Hali! Itt a csütörtök, itt az új rész! Jó olvasást!❤

- Ez a leghosszabb jóslat, amit valaha hallottam - nézett rám nagyon komolyan gondolva, amit mond. - És nem sok jóval kecsegtet....
- Megbírkózom vele - mondtam határozottan.
- Biztos vagy benne? - igazából nem voltam benne biztos, de úgyis hallanom kell, vagy nem? Csak bólintottam, mire Morelia felsóhajtott és belekezdett a jóslatba. A szemei most kékesebbek lettek, a csillagok pedig mozogni kezdtek benne, mint a többi éjsárkánynak, mikor jósolnak.

Halálért könyörgő lelkek
Egész sora száll tova,
Cserébe az idő vérét
Lemossa az út pora.
Az időhurok átkát majd
A bizalom váltja fel
Kétszer négy sárkány összesen
Egy országot felemel.

Sárga lánggal porrá éghet
Az egész Birodalom
Egy dolog van, mi segíthet,
Mitől fél, a Hatalom!
Csak annak higgy, ki mindent lát
Ő felnyitja majd szemed,
Ő támogat a végsőkig,
ne rettegj, ne hátrálj meg!

Ki segíteni akar, fog,
Segítségét fogadd el,
Velük együtt a csapatod
Háborút vagy békét nyer.
Akkor is, ha az ösztönöd
Cserben hagy vagy nem felel,
Több lelket is megmenthetsz, míg
A tiéd megnyugvást lel.

- Őszintén... Rosszabbra számítottam - vontam vállat megkönnyebbülve. Háborút és békét is nyerek, lelkeket mentek meg és a jóslat is azt mondja, hogy ne féljek, mert lesz, aki támogat. Ahogy végig gondoltam a sorokat, és elértem a közép tájékig, görcsbe rándult a gyomrom. - Ó, nem... - annak idején a nővérem részletesen elmesélte a Carollal vívott utolsó csatáját. A sebesült hatalomsárkány idézett egy jóslatból, amit nem egészen legálisan tudott meg:

Sárga lánggal porrá éghet
Az egész Birodalom
Egy dolog van, mi segíthet
Mitől fél, a Hatalom

