Sziasztok! Itt az új rész. Jó olvasást! ❤

Amikor biztos voltam benne, hogy az osztály egyik tagja sem fogja észrevenni a távozásomat, kimentem a kapun és visszarepültem a szobámba, ahonnan már ismét báli ruhában mentem a nővéremmel megbeszélt találkozási pontra. Ez a bálterem kétszárnyú ajtaja előtt volt. Így még volt időnk beszélni, mielőtt bemegyünk.
Természetesen én érkeztem utoljára. A nővérem egy saját maga által készített egyszerű arany estélyiben volt... Jó, az arany meg az egyszerű eléggé üti egymást, de úgy értem, hogy nem volt túlcsicsázva, mint például Yzera ruhája. Aiden az ajtó mellett állt kifordított pingvinben... Mármint épp fordított színekben, mint az alapvető férfi estélyi. Az ingén és a cipőjén kívül mindene fehér volt. Vállig érő, fekete, hullámos haját feje tetején kontyba fogta, így emlékeztetett egy kínai katona hajviseletére, amit egy domborművön láttam a múzeumban. Cade ugyanúgy volt felöltözve, mint Aiden. Ja, hogy róla még nem beszéltem? Cadmaar, avagy Cade a négy éves unokaöcsém. A legédesebb lény a világegyetemben. Arcformára tiszta anyja, de a haja Aidené, a szeme pedig pont olyan ragyogó kék, mint Wendarnak ember alakjában. Kegyetlenül rossz belegondolni, hogy az unokája az ő szemét örökölte, de ezt ő soha nem láthatta...
Mikor Cade meglátott, elengedte az apja kezét és felém szaladt. Felkaptam az ölembe, útközben egy kicsit összerugdosta a ruhámat.
- Cade, összekoszolod a ruháját - szedte le rólam Helia. - És összegyűröd a sajátodat!
- Anya, én fiú vagyok, nekem nem ruhám van, hanem nadrágom - kérte ki magának az unokaöcsém.
- És a nadrág micsoda? - kérdezte az anyukája, miközben megigazította fia öltönyét.
- A nadrág az nadrág - érkezett a határozott válasz. Van az a válasz, amit már a királynő sem kérdőjelez meg, még akkor sem, ha neki van igaza.
- És te készen állsz? - porolta le a ruhámat a nővérem, majd az ajtó melletti kis asztalra már előre odakészített fejdíszért ment.
- Amennyire lehet - válaszoltam. Helia hozzám sétált és a fejemre tette a külön erre az alkalomra készített tiarát. Gondolom nem okoz nagy fejtörést kitalálni, milyen színű volt. Segítek, volt ilyen szín a báliruhámban...
- Anya? - kérdeztem Heliától. Apa halála óta, anyu nem mutatkozik nyilvánosan, nem gondoltam, hogy most másként lesz, de... Bármennyire utálom a bálokat, mégis csak az én szülinapom és az anyám... Nos, jó lenne, ha itt lenne.
- Majd a bál után felköszönt - válaszolta a testvérem.
Az ajtó elé lépve már gombóc volt a torkomban, de nem igazán volt visszaút. Tompán hallottam a felkonferálást az ajtó túloldaláról.
- Helia királynő, Aiden hadnagy, Cadmaar úrfi és az ünnepelt: Jasiera hercegnő! - és már nyílt is ki a kétszárnyú ajtó. Én pedig vettem egy mély levegőt, ezt követően elindultam a nővéremék után.
A belépésünknek járó tapsvihar után a nővérem mondott egy rövid köszöntőt, majd én következtem. Ezen nem kellett paráznom, csak megköszöntem, hogy eljöttek és jó szórakozást kívántam mindenkinek. Közben az osztályomat kerestem, de nem láttam őket. Tehát valahol hátul álltak, ahonnan kevesebbet látni az emelvényből. Talán fel sem ismertek... Befejeztem a rövidke beszédemet és már szabad is voltam. Nos, nagyjából. Még fogadnom kellett a gratulációkat. Mármint mindenkitől. Egyesével.
