
- Sehogy. Gyertyát gyújtanak benne, ettől felrepül a levegőbe.
- Micsoda környezetszennyezés - rázta a fejét Ana.
- Igen. Egyre kevesebb helyen is csinálják, de itt még divat - magyarázta Scar.
- Veszünk egyet? - vigyorodtam el. Nagyon kíváncsi voltam, hogy repül az az izé...
- Naná! - egyezett bele Ana.
- Hé, te az előbb még ellenezted! - próbálta meggátolni a felesleges pézkidobást Scartia. De mivel túlerőben voltunk és nem mellesleg nálam volt a pénz, végül vettünk egyet.
A tér tele volt standokkal, amit csak akkor lehetett észre venni, ha ,,sodródunk az árral" és csatlakozunk a sokasághoz, mert különben a tömeg mindent eltakar. Ahányszor nekiütődtem valakinek, mindig az jutott eszembe, hogy ez a város nem is nagy! Mi lenne velünk New York központjában!?
Ajándékos standok, enni- és innivalót árulók, célbadobós játékok, amiket persze szintén ki kellett próbálnunk, mert ilyenek nincsenek a Sárkány Birodalomban. Voltak, akik fafaragásokat árultak, voltak párnák, babák, kézműves ilyen... agyagedények vagy mifene és voltak...
- Órák! - szúrta ki Ana. Igen, elfelejtettük megnézni, mennyi az idő, és a tömegből nem láttuk rendesen az óra tornyot.
- Keressünk egyet, amelyik működik! - tanácsolta Scar. Érdekelne, hogy ezt csak mellékesen mondta, vagy tényleg ennyire hülyének néz bennünket...
- Fél nyolc - mondta Ana, aki sikeresen talált egy régi kakukkos órát, ami úgy tűnt, jól jár.
- Kb. fél órája lehetünk úton - kezdtem fejben számolni. Ez soha nem ígér jót, még szerencse, hogy félbe lettem szakítva.
- Számoljunk többet, mondjuk háromnegyed órát, hogy biztosan embermentes helyen legyünk, mire Siera visszajön - tanácsolta Scar. - Mondjuk háromnegyed kilenckor keressünk valami esővédett helyet éjszakára.
Gyerekként sokszor aludtam a csillagos ég alatt, de mostanában már nem vonzott ez az egész. Már vagy nyolc éve nem jellemzően vágytam a földön alvásra.
A szökőkút közelében nem igazán volt semmi, így az emberek sem mentek oda. Itt ültünk le vacsorázni. Pontosabban megenni azt a pár szendvicset, ami maximum az éhenhalástól ment meg egy hetven kilós felnőtt férfit és két éhes kamaszlányt.
Miután az összes szendvics elfogyott, azon tanakodtunk, hogy vajon mi legyen a vacsora, hamár a szendvics nem vált be. Ekkor vettem észre egy ismerős arcot a tömegben. Egy fiatal nő három nehéz szatyorral a karján próbált átvergődni az emberseregen. Terhes volt és már amennyire én meg tudom ítélni, valahol a hetedik hónapban járhatott, mert jól kivehető volt, hogy a hasa nem a sok hamburger következménye, hanem gyereket vár. Fekete haja egyszerű fonatban omlott a hátára és pont úgy volt felöltözve, mint aki csak leugrott a piacra. Szerencsétlenségére a tömeg nagyobbnak bizonyult, mint a hely, ahol ő kényelmesen elférne a szatyraival és a pocakjával. Valaki véletlenül kiszakította az egyik szatyrot, és annak tartalma a földre hullott. Néhány darabja egyenesen az én lábam elé. Azonnal felpattantam, hogy segítsek neki.
- Jaj, köszönöm szépen, nagyon kedves - vette át tőlem a dolgokat és igyekezett elosztani őket a másik két szatyrába. Nem is nézett a szemembe.
- Szívesen, Mint néni - kerestem a tekintetét, de a megszólításra azonnal felkapta a fejét. Kemény négy évvel volt nálam idősebb, és rettentően idegesítette, ha lenénizik, pont ezért szoktam így viccelődni vele, ha meglátogatja a királynőt és a fivérét.
- Fowel! Mit keresel te itt - örült meg nekem.
- Van egy kis... helyzet otthon - próbáltam ködösíteni. Egy barátom emlegette mindig, hogy terhes nőt soha ne hozz ki a sodrából, mert neked kell levezetned a szülést. Tehát érthető okokból nem állt szándékomban ráijeszteni.
- Üdv - lépett mellém Scar és kezet nyújtott Mintnek. - Scarlett Lopten. Ő pedig Ana Fai - mutatott az említettre.
- Klementine Hopkins - mondta, miután nagy nehezen szabaddá tette a jobb kezét.
- A háremem - sütöttem el a poént, amit Mint értékelt, a másik kettő már kevésbé. Anima sértetten csapott a karomra, Scar pedig magyarázott valamit a nők jogairól, de nem igazán figyeltem oda rá. - Jól van, jól van, csak vicc volt!
- Hol fogtok aludni? - váltott témát Mint, mielőtt a két lány mind szóban, mint tettben laposra ver engem.
Gyorsan csend lett. Ha elmegyünk Minthez, el kell mondanunk neki, mi történt a legjobb barátnőjével, ami biztosan fel fogja zaklatni. Márpedig az nem volt kérdés, hogy fel fogja ajánlani, hogy aludjunk nála és mivel nem tudtunk semmit kitalálni, és nem mondtuk, hogy van hol aludnunk, ez meg is történt. És a kényelmünk érdekében egyikőnk sem akart igazán tiltakozni.
Így tehát miután eltulajdonítottam a szatyrait, elindultunk a háza felé.

Ééés persze nem sikerült megúsznom. Töviről hegyire el kellett mesélnem, miért vagyunk itt, hogyan indult útjára a mentő csapatunk, és végül hogyan szakadtunk el egymástól. Azonban Mint fele annyira sem akadt ki, mint számítottam rá.
- Szegény Aiden - sóhajtotta szomorúan. - Holnap reggel megyek és segítek neki - mondta tényszerűen.
- Először is, lezárult a határ. Nem tudsz átmenni. Másodszor - böktem a hasa felé - van neked elég dolgod itt is. Inkább írj neki levelet.
Be kellett látnia, hogy igazam van. De nem örült, hogy ennyire nem tehet semmit. Persze, ki örült volna annak, ha a legjobb barátját megmérgezik és elrabolják, eközben a testvére szenved és még csak nem is segíthet neki!?