2 év múlva Dragonblume

Éjszaka lassan gurultam ki a konyhába. Az óra kereken hajnali egyet ütött, csak én küzdöttem az álmatlansággal.
Halkan görgettem kerekeimet egészen addig amíg el nem értem a szekrényig.

Ott nehezen felálltam, lábaim majdnem összerogytak alattam. Levettem a lekvárt és kivettem a mosogatóból egy kést. Átgurultam a terem másik oldalába, ahol lekaptam egy félig megrágott kenyeret és odagurultam az asztalhoz.

Éppen a kenyeremet kentem volna amikor a verandáról hangokat hallottam. Megfogtam a lekvárt és nagy szenvedés után átgurultam a küszöbön.

Sosem fogom elfelejteni azt a fejet, amit Peter vágott.
Tény, hogy megváltoztam az elmúlt 2 év alatt de nem tehetek róla.
-Lisa?- a kérdést rettegve tette fel, lehetett érezni a hangján.
-Talált. Bár most jobban hasonlítok egy patkányra.- nevettem fel halkan amiután köhögésben törtem ki.

Igazam volt.
Miután megmentettem a világot, a kövem összetört. Lassan, kíméletlenül hagyott el engem. Azóta halott lennék. Ha nem lenne Samantha. Sam egy gyógyító. Ő tart életben amióta nincs velem a kő.
De látszik rajtam, hogy így sincs sok időm hátra.
Hajam kihullott, kopasz vagyok. Lábaim nem bírnak el engem, izmaim elsorvadnak. Előbb utóbb a szervezetem leáll, meg fogok halni. Csontjaim olyan gyengék, hogy ha megkéne emelnem egy asztalt eltörne a karom.
-Mi történt veled?- a fiú arcán undor látszott.
Arckifejezésén sóhajtanom kellett.
-A kő összetört, Petie!- mondtam lemondóan.
-De élsz! Nem haltál meg!- a fiú hirtelen boldoggá vált, de amikor meglátta arcomat visszafogta magát.
-Peter haldoklom. Sam kettő évet jósolt nekem. Három napja halottnak kéne lennem!- pityeredtem el.
Parker lassam elémsétált, térdre ereszkedett majd kezét arcomra vezette.
-Figyelj, Lisám.- sóhajtott majd a szemembe nézett.
-Nem hagyom, hogy meghalj!- mondta majd lassan felemelt a kerekesszékből és magához szoított.
-Le ne ejts!- kiáltottam ijedten és magamhoz szorítottam a nyakát, így Peter feje közel került az enyémhez.
Peter tekintete szemeim és szám között cikázott, amikor elkezdett közeledni felém. Már majdnem összeért a szánt amikor Sam rontott ki a bejárati ajtón, mi pedig szétrebbentünk.
-Tedd le!- kiáltott a félhomályban és Peterre mutatott miközben a másik kezében egy fakanalat szorongatott.
Peter még jobban szorított magához.
-Le ne dobj!- utasítottam miközben Samet néztem.
-Nem terveztem!- mondta a fiú majd óvatosan letett.
-Sam!- fordultam felé a kerekesszékemben ülve.
-Vissza fogjuk tenni belé a követ!- szólalt fel Peter mire Sam boldogan ugrott fel.
Lepetten fordult most a fiú felé, aki rám mosolygott.
-Oké, rendben van! De először nyisd ki ezt nekem!- nyújtottam felé a lekvárt.

Sziasztok!
Van egy rossz hírem. Mivel én most mentem kilencedikbe, ezért nagyon sokat kell tanulnom. Ráadásul egy új nyelvet tanulok. Ezért heti kettőször lesz új rész, szerdán és szonbaton. Remélem így megfelel. 💗