De a vendégek kedvesek voltak, nem beszéltek feleslegesen. Csak elmondták jókívánságaikat, esetleg megdícsérték a ruhámat, vagy adtak egy kisebb ajándékot. Ez egyébként nem volt feltétel, ha akartak, hozhattak ajándékot, de nem volt kötelező. Viszont semmit nem bonthattam ki, csak a bál végén, mikor már mindenki elment. Állítólag illetlenség, szerintem, csak időhúzás, de a végeredmény ugyanaz: megköszöntem, félre tettem. Az osztályomból sajnos csak a tanárnő jött felköszönteni engem, így itt még nem élvezhettem ki Yzera beégését. Ám meglepetésemre a családja is nélküle érkezett a köszöntésemre. Viszont miután Coner tábornok is csak felesége kíséretében köszöntött, rájöttem, hogy a fiataloknak talán nem volt ez előírás.
Délre végeztünk. Vagyis pont egy óráig tartott, mire mindenki elmondta, amit akart. Nem is olyan vészes, az első bálom rosszabb volt...
Na ezután lettem szabadon engedve, és megrohamoztam a svédasztalt. Sült és rántott húsok, zöldségek, gyümölcsök, tészták... Szerintem képtelenség olyan ételt mondani, ami nem lett volna feltálalva. Én személy szerint néhány grillezett hússzelet mellett döntöttem, egyszerű főtt krumplival és ketchup-pal. Nem vagyok nagy igényű, de az étvágyam az nagy volt. Evés után az italos asztalhoz léptem. Főként gyümölcslevek voltak kirakva, bár hátrébb láttam pezsgőket is, engem azok nem érdekeltek, ugyanis nem szeretem az ízét.
Ekkor vettem észre Soralent. Az asztal végén állt,a négyemeletes torta mellett. Éppen azt szugerálta. Nem tudom, mit bámulhatott rajta olyan erősen, talán azt hitte, ha elég mereven nézi, átlát a mázon és a torta elmeséli neki, milyen ízű a tölteléke.
- Hali - léptem mellé, mire felém kapta a fejét.
- Yzera kilenc óránál - intett magának balra. És valóban. Yzera, Scar, Lone, Narael és Yzera két dinka barátnője kivételesen egy csoportban állt és beszélgettek. Mosolyogva léptem a társaságukba.
- Üdv - vettem elő a legnegédesebb hangomat. Ennyi gúnyt még soha nem hallottam egyetlen szóban összesűrűsödni, de őszintén szólva, jól esett így mondani.
Minden szem rám szegeződőtt, pontosabban nem is rám, inkább a fejemen díszelgő diadémra.
- Siera... - kezdett el gondolkodni Scar. - Jasiera... - na itt már a gyengébb elméjűeknek is leesett kivel állnak szemben. Értem ezalatt főként Yzerát és a barátnőit.
- Hogy van az én ,,legjobb barátnőm" - mosolyogtam gúnyosan Yzerára, aki nem igazán talált szavakat a helyzetre. Motyogott valami félreértésről, de végül visszavonulót fújt és lelépett. Így kerültem Narael mellé.
- Tudtam, hogy hazudott - mosolygott lesajnálóan, miközben nézte, ahogy a barátnője elsétál. - Érdekel honnan?
A többiek épp Yzera beégésén nevettek. Még a barátnői is. Szóval a kérdés nekem szólt. Bólintottam.
- Ha valami feleslegessel kezdi a mondatot, az időhúzás, hogy ki tudja találni, mit fog mondani. Mint legutóbb, mikor a megismerkedésetekről beszélt - emlékeztem, azt mondta, hosszú történet. Pedig egyáltalán nem volt az, hisz alig egy perc alatt elmondta. Tehát időhúzó mondat. Elmosolyodtam.
