Fowel szemszöge:

Miután közöltem, fogalmam sincs mit kéne tennünk, a két lány kicsapta a hisztit.
- Akkor most mit fogunk csinálni? - kezdett pánikba esni a rókavörös hajú lány.
- Épp most mondtam. Passz! - ismételtem magamat unottan.
- Remek! - háborodott fel a sötétvörös hajú okoska. Túl sok a vörös és nem tudom a nevüket! Az okoska haja olyan, mint egy sötétpiros alma, ő a továbbiakban Alma, a rókavörösé, meg... Maradjunk az ehető témakörnél, legyen Répa.
Szóval Alma teljes felháborodással folytatta mondandóját:
- Te passzolsz, te kiskorú vagy - bökött előbb rám, majd Répára. - Akkor most nekem kéne mondanom valamit?
- Mondjuk - bólintottam helyeslően. Nem kellett volna.
- Ez most komoly!? - csattant fel Alma. - Én most járok először az emberek világában, honnan tudjam, merre kéne menni!?
- Ne hisztizz már - forgatta a szemét Répa. - Én is csak egyszer jártam kint, mégsem estem kétségbe. A bátyám mindent elintéz!
- Soralen? - nézett rá kérdőn Alma. - Mit tehetne ő?
- Többre képes, mint hiszed - erősködött Répa.
- Ezt jó tudni - bólintottam elismerően. - Bár én azt sem tudom, kiről van szó.
Felháborodva oktattak ki, hogy ő Coner fia, aki szintén velünk jött volna és valószínűleg most Sierával van.
- Tehát... - gondolkodtam el. - Ha ő a bátyád, akkor te Coner lánya vagy?
Répa elhúzta a száját.
- A nagybátyám, de ők neveltek fel - kaptam a rövid választ. Nem teljesen értettem, de inkább nem faggatóztam.
- Szóval... Mit tegyünk? - tértem vissza az előző témához.
- Valahogyan meg kéne tudnunk, hol van Allen és Siera - válaszolta Alma, ezúttal sokkal higgadtabban.
- Várjuk meg, amíg szól - vontam vállat.
- Szól? - néztek rám kérdőn.
- Van egy ilyen képessége - lusta voltam elmagyarázni. - Majd rájöttök, ha megtörténik!
- És... Akkor csak várjunk? - kérdezte bizonytalanul Répa.
- Töltsük hasznosan az időnket - vetettem fel. - Mi lenne, ha mindenki mondana magáról pár szót, hogy legalább a neveteket tudjam. Már amennyiben nem akarjátok, hogy Almának és Répának hívjalak titeket az egész utunk során... - én, meg a nagy szám!
- Répa! Tudod, ki a répa! Ez réz szín!
- Az én hajam pedig skarlátvörös! - Nem akartam magam alatt vágni a fát, de... van különbség? - Láttál te már almát életedben!?
Ezt még ragozták egy darabig, mire végre sikerült egy időben levegőt venniük és félbe tudtam szakítani őket.
- Na, ezért akarnám tudni, kik is vagytok! - zártam le a veszekedést. Szerencsére megértették, amit mondani akartam, így leültünk a fűbe, ott a fa alatt és nekiálltunk ismerkedőset játszani.
- A nevem Anima, emberként Ana Fai - kezdte Répa. - nem sokára 15 leszek.
- És milyen sárkány vagy? - beletenyereltem valami kényes témába... Répa lesütötte a szemét.
- Én... Egy selejt vagyok - válaszolta, miközben jobb kezével a hajában lévő fehér tincset kezdte csavargatni.
- Ezt meg hogy érted? - értetlenkedtem.
- Elfajzott - értelmezte Alma.
- Továbbra sem értem - húztam el a számat kínosan.
- Egyszerre többfajta sárkány - magyarázta az okoska. - Gondolom a szülei vére nem keveredett jól össze benne és a DNS-e kissé... Összegubancolódott. Így mindkettejük erejéből kapott valamit, ami hasznos és valamit, ami hátrányos. Jól mondom? - Répa bólintott.
- Anyukám, Ezarea, éjsárkány volt. Apukám, Luen pedig állatsárkány, pontosabban rókasárkány - motyogta maga elé. - A buktatóm az volt... - kezdte, de pont akkor nézett rám, mikor kigúvadt szemekkel bámultam rá a ,,buktató" szó jelentésén gondolkodva. - A buktató az elfajzottság magyarázata. Az ok, amiért nem olvadt össze a két erő.
- Á, világos - bólogattam jelezve, hogy folytassa.
- Szóval a buktatóm az, hogy az anyukámnak nem volt emberi alakja - gyorsan átpörgettem az agyam értelmező szótárán, hogy ez mit is jelent, aztán leesett, hogy sok éjsárkány állatalakban képes csak emberek közé menni. - És az ő alakja is pont róka volt.
- Állj... Ezt nem értem - döbbentem meg. - Ennek nem pont megkönnyítenie kellene az összeolvadást?
- Néha a legegyszerűbb dolgok kavarnak be a legjobban - vont vállat Répa. Lefordítom: ő sem tudta.
- És milyen erőd van? - kérdeztem lelkesen.
- Nos, két földi alakom van - vakarta meg az orra hegyét. - Ez - suhintott végig a báli ruháján, ami valószínűleg, mint mindannyiunk ünnepi öltözete, csupa mocsok lett, mikor leültünk a földre, de nem érdekes. - És egy róka alak. Meg persze a félsárkány alakom.
- Teljesen nem tudsz átváltozni? - kérdezte Alma.
Anima a fejét rázta.
- Csak az Éjsárkányok Éjszakáin - utálom a teljes alakot. Szárnyas agarakká változni nem túl praktikus. Ó, milyen jókat szoktunk ezen bosszankodni Jasierával!
- Na jó, te jössz - böktem Alma felé, mielőtt elterelődnének a gondolataim.
- A nevem Scartia, emberként Scarlett Lopten, de csak Scar - nem mertem rákérdezni, miért visel olyan becenevet, aminek a jelentése az, hogy sebhely. - 16 éves vagyok és vérsárkány.
Furcsának találtam, hogy ezt ilyen egyszerűen elmondta nekünk. A vérsárkányok többnyire szégyenlősek a képességeik terén. De nem bántam, legalább nem kellett faggatni.
Mindketten rám néztek, ebből könnyen kitalálhattam, hogy én következem.
- Fowel. Nincs emberi nevem, nem tudom a vezetéknevem, 20 éves vagyok és tűzsárkány - hadartam el.
- Nincs földi neved? - akadt ki Scar.
- De az kell, hogy emberként is élhessünk, nem? - kérdezte Ana.
- De igen, vagy hogy gondoltad, milyen néven veszel magadnak bérletet? Fowel NemTudom?
- Akkor adjatok nekem egy nevet! - vontam vállat.
- De attól még nem kerülsz be a nyilvántartásba - ráncolta a szemöldökét Alma.
- Akkor jegyet veszek, nem bérletet és nem fogok bűncselekményt elkövetni - forgattam a szemem.
- De... Argh - morogta idegesen Scar. - És ha megállítana minket a rendőr, elkéri az igazolványunkat...
- Neked sincs igazolványod!
- De nevem van!
- Nincs összefüggés!
- Dehogy nincs! - kontrázta. - Én mondhatom, hogy otthon hagytam!
- Miért én nem?
- ,,Bocsánat, uram, nincs nálam az igazolványom, ezért nem tudom a nevemet" - figurázott ki.
- Kitalálunk egy nevet!
- À nos ancêtres, figyelsz te rám egyáltalán!?
- Phil Dunno - szólt közbe Anima, mire meglepettségünkben abbahagytuk a veszekedést. - Fowel hasonlít a Phil-re, a nem tudomból, vagyis az angol don't know-ból pedig lett a...
Na itt kezdtünk el úgy nevetni, hogy már azt sem tudtuk volna megmondani, melyik bolygón vagyunk, nem hogy mi a nevünk.