- A szemét! - szaladt ki a számon. - Lenyúlta a jóslatom! - inkább erre próbáltam koncentrálni, mintsem arra, hogy Carol óta továbbra sem született egyetlen hatalomsárkány sem, tehát ő az egyetlen, aki, bár csak úgy többé-kevésbé, de él. Hogy hogy az ördögbe tudna nekünk segíteni a börtönből, azt nem tudom, arról nem is beszélve, hogyha tudna sem akarna a mi oldalunkon harcolni...
- Ki nyúlta le a jóslatodat? - értetlenkedett Morelia.
- A nagy-nagynéném. Carol - forgattam a szemem. Elég kellemetlen belegondolni, hogy mivel a nagyanyám testvére, tulajdonképpen rokonok vagyunk.
- A hatalomsárkány? - grimaszolva bólintottam. Most őszintén, legyek rá büszke!? Megölte a saját bátyját, közvetetten elérte, hogy meghaljon a húga, halálosan megsebezte az apámat, akinek csak szerencséje volt és a nővéremet is többször megpróbálta kinyírni... Ez nálam 4 aranysárkány. Tutira ő tartja a rekordot. Arról nem is beszélve, hogy engem is irányított... Mondjuk az örök kérdőjel marad a számomra, miért nem gondolta magát (vagyis az én testemben engem) a nővérem mellé. A célját elérte volna, mert a zöld füsttel állítólag a lelkembe szállt, én pedig azt irányítom, mikor odagondolom magam valaki mellé. És neki az volt a célja, hogy meg tudja fertőzni a nővérem ezzel a cuccal és irányítani tudja őt. Meg talán, hogy ráijesszen velem, de a tesóm odagondolva is látta volna az asztráltestem, vagy mim. Így, bár lehet, csak nekem van üldözési mániám, de kicsit olyan, mintha Carol engem akart volna megkínozni, nem pedig a nővéremet... Vagy csak nem tudta, mire vagyok képes... De utána használta a nővérem erejét, amiről még Helia sem tudott...
- Minden oké? - kérdezte Morelia, aki az arcomat vizsgálta. Ekkor jöttem rá, hogy már vagy egy perce álltam mozdulatlanul.
- Ja, persze... Csak elgondolkodtam... - próbáltam inkább témát váltani. - És te, szeretnél velem jönni?
A jóslat szerint, aki segíteni akar, annak hagynom kell, tehát aki velem akar tartani, az velem jöhet, gondoltam.
- Minek? - vonta fel gúnyosan a fél szemöldökét. - Éjsárkány vagyok, hahó. Semmi hasznomat nem veszed - forgatta a szemét. - És semmi kedvem nyomozósdit játszani...
Mielőtt felháborodhattam volna, Aiden rontott be a szobámba.
- Igaz ez!? - kérdezte lihegve. Nyilván egész idáig futott, miután Soralen elmondta neki a rossz hírt.
- Sajnálom, de igen - Aiden teljesen kétségbe volt esve.
- Most mit csináljak!? - tette fel a költői kérdést. - Mit mondjak Cade-nek, hol van az anyja?
- Nyugodj meg - léptem hozzá. - Vissza fogom hozni épségben, akárhová is megy!
Igazából feleannyira sem voltam biztos benne, mint ahogy hangzott, amit mondtam, de tényleg ez volt a feltett szándékom. És meg kellett nyugtatnom Aident, hogy még véletlenül se akarjon velem jönni. Rá itt van szükség, a kisfia mellett. De ezt ő is tudta.
- Tudok segíteni valamit? - kérdezte egy kis nyugalmat erőltetve magára.
- Igen - feleltem. - Zárjátok le a palotát. Vizsgáljatok át mindenkit. Meg kell tudnunk, ki mérgezte meg a tortát...
- A tortát? - ráncolta a szemöldökét Aiden.
- Helia szerint azzal volt a baj - magyaráztam.
- De még nem is ettünk a tortából - csak a szememet forgattam.
- Helló, ismered te a nővéremet? Nincs az a sütemény, amit ne kóstolna meg idő előtt! - nem volt kérdés, hogy ha alaposan átvizsgálnánk a tortát, találnánk rajta egy ujjnyomot, ahol a tesóm belekontárkodott.
- Igaz - mosolyodott el halványan, de ez nem tartott sokáig. - Lezárom a palota kapuit és átvizsgáltatom a vendégeket...
- Jasiera! - szaladt be most anya a szobába. Ő egyáltalán nem tűrtőztette magát, ellentétben Aidennel; zokogva szaladt hozzám és borult a nyakamba. - Mi lesz a testvéreddel, te jóságos ég!
- Nyugodj meg, anya - simogattam meg a hátát. - Haza fogom hozni.
- És ha baja esik!?
- Vigyázok rá!
- És ha bántják!?
- Nem fogják - vágtam rá hirtelen. - Ha valaki el tudta varázsolni, meg is tudta volna ölni. Élve kell neki, tehát Heliának nem esik baja. De az elrablója drágán meg fog fizetni, ezt megígérhetem!
- Helyes - igazából anyától éppen azt vártam volna, hogy ,,jajj, ne bántsd", vagy valami ilyesmit. De most a megbocsátás jutott volna utoljára eszébe. - Apátokat elvesztettem, titeket már nem veszíthetlek el!
Szorosan megöleltem, hátha így erőt tudok neki adni, de nem tudom, sikerült-e.
- Anya, vigyázz a királyságra, amíg Helia távol van - ő letörölte a könnyeit és bólintott, mint aki harcra készen áll. Nagyon próbált erős lenni, de nem tudtam, menni fog-e neki. Bíztam benne, hogy Aidennel tudják majd támogatni egymást, amíg nem vagyok itt.
- Ez meg ki? - vette észre Aiden a jóslathozómat.
- Ő Morelia - amint kimondtam a nevét, rájöttem hogy nem kellett volna, a lány ugyanis visszaváltozott pitonná és teljes felháborodással sziszegett a padlómon.
- A kígyód? - döbbent meg anya, aki úgy tűnik szintén nem tudott apám kis titkáról.
- Bocsánat... Morelia - mondtam ki ismét az éjsárkány nevét, mire újra félsárkány alakja lett.
- Ezt többet ne csináld! - morogta.
- De valahogy hívnom kell téged!
- Miért nem jó az Yzera?
- Mert egy Yzera nevű sárkány is túl sok, nemhogy kettő - céloztam legnagyobb ellenségemre. Morelia tudta ki ő, hiszen már volt alkalma találkozni a lánnyal, mikor véletlen becsempésztem az iskolámba.
- Akkor adj becenevet, nem érdekel - forgatta a szemét.
- Mor? - vetettem fel.
- Tőlem - egyezett bele Morelia.
- Szuper - hallottam Soralen hangját az ajtó irányából. Ő csak mostanában ért ide, gondolom nem volt kedve a rémült családtagjaim után rohangálni a folyosón. - Mostmár mehetünk?
- Te tutira nem jössz velem! - fakadt ki belőlem. Az utolsó személy, akivel együtt akarnék utazni, az a Senkiházi Soralen Fai! Kérdőn vonta fel a szemöldökét, így folytattam. - Történelemsárkány vagy. Mi hasznodat venném?
- Először is - kezdte kicsit sértetten -, sokkal többször jártam már a Földön, mint te. Másodszor, mérföldekkel jobb harcos vagyok nálad, lévén én tanítalak téged, nem pedig fordítva!
- És harmadszor? - vártam a harmadik indokot. Jól van, na! Mindig három van, hiányoltam a végét!
- Segíteni akarok, és nem igazán tudsz megakadályozni - mosolygott gúnyosan.
- De...
- Jasiera - szólt rám Mor. - A jóslat...
Az az átkozott jóslat! Most vihetem magammal...
- Nem bánom, gyere!
Mind a ketten átváltoztunk, hogy ne báli ruhában kelljen rohangálnunk, hanem a kényelmes, megszokott sárkány öltözékünkben. Majd ha lesz két percünk, leváltjuk az emberi ruháinkat azokra, amiket bepakoltam. Mondjuk Soralennek nem pakoltam, de ő majd oldja meg magának.
Ha csak sejtettem volna, milyen lesz a kifelé vezető út, nem a bálterem irányába megyünk ki, hanem az ablakon távozunk. Ám mivel nem tudtam... Nos, megszívtam...