Itt az új rész! Jó olvasást!😘

Siera szemszöge:

Immáron Florian Anderson társaságában folytattuk utunkat. A srác teljesen fel volt pörögve. Nagyon örült, hogy találkozhat valódi sárkányokkal, és feldobtuk az életét a ténnyel, hogy a nagyapja nem őrült volt, hanem negyedvérű sárkány.
- Tehát ha a negyedvérűek az első generációs leszármazottak, akkor én harmadik generációs sárkány vagyok!? - értelmezte az előbb tőlem elhangzott információt.
- Pontosan - feleltem. A szemem sarkából a hátul kullogó Soralenre néztem. Esze ágában sem volt beszállni a beszélgetésbe, inkább duzzogott, mint egy kisgyerek. Nem akartam foglalkozni vele, inkább azon filóztam, hogy mit akarhat a jóslatom. Mégis miben segíthetne egy leszármazott? Ráadásul egy harmadvérű, aki a leggyengébb varázslatokat leszámítva már csak egy ember! De jóslat még nem tévedett...
- És miért keresitek azt a barlangot? - zökkentett ki a gondolkodásból Florian.
- Ezt... Bonyolult lenne elmagyaráznom, főleg mert te alig tudsz valamit a sárkányokról... Majd ha odaérünk, meglátod - megelégedett a válaszommal.
- Ugye nem fogjuk magunkkal vinni? - háborodott fel mögöttünk Sora.
- Még nem tudom, de ez úgyis az én döntésem, ne törődj vele! - mordultam rá. Egyáltalán nem tetszett a viselkedése. Tényleg ennyire rasszista lenne? Vagy valami konkrét baja van az emberekkel? Pedig ez a szegény srác csak segíteni akar, és ha tényleg elvisz minket ahhoz a barlanghoz, akkor a hasznunkra is válik!
- Milyen messze van a barlang? - érdeklődtem.
- Nem nagyon tudom, mert pont előtte van egy építkezés egy elég nagy területen és azt muszáj lesz megkerülnünk...
- De jó - sóhajtotta Soralen.
- Semmi gond - nyugtattam Floriant, aki kellemetlenül kezdte érezni magát a másik fiú szarkasztikus megnyilvánulásai miatt. - Köszönjük a segítséged.
Elég hosszú volt az út. Hatalmas ez a város! Még annál is nagyobb, mint amire emlékeztem. És minél közelebb értünk az aktuális úticélunkhoz, annál biztosabb voltam benne, hogy ez nem lehet az a barlang, aminél én jártam évekkel ezelőtt. Először is, mert egyszer buszra szálltunk (mondjuk jegy nélkül, de az más kérdés) és kiskoromban féltem az ilyenektől, főleg, hogy akkor egyedül voltam. Teljesen biztos, hogy gyalog mentem. Majd mikor egy kissé erdősebb, dombosabb részhez értünk, az ösztönöm azt súgta, hogy erre még soha nem jártam. Ez az érzés akkor sem enyhült, mikor megláttam az építkezést, amit meg kellett kerülnünk, hogy a barlanghoz jussunk. És mikor odaértünk, egy teljesen más barlang tárult a szemem elé, mint amire emlékeztem.
- Nem - sóhajtottam. - Ez nem az a barlang...
- Mondtam, hogy ne bízzunk benne - vágta rá Soralen, aki a következő pillanatban egy tőlem származó lesújtó pillantás boldog tulajdonosa lett.
- Ez is valami. Legalább már tudjuk, hogy melyik nem az! Így is több hasznát vettük Florian-nek, mint neked! - vágtam hozzá durván.
- Nyugi - tette a vállamra a kezét Florian. - Tudok még két barlangot a környéken.
A dombról le lehetett látni a városra, Florian pedig pontosan tudta, mi merre található és abba az irányba mutatott, ahol a következő úticélunk, vagyis a jelenleg hozzánk közelebbi barlang található. De valami nem hagyott nyugodni ezekkel a barlangokkal kapcsolatban. A mögöttem lévő barlang irányába néztem. Egy ázsiai turista csoport fényképezett éppen egy emlékmű szerűséget a barlang bejáratánál. Bentről szaladgáló gyerekek kiabálása visszhangzott kifelé. Mindenhol volt valaki. Ez volt a furcsa.
- Van olyan barlang a környéken, amiről nem tudnak a turisták? - kérdeztem hirtelen.
- Miért?
- Mert nem emlékszem rá, hogy lett volna bárki is a barlangnál, mikor ott jártam. Lehetséges, hogy nem ismerik a helyet? Van ilyen barlang?