- Sokszor szokott hazudni? - kérdeztem, igazából nem is tudom, hogy miért.
- Állandóan - sóhajtotta. - Nem elégedett önmagával, azt hiszi, így szerethetőbb lesz...
- Pedig épp ellenkezőleg - morogtam.
- Nem rossz ő, csak rosszul fejezi ki magát - mondta kedvesen.
Ezután nem beszéltem többet Naraellel. Már nem csak azért, mert féltem, ha tovább beszélek vele, még megkedvelteti velem Yzerát, hanem mert a többiek abbahagyták a nevetést és én lettem a téma. Hogy hogyan tudtam eddig titkolni, hogy hercegnő vagyok, meg hogy milyen is az életem. Nem volt kedvem mesélni. Nem szeretek a középpontban lenni. A lehető leggyorsabban ráztam le őket, mindezt anélkül, hogy bunkó lettem volna. Büszke voltam magamra.
Visszamentem az üdítős asztalhoz. Soralen ezúttal a poharakat vizsgálta. Ekkor jöttem rá: egy pillanatig nem érdekli sem a torta, sem a poharak. Egyszerűen csak halálra unja magát.
- Na gyere táncolni - húztam a karjánál fogva a terem közepébe a táncolók közé.
- Jó volt a műsor - célzott az iménti jelenetre az osztállyal.
- Köszi - húztam ki magam büszkén.
- Képzeld, utána Yzera odajött hozzám, hogy én ezt tudtam-e.
- És mit mondtál?
- Az igazat - válaszolta.
- Tudod, mikor hazudik Yzera?
- Akkor is, amikor kérdez - forgatta a szemét gúnyosan.
- Nem így értettem - nevettem fel. - Úgy értem mit csinál, amikor hazudik?
- Ja, kertel előtte egy fél mondatot és csak azután kezd bele - válaszolta gondolkodás nélkül.
- Tudtad?
- Narael elmondta. Csak nem beszélgettél vele? - vonta fel a fél szemöldökét. Tutira elvörösödtem, de nem érdekelt. Álltam a tekintetét. A szeme most kicsit szürkésebb árnyalatú volt, mint egy viharfelhő. De én nem félek a vihartól.
- Tévedsz, ha azt hiszed, hogy szakítani fog Yzerával - közöltem határozottan.
- Öt dolcsiba, hogy tévedsz - húzta flegmán félmosolyra a száját.
- Tartom - bólintottam. Tudom, hogy Narael a legjobb barátja, és elég sok dolgot tud róla, de abból, ahogyan Yzeráról beszélt nem hiszem, hogy valaha is szakítani akarna vele. De úgy döntöttem, nem akarok ezzel foglalkozni. Igazából egészen jól éreztem magam, ahhoz képest, mennyire utálom a tömeget.
- Láttad Cade-et? - kérdeztem, mert rájöttem, hogy mióta elszakadtam a nővéremtől, nem láttam az unokaöcsémet, pedig legtöbbször az én nyakamon lóg.
- Ha jól tudom, egy picit rosszul lett és az apja felvitte a szobájába, hogy pihenhessen - válaszolta. Szegény apróság. De biztos semmi komoly. Talán a kis rosszcsont evett a mogyorós muffinból, mert a gyerek mindig azt csinálja, amit megtiltanak neki. Csak allergiás a mogyoróra... Na mindegy, amíg Aiden vele van, addig nincs gond.
Soralen elnézett a fejem mellett, valamerre a hátam mögé.
- Baj van? - kerülte a tekintetemet, mint aki vonakodik válaszolni.
- Csak... Rossz előérzet. Semmi komoly - próbált hárítani. De egy sárkánynál ez komoly dolog. Nekünk az ösztöneink megsúgják, ha baj közeledik. De vajon mitől tarthat Soralen...?