Siera szemszöge:

- Hahó - valaki a vállamat lökdöste. - Ébresztő...
Úgy éreztem magam, mint egy Flyball labda egy kétórás meccs után: zsongott a fejem, mindenem fájt és forgott velem a világ. Fájdalmasan felnyögtem, majd lassan kinyitottam a szemem. Soralen mellettem térdelt és előtte lebegett a kezelőpult, amivel engem készült meggyógyítani.
- Dragon guerison - mondta, mire egészen kitisztult előttem a kép és fokozatosan múlt el a fájdalmam.
- Hol vagyunk? - ültem fel kábán.
- A határban - mutatott a Birodalom felé. A határ elmosódott, furcsa sárgás fényben ragyogott és alig lehetett átlátni rajta. Láttam már ilyen állapotban. Nyolc éve, mikor utoljára a Földön jártam. Igyekeztem elnyomni magamban a feltörő rossz emlékeket. Akkor sem önszántamból rekedtem kint, ahogy most sem, de ezúttal, még ha csak Soralen volt is velem, legalább nem voltam egyedül.
- Mi van a többiekkel? - kezdtem felocsúdni.
- Üzentem Animának, de nem tudom, sikerült-e kijutniuk - rázta a fejét tanácstalanul. Csupa homok volt a haja, gondolom az enyém is. Jó hosszan csúsztunk végig a földúton. Még jó, hogy nem fúródtunk mélyebbre, még megfulladtunk volna. A földbe falladás elég nevetséges halál...
- És a nővérem? - forogtam körbe.
- Felszívódott. Nem tudom, meddig voltunk eszméletlenek, de nem juthatott messzire - vont vállat. Egyetértőn bólintottam és reménykedtem, hogy Helia nem kerül bajba még öt percig.
- Na jó - majd törökülésbe raktam a lábaimat. - Mindjárt vissza jövök - Soralen döbbenten ráncolta a szemöldökét, de én csak becsuktam a szemem és odagondoltam magam Fowel mellé. A fiú Scartia és Anima társaságában szundikált egy fűzfa árnyékában.
- Szórakozol velem? - háborodtam fel, mire mind a hárman úgy pattantak fel, mint én, mikor a tanár a nevemen szólít, hogy felébresszen az óra közepén.
- Siera! Jól vagy? - kérdezte Fowel aggódva.
- Igen, miért ne lennék jól?
- És Allen is jól van? - kérdezte Anima. Scar csak ijedten nézte a hologramomat, de nem szólt egy szót sem.
- Persze, hogy jól! Sárkányok vagyunk! Mi bajunk lenne!?
- Nem tudjuk - rázta a fejét Fowel. - De már öt órája várjuk, hogy jelentkezz...