Florian elgondolkodott.
- Van egy olyan kellemetlen érzésem, hogy ha nem ismerik a helyet, én sem ismerem... Hacsak...
- Hacsak mi? - faggattam.
- Kelet felé is van egy domb, ahol régen volt egy kőfejtő. Végig a falon vannak kisebb-nagyobb bemélyedések, lehet, hogy egy lentről megközelíthető járatot, vagy bemélyedést hittél barlangnak, mikor gyerekként itt jártál...
- Nem mondtuk, hogy gyerek volt, mikor itt járt - hozta fel Soralen.
- Lássuk csak - fonta össze a karját maga előtt Florian. - Nem lehettek idősebbek nálam. Olyan régen járt itt, hogy nem emlékszik rá... Ha csak négy évet számolok is vissza, akkor is gyerekek voltunk, szóval nem látom át a problémádat - vigyorgott rá. A két fiú túl közel állt egymáshoz és Soralen szemében olyan gyilkos ösztönt láttam villogni, amit inkább nem akartam látni szabadon világítva. Ugyanis bármire célzott a jóslat azzal, hogy Florian segíthet, kétlem, hogy holtan bármi hasznát venném a fiúnak.
- Mi lenne, ha az energiátokat inkább a kőfejtő keresésére fordítanátok? - léptem közéjük, mielőtt elharapóztak volna az indulatok. Soralen morgó hangot adott ki, amit csak a tisztavérű sárkányok tudnak. Sárkánymorgás, máshoz nem tudom hasonlítani...
- Ha megint feleslegesen fogok gyalogolni emiatt a korcs miatt, nem állok jót magamért - mondta végül Sora, majd megfordult és elindult lefelé a lejtőn.
- Nem vagyok én kutya! - kérte ki magának a korcs jelzőt Florian.
- Nem hozzád beszéltem - kiáltott vissza Soralen, hátra sem fordulva.
- Nem értem mi van vele - sóhajtottam fáradtan. - Eddig nem volt ilyen.
Florian felvont szemöldökkel nézett rám, mintha tudnom kéne, miért viselkedik így. Majd mikor rájött, hogy fogalmam sincs, sóhajtott és vállat vont.
- Csak zavarja, hogy már két fiú van a csapatban - valami azt súgta, hogy nem ez az igazság, de annyira nem érdekelt Soralen lelki állapota, hogy tovább foglalkozzam az üggyel.
Mint kiderült, a kőfejtő közelebb lett volna a városhatárhoz, mint az a barlang, ahol az imént jártunk, csak éppen az ellenkező irányba, tehát a visszautunk kétszer olyan hosszúnak ígérkezett. Ráadásul a lejtő alján buszra szálltunk és sikeresen dugóba keveredtünk. Ez volt a rossz döntés. Még jó, hogy maradt nálunk szendvics, amit megehettünk a buszon, mert volt valami karambol és nem túlzok, legalább három óráig tartott, mire le tudtunk szállni. Még gyalog is fele idő alatt odaértünk volna, de a sofőr nem nyitotta ki az ajtót, csak a megállóban.
Végül három megállóval korábban szálltunk le, mint kellett volna. És el is tévedtünk, mert ugye csak Florian ismeri Minneapolist, Soralen pedig miért is hallgatott volna rá, de ebbe ne menjünk bele, csak felbosszantanám magam. A lényeg, hogy átgyalogoltuk a fél várost, mire eljutottunk a kőfejtőig, és még a barlangot nem is találtuk meg! Kőfejtő címszó alatt azért ne egy bazinagy hegy kis részét képzeljétek el, mármint régen bizonyára az volt, de mára millió autóút épült, ugyebár és a valaha grandiózus hegyből napjainkra csak egy kis dombocska maradt, amit lassan sétálva is egy óra alatt meg lehet kerülni.
- Kezd sötétedni - jegyezte meg Soralen, akire nagyon pipa voltam. Egész nap úgy viselkedett, mint egy akaratos kisgyerek.
- És hála neked, még mindig Minneapolisban vagyunk! - korholltam.
- A lényeg, hogy ideértünk - tette a vállamra a kezét Florian. Csodáltam, hogy Soralen idegesítő viselkedése ellenére is ilyen nyugodt tudott maradni. Ha engem szapult volna egész úton, biztosan péppé verem, de Florian csak csendben tűrte és nem foglalkozott vele.
- Erre! - kiáltottam fel, mikor kis idő elteltével megláttam egy ismerős szakaszt. Szemből nézve a domb jobb oldalán futott egy ösvény. Egy normális ember nem indult volna el arra, mert ki is volt rakva a zsákutcát jelző és a behajtani tilos, kivéve célforgalom tábla. Az ösvényt jobb oldalon egy drótkerítés szegélyezte.
- Hű, de bátor kislány lehettél, ha ide be mertél menni? - lepődött meg Florian.
- Mi van, beijedtél? - mordult rá Sora.
- Nem, de gyerekként nem mertem volna egyedül bemenni oda - mutatott az ösvény felé Florian.
- Innen látszik, hogy nem vagy sárkány - Florian arca megrándult, mint aki elgondolkodott a péppé verés lehetőségén, de végül csak sóhajtott egyet és elindult az ösvény irányába.
- Ha lehet, inkább fogd be a szád, mert ma jóval több hasznát vettem neki, mint neked - szóltam rá Soralenre úgy, hogy csak ő hallja.
- Valami gáz van ezzel a sráccal. Ne bízz meg benne - közölte tényszerűen Soralen.
- Igazad van, teljesen megbízhatatlan. Hiszen el pazarolta az egész napját, hogy segítsen nekünk megtalálni egy barlangot, pedig fogalma sincs, miért keressük - forgattam a szemem.
- Pontosan!
- Nem volt kivehető a szarkazmus? - ripakodtam rá. - Szállj le a srácról! A jóslatom szerint a segítségünkre lesz, tehát én megbízok benne. Jelen állás szerint jobban bízok benne, mint benned, mert veled ellentétben rajta ki tudok igazodni - majd otthagyva Soralent elindultam az ösvényen Florian után.
Elhaladtunk két hatalmas vaskapu mellett, majd az út véget ért, a drótkerítés bekanyarodott az ösvényre, így elzárta az utat.
- És most átmászunk? - kérdezte Florian.
- Vagy alaposabban körülnézünk - szólt a hátunk mögül Soralen, aki pont amellett a bemélyedés mellett állt, amire emlékeztem, csak az idő múlásával némi futónövény-függöny hatására kevésbé lett észrevehető. Még jó, hogy Soralen figyelt, de majd akkor fogom megköszönni neki, ha újra képes lesz normálisan viselkedni.
- Akkor megyünk? - kérdeztem.
- Nem - vágta rá Soralen. - Vak sötét van!
- És?
- Meg akarom vizsgálni, mielőtt átmegyünk rajta, de ahhoz fény kell...
- Átmegyünk? - pislogott értetlenül Florian. - Lemaradtam valamiről?
- Igen, észosztásnak hívják - ütötte le a magas labdát Soralen.
- Jó! - szóltam közbe. - Ha Sora vizsgálódni akar, hát menjen vissza a szupermarketbe, ami mellett az előbb elsétáltunk, vegyen magának elemlámpát és vegyen nekünk egy sátrat meg hálózsákokat! És csak szólok, ha szándékosan nem veszel semmit Floriannek, akkor megkapja a tiedet...
- Szó sem lehet róla, hogy itt hagyjalak egyedül egy idegennel... - kezdte a Szent beszédet, de elegem lett.
- NEM szorulok a védelmedre - kiabáltam rá. - Ne tegyél úgy, mintha nem tudnám megvédeni magam, de ha így is lenne, a te segítségeddel aztán pont nem mennék semmire! Nem vagy te senki, csak egy francos kis történelemsárkány és teszek rá, hogy ki az apád! Nem vagyunk barátok, nem vagy a testőröm, még csak a szolgám sem vagy! Csakis azért vagy itt, amiért Florian is, mert az idióta jóslatom szerint a hasznodat veszem. Ehhez mérten viselkedj a jelenlegi helyzetednek megfelelően: teljesítsd a felettesed parancsát!
Soha eddigi életemben nem használtam még ki a rangomat, ami szerint az aranysárkány leszármazottja vagyok, tehát rangban eléggé magas helyen állok. De most nagyon jól esett végre helyre raknom a Senkiházi Soralen Fai-t. Csak a reakciója nem az volt, amire számítottam. Mélyen a szemembe nézett, majd alázatosan meghajolt és elindult visszafelé az úton.
- És most? - kérdezte Florian.
- Mennyi az idő?
- Öt perc múlva kilenc - felelte. Repül az idő. Tudtam, hogy ma már nem érünk Minthez. Beszélnem kellett a többiekkel.
- Akkor keress tűzifát, kérlek, nekem még el kell intéznem valamit.